Másnap
- Jessica Stuart! – hallottam apa dühtől elmélyült hangját, amit a sötétítőfüggöny széthúzásának semmivel össze nem téveszthető zaja követett.
Nem volt erőm felemelni a fejem, hogy apára nézzek, de még ahhoz is fáradt voltam, hogy a szemeimet kinyissam. A vakító fény azonban gonoszul utat tört az ablakon keresztül és már szinte fájdalmasan irritálni kezdte a retinámat csukott szemhéjamon keresztül. Erőtlenül elfordítottam a fejem, és a párnám mélységébe temettem az arcomat, nyugalmam azonban nem tartott sokáig, ugyanis apa egy határozott mozdulattal lerántotta rólam a takarót és feldúltan rázogatni kezdett.
- Azonnal kelj fel! – utasított szigorúan. – Mégis mikor értél haza tegnap? Mert hajnali egykor még sehol nem voltál? Azt hittem, világosan fogalmaztam, mikor éjfélre hazarendeltelek!
Képtelen voltam egy hangot is kicsikarni magamból, mindössze pár morgós nyöszörgésre futotta az energiámból, amit apa szemmel láthatóan – de főképp füllel hallhatóan – nem vett valami jó néven.
- Remélem, meg sem fordult a fejedben, hogy itthon maradsz! Két percet kapsz, hogy felkelj, mert ha nem, egy vödör hideg vízzel jövök vissza. Két perc, Jessica és az óra ketyeg! – mondta mérgesen, majd hatalmas ajtócsapódás kíséretében távozott. Legalábbis én erre következtettem, a szemeim ugyanis még mindig csukva voltak, ezért a látásomra nem igazán hagyatkozhattam.
Szörnyen hasogatott a fejem, úgy éreztem, akármelyik pillanatban szétrepedhet, de még az sem lepett volna meg, ha egyszerűen csak felrobban. Emellett rettenetesen fájt a gyomrom és az áporodott másnaposság ízérzet sem maradt el a számban, ami csak rontott az amúgy sem kifogástalanul józan állapotomon.
A fürdőszobáig tartó, nagyjából három méteres út olyan hatással volt rám, mintha valami maratont futottam volna le rekordidő alatt. Úgy éreztem magam, mint akit fejbe vágtak egy péklapáttal. Émelyegtem, szédültem és zúgott a fülem. Nagy erőlködések és majdnem esések árán végül sikerült lezuhanyoznom, felöltöznöm és elsősorban fogat mosnom, ami valamennyire pozitív hatást gyakorolt a szervezetemre. A szemeimet ugyan még mindig úgy kellett megerőszakolnom, hogy nyitva maradjanak, de legalább már nem voltam büdös másnapos szagú. Legalábbis reméltem…
- Már kezdtem azt hinni, hogy vízbe fojtottad magad – dohogott apa, mikor indulásra készen megjelentem a konyhában.
- Jó reggelt – nyögtem rekedt hangon.
- A fenéket jó! – rivallt rám haragosan. – Ha nem keltelek fel, simán elaludtál volna, ne is tagadd! Mégis mikor értél haza, hogy ennyire nem tudsz magadhoz térni? Áh, ne is válaszolj… Viszont azt garantálhatom kisasszony, hogy ezentúl semmiféle éjszakába nyúló tanulós programban nem veszel részt, ha az iskolaidőre esik. Már ha egyáltalán tanultatok – méregetett gyanakvóan. – Még azt is el bírom képzelni, hogy Derekékkel buliztatok hajnalig, azért vagy most ilyen élőhalott. Lényeg a lényeg, hogy mától kezdve egy hónapig sehová nem mehetsz iskolaidőben! Suli után azonnal hazajössz, és ki nem teszed a lábad a házból másnap reggelig!
- De hát… - próbáltam közbevágni kétségbeesetten, de apa hajthatatlannak bizonyult.
- Nincsen semmi de!
- És Sirius? – erősködtem tovább, ami azonban ha ez lehetséges, csak még inkább növelte apa eddig nem sokszor tapasztalt indulatait.
- Sirius délután átjöhet, de este nyolcnál tovább nem maradhat. Nem alhat itt, és te sem töltheted nála az éjszakát.
- Apa! – kiáltottam felháborodottan, de ő csendre intett.
- Ez nem vita tárgya! Most pedig indíts az iskolába és egy rossz szót ne halljak rólad!
Tény, hogy jelen helyzetben nem igazán volt esély rá, hogy Siriusszal együtt töltsük az éjszakát, azért zavart a gondolat, hogy ha akarnánk, sem tehetnénk meg.
Egy ilyen remek indítás után már csak tökéletes nap következhet, nem igaz? Hát persze…
Még be sem tettem a lábam az iskolaépületbe, de máris kényszerhelyzetbe kerültem. A kapuban ugyanis nem csak a kissé feldúltnak tűnő Dodo és a mellette ácsorgó, bizonytalanul engem méregető Lily vártak rám türelmetlenül, de nem messze tőlük Jared alakját is sikerült felfedeznem, ami cseppet sem könnyítette meg a reggelemet.
Mivel per pillanat egyikükhöz sem volt idegzetem, szépen megkerültem a sulit és a hátsó bejáratot vettem igénybe. Sajnos azonban ez az elkerülési stratégia sem bizonyult elég hatékonynak, mivel a szekrényem felé menet lehetetlenség lett volna kikerülnöm az elém lecövekelt Dorothyt.
Hogy a fenébe került elém ilyen ügyesen?
- Mi volt az a tegnap esti színjáték? – támadott le rögtön, ami elég felkészületlenül ért, ugyanakkor különösképp fel is bosszantott.
- Nem volt semmiféle színjáték! – védekeztem hevesen. – Elmentem meginni néhány sört két baráttal és véletlenül a ti kis bandátok is pont odakeveredett. Ennyi.
- Igen? És Derek? Arra nem gondoltál, hogy mondjuk odajöhetnél hozzánk is? Elvégre a bátyád szülinapját próbáltuk ünnepelni, ha nem tudnád!
- Nem fogok kellemetlenkedni egy olyan társaságban, ahová nem hívtak! – mondtam jelentőségteljesen. – Sőt! Még kérdeztem is, hogy mehetnék-e, de Derek külön kijelentette, hogy ez egy fiúkból álló parti lesz. Érdekes módon, mikor utoljára találkoztam veled, még úgy tudtam lány vagy, de ezek szerint tévedtem és én vagyok a hülye – ironizáltam.
- Alapvetően engem sem hívtak, csak Ryan nem ért rá, mert be kellett mennie segíteni az apjának a munkahelyén és helyette én ugrottam be. Derek megsajnált és nem akarta, hogy egyedül töltsem az estét.
- Ó, micsoda nagylelkű bátyám van! – gúnyolódtam. – A húgát bezzeg hagyja otthon senyvedni egész estére!
- Tök késő volt már, mikor szóltak nekem, azt hittük már alszol, nem akartunk felzavarni – magyarázta Dó.
- Pf, ennél gyengébb kifogást még életemben nem hallottam…
- Ez nem kifogás, hanem az igazság! – bizonygatta elszántan. – Mégis miért akartunk volna kihagyni pont téged?
Sok logikát mondjuk tényleg nem láttam benne, mégis rosszul esett.
- Nem tudom, Dó – sóhajtottam kissé összezavarodottan. – De akkor is furán jött kis és én tényleg… Szóval hülyén éreztem magam, mikor megláttam, hogy velük vagy.
- Hát gondolhatod, mi is hogy meglepődtünk, mikor megláttunk téged pont Saundersszel táncolni.
- Jaj, ne légy Sirius kettő – forgattam a szemeimet.
- Hát, Jess, én ebben az esetben neki adok igazat. Teljesen jogosan volt féltékeny. Te nem láttad magatokat, úgy táncoltatok, mint akik mindjárt leteperik egymást – fintorgott szörnyülködve.
- Ne beszélj már hülyeségeket – legyintettem. – Ez csak egy baráti lötyögés volt, semmi komoly. Mindketten foglaltak vagyunk, hiszen te is tudod. Nem is értem, minek magyarázkodok – pufogtam.
- Jó, bocs, én csak… Mindegy – rázta a fejét lemondóan. – De – kezdte félénken – akkor most nem haragszol rám ugye?
- Hm, nehéz kérdés – alakítottam a kétségek között hánykolódó ártatlant. – Persze, hogy nem – vigyorogtam rá végül, mire Dodo megkönnyebbülten elmosolyodott. – De meg kell ígérned, hogy legközelebb semmiképp nem hagysz ki!
- Te leszel az első, akit értesíteni fogok, ha megint ilyen lesz – ölelt át vigyorogva.
Lily kíváncsi feje épp akkor tűnt ki az egyre növekvő tömegből, mikor Dó és én elengedtük egymást. Lil persze mindent részletekbe menően tudni akart, ezért egészen az első óra kezdetéig meséltük neki az előző-, illetve aznap történteket. Már szinte meg sem lepődtem, mikor szokásához híven képtelen dolgokat kezdett belemagyarázni az egészbe, de ahelyett, hogy felidegesítettem volna magam, inkább elengedtem a fülem mellett a sok butaságát, ami meglepő módon hasznosnak bizonyult, ugyanis rövid időn belül feladta az erősködést, hogy meggyőzön róla, Jared fülig belém van esve, és inkább ejtette a témát.
Egyébként megmagyarázhatatlan okokból egész délelőtt kerültem Jayt. Valamiért cikinek éreztem az előző esti viselkedésem, és talán a csajok győzködése is hatott rám egy hangyányit, amitől úgy gondoltam, nem tudnék mit mondani neki. Szöget ütött a fejemben a gondolat, hogy talán azt hiszi, csak Siriust akartam féltékennyé tenni azzal, hogy vele táncoltam és ezért neheztel rám, ezek a sejtelmek pedig egyáltalán nem sarkalltak arra, hogy mindenáron beszélni akarjak vele.
Végül aztán már sehogy sem tudtam tovább elkerülni, mivel matek előtt a terem ajtajánál ácsorgott és mikor meglátott, rögtön félrehívott – amit a lányok természetesen egyáltalán nem néztek túl jó szemmel.
- Miért bujkálsz előlem egész nap? – kérdezte kissé számon kérően, amitől csak még nagyobb lett a zavarom.
- Én nem… - kezdtem volna tagadni, de ő belém fojtotta a szót.
- Nem kell a süket duma, észreveszem, ha valaki kerül, és te határozottan ezt teszed. Csak nem értem, miért. Azt hittem, jól érezted magad tegnap.
- Persze, hogy jól – helyeseltem enyhe túlzással, elvégre mégis volt az a siriusos dolog, ami valamennyire elrontotta a hangulatot. – Csak kicsit tartottam tőle, hogy félreértettél – mondtam feszengve, miközben az arcom egy szempillantás alatt lángba borult.
- Mégis mit értettem volna félre? – vonta fel a szemöldökét csodálkozva.
- A táncot, mondjuk.
- Mit lehet azon félreérteni? – nevetett kissé hisztérikusan, ami elég megmosolyogtató volt az ő szájából.
- Nem tudom. – Kezdtem egyre bugyutábban érezni magam. Miért van az, hogy mindig beégetem magam Jared előtt a hülyeségeimmel? Egyértelműen megint a lányok a hibásak, ők tömik tele a fejem minden marhasággal. – Csak azt hittem, talán feltételezed, hogy valamiféle bosszúállási akció része volt, vagy ilyesmi – motyogtam sután.
- Meg sem fordult a fejemben – mosolygott elnézően. – Bár most, hogy így mondod…
- Áh, hülye – vágtam gyomorszájon, amit természetesen meg sem érzett.
- Nem, amúgy most komolyan… - köszörülte meg a torkát formálisan. – Én élveztem a tegnap estét, szerintem mindenképpen meg kell valamikor ismételnünk.
- Benne vagyok – vigyorogtam. – Csak lehetőleg ne hétköznap, és ha lehet, kevesebb piával.
- Tegnap nem úgy tűnt, hogy nagyon megvetnéd az alkoholt – húzta az agyam, kiérdemelve egy újabb ütést.
- Nem mondtam, hogy megvetem. Csak olykor elég nagy butaságokat hordok össze részegen. Remélem, tegnap nem fárasztottalak le nagyon titeket.
- Dehogy! Aranyos voltál, ahogy be nem állt a szád – emelgette a szemöldökét, mire én a szemeimet forgattam, de azért nem tudtam elfojtani egy jóleső mosolyt. – Persze ezen ne múljon, felőlem nem kell innod legközelebb. Csak legyél ugyanolyan jókedvű.
- Meglesz! Hétvégén ünnepeljük Derek szülinapját, akkor mi lenne, ha ti is eljönnétek Patrickkel?
- Hát – húzta el a száját -, nem tudom, mennyire lenne ez jó ötlet, Jess. A barátod enyhén szólva ki nem állhat, és szerintem ezzel a bátyád is hasonlóan van.
- Oh, Dereket egyáltalán nem fogja érdekelni, hogy kik vannak ott, ha már kellő mennyiségű whisky lesz a szervezetében – legyintettem. – Siriust meg bízd csak rám! Szóval? Péntek este, DC-ben, csupa jó fej, a legjobb zene, töménytelen mennyiségű pia és természetesen én. Ugye, hogy kihagyhatatlan?
- Jól van – egyezett bele végül. – Meggyőztél. Szólok Patricknek, ott leszünk.
- Szuper – lelkendeztem.
Mikor egymás oldalán beléptünk az osztályba, azonnal pletykára éhes személyekhez tartozó kotnyeles tekintetek kereszttüzébe kerültünk. Az utóbbi időben hozzászoktam ezek figyelmen kívül hagyásához, ezért most sem nagyon tudott érdekelni a sok sutyorgó, de Lily és Dodo rám szegeződő, gyanakvó pillantása azért nem maradt hatástalan – bár inkább agresszív indulatokat váltott ki belőlem, mintsem megbánást, vagy zavart, mint ahogy azt valószínűleg várták volna. Kezdtem komolyan unni, hogy mindig miattuk hozom kellemetlen helyzetbe magam Jay előtt, ezért ott, szent helyemen, a matekterem középső sorának harmadik padjában megfogadtam, hogy ezentúl nem hallgatok a lányokra – vagy éppen a drága jó, féltékeny Siriusra - Jareddel kapcsolatban.
Az óra – amitől őszintén megmondhatom, eléggé tartottam a tanár legutóbbi viselkedése miatt – egész eseménytelenül telt, ami döbbenet mellett erős megkönnyebbülést is kiváltott belőlem. Igaz felettébb érdekelt volna, mégis miért bánt velem olyan gonoszul Mr. S legutóbb minden ok nélkül…
Ó, istenem, bár ne lennék ennyire kíváncsi természet! Nem mintha az bármin változtatott volna. Nevezetesen azon, hogy kicsengetés után Mr. Shefield megkért, maradjak még egy picit, mert beszélni akar velem. Na, mondhatom, ha addig nem volt elég hányingerem a gyötrő másnap miatt, akkor a hatalmas gyomorfordulattól, amit akkor átéltem, tuti megnyerően elzöldültem.
- Hogy haladnak a külön órán Mr. Saundersszel? – érdeklődött kedélyesen, mintha alig pár napja nem üvöltötte volna le a fejem az egész osztály szeme láttára.
- Egész jól – mondtam kissé rekedten.
Időközben az osztály teljesen kiürült, én pedig valamiért kezdtem egyre kényelmetlenebbül érezni magam.
- Pompás – mosolygott rám kissé erőltetetten, majd egy hosszabb néma időszak következett, ami alatt én meglehetősen sokszor pislogtam a tátongó ajtó felé, szabadság után vágyakozva. Mr. S azonban nem nagyon akaródzott utamra bocsátani… - Nézd, Jessica – dőlt előre a székében kísértetiesen hasonló mozdulattal, mint mikor anno rám szabadította Saunders ”tanár urat”. A megszólítás azonban határozottan meghökkentett, Mr. Shefield ugyanis soha nem tegeződött a diákjaival. – Szeretnék elnézést kérni a múltkori incidens miatt. – Szemmel láthatóan feszengett; ennek egyértelmű jele volt, ahogy a nyakkendőjét húzogatta. – Egyáltalán nem veled volt személyes jellegű problémám, ezt tudnod kell. Csak az elmúlt időben eléggé összecsaptak a fejem fölött a hullámok, és úgy alakult, hogy rajtad töltöttem ki a mérgem. Őszintén sajnálom – nézett rám komolyan.
- Km – krákogtam ügyefogyottan. – Nem tesz semmit, tanár úr, megesik az ilyen. És ha szeretne beszélni valakivel a… gondjairól… - motyogtam egyre vörösödve.
- Kedves tőled – mosolygott rám elnézően. – De talán meg tudom oldani most már.
- Komolyan felajánlottad a segítséged? – hahotázott Lily az ebédlőasztalnál, mikor elmeséltem nekik az óra után történteket. – Jess, ő egy felnőtt férfi, mégis mire menne egy gyerek jó tanácsával?
- Lily, fejezd be! – morrantam rá türelmemet vesztve. – Véletlenül kicsúszott, én se gondoltam komolyan, csak nem tudtam már mit mondani…
- Akkor legközelebb inkább csak hallgass – ajánlotta még mindig vigyorogva.
Inkább nem vágtam a képébe, hogy legtöbbször neki sem ártana befognia a száját, mikor éppen orbitális baromságok igyekeznek kiférkőzni rajta – lásd: Jareddel kapcsolatos elméletei…
- Jaj, majd elfelejtettem! – csapott a térdére izgatottan Lily, mire Dóval egyszerre rezzentünk össze és váltottunk „ez megőrült” üzenetű pillantást. – Nem fogjátok elhinni, milyen telefonhívást kaptam délelőtt!
- Lily, hányszor mondjuk még el, hogy nem érdekel minket a Jamesszel folytatott telefon szexes bizniszed? – sóhajtott Dó, unottan tekergetve villájára a spagetti tésztát.
Dodo megjegyzésére én majdnem kiköptem az éppen lenyelésre szánt kólámat, Lily pedig elborzadva – és talán zavarában kissé elpirulva – jól vállon ütötte Dót.
- Annyira hülye tudsz lenni! – dohogott.
