A következő hetem egyszerűen és szépen mondva is ritkaszar volt. Sirius valamiért úgy döntött, hogy ő márpedig egy hét szabit vesz ki a suliból és inkább engem boldogít ahelyett, hogy az óráit látogatná. Bezzeg, míg jártunk, ilyenre sose vetemedett…
Így aztán, mikor hétfőn reggel álmosan és kialvatlanul letrappoltam a lépcsőn, eléggé megilletődtem látva Siriust, ahogy kávét szürcsölve beszélget a bátyámmal a MI konyhaasztalunknál. Mert én ugyebár csak utólag szereztem tudomást a lógási terveiről, mikor később, valamikor a délután folyamán fülön csíptem Dereket és kifaggattam a reggellel kapcsolatban.
A suliban minden átlagosan zajlott, azt a röpke tényt leszámítva, hogy valami agyament pletykákat kezdett terjeszteni rólam és Jaredről. Mert ugye piszkálta az emberek fantáziáját, hogy mostanában sokszor voltam vele a suliban, és állítólag valaki látott engem sírás közeli állapotban bemenni a házába. Az esetre persze nyomban ráismertem - ugye mikor az otthoni kirohanásom után felkerestem -, azt azonban legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen zagyvaságokat képesek kikombinálni egyetlen baráti látogatásból. Volt olyan pletykaverzió, hogy szakítottam a barátommal – akit a köznép csak úgy ismert, hogy „a fekete motoros” -, és Jarednél kerestem vigasztalást. Ami részben igaz is volt ugyan, de senkinek semmi köze hozzá. Akadt olyan feltételezés is, mi szerint én csak összevesztem Siriusszal, majd átmentem Jayhez egy kósza numerára, aztán vissza Siriushoz békülés céljával. Hát, kicsit sem néztek kurvának az iskolatársaim, végül is, tényleg… De a kedvencem akkor is az a variáció volt, amiből Siriust teljesen kihagyták és úgy vélték, a drogdílerem elől menekültem Jaredhez, hogy adjon kölcsön pénzt és kifizethessem a többszázezres tartozásomat. Igazán élénk a mai fiatalság fantáziája.
A sok hátam mögötti sutyorgást leszámítva – ami amúgy teljesen az év eleji helyzetre emlékeztetett – nem történt semmi izgalmas. De tényleg semmi. Mármint olyan szinten eseménytelenek voltak a napjaim, hogy még a lányok sem faggatóztak Siriusszal kapcsolatban. Pedig hétfőn direkt úgy készültem suliba, hogy Lily és Dó majd addig nyüstölnek, amíg részletesen be nem számolok nekik a pénteki és szombati dolgokról. De nem így történt. Időközben persze eszembe jutott, hogy a bált még akkor sem említettem nekik, mikor úgy volt, hogy jó móka lesz. Valahogy kimehetett a fejemből. Minden esetre furcsállottam, hogy James nem kérte meg Lilyt, beszéljen a fejemmel. Persze nem az, örültem, hogy legalább a nekik való magyarázkodást megúszom, csak azért kicsit rosszul esett, hogy ennyire nem foglalkoznak velem. Még csak rá sem kérdeztek, mi bajom van, pedig szerintem elég feltűnően hallgatag voltam.
Lily igazság szerint folyton a telefonján lógott, szóval nem is volt alkalma észrevenni a viselkedésemben bekövetkezett változást. Dodo pedig továbbra is játszotta a mufurc, csendes kislányt, de most már valahogy érdekelni sem tudott, hogy mi miatt ilyen. A buta kémkedéstől is elment a kedvem, ráadásul volt nélküle is elég bajom.
Sirius a hét folyamán totál kikészített. Ugyan soha nem nyaggatott, hogy beszéljek vele, sőt szinte csak köszönt, és már le se szart kábé, de halálra irritált, hogy folyton nálunk lógott. De most komolyan. Amikor reggel felkeltem, ő ott volt. Amikor suli után hazaértem, ő ott volt. Amikor este aludni mentem és előtte még leugrottam bekapni valamit, ő ott volt. Vagy Derekkel diskurált, vagy Lorettával bájolgott. Az utóbbi természetesen jobban zavart, meg tudtam volna fojtani mindkettőt egy kanál vízben, esküszöm. Pluszba még rátett egy lapáttal a „jókedvemre”, hogy nem bírtam kiverni a fejemből a képet, ahogy Sirius és Loretta drága egymást nyalják-falják a kis poronty ideiglenes otthonául szolgáló kanapén, odalent a nappaliban. Úgy éreztem, már komolyan kezdek elrugaszkodni a valóságtól.
Hét végére teljesen idegbeteg lettem és mindenkivel csak ordítozni tudtam. Ráadásul a médiatanárom kitalálta, hogy készítsünk interjúkat az utcán leszólított emberekkel arról, hogy mi a véleményük a dohányzásról. De mindegy, ez legalább lekötötte a fölös időmet, és addig sem kellett otthon ücsörögnöm, Loretta fülsértően magas frekvenciájú viháncolását hallgatva.
- Az gáz, ha én még sosem csináltam ilyet, és fogalmam sincs, hogyan kell? – kérdeztem Jayt, mikor péntek este éppen náluk ültünk és a matekleckével bíbelődtünk.
Tudom, stréberül hangzik, hogy már a hétvége elején – ráadásul péntek este – is a házival szöszmötöltünk, de ez volt az egyetlen dolog, ami le tudott foglalni, és amúgy sem nagyon volt más dolgunk.
- Jaj, Jess, csak odamész néhány járókelőhöz, leszólítod őket és megkérdezed, mi a véleményük a témával kapcsolatban.
- De én nem akarok kamera előtt interjúvolgatni – makacskodtam. – Én rendező vagyok, nem színész…
- Lámpalázas vagy? – vigyorgott rám kajánul, mire jól oldalba könyököltem.
- Nem vagyok! Csak nem szeretem, ha mindenki engem néz. Egészséges magánszférára van szükségem.
- Szóval lámpalázas vagy – vonta le a végső következtetést, mire én csak a szemeimet forgattam.
- Mindegy, hogyan fogalmazol, a lényeg változatlan: nem akarom csinálni!
- Ugyan, ne butáskodj már. Annyi az egész, hogy most a kamera másik oldalára kerülsz. Gyere, kipróbáljuk – ugrott fel, magával húzva engem is.
- Mit akarsz csinálni? – kérdeztem gyanakodva, mikor már a gardróbjában kutatott és végül egy kamerával, meg hozzá való állvánnyal fordult felém.
- Próbafelvételt, vagy hogy is nevezitek ti profik.
- Igen? – vontam fel a szemöldököm kétkedőn. – Hát én nem hiszem, hogy rá tudsz erre beszélni.
- Jess, ne csináld már, ez csak egy kamera – lengette meg az orrom előtt a szóban forgó tárgyat. – Leszek az első interjú alanyod. Legalább gyakorolhatsz egy kicsit velem, mielőtt az idegenekkel teli mélyvízbe ugrasz.
Én csak hümmögtem és pufogtam magamban, de Jaredet ez egyáltalán nem hatotta meg. Se perc alatt felállította a kamerát, majd odarángatott, hogy beállítsam rajta a szükséges funkciókat. Addig ő helyet foglalt a kanapén és várakozásteljesen nézte, ahogy a gombokkal bíbelődöm.
- El sem hiszem, hogy képes vagyok ezt tenni – morogtam, mellé huppanva.
- Inkább kezd el – nevetett Jay.
- Hát jó – sóhajtottam végül megadóan, majd miután bizalmatlan pillantást vetetettem a pirosan villogó felvevőszerkezetre, arcomra mosolyt erőltetve Jaredhez fordultam. – Elnézést a zavarásért, tudnál rám szánni egy percet? – kérdeztem, mintha csak most szólítottam volna le az utcán.
- Ilyen csinos lányokra mindig van időm – villantott rám egy sármos mosolyt, mire gyengéden vállon csíptem. – Most mi van? – háborgott. – Egy helyi menő csávó szerepébe képzeltem magam. Hidd el, tuti valami ilyesmivel nyitna…
- Ha te mondod… De most koncentráljunk a feladatra.
- Hogy belelendültél, aztán az előbb még el se akartad kezdeni – vigyorgott leplezetlenül, de szerencsére egyetlen szúrós pillantás elég volt, hogy abbahagyja a viccelődést. – Bocsi.
