Jessica Stuart - Következmények: 7. fejezet

Másnap

- Jessica Stuart! – hallottam apa dühtől elmélyült hangját, amit a sötétítőfüggöny széthúzásának semmivel össze nem téveszthető zaja követett.

  Nem volt erőm felemelni a fejem, hogy apára nézzek, de még ahhoz is fáradt voltam, hogy a szemeimet kinyissam. A vakító fény azonban gonoszul utat tört az ablakon keresztül és már szinte fájdalmasan irritálni kezdte a retinámat csukott szemhéjamon keresztül. Erőtlenül elfordítottam a fejem, és a párnám mélységébe temettem az arcomat, nyugalmam azonban nem tartott sokáig, ugyanis apa egy határozott mozdulattal lerántotta rólam a takarót és feldúltan rázogatni kezdett.

- Azonnal kelj fel! – utasított szigorúan. – Mégis mikor értél haza tegnap? Mert hajnali egykor még sehol nem voltál? Azt hittem, világosan fogalmaztam, mikor éjfélre hazarendeltelek!

  Képtelen voltam egy hangot is kicsikarni magamból, mindössze pár morgós nyöszörgésre futotta az energiámból, amit apa szemmel láthatóan – de főképp füllel hallhatóan – nem vett valami jó néven.

- Remélem, meg sem fordult a fejedben, hogy itthon maradsz! Két percet kapsz, hogy felkelj, mert ha nem, egy vödör hideg vízzel jövök vissza. Két perc, Jessica és az óra ketyeg! – mondta mérgesen, majd hatalmas ajtócsapódás kíséretében távozott. Legalábbis én erre következtettem, a szemeim ugyanis még mindig csukva voltak, ezért a látásomra nem igazán hagyatkozhattam.

Szörnyen hasogatott a fejem, úgy éreztem, akármelyik pillanatban szétrepedhet, de még az sem lepett volna meg, ha egyszerűen csak felrobban. Emellett rettenetesen fájt a gyomrom és az áporodott másnaposság ízérzet sem maradt el a számban, ami csak rontott az amúgy sem kifogástalanul józan állapotomon.

  A fürdőszobáig tartó, nagyjából három méteres út olyan hatással volt rám, mintha valami maratont futottam volna le rekordidő alatt. Úgy éreztem magam, mint akit fejbe vágtak egy péklapáttal. Émelyegtem, szédültem és zúgott a fülem. Nagy erőlködések és majdnem esések árán végül sikerült lezuhanyoznom, felöltöznöm és elsősorban fogat mosnom, ami valamennyire pozitív hatást gyakorolt a szervezetemre. A szemeimet ugyan még mindig úgy kellett megerőszakolnom, hogy nyitva maradjanak, de legalább már nem voltam büdös másnapos szagú. Legalábbis reméltem…

- Már kezdtem azt hinni, hogy vízbe fojtottad magad – dohogott apa, mikor indulásra készen megjelentem a konyhában.

- Jó reggelt – nyögtem rekedt hangon.

- A fenéket jó! – rivallt rám haragosan. – Ha nem keltelek fel, simán elaludtál volna, ne is tagadd! Mégis mikor értél haza, hogy ennyire nem tudsz magadhoz térni? Áh, ne is válaszolj… Viszont azt garantálhatom kisasszony, hogy ezentúl semmiféle éjszakába nyúló tanulós programban nem veszel részt, ha az iskolaidőre esik. Már ha egyáltalán tanultatok – méregetett gyanakvóan. – Még azt is el bírom képzelni, hogy Derekékkel buliztatok hajnalig, azért vagy most ilyen élőhalott. Lényeg a lényeg, hogy mától kezdve egy hónapig sehová nem mehetsz iskolaidőben! Suli után azonnal hazajössz, és ki nem teszed a lábad a házból másnap reggelig!

- De hát… - próbáltam közbevágni kétségbeesetten, de apa hajthatatlannak bizonyult.

- Nincsen semmi de!

- És Sirius? – erősködtem tovább, ami azonban ha ez lehetséges, csak még inkább növelte apa eddig nem sokszor tapasztalt indulatait.

- Sirius délután átjöhet, de este nyolcnál tovább nem maradhat. Nem alhat itt, és te sem töltheted nála az éjszakát.

- Apa! – kiáltottam felháborodottan, de ő csendre intett.

- Ez nem vita tárgya! Most pedig indíts az iskolába és egy rossz szót ne halljak rólad!

  Tény, hogy jelen helyzetben nem igazán volt esély rá, hogy Siriusszal együtt töltsük az éjszakát, azért zavart a gondolat, hogy ha akarnánk, sem tehetnénk meg.

  Egy ilyen remek indítás után már csak tökéletes nap következhet, nem igaz? Hát persze…

  Még be sem tettem a lábam az iskolaépületbe, de máris kényszerhelyzetbe kerültem. A kapuban ugyanis nem csak a kissé feldúltnak tűnő Dodo és a mellette ácsorgó, bizonytalanul engem méregető Lily vártak rám türelmetlenül, de nem messze tőlük Jared alakját is sikerült felfedeznem, ami cseppet sem könnyítette meg a reggelemet.

  Mivel per pillanat egyikükhöz sem volt idegzetem, szépen megkerültem a sulit és a hátsó bejáratot vettem igénybe. Sajnos azonban ez az elkerülési stratégia sem bizonyult elég hatékonynak, mivel a szekrényem felé menet lehetetlenség lett volna kikerülnöm az elém lecövekelt Dorothyt.

  Hogy a fenébe került elém ilyen ügyesen?

- Mi volt az a tegnap esti színjáték? – támadott le rögtön, ami elég felkészületlenül ért, ugyanakkor különösképp fel is bosszantott.

- Nem volt semmiféle színjáték! – védekeztem hevesen. – Elmentem meginni néhány sört két baráttal és véletlenül a ti kis bandátok is pont odakeveredett. Ennyi.

- Igen? És Derek? Arra nem gondoltál, hogy mondjuk odajöhetnél hozzánk is? Elvégre a bátyád szülinapját próbáltuk ünnepelni, ha nem tudnád!

- Nem fogok kellemetlenkedni egy olyan társaságban, ahová nem hívtak! – mondtam jelentőségteljesen. – Sőt! Még kérdeztem is, hogy mehetnék-e, de Derek külön kijelentette, hogy ez egy fiúkból álló parti lesz. Érdekes módon, mikor utoljára találkoztam veled, még úgy tudtam lány vagy, de ezek szerint tévedtem és én vagyok a hülye – ironizáltam.

- Alapvetően engem sem hívtak, csak Ryan nem ért rá, mert be kellett mennie segíteni az apjának a munkahelyén és helyette én ugrottam be. Derek megsajnált és nem akarta, hogy egyedül töltsem az estét.

- Ó, micsoda nagylelkű bátyám van! – gúnyolódtam. – A húgát bezzeg hagyja otthon senyvedni egész estére!

- Tök késő volt már, mikor szóltak nekem, azt hittük már alszol, nem akartunk felzavarni – magyarázta Dó.

- Pf, ennél gyengébb kifogást még életemben nem hallottam…

- Ez nem kifogás, hanem az igazság! – bizonygatta elszántan. – Mégis miért akartunk volna kihagyni pont téged?

  Sok logikát mondjuk tényleg nem láttam benne, mégis rosszul esett.

- Nem tudom, Dó – sóhajtottam kissé összezavarodottan. – De akkor is furán jött kis és én tényleg… Szóval hülyén éreztem magam, mikor megláttam, hogy velük vagy.

- Hát gondolhatod, mi is hogy meglepődtünk, mikor megláttunk téged pont Saundersszel táncolni.

- Jaj, ne légy Sirius kettő – forgattam a szemeimet.

- Hát, Jess, én ebben az esetben neki adok igazat. Teljesen jogosan volt féltékeny. Te nem láttad magatokat, úgy táncoltatok, mint akik mindjárt leteperik egymást – fintorgott szörnyülködve.

- Ne beszélj már hülyeségeket – legyintettem. – Ez csak egy baráti lötyögés volt, semmi komoly. Mindketten foglaltak vagyunk, hiszen te is tudod. Nem is értem, minek magyarázkodok – pufogtam.

- Jó, bocs, én csak… Mindegy – rázta a fejét lemondóan. – De – kezdte félénken – akkor most nem haragszol rám ugye?

- Hm, nehéz kérdés – alakítottam a kétségek között hánykolódó ártatlant. – Persze, hogy nem – vigyorogtam rá végül, mire Dodo megkönnyebbülten elmosolyodott. – De meg kell ígérned, hogy legközelebb semmiképp nem hagysz ki!

- Te leszel az első, akit értesíteni fogok, ha megint ilyen lesz – ölelt át vigyorogva.

Lily kíváncsi feje épp akkor tűnt ki az egyre növekvő tömegből, mikor Dó és én elengedtük egymást. Lil persze mindent részletekbe menően tudni akart, ezért egészen az első óra kezdetéig meséltük neki az előző-, illetve aznap történteket. Már szinte meg sem lepődtem, mikor szokásához híven képtelen dolgokat kezdett belemagyarázni az egészbe, de ahelyett, hogy felidegesítettem volna magam, inkább elengedtem a fülem mellett a sok butaságát, ami meglepő módon hasznosnak bizonyult, ugyanis rövid időn belül feladta az erősködést, hogy meggyőzön róla, Jared fülig belém van esve, és inkább ejtette a témát.

  Egyébként megmagyarázhatatlan okokból egész délelőtt kerültem Jayt. Valamiért cikinek éreztem az előző esti viselkedésem, és talán a csajok győzködése is hatott rám egy hangyányit, amitől úgy gondoltam, nem tudnék mit mondani neki. Szöget ütött a fejemben a gondolat, hogy talán azt hiszi, csak Siriust akartam féltékennyé tenni azzal, hogy vele táncoltam és ezért neheztel rám, ezek a sejtelmek pedig egyáltalán nem sarkalltak arra, hogy mindenáron beszélni akarjak vele.

  Végül aztán már sehogy sem tudtam tovább elkerülni, mivel matek előtt a terem ajtajánál ácsorgott és mikor meglátott, rögtön félrehívott – amit a lányok természetesen egyáltalán nem néztek túl jó szemmel.

- Miért bujkálsz előlem egész nap? – kérdezte kissé számon kérően, amitől csak még nagyobb lett a zavarom.

- Én nem… - kezdtem volna tagadni, de ő belém fojtotta a szót.

- Nem kell a süket duma, észreveszem, ha valaki kerül, és te határozottan ezt teszed. Csak nem értem, miért. Azt hittem, jól érezted magad tegnap.

- Persze, hogy jól – helyeseltem enyhe túlzással, elvégre mégis volt az a siriusos dolog, ami valamennyire elrontotta a hangulatot. – Csak kicsit tartottam tőle, hogy félreértettél – mondtam feszengve, miközben az arcom egy szempillantás alatt lángba borult.

- Mégis mit értettem volna félre? – vonta fel a szemöldökét csodálkozva.

- A táncot, mondjuk.

- Mit lehet azon félreérteni? – nevetett kissé hisztérikusan, ami elég megmosolyogtató volt az ő szájából.

- Nem tudom. – Kezdtem egyre bugyutábban érezni magam. Miért van az, hogy mindig beégetem magam Jared előtt a hülyeségeimmel? Egyértelműen megint a lányok a hibásak, ők tömik tele a fejem minden marhasággal. – Csak azt hittem, talán feltételezed, hogy valamiféle bosszúállási akció része volt, vagy ilyesmi – motyogtam sután.

- Meg sem fordult a fejemben – mosolygott elnézően. – Bár most, hogy így mondod…

- Áh, hülye – vágtam gyomorszájon, amit természetesen meg sem érzett.