- Te meg erőszakos – masszírozta valószínűleg sajgó testrészét Dodo.
- Nyugi lányok, nem lesz itt ketrecharc – állítottam le őket, mielőtt még mélyebb vitába bonyolódtak volna. – Szóval ki hívott délelőtt, Lil?
Egy pillanatig nem szólalt meg, gondolom a hatás kedvéért, meg persze, hogy büntessen minket a komolytalanságunk miatt, de aztán már nem bírta tovább és csillogó szemekkel kibökte:
- Egy modellügynökség volt!
- Hogy mi? – kérdeztünk vissza egyszerre Dorothyval, mire Lily csilingelve felnevetett.
- Tudtam, hogy lehidaltok a hírtől – vigyorgott kajánul.
- Na, de mesélj már! – faggatóztam kíváncsian. – Honnan tudták meg egyáltalán a telefonszámodat?
- Jaj, hát nem emlékszel, hogy még nyár elején elmentem egy buta kis meghallgatásra? Azt hittem, csak humbug az egész, és úgyse lesz belőle semmi. Gondolhatjátok, én is mennyire meglepődtem, mikor első szünetben olyan hírrel telefonáltak, hogy szívesen látnának vendégül egy próbafotózáson valamikor a jövő héten! El sem akartam hinni!
- Ez nagyon szuper! – borultam a nyakába vidám vigyorral. – Gratulálok!
- Azért még ne igyunk előre a medve bőrére – szólt közbe ünneprontóan mogorván Dó. – Elvégre ez csak egy próbafotózás, nem?
- Igen – mondta Lily büszkén felszegett fejjel. – De én bízok benne, hogy lesz folytatása. Kösz, hogy te is ennyire hiszel bennem! – Azzal fogta magát, meg az asztalon heverő könyveit, és sértetten kivonult az ebédlőből.
- Most megsértődött, igaz? – dőlt hátra kissé csalódottan Dodo, én pedig csak most tértem magamhoz a döbbenetből.
- Gondolhatod! – háborogtam. – Hogy mondhattál ilyet? Mi ütött beléd?
- Én… Fogalmam sincs – rázta a fejét. – Csak… - Hosszabb szünetet tartott, aztán egy pillanatra összeszorította a szemeit, majd esdeklően rám nézett. – Bocsánatot kéne kérnem tőle, igaz?
Bólintottam, mire gondterhelten sóhajtott.
- Valami történt, Dó? – puhatolóztam finoman, hiszen láttam rajta, hogy valami nyomja a lelkét.
- Nem, semmi – állt fel hirtelen. – Megkeresem Lilyt, később találkozunk – búcsúzott, majd ő is elszáguldott, én pedig tanácstalanul néztem utána. Nem hiába mondják, hogy néma gyereknek anyja sem érti a szavát…
- Na, milyen volt a napod? – tudakolódott Jay az órák utánra beiktatott különóránkon.
- Szörnyen szélsőséges – hajtottam a fejem elkeseredetten a padra.
- Akarsz beszélni róla? – simított végig gyengéden a hajamon, ami abban a pillanatban hihetetlenül jól esett.
- Nem akarlak még józanon is a hülyeségeimmel fárasztani – motyogtam, de ő csak kuncogott.
- Nem fáradság, szívesen meghallgatlak.
Ezáltal az önzetlen és kedves mondat által pedig kezdetét vette a regélésem arról a bizonyos csütörtöki napról. Többek között a megdöbbentő, matektanárral folytatott beszélgetés, Lily nem éppen kedvesnek minősíthető gúnyolódása, Dorothy furcsánál is furcsább viselkedése került terítékre, megspékelve picit a Siriusszal történtek miatt érzett bűntudatom kitárgyalásával. A végén már úgy éreztem, mintha legalább pszichológusnál lennék.
- Szerintem nem kell, hogy rosszul érezd magad a tegnapi miatt – mondta el nagy unszolásra a véleményét Jay. – Elvégre ő nem hívott téged… Neked meg szíved joga, hogy kikapcsolódj, akár nélküle is, ha úgy alakul.
- Jó, de Dodo elmagyarázta, hogy miért nem szóltak, ami eléggé…
- Mondvacsinált ürügy – szakított félbe Jared. – Szerintem Sirius csak szeretett volna egy olyan estét nélküled, amikor csak a haverjaival lehet, és nem korlátozza a mozgásterét az asszony.
- Én sosem korlátoztam a mozgásterét! – kértem ki magamnak. – És nem hinném, hogy Sirius nélkülem akart volna bulizni…
- Néha mindenkinek kell egy kis szabadság – bölcselkedett.
- Na, azt hiszem, ennyi különféle vélemény és elmélet mára nekem épp elég volt – túrtam bele a hajamba, mint aki ettől a mozdulattól várja a megoldást, ami természetesen nem jött. – Ennél még a matek is kíméletesebb az agyammal.
- Hát akkor talán vessük is bele magunkat, úgyis nyakunkon a dolgozat.
Hazafelé sétálva útba ejtettem a háziorvosom rendelőjét is, hogy kicsikarjak egy igazolást az előző napi hiányzásomra, kiküszöbölve ezzel, hogy apa rájöjjön a lógásomra és még jobban kitolódjon a szobafogságom végének határideje. Dr. Rosenheld szerencsére gond nélkül bevette a mesémet arról, mennyire rosszul éreztem magam előző nap, sőt, a másnaposságom annyira megviselte a kinézetemet, hogy még azt is megkérdezte, nem akarok-e arra az egy pénteki napra már otthon maradni pihenni. Végül aztán nem is írt záró dátumot az igazolásomra, csak aláfirkantotta és pecsétet nyomott rá, valamint utasított, hogy amíg nem érzem jobban magam, mindenképpen tartsam távol magam az iskolától. Csudajófej egy dokim van!
Otthon szerencsére – vagy épp sajnos – nem volt senki. Tény, hogy nem lett volna hangulatom társalogni se apával, se Derekkel, viszont az egyedüllét csak filozofálgatásra ösztönzött, ami végül kétségek tömkelegébe hajszolta a tudatomat. Vagy egy órát gyötrődtem azon, vajon át kéne-e mennem Siriushoz megbeszélni a tegnapit, vagy meg kellene várnom, míg ő jelentkezik.
Végül aztán a gyengébb – de talán inkább jobbik – felem győzedelmeskedett és összeszedtem magam, hogy szembenézzek a hibáimmal, hülyeségeimmel és makacsságommal.
Áldottam az eget, hogy apa még nem ért haza, így nem kellett kiszöknöm. Az egyetlen buktatója a dolognak az volt, hogy nem tudtam, Sirius otthon van-e, így mikor megpillantottam a kocsibejárón álló hatalmas motort, egy kicsit megkönnyebbültem, hogy nem telefonban kell elintéznem ezt az amúgy is szörnyen kínos beszélgetést.
- Sirius! – szólongattam hangosan, ahogy beléptem a bejárati ajtón. – Sirius, tudom, hogy itthon vagy, kérlek, beszélnünk kell!
Halk motoszkálás zaja szűrődött le az emeletről, úgyhogy a lépcső felé indultam. Sirius hálószoba ajtaja félig csukva volt, ezért helyén valónak éreztem a kopogtatást.
- Menj most el, Jess! – hallottam Sirius esetlen hangját, ami kissé megijesztett. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű kiengesztelnem azok után, ami történt, de azért nem hittem, hogy már az elején ilyen elutasító lesz.
- Nézd, Sirius, én nagyon… - kezdtem, miközben belöktem a szobaajtót és az ágyon fekvő Sirius felé léptem, azonban mikor megláttam az arcát, nyomban a torkomra forrt a szó. – Minden rendben? – kérdeztem tétován, ahogy megláttam az ágytámlánál kucorgó, enyhén remegő Siriust. – Jól érzed magad?
- Minden rendben – bólintott kissé kótyagosan. – Csak éppen nem vagyok beszélgetős kedvemben, Jess, szóval menj el, kérlek.
- Másnapos vagy? – ráncoltam a homlokomat értetlenkedve, mire Sirius a fejét rázta.
- Nem ittam annyit… Csak nem érzem túl jól magam, ennyi az egész.
Aggódva közelebb merészkedtem, leültem az ágya szélére és a homlokára csúsztattam a kezem.
- Elég meleg – állapítottam meg ijedten. – Mérted ma már a lázad? Hiszen tegnap sem voltál jól! Jaj, Sirius, nem kellett volna elmenned! – Zaklatottan pattantam fel és a lázmérő után kezdtem kutatni.
- Ne dramatizáld túl, Jess, kutya bajom! – morogta Sirius. – Csak egy kis pihenésre vágyom.
- Ah, felejtsd el, hogy magadra hagylak ilyen állapotban! – néztem rá komolyan. – Inkább főzök neked egy teát. Addig mérd meg a lázad, mert én nem tudom, hol az a vacak.
Türelmetlenül trappoltam lefelé a lépcsőn, miközben magamban dúltam-fúltam. Hogy lehet valaki ennyire csökönyös? Ha tegnap rám hallgat, akkor most nem lenne beteg.
- Ezt vedd be! – nyomtam a kezébe egy kis tablettát, majd a teát nyújtottam felé. – Talán jobban leszel tőle.
- Nem kell pátyolgatnod – mondta enyhe sértődöttséggel a hangjában, de azért szerencsére nem ellenkezett az orvosság miatt. – Nyugodtan visszamehetsz a kis Saundersedhez.
- Sirius, ne kezdd a hülyeségeidet – emeltem fel a hangom. – Jared és én barátok vagyunk. Emészd meg!
- Nem akarom, hogy bármilyen formában közöd legyen hozzá, Jess, nem bízom benne!
- Nem is benne kell bíznod, hanem bennem! De ezt már elégszer elmondtam, szomorú, hogy még mindig nem bírtad felfogni…
- Nekem tegnap nagyon nem úgy tűnt, hogy csak barátok vagytok – fonta össze karjait a mellkasán, amitől az izmai még jobban kidagadtak a fehér pólója alatt. – Úgy taperolt, mint aki nyomban rád veti magát. Te meg csak dörgölőztél hozzá – fintorgott.
- Abbahagynád? – sóhajtottam. – Az csak egy ártatlan tánc volt.
- Te nem láttad magatokat! – förmedt rám. – Te talán repesnél örömödben, ha meglátnál összesimulva tekeregni valami csajjal?
Ez sajnos jogos – gondoltam, és bűnbánóan lehajtottam a fejem.
- Sajnálom – nyögtem ki végül. – Én csak jól akartam érezni magam. Ha már úgy felültettetek.
- Neked akartam jót – enyhült meg most már ő is, miközben kicsit közelebb húzódott. – Azt hittem, már alszol.
- Igen, ezt már hallottam – morogtam elégedetlenül. – De ennél nekem több kell.
- Mondjam azt, hogy nem akartam veled bulizni? - kérdezte élesen, mire a szívem a torkomba ugrott.
- Szóval igaz…
- Teljesen mindegy, hogy igaz-e vagy sem, akármit mondok, te úgysem hiszed el!
- Ez hülyeség! – háborogtam, de „ugye megmondtam” típusú pillantása erőtlen mosolygásra késztetett. – Csak tudod… - kezdtem bátortalanul. – Van ez a hülye gondolatom, hogy talán csak élvezni akartál egy estét nélkülem… De nem is baj, ha így volt és azért nem mondtad, mert nem akartál megbántani, viszont legközelebb csak szólj, esküszöm, nem sértődöm meg, csak légy őszinte, kérlek.
- Jaj, Jess, hogy tudsz mindent ennyire túlbonyolítani? – sóhajtott szem forgatva, mire kissé sértettem mordultam egyet. Sirius még közelebb mászott hozzám és megfogta a kezem. – Akármennyire is ki tudsz idegelni néha, imádok veled lenni. Legyen az egy átlagos szerda délután, egy szombati otthon punnyadás, vagy pénteki parti. Épp eléggé szar azt a sok időt különtölteni a suli miatt, nem akarnék még készakarva is ellopni a közös óráinkból, elhiheted.
Meghatottságomon mosolyogva közelebb hajolt és szájon puszilt, ami a lelkes viszonzásom miatt igen hamar lendületes csókolózássá fajult. Azonban mikor már egymáson hemperegve gördültünk az ágy egyik oldaláról a másikra, kénytelen voltam megálljt parancsolni. Sirius bőre ugyanis eszméletlenül forró volt, és ez alkalommal biztosan tudtam, hogy ezt az állapotot egyáltalán nem – vagy legalábbis nem csak – a benne tomboló vágy és szenvedély váltja ki.
- Pihenj! – szólítottam fel, nyomtam egy utolsó csókocskát a szájára, aztán lekászálódtam róla és a konyhába indultam, hogy összedobjak valami ebédnek – bár lassan már inkább vacsorának – valót.
Egész délután Sirius körül sürögtem-forogtam, mindent megtettem, amit csak kért, vagy nem kérte, de láttam, hogy szüksége van rá, mégsem segített semmi. Egyáltalán nem javult az állapota, sőt, ahogy közeledett az este, még talán mintha egyre rosszabb színben is lett volna.
Nagy nehezen végül elaludt olyan tíz óra tájékán, én pedig lementem a nappaliba tv-zni egy kicsit. Apa az elmúlt órák során már vagy egy tucatszor keresett telefonon, de inkább nem vettem fel, csak írtam neki egy SMS-t, hogy jól vagyok, és majd beszélünk. Tudtam, hogy ezzel igencsak kihúzhattam a gyufát, lévén szobafogságban vagyok, de az is teljesen világos volt számomra, hogy úgyis csak kifogásnak tartaná a Sirius betegségére apelláló felmentéskérelmemet, magyarázkodni pedig egyáltalán nem volt se energiám, se kedvem. Viszont jó jelnek vettem, hogy nem rontott be azonnal Siriushoz, hogy számon kérje rajta, hol vagyok, ami mellesleg alig egy percébe se telt volna, hiszen kábé tíz méterre van a házunk Siriusétól.
Éppen azt fontolgattam, hogy talán mégis beszélnem kéne apával, közben pedig unottan böngésztem a csatornák között, mikor a zsebemben rezegni kezdett a telefonom. Elszántan vettem elő, és szent szándékom volt, hogy ezúttal fel is veszem, még akkor is, ha apa az, de szerencsére csak Lily volt.
- Szia – szóltam bele fáradtan. – Mi a helyzet?
- Jaj, Jess, nem hiszem el, hogy ez történt! – sopánkodott minden bevezetés nélkül. Kissé feljebb tornásztam magam a kanapén és érdeklődve hallgattam Lilyt, miután lejjebb vettem a tv hangerejét. – James ki van akadva.
- Mégis mitől?
- Ettől a modell dologtól. Azt mondta, nem kéne mutogatnom magam minden jöttmentnek ilyen-olyan kivágott, meg mini ruhákban. Szörnyen kikelt magából, és olyan bántó dolgokat hordott össze – szipogott elkeseredetten.
- Jaj, szívem… Biztos nem gondolta komolyan, csak hirtelen felindulásból beszélt.
Én pedig hirtelen felindulásból fogom megfojtani legközelebb, mikor találkozom vele!
- De most mégis mit kéne csinálnom? Fontos nekem ez a fotózás dolog, de nem akarom, hogy a Jamesszel való kapcsolatom rovására menjen, annyit igazán nem ér… Áh, mennyivel könnyebb lenne, ha James nem dramatizálná túl a helyzetet és inkább büszke lenne rám.
- Talán csak idő kell neki, hogy megbarátkozzon a gondolattal. Amúgy sem csodálkozom, hogy féltékeny. Egyébként is csak téged akar védeni.
- Szerintem meg ki akar sajátítani – zsörtölődött Lily, mint egy kis óvodás. – Emlékszel még, milyen voltam James előtt? Soha nem lettem volna képes ilyeneken parázni.
- Nem, mert már az első féltékenységi jelenetnél dobtad volna a srácot – vigyorogtam magamban.
- Hát, igen… James kétségkívül különleges – mondta révedező hangon.
- Te teszed őt különlegessé, Lil. Az, hogy őt szereted.
- Bizony, szeretem – sóhajtott. – És hülye vagyok, hogy egyáltalán megfordult a fejemben más lehetőség is, mint hogy őt válasszam a fotózással szemben. Egy barom vagyok! – fakadt ki. – Köszi, Jess, hogy ráébresztettél erre.
- Ugyan, nincs mit. Most viszont hívd fel szépen és béküljetek ki!
- Jól hangzik – értett egyet. – Mégsem ezt fogom tenni.
- Hanem?
- Egy éjszakányi kis emésztődésbe még senki nem halt bele. Majd holnap beszélek vele.
- Ahogy látom, azért mégiscsak ott van még benned az a bizonyos, régi Lily – nevettem.
- Naná! – helyeselt minden valószínűség szerint vigyorogva. – Elvégre az is hozzám tartozik.
- És igazán előhívhatnád gyakrabban is – piszkálódtam. – Kezdesz ellaposodni, te csaj!
- Na, majd holnap adok én neked laposságot – kuncogott gonoszan, amitől az én mosolyom is csak még szélesebb lett.
A régi dolgok szóba kerülése elindított bennem egy „mi lett volna, ha?” témájú agymenést, melynek fő kérdése a „milyen lenne az életem, ha Sirius nem csöppent volna bele?” volt. Vajon együtt lennék még Luke-kal? Egyáltalán megcsalt volna akkor is, ha én nem hanyagolom újdonsült barátom miatt? Ha Sirius nem költözött volna a szomszédomba, valószínűleg Lily sem jött volna össze Jamesszel. Kérdés, hogy talált volna-e valaki mást, akihez ugyanígy képes lenne kötődni, vagy folytatta volna bohém életét? Elképzelhető, hogy Dodo és Ryan egy idő után amúgy is egymásra találtak volna, őket nem nagyon érintette közvetlenül Sirius érkezése.
Hm, el sem bírom képzelni, milyen születésnapom - vagy akár nyaram - lett volna Sirius nélkül. Még szerencse, hogy nem volt szükségem rá, hogy ezen gondolkodjak, hiszen itt van velem és az időnkénti vitáink ellenére jól megvagyunk. Ugyan miért kéne nekem ennél több?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése