Egyszer volt, hol nem volt
- Nyáron teherbe estem – böktem ki egyszerűen.
- Siriustól? – kérdezte Jared zavartan. Gondolom nem tudta hová tenni hirtelen ezt a mindent meghatározó, döbbenetes információt.
- Persze. Akkor már együtt jártunk egy ideje, meg hát amúgy is volt köztünk valami még a kapcsolatunk előtt is…
Milyen szép idők voltak azok!
- Hát ez… Soha nem gondoltam volna… - makogta. – De hogyan…?
- Ugye most nem kell elmagyaráznom, hogy készül a kisbaba? – nevettem kissé gúnyosan.
- Nem, persze – pirult el Jay. – Bocsi, többet nem szólok bele, folytasd csak.
- Az a legrosszabb, hogy úgy emlékszem rá, mintha csak tegnap lett volna – mosolyogtam keserűen. – Szinte érzem a félelmet, ami akkor volt bennem, mikor Sirius elé álltam és bevallottam neki. Rettegtem tőle, hogy hozzám hasonlóan megijed ettől az egésztől és magamra hagy a bajban.
- De végül nem ez történt, igaz?
- Nem – somolyogtam az emlék hatására. – Nem éppen.
„Lassú léptekkel sétáltam az út szélén, zsebre tett kézzel Sirius háza felé. A nap erős sugarai lángcsóvaként égették a bőröm, amitől patakokban folyt rólam a víz. A bejárati ajtó előtt egy pillanatig haboztam, majd remegő kézzel megnyomtam a csengőt. Sirius egy fél perc múlva már az ajtóban állt és csodálkozva nézett rám.
- Hát te? Nem éppen egy találkozón kéne lenned? – Puszit nyomott a számra, aztán beinvitált és becsukta mögöttünk az ajtót. Átsétáltam a nappaliba és megálltam vele szemben. – Valami baj van? – kérdezte aggódva, ahogy az arcomat fürkészte.
- Nem volt semmiféle találkozóm – mondtam néhány pillanatnyi csend után. A hangom meglepően nyugodt volt, ahhoz képest mit is akartam tulajdonképpen bejelenteni.
- Nem? – értetlenkedett Sirius. – De hát az mondtad…
- Hazudtam – fojtottam belé a szót. – Nem akartalak feleslegesen megijeszteni, ezért nem mondtam el, hogy orvoshoz megyek.
- Orvoshoz? A rosszullétek miatt? Nem kellett volna egyedül elmenned – simított végig az arcomon, amitől én még pocsékabbul éreztem magam. Fogalmam sem volt, hogyan fog reagálni a mondandómra, de valahogy nem is akartam megtudni. Még mindig nem hittem el, hogy ez velem történik meg.
- Jess? – húzogatta el a kezét a szemem előtt, mire sietve megráztam a fejem. – Nem tűnsz túl jókedvűnek – méregetett. – Mit mondott a doki?
- Sirius, én… - a hangom elcsuklott, Sirius pedig ijedten pislogott rám.
- Mi a baj? – Lehajolt, hogy az arcunk egy vonalba kerüljön és megfogta a kezem. – Jess, ugye semmi komoly? Mondd, hogy minden rendben van veled!
- Hát, ezt azért így nem mondanám – hajtottam le a fejem, de Sirius megemelte az állam, és mélyen a szemembe nézett.
- Akármi legyen is az, együtt megoldjuk – nyugtatgatott. – Tudod, hogy rám mindig számíthatsz. Szóval?
- Az a helyzet… – Mély levegőt vettem és könnyektől csillogó szemmel Siriusra sandítottam, aki egyre nyugtalanabbul nézett rám. – Hogy terhes vagyok.
- Hogy mi? – pislogott rám Sirius teljes kétségbeeséssel, amitől én csak még cefetebbül éreztem magam. – Mármint… Terhes? Egy gyerekkel? Tőlem?
- Nem, a szomszéd kutyájától, Sirius, persze, hogy tőled! – zsörtölődtem az abszurd kérdésein.
- De hát mikor, hogyan…?
- Ezt most úgy mondod, mintha soha nem szexeltünk volna!
- Hiszen védekeztünk!
- Nem mindig. És amúgy is előfordulnak balesetek, Sirius, nem ez lenne az első eset.
- Fú – nyögte, miközben a haját markolászta idegességében. – Ez így most eléggé lesokkolt.
- Azt látom – morogtam. – Ha akarod, elmehetek, hogy tudj gondolkodni a továbbiakon.