- Nem, amúgy most komolyan… - köszörülte meg a torkát formálisan. – Én élveztem a tegnap estét, szerintem mindenképpen meg kell valamikor ismételnünk.

- Benne vagyok – vigyorogtam. – Csak lehetőleg ne hétköznap, és ha lehet, kevesebb piával.

- Tegnap nem úgy tűnt, hogy nagyon megvetnéd az alkoholt – húzta az agyam, kiérdemelve egy újabb ütést.

- Nem mondtam, hogy megvetem. Csak olykor elég nagy butaságokat hordok össze részegen. Remélem, tegnap nem fárasztottalak le nagyon titeket.

- Dehogy! Aranyos voltál, ahogy be nem állt a szád – emelgette a szemöldökét, mire én a szemeimet forgattam, de azért nem tudtam elfojtani egy jóleső mosolyt. – Persze ezen ne múljon, felőlem nem kell innod legközelebb. Csak legyél ugyanolyan jókedvű.

- Meglesz! Hétvégén ünnepeljük Derek szülinapját, akkor mi lenne, ha ti is eljönnétek Patrickkel?

- Hát – húzta el a száját -, nem tudom, mennyire lenne ez jó ötlet, Jess. A barátod enyhén szólva ki nem állhat, és szerintem ezzel a bátyád is hasonlóan van.

- Oh, Dereket egyáltalán nem fogja érdekelni, hogy kik vannak ott, ha már kellő mennyiségű whisky lesz a szervezetében – legyintettem. – Siriust meg bízd csak rám! Szóval? Péntek este, DC-ben, csupa jó fej, a legjobb zene, töménytelen mennyiségű pia és természetesen én. Ugye, hogy kihagyhatatlan?

- Jól van – egyezett bele végül. – Meggyőztél. Szólok Patricknek, ott leszünk.

- Szuper – lelkendeztem.

Mikor egymás oldalán beléptünk az osztályba, azonnal pletykára éhes személyekhez tartozó kotnyeles tekintetek kereszttüzébe kerültünk. Az utóbbi időben hozzászoktam ezek figyelmen kívül hagyásához, ezért most sem nagyon tudott érdekelni a sok sutyorgó, de Lily és Dodo rám szegeződő, gyanakvó pillantása azért nem maradt hatástalan – bár inkább agresszív indulatokat váltott ki belőlem, mintsem megbánást, vagy zavart, mint ahogy azt valószínűleg várták volna. Kezdtem komolyan unni, hogy mindig miattuk hozom kellemetlen helyzetbe magam Jay előtt, ezért ott, szent helyemen, a matekterem középső sorának harmadik padjában megfogadtam, hogy ezentúl nem hallgatok a lányokra – vagy éppen a drága jó, féltékeny Siriusra - Jareddel kapcsolatban.

Az óra – amitől őszintén megmondhatom, eléggé tartottam a tanár legutóbbi viselkedése miatt – egész eseménytelenül telt, ami döbbenet mellett erős megkönnyebbülést is kiváltott belőlem. Igaz felettébb érdekelt volna, mégis miért bánt velem olyan gonoszul Mr. S legutóbb minden ok nélkül…

  Ó, istenem, bár ne lennék ennyire kíváncsi természet! Nem mintha az bármin változtatott volna. Nevezetesen azon, hogy kicsengetés után Mr. Shefield megkért, maradjak még egy picit, mert beszélni akar velem. Na, mondhatom, ha addig nem volt elég hányingerem a gyötrő másnap miatt, akkor a hatalmas gyomorfordulattól, amit akkor átéltem, tuti megnyerően elzöldültem.

- Hogy haladnak a külön órán Mr. Saundersszel? – érdeklődött kedélyesen, mintha alig pár napja nem üvöltötte volna le a fejem az egész osztály szeme láttára.

- Egész jól – mondtam kissé rekedten.

  Időközben az osztály teljesen kiürült, én pedig valamiért kezdtem egyre kényelmetlenebbül érezni magam.

- Pompás – mosolygott rám kissé erőltetetten, majd egy hosszabb néma időszak következett, ami alatt én meglehetősen sokszor pislogtam a tátongó ajtó felé, szabadság után vágyakozva. Mr. S azonban nem nagyon akaródzott utamra bocsátani… - Nézd, Jessica – dőlt előre a székében kísértetiesen hasonló mozdulattal, mint mikor anno rám szabadította Saunders ”tanár urat”. A megszólítás azonban határozottan meghökkentett, Mr. Shefield ugyanis soha nem tegeződött a diákjaival. – Szeretnék elnézést kérni a múltkori incidens miatt. – Szemmel láthatóan feszengett; ennek egyértelmű jele volt, ahogy a nyakkendőjét húzogatta. – Egyáltalán nem veled volt személyes jellegű problémám, ezt tudnod kell. Csak az elmúlt időben eléggé összecsaptak a fejem fölött a hullámok, és úgy alakult, hogy rajtad töltöttem ki a mérgem. Őszintén sajnálom – nézett rám komolyan.

- Km – krákogtam ügyefogyottan. – Nem tesz semmit, tanár úr, megesik az ilyen. És ha szeretne beszélni valakivel a… gondjairól… - motyogtam egyre vörösödve.

- Kedves tőled – mosolygott rám elnézően. – De talán meg tudom oldani most már.

- Komolyan felajánlottad a segítséged? – hahotázott Lily az ebédlőasztalnál, mikor elmeséltem nekik az óra után történteket. – Jess, ő egy felnőtt férfi, mégis mire menne egy gyerek jó tanácsával?

- Lily, fejezd be! – morrantam rá türelmemet vesztve. – Véletlenül kicsúszott, én se gondoltam komolyan, csak nem tudtam már mit mondani…

- Akkor legközelebb inkább csak hallgass – ajánlotta még mindig vigyorogva.

  Inkább nem vágtam a képébe, hogy legtöbbször neki sem ártana befognia a száját, mikor éppen orbitális baromságok igyekeznek kiférkőzni rajta – lásd: Jareddel kapcsolatos elméletei…

- Jaj, majd elfelejtettem! – csapott a térdére izgatottan Lily, mire Dóval egyszerre rezzentünk össze és váltottunk „ez megőrült” üzenetű pillantást. – Nem fogjátok elhinni, milyen telefonhívást kaptam délelőtt!

- Lily, hányszor mondjuk még el, hogy nem érdekel minket a Jamesszel folytatott telefon szexes bizniszed? – sóhajtott Dó, unottan tekergetve villájára a spagetti tésztát.

  Dodo megjegyzésére én majdnem kiköptem az éppen lenyelésre szánt kólámat, Lily pedig elborzadva – és talán zavarában kissé elpirulva – jól vállon ütötte Dót.

- Annyira hülye tudsz lenni! – dohogott.

- Te meg erőszakos – masszírozta valószínűleg sajgó testrészét Dodo.

- Nyugi lányok, nem lesz itt ketrecharc – állítottam le őket, mielőtt még mélyebb vitába bonyolódtak volna. – Szóval ki hívott délelőtt, Lil?

  Egy pillanatig nem szólalt meg, gondolom a hatás kedvéért, meg persze, hogy büntessen minket a komolytalanságunk miatt, de aztán már nem bírta tovább és csillogó szemekkel kibökte:

- Egy modellügynökség volt!

- Hogy mi? – kérdeztünk vissza egyszerre Dorothyval, mire Lily csilingelve felnevetett.

- Tudtam, hogy lehidaltok a hírtől – vigyorgott kajánul.

- Na, de mesélj már! – faggatóztam kíváncsian. – Honnan tudták meg egyáltalán a telefonszámodat?

- Jaj, hát nem emlékszel, hogy még nyár elején elmentem egy buta kis meghallgatásra? Azt hittem, csak humbug az egész, és úgyse lesz belőle semmi. Gondolhatjátok, én is mennyire meglepődtem, mikor első szünetben olyan hírrel telefonáltak, hogy szívesen látnának vendégül egy próbafotózáson valamikor a jövő héten! El sem akartam hinni!

- Ez nagyon szuper! – borultam a nyakába vidám vigyorral. – Gratulálok!

- Azért még ne igyunk előre a medve bőrére – szólt közbe ünneprontóan mogorván Dó. – Elvégre ez csak egy próbafotózás, nem?

- Igen – mondta Lily büszkén felszegett fejjel. – De én bízok benne, hogy lesz folytatása. Kösz, hogy te is ennyire hiszel bennem! – Azzal fogta magát, meg az asztalon heverő könyveit, és sértetten kivonult az ebédlőből.

- Most megsértődött, igaz? – dőlt hátra kissé csalódottan Dodo, én pedig csak most tértem magamhoz a döbbenetből.

- Gondolhatod! – háborogtam. – Hogy mondhattál ilyet? Mi ütött beléd?

- Én… Fogalmam sincs – rázta a fejét. – Csak… - Hosszabb szünetet tartott, aztán egy pillanatra összeszorította a szemeit, majd esdeklően rám nézett. – Bocsánatot kéne kérnem tőle, igaz?

  Bólintottam, mire gondterhelten sóhajtott.

- Valami történt, Dó? – puhatolóztam finoman, hiszen láttam rajta, hogy valami nyomja a lelkét.

- Nem, semmi – állt fel hirtelen. – Megkeresem Lilyt, később találkozunk – búcsúzott, majd ő is elszáguldott, én pedig tanácstalanul néztem utána. Nem hiába mondják, hogy néma gyereknek anyja sem érti a szavát…

- Na, milyen volt a napod? – tudakolódott Jay az órák utánra beiktatott különóránkon.

- Szörnyen szélsőséges – hajtottam a fejem elkeseredetten a padra.

- Akarsz beszélni róla? – simított végig gyengéden a hajamon, ami abban a pillanatban hihetetlenül jól esett.

- Nem akarlak még józanon is a hülyeségeimmel fárasztani – motyogtam, de ő csak kuncogott.

- Nem fáradság, szívesen meghallgatlak.

  Ezáltal az önzetlen és kedves mondat által pedig kezdetét vette a regélésem arról a bizonyos csütörtöki napról. Többek között a megdöbbentő, matektanárral folytatott beszélgetés, Lily nem éppen kedvesnek minősíthető gúnyolódása, Dorothy furcsánál is furcsább viselkedése került terítékre, megspékelve picit a Siriusszal történtek miatt érzett bűntudatom kitárgyalásával. A végén már úgy éreztem, mintha legalább pszichológusnál lennék.

- Szerintem nem kell, hogy rosszul érezd magad a tegnapi miatt – mondta el nagy unszolásra a véleményét Jay. – Elvégre ő nem hívott téged… Neked meg szíved joga, hogy kikapcsolódj, akár nélküle is, ha úgy alakul.

- Jó, de Dodo elmagyarázta, hogy miért nem szóltak, ami eléggé…

- Mondvacsinált ürügy – szakított félbe Jared. – Szerintem Sirius csak szeretett volna egy olyan estét nélküled, amikor csak a haverjaival lehet, és nem korlátozza a mozgásterét az asszony.

- Én sosem korlátoztam a mozgásterét! – kértem ki magamnak. – És nem hinném, hogy Sirius nélkülem akart volna bulizni…

- Néha mindenkinek kell egy kis szabadság – bölcselkedett.

- Na, azt hiszem, ennyi különféle vélemény és elmélet mára nekem épp elég volt – túrtam bele a hajamba, mint aki ettől a mozdulattól várja a megoldást, ami természetesen nem jött. – Ennél még a matek is kíméletesebb az agyammal.

- Hát akkor talán vessük is bele magunkat, úgyis nyakunkon a dolgozat.

Hazafelé sétálva útba ejtettem a háziorvosom rendelőjét is, hogy kicsikarjak egy igazolást az előző napi hiányzásomra, kiküszöbölve ezzel, hogy apa rájöjjön a lógásomra és még jobban kitolódjon a szobafogságom végének határideje. Dr. Rosenheld szerencsére gond nélkül bevette a mesémet arról, mennyire rosszul éreztem magam előző nap, sőt, a másnaposságom annyira megviselte a kinézetemet, hogy még azt is megkérdezte, nem akarok-e arra az egy pénteki napra már otthon maradni pihenni. Végül aztán nem is írt záró dátumot az igazolásomra, csak aláfirkantotta és pecsétet nyomott rá, valamint utasított, hogy amíg nem érzem jobban magam, mindenképpen tartsam távol magam az iskolától. Csudajófej egy dokim van!

Otthon szerencsére – vagy épp sajnos – nem volt senki. Tény, hogy nem lett volna hangulatom társalogni se apával, se Derekkel, viszont az egyedüllét csak filozofálgatásra ösztönzött, ami végül kétségek tömkelegébe hajszolta a tudatomat. Vagy egy órát gyötrődtem azon, vajon át kéne-e mennem Siriushoz megbeszélni a tegnapit, vagy meg kellene várnom, míg ő jelentkezik.

  Végül aztán a gyengébb – de talán inkább jobbik – felem győzedelmeskedett és összeszedtem magam, hogy szembenézzek a hibáimmal, hülyeségeimmel és makacsságommal.

  Áldottam az eget, hogy apa még nem ért haza, így nem kellett kiszöknöm. Az egyetlen buktatója a dolognak az volt, hogy nem tudtam, Sirius otthon van-e, így mikor megpillantottam a kocsibejárón álló hatalmas motort, egy kicsit megkönnyebbültem, hogy nem telefonban kell elintéznem ezt az amúgy is szörnyen kínos beszélgetést.

- Sirius! – szólongattam hangosan, ahogy beléptem a bejárati ajtón. – Sirius, tudom, hogy itthon vagy, kérlek, beszélnünk kell!

  Halk motoszkálás zaja szűrődött le az emeletről, úgyhogy a lépcső felé indultam. Sirius hálószoba ajtaja félig csukva volt, ezért helyén valónak éreztem a kopogtatást.

- Menj most el, Jess! – hallottam Sirius esetlen hangját, ami kissé megijesztett. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű kiengesztelnem azok után, ami történt, de azért nem hittem, hogy már az elején ilyen elutasító lesz.

- Nézd, Sirius, én nagyon… - kezdtem, miközben belöktem a szobaajtót és az ágyon fekvő Sirius felé léptem, azonban mikor megláttam az arcát, nyomban a torkomra forrt a szó. – Minden rendben? – kérdeztem tétován, ahogy megláttam az ágytámlánál kucorgó, enyhén remegő Siriust. – Jól érzed magad?

- Minden rendben – bólintott kissé kótyagosan. – Csak éppen nem vagyok beszélgetős kedvemben, Jess, szóval menj el, kérlek.

- Másnapos vagy? – ráncoltam a homlokomat értetlenkedve, mire Sirius a fejét rázta.

- Nem ittam annyit… Csak nem érzem túl jól magam, ennyi az egész.

  Aggódva közelebb merészkedtem, leültem az ágya szélére és a homlokára csúsztattam a kezem.

- Elég meleg – állapítottam meg ijedten. – Mérted ma már a lázad? Hiszen tegnap sem voltál jól! Jaj, Sirius, nem kellett volna elmenned! – Zaklatottan pattantam fel és a lázmérő után kezdtem kutatni.

- Ne dramatizáld túl, Jess, kutya bajom! – morogta Sirius. – Csak egy kis pihenésre vágyom.

- Ah, felejtsd el, hogy magadra hagylak ilyen állapotban! – néztem rá komolyan. – Inkább főzök neked egy teát. Addig mérd meg a lázad, mert én nem tudom, hol az a vacak.

  Türelmetlenül trappoltam lefelé a lépcsőn, miközben magamban dúltam-fúltam. Hogy lehet valaki ennyire csökönyös? Ha tegnap rám hallgat, akkor most nem lenne beteg.

- Ezt vedd be! – nyomtam a kezébe egy kis tablettát, majd a teát nyújtottam felé. – Talán jobban leszel tőle.

- Nem kell pátyolgatnod – mondta enyhe sértődöttséggel a hangjában, de azért szerencsére nem ellenkezett az orvosság miatt. – Nyugodtan visszamehetsz a kis Saundersedhez.

- Sirius, ne kezdd a hülyeségeidet – emeltem fel a hangom. – Jared és én barátok vagyunk. Emészd meg!

- Nem akarom, hogy bármilyen formában közöd legyen hozzá, Jess, nem bízom benne!

- Nem is benne kell bíznod, hanem bennem! De ezt már elégszer elmondtam, szomorú, hogy még mindig nem bírtad felfogni…

- Nekem tegnap nagyon nem úgy tűnt, hogy csak barátok vagytok – fonta össze karjait a mellkasán, amitől az izmai még jobban kidagadtak a fehér pólója alatt. – Úgy taperolt, mint aki nyomban rád veti magát. Te meg csak dörgölőztél hozzá – fintorgott.

- Abbahagynád? – sóhajtottam. – Az csak egy ártatlan tánc volt.

- Te nem láttad magatokat! – förmedt rám. – Te talán repesnél örömödben, ha meglátnál összesimulva tekeregni valami csajjal?

  Ez sajnos jogos – gondoltam, és bűnbánóan lehajtottam a fejem.

- Sajnálom – nyögtem ki végül. – Én csak jól akartam érezni magam. Ha már úgy felültettetek.

- Neked akartam jót – enyhült meg most már ő is, miközben kicsit közelebb húzódott. – Azt hittem, már alszol.

- Igen, ezt már hallottam – morogtam elégedetlenül. – De ennél nekem több kell.

- Mondjam azt, hogy nem akartam veled bulizni? - kérdezte élesen, mire a szívem a torkomba ugrott.

- Szóval igaz…

- Teljesen mindegy, hogy igaz-e vagy sem, akármit mondok, te úgysem hiszed el!

- Ez hülyeség! – háborogtam, de „ugye megmondtam” típusú pillantása erőtlen mosolygásra késztetett. – Csak tudod… - kezdtem bátortalanul. – Van ez a hülye gondolatom, hogy talán csak élvezni akartál egy estét nélkülem… De nem is baj, ha így volt és azért nem mondtad, mert nem akartál megbántani, viszont legközelebb csak szólj, esküszöm, nem sértődöm meg, csak légy őszinte, kérlek.

- Jaj, Jess, hogy tudsz mindent ennyire túlbonyolítani? – sóhajtott szem forgatva, mire kissé sértettem mordultam egyet. Sirius még közelebb mászott hozzám és megfogta a kezem. – Akármennyire is ki tudsz idegelni néha, imádok veled lenni. Legyen az egy átlagos szerda délután, egy szombati otthon punnyadás, vagy pénteki parti. Épp eléggé szar azt a sok időt különtölteni a suli miatt, nem akarnék még készakarva is ellopni a közös óráinkból, elhiheted.

  Meghatottságomon mosolyogva közelebb hajolt és szájon puszilt, ami a lelkes viszonzásom miatt igen hamar lendületes csókolózássá fajult. Azonban mikor már egymáson hemperegve gördültünk az ágy egyik oldaláról a másikra, kénytelen voltam megálljt parancsolni. Sirius bőre ugyanis eszméletlenül forró volt, és ez alkalommal biztosan tudtam, hogy ezt az állapotot egyáltalán nem – vagy legalábbis nem csak – a benne tomboló vágy és szenvedély váltja ki.

- Pihenj! – szólítottam fel, nyomtam egy utolsó csókocskát a szájára, aztán lekászálódtam róla és a konyhába indultam, hogy összedobjak valami ebédnek – bár lassan már inkább vacsorának – valót.

Egész délután Sirius körül sürögtem-forogtam, mindent megtettem, amit csak kért, vagy nem kérte, de láttam, hogy szüksége van rá, mégsem segített semmi. Egyáltalán nem javult az állapota, sőt, ahogy közeledett az este, még talán mintha egyre rosszabb színben is lett volna.

  Nagy nehezen végül elaludt olyan tíz óra tájékán, én pedig lementem a nappaliba tv-zni egy kicsit. Apa az elmúlt órák során már vagy egy tucatszor keresett telefonon, de inkább nem vettem fel, csak írtam neki egy SMS-t, hogy jól vagyok, és majd beszélünk. Tudtam, hogy ezzel igencsak kihúzhattam a gyufát, lévén szobafogságban vagyok, de az is teljesen világos volt számomra, hogy úgyis csak kifogásnak tartaná a Sirius betegségére apelláló felmentéskérelmemet, magyarázkodni pedig egyáltalán nem volt se energiám, se kedvem. Viszont jó jelnek vettem, hogy nem rontott be azonnal Siriushoz, hogy számon kérje rajta, hol vagyok, ami mellesleg alig egy percébe se telt volna, hiszen kábé tíz méterre van a házunk Siriusétól.

Éppen azt fontolgattam, hogy talán mégis beszélnem kéne apával, közben pedig unottan böngésztem a csatornák között, mikor a zsebemben rezegni kezdett a telefonom. Elszántan vettem elő, és szent szándékom volt, hogy ezúttal fel is veszem, még akkor is, ha apa az, de szerencsére csak Lily volt.

- Szia – szóltam bele fáradtan. – Mi a helyzet?

- Jaj, Jess, nem hiszem el, hogy ez történt! – sopánkodott minden bevezetés nélkül. Kissé feljebb tornásztam magam a kanapén és érdeklődve hallgattam Lilyt, miután lejjebb vettem a tv hangerejét. – James ki van akadva.

- Mégis mitől?

- Ettől a modell dologtól. Azt mondta, nem kéne mutogatnom magam minden jöttmentnek ilyen-olyan kivágott, meg mini ruhákban. Szörnyen kikelt magából, és olyan bántó dolgokat hordott össze – szipogott elkeseredetten.

- Jaj, szívem… Biztos nem gondolta komolyan, csak hirtelen felindulásból beszélt.

  Én pedig hirtelen felindulásból fogom megfojtani legközelebb, mikor találkozom vele!

- De most mégis mit kéne csinálnom? Fontos nekem ez a fotózás dolog, de nem akarom, hogy a Jamesszel való kapcsolatom rovására menjen, annyit igazán nem ér… Áh, mennyivel könnyebb lenne, ha James nem dramatizálná túl a helyzetet és inkább büszke lenne rám.

- Talán csak idő kell neki, hogy megbarátkozzon a gondolattal. Amúgy sem csodálkozom, hogy féltékeny. Egyébként is csak téged akar védeni.

- Szerintem meg ki akar sajátítani – zsörtölődött Lily, mint egy kis óvodás. – Emlékszel még, milyen voltam James előtt? Soha nem lettem volna képes ilyeneken parázni.

- Nem, mert már az első féltékenységi jelenetnél dobtad volna a srácot – vigyorogtam magamban.

- Hát, igen… James kétségkívül különleges – mondta révedező hangon.

- Te teszed őt különlegessé, Lil. Az, hogy őt szereted.

- Bizony, szeretem – sóhajtott. – És hülye vagyok, hogy egyáltalán megfordult a fejemben más lehetőség is, mint hogy őt válasszam a fotózással szemben. Egy barom vagyok! – fakadt ki. – Köszi, Jess, hogy ráébresztettél erre.

- Ugyan, nincs mit. Most viszont hívd fel szépen és béküljetek ki!