- Szóval… Iskolánk felmérést végez a fiatalkorúak körében, hogy mi a véleményük a dohányzásról. Megosztanád velem a nézeteidet ezzel a témával kapcsolatban?
- Hát, egy időben én is nagy bagós voltam, de most már nem élek vele.
- Mi késztetett leszokásra?
- Egyrészt anyám folyton nyaggatott, hogy egészségtelen – vigyorgott bohókásan -, meg a csajok miatt sem volt épp egy szerencsés szokás.
- Mi köze ehhez a lányoknak?
- Vannak, akik nem szeretik a „füstös szájúakat” – mutatott idézőjelet Jared.
- Ezt kifejtenéd? – mosolyogtam rá tündérien, amit széles vigyorral viszonzott.
- Hát – hajolt közelebb, mintegy meghittebbé téve a beszélgetést -, tudod, mikor buliban odamész egy szép lányhoz, hogy megpróbáld felcsípni, sokkal hatásosabb, ha közben nem lóg bagó a szádból és nem lehelsz füstöt a képébe – mondta mélyen a szemembe nézve, miközben szavai demonstrálására kifújta a levegőt és mentolos lehelete gyengéden végigcirógatta a számat. Kissé elpirultam, de nem törtem meg a szemkontaktust. - Valószínűleg a nikotinmentes csókot is jobban szeretik – tette még hozzá, majd bezárva a köztünk lévő távolságot, száját az enyémre tapasztotta.
Szerintem mindenki tudja, milyen érzés, mikor előre tudod, hogy valami be fog következni, de mégsem teszel ellene semmit, mert benned van a kíváncsiság, hogy vajon milyen lesz. Hát én akkor és ott ezt éreztem. Egy pillanattal Jared csókja előtt már tudtam, hogy mi fog történni és megtehettem volna, hogy elhajolok, mégis nyugton maradtam. Jay eleinte bátortalanul ízlelgette az ajkaimat, miközben még közelebb húzódott hozzám. Egyik kezét a tarkómhoz emelte és kicsit maga felé húzott, én pedig akár egy bábu, amit drótokon rángatnak, mozdultam felé. Enyhén bizsergető érzés járta át a testem, mikor Jared nyelvével utat tört a számba és valódi csókra invitált. Ez már határozottan nem csak puszi volt, vagy bohókás csókocska, és előttem volt a döntés joga, hogy hagyom-e tovább gördülni a helyzetet. Én pedig hagytam…
Hevesen dobogó szívvel viszonoztam Jay mozdulatait, amik végül szenvedélyes csókolózásba csaptak át. A hajam már szénaboglyát megszégyenítően nézhetett ki, a felsőm pedig a meztelen hasam teljes egészét felfedte Jared simogatása nyomán. Az egész helyzet teljesen abszurd volt. Eleinte persze kellemes és üdítően újszerű, de aztán ahogy múltak a másodpercek, kezdtem rájönni, hogy nekem erre egyáltalán nincs szükségem. Persze Jay technikájával nem volt semmi gond, de… Ő nem Sirius.
Ahogy Sirius arcképe a szemem elé lebbent, nyomban megkövültem. Hogy lehettem képes erre? Hogy csalhattam meg pont én, mikor legelítélendőbbnek találom ezt az álnok tettet? Ilyen szempontból teljesen mindegy, hogy most éppen szakításban vagyunk-e, vagy sem, sőt még az sem számít, hogy ő maga megcsalt-e engem, de én… Sosem gondoltam volna, hogy ilyen mélyre süllyedek.
- Ez nekem nem megy – húzódtam el Jaredtől, mikor végre megjött az eszem. – Én Siriust szeretem.
- De hát…
Nem akartam megbántani, de képtelen voltam tovább ott maradni, ezért felpattantam és elrohantam. Szerencsére épségben kitaláltam a házból – ami a sok itteni látogatást tekintve nem volt meglepő -, aztán meg sem álltam hazáig.
Fogalmam sem volt, mit kéne tennem. Fel-alá járkáltam a szobámban órákon keresztül, még azt is hallottam, hogy Derek elmegy, gondolom DC-be, én pedig teljes reménytelenségbe zuhanva törtem az agyam, hogy mi lehetne ilyen esetben a legjobb megoldás. Gondoltam rá, hogy bevallom Siriusnak, de csak magamat ásnám el vele. Ha viszont nem beszélek neki róla, akkor máris ott tartok ahol Dó. A titkoknál. Ráadásul mi a garancia rá, hogy Jared nem kotyogja el valakinek, akitől aztán hosszú pletykák láncolatán keresztül végül teljesen eldeformálódva és eltúlozva jut Sirius tudomására.
Egy idő után már a gondolkodás lehetőségét is feladtam, és sírással küzdve dőltem be az ágyamba. Ez amolyan tehetetlen düh miatti sírhatnék volt, amilyet mostanában nem igazán éreztem, de valahogy nem hiányzott. Annyira hülyének és szánalmasan bolondnak éreztem magam, hogy legszívesebben világgá mentem volna. Akkor és ott nem bírtam volna senki szemébe nézni, hiszen a tulajdon elveimmel ellenkezően cselekedtem. Rosszul voltam magamtól.
Nem tudom, végül hogyan sikerült elaludnom, de mikor másnap reggel felébredtem, már kész tervekkel léptem ki a szobám ajtaján. Elhatároztam, hogy beszélek Derekkel és tőle kérek tanácsot. Már régen ezt kellett volna tennem, csak túl nagy volt a büszkeségem ahhoz, hogy máshoz forduljak – főleg nem a bátyámhoz, aki ádáz módon az ellenség, vagyis Loretta oldalára állt. Most viszont annyira nyomorúságosnak éreztem a helyzetet, hogy még ez sem rettentett el.
Kopogás nélkül, türelmetlenül nyitottam be Derek szobájába, de rögtön meg is bántam az elhamarkodott mozdulatot. Derek ugyanis nem volt egyedül az ágyában, sőt egy számomra nagyon is ismerős valakit ölelt át éppen meztelen karjával. A látottaktól egyszeriben levegőt is elfelejtettem venni, sőt még a szemem pislogási funkciója is időlegesen szünetelt. Aztán a pillanatnyi döbbenet helyét csakhamar átvette az állati erejű düh, és magamból kikelve kezdtem ordítozni.
- Dorothy Fine! – rivalltam rá egyik legjobb barátnőmre, aki a bátyámmal egyetemben riadtan kapta fel a fejét és engem megpillantva sebtében feljebb húzta magán a takarót.
- Jess, nem tudsz kopogni? – morgolódott Derek, amitől bennem csak még jobban elszabadult a pokol.
- Mi a fenét műveltek ti itt ketten egymás karjában, pucéran, szombat reggel, egy átbulizott éjszaka után?
- Jess, hadd magyarázzuk meg – kérlelt Dó könyörgő szemekkel, én azonban rá se bírtam nézni.
- Undorítóak vagytok – köptem megvetően. – Ennyire nem lehettek önzőek az istenért! Mégis mi lesz Ryannel, he? Egyáltalán hogyan nevezheted magad a legjobb barátjának? – fordultam Derek felé, aki bűnbánóan leszegte a fejét. – Képes vagy kockára tenni egy ősrégi, szoros barátságot egy kósza kis kefélés miatt? Hát eszednél vagy te?
- Itt egyáltalán nem erről van szó, Jess, kérlek, hallgass végig! – kelt a bátyám védelmére Dodo.
- Legjobb lenne, ha te csak csendben maradnál – fintorogtam felé. – Sosem feltételeztem volna rólad, hogy képes vagy ilyen gusztustalan módon hátba támadni valakit, akit szeretsz. Mert most mindegy, hogy szerelmes vagy-e Ryanbe, vagy nem, de az ég szerelmére, mindig is barátok voltatok, hogy vagy képes ezt tenni vele?
- Mi nem így terveztük, ez csak egyszerűen…
- Megtörtént? – fejeztem be helyette cinikusan. – Ugyan, Dó, ne mondd már, hogy ne tudtatok volna leállni még mielőtt ekkora marhaságba torkollik a buta részegségetek!
- Jess, nem tudsz te semmit, szóval maradj ki a dologból – vette át a szót Derek immáron ő is kissé felhergelt idegállapotban. - Foglalkozz inkább Siriusszal és a saját kapcsolatodat próbáld rendbe tenni ahelyett, hogy nekünk papolsz!
- Megtehetitek azt a szívességet, hogy többé nem szóltok hozzám! – kiáltottam még rájuk utolsó erőmmel, majd kivágtattam a szobából és becsapva magam mögött az ajtót sírásban törtem ki.
Egyszerűen én ezt már nem bírtam elviselni. Derek szavai a lelkembe gázoltak és felidézték bennem jövetelem eredeti célját, amitől csak még elkeseredettebb lettem. Mégis milyen jogon oktatom ki pont én Dorothyt a megcsalással kapcsolatban, mikor én is éppen hasonlót műveltem Jareddel alig néhány órával ezelőtt. A csók és a szex közötti egyébként mérhetetlenül hatalmas különbség ebben az esetben nem számított. A megcsalás az megcsalás, akárhonnan nézzük is.
Levegőre volt szükségem, hogy egy kicsit kitisztuljon a fejem, ezért lerohantam a lépcsőn és a kijárat felé siettem. Még mielőtt azonban akár csak a kilincs felé nyúlhattam volna, az ajtó kinyílt, és Sirius lépett be, halálosan komoly kifejezéssel az arcán. Egy pillanatra megijedtem és kétségbeestem, hogy mit fogok neki mondani, de sajnos egy szempillantás alatt kiderült, hogy nincs túl sok választásom…
- Hihetetlenül kétszínű vagy, tudod? – kezdte Sirius mindenféle felvezetés nélkül. – El sem hiszem, hogy egy percig is bíztam benned, mikor végig átvertél! Annyira éreztem, hogy valami nem stimmel ezzel a külön matek dologgal, de egyszerűen túlságosan fájt volna beismernem, hogy tényleg megcsalsz, erre tessék!
Egy kisebb méretű kazettát hajított elém a földre, amitől meghűlt bennem a vér. Sajnos nagyon is jól tudtam, mi lehet a szalagon, mégis reménykedtem, hogy ez csak egy rossz álom, és bármelyik percben felébredhetek.
- Sirius, félreérted, kérlek hallgass meg! – kezdtem volna magyarázkodni, ő azonban nem engedte.
- Miért hallgatnálak meg, Jess? Mi a fenéért kéne bármit is megtennem érted? Te sem voltál hajlandó elhinni, amit mondtam, pedig én tényleg soha nem csaltalak meg! Soha! El sem tudod képzelni, hány lány próbálkozott be nálam nap mint nap, de engem egyik sem érdekelt, érted? Egyik sem! Mert tudtam, hogy te itt vagy nekem és vársz rám. Hogy szeretsz! Erre tessék, kiderül, hogy a hátam mögött titkos viszonyt folytattál azzal a szeméttel!
- De hát semmi nem volt köztünk! – ellenkeztem. – Sirius, hinned kell nekem!
- Bocs, szivi, de a szememnek valamiért jobban hiszek – vetette még oda lekezelően, majd se szó se beszéd lelépett és minden olyan volt, mintha ott sem lett volna. Csak a földön heverő videó árulkodott arról, hogy valami sorsdöntő pillanatra került sor az imént.
Egyszerűen nem bírtam felfogni, hogy ez tényleg velem történik meg. Hosszú percekig mozdulni sem tudtam, csak álltam az előszoba közepén és sírtam, miközben a nyitott ajtón át befújó, jeges szél szinte az arcomra fagyasztotta a könnyeimet. Aztán a pillantásom ismét a kazettára tévedt, és egyszerre fellángolt bennem a gyűlölet. Felkaptam a fekete kis szerkentyűt és a nappaliba rohantam. Sietve betoltam a videó lejátszóba, majd rányomtam a startra, a következő másodpercben pedig a legrosszabb rémálmom vált valóra.
Egy kísértetiesen rám hasonlító lány smárolt egy fekete plüsskanapén Jared Saundersszel. Nem volt benne a videóban az, ahogy az interjúra gyakorlunk, és a végéről is hiányzott az a rész, ahogy leállítom Jayt és megmondom neki, hogy Siriust szeretem, ez pedig mind arra utalt, hogy a szalag meg lett vágva, és csak a pikáns részeket hagyták meg, úgy tűnik külön Siriusnak címezve. Zseniális, komolyan. Teli találat.
Hosszú percekig ücsörögtem az időközben elsötétült képernyő előtt, önsajnálatba merülve, kábán bambulva magam elé, miközben egyre csak az zakatolt a fejemben, hogy ezt a hülyeséget soha nem fogom tudni jóvátenni. Szinte láttam magam előtt a képet, ahogy mind mélyebbre és mélyebbre süllyedek a kilátástalanság mocsarába. Az önző látomás aztán lassan tovasiklott és helyét Sirius arcképe vette át, ahogy csalódott, fájdalmas és dühös tekintettel mered rám, majd elfordul, és fokozatosan halványodni kezd.
- Nem! – szólaltam meg határozott fennhangon.
Nem hagyhattam, hogy ennyivel véget érjen, valamit tennem kellett! Nem veszíthettem el Siriust egy ostoba félreértés miatt örökre, ezt egyszerűen képtelen lettem volna feldolgozni.
Egy másodpercen belül már talpon is voltam, átcsörtettem az előszobán, kirontottam a kertbe, át az úton és be Sirius házába. Nem kopogtam. Felesleges formalitás lett volna egy ilyen meghatározó pillanatban.
- Sirius! – kiáltottam a levegőbe eltökéltnek szánt, mégis szánalmasan remegősre sikerült hangon. Nem túl meglepő módon nem érkezett felelet.
Sietve szétnéztem az alsó szinten, bár már akkor sejtettem, hogy nem ott lesz, mikor beléptem az ajtón. Így végül félve, reszketeg lábakkal álltam meg a lépcső aljában és úgy bámultam felfelé, mintha legalábbis a kivégzésemre készülnék. Úgy is éreztem magam. Aztán óvatosan elindultam felfelé, és mire észbe kaptam, már be is nyitottam Sirius félig csukott hálója ajtaján.
- Hát te meg mit csinálsz? – szaladt ki a számon az első gondolat, ami megfogalmazódott a fejemben, mikor megláttam Siriust fel-alá futkosni táskákkal és csomagokkal körülvéve.
- Nem egyértelmű? – kérdezett vissza keményen, rám se pillantva.
Egy percig se gondoltam, hogy könnyű dolgom lesz, mégis megingott az elszántságom Sirius durvaságát tapasztalva. Persze, elsőre is felfogtam, hogy éppen csomagol – ráadásul úgy tűnt minden mozdíthatót -, de annyira képtelennek tűnt a helyzet, hogy muszáj volt rákérdeznem.
- Hová mész?
- Londonba – felelte kurtán, de továbbra sem nézett rám. Összefacsarodott a szívem.
- Emiatt nem kell elmenned – mondtam félénken.
- Nincs már semmi, ami ideköt, miért maradnék hát tovább?
- Kérlek, Sirius, beszéljük meg! – Éreztem, hogy kezdek elgyengülni, pedig nem akartam megint sírni. Az olyan lett volna, mintha sajnáltatnám magam, arra pedig végképp nem volt szükségem. Így aztán szipogtam egyet-kettőt, és minden energiámmal azon voltam, hogy visszafogjam magam és a bőgőrohamomat.
- Ezen nincs mit megbeszélni Jess… Én már mindent elmondtam, amit akartam.
- Én viszont még nem! Kérlek, engedd, hogy megmagyarázzam! – rimánkodtam emelt hangon.
- Hagyj békén, Jess! – nézett rám végre Sirius, miközben szavaiból csak úgy csöpögött a megvetés. - Menj inkább a kis Saundersedhez, én többé nem vagyok kíváncsi rád.
- Ne, mondd ezt, kérlek…
- Menj el! – rivallt rám ijesztően dühös szemeit továbbra is az enyémbe fúrva. – Most!
- Az ég szerelmére, legalább hadd magyarázzam el! – kérleltem tovább. – Egyetlen percet kérek, hogy mindent elmondhassak, aztán ha még utána is akarod, örökre békén hagylak. – Elég merész kijelentés volt, de más választás nem lévén, muszáj volt bizonytalan vizekre eveznem. – Kérlek!
Sirius mogorva arccal állt tőlem két méterre és egyértelműen azon morfondírozott, megéri-e végighallgatni az én verziómat is, vagy csak szimplán dobjon ki a házából. Egy fél másodpercig komolyan tartottam tőle, hogy az utóbbi mellett fog dönteni, de szerencsére nem így lett. Összefonta kezeit a mellkasa előtt és aprót bólintott, én pedig reménykedő sóhajt hallattam.
- Szeretlek, Sirius – kezdtem lágy hangon, remélve, hogy ez az aprócska vallomás kicsit talán megtöri a jeget, de nagyon elszámítottam magam, Sirius ugyanis ettől a két szótól mintha csak még ingerültebb lett volna. – Soha nem volt semmi köztem és Jared között, muszáj, hogy higgy nekem, én…
- Jess, láttam a videót, nincs értelme tagadni a nyilvánvalót!
- Egyetlen meggondolatlan csók volt, Sirius! – védekeztem hevesen. – Nem jelentett semmit! Csak ki voltam borulva a bálon történtek miatt, Jay pedig kedves volt, meghallgatott, aztán csak úgy megtörtént! Fogalmam sincs mi ütött belém, de mikor rádöbbentem, mekkora baromságot követek el, megmondtam neki, hogy én téged szeretlek, és eljöttem. Soha nem akartalak megbántani, hiszen te is tudod. Össze voltam zavarodva, nem tudtam, hogy mit csinálok! Sirius, kérlek, hinned kell nekem!
Sirius csendben állt néhány másodpercig tökéletes pókerarccal, ellehetetlenítve minden próbálkozásomat, hogy bármit is kiolvassak a szemeiből. Végül csak ennyit mondott:
- Befejezted?
- Sirius, kérlek… - Nem bírtam már mást mondani, egyre csak ezt hajtogattam, immár visszafojthatatlanul potyogó könnyekkel. – Ne csináld ezt…
- Én ne csináljam? – háborgott Sirius emelt hangon. – Te tetted ezt magaddal, Jess! Még mindig nem tudom elhinni, hogy bedőltem neked – ingatta a fejét hitetlenül, gunyoros mosollyal a szája sarkában. – Mindig is mondtam, hogy az a srác érez irántad valamit, de te folyton úgy tettél, mintha még a feltételezés is sértő lenne rád nézve, mintha ennek a gondolata is csak az én hülye féltékenységem szüleménye lenne, miközben végig igazam volt! Az egész kapcsolatunk egy hatalmas hazugság! Végig átvertél és vele kavartál a hátam mögött, ne is tagadd!
- Dehogy! Sirius, én…
- Ugyan már Jess, nem gondolod, hogy elég volt a hazugságokból?
- De én nem…
- Elég! – kiáltott fenyegetően, amitől mintha még ő maga is kissé megilletődött volna. De aztán hamar rendezte a vonásait és nyugodtabb hangon hozzátette: - Most menj el!
- Sirius… - hüppögtem hasogató szívvel.
- Azt mondtad, ha meghallgatlak, eltűnsz. Én megtettem, amit kértél, most te is tartsd magad az adott szavadhoz és menj-el! – Az utolsó két szót szinte már szótagolva, a lehető legkeményebben mondta, amitől kis híján hisztérikus bömbölésbe kezdtem, de szerencsére sikerült addig visszafognom magam, míg kiértem a házból.
Alig csuktam be magam mögött az ajtót, már el is vesztettem az uralmat remegő lábaim fölött és lezuttyantam a ház előtti lépcsőre. Annyira sírtam, hogy már levegőt is alig kaptam, mégse tudtam abbahagyni, de nem is akartam. Legszívesebben belefulladtam volna a saját könnyeimbe.
Hogy lehettem ekkora marha? Hogyan tehettem tönkre ennyire a saját boldogságom? Siriuséról már nem is beszélve? Hihetetlen, hogy még most is magamat sajnálom jobban… Ennyire önző volnék?
A válasz egyértelműen az igen volt. Ha nem csak magammal lettem volna elfoglalva, még időben beláthattam volna, hogy mennyire abszurd az a pletyka Siriusról meg arról a másik lányról. Ha nem mélyülök el teljesen a jogosnak vélt sértettségben és megaláztatottságban, ha nem rohanok Jaredhez sajnáltatni magam, ha nem vagyok felelőtlen és zavart, akkor… Lényegében mindegy is, mi lett volna akkor. Az a lényeg, hogy most mi van. Most pedig az van, hogy vége mindennek…
