- Jay! – rikkantotta el magát az enyhén ittas Patrick, közelebb húzva barátját a kis csoportosulásunkhoz. – Hát ti meg honnan ismeritek egymást Jess-szel?
- Ezt én is ugyanúgy kérdezhetném! – háborgott Saunders.
- De hát már meséltem róla – méltatlankodott Patrick. – Ő az a lány a nyárról. Tudod, akit be akartam nektek mutatni, csakhogy ő közben összeszűrte a levet valaki mással.
Pirulva hajtottam le a fejem és kezdtem egyre kényelmetlenebbül érezni magam. Annak az egyetlen ténynek örültem, hogy Sirius még nem kapcsolódott be a fiúk kis csevejébe. De sajnos tartottam tőle, hogy ez az állapot nem fog sokáig fennállni.
- Figyelj, Patrick – léptem valamivel közelebb az érdeklődve felém forduló sráchoz, miközben görcsösen szorongattam Sirius kezét. Nem kellett hátra néznem, hogy tudjam, ő sokkal inkább Saunders méregetésével van elfoglalva, mint Patrickkel. – Sajnálom, ami azon az estén történt. Nem kellett volna, hogy kihasználjalak és nagyon megbántam már a dolgot. Tudom, hogy ez nem mentség, de elég ittas voltam akkor, és…
- Állj le, Jess, nem kell, hogy szabadkozz – mosolygott rám megértően. – Rég volt, megtörtént, elmúlt és kész. Eleinte persze eléggé vacakul éreztem magam miatta, de aztán sikeresen túltettem magam az önérzetemet ért csorbuláson, szóval nincs harag.
- Komolyan? – hitetlenkedtem. Nem akartam elhinni, hogy képes ennyire könnyen megbocsátani egy olyan szemét húzást, mint az enyém volt.
- Hát persze! – nevetett. – Sosem voltam az a haragtartó típus.
- Ezt örömmel hallom – mosolyogtam zavartan.
- Na, de most már elárulná valaki, hogy te meg Jay honnan ismeritek egymást.
- Nem bírom felfogni, hogy te vagy AZ a Jess! – hüledezett Saunders. – Hiszen azon az estén nem is láttalak téged itt.
- Te is itt voltál? – kaptam fel a fejem. – Hogyhogy? Úgy tudtam, hogy a nyárra a mamádhoz költöztél.
- Igen, de valamivel előbb jöttem haza a tervezettnél és Patrick szólt, hogy buli lesz DC-ben, meg be akarja mutatni az újdonsült barátnőjét, de basszus… Álmomban sem gondoltam volna, hogy te leszel az!
- Hahó, beavatnátok? – szólt közbe Patrick.
- Jess-szel egy suliba járunk. Matekon csoporttársak vagyunk, és mostanában én korrepetálom – mondta Saunders jelentőségteljesen, mire Patricknek furcsa fény villant a szemében.
- Igen? – vonta fel a szemöldökét mindent tudóan. – Hm, ez érdekes.
- Nem különösebben – vontam vállat. – De az tuti, hogy nagyon kicsi a világ – állapítottam meg bölcsen.
Szóval Saunders és Patrick haverok. Mégpedig ahogy elnézem őket, elég jó haverok, hiszen Patrick be is akart mutatni neki. Te jó isten, mekkora szerencse, hogy nem találkoztunk aznap! Már csak az hiányzott volna, hogy lásson Siriusszal, miután Patrick a barátnőjeként mutatott be neki. Akkor aztán lett volna oka undokoskodni velem egész évben.
- Khm… – Sirius figyelemfelhívó köhintése egy szempillantás alatt visszarángatott a gondolataimból.
- Jaj, bocsi, majdnem elfelejtettem bemutatni a barátomat – húztam pironkodva magam mellé Siriust. – Sirius, ők itt Patrick, akit már ismersz, és Saunders, akit viszont még nem.
A két fiú megmagyarázhatatlan okokból már első pillanattól fogva ellenszenves tekintettel méregették egymást. Persze Sirius viselkedését megértettem, hiszen tudtam, hogy valamilyen szinten – persze teljességgel feleslegesen – féltékeny Jaredre, de a Saunders szemeiből könnyen kiolvasható undorra és utálatra nem igazán találtam épeszű magyarázatot.
- Na, ezek szerint még együtt vagytok! – bólintott elismerően Patrick, miután kezet rázott Siriusszal. – Gratulálok! Sok boldogságot!
- Köszönjük – válaszolt helyettem, meglepően kedves hangnemben Sirius. – És tényleg ne haragudj a nyári incidens miatt.
- Ugyan, felejtsük el! Örülök, hogy jól megvagytok. Ha Jess téged szeret, nekünk amúgy sem működött volna a dolog.
- Nos, bármily meglepő, nekem innom kell – kotyogott közbe Saunders. – Szóval örülök, hogy találkoztunk, hétfőn látjuk egymást – intett búcsút, majd a bárpult felé vette az irányt.
- Megyek, ellenőrzöm, nehogy totál lerészegedjen itt nekem – mosolygott Patrick, majd két puszit nyomott az arcomra és kedves hangon megjegyezte: - Nagyon örülök, hogy összefutottunk. Remélem, majd még beszélünk valamikor.
- Feltétlen – viszonoztam jóindulatú mosolyát.
- Fú… Hát ez enyhén szólva érdekes volt – mondtam zavartan, néhány kínos csendben eltöltött másodperccel azután, hogy Patricket elnyelte a tömeg.
- Én inkább kellemetlennek mondanám – morogta Sirius.
- Fogalmazhatunk így is – hagytam rá. – De legalább most megnyugodhat a lelkem, és nem emészt a bűntudat Patrick miatt.
- Miért, eddig emésztett? – kérdezte szkeptikusan.
- Nem – ismertem be pirulva. – De valahol mélyen biztosan rosszul éreztem magam miatta.
- Ha te mondod…
- Minden esetre jó volt találkozni vele.
- Hát én ezzel egyáltalán nem értek egyet. Örültem volna, ha sosem találkozol vele. Csak meg kell nézni, kikkel barátkozik…
- Sirius! Ne kezd újra – sziszegtem. – Amúgy is csak magadnak köszönheted, hogy megismerkedtem vele. Ha nem nézel levegőnek azon a bizonyos nyári napon a strandon, akkor nem megyek úszni, és sosem botlok bele.
- Ó, már elnézést, de ha nem alázol porig előtte este, mikor már csak egy hajszál választott el attól, hogy lefeküdjünk, akkor nem tartanánk itt – hőbörgött.
- Ha nem erőszakoskodtál volna, akkor nem kellett volna ilyen radikális eszközhöz folyamodnom! – vágtam vissza.
- Ugyan, ne mondd, hogy te nem akartad! – csattant fel. – Tudom, hogy már akkor is fülig belém voltál zúgva.
- Pff, nehogy már elszállj itt a nagy egóddal, Mr. Magabiztos! – mondtam felháborodottan, pedig Siriusnak teljesen igaza volt, és sajnos ezt ő nagyon is jól tudta.
- Na, mi van fiatalok? – lépett, vagyis inkább dülöngélt oda hozzánk egy ittasabb állapotú Ryan.
- Semmi! – vágtuk rá sértődötten mindketten, mire a fiú felnevetett.
- Mi a gond szívecskéim? – karolt belénk jókedvűen vigyorogva. – Meséljétek el, mi bánt.
- Pisilnem kell – mondtam jóval dühösebben, mint szükséges lett volna, Sirius pedig ugyanabban a pillanatban morrantott egy „Alkoholra vágyom”-ot.
Így aztán gyors pillantást váltottunk, némán megegyezve, hogy az „egész éjszaka melletted leszek” dolgot egy pár percre felfüggesztjük, majd Sirius a pult felé indult, én pedig a mellékhelyiséget kerestem fel.
Magamban pufogva hajoltam a csap fölé és miután jól kiengedtem a hideg vizet, alaposan megmostam az arcom. Szükségem volt egy pár percre, mire lehiggadtam kissé, de végül egy mély lélegzetvétel után elhagytam a helyiséget.
Lábujjhegyre ágaskodva furakodtam át a tömegen, pillantásommal folyamatosan Siriust keresve, azonban csak nem akartam a nyomára bukkanni. Lökdösődve közelítettem meg a pultot - mivel rémlett, hogy Sirius valami alkoholt emlegetett -, de ahogy közeledtem, egy kisebb embertömegre lettem figyelmes. Ami egy bulizó helyen nem is kellett volna, hogy szokatlan jelenség legyen, csakhogy ezek az emberek mind egy irányba, mégpedig a pult előtt álló, sötét hajú fiúra bámultak, aki valakivel épp nagyban vitatkozott.
Halk szitkozódások közepette, nem foglalkozva a körülöttem levők háborgásával, ahogy odébb taszítom őket, elindultam Sirius felé és közben megesküdtem a csillagokra az égen, hogy soha többet nem hagyom egyedül egy pillanatra sem. Hihetetlen, hogy öt perc alatt is képes zűrbe keveredni. Azt ugyanis biztosan tudtam, hogy ahol Sirius már felemeli a hangját, ott koránt sincs minden rendben. Ahogy pedig hallótávolságon belülre érve megpillantottam a Siriusszal szemben álló Saunderst, már tudtam, hogy nagy a baj.
- Azt ajánlom, tartsd távol magad Jesstől! – halottam Sirius szinte már ijesztően komoly hangját.
- Most fenyegetsz? - vonta fel a szemöldökét szkeptikusan mosolyogva Saunders. Első ránézésre jóval higgadtabbnak látszott, mint Sirius, de én észrevettem, mennyire kifehéredtek az ujjbegyei, ahogy a poharát szorongatta.
- Mondjuk úgy, hogy figyelmeztetlek.
- Nagyon tévedsz, ha azt képzeled, hogy megijedek egy ilyen kis szájhőstől, mint te.
- Elhiheted, nem akarod tudni, milyen vagyok, mikor úgy igazán haragszom. Szóval ne húzd ki a gyufát, mert te jársz rosszabbul – mondta Sirius nyugtalanítóan fenyegető hangon.
Nem vártam meg Saunders válaszát – én ugyanis egyáltalán nem óhajtottam megismerni a dühös Siriust -, sietve átfurakodtam két előttem álló lány között és a fiúk közé lépve Sirius felé fordultam.
- Azt hiszem egy estére ennyi bulizás elég is volt. Haza akarok menni. Most!
Karon ragadtam Siriust és próbáltam a kijárat felé vonszolni, de ő az istennek sem akart megmozdulni.
- Hát, ha menni kell, hát menni kell. A kis ribanc szava szent – köpte maró gúnnyal Saunders.
Egy pillanat műve volt az egész. Hirtelen erős rántást éreztem, ahogy Sirius egyetlen mozdulattal kiszabadította a kezét az én gyenge kis ujjacskáim szorításából, aztán egy elmosódó folt képében elsuhant mellettem és hangos csattanással behúzott egyet a pultnak támaszkodó Saunders két szeme közé. A srác az ütés hatására megtántorodott és nem sokon múlt, hogy el ne vágódjon. A tömeg egy emberként zúgott fel, bunyót követelve, miközben én kétségbeesetten kerestem valakit, akit segítségül hívhatok, még mielőtt a kidobók jönnek ide, és hajítják ki a fiúkat az utcára.
Miközben én potenciális mentőövet kerestem, Saunders magához tért első döbbenetéből és Siriusra támadt. Egyszerűen rossz volt nézni, ahogy ütötték, vágták, rúgták, cibálták egymást, mint két vad oroszlán. Én már igencsak a sírás határán álltam és fel nem bírtam fogni, hogyan fajulhattak idáig a dolgok néhány perc leforgása alatt. Egyáltalán hová tűnt Patrick Saunders mellől? És Ryan, akit legutóbb még Sirius társaságában láttam?
- Fiúk, azonnal hagyjátok abba! – toporzékoltam hisztérikusan, tehetetlen dühömben.
Már éppen azt fontolgattam, hogy magam ugrom közéjük és választom szét őket, mikor megjelent a láthatáron James és egy szempillantás alatt felmérve a helyzet komolyságát Sirius és Saunders közé állt, nem kis erőfeszítések árán igyekezve távol tartani egymástól a két feldühödött fiút. Eközben valahonnan a semmiből Patrick is felbukkant szerencsére, így míg James Siriust próbálta lefogni, Patrick Saunderst vette kezelésbe. Megkönnyebbült sóhajjal nyugtáztam, hogy a verekedésnek vége és még mindig sokkos állapotban, bátortalanul lépkedtem Sirius felé. Még sosem láttam őt ilyen erőszakosnak és durvának. Persze tudtam, hogy engem sosem tudna bántani, mégis megrémített a tudat, hogy mennyi erő és agresszió lakozik benne. Az ijedtség és félelem valószínűleg az arcomra is kiülhetett, mert ahogy Sirius rám pillantott máris kevésbé tűnt dühösnek, pillantása sokkal inkább megbánást tükrözött és figyelmen kívül hagyva a mellette szónokló Jamest elindult felém.
- Jess, én… - kezdte, de én egyik kezemet felemelve jeleztem, hogy most nem vagyok kíváncsi a magyarázkodására.
Néhány sietős lépéssel átszeltem a köztünk levő távolságot és megálltam előtte néhány centire. Aggódva simítottam végig az állán, amin kisebb dudor volt kialakulóban és a szeme alatt is volt egy lilás foltkezdemény. Rosszallóan megcsóváltam a fejem, aztán amennyire tudtam, felágaskodtam és nyomtam egy gyors puszit a szájára. Átöleltem a derekát és szorosan hozzábújtam, miközben nyugtatgattam magam, hogy ezek az erős karok csak engem védtek és sosem ártanának nekem. Sirius soha nem emelne rám kezet. Soha!
- Ne haragudj, kicsit elvesztettem a fejem – motyogta a hajamba, miközben kezével fel-le simítgatott a hátamon.
Nem válaszoltam, mert féltem tőle, hogy a beszélési szándékom gyakorlatilag csak hüppögős sírás formájában nyilvánulna meg. Helyette inkább még jobban Siriushoz simultam és figyeltem, ahogy heves szívdobogása kezd lelassulni és megállapodik az emberileg természetes szinten. Ahogy Sirius a karjai közt tartott, nem érzékeltem az idő múlását, sem a körülöttünk levő kavarodást; megint csak ő volt és én, a mi külön kis világunkban.
Csak akkor vettem észre, hogy feloszlott a tömeg és Saunders eltűnt, mikor Sirius kicsit távolabb tolt magától és volt lehetőségem körülpillantani mielőtt egy bizonyos kék szempár rabul ejtette a tekintetemet.
- Jól vagy? – kérdezte gondterhelten, miközben kisimított a homlokomból egy kósza tincset.
Bár már sokkal nyugodtabban éreztem magam, mégsem akartam megkockáztatni a bőgés dolgot, ezért csak bólintottam. Sajnos azonban az alakításom nem volt túl meggyőző és ezt a Sirius arcán megjelenő kétkedés csakhamar igazolta.
- Talán tényleg jobb lenne indulni – vetette fel, mire újabb bólintást produkáltam.
Miközben kivettük a kabátjainkat a ruhatárból, Sirius pötyögött egy smst Jamesnek, hogy hazamentünk, aztán kéz a kézben léptünk ki a dermesztő, éjszakai hidegbe.
- Fázol? – karolt át gondoskodón Sirius néhány lépés után.
- Nem vészes – motyogtam dideregve.
- Nézd, kicsim…
- Bele se kezdj! – szakítottam félbe ismét. – Nem érdekel a papolásod a pasi büszkeségről.
- Azt hiszed, büszkeségből tettem, ami tettem? – nézett rám hitetlenkedve. – Hiszen csak téged védtelek.
- Ugye véletlenül sem akarod rám kenni az egészet? - kérdeztem indulatosan.
- Nem hagyhattam annyiban azt, hogy leribancozott! – csattant fel Sirius, mire én a szemeimet forgattam.
- Egyrészt nem ez az első eset, hogy Saunders engem szid, másrészt pedig nem rémlik, hogy bármilyen módon is megkértelek volna rá, hogy védj meg.
- Még szép, hogy nem kell kérned! – háborgott. – De ha ennyire zavar, hogy kiállok a becsületedért, akkor ezer bocs! Én kérek elnézést!
- Ne gúnyolódj… Egy ilyen helyzetet kulturáltan is meg lehet oldani, nem kell mindjárt egymás torkának esni.
- Mert aztán a szép szó sokat használ az ilyeneknél, mint ez a Saunders gyerek…
- Nem mintha a te dolgod lenne ezt elintézni. Én is meg tudom védeni magam, ha akarom.
- Hát nekem nem úgy tűnt. És ezek után már abban is kételkedem, hogy nem felelőtlenség-e egyedül hagynom téged a hét többi napján.
- Nem mintha lenne más választásod… - jegyeztem meg.
- Minden esetre azt hiszem jobb lesz, ha elkerülöd őt – mondta Sirius meg sem hallva a megjegyzésem. - Nem akarom, hogy megint megbántson. Azt már ő sem úszná meg ilyen könnyen.
- Én minden gond nélkül kerülném őt, ha nem kéne vele matekoznom nap mint nap.
Sirius motyogott még valamit arról, hogy „felajánlottam, hogy segítek”, meg „olyan makacs vagy”, de aztán elhallgatott és csendben baktattunk tovább hazafelé.
- Egyáltalán hogyan kezdődött az egész balhé? – kérdeztem néhány hosszú pillanatnyi hallgatás után. – Hiszen csak a mosdóba mentem, és mire visszaértem már minden a feje tetején állt.
- Összefutottunk a pultnál, én pedig nem tudtam megállni, hogy ne figyelmeztessem, milyen következményekkel járhat, ha nem hagy békén téged – mondta Sirius egyszerűen.
- Nem kellett volna – morogtam durcásan.
- Dehogynem! Jess, hát nem érted? Nem látod, miért ilyen ellenséges veled? Hiszen annyira egyértelmű!
- Miről beszélsz? – kérdeztem zavartan. Fogalmam sem volt, hová akar kilyukadni.
- Hogy tetszel Saundersnek! – kelt ki magából Sirius. – Totál odavan érted, nem igaz, hogy még nem vetted észre!
- Mi van? Megzakkantál? Ez teljesen abszurd! – hitetlenkedtem.
- Egyáltalán nem zakkantam meg. Lily is egyetért velem, és azok után, amiket a tavalyi évről mondott…
- Na, álljunk csak meg egy percre! – cövekeltem le az út közepén. - Mi a nyavalyát hordott össze neked az az őrült tyúk? – kérdeztem mérgesen.
- Csak felvilágosított arról, amit te szépen elhallgattál előlem. Hogy milyen jóban is voltatok Saundersszel az előző években. Érdekes, hogy ezt nem tartottad fontosnak közölni velem.
- Talán mert teljesen lényegtelen! Hiszen idén amióta csak betettem a lábam a suliba megállás nélkül utálatosan viselkedik velem és gonosz megjegyzésekkel illet. Olyan, mintha sosem lettünk volna barátok.
- Gondolom, ötleted sincs, miért változott meg ilyen hirtelen a hozzáállása – nézett rám jelentőségteljesen Sirius.
- Most célozgatsz is valamire, vagy csak fáj a szemed alatti monokli?
- Neked kicsit sem furcsa, hogy pont akkor kezd el bunkózni veled a srác, mikor mi elkezdünk járni?
- Nem hiszem el, hogy te még ebben is látsz összefüggést! – forgattam a szemem. – A kettőnek semmi köze egymáshoz.
- Miből gondolod? Honnan tudod, hogy nem azért ilyen ellenséges, mert féltékeny amiért nem vele jöttél össze, hanem velem?
- Talán mert korábban Luke-ra sem volt féltékeny? – gúnyolódtam. – Ha tényleg tetszenék Saundersnek, akkor őrá is féltékeny lett volna, nem?
- Nem feltétlenül – mondta Sirius elgondolkozva. – Ugyanis ha a kettőnk kapcsolatához még hozzáadjuk a te depressziós állapotodat, nem tartom kizártnak, hogy Saunders összefüggésbe hozta a kettőt. Valószínűleg rájött, hogy van valami közöm a te szenvedésedhez és ezért utált meg annyira. Mert bántottam azt, aki fontos neki. És az irántam érzett gyűlöletét jobb híján rajtad töltötte le a suliban…
- Ez már tényleg nevetséges! – fortyantam fel. – Hiába erőlködsz, nem fogod bemagyarázni nekem, hogy bejövök Saundersnek. Régen csak barátok voltunk, most pedig csak a korrepetitorom. Az, hogy féltékeny vagy, egy dolog, de ne akarj összeesküvés elméleteket gyártani, mert semmi szükségem még a te hülyeségedet is hallgatni. Imádlak, szeretlek, mindennél fontosabb vagy nekem, de ez már tényleg sok! Ne kombinálj, mert csak engem készítsz ki idegileg és semmi valóságalapja nincs a feltételezésednek!
A mellkasom fel-le hullámzott, ahogy indulatosan magyaráztam az előttem álló, csendben figyelő Siriusnak. Mikor beszélni kezdtem apró mosolyt véltem felfedezni a szája sarkában, és mire rövid monológom végére értem, a kis mosoly széles vigyorrá fokozódott.
- Ne vigyorogj itt nekem, mert esküszöm, megütlek! – morogtam ingerültem fújtatva.
Sirius halk, elfojtott nevetéssel nyugtázta a felfokozott lelki állapotomat és közelebb lépve magához húzott.
- Mondtam már, hogy imádom, mikor dühös vagy? – kérdezte még mindig somolyogva, pajkosan csillogó szemekkel.
- És én mondtam már, hogy kikészítenek a hangulatingadozásaid?
Sirius nem válaszolt, csak közelebb hajolva vad csókot nyomott a számra.
- Sirius! Azonnal hagyd ezt abba! – rivalltam rá. – Nem fogsz megint lekenyerezni. Most nem.
Sirius azonban nagyon elszántnak bizonyult, egyik kezét a tarkómra csúsztatva még közelebb vont magához, miközben másik kezével a hátamat simogatta. Bár mínusz húsz fok volt és két pulcsi, meg egy kabát fedte a testem, mégis éreztem, hogy perzselődik a hátamon a bőr Sirius érintése nyomán. Utáltam, hogy még egyetlen kósza csókja, vagy lopott érintése is ilyen hatással van rám. Régebben is mindig így nyugtatott meg, ha ideges voltam: magához szorított és addig csókolt, amíg el nem feledtette velem minden bajomat, és el nem érte, hogy csak ő járjon a fejemben, no meg persze az, hogyan is folytathatnánk a megkezdett romantikázásunkat. Ez volt az ő titkos fegyvere.
Most azonban eszem ágában sem volt hagyni, hogy megint az agyamra telepedjen a lila köd, ezért izegve-mozogva próbáltam kiszabadulni az erős karok öleléséből és egy határozott harapással szerelmem tudtára adtam, hogy ez esetben nem lesz olyan könnyű dolga velem, mint általában.
Sirius egy pillanatra távolabb húzódott és kíváncsian nézett rám, a száját nyalogatva. Metsző pillantással meredtem rá, igyekezve nem elveszni a kék íriszekben, ő azonban egyáltalán nem könnyítette meg a dolgom. Mivel újabb harapdálási támadástól tartva a számat nem tudta birtokolni, a nyakamat vette ostrom alá, és ajkaival odébb tolva a sálamat, puszilgatni kezdte a fedetlenné vált bőrt.
Ellenállási szándékomról megfeledkezve halk nyögést hallattam, ahogy szája gyengéden simogatta a nyakamat az állam alatt, majd valamivel odébb a nyelvével finoman cirógatta a fülcimpámat. A pulzusom fokozatosan kezdett gyorsulni, ahogy a csókok lassan apró, majd egyre vadabb harapdálásokba mentek át.
Hát nagyjából eddig tartott az önkontrolom… Felsóhajtottam és Sirius hajába markolva kicsit hátrébb húztam a fejét, hogy a számat az övére tapaszthassam. Éreztem, ahogy önelégültem elvigyorodik, de nem foglalkoztam vele, csak csókoltam minden porcikáját és úgy éreztem, menten szétrobbanok a testemet megfeszítő vágytól.
- Sirius! – lihegtem, ahogy ő ismét a nyakam felé vette az irányt. – Menjünk haza! Most!
Időközben éreztem, hogy már ő is nehezen bírja türtőztetni magát, ezért nem is csodálkoztam nagyon, mikor belegyezően bólintott és megragadva a kezemet rohanni kezdett hazafelé.
Tulajdonképpen azóta is rejtély számomra, hogyan keveredtünk végül Sirius házához, mivel szinte méterenként megálltunk csókot váltani, és esetenként kicsit jobban egymásba merültünk, mint kellett volna. Valahogyan azonban mégis elérkeztünk az ominózus házhoz és miután Sirius vacakolt egy sort a zárral, türelmetlenül rontottunk be az előszobába.
Nem kapcsoltunk villanyt, hiszen semmi szükség nem volt rá, csak elrontotta volna a hangulatot. Sirius, amint az ajtó bezáródott mögöttünk, derekamnál fogva a falhoz szorított és ágyékát szorosan az enyémhez nyomva, kapkodva megcsókolt. Éreztem az egyre dudorodó nadrágján, hogy kétségkívül neki is éppen azon jár az esze, amin az enyém, ezért sietve megszabadítottam magam a kabátomtól és az alatta megbújó dupla pulcsi adta akadálytól, miközben Sirius is hasonló műveleteket hajtott végre magán. Miután már mindketten egy rétegnyivel meztelenebbül álltunk egymással szemben, Sirius a fenekemnél fogva megemelt, én pedig a dereka köré fontam a lábaimat. Megállíthatatlan csókolózás közepette a nappali felé indultunk, azonban valamilyen megmagyarázhatatlan okból mégis a konyhában kötöttünk ki. Siriust ez persze egyáltalán nem zavarta: egy határozott mozdulattal letakarította az étkezőasztal teljes felületét és felültetett rá, majd veszett tempóban vetkőztetni kezdett. Nem sokszor tapasztaltam még nála ilyen fokú izgatottságot és hirtelen rám tört egy kósza gondolat, hogy talán ez is valamiféle „kijelölöm a területemet, és ide be nem teszi más a lábát – vagy jelen esetben nem éppen a lábát…” dolog, ezért gonoszul úgy döntöttem, hogy egy kicsit még igazán kínozhatom az én egyetlenemet.
- Várj, Sirius – suttogtam kéjesen a fülébe. – Lassíts egy kicsit!
- Mi? – morogta a nyakamba, miközben tovább csókolgatott. – Miért?
- Szeretném minden percét kiélvezni – haraptam rá a szájára, miközben kezemet a nadrágjába csúsztattam.
Sirius elégedetten felnyögött, ahogy játszadozni kezdtem vele és egy kis fáziskéséssel ő is hasonló kényeztetési szándékkal kezdte kigombolni a nadrágom, hogy aztán ujjaival csodákat műveljen bennem. Bár határozott szándékom volt, hogy addig váratom Siriust, ameddig csak lehet, sajnos kicsit elszámítottam magam a saját tűrőképességemet illetően. Így aztán néhány percnyi finom kis szórakozás után, mikor már egyikünk sem fért igazán a bőrébe, úgy véltem, ideje mélyebb vizekre evezni.
Simogatni kezdtem az éppen kemény munkákat végző kezét, miközben a nyakát csókolgattam és másik kezemmel a tarkóját bizergáltam – ami, mint azt jó pár közösen eltöltött éjszaka alatt sikerült kiderítenem, Sirius egyik gyenge pontja. Sirius eközben a mellemet harapdálta; forró lehelete tüzes vasként égette a bőrömet. Időközben a keze – amelyikkel éppen nem a hajamba túrt – felszabadult és ujjai összekulcsolódtak az enyémekkel, miközben alsótestét szorosan az enyémhez préselte és türelmetlenül belém hatolt.
- Sirius! – lihegtem, ahogy rátalálva a közös ritmusra csípőink összehangolt mozgásba kezdtek.
Sirius hangosan felmordult, ahogy körmeimet a hátába vájtam és olyan erősen harapott bele a nyakamba, hogy hangosan felsikkantottam. Ez az elégedett kis hang őt persze csak még jobban begerjesztette és gyorsítva a tempón még nagyobb lelkesedéssel támadta le a számat, hosszú csókcsata reményében.
A kettőnk közötti izzás pillanatról pillanatra fokozódott, míg végül szinte már kézzel fogható volt az érzéki feszültség. Heves légzésünk a mozgás gyorsulásával egyre akadozóbb lett, míg végül testünk megfeszült és elöntött minket a beteljesülés eget rengető érzése; Sirius feje hátrahajlott és torkát mély, morgó hang hagyta el, miközben én elégedett sikoltást hallattam és lihegve hajtottam fejem az asztallapra.
- Szeretlek – hajolt bele az arcomba Sirius, miután óvatosan kicsusszant belőlem.
- Ühüm – motyogtam kimerülten, még mindig nem térve magamhoz a kábulatból. – Én is téged.
Lágy csókot nyomtam a szájára, mire ő hevesen viszonozta azt, miközben finoman simogatta a hajamat, én pedig a hátát cirógattam. Néhány percnyi levezető csókolózás után aztán bejelentettem, hogy már fáj a hátam a kemény asztal miatt, szóval Sirius sietve lekászálódott rólam és a karjaiba véve felcipelt az emeleti hálóba. Gyengéden az ágyra fektetett és szorosan mellém telepedett; fejét kezébe támasztotta és csillogó szemekkel vizslatta az arcomat.
- Mi az? – kérdeztem mosolyogva, mikor már kezdett kényelmetlenül érinteni, hogy olyan áthatóan bámul.
- Köszönöm – mondta egyszerűen, mire én értetlenkedve vontam fel a szemöldököm.
- Ugyan mit?
- Hogy vagy nekem – simított végig az arcomon. – Fogalmam sincs, mit kezdenék nélküled. Te vagy az egyetlen értékes dolog az életemben, az egyetlen, amire büszke vagyok. Nem is kívánhatnék többet az élettől, mint téged. Csak azt akarom, hogy tudd, én örökké szeretni foglak.
- Most véletlenül sem az a rész jön, hogy megkéred a kezem, ugye? – próbáltam elpoénkodni a dolgokat, miközben olyan vörösre pirultam Sirius szavaitól, hogy egy rák is megirigyelhette volna. Nem mellesleg pedig a szívem is majd’ kiugrott a mellkasomból, ahogy hallgattam a vallomását.
- Nem – mosolygott zavaromon és megpuszilta meztelen vállamat. – Csak ezt most el kellett mondanom. Nem akarom, hogy azt hidd, csak te érzed olyan vacakul magad, mikor távol vagyunk egymástól. Minden nélküled eltöltött perc kész gyötrelem a számomra.
Néhány pillanatig mind a ketten csendben szuszogtunk a gondolatainkba mélyedve, majd végül én törtem meg a feszült csendet.
- Sirius, kérhetek tőled valamit? – kérdeztem óvatosan, mire egyik szemöldökét kíváncsian felvonta, de azért bólintott. – Nem szeretném, hogy még egyszer megtörténjen az, ami DC-ben volt. Nem tudom, mivel győzhetnélek meg arról, hogy bízhatsz bennem, és Saunders semmilyen konkurenciát nem jelent számodra, de nagyon nem szeretném még egyszer látni azt a megszállott, dühös és megállíthatatlanul agresszív Siriust, akivé ma este váltál. És én itt most egyáltalán nem a szex közbeni teljesítményedre gondoltam – tettem hozzá, látva Sirius pajkos mosolyát. – Ez most tényleg komoly. Kérlek, hagyd békén Saunderst és ne féltékenykedj állandóan, jó?
- Muszáj mindig visszaélned az „egy ilyen este után neked bármit megteszek” aduddal? – sóhajtott fel, mire én elvigyorodtam.
- Nem tehetek róla, hogy nem tudsz ellenállni nekem – másztam közelebb hozzá, félig a mellkasára fekve. – És egyébként sem csak az ilyen éjszakák után kéne bármit megtenned értem – motyogtam kissé durcásan, miközben adtam egy csókot az alsóajkára.
- Neked mindig és mindent – vigyorodott el, teljesen magára húzva. – Ígérem, minden erőmmel azon leszek, hogy ne verjem be annak a bunkónak a képét – fogadkozott szemeit forgatva, mire én elégedetten bólintottam.
- Köszönöm – csókoltam meg lágyan ismét. – Most pedig aludjunk szépen, mert teljesen ki vagyok purcanva.
Legördültem róla és a lábamat magam alá húzva összegömbölyödtem, Sirius pedig hátulról hozzám bújva átkarolt és belecsókolt a nyakamba.
- Szép álmokat hercegnőm – suttogta fátyolos hangon a fülembe, mire elmosolyodtam és egy boldog álom biztos tudatában hunytam le a szemem.
Másnap reggel olyan eufórikus hangulatban ébredtem, mint már nagyon régen nem. Bár a madarak nem csicseregtek és az ablakot hangos esőcseppek koppanása verdeste, mégis úgy éreztem, ennél jobban nem is érezhetném magam. Néhány centire tőlem Sirius hangosan szuszogott, én pedig mosolyogva fordultam a másik oldalamra, hogy jobban szemügyre vegyem az alvó kis Siriust. Be kell vallanom ugyanis – bár ez talán furcsa így négy hónap együttlét után, de sajnos igaz… -, hogy még sosem láttam Siriust alvó állapotban. Vagyis tulajdonképpen volt egy alkalom még nagyon régen, mielőtt úgy igazán járni kezdtünk volna… Beszélek én itt most arról a bizonyos habpartis incidensről, mikor reggel Sirius mellett ébredtem; de be kell vallanom, akkor nem igazán kötött le, hogy megfigyeljem Siriust önkívületi állapotában, tekintve, hogy épp azzal voltam elfoglalva, hogy megtudjam, mi történt köztünk valójában az éj leple alatt és, hogy feltűnés nélkül kislisszolhassak. Azóta pedig akármikor közös alvásra került a sor, kettőnk közül mindig Sirius ébredt fel először, így érthető, miért voltam olyan kíváncsi.
Ahogy Siriusra pillantottam, rögtön megállapítottam, hogy ennél édesebb dolgot még életemben nem láttam. Sirius kiterülve feküdt a hasán, egy szál semmiben, miközben izmos háta egyenletesen emelkedett és süllyedt, kócos, fekete haja helyes arcába lógott, amire pedig teljes nyugalom, béke és gondtalanság ült ki. Egész nap el tudtam volna nézni ezt a gyönyörűséget, de a vizslatott alany sajnos másképp gondolta a napi programot.
- Remélem jól megjegyezted ezt a képet, mert nem sokszor fogod látni – mosolyodott el Sirius még mindig csukott szemmel, én pedig felháborodottan ciccentettem.
- Olyan ünneprontó vagy! – morogtam. – Nem fair, hogy te állandóan meglesel, miközben alszom, én pedig meg vagyok fosztva az öntudatlanul szuszogó Sirius látványától.
- Nem szeretem, ha nézik ahogy alszom – mondta kelletlenül, miközben hunyorogva kinyitotta a szemét. – Olyan fura érzés. Határozottan nem jó értelemben fura.
- Nocsak, nocsak – mosolyogtam az álmosan pislogó fején. – A Nagy Sirius Black kiszolgáltatottnak érzi magát alvás közben – szekálódtam vele, mire elfintorodott. – Hát egyetlenem, az a helyzet, hogy nem csak neked kellemetlen, ha figyelnek, miközben szunyálni próbálnál.
- Jó, de az más – nyújtózott egy hatalmas ásítás közepette. – Te olyan angyali vagy, mikor alszol, hogy egyszerűen képtelenség ellenállni a látványnak.
- Ó, tehát álmomban angyal vagyok, ébren pedig ördög, vagy mi?
- Te mindig angyal vagy – motyogta a számba, majd apró csókot lehelt rá. – És én vagyok a te ördögöd – kacérkodott, kezét a hasamra csúsztatva. – Aki minden rosszba belerángat. – Végigsimított a csípőmön és a belsőcombomat vette kezelésbe, miközben szájával a nyakamat cirógatta. A pulzusom időközben az egekbe szaladt és be kellett harapnom a számat, nehogy hangosan felnyögjek a jóleső simogatás hatására. – Egyszer még elkárhozol miattam – sutyorogta a fülembe, miközben ujjaival megtalálta legérzékenyebb pontomat.
- De legalább együtt jutunk a pokolra – nyögtem, miközben kezemmel megragadtam merevedő férfiasságát.
- Aki szeret a tűzzel játszani, ne csodálkozzon, ha megégeti magát – vigyorodott el gonoszul, a következő pillanatban pedig már maga alá is gyűrt, miközben száját az enyémre tapasztotta, belém fojtva ezáltal egy érzéki sóhajt.
- Azt hiszem, jól jönne most egy frissítő zuhany – lihegtem, mikor már kifulladva, izzadságtól gyöngyöző testtel borultunk egymásra.
Fáradtan lecsusszantam Siriusról és az egyik takarót magam köré csavarva bevonultam a fürdőbe. Már épp engedtem volna meg a melegvizes csapot, mikor hallottam, hogy nyikorog az ajtó, és egy kócos Sirius dugta be rajta a fejét
- Csatlakozhatok? – kérdezte ellenállhatatlan mosollyal, mire én lemondóan sóhajtottam.
- Miért van olyan érzésem, hogy ma ki sem fogjuk tenni a lábunkat a házból?
- Talán dolgod van? – vonta fel a szemöldökét, miközben belépett mellém a zuhanyzó kabinba.
- Egy szóval nem mondtam… Csak nem hinném, hogy apa díjazná, ha egész nap haza se mennék.
- Ugyan már, hiszen hónapfordulónk van! – háborgott Sirius, de aztán látva szkeptikus arckifejezésemet hozzátette: - Jó, jó, ezen ne múljon. Zuhanyzás után átmegyünk hozzátok. – Közelebb húzódott, és a tenyerébe nyomott tusfürdővel kezdte bedörzsölni a nyakam, majd haladt egyre lejjebb. – Jó lesz az úgy? – búgta a fülembe, miután átölelve a hátamat kezdte mosdatni.
Ahogy az apró kis helyiséget belengte az az isteni Sirius-illat, amit úgy imádok, egyszerűen képtelen voltam gondolkodni. Kábán bólintottam és élveztem, ahogy a testem beleremeg Sirius érintéseibe, az izmaim ellazulnak, a mozdulataim lelassulnak, a levegővételeim egyre mélyebbé válnak és csak a víz halk csobogását és Sirius megnyugtató szuszogását hallom. Olyan kiegyensúlyozottnak és problémamentesnek éreztem magam, hogy szinte repülni tudtam volna.
- Esküszöm, nem tudom, hogy csinálod ezt – mondtam Siriusnak elgondolkodva, mikor egy órával később immár törölközőbe csavarva léptünk ki a bepárásodott és minden szempontból felforrósodott fürdőből.
- Miért, mit csinálok? – nézett rám értetlenkedve.
- Hát ezt az egészet – magyaráztam esetlenül. – Hogy ilyen hatással vagy rám. Egyik pillanatban még meg tudnálak fojtani, annyira dühös vagyok rád, a következőben pedig már a konyhaasztalon szeretkezünk. Egyszerűen képtelen vagyok rá, hogy huzamosabb ideig haragudjak rád. Csak nem értem, miért van ez.
- Mert szeretsz – nyomott csókot a homlokomra, majd erősen magához szorított. – De ne aggódj, ez természetes. Én is ugyanígy érzek veled kapcsolatban.
Az idilli pillanatot sajnos megzavarta a csengő fülsiketítő hangja, így már nem tudtam elmondani Siriusnak, mennyire szeretem igazából. Nem mintha az elmúlt napokban nem mondtam volna el, vagy mutattam volna ki elégszer, de hát ezt sosem lehet megunni.
Míg Sirius magára kapott egy melegítőt és letrappolt a lépcsőn, hogy megtudja, ki érkezett, addig én szemügyre vettem a saját kis külön fiókom tartalmát, hogy kiválasszam, mit vehetnék fel ezen a szeles, hideg novemberi napon. Még szeptember eleje környékén ajánlotta fel Sirius, hogy kiüríti nekem az egyik ruhásfiókját, hogy tudjak bele pakolni néhány szükséges holmit arra az esetre, ha nála aludnék, és nem állna szándékomban haza menni csak azért, hogy átöltözhessek. A részéről ez persze csak egy kedves kis gesztus volt, de nekem nagyon sokat jelentett. Nem mondhatni, hogy felajánlotta, költözzek hozzá, és a kezemet sem kérte meg, én mégis úgy éreztem, hogy ez az aprócska fiók szimbolizálja a tényt, hogy ez a kapcsolat tart valamerre. Hiszen ki akarná a másik cuccát látni a saját szekrényében, ha nem tervezne vele komolyabb jövőt?
Rövid kotorászás után egy sötétkék, háromnegyedes ujjú, feszülős felsőre és egy fekete gatyára esett a választásom. Miután magamra cibáltam a ruhákat és felvettem még Sirius egyik nagyobb, meleg pulcsiját, ami továbbra is biztosította számomra a Sirius-illat ellátást, magamhoz vettem egy másikat is a pulcsijai közül, majd lebattyogtam a lépcsőn. A konyhából férfihangok szűrődtek ki, ezért arrafelé vettem az irányt.
- Akkor sem kellett volna verekedned vele – hallottam James mély hangját.
- Én nem hagyom, hogy bárki egy rossz szót is mondjon Jessre. Azt a Saunders gyereket meg amúgy is meg kellett már nevelnie valakinek.
- És gondolod, hogy ez a te feladatod?
- Ha más nem képes rá, kénytelen vagyok…
- Szia, James – léptem be mosolyogva az ajtón, mire Siriusnak torkán akadt a mondat és zavartan babrálni kezdett a konyhaszekrénynél.
- Jess! – ugrott fel az asztaltól James, hogy aztán két puszival üdvözöljön. – Na, hogy érzed magad? Nem vagy túl másnapos?
- Hát az alkoholtól biztosan nem – nevettem, miközben szerelmem felé léptem. – Legfeljebb Siriustól. Tessék – nyújtottam felé a pulcsit. – Nehogy megfázz.
- Egy angyal vagy – mosolygott, ahogy belebújt a szürke pulóverbe.
- Tudom, már mondtad – vetettem rá jelentőségteljes pillantást, mire mindent tudóan elvigyorodott és gyors puszit nyomott a számra.
- Na, skacok, ha befejeztétek az enyelgést, talán rátérhetnénk a lényegre – csettintett James, újra kizökkentve minket egymásból. – Derek szülinap, hahó!
- Ja, igen! – kaptam a szón. – Akkor péntek, ugye? És itt tartjuk Siriusnál?
- Látszik, hogy mennyire figyeltél tegnap – morgolódott James. – Nem tarthatjuk itt, mert túl kicsi a hely. Bocs haver, de ez van – vont vállat, miután Sirius felháborodott motyogást hallatott.
- Hát akkor? DC?
- Pontosan! Csak ki kéne találni valamit, amivel oda lehet csalni. Arra gondoltunk, ezt neked kéne kigondolni és véghez is vihetnéd.
- Úgy tudtam, az én reszortom a vendégek értesítése.
- Hol jártál tegnap, baba? – vigyorgott a képembe Sirius. – Mondtuk, hogy van némi változás a tervben.
Oké, tény, hogy kicsit elkalandoztam előző este, ahogy figyeltem Sirius átéléses magyarázását, de ennyi létfontosságú kérdés megvitatásáról csak nem maradhattam le! Vagy mégis? Hát nagyon úgy néz ki…
- Hát jó. Akkor összefoglalná nekem valaki, hogyan is fog zajlani az a bizonyos pénteki nap?
Összefontam a karom a mellkasom előtt és várakozásteljes pillantással néztem Siriusra, aki megköszörülte a torkát és nyomban beszélni kezdett.
- Úgy áll a dolog, hogy neked kell DC-be csalnod Dereket valami mondvacsinált ürüggyel, és ott fog várni rá minden ismerőse, akinek előzőleg Ryan szól majd. Dó már lebeszélte az apjával, hogy használhatjuk a helyet, szóval azzal nincs gond, és a pia részt is ő intézi, tehát ez is pipa. Lilynek van valami ismerőse, aki megtudja szerezni Derek kedvenc DJ-jét arra az estére, szóval ha minden jól megy, akkor még tökéletesebb lesz a szülinap – mosolyodott elégedetten, mintha már minden el lenne intézve. De nem volt…
- Azt hittem, te vagy a főszervező – vontam fel a szemöldököm. – De azok alapján, amiket mondtál, úgy látom, neked nincs semmi feladatod.
- Viccelsz? – horkantott fel sértődötten. – Én ügyelek arra, hogy minden flottul menjen! Az enyém a legnagyobb felelősség.
- Hát akkor most mellé még kapsz egy kis munkát – mondtam mézesmázosan. – Használd azt a helyes kis fejed és vesd be az összes kreatív energiádat, mert rád vár a feladat, hogy kitaláld azt a bizonyos mondvacsinált ürügyet.
- Jaj, Jess, ne már…
- Hagyd a hisztit – cirógattam meg az arcát. – Ügyes vagy, megoldod.
Már nyitotta volna a száját, hogy tiltakozzon, de szerencsére megszólalt a csengő, belé fojtva a szót.
- Ez biztos Lily lesz – ugrott fel rögtön James.
- Olyan kis sunyi vagy – durcázott Sirius, miután kettesben maradtunk. – Az egyetlen szerencséd, hogy nagyon imádlak – harapott bele gonoszul a fülcimpámba.
- Jó tudni, hogy ekkora hatalmam van – motyogtam elhaló hangon, miközben Sirius csupasz nyakamat csókolta.
- Csak aztán ne akarj világuralomra törni – morogta kellemesen mély, suttogó hangon.
Ez idáig Sirius a pultnak támaszkodva állt, én pedig hátamat izmos mellkasának vetve élveztem ölelését, ahogy karjai gyengéden kulcsolódnak a derekam köré. James távozását követően azonban Sirius valamiért kötelességének érezte, hogy változtasson a felálláson: óvatos mozdulatokkal maga felé fordított, szája pedig nyakamról egy szempillantás alatt ajkaimra vándorolt. Hosszas, nagy szenvedélyektől mentes, nyugodt csókolózásba kezdtünk, ami csakhamar feledtette velünk az előszobában valószínűleg hasonló jelenetet megélő barátainkat.
Még szerencse, hogy mindig van egy Lily, aki profi módon képes visszarángatni az embert a valóságba.
- Úristen, hát itt meg miféle háborúk dúltak az éj leple alatt?
Kelletlenül elszakadtam Siriustól és a konyhaajtó felé pillantva egy érdeklődve szemlélődő Lilyvel találtam szembe magam. Ahogy barátnőm szavainak hatására kicsit alaposabban körülnéztem a helyiségben, be kellett látnom, hogy teljesen igaza van, hatalmas kupit csináltunk az éjszaka.
A földön ilyen-olyan ruhadarabok voltak elszórva, az asztal körül máskor oly rendezetten sorakozó székek most feldöntve hevertek a padlón és mindent beborított a törmelék – törött poharak és tányérok maradványai -, amik Sirius előző esti „takarító” mozdulata nyomán szóródtak szét. Érdekes, hogy eddig fel sem tűnt ez a hatalmas kupleráj.
- Verekedés után édes a békülés, mi? – kajánkodott Lil, felém hajítva egy melltartót, amire előzőleg sikerült majdnem rálépnie.
Pironkodva rejtettem a hátam mögé a fehérneműt, miközben Sirius halkan kuncogott mögöttem.
- Talán nekem is verekednem kéne, hogy hasonló élményben legyen részem? – emelgette a szemöldökét kacéran James, mire Lilytől és tőlem is bezsebelhetett egy-egy rosszalló pillantást.
- Ez egyáltalán nem vicces – mondtam komoly hangon, mielőtt még Lily megszólalhatott volna. – De valahogy van egy olyan sejtésem, hogy ti férfiak sosem fogjátok felfogni, egy lány szívéhez nem az erőszakon keresztül vezet az út – forgattam a szemem.
- Na, na! Kikérem magamnak – háborgott Sirius. – Láttál te engem valaha is verekedni bárkivel, mióta ismersz? A tegnapit leszámítva… - tette hozzá, látva szkeptikus grimaszomat. – Még Luke-ot se vertem meg soha, pedig ha valaki, hát ő aztán megérdemelte volna. És tudomásom szerint veled sem erőszakoskodtam soha.
- Hát, azért ez az utolsó soha ott kicsit sántít – jegyeztem meg, mire mindenki döbbenten pislogott rám. – Ha vesszük például azt az estét, mikor Patrickkel randiztam és te elkezdtél vele kiabálni, aztán mikor átjöttem, hogy jól beolvassak neked, szabályosan letepertél és…
- Oké, akkor hadd pontosítsak: sosem erőszakosodtam veled úgy, hogy te ne akartad volna. – Magabiztosan vigyorgott rám, miközben arca alig néhány centire volt az enyémtől.
- Már megbocsáss, de nem tudhatod, mikor akarom, hogy durva légy velem, és mikor nem.
- Ó, baba, ne hidd, hogy még nem ismertelek ki ennyire – nevetett.
- Srácok, muszáj ezt pont most? – sóhajtott Lily, megakadályozva ezzel, hogy visszavágjak Siriusnak. – Nem nagyon érek rá, szóval gyorsan elhadarom, amiért jöttem és már megyek is. Utána onnan folytathatjátok, ahol abbahagytátok. Oké? – Nagy erőfeszítések árán elszakadtam Sirius igéző, kék szemeitől és Lily felé fordulva bólintottam. – Szóval, úgy néz ki, hogy a DJ elvállalja a pénteket és én még megoldom a díszítés problémáját, viszont a kajáról, meg a tortától valakinek gondoskodnia kéne.
- Remek! – lelkendeztem ezer wattos vigyorral. – A kaja ügyet bízd csak rám, megoldom.
- Khm – köszörülte meg a torkát Sirius. - A világért sem akarok kötözködni, de biztos, hogy jó ötlet pont rád bízni az ételkészítést? Nem azért, Jess, de mindenki tudja, hogy nem vagy épp egy mesterszakács.
- Igazán jólesik, hogy ennyire bízol bennem – morogtam sértődötten. – Egyébként meg eszembe sem jutott, hogy magam készítem el a kaját. Szóval nyugi, senki nem fog ételmérgezésben meghalni – gúnyolódtam.
- Jaj, baba, tudod, hogy nem úgy értettem – bújt közelebb, én azonban elléptem előle.
- Pontosan tudom, hogy értetted. Nem mintha te annyira remekelnél a konyhában, Mr. Tökély…
- Na, azt hiszem, én ezt nem akarom hallani – csóválta a fejét rosszallóan Lily. – Megyek is. Akkor majd holnap suliban találkozunk, Jess! Sziasztok.
- Várj meg, jövök én is – csatlakozott hozzá James, majd néhány pillanattal később nyílt a bejárati ajtó és a kis gerlepár elhagyta a csata helyszínét.
- Szeretlek – búgta a fülembe Sirius, miután észrevétlenül közelebb férkőzött és hátulról átkarolta a derekam, nehogy megléphessek. De ő persze sosem erőltet semmit, á…
- Te aztán tudod, mikor kell hízelegni – morogtam még mindig durcásan, mire Sirius keze a pólóm alatt utat törve elkezdett felkúszni a hasamon.
- Nem baj, hogy nem vagy egy főszakács – motyogta a nyakamba. – Én így is imádlak.
- Még jó! – hőbörögtem. – Ha már én is elviselem az erőszakkitöréseidet.
- Szóval még mindig azt állítod, hogy ellenedre van ez? – szorított erősen magához, miután maga felé fordított.
- Nem bírod ki, hogy ne a tiéd legyen az utolsó szó, mi? – morogtam halvány mosollyal a szám sarkában.
- Nem hát – vigyorgott leplezetlenül. – Szóval? Beismered, hogy igazam volt?
- Ugyan miben? – vontam fel a szemöldököm.
- Hogy sosem voltam, vagy vagyok erőszakos veled. Legalábbis nem bántalmi szándékkal, legfeljebb szenvedélyből.
- Hát, ha így vesszük, akkor tulajdonképpen annyiszor erőszakoltál már meg, hogy össze sem tudnám számolni.
- Az erőszak csak akkor számít annak, ha te nem élvezed – súgta a fülembe. – És az általad kiadott elégedett nyögések többnyire ennek épp az ellenkezőjét támasztják alá.
Hát ezzel most megfogott a kis mocsok…
- Utállak – sóhajtottam, majd a szájára nyomtam egy csókot és megadóan átöleltem a derekát.
- Dehogy utálsz – simított ki egy kósza tincset az arcomból, miközben édesen mosolyogva nézett le rám. – Imádsz. Pont, ahogy én téged – mondta lágyan, majd finoman megcsókolt.
Hosszú percekig elhúzódó kellemes kis csókolózásunkat végül én voltam kénytelen megszakítani emlékeztetve Siriust és magamat is, hogy azt beszéltük meg, zuhanyzás után hazamegyünk. És akkor még nem is tudtam a konyhában uralkodó tarthatatlan állapotokról… Így aztán közös erővel és sok nevetéssel, csipetnyi nosztalgiázás közepette feltakarítottuk a sok oda nem illő szemetet, aztán melegen felöltözve szálltunk szembe az odakint tomboló orkánnal, hogy egy perccel később dideregve rontsunk be a Stuart-ház bejárati ajtaján.
Ahogy az ordító szelet kizártuk magunk mögött, megszabadultunk bundás kabátainktól és összekulcsolt ujjakkal, kézen fogva sétáltunk át a nappaliba. Sirius édesen pusmogott a fülembe, én pedig pirulós mosollyal hallgattam a kedvességeket, észre sem véve a hatalmas sporttáskákat, amik a fél előszobát elfoglalták. Csak akkor kezdett gyanússá válni helyzet, mikor a nappaliba lépve hangos nevetésre és egy ismerősen csengő, mély férfihangra lettem figyelmes.
- …Jason totál telibe borította a szakállas faszit, az meg persze rögtön hívatta a főnökünket, szóval érzelmes búcsút vettünk a helytől és leléptünk.
- Derek? – ráncoltam össze értetlenül a homlokom, és Siriust magam után húzva beljebb léptem. – Derek! – sikítottam fel örömömben, mikor megláttam a kanapén ücsörgő, csokibarnára sült, vigyorgó bátyám buta fejét. Egyik pillanatban még Sirius kezét szorongattam, a másikban pedig már Derek nyakába csimpaszkodva, boldogságtól könnyes szemekkel kérdeztem: - Hogy a fenébe kerülsz ide? Nem úgy volt, hogy csak jövő héten jössz?
- Én is örülök, hogy látlak hugi – simogatta meg a hátamat, én pedig szinte magam előtt láttam bárgyún vigyorgó képét.
- Mikor érkeztél? – szorítottam még jobban magamhoz.
- Csak néhány órája – tolt távolabb magától, hogy jobban szemügyre vehessen. – De ahogy elnézlek, eléggé elkéstem – tette hozzá cseppnyi aggodalommal a hangjában. – Ne haragudj, hogy ezt mondom, de rémesen festesz.
- És ez még a jobbik állapot… - morogtam.
- Mi? – képedt el. – Szokott ennél rosszabb lenni?
- Jess – szólt közbe apa, aki eddig csendben figyelte a szóváltásunkat. – Hagyd, hogy szusszanjon egyet a bátyád. Még rengeteg időtök lesz mindent megbeszélni.
- Szusszant ő eleget Olaszországban – csattantam fel. – És pihenni is lesz még tengernyi ideje. Most viszont minden részletet tudni akarok!
- Ez aztán a régi Jess! – karolt át Sirius, egy puszit nyomott az arcomra, majd kezet fogott Derekkel, akire én még mindig jelentőségteljesen, várakozóan pislogtam.
- Na, jó… - sóhajtott beletörődően. – Mit akarsz hallani?
- Mindent! – lelkendeztem csillogó szemekkel. – Kezd a legelején, és semmit ne hagyj ki!
Így történt tehát, hogy a Stuart család Siriusszal kiegészülve kényelmesen helyet foglalt a nappali bőrkanapéján és bőrfoteleiben, figyelmesen hallgatva érdekfeszítő szónoklatát éppen előadó idősebbik testvért, Derek Stuartot.
Egyetlen bátyókám ugyebár még valamikor szeptember közepén, nem sokkal a tanévkezdés után kerekedett fel Jasonnel karöltve, hogy bejárva Olaszországot kipihenje a középiskola négy évének fáradalmait. Nem mintha nem évekkel ezelőtt érettségizett volna, de ez már részletkérdés… Tulajdonképpen ez csak egy mondvacsinált indok volt, hogy kéthónapnyi tömény bulizásban és szülőmentességben legyen része.
A rendkívül ijesztő és hatásos fenyegetésemnek köszönhetően aztán Derek úgy csicsergett, mint egy kismadár, elmesélve minden egyes percét, amit külföldön töltött. Összességében azt hiszem bátran állíthatom, hogy érdekes egy nyaralás volt az övék. Vegyük például a tényt, hogy már az első két hét után elfogyott az összes pénzük, ezért munkába kellett állniuk: Derek a strandon segített be a vízi járművek kölcsönzésének lebonyolításában, Jason pedig a büfében vállalt részmunkaidős állást, hogy ki tudják termelni a bulizásokra és ivászatra szánt összegeket. Na meg a repülőjegy árát. Talán nem tévedek, ha azt gondolom, hogy ezeknek a srácoknak egy józan percük nem volt a két hónap alatt. Bár azt még mindig nem értettem, miért jöttek pár nappal korábban haza.
- Sajnos ránk szállt az olasz maffia, szóval kénytelenek voltunk elhúzni a csíkot – viccelődött Derek, mikor neki is feltettem az engem foglalkoztató kérdést, mire én bosszúsan forgattam a szemeimet. – Hát jó… Lehet, hogy hülyén hangzik, és nem ezt a választ várod egy olyan vérbeli lázadótól, mint jómagam, de valahogy hiányzott már a család, meg a pihenés.
- De hát pihenni mentetek, nem? – vontam fel a szemöldököm kérdőn, miközben boldogan mosolyogtam a család hiányának gondolatán.
- Igen, igen, persze – vigyorgott. – De hát tudod, hogy Jason mellett egy nyugodt perce nincs az embernek. Mindig csak menjünk ide, meg oda. Ki lehet ám fáradni az állandó partizásban is…
- Ó, nehogy már megsajnáljam a kis lelked, amiért szétittad meg táncoltad az agyad – nevettem. – De azért majd figyelmeztess, hogy köszönjem meg Jasonnek a dolgot – tettem hozzá. – Mert te is nagyon hiányoztál nekünk.
- Még szép! – karolta át a vállam, miközben összekócolta a már amúgy is kritikán aluli állapotban levő hajkoronámat. – Nélkülem unalmas az élet ebben a házban. Tudom én. Na de most ha nem haragszotok, én veszek egy jó forró fürdőt és bedőlök az ágyba, mert hulla vagyok.
- Menj csak, fiam, majd holnap kicsomagolsz – veregette vállon apa Dereket. – Örülök, hogy hazataláltál végre.
- A tékozló fiú… - vigyorogtam szemérmetlenül, miközben felálltunk és megöleltük bátyust.
- Hát akkor holnap találkozunk – intett még egyet a lépcsőfordulóból Derek, aztán eltűnt a szemünk elől.
- Egoista majom – morogtam mosolyogva, ahogy Siriusszal és apával átsétáltunk a konyhába. – Úgy hiányzott már. Még szerencse, hogy a bulizást is meg lehet unni…
- Azért remélem, annyira nem unja még – vetett rám jelentőségteljes pillantást Sirius, Derek szülinapjára célozva.
- Azzal nem lesz gond, nyugi – pusziltam meg az arcát, miután megbizonyosodtam róla, hogy apa háttal áll nekünk.
- Na, és milyen volt a tegnap este? – kérdezte apa még mindig háttal, ami miatt hálát adtam az égnek, így ugyanis nem láthatta, ahogy egy pillanat alatt paradicsom pirosra vörösödök.
- Jó volt – motyogtam zavartan, miközben Sirius kajánul vigyorgott mellettem.
- Mikor értetek haza? Nem hallottam, hogy bejöttetek.
- Siriusnál aludtam – morogtam. – De elég korán eljöttünk, mert… khm… fáradtak voltunk.
- Tudod, hogy nem azért kérdezem, hogy megszidjalak, vagy ilyenek – fordult felénk apa. – Csak azért mégis iskolaidő van, és tanulnod se ártana valamikor.
- Teljesen igazad van – pattantam fel. – Szóval, ha nem bánod, mi most megyünk és tanulunk egy kicsit. Matekból vannak elmaradásaim, és Sirius felajánlotta, hogy segít.
- Menjetek csak – mosolygott elégedetten. – Szólok, ha kész az ebéd.
- Most tényleg matekozni akarsz, vagy csak ezzel fedezed a külön „biológia óráinkat” – emelgette a szemöldökét vigyorogva Sirius, miközben felfelé bandukoltunk a lépcsőn.
- Hülye – vágtam fejbe. – Eszem ágában sincs matekozni. Csak apát akartam megnyugtatni vele.
- Akkor miféle terveid vannak a délután eltöltésére vonatkozóan – kérdezte pajkos mosollyal.
- Majd meglátom, mit érdemelsz meg – vigyorogtam gonoszul, majd Sirius reakcióját meg se várva benyitottam a szobámba.
- Üdv az ifjú gerlepárnak!
- Derek? – torpantam meg, amint észrevettem az ágyamon ücsörgő bátyámat. – Te miért nem alszol éppen?
- Nem voltam fáradt – vont vállat. – Csak azért mondtam, hogy elszabaduljak apa közeléből és nyugodtan beszélgethessünk arról, mi történt veled míg távol voltam.
- Azt hiszem, sajnos el kell napolnunk ezt a tárgyalást – mosolyogtam. – Mint látod, vendégem van – böktem Sirius felé, de Derek csak a fejét rázta.
- Sirius már nem vendég, Jess. Hiszen szinte családtag.
- Jó, de akkor is – csökönyösködtem. – Legalább addig hadd legyek vele, míg itt van. Holnap úgyis megy vissza Londonba. Majd akkor tartok neked mesedélutánt. – Könyörgő tekintet bevetése éééés, sikeer!
- Hát jó – morogta végül beletörődően, miközben feltápászkodott. – De ne hidd, hogy megúszod – fenyegetőzött még egy sort, aztán halvány mosollyal a szája sarkában kisétált a szobából.
- Szóval, hol is tartottunk? – fordult felém Sirius, átkarolva a derekamat.
- Nem tudom, valami biológia különóráról makogtál az előbb – pislogtam ártatlanul, mire elvigyorodott és ajkával lassan közeledni kezdett az enyémek felé.
Azonban még mielőtt a szánk összeért volna, hangos telefoncsörgés törte meg az idilli pillanatot. Siruis morogva előhalászta zsebéből a mobilját és miután vetett egy pillantást a kijelzőn látható névre megköszörülte a torkát és tiszteletteljes hangon beleszólt.
- Igen?
Óvatosan kibontakoztam a karjaiból – ami annyit tesz, hogy az éppen nem telefont szorongató mancsát levettem a derekamról és távolabb léptem tőle -, és pakolászni kezdtem az íróasztalomon, úgy téve, mint akit cseppet sem érdekel a rejtélyes telefonáló. Ami persze egyáltalán nem igaz, mivel pakolás közben erősen hegyeztem a fülem, hogy halljam, mit beszél az én egyetlenem.
- Persze… Ó, igen, teljesen megfeledkeztem róla… Aha… És nem ér rá holnap? … Rendben, akkor este hétre ott vagyok… Köszönöm, hogy szólt. Viszont hallásra.
- Na, ki volt az? – kérdeztem reményeim szerint semleges hangon, még mindig háttal Siriusnak.
- Az iskolatitkár – sóhajtott gondterhelten. – Elfelejtettem kitölteni egy papírt az átjelentkezéssel kapcsolatban és még ma este el kell intézni a formaságokat, hogy minél előbb elintézésre kerüljön az ügyem.
- Ez azt jelenti, hogy el kell menned? – fordultam felé szomorúan pislogva.
- Igen, hétre mindenképpen oda kell érnem – fintorgott, miközben közelebb lépett és magához húzott. – De este felhívlak majd, jó? – suttogta, homlokát az enyémnek támasztva.
- És mikor jössz legközelebb? – kérdeztem az inggombjával babrálva.
- Nem tudom, baba. Nemsokára lesz egy fontos vizsgám, és készülnöm kéne rá. De úgyis tudod, hogy amint időm engedi, jövök hozzád. – Gyengéd csókot nyomott a számra. – És amúgy is van még pár óránk mielőtt elindulok.
- Hát akkor meg mire vársz? – csókoltam meg durván, mire elmosolyodott és szenvedélyesen viszonozva a lelkesedésemet az ölébe kapott és az ágyhoz cipelt.
Boldogan öleltem magamhoz Siriust, de azért mégis ott volt bennem az a nyomasztó tudat, hogy előreláthatóan néhány napig nem találkozunk. Megint… Ez a fránya távolság mindig beárnyékolja a boldogságunkat! Alig vártam már, hogy elintézett legyen az átiratkozása, és akkor láthassuk egymást, amikor csak akarjuk.