- Jól hangzik – értett egyet. – Mégsem ezt fogom tenni.

- Hanem?

- Egy éjszakányi kis emésztődésbe még senki nem halt bele. Majd holnap beszélek vele.

- Ahogy látom, azért mégiscsak ott van még benned az a bizonyos, régi Lily – nevettem.

- Naná! – helyeselt minden valószínűség szerint vigyorogva. – Elvégre az is hozzám tartozik.

- És igazán előhívhatnád gyakrabban is – piszkálódtam. – Kezdesz ellaposodni, te csaj!

- Na, majd holnap adok én neked laposságot – kuncogott gonoszan, amitől az én mosolyom is csak még szélesebb lett.

A régi dolgok szóba kerülése elindított bennem egy „mi lett volna, ha?” témájú agymenést, melynek fő kérdése a „milyen lenne az életem, ha Sirius nem csöppent volna bele?” volt. Vajon együtt lennék még Luke-kal? Egyáltalán megcsalt volna akkor is, ha én nem hanyagolom újdonsült barátom miatt? Ha Sirius nem költözött volna a szomszédomba, valószínűleg Lily sem jött volna össze Jamesszel. Kérdés, hogy talált volna-e valaki mást, akihez ugyanígy képes lenne kötődni, vagy folytatta volna bohém életét? Elképzelhető, hogy Dodo és Ryan egy idő után amúgy is egymásra találtak volna, őket nem nagyon érintette közvetlenül Sirius érkezése.

  Hm, el sem bírom képzelni, milyen születésnapom - vagy akár nyaram - lett volna Sirius nélkül. Még szerencse, hogy nem volt szükségem rá, hogy ezen gondolkodjak, hiszen itt van velem és az időnkénti vitáink ellenére jól megvagyunk. Ugyan miért kéne nekem ennél több? 

Jessica Stuart - Következmények: 6. fejezet

Születésnap

Reggel különösen korán ébredtem és hiába próbáltam visszaaludni, egyszerűen képtelen voltam. Álmosan nyújtózkodva mentem ki a fürdőbe arcot mosni, majd útban a konyha felé a szobám falán függő naptáron akadt meg a tekintetem. Lelkes izgalom lett úrrá rajtam, ahogy a korai órák lévén még meglehetősen csökött agyamban lassan tudatosult, hányadika is van épp. November 26-a. Derek születésnapja.

  A hirtelen megvilágosodással párhuzamosan sajnos az a gondolat is befészkelte magát a kis fejecskémbe, hogy az elmúlt napokban teljesen elhanyagoltam az ajándékon való töprengést, így semmi kézzel foghatóval nem szolgálhatok. Egy szimpla „Isten éltessen sokáig, drága bátyókám” jellegű megjegyzéssel meg csak nem állhatok elé… Mivel vásárolni már nem maradt időm – lévén hajnalok hajnala és tulajdonképpen még konkrét ötletem sincs –, jobb híján egy kis reggeli süti sütés maradt az utolsó mentőövem.

Lerobogtam a konyhába és nyomban munkához is láttam. Sajnos azonban köztudott, hogy a Sors valamilyen csúfos játékot űz velem mostanság, ezért nem is lepődtem meg, mikor feltűnt, hogy nincs itthon tojás, ami ugyebár a muffin egyik fő hozzávalója. Mérgelődve szaladtam fel, magamra kapni valamit, aztán már futottam is a sarki éjjelnappaliba, remélve, hogy ott megtalálom, amit keresek. Szerencsére nem kellett sokáig kutakodnom, így rohanhattam is haza. Lihegve támaszkodtam meg a kapuban, mikor végre az utolsó métereket is magam mögött tudhattam, és miután gyorsan kiszedtem a leveleket és reklámújságokat a postaládából, visszasétáltam a konyhába. Kellő rutinomnak és jelen helyzetben az időhiány sürgető mivoltának köszönhetően viszonylag hamar elkészültem a kis muffinokkal, amikből pontosan huszonegy darabot készítettem. Az egyik felső fiókban legnagyobb döbbenetemre még kellő mennyiségű gyertyát is találtam, így kezdett egyre jobban alakulni a hirtelenjében kigondolt tervem.

Mivel még így, egy korai kis sütés után is jócskán volt időm az első óráig, feltettem forrni egy adag teavizet, miközben unottan magam elé vettem a postaládából előhalászott papírokat. Néhány hirdetőlapot rögtön félredobtam, más újságkezdeményeket átlapozgattam, végül pedig a leveleket kezdtem szemlélgetni. Általában én vagyok, aki behozza a postát, de eddig még nem sokszor volt rá példa, hogy nekem jött volna akármilyen levél. Ezért aztán jócskán meglepett, mikor az egyik borítékon a saját nevemet olvastam. Türelmetlenül nyitottam ki, mire egy kisebb jegyforma valami és egy levélnek tűnő papír hullott ki belőle. Először a levelet vettem kézbe, gyanakodva széthajtogattam, aztán nekiláttam kibetűzni a ráírt, macskakaparásra emlékeztető szöveget.

Mire a lap aljára értem, már fülig ért a szám, a levelet ugyanis Sirius írta. Bár nem volt túl terjedelmes, mégis megdobogtatta a szívemet, hogy ilyen gondoskodó és még Derek ajándékára is gondolt. Helyettem is. A csatolt jegy ugyanis egyalkalmas bungeejumpingra jogosítja fel tulajdonosát, jelen esetben Dereket, aki majd ajándékba kapja. Más esetben ki lennék akadva, amiért Sirius a beleegyezésem nélkül vette meg azt az ajándékot, amiről csak említés szinten volt szó közöttünk, de mivel jobb ötletem nem akadt és gondolkodási időm se nagyon volt, kénytelen voltam beletörődni a dologba. Amúgy is tetszett ez az enyhén romantikus színezet, amivel eljuttatta hozzám. Igaz a levélben arra hivatkozott, hogy nem volt már ideje személyesen átadni, ezért mielőtt elindult vissza Londonba, bedobta a postaládába, mégis valamiért jólesett ez a gesztus.

Ahogy a szavait olvasva elképzeltem, hogyan foghatta a tollat, miközben papírra vetette a gondolatait, szinte magam előtt láttam, amint gondolkodva összeráncolja a homlokát és türelmetlenül kisöpör egy elkallódott tincset a szeméből. Hirtelen olyan erős hiányérzet tört rám, hogy egy pillanatig levegőt sem kaptam. Így jobban belegondolva rájöttem, hogy a vasárnapi búcsúzásunk óta nem is beszéltünk, pedig ezidáig soha nem fordult elő, hogy ne hívtuk volna egymást minden áldott nap, amikor éppen nem voltunk egymás közelében.

Már épp indultam volna az emeletre a mobilomért, hogy írjak egy smst Siriusnak, mikor tétova léptek zaját hallottam a lépcső felől.

- Hm, mik ezek az isteni illatok így korán reggel?

- Derek! – kiáltottam rá ijedten. – Mit keresel ébren ilyenkor?

- Muffin? – pislogott át a pult fölött és amint meglátta a sütikbe szurkált gyertyákat, elvigyorodott. – Ugye ez most az, amire gondolok.

- Ha arra gondolsz, hogy meglepetés gyanánt muffinokat sütöttem neked szülinapodra akkor nem, nincs igazad, mert tönkretetted a meglepetést! – fújtattam bosszankodva.

- Adok két percet, hogy meggyújtsd a gyertyákat, aztán jövök és úgy meglepődök, hogy csak na! – nevetett vidáman, majd visszafordult a lépcsőn és elindult felfelé.

  Rosszalló fejcsóválás közepette, ugyanakkor mégis mosolyogva gyújtogattam a gyertyákat, majd felkiabáltam Dereknek, aki egy pillanattal később meg is jelent, apa társaságában.

- Aszta, Jess! – kiáltott fel tettetett álmélkodással. - Ezt nem hiszem el! Sosem gondoltam volna, hogy huszonegy égő muffinnal fogsz köszönteni a szülinapom reggelén! Akarom mondani, hajnalán… Istenem, nagyon szépen köszönöm, hugi!

  Jóízűen felnevettem és miután finoman a mellkasába bokszoltam a buta színjátéka miatt, a konyhapult felé taszigáltam.

- Fújd már el, mert a végén még lángra kap a konyha!

  Derek egyetlen fújással sikeresen eloltotta az apró gyertyalángok tömkelegét, utána pedig nagy ölelések közepette megtörtént az ajándékozás is, amit nagy örömujjongás követett.

- Bugeejumping? Jess, ez fantasztikus! Mindig is ki akartam próbálni! Fú, ez igen király!

- Nem az én érdemem, Sirius ötlete volt – szerénykedtem, de már semmi nem állhatta útját Derek újabb, csontropogtató ölelésének.

- Hát, eddig ez a legszuperebb szülinapi reggelem – mondta vigyorogva, mikor már a kávéját szürcsölte. Apától egy halom vásárlási utalványt kapott, amiket sejtésem szerint még aznap levásárol. – Viszont mennem kell lassan, mert a végén még elkésem.

- Elkésel? Mégis honnan? – értetlenkedtem újfent, hiszen még mindig nem tudtam, miért van ébren ilyen korán.

- Állásinterjúra megyek.

- Állásinterjúra? – ismételtem bután.

- Igen, örülök, hogy sikerült megtanulnod ezt a szót, Jess – borzolta össze bohókásan a hajam, miközben felállt és elindult az emelet irányába.

- Nem mondtad, hogy munkát keresel – szólt után most már apa is, mire visszafordult. – Azt hittem, megegyeztünk abban, hogy inkább valamilyen szakmai képzésen veszel részt.

- Igen, de mivel még nem döntöttem el, mit is akarok tanulni, gondoltam, addig is hasznosan töltöm el az időm és keresek valami munkahelyet.

- Szólhattál volna, talán tudtam volna segíteni.

- De egyedül akartam csinálni, apa – érvelt Derek. – Nem függhetek mindig tőled, kell valami, ami csak az én érdemem, érted?

- Na, és miféle munkáról van szó? – szóltam közbe most már én is, mivel éreztem, hogy kezd kínossá válni a szituáció.

- Pizzafutár leszek – jelentette be vigyorogva.

- Pizzafutár?

- Neked tényleg szent célod, hogy az idegeimre menj az állandó ismételgetéseddel? – förmedt rám kissé türelmetlenül, de végül azért mégiscsak elmosolyodott. – Szóval majd hozom haza a kedvezményes pizzákat.

- Remélem, nem felejtetted el, hogy utálom a gombát – szögeztem le gyorsan, mire Derek felnevetett, majd felszaladt a lépcsőn.

- Pizzafutár? – nézett rám apa szinte kétségbeesetten, mire nyugtatólag megpaskoltam a vállát.

- Nem olyan szörnyű ez, apa. A lényeg, hogy csináljon valamit, amit szeret. Ha őt ez teszi boldoggá, hát had csinálja!

  Míg apa elgondolkodva bámult maga elé és a kávéját kevergette, addig gyorsan filtert, cukrot, meg citromlevet dobtam a forró vízzel teli bögrémbe és felslisszoltam a szobámba. Első utam a telefonomhoz vezetett és rögtön pötyögtem egy kisregénynek is beillő smst Siriusnak, hogy sajnálom, amiért eddig nem jelentkeztem, csak teljesen kifárasztottak a sulis napok, de ha úgy vesszük ő sem keresett, gondolom hasonlóan kellemetlen okok miatt, viszont mindenképpen hívjon fel, ha megkapja ezt az üzenetet.

Miután kényelmes tévézgetés közepette eltűntettem a bögrém tartalmát – igen, annyira korán keltem, hogy még erre is volt időm… -, készülődni kezdtem és néhány percen belül már az utcákat róttam az iskola felé. Már félúton voltam, mikor váratlanul gondoltam egyet és irányt változtatva a part felé sétáltam. A tél közeledte ellenére ezen a reggelen nem volt annyira fogvacogtató hideg, ezért sapka és sál nélkül is teljes lelki nyugalommal kódoroghattam, élvezve az évszakhoz képest meleg napsugarak lágy simogatását a bőrömön. Zsebre dugott kézzel cövekeltem le a homokban, hogy a kicsapódó hullámok éppen ne érjék el a lábfejemet, és a horizont felé bámulva hagytam, hogy a békés szellő összeborzolja és az arcomba fújja a hajam, miközben halkan azt susogta a fülembe: Sirius.

  Vajon mit csinálhat most? – fogalmazódott meg bennem a gondolat, s egy pillanattal később már azon kaptam magam, hogy lassacskán lejátszom a fejemben, ahogy az ébresztő élesen csörömpölő hangjára felriad, szemeit álmosan dörzsölgetve a másik oldalára fordul és nagy lendülettel lecsapja a vekkert, hogy tovább szunyókálhasson még néhány percig. De végül mégsem tud visszaaludni, ezért fáradtan kikászálódik az ágyból és a mobilja után kezd kutatni, amikor pedig megtalálja, szélesen elvigyorodik az ömlengős smsem láttán. Aztán sietve tárcsáz és engem hív.

  Mintegy végszóra, dallamos csengéssel meg is szólalt a telefonom, kizökkentve az álmodozásból és a szívbajt hozva rám.

- Sirius? – szóltam bele reménykedve, anélkül, hogy a kijelzőre pillantottam volna.

- Szóval nem vele vagy – állapította meg egy női hang a vonal túloldalán.

- Lily… - morogtam csalódottan.

- Igen, én is örülök, hogy hallok felőled. De megmondanád, mégis hol a fenében vagy? Nem szép dolog, hogy el akarod lógni a mai napot. Nélkülünk.

- Bizony, Jess, legalább szólhattál volna, hogy nem akarsz bejönni – hallottam a háttérből Dót.

- Hé, csajok, nyugi! Eszemben sincs kihagyni a tanítást. Bár… Most, hogy így jobban belegondolok. – Gyorsan számra vettem magamban a lehetőségeket. – Mi az első óra?

- Tesi.

- Azt talán mégis ellóghatom – jelentettem ki végül, mire a lányok felháborodott motyogásba kezdtek. – Veletek együtt – tettem hozzá, mire elcsendesedtek. – Úgyis van valami, amiről beszélnünk kell. Szóval induljatok el a part felé, félúton találkozunk.

Kissé csalódottan vágtam neki az útnak, mert azért mégiscsak rosszul esett, hogy nem Sirius hívott, aki percről percre jobban hiányzott. Ahogy felidéztem magamban az arcát azzal a tipikus mosollyal a szája sarkában, hirtelen elfogott a sírhatnék. Át akartam ölelni, hozzá akartam bújni, vagy legalább hallani akartam a hangját. Szinte felemésztett a hiánya.

  Még mielőtt azonban kitörhetett volna rajtam egy szerencsére viszonylag régen megesett hiszti roham, Lily és Dodo tűntek fel az utcasarkon és egyenesen felém tartottak.

- Mit kerestél te korán reggel a parton? – szegezte nekem a kérdést nyomban Lily.

- Sétáltam egyet suli előtt.

- Mégis minek? – nézett rám gyanakvóan Dodo, de én leintettem.

- Nem akartam vízbe fojtani magam, nyugi. Beszéljünk inkább másról. Ugyanis van egy számotokra talán teljesen megdöbbentő, de zavarba ejtően igaz hírem.

- Ajaj, kezdjek félni? – poénkodott Lily, de egyetlen szigorú pillantás elég volt, hogy a torkára forrjon a szó.

- Még mindig nehezen hiszem el, hogy képes voltam bedőlni a ti hülye szövegeteknek arról, hogy tetszem Saundersnek! – bukott ki belőlem. – Még életemben nem éreztem annyira megalázottnak magam, mint tegnap, mikor a lehető legagresszívabb módon leteremtettem, amiért szerelmes belém, mire ő közölte, hogy van barátnője!

- Hogy mi? – döbbent le teljesen Dodo is, mire én csak bőszen bólogattam.

- Igen, párkapcsolatban él és fülig szerelmes egy bizonyos Dawnba. Remélem, felfogtátok. Nem belém, hanem egy másik lányba!

- Mi lenne, ha lehiggadnál egy kicsit és részletesen elmesélnéd, mi történt?

  Próbáltam nyugodt hangnemben elemezni az előző napi délutánomat, de ahogy újra átéltem, milyen hülyét csináltam magamból az úgynevezett barátnőim buta kis elmélete miatt, nem bírtam visszatartani az indulataimat.

- Kajak elájultál? – Dorothy drága csak ennyit volt képes hozzáfűzni a monológomhoz.

- Ugyan, részletkérdés, mondom, hogy nem ettem semmit. A lényeg az, hogy most már tényleg be kell ismernetek a tévedéseteket vele kapcsolatban! – erősködtem.

- Nézd, Jess, ez a kis anekdota még semmit sem bizonyít – mondta kedélyes hangnemben Lily, én pedig majdnem hanyatt vágódtam álló helyzetemben. Nem hittem a fülemnek.

- Ugyanarról a történetről beszélünk? – kérdeztem bizonytalanul. – Mert ha igen, akkor esküszöm, nem értem, mire akarsz célozni. Egyértelmű tény, hogy barátnője van. Ergo, nem lehet belém esve. Lily, mi ezen olyan, hű de felfoghatatlan?

- Lehet, hogy csak azért jött össze azzal a csajjal, hogy kiverjen téged a fejéből – érvelt.

- Feleslegesen próbálod bemagyarázni azt, amiről tudom, hogy nem igaz.

- Lil, hagyd már – szólt rá most már Dodo is. – Ez tényleg túlzás. Nem kell minden hülyeség mögött hátsó szándékot sejteni.

- Én csak körültekintő vagyok.

- Szerintem meg inkább paranoiás – mosolygott Dó.

- Ezek szerint le lettem szavazva? – fintorgott Lily, mire Dó és én egyöntetűen bólintottunk. – A fene, már úgy megszoktam, hogy mindig nekem van igazam.

- Bolond! – visítottam a fülébe, miközben nevetve a nyakába borultam. – De mi így is szeretünk, Miss Kombinálógép!

  Ahogy ölelkező párosunkra Dodo is rávetette magát, megkezdődött a „ránk jött az öt perc” állapot. Egymást szorongatva ugrabugráltunk, miközben az emberi fül számára már-már idegesítően magas hangok szabadultak fel a torkunkból. Sajnos nem volt elég időnk, hogy kellőképpen kiéljük a gyermeteg sikoltozási vágyainkat, bacaság rohamunknak ugyanis rövid úton vége szakadt, mikor a telefonom ismételt zenebonába kezdett. Milyen keresett személy lettem hirtelen…

Ezúttal nem voltam rest rápillantani a kijelzőre, és mikor megláttam, hogy ki hív, örömömben hatalmasat dobbant a szívem. Mint ilyenkor mindig.

- Szia – szóltam bele a telefonba szinte már egészségtelenül lelkes hangon.

- Jó reggelt, babám.

  Ha eddig azt hittem, hiányzik Sirius, hát akkor most egyenesen gyötört a gondolat, hogy nincs a közelemben. Ez a megnyugtatóan mély hangszín, ez a jól ismert, csábos hanglejtés és ez a becéző szó… Beteges, hogy mennyire nagy hatással tud lenni rám egyetlen szimpla köszönése is.

  Néhány lépéssel eltávolodtam a még mindig hangosan vihorászó lányok közeléből, hogy teljes figyelmemmel Siriusra tudjak összepontosítani.

- Mi újság arra London felé?

- Hát, mikor legutóbb ott jártam, éppen zuhogott az eső, de ahol most vagyok, egész szép idő van.

- Nem Londonban vagy? – csodálkoztam, miközben magamban még az időjárással kapcsolatos megjegyzést boncolgattam. Sirius sosem beszél az időjárásról.

- Nem akartam kihagyni a nagy napot.

- Derek szülinapjára célzol?

- Mire másra? – nevetett, amitől nekem egy tucat pillangó kezdett repdesni a gyomromban. Nyálas, de ez van.

- Azt akarod mondani, hogy itthon vagy? – kérdeztem izgatottan.

- Az itthon elég tág fogalom – búgta lágyan. – Ha ezzel arra gondolsz, hogy a Te közeledben, akkor igen, itthon vagyok. Közelebb is, mint gondolnád.

  Még szinte fel sem fogtam, mit mondott, de már a környéket pásztáztam, remélve, hogy nem csak egy csúf játékot űz velem, hanem tényleg itt van valahol. Szerencsére nem kellett sokáig keresnem, hogy megtaláljam.

- Sirius! – sikkantottam örömittasan, majd veszett tempóban rohanni kezdtem felé és egy ugrással a karjaiba vetettem magam.

  Sirius édesen felnevetett, miközben felkapott és körbeforgatott, majd letett maga elé a földre és szorosan magához húzva megcsókolt. Úgy éreztem, mintha évek teltek volna el az utolsó csókunk óta, ezért próbáltam minél jobban nyújtani a percet, amíg szája az enyémre tapad és nyelveink összeszokott táncukat járják. Végül aztán mégis én voltam, aki elhúzódott, mert muszáj volt ismét megbizonyosodnom róla a saját két szememmel, hogy Sirius valóban itt van.

- Hogy kerülsz ide? Nem iskolában kéne lenned? – tettem fel kíváncsian a sok bennem felmerülő kérdés egyikét.

- Én is éppen ezt akartam kérdezni – mosolygott rám szinte már atyáskodóan. – Csak nem lógáson kaptam a kisasszonyt?

- Ha igen, akkor büntetést kapok? – emelgettem a szemöldököm kajánul, mire felnevetett.

- Mi lenne, ha inkább jutalmat kapnál, amiért most szépen bemész a suliba?

- Dehogy megyek! – hőbörögtem. – Eddig csak az első óra elbliccelése volt a cél, de a megjelenésed felborította a tervem. Ezek után hülye lennék az unalmas órákat választani helyetted – jelentettem ki ellentmondást nem tűrően. – Na, és te miért vagy itt és nem Londonban?

- Nem csak neked jár ki néhány önkényesen választott szabadnap.

- Nocsak, nocsak – vontam fel a szemöldököm kaján vigyorral. – Ezt aztán már tényleg nem hagyhatom megtorlatlanul. Valaki nagyon nagy büntetést érdemel. – Közelebb húzódtam hozzá és mellkasomat szorosan az övéhez préseltem.

- Hm, ha tudom, hogy ez járt érte, már jóval korábban bűnbe estem volna – mondta vigyorogva, majd a tarkómnál fogva maga felé húzta a fejem és gyengéd csókot lehelt a számra. Nekem azonban szinte még viszonozni sem volt időm, valaki ugyanis hangos köhécselésével megzavarta a pillanatot. Egyet lehet találni, ki volt ilyen kis tündérmaszat.

- A világért sem akarom félbeszakítani a meghitt egymásra találásotokat… - Áh, dehogy, Lilykém, tudjuk, hogy csak a torkod fáj. – De, Jess, el kell indulnunk vissza a suliba, ha nem akarunk elkésni a második óráról is.

- Bocsi csajok, de változott a terv – mondtam mosolyogva, miközben Lilyék felé fordulva átkaroltam Sirius derekát. – Ma mégsem megyek suliba.

- Én mondtam, hogy ez lesz – morogta Dodo.

- Nem, nem lesz – szólt közbe Sirius is. – Menjetek csak előre, Jess mindjárt követ titeket. Csak egy pár percet kérünk.

- Mi? – léptem el mellőle és döbbenten pislogtam rá. – Nem fogok bemenni. Megbeszéltük, hogy együtt töltjük a délelőttöt.

- Na, akkor majd a suliban találkozunk – intettek búcsút a lányok, majd sietve odébb somfordáltak. Kis sunyik.

- Nem beszéltük meg, Jess, csak te jelentetted ki, hogy el akarod lógni a napot. De nem akarom, hogy miattam kerülj bajba, szóval be kell menned. Kérlek.

- Nem kerülök bajba – kezdtem rögtön védekező taktikába. - Idén még egyszer sem hiányoztam egy teljes napot és…

- És nem most fogod elkezdeni. Én ehhez nem asszisztálok. – Sirius karba fonta a kezét a mellkasa előtt és komoly tekintettel meredt rám.

- Olyan igazságtalan vagy – nyüszítettem hisztizve. – Ha te órákat mulaszthatsz, akkor nekem is lehet!

- Én csak jót akarok neked, baba – lépett közelebb és békítőleg megszorította a kezem. – Mi lesz például a matektanulással? Hogy fogsz jó dogát írni, ha nem jársz be órára?

- Egy kihagyás még nem a világ vége – sziszegtem bosszúsan, kirántva a kezem Siriuséból. – És nem értem, miért akarod ennyire rám tukmálni a sulit! Egyáltalán nem is hiányoztam?

- Jaj, ne beszélj butaságokat. – Közelebb lépett és végigsimított az arcomon. – Csak nem akarok neked gondot okozni.

- Na, és akkor ki beszél butaságokat…? – pufogtam halkan. – Hülye vagy – tettem még hozzá egykedvűen, majd hátat fordítottam neki és elindultam a lányok után. A fene fog könyörögni neki, hogy legyen már egy kicsit velem…

- Jess, ne csináld, gyere vissza! – szólt utánam, de a hangja nem közvetlenül mögülem szólt, amiből leszűrtem, hogy nem indult el felém.

- Felejtsd el… Suliba kell mennem.

  Sértődötten vonultam végig az utcán és éreztem, ahogy a csalódottság könnyei szúrni kezdik a szemem.

- Jess, állj már meg!

Ezúttal sokkal közelebbről hallatszódtak a szavai, a következő pillanatban pedig erősen megragadta a csuklóm, megtorpanásra késztetve ezzel. Sírásra görbülő szájjal fordultam felé, aminek látványa rögtön lehervasztotta a rosszalló mosolyt az arcáról.

- Ha nem akarod, hogy elkéssek, el kell engedned. Most – szipogtam letörten.

- Nem akarom, hogy elmenj.

- Érdekes, az előbb még mást mondtál. Igazán eldönthetnéd végre, mit akarsz és mit nem!

- Veled akarok lenni – susogta a fülembe, amitől rögtön libabőrös lett a karom.

- Akkor az előbb miért erősködtél, hogy menjek be a suliba? – kérdeztem elhaló hangon, mivel képtelen voltam józan maradni, miközben lehelete a bőrömet cirógatta.

- Én csak egy kicsit felelősségteljes akartam lenni – vallotta be kelletlenül.

- Ne most kezdj felnőni, jó? – Megfogtam az állát és úgy irányítottam, hogy rám nézzen. – Én a felelőtlen és kajla Siriusomat akarom.

  Sirius felnevetett és hosszan rászorította száját az enyémre.

- Akkor csoportos lógásra fel! – indítványozta, majd kézen ragadott és a part felé vezetett.

- Honnan tudtad, hogy itt leszek? – kérdeztem hirtelen, mikor újra szemem elé tárult a viszonylag nyugodtnak tűnő tenger képe.

- Hát nem sok helyen lehettél ilyen korán, és gondoltam… Szóval otthon nem, mert már elindultál a suliba… És talán még nem értél be… De aztán eszembe jutott, hogy…

- Mi lenne ha nem próbálnál meg kitalálni valami hihető sztorit, hanem elmondanád az igazat? – sóhajtottam fáradtan Sirius hebegését hallva.

- De hát én csak… - kezdte, de egyetlen szkeptikus pillantással torkára forrasztottam a szót. – Hát jó. Igazából követtelek.

- Követtél? – vontam fel a szemöldököm érdeklődve.

- Igen, de minden hátsó szándék nélkül - mentegetőzött. – Csak meg akartalak lepni.

- Kedves tőled – mosolyogtam rá őszintén.

- Igen? Szóval nem vagy kiakadva?

- Már miért lennék kiakadva? – értetlenkedtem. – Értékelem a gesztust, de már az is elég meglepetés lett volna, ha otthon látogatsz meg.

  Néhány percig hallgatagon sétáltunk a közeli sziklák felé, odaérve pedig Sirius rögtön lehuppant az egyikre és óvatosan az ölébe húzott. Rövid fészkelődés után elkényelmesedetten hajtottam a fejem Sirius mellkasára, miközben szememet lehunyva szippantottam magamba kellemes öblítőjének és a sós tengernek illatát.

- Mondtam már, hogy nagyon édes vagy, mikor elgondolkozol? – vetette fel a hajamat simogatva.

- Most speciel totál üres az agyam.

- Nem most. Még korábban, mikor annyira elmélyülten bámultad a tengert.

- Miért nem jöttél oda? – ráncoltam a homlokom zavartan, amit persze Sirius nem láthatott.

- Eleinte csak nem akartalak zavarni – vont vállat. – Aztán mikor oda készültem menni, észrevettem, hogy telefonálsz és elindultál a suli felé, szóval a nyomodba szegődtem.

- Fura vagy – mondtam elgondolkodva. – Mennyivel volt megfelelőbb pillanat az, mikor a lányokkal ölelkeztünk, mint a tengerbámulás ahhoz, hogy felfedd magad?

- Hát akkor már tényleg nem bírtam uralkodni magamon. Azt akartam, hogy engem ölelj és ne Lilyéket.

- Féltékeny voltál? – nevettem jókedvűen. Ezek után már készakarva sem tudtam volna haragudni rá.

- Mindenkire féltékeny vagyok, aki egy kicsit is többet lehet veled, mint én.

Kicsit feljebb húzódtam és lassú csókkal adtam tudtára meghatottságom. Néhány hosszú pillanatig gyengéden ízlelgettük egymás ajkát, majd szorosan magamhoz húztam és a nyakához hajolva a fülébe suttogtam:

- Mi a helyzet az átiratkozásoddal? – Apró csókokkal borítottam a bőrét, miközben az járt a fejemben, mennyivel könnyebb lenne a helyzetünk, ha minden nap találkozhatnánk.

- A papírok már megvannak – búgta megnyugtató, mély hangján, a hátamat simogatva. – Csak időbe telik, míg elfogadják a kérelmet.

- Mégis mennyi időbe? – kérdeztem fásultan.

- Nem tudom, Jess. Napok, hetek, talán hónapok.

  Hátrébb húzódtam és bánatos szemeibe néztem.

- Hónapok?

- Volt már rá példa – vont vállat szomorkás mosollyal. – De hagyjuk ezt a kellemetlen témát. Van egy sokkal jobb hírem is – élénkült fel kissé.

- Na, ne kímélj!

- Jövő hétvégén – kezdte Sirius lelkesedéstől csillogó szemekkel – lesz egy estély. Az iskola rendez egy amolyan gólyabál félét az elsőéveseknek.

- Remek – fintorogtam. – Akkor még hétvégén sem leszel itthon?

- Nem bizony – nevetett, mintha ez a világ legjobb dolga lenne. – De te sem, kis butus.

- Mi van? – néztem rá zavartan, mire krákogva néhányat megköszörülte a torkát és elszántan szuggerálni kezdett.

- Jessica Stuart! Megtisztelnél azzal, hogy elkísérsz a Londoni Műszaki Főiskola évadnyitó gólyabáljára?

  Egy darabig csak meglepetten bambultam Siriusra, magamban a szavait boncolgatva, majd egyre szélesedő vigyorral az arcomon heves bólogatásba kezdtem.

- Semmi pénzért ki nem hagynám! – ujjongtam a nyakába borulva, amit ő csak egy elnéző mosollyal reagált le. – De remélem, tudod, mivel jár ez a te számodra. – Sirius fürkésző pillantásából arra következtettem, hogy sejtése sincs róla. – Vásárlás! – mondtam ki a varázsszót, mire száját felháborodott nyögés hagyta el.

- Nem tudnád a lányokkal elintézni?

- Tudnám, de nem akarom – vigyorogtam leplezetlenül.

- Jaj, Jess, ne csináld már. Ez nem nekem való program, inkább olyan csajos dolog.

- Voltunk már együtt vásárolni és eddig semmi problémád nem volt vele. Mindig valami jó sült ki belőle, emlékezz csak vissza!

- Nem gondolod, hogy inkább valami egészen mással kéne eltöltenünk a közös időnket? – morogta a nyakamba bújva, amitől kellemes bizsergés futott végig a gerincem mentén.

- Talán összeköthetnénk a kellemest a hasznossal – próbálkoztam elhaló hangon.

- Kövezz meg, hogy ezt mondom, de semmi kedvem dutyiba kerülni közszeméremsértés miatt – lehelte a számra, majd őrjítően lassan csókolni kezdett.

A délután sajnos nagyon hamar eljött, ami azt jelentette, hogy el kellett válnom Siriustól, mivel ő, Derek és a többi srác kanbulit készültek tartani az én egyetlen bátyám születésnapja alkalmából. Ahogy megtudtam, vagy egy tucat kocsma meglátogatása, végül pedig valami táncolási lehetőséggel szolgáló bulizó helyen való szórakozás volt kilátásban. Nem akartam önző lenni Derekkel szemben, ezért nem adtam jelét a nemtetszésemnek, pedig igenis lett volna ellenvetésem. Mondjuk, hogy Sirius maradjon inkább otthon velem, vagy ha mindenképpen menni akar, vigyen magával engem is. Az utóbbi eshetőséget fel is vetettem lehetőségképp, de semmit nem értem el vele, mindössze megkaptam érte a magamét, hogy ez egy fiú buli, ahol nincs helye egy lánynak se. A saját érdekeimen kívül azonban még Sirius nem éppen fényes egészségi állapota miatt is aggódhattam, ugyanis bevallotta, hogy az elmúlt napokban nem érezte maradéktalanul jól magát. Ő persze egy enyhe kis hőemelkedést egyáltalán nem tartott elég eltántorító oknak…

Így esett meg az eset, hogy egymagam maradtam otthon és más dolgom nem lévén még a házi írásra is ráfanyalodtam. Koncentráció hiányában azonban egyfolytában elkalandoztak a gondolataim, és egyre csak a Siriusszal töltött néhány óra idéződött fel bennem.

  Sirius unottan mesélt a tanulással és egyéb kötelezettségek megvalósításával töltött napjairól, majd engem kezdett faggatni, ami végül egy „Jared szerelmes-e belém, vagy sem” jellegű összeszólalkozásba torkollott. Azt akartam, hogy ő is tisztán lássa a helyzetet, ezért mertem önszántamból felhozni a témát, reménykedve benne, hogy megérti és az első szava a „bocsánat” lesz, amiért valaha is kételkedett bennem – vagyis Jaredben, tulajdonképpen. Ezzel szemben ugyanolyan szkeptikusan fogadta a hírt, mint Lily és váltig bizonygatta, hogy ez csak valami taktikai dolog lehet, aminek fő célja az én szimpátiám, barátságom és végül szerelmem elérése. Eleinte még igyekeztem higgadtan, észérvekkel meggyőzni arról, hogy butaságokat beszél és csak a paranoiája működik túl magas szinten – enyhítő körülmény volt a viselkedésére, hogy alapvetően nem érezte jól magát egész nap -, azonban egy idő után már kezdtem mind inkább felidegesíteni magam, ami végül enyhébb kiabáláshoz vezetett. Na, Sirius ekkor adta meg magát, ami annyit jelentett, hogy ígéretet tett a féltékenységi rohamainak kordában tartására, ami nekem abban a pillanatban bőven elég is volt, mivel utána forró csókkal pecsételte meg fogadalmát.

El-elkalandozó gondolataimat végül a telefonom hirtelen csörgése szakította félbe. Enyhén megugrottam ijedtemben ott, ülő helyzetben, pedig már igazán megszokhattam volna, hogy mindig a legrosszabbkor csörög az a vacak.

- Szia, Jess – köszöntött Jared lelkesen, miután én morgolódva beleszóltam a telefonba. – Csak azért hívlak, hogy megkérdezzem, minden rendben van-e veled.

- Persze, már miért ne lenne? – értetlenkedtem.

- Hát mivel nem voltál suliban… Azt hittem, beteg vagy, vagy ilyesmi.

- Ja, nem - vigyorodtam el. – Csak éppen volt jobb dolgom is, mint a suliban vegetálni. De mindegy… - legyintettem tudva, hogy úgysem érti, miről beszélek. – Lemaradtam valami fontosról? Mi volt matekon?

  Jay elhivatottan magyarázni kezdett valamiről, amit az órán vettek, meg említette, hogy a tanár hétfőre ígérte azt a bizonyos, már régóta esedékes dolgozatot, aztán rátért a külön matekórák időpontjának megbeszélésére, végül pedig úgy általánosságban érdeklődni kezdett a napom milyenségéről.

  Mivel éppen nem volt a közelben senki, akinek panaszkodhattam volna, Jaredre kezdtem rázúdítani a problémáimat, amiben kiemelt szerepet kapott a Derek iránti féltékenységem, amiért Sirius inkább vele bulizik, ahelyett, hogy velem romantikázna.

- És az a legrosszabb, hogy emiatt a gondolat miatt tisztára önzőnek érzem magam – fejeztem be keserűen.

- Hát tény, hogy minden joga megvan bulizni egyet a haverjaival – kommentálta Jay.

- Igen, tudom…

- Ami viszont egyáltalán nem zárja ki a lehetőségét annak, hogy te is szórakozz egyet.

- Én nem igazán sorolnám a szórakozás kategóriába a fizika házi körmölést – sóhajtottam, miközben a tollamat piszkáltam és reménytelen pillantást vetettem az előttem heverő füzetre.

- Talán fel kéne függesztened egy kicsit, és valami élvezhetőbbre cserélni. Nincs semmi, amit most szívesen csinálnál?

  Nem kellett sokáig filozofálnom, szinte azonnal szebbnél szebb ruhaköltemények képe kúszott be az elmémbe.

- Vásárolni – böktem ki végül. Még engem is meglepett, mennyire őszintén izgatott lett a hangom ennek az egyszerű kis tevékenységnek a gondolatától.

- Hát akkor szedd a cókmókod, mert tíz perc és ott vagyok.

- Mi? – nyögtem döbbenten. – Én azt hittem, ez valami költői kérdés volt.

- Nem akarom, hogy belehalj az unalomba, szóval kénytelen vagyok elvinni téged a plázába – mondta kedélyesen. – De siess, mert egyszerűen gyűlölök várakozni.

- Ha mindig ilyen könnyen teljesülne a kívánságom, boldog ember lennék – mondtam vigyorogva Jaynek, mikor már a különböző boltokat jártuk a megfelelő ruha után kutatva.

- Miért? Most talán nem vagy boldog? – nézett rám csodálkozva, mire kissé elpirultam. Észre se vettem, hogy elszóltam magam.

- Hát, lenne néhány dolog, aminek az emlékét mondjuk kitörölném a fejemből. Meg persze van pár beteljesületlen vágyam is, mint mindenki másnak. De összességében azt hiszem, jelen helyzetben nem nagyon van okom panaszra.

- Akkor jó – mosolyodott el.

  A vásárlás meglepően mókásan telt. Jared tényleg értett hozzá, hogyan kell jobb kedvre deríteni az embert és elterelni a gondolatait. A többórányi válogatás alatt mindössze nagyjából fél tucatszor jutott eszembe Sirius – folyamatosan váltakozva a hiány-, aggódás és neheztelésérzés.

- Na, milyen? – kérdeztem bizonytalanul, egy sötétkék, vékony spagetti pántos, hátul erősen kivágott és az egyik oldalán jócskán felsliccelt, földig érő ruhában.

- Hú – mondta Jared kigúvadt szemekkel bámulva rám, amint a tükör előtt illegetem magam. Forogtam jobbra-ballra, hogy minden szögből rálássak a szerintem eddigi legtökéletesebb ruhakölteményre, amit azon a délutánon felpróbáltam. – Gyönyörű vagy.

- Azért nem kell túlzásokba esni – pirultam el kissé a hangsúlytól, ahogyan a bókot mondta. – De szerintem is ez eddig a legjobb.

- És jobbat aligha fogsz találni. Olyan, mintha csak rád öntötték volna.

- Akkor azt hiszem, megvan a mai nyertes – vigyorodtam el győzedelmesen és kissé fáradtan. – Fú, hát nem mondom, ebben az állandó öltözködésben is ki lehet merülni.

- Na, akkor azt ajánlom, kapkodd vissza magadra a ruháidat, fizessünk gyorsan és menjünk, igyunk egy kávét valahol a közelben.

- Kávét ugyan nem iszom, de egy tea tényleg jól esne – mosolyogtam hálásan. – Köszönöm, hogy elkísértél.

- Ugyan, semmiség – mosolygott vissza.

- És amúgy hogyhogy nem volt semmi programod ma délután? – kíváncsiskodtam a próbafülkéből kikiabálva, miközben a farmeromat rángattam magamra.

- Kell néha egy kis nyugi, tudod, hogy van ez.

- És Dawn?

- Ő mostanában elég elfoglalt. Majd csak hét vége felé fogunk találkozni, sajnos.

- Az is nemsokára itt van, ne aggódj. Úgy szalad az idő, mintha kergetnék. Észre sem veszed és máris péntek lesz. Én is mindig tűkön ülve várom, hogy találkozzak Siriusszal, addig meg legalább egymilliószor hívjuk egymást meg sms-ezünk, meg ilyesmi. Gondolom, ezzel ti is hasonlóképpen vagytok. – Mivel éppen végeztem az öltözködéssel, nagy lendülettel kicsaptam a fülkeajtót és a kiválasztott ruhát drágakincsként szorongatva kievickéltem az öltözőből.

- Persze – bólintott Jay. – Nehéz a különlét, de mi szerencsére elég sűrűn látjuk egymást, szóval annyira nem vészes.

  Miután kifizettem a ruhát és jó alaposan bebugyoláltam magam a vastag kötött sálammal, elindultunk a reggeli napsütéshez képest igencsak lehűlt időben egy közeli kávézó felé, Jared pedig folytatta a Sirius téma boncolgatását.

- Nem nehéz távkapcsolatban élni? – kérdezte kissé bátortalanul. – Soha nem csábít semmi arra, hogy megcsald? Vagy nem rettegsz folyton attól, mit csinálhat olyan messze? Hogy talán ő lép félre? – Megbotránkozva néztem rá, majd kinyögtem az első dolgot, ami eszembe jutott.

- Jesszus, dehogy! – Aztán mégis újra kellett értékelnem a kérdést, és kicsit módosítottam a válaszon. – Vagyis… Persze, valamennyi féltékenység mindkettőnkben van, ez természetes. De bízunk egymásban – mondtam határozottan. – És nekem eszembe se jutna megcsalni őt. Hiszen imádom.

- Jól van, bocs a feltételezésért, csak van, akiknél ez nem ennyire egyértelmű – vont vállat félszegen.

- Hát azért egy kapcsolatban szerintem ez elég alapvető dolog. Hiszen bizalomra, hűségre és szeretetre épül az egész.

- És te még soha nem csaltad meg egyik barátodat sem? – kérdezte kissé szkeptikusan, ami éppen annyira háborított fel, mint amennyire szégyenkezve éreztem magam miatta.

- Az mást volt. Nem Luke volt az igazi, és ő is… Ráadásul valószínűleg már régebb óta és elég komolyan… Szóval… - makogtam zavartan, miközben éreztem, hogy a hideg szél ellenére, felforrósodik és kipirul az arcom.

- Jól van, nyugi, nem akartam számon kérni rajtad semmit – húzódott mosolyra a szája. – Csak beláttatom veled, hogy egyik kapcsolat sem tökéletes.

- Én sosem éltem abban a téves tudatban, hogy Siriusszal tökéletes a kapcsolatunk – sóhajtottam megtörten, ami sajnos Jarednek is elég sokat elárult abból, amit egyáltalán nem akartam az orrára kötni.

- Miért érzem úgy, hogy van valami, amit eltitkolsz – hunyorgott rám kissé gyanakvóan, mire én a lehető legártatlanabbul vállat vontam.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz. Persze, vannak dolgok, amikre nem vagyunk büszkék, se Sirius, se én, de a lényeg, hogy eddig minden nehézséget átvészeltünk, és nagyon remélem, hogy ezentúl is így lesz.

A forró tea nagyon jól esett és miután dobtuk a megcsalás témát, a hangulat is egyre jobb lett. Épp egy nagy nevetőgörcs kellős közepén voltunk, mikor Jared mobilja hangos zenebonába kezdett, ő pedig kissé kifulladva a sok kacagástól, lihegve szólt bele.

- Á, szia Rick, haver! – köszönt lelkesen. – Épp Jesszel vagyok – vigyorgott rám jókedvűen, miközben bólintott valamire. – Persze, benne vagyok. Jesst is megkérdezem akkor. Aztán visszahívlak. – Sejtelmes mosollyal nyomta le a kis, piros gombot, én pedig érdeklődve és kissé értetlenül pislogtam rá. – Patrick volt. Hívott estére egyet sörözni valahova, én meg arra gondoltam, hogy ha nincs semmi egyéb dolgod, talán velünk tarthatnál.

- Nem is tudom, Jay – húztam el a számat. – Hétköznap van, és apa nem nagyon pártolja az ilyen kis kiruccanásokat tanításidőben. Meg amúgy is lenne még épp elég dolog, amit holnapra tanulnom kéne.

- Jaj, ne csináld már! – erősködött. – Tök jó buli lenne! Mi még amúgy sem buliztunk soha együtt, valamikor meg kell innunk a pertut – nevetett fel lelkesen.

- Akkor addig magázzalak, vagy mi? – vigyorodtam el én is egy pillanatra, de aztán ismét elkomolyodtam. Pedig még kedvem is lett volna piálni egyet, de apa… - Apa tuti nem engedne el.

- Nem muszáj tudnia, hogy elmész otthonról, nem? – emelgette a szemöldökét sunyin. – Ki tudsz surranni miután elaludt?

- Ha tudnék, sem surrannék! – háborogtam.

- Jó, akkor mondd, hogy az egyik barátnődnél alszol – legyintett. – Csak találj ki valami hihető sztorit, és kész.

- Én sose hazudok apának – mondtam nagy meggyőződéssel, de aztán rögtön eszembe jutott a terhességem miatti hazugságsorozat, szóval inkább befogtam a számat.

- Mindent el kell kezdeni valahol – mondta nagy bölcsen.

Szóval még felocsúdni sem volt időm, de már apa színe előtt álltam és torkomban dobogó szívvel, kiszáradt torokkal kezdtem hadarni az előre kigondolt szöveget.

- Apa, nem lenne gond, ha ma Lilynél aludnék? Van egy project a suliban, amire együtt készülünk, és azon kellene dolgoznunk. – Mekkora sablonkamu, te jó ég, kész csoda, ha ezt beveszi.

- Miért csak most álltok neki? – kérdezte fel sem nézve az újságjából.

- Mert csak ma adták ki – improvizáltam hirtelen. Nem voltam felkészülve rá, hogy faggatni fog a témával kapcsolatban.

- És miről kell előadást tartanotok?

- A… Az… alkohol… hatása a szervezetre – mondtam kissé határozatlanul, enyhén kérdő hangsúllyal, mire apa rám pillantott.

- De ugye nem kell demonstrálni a kutatást?

- Nem, dehogy – motyogtam az ujjaimat tördelve. – Csak pár adat kell, táblázat, meg képek, ilyesmi. Remélhetőleg hamar kész leszünk vele, és alszunk is.

- Miért nem itt csináljátok? – tette fel a legkézenfekvőbb kérdést, amitől nekem csak még nagyobb lett a zavarom.

- Tudod… - hebegtem. – A szülei nem nagyon örülnek, ha hét közben másnál alszik.

- Ezzel én is így vagyok. Sirius még kivétel, mert itt lakik egy köpésre és amúgy sem tudnálak eltiltani tőle, de ez a készülés dolog… - ingatta a fejét. – Biztos nem arról van szó, hogy el akarsz menni Derekék után bulizni? – pislogott rám gyanakvóan, mire teljesen elvörösödtem. Lebuktam!

- Dehogy! – védekeztem nem túl meggyőzően. – Ez csak egy hülye sulis feladat, apa.

- Hát jó… Átmehetsz – mondta végül, néhány pillanatnyi mérlegelés után. Azonban mielőtt még fellélegezhettem volna, hozzátette: - De éjfélre itthon vagy.

- Mi? – képedtem el. – De hát…

- Nincs semmi de, Jess, te mondtad, hogy hamar kész lesztek, szóval nincs okod ott is aludni. Éjfélre legyél itthon – zárta le a beszélgetést, majd átvonult a nappaliba.

- Na, hogy ment? – kérdezte Jared, mikor már a sötétben caplatva haladtunk az egyik közeli kocsmaféle felé, ahol Patrickkel beszélte meg a találkozót.

- Hát… A vártnál jobban – néztem rá kissé csalódottan. – De még így sem túl fényesen.

- De hisz itt vagy, szóval el kellett, hogy engedjen.

- Igen, de csak éjfélig tudtam időt nyerni – horgasztottam le a fejem, mint aki valami világmegváltó feladatot bukott el éppen.

- Akkor kénytelenek leszünk sietni azzal a piálással – karolt át biztatóan. – Legfeljebb egy kicsit megcsúszol, az még nem a világ vége.

- Persze – mosolyodtam el én is.

  Még sosem jártam azon a helyen, ahová mentünk, de első látásra elnyerte a szimpátiámat. Patrick nagy vigyorral várt minket az egyik sarokboksznál, majd két puszival üdvözölt és hellyel kínált maga mellett.

- Na, mi újság fiatalok, mi jót csináltatok ti édes kettesben? – kérdezte továbbra is szélesen vigyorogva, mire Jared mesélni kezdett neki, hogy milyen remek ruhát találtam magamnak az unaloműző kis vásárlásunk alkalmával.

  Furcsa volt más társaságban tölteni egy estét, mint amit megszoktam. Nem negatív értelemben más, hanem kellemesen szokatlan, de határozottan élvezhető. Végre felszabadulhattam kicsit, hiszen tudtam, hogy sem Jared sem Patrick nincs tisztában a múltam egy bizonyos, letagadni vágyott részletével. Kedélyesen csevegtünk, miközben egyre csak gyűltek a kiürült sörösüvegek az asztalon, egy idő után pedig néhány kupicás pohár is helyet kapott mellettük.

  Ahogy telt az idő, a helyiség úgy kezdett megtelni emberekkel, és a zene is mind hangosabb lett, amitől nekem csak még partivágyóbb hangulatom lett.

- Na, látom, Jess már teljesen be van indulva egy kis táncra – jegyezte meg végül Patrick, mikor már tényleg alig bírtam magammal és ülő helyzetben kezdtem táncikálni.

- Nem tehetek róla, ha egyszer ilyen jó a zene és ennyire sokat ittam – biggyesztettem le az ajkam egy pillanatra, de a következő másodpercben már ismét vigyorogtam, ahogy az elmúlt órákban szinte folyamatosan. – Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki nem bír nyugton maradni – néztem rájuk jelentőségteljesen, mire Jay felkacagott.

- Hát, ha szépen megkérsz, talán még táncolok is veled egyet – ajánlotta, kicsit közelebb csúszva hozzám a padon.

- Kérlek! – pislogtam rá elbűvölőnek szántan, mire megint felnevetett, de azért felállt és megragadta a kezem.

- Kérésed parancs. Patrick? – fordult azért barátjához, de ő csak a fejét rázta.

- Majd kicsit később – mondta, mosolyogva bohókás kettősünkön.

Volt egy nem túl méretes, de éppen elég helyet kínáló tánctér a sarokban, ahol andalgott már néhány párocska – megjegyzem elég röhejesen, ugyanis éppen egy minden tekintetben pörgős szám ment, amihez egyáltalán nem passzolt az ide-oda lépegetős forma.

  Jay és én megálltunk a „tömeg” közepén, én kezemet a vállaira raktam, ő pedig a derekamat karolta át. Próbáltam visszafogni az erotikus táncmozdulataimból, amikkel többnyire – azaz mindig – Siriust tisztelem meg, de képtelen voltam uralkodni magamon. Nagyon régen éreztem ennyire felszabadultnak magam, ezért aztán nem csoda, ha egy idő után már lihegtem a csípő és fenékriszálás okozta fáradalmaktól. Jareddel folyamatosan egymás képébe vigyorogtunk és számról számra nőtt közöttünk az összhang. Amit végül egy nem túl kellemes, sőt szinte már durva rántás szakított félbe, valaki ugyanis megragadta a derekam és elhúzott Jared közeléből.

- Mi a fenét művelsz itt, Jess? – fordított maga felé az illető, aki nem volt más, mint…

- Sirius? – hunyorgattam kissé kótyagosan, mire a karomnál fogva, enyhén rázott rajtam egyet.

- Igen, én vagyok – mondta szinte már dühösen. – De elmondanád végre, mit csinálsz az éjszaka közepén egy kocsmában ezzel az alakkal?

- Táncolok – vontam vállat ártatlanul.

- Azt látom – morogta. – De hogy kerültél ide? Nem úgy volt, hogy otthon maradsz?

- Miért maradtam volna? – förmedtem rá. – Ha te bulizhatsz, akkor én is!

- Valami baj van? – lépett most már Jared is közelebb, mire Sirius még erősebben szorította a karom, és szikrázó szemeit most Jayre irányította.

- Semmi közöd hozzá – vetette oda neki gyűlölködve.

- Jobb lenne, ha most visszamennél Patrickhez, mindjárt megyek én is. – Próbáltam nyugalmat erőltetni a hangomra, de Sirius jogtalan számonkérése eléggé felvitte bennem a pumpát.

  Jared szerencsére nem vitatkozott, csak bólintott és elindult az asztalunk felé.

- Szóval Patrick is itt van, he? – támadott le Sirius ismét.

- Igen, miért, mi bajod van vele? – rántottam ki a kezem a szorításából, majd reflexszerűen dörzsölgetni kezdtem a megszorongatott felületet. – Te sem egyedül jöttél, ha jól sejtem. – Kutatva néztem körül a helyiségben és egy pillanat alatt meg is leltem tekintetemmel Derekéket, majd döbbenettel vegyes indulattal fordultam ismét Sirius felé. – Dó mi a francot csinál veletek? Azt hittem ez egy pasiknak szánt éjszaka! Nem ez volt a lekoptató indok, mikor én is csatlakozni akartam?

- Én sem tudtam, hogy jönni fog – mondta Sirius félig védekező, félig támadó hangsúllyal. – Már Derekkel volt, mikor találkoztunk.

- Igen, és talán letört volna a kezed, ha felemeled a telefonod és felhívsz, hogy a kanbuli sztornózva, Jess, légyszi gyere te is, nélküled nem az igazi az este?!

- Ahogy látom, megtaláltad a magad szórakozását – bökött fejével ingerülten a minket figyelő Jared-Patrick páros felé.

- Igen, mivel a drágalátos pasim magamra hagyott, ezért kénytelen voltam egyéb program után nézni! – vágtam a képébe. – Most pedig megyek is vissza a barátaimhoz, mert nem akarom őket megváratni. Te is menj csak vissza Derekékhez és bulizz tovább nélkülem!

  Azzal sarkon fordultam és odacsörtettem az asztalunkhoz.

- Valami baj van? – kérdezte óvatosan Patrick, mire vérben forgó szemekkel néztem rá.

- Az egyetlen baj, hogy üres a poharam – mondtam végül, meglepően mézesmázos hangon.

- Hozok neked valamit – ajánlkozott rögtön, majd el is tűnt, hogy aztán egy-egy négy centes tequilával térjen vissza.

Az éjszaka a továbbiakban nem éppen a tervezett módon zajlott, Derek és asztaltársasága ugyanis egyfolytában fürkésző pillantásokkal méregettek engem, és a fiúkat, ami annyira frusztrált, hogy ivásba kellett fojtanom a mérgemet. Jared felajánlotta, hogy elmehetnénk máshová, de én szentül kitartottam az elhatározásom mellett, hogy márpedig mi voltunk ott előbb, ezért nem nekünk kell elmenni, hanem Siriuséknak, ha zavarja őket valami. Márpedig szemmel láthatóan zavarta…

  Mit sem foglalkozva Sirius rosszalló és dühös pillantásaival, újra táncolni indultam Jareddel, most azonban már nem álltam olyan biztos lábakon, mint korábban, ezért szinte rátámaszkodtam Jayre és ő mozgatott, amennyire bírt.

- Jess! – hallottam meg magam mögül Sirius vonakodó, ugyanakkor kissé aggódó hangját.

- Mit akarsz? – morogtam az alkohol hatására kissé vontatott stílusban.

- Nem kéne most már hazamenned? Elég sokat ittál és… Gyere, haza kísérlek.

- Majd akkor megyek el, amikor én akarok, jó? – A mondat végén nagyot csuklottam, ami talán elvett valamennyit a komolynak szánt hangszínből.

- Jess, tényleg elég késő van már – suttogta a fülembe Jay. – Megígérted, hogy éjfélre hazaérsz, aztán lassan már kettő óra lesz.

- Jól van – sóhajtottam beletörődően. – De csak akkor megyek, ha Sirius marad – mondtam makacsul, mire az említett nem tetszően morrant egyet.

- Nem engedem, hogy egyedül sétálj haza ilyen állapotban – jelentette ki ellentmondást nem tűrően.

- Nem is fogok. Jared majd hazakísér, igaz? – fordultam Jay felé, aki gyengéd mosollyal bólintott.

- Hát persze.

- További szép estét – vetettem még oda Siriusnak, majd visszatántorogtam a cuccaimért és hátra sem nézve, Jareddel és Patrickkel karöltve kisétáltam az éjszakába.