- Mi? – kapta rám a fejét. – Min kell itt gondolkodni?
- Hogy velem akarsz-e maradni, vagy inkább kiszállsz még időben. Én megértem, ha nem akarod vállalni a következményeket, én is alig hiszem el, hogy ez történik, viszont elvetetni semmiképpen sem fogom, ezt jobb, ha már most leszögezzük.
- Nem is kérnélek rá – háborgott.
- De ez hatalmas felelősség, Sirius – mondtam halkan, de annál nagyobb átéléssel. – Egy gyerek az… Rengeteg munka, törődés, odafigyelés, szeretet, én… Nem tudom, mi lesz most velem. – Nem állt szándékomban sírni, de a hormonjaim másképp gondolták.
- Jaj, kincsem! – Sirius hozzám lépett, átölelt és a hajamat simogatta. – Nem kell egyedül végigcsinálnod, nem foglak magadra hagyni.
- De én nem akarom, hogy sajnálatból maradj velem – hisztiztem.
- Nem sajnállak, baba – nevetett fel Sirius. – Szeretlek. És ezt mi más bizonyítaná jobban, mint a magzat, amit a szíved alatt hordasz – simított végig a pocakomon, amin egyelőre még semmi jele nem látszott a benne sarjadó életnek.
- Mi lesz most velünk, Sirius? – kérdeztem, ahogy hozzá bújtam és könnyektől nedves arcom a mellkasába temettem.
- Nem tudom, baba. De a lényeg, hogy együtt leszünk.
Onnantól fogva Sirius még megértőbb és elnézőbb volt velem, mint előtte. Igazán, egy szavam sem lehetett rá; leste minden óhajomat és elnézte az összes hisztimet. Szörnyen viselkedtem, de ő mindent eltűrt.
Aztán jöttek a gondok…
- El kéne mondanunk apádnak – vetette fel Sirius egy alkalommal, mikor épp a kert végében üldögéltünk a napsütésben. – Joga van tudni, hogy nagypapa lesz, ráadásul amúgy sem titkolhatod a végtelenségig, egyszer nőni kezd a hasad, és inkább tőled tudja meg, mint hogy ő maga jöjjön rá.
- Még nem lenne lelki erőm elé állni.
- De hát már szinte mindenki tudja! – érvelt tovább Sirius. – Nem kell sok idő, hogy apád fülébe jusson.
- Derek, Lily és Dó még nem mindenki – erősködtem. – És tőlük tudná meg utoljára, egyikük sem olyan aljas, hogy beköpjenek.
- Beköpjenek? Jesszus, Jess, ez nem egy kis iskolai csíny, amiért egy hét szobafogságot kapsz, aztán éled tovább a csodás kis életed! Ez most komoly dolog.
- Szerinted én nem tudom? Az én feladatom lesz megszülni, nem a tiéd! – csattantam fel. – Apa egyébként is az én családom, úgyhogy akkor mondom el neki a dolgot, amikor én akarom. Nem hiányzik, hogy még ő is idegesítsen meg órákig papoljon a hülyeségeiről. Talán azt akarod, hogy eltiltson tőled? Mert van egy sanda gyanúm, hogy ez lenne a reakciója…
Sirius azután rendszeresen nyaggatott, hogy beszéljek apával, én pedig már nem bírtam elviselni a folytonos erőszakoskodását a témával kapcsolatban. Egyre többet és többet veszekedtünk, minden hülyeségen hajba kaptunk, és csak hab volt a tortán, mikor előállt a legabszurdabb kéréssel a világon.
- Apasági tesztet? – kiabáltam felháborodva.
Éppen egy szaftos kis vita közepén voltunk, mikor felhozta a dolgot, szóval nem csoda, hogy az alap idegállapoton is dühítő kérés egy bombát robbantott fel bennem.
- Mondd, normális vagy te? Azt gondolod, hogy megcsaltalak? Hiszen rá se néztem más fiúra mióta veled vagyok! Arról nem is beszélve, hogy minden időmet veled töltöttem, hogy az istenbe lett volna alkalmam félrekefélni?
- És a közelmúltban nem feküdtél le rajtam kívül senkivel, ugye? – köpte gúnyosan. – Végül is tényleg nem volt több hónapos kapcsolatod, mielőtt velem összejöttél, áá, dehogy!
- Azt ne mondd, hogy Luke-ra célzol!
- Mégis ki másra? Vele úgyis csak a kamatyról szólt minden, nem csodálkoznék, ha a sok numerából valamelyik félresikerült volna!
Életemben nem adtam akkor pofont senkinek, mint amekkorát abban a pillanatban Siriusnak kevertem le. Jókora piros foltot hagyott a tenyerem maga után, én pedig indulattól hullámzó mellkassal odavetettem:
- Megkapod az istenverte tesztedet. - És már ott sem voltam.
Sirius persze alig egy fél órával később már fel is keresett, hogy bocsánatot kérjen, de attól fogva semmi nem volt ugyanolyan. A gondolat, hogy nem bízik kettőnkben engem is a bizalmatlanság felé taszigált és minden jelentéktelen kis dolog miatt féltékeny voltam rá. Mindegy volt, hogy Lilyvel beszélget, vagy éppen Dóval nevet egy jóízűt, engem máris hatalmába kerített a sárga szörny és alig bírtam megállni balhé nélkül. Igazából rettenetesen hülye voltam.
A rejtélyes telefonhívásainak száma tovább gyarapodott, ami szintén nem tett túl jót az amúgy sem zökkenőmentes kapcsolatunknak. Tudtam, hogy Kim hívogatja állandóan és próbálja rábeszélni, hogy hagyjon ott engem, Sirius pedig csak tovább tetézte a bajt azzal, hogy minden egyes alkalommal letagadta ezt, és tévesnek titulálta a hívásokat. Borzasztóan dühített, hogy nem csinált semmi drasztikusat annak érdekében, hogy az a cafka végre leszálljon róla és már másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy tényleg van köztük valami. Hogy Sirius belátta, nincs értelme elviselni engem és inkább átpártolt egy kevésbé zűrös lányhoz.
Úgy éreztem, Sirius megingott a babával kapcsolatban is. Eleinte még állandóan a hasamat cirógatta és beszélt az odabent cseperedő gyereknek, aztán ahogy a vitáink sokszorozódtak, úgy lankadt az ő érdeklődése is a saját gyermeke iránt. Sokszor azon kaptam magam, hogy már én is az egyedülálló anya szerepében képzelem el magam és Sirius nélkül tervezgetem a jövőnket. Lassacskán eljutottam arra a szintre, hogy már semmiben sem voltam biztos, nem maradt kapaszkodó számomra, ami erőt adhatott volna. Elvégre mi másra lett volna szükségem Siriuson és a szeretetén kívül? Semmire…
Végül egy augusztusi napon történt meg a mindent eldöntő eset. Dodo és Ryan – akik akkortájt már boldog párkapcsolatban éltek –, valamint a Lily és James páros egyszerűen nem nyugodott, hogy ők minden áron DC-be akarnak menni. Én ugyebár teljesen érthető okok miatt az utóbbi időben nullára csökkentettem mind az alkoholizálás, mind a bulizás tevékenységét, Sirius viszont már nem bírt a fenekén maradni, ezért aztán újabb érdekes vita után meglehetősen feszült hangulatban indultunk bulizni.
Sirius egyáltalán nem fogta vissza magát ivászat terén, aminek hatására előtört az állati énje és egyszerűen nem hagyott békén a szexmániás megjegyzéseivel. Egyfolytában csókolgatott, ami már csak azért is felháborított, mert az utóbbi időben a józan állapotú szexuális aktivitása a minimumra csökkent, nekem pedig egyáltalán nem hiányzott, hogy csak azért akarjon megdugni, mert éppen felöntött a garatra és egy kicsit kanos. Arról nem is beszélve, hogy a sör szagú lehelete is eléggé felforgatta a gyomrom békéjét.
- Sirius! Türtőztesd már magad! – teremtettem le, mikor már végképp elegem volt a folytonos próbálkozásaiból. Ha lett volna bennem valamennyi kis alkohol, talán kevésbé lettem volna eszemnél, de józanon sajnos mindent tisztán láttam. – Nem a kis kurvád vagyok, akit akkor kettyintesz meg, amikor csak akarsz.
- Hát nem is… A BARÁTNŐM vagy, akit akkor dugok meg, ha jól esik – vigyorgott kótyagosan a sok piától, aztán újra felém hajolt és erőszakosan megcsókolt.
- Részeg vagy – toltam el magamtól nagy nehezen, minden erőmet latba vetve. – És amúgy sem CSAK a barátnőd vagyok, hanem a gyereked anyja. Jobb, ha ezt az eszedbe vésed. Hogyan akarsz te példát mutatni a fiadnak, vagy lányodnak, amikor te is csak egy nagyra nőtt gyerek vagy?
Sirius elködösült szemekkel bámult rám – pontosabban valahova a mellkasom tájékán - és volt egy olyan érzésem, hogy fel se fogja, amit hozzá beszélek. Ezt a megérzést aztán csak tovább erősítette, hogy egy pillanattal később a szája ismét az enyémre tapadt és nyelvét undorítóan a számba nyomta. Az órák óta körülöttem lengő füstfelhő és Sirius rémesen pia ízű szája végül megtették hatásukat: a gyomrom eszeveszett bukfencezésbe kezdett és tudtam, hogy ha egy percen belül nem kerülök mosdó közelbe, akkor itt csúnya dolgok fognak történni. Leszakítottam a számat Siriuséról és az ittasságból adódó reakciólassúságát kihasználva kikerültem, majd a számra tapasztott kezekkel a WC felé rohantam. Még épp időben görnyedtem az egyik ülőke fölé, hogy minden aznap fogyasztott ételt-italt rövid időn belül viszontlássak. Teljesen elnyűttnek éreztem magam. A tükörbe nézve se láttam mást, csak egy tanácstalan lányt, akinek a feje fölött egyre gyűlnek a felhők, és képtelen úrrá lenni a helyzeten.
Kiöblítettem a szám és megmostam az arcom, aztán nagy kelletlenül visszaindultam, hogy előkerítsem Siriust és kiharcoljam a hazamenetelt. Bőven eleget partizott már, nekem meg amúgy is pihenésre lett volna szükségem. Ettől függetlenül persze fogalmam sem volt, milyen eszközökkel fogom hazacipelni ilyen állapotban. Már épp azt fontolgattam, hogy megkérdem Jamest, segítsen hazatámogatni Siriust, amikor hirtelen megtorpantam a táncoló tömegben bolyongva. A tekintetem egy bizonyos pontra fókuszált, a gyomrom azonban képtelen volt bevenni azt a képet, ami a szemem elé tárult.
Sirius alig egy méterre állt tőlem, karjait egy szőke hajú lány dereka köré fonva, teljesen összesimulva az illetővel, és úgy falta a csajt, mintha legalábbis ott helyben akarná a földre teríteni. Szabályosan kapaszkodtak egymás hajába, Sirius pedig még közelebb húzta magához, mintha soha nem akarná elengedni. Egyszerűen nem bírtam mozdulni, annyira ledermesztett a látvány, ahogy a barátom – és leendő gyermekem apja – egy másik lányt fogdos gusztustalan módon, ráadásul nem úgy tűnt, mintha túlzottan érdekelné, hogy a barátnője akármikor erre járhat. Még sosem aláztak meg annyira, mint Sirius aznap este. Az sem fájt úgy, mikor Luke-ot rajtakaptam egy ismeretlen lánnyal, mert már nem szerettem őt, szinte semmi nem kötött hozzá lelkileg. De pont Sirius, aki mindig ígérgette, hogy sosem fog elhagyni…
A legundorítóbb az volt az egészben, hogy mikor egy pillanatra különváltak, én megláttam a lány arcát és azonnal felismertem azt a kis ribanc Kimet, aki mindig is rá volt kattanva Siriusra. De persze ő váltig állította, hogy soha többé nem állna le egyetlen könnyen kapható kis bigével sem, nemhogy pont VELE. Hát ennyit Siriusról, meg az ő ígéreteiről.
Valami mélyen a lelkemben ripityára tört és tudtam, hogy már soha nem hozható rendbe. Észre sem vettem, mikor kezdtem sírni, azt azonban még jól láttam, ahogy Kim győzedelmes vigyort villant rám, majd Sirius is felém kapja a fejét és kétségbeesett arccal elindul arra, ahol állok.
- Jess, én… - kezdett volna magyarázkodni, én azonban képtelen lettem volna akár egyetlen perccel tovább elviselni a látványát. Rosszul voltam tőle.
Ezért aztán sarkon fordultam és lökdösődve a kijárat felé siettem.
- Jess! Várj már meg, Jess! – kiabált utánam Sirius, de én csak rendíthetetlenül törtem tovább az utam a tömegben.
- Hagyj békén! – kiáltottam hátra neki hüppögve. – Gyűlöllek!
Nem foglalkoztam semmivel és senkivel, csak rohantam, ahogy a lábam bírta. A szememet törölgetve futottam ki a bejáraton, miközben imádkoztam, hogy Sirius ne érjen utol, hogy ne kelljen még csak rá néznem se soha többé. Egyáltalán nem figyeltem, merre megyek, épp ezért nem is vehettem észre a közeledő kocsit, mikor átszaladtam az úton. Csak egy vakítóan éles, fehér villanást láttam, majd hangos dudaszóba vegyült kiáltást, és minden elsötétült…
Háromnapi kóma után végül gépek monoton kattogására és a szemembe sütő, meleg napfényre ébredtem fel. Először azt sem tudtam, hol vagyok, de aztán, ahogy egyre élesebben körvonalazódott körülöttem a világ és felismertem Sirius aggódó arcát a párnám mellet, nyomban eszembe jutott minden.
- Jess, végre felébredtél – sóhajtott megkönnyebbülten Sirius. – Nagyon megijesztettél, baba.
- Mit keresel te itt? – kérdeztem a sok hallgatástól rekedten. – Nem vagyok kíváncsi rád.
- Jess, annyira sajnálom, ami történt – mondta bűnbánó arccal, miközben átült az ágyam szélére és óvatosan tenyerébe vette a kezemet, amiből infúziós cső lógott ki. Nem volt erőm elhúzódni, ezért inkább csak bámultam rá megtörten és hallgattam a mondókáját. – Nem tudom, mi ütött belém. Részeg is voltam, meg kicsit meg is ijedtem attól, amit mondtál. Annyira tárgyilagosan kijelentetted, hogy nem vagyok elég érett az apaságra, hogy teljesen elbizonytalanodtam.
- Most még rám akarod kenni? – hitetlenkedtem.
- Nem, nem, dehogy! Én voltam a hülye, nem kellett volna beleesnem Kim álnok csapdájába, de annyira sebezhető voltam, én…
- Jaj, nehogy már megsajnáljalak! – mondtam cinikusan. – A végén még kiderül, hogy te vagy az áldozat…
- El sem tudod képzelni, mennyire megbántam – folytatta, fel sem véve a gúnyolódásomat. – Kim semmit nem jelent nekem, Jess, csak téged szeretlek.
- Hát nekem egyáltalán nem úgy tűnt, hogy hű, de szeretnél, miközben azt a kis kurvát szorongattad!
- Sajnálom – hajtotta le a fejét. – De ez túl sok volt egyszerre. A gyerek, a felelősség, te. Kicsit besokalltam.
- Megmondtam, hogy nem kötelező, Sirius. Elmondtam, hogy még leléphetsz, ha szeretnél, de te ragaszkodtál ahhoz, hogy velem akarsz lenni a nehéz időben.
- Mert így is volt! – erősködött. – Csak az a sok veszekedés már kikészített, és…
- Szerinted engem nem? Szerinted nekem jól esett, hogy állandóan egymást öljük?
- Persze, hogy nem. De te megtehetted, hogy kiakadsz és hisztériázni kezdesz, én viszont nem. Nekem kellett erősnek maradnom, de már nagyon úgy éreztem, hogy képtelen vagyok tartani magam. Elgyengültem. Ha visszamehetnék az időben…
- De nem mehetsz Sirius! Viselned kell a tetteid következményét! Nem tudod meg nem történtté tenni ezt a kimes dolgot, és vállalnod kell a felelősséget, mint apának. Most már nem lehet mit tenni.
- Jess – kezdte megtörten, fájdalmas tekintettel meredve rám. – Van valami, amit tudnod kell. – Érdeklődve, ugyanakkor az őszintén gyötrődő arckifejezésétől kissé félve tornásztam fel magam ülő helyzetbe. Szúrt a hasam és sajogtak a lábaim, de nem foglalkoztam vele. – A baleset nem csak rád nézve volt veszélyes, hanem a babára is.
- De ugye jól van? – kérdeztem kétségbeesetten szorítva a kezét. – Ugye nem lett semmi baja? – Sirius könnyektől csillogó szeme az enyémbe fúródott, miközben megrázta a fejét.
- Sajnálom, kicsim – húzott magához vigyázva, miközben én már tudtam, mit fog mondani és halálra vált arccal bámultam rá. – A baba meghalt.
Napokig nem bírtam enni, de még sírni sem volt lelki erőm, annyira pocsékul éreztem magam. Folyamatosan a hasamat szorongattam és azon merengtem, mennyire nem ezt érdemlem. Elvégre soha, még csak meg sem fordult a fejemben, hogy elvetessem a magzatot, pedig más tizenévesnek biztos ez lett volna az első gondolata. Persze, ez én esetemben sem lettek volna zökkenőmentesek a körülmények, de annyira jól elképzeltem már a jövőnket hármasban. Mint egy igazi család.
Siriusnak valahogy sikerült elérnie az én kérésemre, hogy az orvosok ne értesítsék apát a gyerekről, így ő csak annyit tudott meg az egész sztoriból, hogy buliból hazafelé menet elütött az autó. Ezért is jócskán megkaptam a magamét, hát még ha az egész ügy napvilágra került volna.
Sirius végig mellettem volt, míg ki nem engedtek a kórházból és természetesen utána is. Talán szánalmasan hangzik, de egyedül képtelen lettem volna átvészelni azt az időszakot, ami a baleset után következett. Mindennapos rémálmok, állandó depresszió, pszichológus, vizsgálatok sora… Nem azért bocsátottam meg Siriusnak, mert szükségem volt rá, hanem mert utólagosan is bebizonyította, hogy komolyan bánja, amit tett és tényleg szeret. Mindig ott volt nekem, és ezt sosem fogom elfelejteni neki.”
- Úristen, Jess, annyira sajnálom – vont a mellkasára Jay, mikor sírástól csukladozó hangon befejeztem a mesélést. – Sosem gondoltam volna, hogy ennyi mindenen mentél keresztül.
- Persze, mert te is elhitted azt a sok hülye pletykát arról, hogy drogos vagyok.
- Ilyen körülmények között még azon se csodálkoztam volna – mondta, mire muszáj volt elmosolyodnom.
- Ígérd meg, hogy erről nem beszélsz senkinek – néztem rá könyörgő szemekkel. – Nem kell, hogy az egész suli ezen csámcsogjon.
- Nyugi, nálam biztonságban van a titkod.
Néhány pillanatig csendben ültünk, mindketten a hallottakon merengve, majd Jay szólalt meg ismét.
- Mit fogsz most csinálni?
- Nem tudom – sóhajtottam.
- De komolyan azt hiszed, hogy Sirius megcsalt?
- Nem akarom elhinni… Ugyanakkor be kell látnom, hogy nem ez lenne az első eset, hogy túl sok neki minden.
- De most speciel mi lett volna sok neki? Hiszen kezdtek rendeződni a dolgaitok, nem?
- Igen, én is azt hittem. Talán csak bemagyarázta magának, hogy megcsalom és már annyira nem bírta elviselni a gondolatot, hogy maga is félrekavart. Csak azt nem értem, miért tagadja még mindig.
- Szerintem beszélned kéne vele.
- Szerintem meg nem – horkantam fel makacsul. – Nem vágyom a társaságára.
- Hát jó, te tudod – vont vállat Jay. – Most viszont addig innen ki nem teszed a lábad, amíg nem fejeztük be a múltkor félbehagyott filmet.
Jól esett a törődése, és értékeltem a gesztust, hogy próbálta elterelni a figyelmemet, ezért maradtam. A fél filmből aztán lett jó sok, így egészen sötétedésig filmeztünk, aztán egy spontán matekozást is megejtettünk csak úgy levezetés gyanánt. Legalább lekötötte a gondolataimat. Már nagyon későre járt, mikor hazaindultam és Jared most is felajánlotta ugyan, hogy hazakísér, én mégis inkább egyedül vágtam neki az útnak.
Otthon mindenki a nappaliban gubbasztott, mikor betoppantam, de szerencsére senki nem állta utamat, ezért egy gyors „Helló” után akadálymentesen felballaghattam a szobámba. Első utam az ablakhoz vezetett és sarkig kitártam, hogy enyhítsem a helyiségben terjengő undorító szagokat. A földre hányt ágyneműm érintetlenül hevert, ezért gyorsan leszaggattam róla a maradék anyagot és áthuzatoltam. Alaposan körbenéztem a szobában és a fürdőben is, és elégedett állapítottam meg, hogy ideiglenes lakótársunk holmijai eltűntek.
Gyorsan lezuhanyoztam, majd fáradtan bedőltem az ágyba, de csak nem jött álom a szememre. Az agyam folyamatosan kattogott, és már fél kettő is elmúlt, mire végre sikerült eljutnom alfából bétába. A nyomasztó gondolatok azonban még az álomvilágban sem hagytak nyugodni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése