Mikor másnap reggel felébredtem, először nem értettem, hogy kerültem a saját ágyamba. Aztán miután számításba vettem a tényt, hogy Sirius is jelen volt tegnap este, arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg ő cipelt fel, miután elszunyókáltam a kanapén. De akkor vajon most hol lehet? Mert az ágyban nem volt ott mellettem.
A hirtelen rám tört hiányérzet végett egy pillanat alatt elment a tegnapi jó kedvem. Ismét elöntötte a mellkasomat az a szorító érzés, ami a Sirius nélkül töltött időt leginkább jellemezte számomra az elmúlt időben. Úgy éreztem, közelednek a falak és kiszorítanak a helyiségből minden rendelkezésre álló levegőt, majd engem préselnek össze.
Egy gyors mozdulattal ledobtam magamról a takarót és a nagy igyekezetben majdnem orra bukva az ablakhoz motoszkáltam. Mély levegőket vettem, és mégis úgy éreztem, fuldoklom. Bár csak egy vékony póló volt rajtam, sarkig tártam az ablakot és a következő pillanatban már felszabadultan szippantgattam a betóduló fuvallatból, ami annyira hideg és erőteljes löketű volt, hogy csakhamar könnyeket csalt a szemembe, így kénytelen voltam lehunyni azokat. Csukott szemmel, a jeges széltől vacogva, elszorult torokkal álldogáltam a nyitott ablak előtt néhány másodpercig, miközben azt fontolgattam, vajon miért van most rám ilyen hatással Sirius hiánya. Persze eddig sem viseltem túl jól, ha nem volt mellettem, de ez most különösen rémes és elkeserítő volt. Talán azért lett ennyivel nehezebb, mert megint annyira összemelegedtünk, és mert végre biztosan tudom, hogy ő is szeret engem? Vagy mert megtudtam, hogy van esély rá, hogy ennél jóval többet legyünk együtt és túlságosan beleéltem magam a visszaköltözésébe. Pedig ő előre figyelmeztetett, hogy még egyáltalán nem száz százalékos a dolog.
- Hát te komolyan nem nyugszol addig, amíg tüdőgyulladást nem kapsz – hallottam magam mögül egy igencsak ideges, de éppen annyira megnyugtató hangot, amitől máris enyhült a tüdőmet összenyomó jelenség.
A szemeim felpattantak és miután egy hirtelen mozdulattal megfordultam, Sirius alakját véltem felfedezni a fürdőajtó előtt – bár a szemembe tóduló könnyektől csak egy nagy, sötét foltot láttam.
- Úristen, mi a baj? – Sirius hangja aggódónak tűnt és azonnal mellettem termett, hogy az ablak gyors becsukása után az ágyra ültessen. – Miért sírsz, édesem? – simított végig az arcomon, letörölve néhány kósza könnycseppet.
- Nem sírok – mondtam mosolyogva. – Csak a szél miatt könnyeztem. – Megdörzsöltem a szemimet, majd ismét Siriusra emeltem a tekintetem, és most már minden homály nélkül, élesen nézhettem csillogó, kék szemeibe. – El sem tudom mondani, mennyire örülök, hogy itt vagy még.
- Tudod, hogy csak akkor hagylak magadra, ha nagyon muszáj – ölelt magához gyengéden és nyomott egy puszit a fejem búbjára. – Na, és mik a terveid mára? Mit szeretnél csinálni? – kérdezte lágyan.
Kényelmes helyzetet keresve mocorogtam egy sort, míg végül Sirius ölébe hajtottam a fejem és magamra húztam az imént lerúgott takarót. Sirius kezével finoman simogatta a hajam, miközben mélykék szemeit egy pillanatra sem vette le az arcomról.
- Hát Dereknek jövő héten lesz a születésnapja és arra gondoltam, elmehetnénk venni neki valami kis apróságot – mondtam. – De persze, ha neked más terveid vannak, akkor mondd csak, aztán majd megegyezünk.
- Nem, nem. Nekem tökéletesen megfelel a vásárlás – mosolygott. – Legalábbis a nap egyik felében. Viszont szerintem később matekoznunk kéne kicsit.
- Biztos, hogy nem! – ráztam a fejem elutasítóan. – Ki van zárva. Nem akarom arra pazarolni a veled töltött minimális kis időmet, hogy matekfeladatokat körmöljek…
- Én meg azt nem akarom, hogy azzal a kreténnel kelljen különórára járnod – mondta ingerültem Sirius. – Talán ha javul a teljesítményed, a tanárod felment a korrepetálás alól.
- Akkor sem – ellenkeztem továbbra is. – Nem vagyok hajlandó…
- De hát csak neked akarok segíteni! – csattant fel Sirius. – Te mondtad, hogy mennyire bunkó és elviselhetetlen az a Saunders gyerek!
- Igen, mert az is volt. De legutóbb már egész jól elbeszélgettünk, szóval, ha ez nem változik, akkor talán nem lesz olyan nehéz kibírni ezeket az órákat a jövőben.
- Nocsak… Jól elbeszélgettetek? És mégis miről? A régi szép időkről? – gúnyolódott.
- Mi a fenéről beszélsz? – ültem fel hirtelen. – Miféle régi szép idők?
- Lily mesélte, milyen kapcsolatban voltatok tavaly – mondta Sirius jelentőségteljesen. – És mit ne mondjak, egyáltalán nem tetszik nekem, hogy megint ennyi időt töltötök kettesben.
- Jesszus, Sirius, ne csináld már a fesztivált! – förmedtem rá. Annyira rosszul esett, hogy nem bízik bennem, hogy képtelen voltam elfojtani a haragomat. – Régen is csak osztálytársak voltunk és most is csak azok vagyunk. Véletlenül sem akarod azt mondani, hogy féltékeny vagy ugye?
- Már hogyan ne lennék! – fakadt ki.
- Mi van? – vinnyogtam szokatlanul vékony és magas hangon. – Te vagy féltékeny? És pont Saundersre? Mikor adtam én okot rá, hogy ne bízz bennem, ha? – Most már valósággal őrjöngtem. – Pontosan tudod, mennyire szeretlek! Kimondhatatlanul fáj, ha nem vagy itt, egyszerűen megőrjít a hiányod, érted? Szó szerint megfulladok, ha arra gondolok, hogy több órányira vagy és nem lehetsz itt velem! Még mindig nem érted? – közelebb hajoltam, megragadtam a pólóját és magam felé húztam, hogy arcom alig néhány centire volt az övétől. – Egyedül téged szeretlek.
Sirius arca zavart volt és kicsit talán ijedt is. Végtelennek tűnő másodpercekig csak kémlelt azzal a vesébe látó pillantással, majd arcvonásai megenyhültek és kezét a pólóját markoló kezemre helyezte.
- Nem hittem, hogy ennyire rosszul viseled a hiányomat – vallotta be őszintén.
- Hát pedig de! – mondtam erélyesen. – Azt hittem, ez egyértelmű.
- Persze, csak… - Idegesen a hajába túrt és féltőn nézett rám. – Nem akarom, hogy miattam érezz ilyen fájdalmakat.
- Ha nem akarsz fájdalmat okozni, akkor miért vádoltál meg azzal, hogy megcsallak? – kérdeztem keményen.
- Én nem vádoltalak meg – hőbörgött. – Nem benned nem bízom, hanem abban a Saundersben.
- Te is tudod, hogy ahhoz két ember kell – mutattam rá. – Emlékezz vissza a mi helyzetünkre. Ha nem vonzódtam volna hozzád, szerinted engedtem volna, hogy megcsókolj, miközben Luke-kal jártam? Nem hinném…
- Épp ez az, Jess! Luke-ot is megcsaltad! Az egy dolog, hogy velem. Pedig akkor még azt hitted szereted. Nem lehet, hogy ez is hasonló? Hiszen egy csomót vagyunk távol egymástól és talán egyszer csak megunod, hogy nem vagyok melletted, és egy gyenge pillanatodban… - Nem fejezte be a mondatot, de dühös fújtatása nem hagyott kétséget afelől, mire gondolhat.
- Nem szép, hogy felhánytorgatod a múltat – rebegtem az elfojtott sírástól remegő ajkakkal. – Ráadásul Luke-hoz hasonlítod magadat? – hitetlenkedtem. – Mi a fene ütött beléd? Beszéljünk a megcsalásokról? – kérdeztem kihívóan, mire Siriusnak megvillant a szeme. – Hát jó! Ha te így, én is így!
- Azt hittem, ezt már megbeszéltük – mondta kifejezéstelen arccal.
- Meg is! Csak rá akarok mutatni arra, hogy te sem vagy sokkal jobb nálam! Megcsaltam Luke-ot? Igen! De te is megcsaltál engem, oké?
- Az nem ugyanaz! – emelte fel a hangját.
- Már hogyan ne lenne ugyanaz? Sőt talán rosszabb is, hiszen jól tudod, mi sült ki belőle…
- Legutóbb azt mondtad, nem teszel felelőssé a történtek miatt – szűrte a fogai között Sirius. Arca komor volt, szemeiben bűnbánás és fájdalom csillogott, amitől nekem meg kellett volna bánnom, amit az imént mondtam, de mégsem éreztem lelkiismeret furdalást. Hiszen ő is megbántott a szavaival az előbb!
- A következmények miatt nem is. De hiába szépítjük a dolgot, megcsaltál. Így aztán nem is értem, milyen jogon vagy féltékeny pont te, mikor nekem kéne bizalmatlannak lennem veled szemben.
- Már milliószor bocsánatot kértem a kimes dolog miatt, és te tudod a legjobban, mennyire megbántam azt, ami azon az estén történt.
- Nem is erről van szó! Csak azt akartam ezzel mondani, hogy én bízom benned a múlt történései ellenére is, és csak azt kérem, hogy te se kételkedj az én hűségemben.
Néhány pillanatig zord csendbe burkolóztunk és egyikünk sem nézett a másikra. Én mereven bámultam magam elé törökülésben az ágyon, ő pedig az ablakhoz ment és kezét zsebébe süllyesztve, a falnak dőlve, üveges tekintettel kémlelt ki az ablakon. Hosszú percek teltek néma hallgatással, és ez már kezdett az idegeimre menni. Lassan feltápászkodtam hát az ágyról és Sirius elé léptem.
- Ez a mostani helyzet mindkettőnken nehéz – fogtam meg a kezét. – De bíznunk kell egymásban! Tudod, hogy mennyire szeretlek, és ha te ezt egy szikrányit is viszonzod…
- Ha viszonzom? – förmedt rám. – Mi az, hogy HA? Jess, te mindennél fontosabb vagy nekem!
- Jó, jó, nyugi – simítottam végig mosolyogva a karján. – Én csak azt kérem, hogy bízz bennem!
- Már mondtam, hogy én nem benned kételkedem, hanem Saunders szándékainak tisztességében – morogta.
- Én pedig már mondtam, hogy ahhoz két ember kell! – csattantam fel.
- Jól van, sajnálom oké? – tartotta maga elé védekezően a kezét. – Csak hát… - kezdte bizonytalanul. – Te is tudod, hogy előtted még soha senkivel nem jártam úgy igazán, mindig csak futó kalandjaim voltak. Még hozzá kell szoknom ehhez a kapcsolat dologhoz.
- Hát nem ártana lassan, elvégre négy hónapja együtt járunk – mondtam morcosan. – És pont ma van a hónapfordulónk.
- Hát akkor boldog négy hónapot – nyomott lágy puszit a számra. – Ünneplésként mondjuk süthetnénk valami finom tortát – tette hozzá terelve a témát, miközben gyengéden magához húzott.
- Nem gondoltam, hogy valaha is nemet tudok majd mondani neked – kezdtem mosolyogva -, de ismerve a te főzési képességeidet, azt hiszem, a sütés nem a legjobb ötlet.
- Hát, ezzel most a lelkembe gázoltál – sóhajtott színpadiasan. – De lehet, hogy igazad van. Szóval inkább menjünk étterembe?
- Nem kell, hogy elmenjünk innen – csókoltam a nyakába. – Nekem elég, hogy együtt lehetünk.
- Én viszont azt akarom, hogy kimozdulj végre – tolt kicsit távolabb, meggátolandó, hogy befolyásoljam a józan ítélőképességét. Gondolom én… - Tehát jobb, ha megbarátkozol a gondolattal, hogy ma nem fogunk itthon tespedni.
- És elárulod, hová készülsz elrángatni? – kérdeztem morogva.
- Hát, először is ebédelünk valami finomat, este pedig elmehetnénk valahová a többiekkel.
- Pontosan hová is? – vontam fel a szemöldököm gyanakodva.
- Nem tudom… Talán DC, vagy esetleg a szomszédos városba valahova. Ahova szeretnél.
- Nem hiszem, hogy én most bulizós hangulatomban lennék – fintorogtam. – Inkább nézzünk valami filmet itthon.
- Nem, Jess, ez nem mehet így tovább – mondta lágy hangon. – Nem akarom, hogy besavanyodott, itthon ülő öregasszony palánta legyél. És egyébként is te mondtad, hogy visszahoztad a régi Jesst – érvelt. – A régi Jess pedig imádott bulizni.
- De talán az újonnan visszatért régi Jess még nem áll készen, hogy újra a táncparkettre lépjen – sütöttem le a szemem, miközben Sirius ingjének egyik gombjával babráltam.
- Ha rajtad múlik, sosem akarnál újra bulizni – sóhajtott aggódóan, miközben gyengéden az állam alá nyúlt és megemelte azt. – Nemsokára amúgy is itt van Derek szülinapja. Akkor kénytelen leszel jól érezni magad és előtte még kell egy főpróba.
Néhány pillanatig csócsáltam magamban az imént hallottakat, és rá kellett jönnöm, hogy Siriusnak igaza van. A közösségi életem az utóbbi időben a béka segge alatt volt, és ha komolyan gondolom ezt a „visszatérés” dolgot, akkor előbb-utóbb amúgy is egy bulizóhelyen kötök ki, szóval értelmetlen tovább húzni, halogatni a partit. Egyébként sem engedhetem, hogy Derek lásson ilyen meggyötört és antiszociális állapotban, mert akkor totálisan biztosra veszem, hogy azonnal felakasztaná magát a lelkében érzett bűntudat miatt. Jó, talán neki nincs olyan öngyilkos hajlama, mint édes drága húgocskájának, de valószínűleg vacakul érezné magát azért, hogy ilyen megtört állapotban képes volt magamra hagyni. Ugyanis mielőtt elutazott – úgy nagyjából két hónappal ezelőtt -, lelkemre kötötte, hogy nem fogok bedepressziózni és egy ideig még azt is fontolgatta, hogy lemondja a nyaralást, csak hogy mellettem maradhasson. Szerencsére azonban sikerült rábeszélnem, hogy menjen csak el, én jól megleszek Siriusszal és a csajokkal, nem kell aggódnia miattam. De ha ezek után hazaérve nem egy életvidám és partiéhes, régi Jesst lát viszont, akkor biztos letargiába esik és magát fogja vádolni. Ennek pedig sem értelme, sem haszna nem lenne, szóval muszáj lépnem valamit ez ügyben.
- Hát, jó. Legyen – adtam be végül a derekam. – Ha megbeszéled a dolgot Jamesszel és a lányokkal, hajlandó vagyok elmenni veletek valahova.
- Ez most komoly? – ámuldozott boldog vigyorral az én egyetlenem. – Mármint… Persze, tudom, hogy ellenállhatatlan vagyok és a meggyőző képességemet is profi szintre fejlesztettem, de…
- Ó, nézd, Mr. Öntelt Tuskó! – nevettem.
- Kikérem magamnak! Én csak reálisan vélekedek az adottságaimról – húzta ki magát büszkén.
- Úgy gondolod? – vontam fel a szemöldököm gonoszul. – Nos, akkor hadd halljam, mi a te húú de reális véleményed magadról. – Visszasétáltam az ágyhoz és mellkasom előtt összefont kézzel, pajkos mosollyal az arcomon helyet foglaltam rajta.
- Hát, először is szép vagyok – kezdte önelégült vigyorral, elködösült tekintettel -, aztán imádnivaló, szexi, okos és helyes, jóképű, egy zseni, szexisten, csókkirály, tökéletes, kifogástalan, eszményi…
- Hohó, te szerénység megtestesítője – szakítottam félbe nevetve. - Azért a szinonima jelentését tudnod kéne.
- Na, megállj, te kis kötözködős! – indult meg felém ördögi vigyorral az arcán, én pedig hangos sikoltás kíséretében átgurultam az ágyon és nevetve szabtam fel a szobám ajtaját, menekülőre fogva a dolgot. Vihogva és egy igencsak elszánt Siriusszal a sarkamban loholtam lefelé a lépcsőn, egyenesen a nappali felé.
Azonban alig léptem le az utolsó lépcsőfokról, Sirius erős keze elkapta az én gyenge kis karomat, a következő pillanatban pedig már fejjel lefelé láttam a világot, életem értelme ugyanis a vállára kapott és a fenekemen tapsikolva cipelni kezdett. Én, a röhögéstől és a sikongatástól már szinte levegőt se kaptam, de azért vérbeli túsz módjára próbáltam kiszabadulni a gyengéden, ugyanakkor rendíthetetlenül fogó karok közül, holott már az első pillanattól fogva tisztában voltam vele, hogy ebből a magaslatból csakis akkor kerülök le, ha Sirius is úgy akarja.
Sirius végül a kanapéhoz cipelt és úgy dobott le rá, akár egy könnyű kis párnát. Lihegve hajtottam hátra a fejem, próbáltam feljebb kúszva elkényelmesedni, miközben Sirius kegyetlen vigyorral rám vetette magát és egy hatalmas ugrás kíséretében elterült rajtam, persze vigyázva, nehogy összenyomjon.
- Hová szaladtál, hisz a legjobb tulajdonságomat még meg sem említettem – vigyorgott a képembe szemtelenül, miközben kezével a fejem mellett támaszkodott. Még jó, hogy egész nagy ez a kanapé.
- Jaj, isten ments, hogy tovább kelljen hallgatnom az egoizmustól túlfűtött monológodat magadról – kuncogtam, miközben igyekeztem fájdalmas képet vágni, ami persze, az állandóan felfelé görbülő számmal nem volt túl könnyű feladat.
- Ugyan, baba. Hiszen tudod, hogy nélküled csak egy senki vagyok – nyomott puszit a számra. – Az egyetlen jó tulajdonságom, hogy szeretlek.
- Ez nem is tulajdonság – nyújtottam ki a nyelvem, mire Sirius ráharapott. – Hé! Esz fájt! Le isz haraphattad volna! – méltatlankodtam pöszülve, mire Sirius felnevetett. – Na, jó most már tényleg engedj – ficánkoltam alatta türelmetlenül. – Ebéd előtt még rendbe kell szednem magam, szóval irány a fürdő! De úgy nem megy, ha rajtam terpeszkedsz.
- Hm, zuhanyozni készülsz? – csillantak fel a szemei. – Talán segíthetnék – motyogta kéjesen a fülembe, majd csókot lehelt a nyakamra.
- Vagy talán nem – zendült egy mély hang az ajtó felől, mire Sirius egy bravúros esés következtében a földön kötött ki.
- Khm… Üdv, Mr. Stuart – pattant fel hirtelen a zavartól (vagy vágytól…) kipirult arcú fiú. – Hogy van ma reggel?
- Jól voltam, míg meg nem hallottam ezt a hangzavart – morogta kedvetlenül apa, én pedig mosolyogva húztam magam alá a lábam és igyekeztem bűnbánó képet vágni. – Már kezdtem azt hinni, hogy valami komoly baj van.
Hát baj az van, de szerencsére csak az elmeállapotunkkal.
- Nincs semmi gond, csak kicsit hangosan indult a reggel – motyogtam elfojtott vigyorral.
- Azt hallottam… De kicsim, azt hiszem, nekünk még beszélnünk kéne a mostanság oly gyakori hangulatingadozásaidról. Szóval miután letusoltál, egyedül – vetett jelentőségteljes pillantást Siriusra, akinek az arcán látni lehetett, hogy legszívesebben elsüllyedne -, gyere a konyhába, jó?
- Persze, apu – prüszköltem a kitörni készülő vihogással küzdve, majd felálltam, megragadtam Sirius kezét és sietve elhagytuk a helyiséget.
Amint becsukódott a hátunk mögött a szobám ajtaja, kitört belőlem a röhögés és percekig abba sem tudtam hagyni. Ezzel szemben Sirius csak állt előttem, fapofával és úgy nézett rám, mintha most szabadultam volna a zárt osztályról.
- Na, kikárörvendted magad? – kérdezte gúnyosan, mikor alábbhagyott annyira a nevetésem, hogy meghallottam, amit mond.
- Ne… Nehe mondd, hogy… Hogy szerintehed ez nehem… nem voholt vihicces! – vinnyogtam még mindig vihogva.
- Nem, ez egyáltalán nem volt vicces! Mit gondolhat most rólam az apád? – sopánkodott, miközben levetette magát az ágyamra.
- Hogy egy szexista állat vagy. Ami igaz is – kuncogtam, leülve mellé.
- Hé! Te is tudod, hogy ez hülyeség! – háborgott.
- Tudom, tudom, csak vicceltem – bújtam hozzá. – Amúgy is sokkal elkeserítőbb, hogy beszélni akar velem, mint az, hogy hallotta egy perverz megjegyzésedet – sóhajtottam.
- Igaz is! Van már terved, hogy mit mondasz neki? – húzott közelebb magához, mire én fejemet a mellkasára hajtottam.
- Ötletem sincs. Csak annyit tudok, hogy az igazat nem mondhatom.
- Úgy tudtam, nem szeretsz hazudni apádnak.
- Nem is! De ebben a helyzetben muszáj. Mindenkinek jobb, ha nem tudja, mi történt. Egyébként is, mit mondhatnék neki? „Szia apa, képzeld nyáron teherbe estem, de aztán elvesztettem a babát, szóval jó hír: nem leszel nagypapa!?„ Képtelen lenne feldolgozni, hisz még nekem… - hirtelen elhallgattam, erőteljesen a számba haraptam és összeszorítottam a szemeimet.
- Hisz még neked sem sikerült megemészteni – simított végig a hátamon Sirius. – Nyugi, tudom, mit érzel. És tényleg nem kellene ezt így apád képébe vágni, az kegyetlenség lenne.
- Hát ez az… De akkor mit mondhatnék neki?
- Ha jobb ötletünk nem akad, nyugodtan rám kenheted a dolgot. Elvégre ennél ellenszenvesebbé aligha válhatok a szemében.
- Nem fogod egyedül elvinni a balhét! És amúgy se gondold, hogy utál, vagy ilyesmi, csak még szokatlan neki a helyzet. Luke nem sokat volt nálunk, ezért új még neki, hogy te itt alszol, meg ilyenek.
- Igaz is, Luke… Nála talán nem utál jobban – mondta keserűen, mire én jól vállon vágtam.
- Abbahagynád már az önsajnálatot? Senki nem utál senkit, oké?
- Hát, ha te mondod…
- Igen, én! – erősködtem. – És ha nem akarsz totál elkedvetleníteni, azt ajánlom hanyagolt ezt a gyászos arckifejezést. Inkább segíts kiötleni valamit, kérlek! – néztem rá boci szemekkel, mire elmosolyodott.
- Jól van. Mi lenne, ha simán ráfognád a sulira? – vetette fel. – Egyik diák sem rajong az iskolakezdésért, szóval ez elég…
- Sablon dolog – fintorogtam.
- Szerintem meg jó kifogás. Ráadásul Derek is lelépett, engem se láttál túl sokat…
- Dereket hagyjuk ki ebből. Nem fogom őt hibáztatni, mert egyáltalán nem hibás. Ugyanakkor – kezdtem elgondolkodva -, az hogy te másik városban tanulsz és minden áldott nap hiányzol, nem tűnik rossz oknak. Ezzel még talán a suli kezdés problémája is hihetőbbnek hangzik.
- Mondtam én, hogy zseni vagyok – vigyorgott önelégülten, mire hasba vágtam. – Hé, ezt miért kaptam? – háborgott.
- Hogy ne legyél öntelt hólyag. Inkább gyere és mosd meg a hátam – kacsintottam, miközben feltápászkodtam az ágyról és a kezénél fogva húzni kezdtem a fürdő felé.
- Én oda be nem megyek – állt ellen, lecövekelve a szoba közepén. – Már csak az hiányzik, hogy apád ránk nyisson, vagy valami.
- Nem jön be a szobámba engedély nélkül, a fürdőmbe meg pláne nem – forgattam a szemem.
- Én ezt most akkor is passzolom – fejtette le gyengéden az ujjaimat a kezéről. – Nem akarok kockáztatni.
- Gyáva nyúl – morogtam durcásan, mire közelebb lépett és mosolyogva végigsimított az arcomon.
- Jobb félni, mint megijedni – bölcselkedett egy finom puszi kíséretében. – Most viszont, ha már nincs szükséged rám, én mennék is.
- Mi? Hova? Nem mehetsz el! Nekem mindig szükségem van rád! – hadartam enyhe kétségbeeséssel. – Jó, nem kell velem zuhanyoznod, de maradj, kérlek!
- Nyugi, baba, nem megyek messzire – mosolygott elnézően. – Hazamegyek, míg te beszélsz apáddal, aztán jövök érted és megyünk ebédelni, meg vásárolni Dereknek, jó?
- Hát, ha muszáj – húztam a számat vonakodva. – De azért ne maradj el sokáig. Nem akarom, hogy apának sok ideje legyen faggatózni.
- Á, szóval nem is én hiányoznék, csak alibi kell, mi? – vigyorgott Sirius.
- Bolond – fúrtam a fejem mosolyogva a mellkasába.
Hosszas búcsúzkodás után végül Sirius elment, én pedig bevackoltam magam a fürdőbe és jó ideig ki sem jöttem, csak mikor már elég aszottnak éreztem a bőröm és alig kaptam levegőt a párától. A szobámban gyorsan megtörölköztem, felkaptam egy farmert, egy hosszú ujjú inget, meg egy pulcsit, lófarokba kötöttem a párától kissé begöndörödött, félhosszú hajamat, aztán egy lélekerősítő, mély sóhajt követően kiléptem a szobaajtón. Annak ellenére, hogy tudtam, jobb az ilyen kényelmetlen beszélgetéseken hamar túlesni, izzadó tenyérrel és száraz torokkal közelítettem meg a konyhát.
- Halihó! – kukkantottam be, majd látva, hogy apa újsággal a kezében ül az asztalnál, közelebb osontam és letelepedtem vele szemben.
- Sirius elment – jegyezte meg úgy mellékesen, rám sem pillantva.
- Igen, elment készülődni, mert ebédelni visz – mondtam zavartan.
- Szóval már hajlandó vagy kimozdulni itthonról? – emelte rám a tekintetét, miközben összehajtogatta az újságot és odébb rakta. – Mikor én hívtalak valahova, az istennek sem akartál eljönni.
- Mondtam, hogy nehéz időszak volt – szegtem le a fejem. – De már jobban érzem magam.
- Azt veszem észre. Előbb az a vacsora, most meg az ebéd. Szabad tudni mitől lett ennyivel jobb a kedved? Vagy ami még fontosabb, mitől volt az a depressziód olyan hosszú időn át?
- Tudod, hogy van ez – legyintettem. – Megkezdődött a suli, újra vissza kellett zökkeni, ráadásul Sirius sem volt mellettem… Rendesen összejöttek a dolgok. – És akkor még a felét sem tudod.
- Sirius nagy hatással van rád, igaz? – kérdezte óvatosan, mire elmosolyodtam.
- Az nem kifejezés.
- Szereted őt? – vonta fel a szemöldökét kíváncsian, miközben szája sarkában halvány mosolykezdemény bujkált.
- Nagyon – sóhajtottam átszellemülten. – Még soha nem éreztem ehhez foghatót – pironkodtam.
- Szóval mindez miatta volt? Azért érezted magad olyan rosszul, mert nem volt melletted?
- Részben – bólintottam. – De mondom, hogy a suli is rátett egy lapáttal.
- És miért nem mondtál semmit, mikor kérdeztem, mi bánt? – enyhült meg a hangja. – Milliószor faggattalak, és te sosem adtál rendes választ.
- Nem gondoltam, hogy megértenéd – hajtottam le a fejem szégyenkezve.
Gyűlöltem magam, hogy hazudok neki, holott egyáltalán nem érdemli meg. Viszont képtelen lettem volna bevallani az igazat, mert féltem, hogy csalódna bennem, és azt végképp nem bírtam volna elviselni. Inkább azzal nyugtatgattam magam, hogy tulajdonképpen részben igaz a kis mesém, hiszen Sirius hiánya is sokban hozzájárult az állapotom kialakulásához.
- Attól, hogy öreg vagyok – mosolygott elnézően -, még tudom, milyen volt fiatalnak és szerelmesnek lenni.
- Jaj, ne beszélj butaságokat, nem vagy öreg – korholtam le. – Akár még most is lehetne barátnőd.
- Azt hiszem, inkább átadom a stafétát nektek, fiataloknak – nevetett. – Én megvagyok egyedül, csak veletek, akiket a legjobban szeretek a világon.
- Jaj, apa!
Felpattantam és az asztalt megkerülve rávetettem magam. Szorosan magamhoz öleltem, miközben megnyugtató apa illatát éreztem az orromban. Kislányként is mindig ölelgettem, de lassacskán kezdtem megfeledkezni róla, mennyire jó érzés is ez.
- Én annak örülök, ha titeket boldognak látlak – nyomott puszit a fejem búbjára. – És ha téged ez a Sirius gyerek tesz boldoggá, akkor áldásom rátok.
- Azt hittem, kedveled. Legalábbis régebben jó fejnek és rendes srácnak tartottad. Mielőtt még járni kezdtünk.
- Igen – húzta el a száját. – De tudod, máshogy viszonyulok egy egyszerű szomszéd fiúhoz és a lányom barátjához.
- Sirius nagyon rendes fiú – bizonygattam. - És nem akarom, hogy haragudj rá csak azért, mert azt hiszed, elvesz tőled, vagy hasonló ostobaságok miatt. Te mindig az apám maradsz, én pedig mindig a te pici kislányod leszek, és ezen semmi nem változtat.
- Annyira szeretlek – szorított magához.
- Én is téged.
- És megpróbálok ezentúl kedvesebb lenni Siriusszal. Csak azt kérem, hogy ne előttem enyelegjetek – fintorgott. – Hiszen ezért van külön szobád és azt is megengedtem, hogy itt aludjon, csak… Kérlek.
- Persze apu – kuncogtam. – Bocsi a reggeliért. Többet nem fordul elő.
A kínos szituációt végül legnagyobb megkönnyebbülésemre hangos csengőszó szakította félbe. Vigyorogva szaladtam ajtót nyitni és idült vigyorral az arcomon vetettem magam Sirius karjaiba, aki nevetve nyomott puszit a nyakamba.
- Látom, hiányoztam – állapította meg a magától értetődő tényt.
- Ugyan, dehogy – legyintettem. – Csak már úgy megszoktam, hogy itt lébecolsz.
- Akkor akár el is mehetek – próbálta lefejteni a karomat a derekáról, de én túlságosan is hozzá voltam tapadva.
- Természetesen nem mész sehova – vigyorogtam rá. – Így is túl sokáig voltál távol. Bár az időzítésed, meg kell hagyni tökéletes volt.
- Igazán? – vonta fel a szemöldökét kíváncsiskodóan. – Csak nem épp kínos témát érintettetek apáddal?
- Mondhatjuk úgy is – fintorogtam. – De jó hír, hogy nem haragszik és a gyanúja is elülni látszik.
- Szuper – lehelt lágy puszit a számra. – Akkor kezdődhet a móka?
- Amint magamra kaptam egy kabátot, már indulhatunk is!
A délelőtt – ami tulajdonképpen délután volt – jó hangulatban és sajnos igencsak gyorsan telt. Siriusszal bemotoroztunk a városba, hogy ott aztán keressünk valami romantikus kis éttermet, ahol megebédelhetünk, megünnepelvén az eddig közösen eltöltött négy hónapot. Végül azonban – köszönhetően az én kifogástalan meggyőzőképességemnek – egy mekiben kötöttünk ki hamburgert eszegetve, a desszert pedig nem volt más, mint személyes nagy kedvencem: fagyi sült krumplival. Nyamnyam.
Miután Siriusszal meghitt beszélgetés közepette teletömtük a bendőnket – értsd: magunkba diktáltunk egy halom egészségtelen, ám annál finomabb szutykot, miközben egy fél tucat sivitozó gyerek rohangált körülöttünk –, megkezdtük az előreláthatóan sokáig húzódó vásárlásunkat. Nem tudom, mondtam-e már, de utálok vásárolni. Vagy legalábbis jócskán elszoktam tőle az otthon töltött remete hónapjaim során. Ezt a remek hozzáállást még fokozta a tény, hogy ötletem sem volt, mit adhatnék Dereknek a szülinapjára, tehát el lehet képzelni, mekkora lelkesedéssel vágtunk neki a boltoknak.
- Te vagy a fiú, neked kéne tudnod, mire van szüksége egy huszonegy éves srácnak – méltatlankodtam minden alkalommal, mikor Sirius megjegyezte, hogy igazán csipkedhetném magam és kitalálhatnék valamit mielőtt még lemegy a nap. – És nem kap whiskyt meg rúdtáncosnőt – tettem hozzá figyelmeztetően, miután Sirius már harmadszor állt elő teljességgel használhatatlan ötletével. – Bár a whisky dolgot még megfontolom.
Így aztán minden támpont nélkül indultunk útnak és az egész délutánt nézelődéssel töltöttük. Volt néhány kósza ötletünk – ing, gatya, alsónadrág, parfüm, karkötő, nyaklánc -, de végül mindet elvetettük. Egy idő után aztán kezdtük elhagyni a valóság biztos talaját és egyre kevésbé kivitelezhető dolgok jutottak eszünkbe, mint például motor, jetzki, hajó, jacht, ház, sziget és egyéb képtelenségek.
- Vegyél neki egy pár csomag óvszert és el van intézve – sóhajtott végső elkeseredésében Sirius, mire jól oldalba könyököltem. – Hé, most miért? Két hónapja nem látta Ninát, gondolod, hogy nem fog elfogyni a „muníció”?
- Mi lenne, ha kondi bérletet kapna? – kérdeztem, elengedve fülem mellett szerelmem szexista megjegyzését.
- Ha minden áron porba akarod dönteni az önbecsülését, akkor csak hajrá! – ironizált Sirius.
- Ez nem ér! – dobbantottam a lábammal hisztériázva. – Miért van az, hogy sosincs egy épkézláb ötletem se, mikor éppen szükség lenne rá? Utálok ajándékokat vásárolni!
- Azt hiszem, támadt egy ötletem! – csillantak fel szemei, miközben cinkos mosolyra húzta a száját.
- Ismerem ezt a nézést – méregettem gyanakodva. – És tudom, hogy semmi jót nem jelent.
- Na már, baba! Egy kicsit jobban is bízhatnál bennem – noszogatott az útpadka felé, miközben fejével a lámpaoszlop felé intett. – Nézd csak!
Érdeklődve, bár még mindig enyhe kétellyel néztem a mutatott irányba és egy hatalmas, rikító-narancssárga plakátra lettem figyelmes, ami óriási, fekete betűkkel hirdette…
- Bungeejumping? – vontam fel a szemöldököm hitetlenkedve. – Ez a nagyszabású terved?
- Csak egy lehetőség – rántotta meg a vállát. – De miért ne lehetne? Izgalmas, vérpezsdítő, veszélyes és egyáltalán nem sablonos. Dereknek biztosan tetszene.
- Kár, hogy minden bizonnyal egy vagyonba kerül – indultam volna tovább, de Sirius megállított.
- Nem kell, hogy az egészet te fizesd ki – mondta komolyan. – Lehetne ez a kettőnk közös ajándéka és állnám az ár felét.
- Dehogyis! Nem hagyom, hogy ilyenekre költsd a pénzed! – ellenkeztem hevesen, de Ő leintett.
- Nem hinném, hogy sok beleszólásod van a dologba, elvégre nem neked lesz, hanem Dereknek. Viszont szerintem ez igenis egy különleges ajándék, szóval legalább fontold meg, kérlek. – Nagyokat pislogva nézett rám, azokkal a gyönyörű, mélykék szemeivel, én pedig megadó sóhajjal leszabtam egy telefonszámmal ellátott fecni darabot a hirdetményről. – Meglátod, nem fogod megbánni – karolt át Sirius és egy apró csókot lehelt az arcomra.
Mivel az ajándék elméletben már megvolt, úgy döntöttünk, ideje hazaindulni, hogy legyen időnk összekészülődni az esti, nagy, visszatérő bulim előtt. Míg elértünk a motorig, Sirius felhívta Jamest és megbeszélték az este részleteit, majd miután letette a telefont, a kezembe nyomta a pótsisakot és megpaskolta a háta mögötti ülést. Morogva felkászálódtam és kezdetét vette egy újabb, ujjat, lábat, vesét lefagyasztó utazás. Hurrá.
Mire a ház elé értünk, totál összefagytam és azon sem csodálkoztam volna, ha Sirius érintésére apró szilánkokra törve pattanok széjjel, de szerencsére ez nem következett be. Az utcán elég sötét volt már, csak a lámpák tompa fénye világított valamelyest, én pedig hunyorogva pásztáztam a környéket, míg Sirius a garázsába rakta kétkerekűjét, majd csatlakozott hozzám és dermedt tagokkal betotyogtunk az előszobánkba.
- Üdv, fiatalság! – köszöntött minket apa, mikor beléptünk a konyhába. – Eléggé elhúzódott a kis ebédetek.
- Szia, apa – mondtam vacogó fogakkal, miközben szorosan Siriushoz bújtam. Ez persze nem sokat javított a helyzeten, mivel ő is épp olyan hideg volt, mint én, de azért megnyugtató volt a közelsége. – Tulajdonképpen, ha már ott voltunk, gondoltuk Dereknek is nézünk valami ajándékfélét a szülinapjára.
- Ó, értem – mosolygott kedvesen. – Forrócsokit? – kérdezte, mikor észrevette, mennyire didergünk Siriusszal. Egyöntetűen bólintottunk az ajánlatra, majd miközben apa hozzálátott az ital elkészítéséhez, mi leültünk egy-egy székre az asztalnál. - El sem hiszem, hogy végre hazajön az én kicsi fiam! – tért vissza a Derek-témára apa.
- Azért annyira már nem kicsi – vigyorogtam az abszurd kijelentésen.
- Persze, persze – legyintett. – De ez a két hónapos nyaralás már túl hosszú távollét. Még neki is.
- Hát igen, nekem is kezd hiányozni az a bolond feje. Még szerencse, hogy jövő héten érkezik!
- Gondolom lesz nemulass – kuncogott apa.
- Az biztos – vágta rá Sirius határozottan. – Szerencsére Jess sem tiltakozik nagyon, szóval rendezünk egy kis szülinapi bulit Dereknek.
- Nyitnod kéne egy szülinapi parti szervizt, Mr. Profi Szervező uraság – kacsintottam. – Tőlem mindenképpen kapsz ajánlást.
- A te meglepetés bulid csak azért sült el olyan jól, mert én voltam a meglepi – emelgette a szemöldökét.
- Hát akkor jobb lesz, ha kitalálsz valami hasonlóan nagy durranást Dereknek is, mert a végén még megcsorbul a hírneved.
- Hogyan végezzen tisztességes munkát az ember, ha valaki – vetett rám jelentőségteljes pillantást – állandóan lehurrogja a jobbnál jobb ötleteit.
- Ugye most véletlenül sem a rúdtáncosokra gondolsz?
- Mire másra? – vigyorgott kajánul.
- Tessék, tessék – lépett oda hozzánk apa egy-egy hatalmas bögre, gőzölgő forrócsokival a kezében.
- Isteni vagy, apa!
- Köszönjük – hálálkodott Sirius is.
Miután az éltető és testet-lelket felmelegítő nedűtől kellőképpen felolvadtunk, Siriusszal felbaktattunk a szobámba egy kiadós pihenés és relaxálás reményében. Életem értelme sajnos még mindig nem tett le az esti partiról, ezért kijelentette, hogy legfeljebb nyolc órakor készülődnünk kell. Hova ez a sietség? – kérdem én. Hát valószínűleg ismer, és tudja, milyen lajhár tudok lenni, ha akarok. Szívás.
Szóval a szigorúan betáblázott napirendünkbe még éppen belefért egy film megnézése, amiből végül (az én részemről legalábbis) nem lett más, mint kellemes szunyókálás pihe-puha párnák és szerelmem ölelő karjai között. Titkon reméltem, hogy Sirius lesz olyan kegyes velem, hogy hagy aludni, ha már egyszer ilyen fáradt és kimerült vagyok, de sajnos csalódnom kellett a lovagiasságában. Tény, hogy az ébresztési folyamat igencsak kedvemre való volt – apró csókok, lágy simogatás, becézgető szavak -, de azért jól esett volna még egy kis nyugalom megfáradt lelkemnek. Azonban Sirius sem most jött le a falvédőről, tehát bevetve titkos meggyőzési módszereit se perc alatt kiugrasztott az ágyból és alig néhány perccel később már ruháinktól megszabadulva csücsültünk a forró habok között a kádban.
A fürdés jóval tovább tartott, mint azt Sirius eltervezte, így végül kénytelenek voltunk rohanvást felöltözni, ha nem akartunk elkésni a megbeszélt találkozóról. Persze én egyáltalán nem értettem, mire ez a nagy felhajtás, végtére is a többiek igazán tudnak várni egy kicsit és amennyire én tudom, DC sem szalad el előlünk. Sirius azonban rendíthetetlenül kitartott az elve mellett, mi szerint, ha már egyszer elígérkeztünk, érjünk is oda időben, ezért kénytelen voltam felvenni a nyúlcipőt és turbó sebességre kapcsolni a készülődést.
Mikor már teljes harci díszben álltunk, készen az este minden eshetőségére, kiléptünk a házból és Sirius otthona felé vettük az irányt. Apa szerencsére – bár én inkább úgy fogalmaznék, hogy sajnálatomra – nem akadékoskodott túl sokat, csak annyit kért, hogy suli idő lévén ne maradjunk olyan sokáig. Hát valahogy nem állt szándékomban hajnalig aszalódni a sok vidám, ittas ember társaságában, szóval biztosítottam apát, hogy legfeljebb kettőre már otthon is leszek. Vagy épp Siriusnál. Az már részletkérdés.
- Sziasztok! – köszönt Sirius mosolyogva a kisebb fajta embercsoportosulásnak, akik a háza bejáratánál ácsorogtak. – Csak nem be akartok menni? – gonoszkodott a kulcsát lengetve, mire az egyik sötét alak, hangos morranás kíséretében előre lépett.
- Már kezdtük az hinni, hogy hagysz minket jéggé fagyni ezen a szent helyen – zsörtölődött James.
- Bocsi, kicsit elhúzódott a készülődés – vont vállat Sirius, miközben kinyitotta az ajtót és beterelgette az embereket.
- Az én hibám – szóltam közbe, felkapcsolva a villanyt. – Elszundítottam egy pöppet.
- Semmi gond – mosolygott Lily, aki épp James karját szorongatta. – Amennyire tudtuk, felmelegítettük egymást. Ez a kuka itt csak azért morcos, mert még nincs elég alkohol a szervezetében.
- Hát ezen könnyedén változtathatunk – élénkült fel Sirius.
Miközben a fiúk – Sirius, James és Ryan – a bárszekrényhez vonultak, én óvatosan a lányokhoz léptem és zavartan megköszörültem a torkomat.
- Csajok – kezdtem bizonytalanul. – Beszélhetnénk?
- Persze, Jess. Mondd csak, mi a baj? – nézett rám aggodalmasan Dó és Lilynek is ráncba szaladt a homloka.
- Nincs baj – szögeztem le rögtön -, csak azt akarom mondani, hogy sajnálom.
- Ugyan mit? – értetlenkedett Lily.
- Hát… Ezt az egész depressziós dolgot – pirultam el. – Tudom, hogy az utóbbi időben eléggé eltávolodtunk, és hogy erről csakis én tehetek. Csak annyit akartam mondani, hogy szánom-bánom, és ezentúl igyekszem olyan lenni mint régen.
- Jaj, Jess – ölelt át egyszerre mindkét barátnőm sóhajtva.
- Nem kell bocsánatot kérned. Tudjuk, hogy nehéz dolgokon mentél keresztül és megértjük a viselkedésedet.
- Annak pedig kimondottan örülünk, hogy végre rászántad magad a változtatásra.
- Édesek vagytok, de én akkor is szörnyen érzem magam amiatt, ahogy…
- Jess! – vágott közbe Lily. – Ezt ne ma beszéljük meg, jó?
- Így van! – helyeselt Dó is. – Ez egy új kezdet számodra, aminek kifogástalannak kell lennie. Ma este csak próbáld jól érezni magad és ne foglalkozz a múlt dolgaival!
- Majd hétfőn suli után beülünk valahova és megbeszéljük az egészet, jó lesz?
- Rendben – mosolyogtam hálásan.
- Akkor most gyerünk! Induljon a buli!
Őszintén szólva jóval hosszabb bocsánatkérő monológra készültem, de szerencsére Lilyék eléggé megkönnyítették a helyzetemet. Bár még mindig ott volt az a „hétfőn majd beszélünk” dolog, de úgy döntöttem, nem fog érdekelni és azon az estén csak a pozitívumokra fogok koncentrálni.
Mire a lányokkal beértünk a nappaliba, a fiúk már nagyban döntötték magukba az ilyen-olyan szeszesitalokat, amihez csakhamar mi is csatlakoztunk. A beszélgetés fő témája természetesen Derek közelgő születésnapja volt, amit mindenki lelkesen szervezgetett és bolondabbnál bolondabb ötletekkel álltak elő. Persze a főszervező az én egyetlen Siriusom volt, aki vérbeli profi módjára magyarázott és egyes részeknél olyan beleéléssel gesztikulált, hogy majd’ megzabáltam. Végül aztán, mikor lassacskán kezdtek kiürülni a whiskys és vodkásüvegek, dalolászva útnak indultunk a hűvös éjszakában, DC felé.
Lehet, hogy csak a hideg miatt volt, vagy mert már olyan régen jártam ott, de valahogy jóval hosszabbnak tűnt az odavezető út, mint amilyen nyáron volt. Maga a hely azonban cseppet sem változott. Ugyanaz a megszokott, otthonos, hangulatos kis diszkó volt, ami mindig, ugyanazokkal a kidobó fiúkkal, ugyanazzal a pultos és ruhatáros lánnyal, ugyanazokkal a vakító fényekkel és dübörgő zenével. Egy valami azonban megváltozott. Mégpedig az érzés, ami hatalmába kerített, mikor beléptem az ajtón. Eddig mindig túltengett bennem az izgalom, a táncolhatnék és előjött a hiperaktív énem, most azonban megkövülten álltam a pult mellett és az agyam egyre csak zakatolt, újra és újra felidézve bennem azokat a szörnyű emlékfoszlányokat, amik megkeserítették az elmúlt hónapjaimat.
Egy kárörvendő arc, egy szőke hajzuhatag libbenése, egy szívszaggató pillanat, egyetlen csók és ezernyi könnycsepp.
- Jess! Várj már meg, Jess!
- Hagyj békén! Gyűlöllek!
- Jess! – zökkentett ki merengésemből Sirius aggódó hangja, mire ijedten kaptam rá a tekintetem. – Minden oké? Olyan fehér vagy, minden renden?
- Nem érzem túl jól magam – motyogtam elhaló hangon, kiszáradt torokkal. – Azt hiszem, jobb lenne, ha hazamennénk.
- Édesem – hajolt közelebb Sirius, hogy orrunk alig egy centire volt egymásétól. – Ami történt, az már a múlt – mondta lágy, megnyugtató hangon, kitalálva mire gondolok. - Soha, de soha többet nem fog megtörténni. Emlékezz csak vissza, mennyit beszéltünk róla. Megtárgyaltuk, kiveséztük, és most már vége. Elmúlt. Nem kell többé ezzel foglalkoznod. Oké?
- Nekem ez akkor se megy – gyűltek könnyek a szemembe. – Előre megmondtam, hogy még nem állok készen.
- Dehogynem! Elég erős vagy és én is itt vagyok neked! Egy pillanatra sem hagylak magadra – szorított magához féltő gondoskodással.
- Túl sokat vársz tőlem – morogtam a fülébe.
- Tudom, hogy képes vagy rá – simogatta a hátamat, tudva, hogy ez mindig megnyugtat. – Hiszen itt vagy. Eljöttél, mert túl akarsz lépni a múlton. Megvan benned az elhatározás, Jess! Ne hagyd, hogy legyőzze a félelem!
Néhány pillanatig csak álltunk ott, összebújva, miközben próbáltam száműzni a fel-feltörő borús gondolatokat és csak Siriusra, az imént elhangzott mondataira, az illatára, a jelenlétére koncentrálni.
- Szeretlek – mondtam végül, megtörve a hallgatásunkat.
- Én is téged – csókolt a nyakamba.
Lassan kibontakoztam az ölelésből és a mosdó felé vettem az irányt.
- Hé, hé, állj! – lépett elém Sirius. – Hova, hova?
- Csak a WC-be indultam, megmosni az arcomat – öltöttem fel legártatlanabb arckifejezésemet.
- A-a, megígértem, hogy egy percre sem hagylak egyedül. Ha kell, még a lányvécébe is bemerészkedek. A fiúban már úgyis voltunk együtt – vigyorgott kajánul, mire én is elmosolyodtam. Azok a régi szép idők. – Na, látod – simított végig az arcomon szerelmem. – Vannak innen szép emlékeink is, próbálj azokra a pillanatokra koncentrálni.
Gondterhelt sóhajtás közepette bólintottam, Ő pedig magához húzott és cuppanós puszit nyomott a fejem búbjára.
Miután a Sirius-lelkisegély szolgálat ismételten bizonyította hatékonyságát, végre hajlandó voltam beljebb merészkedni a helyiségben. A tömeg már nagyban tombolt odabent: kalimpáló kezeket, csámpázó lábakat, enyelgő párocskákat és veszettül ugrabugráló részeg fiatalokat láttam mindenütt. Lilyék a bárpultnál üldögéltek és nagyban pusmogtak valamiről, azonban felettébb gyanús módon abban a pillanatban fel is függesztették eme tevékenységüket, amint Sirius és én hallótávolságon belülre értünk.
- Szia, Sam! – köszöntöttem mosolyogva kedvenc pincérlányunkat. – Hoznál nekem valami ütőset? – kértem esedezve, mire a többiek furcsán vészjósló tekintettel meredtek rám. – Jól vagyok! – sóhajtottam fáradtan. – Csak kell egy kis lélekerősítő. Szóval legyen inkább dupla! – kiáltottam még Samnek. Most legalább nyomós okom van, hogy miért iszom le magam a sárgaföldig.
- Na, és felkérhetem az én egyetlen és pótolhatatlan legjobb barátnőmet egy táncra? – nyújtotta felém a kezét parádézva Ryan, de Sirius közbelépett.
- Bocs haver, de nem – mondta, mire öt csodálkozó szempár szegeződött rá. – Megígértem Jessnek, hogy nem tágítok mellőle egész este, úgyhogy…
- Jaj, Sirius, ne hülyéskedj már – korholtam somolyogva. – Ryan is ugyanúgy tud rám vigyázni, mint te. Nyugi, nem fogok hazaszökni, vagy ilyenek – kuncogtam.
- Biztos? – vonta fel a szemöldökét kétkedőn.
- Ígérem, vigyázok rá – bizonygatta Ry, én pedig egy „na, látod” pillantás kíséretében belekaroltam a fiúba és a táncparkett felé kezdtem húzni. Persze csak azt követően, hogy legurítottam a dupla pálinkát, amit Sam időközben elém rakott.
A zene nem volt rossz, bár a néhány hónapnyi kihagyás azért meglátszott azon, hogy a számok nagy részét még hallásból sem ismertem. Minden esetre Ry és én bohóckodva táncikáltunk és nevetgéltünk hosszú perceken keresztül, míg oda nem jöttek a többiek és meg nem változott a felállás. Ez után ugyanis Ryant lenyúlta Dodo, James Lilyvel ropta, nekem pedig maradt Sirius. Na, nem mintha bármi kifogásom lett volna ez ellen.
Sirius alig tíz centire magasodott tőlem, én pedig vágyakozó tekintettel bámultam fel rá, miközben csípőnket egymáséhoz szorítva mozogtunk a zene ritmusára. Ahogy közelebb hajoltam hozzá és beszippantottam imádott és már oly nagyon megszokott illatát, éreztem, hogy forog velem a világ. A benti meleg és az elfogyasztott alkoholmennyiség kezdte kifejteni hatását, amihez még társult a Siriusból áradó, állandó vonzóerő kábítása is. Már-már kínzóan lassan közeledett arca az enyém felé, amitől a szokásos kislányos izgalom és kellemes borzongás lett úrrá rajtam. Lassan behunytam a szemem, ahogy éreztem Sirius alkoholos leheletét a számon, a következő pillanatban pedig kaptam egy finom puszit a felsőajkamra. Szerelmem ajkai gyengéden simogatták az enyémet, miközben hol a felső, hol az alsó részét puszilgatta a számnak. Egy idő után azonban – mikor már szinte szó szerint égtem a vágytól – megelégeltem a kényeztetést és Sirius pólóját megragadva magamhoz rántottam, vad csókot nyomva a szájára. Na, onnantól kezdve aztán már ő sem tétovázott: erős karjaival magához láncolt, miközben én selymes, fekete hajába túrtam és szenvedélyes csókcsatába kezdtünk, kizárva a külvilág minden egyes tényezőjét. A dobhártyaszaggató zenét, a villogó fényeket, a tomboló tömeget, a részeg kiáltozások megbotránkoztató tartalmát, mindent… Csak Ő volt és én. Együtt, egy csókban olvadva össze.
Csakhogy, mint azt mindnyájan tudjuk, ez a történet nem a boldog, rózsaszínfelhős, tündérmese típus, így aztán nem meglepő, hogy ezt a tökéletes pillanatot is megzavarta valami. Jelen esetben a valóságba visszarángató tényező egy nem túl stabil lábakon álló, dülöngélő egyén személyében érkezett, aki merő véletlenségből pont az én hátamnak ütközött neki teljes erőből, mire én nagy botladozások közepette szó szerint Sirius karjaiba zuhantam.
Csókunkat kelletlenül megszakítva, dühös pillantással fordultunk az említett huligán felé és már nyitottam volna a számat, hogy valami frappáns beszólással egy életre elvegyem a kedvét a lökdösődéstől, mikor megláttam, ki is az a valaki valójában.
- Bocsi, ne haragudj, csak a haverom nem bír magával és véletlenül neked lökött.
- Patrick? – kérdeztem csodálkozástól kerekre tágult szemmel.
- Jess? – nézett rám álmélkodva ő is. – Jesszus, de rég nem láttalak már! Istenien nézel ki! – bókolt lelkesen, miközben közelebb jött és szorosan átölelt.
Na, álljunk csak meg egy percre! Mi az, hogy Patrick – az a Patrick, akit jól átvágtam és helyben hagytam még a nyáron, mikor elrángattam egy buliba „Bosszú Hadjárat” címszó alatt és végül Sirius ágyában kötöttem ki, ahelyett, hogy vele távoztam volna az említett partiról –, szóval AZ a Patrick egyszerűen csak odajön hozzám és átölel, mintha mi sem történt volna? Azt hiszem, le kéne ülnöm.
Azonban szinte még túl sem tettem magam első döbbenetemen, kegyetlenül érkezett a következő egy szintén csak ismerős arc képében.
- Mi van már Patrick? Mit szerencsétlenkedsz annyit? – lépett közelebb egy másik srác, kiválva a tömegből. – Stuart? – esett le az álla, ahogy észrevett, amint Patrickkel ölelkezem.
- Saunders! – kiáltottam meglepetten, miközben sietve kibontakoztam az ölelésből és léptem egy lépést hátra, egyenesen Siriusba botolva.
Ajaj, miért érzem úgy, hogy ennek nem lesz jó vége?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése