Barátok
Lassan bandukoltam, nem akartam idő előtt ott lenni.
Már messziről láttam a pálya szélénél idegesen fel-alá járkáló Lilyt, aki nyomban rám szegezte zöld szemeit, mikor meghallotta, hogy közeledek.
- Szia – köszönt tartózkodóan, én meg csak biccentettem. – Látom, még mindig nem tértél napirendre a múltkori miatt – jegyezte meg.
- Amint látod – helyeseltem. – Gondolom erről akartál beszélni…
- Igen – húzta el a száját. Valószínűleg nem számított ilyen ellenszenvre a részemről. – Csak meg akarom magyarázni a dolgot.
- Figyelj, Lily, ezen nincs mit magyarázni. Totál világos a szitu. Te és James jól megvagytok. Örülök neki, tényleg. De az, hogy inkább őt választod, mint engem, aki valljuk be már kis pisis korod óta ismer… Ez igazán rosszul esett.
- Csakhogy korántsem erről van szó.
- Igen? – vontam fel a szemöldököm kétkedőn. – Akkor mégis mivel magyarázod, hogy odahívtad őket, mikor teljesen tisztában voltál vele, hogy semmi kedvem Sirius ellenségeskedését elviselni?
- Jó, bocs! Oké? – Idegesen a hajába túrt és ismét sétálgatni kezdett előttem. – Ez baromira nem így volt eltervezve.
- Eltervezve? Ezt hogy érted? – kérdeztem zavartan.
- Be kell vallanom valamit – állt meg előttem. – Lehet, sőt biztos, hogy nem fogsz neki örülni, de ennél a helyzetnél már úgysem lehet rosszabb.
- Mondd már! – rivalltam rá.
- Oké, oké. Szóval az az igazság, hogy Jamesék nem véletlenül jártak arra. Én hívtam oda őket. Vagyis Jamest.
- Aha, most már mindent értek – ironizáltam.
- James és én elterveztük, hogy kibékítünk titeket, ezért megbeszéltük, hogy összefutunk a strandon. De Sirius nagyon pipa volt rád, ezért viselkedett olyan bunkón. Aztán te meg leléptél, szóval semmi nem úgy sikerült, ahogy kigondoltuk.
- Talán azt vártátok, hogy egymás nyakába borulva a másik bocsánatáért könyörgünk majd, vagy mi?
- Nem tudom – vont vállat. – Azt reméltük, talán érettebben fogtok viselkedni.
- Úgy tűnik, ez túl nagy elvárás volt a részetekről – huppantam le a fűbe.
- Hát most legalább már tudod, hogy nem árultalak el – ült le mellém Lily. – De én akkor is szörnyen sajnálom, hogy így sült el a dolog. Remélem meg tudsz bocsátani.
A füvet kezdte tépkedni és kerülte a pillantásom, de én őt néztem. Az egyik legeslegjobb barátnőm a világon és ráadásul azt is beismerte, hogy tévedett, sőt még elfogadható magyarázatot is adott a strandos esetre, ami nagy szó, mert én nem gondoltam volna, hogy létezik erre épeszű magyarázat.
Nagyot sóhajtottam, aztán elmosolyodtam.
- Utálok haragba lenni veled, te is tudod.
Rám nézett és ő is elmosolyodott. Egyszerre ugrottunk talpra és vetettük magunkat a másikra.
- Sajnálom - mondta újra.
- Én is.
Néhány pillanatig még ölelkeztünk, aztán sétára indultunk, hogy bepótoljuk az elmulasztott közös idő megtárgyalását. Mire végeztünk a Sirius és köztem történt jelenet elemzésével, már besötétedett.
- Jaj, ne légy már ekkora mártír! – förmedt rám Lily.
- Parancsolsz? – vontam fel a szemöldököm zavartan.
- A vak is látja, hogy mennyire odavagy Siriusért és hogy te is vele akarsz lenni, csak játszod itt az önfeláldozó mártírt, aki próbál megvédeni egy jó barátságot. De én tudom, hogy ez csak a látszat. Valójában fogalmam sincs, miért vonakodsz járni vele, de hogy nem a barátságotok megvédése érdekében, abban biztos vagyok.
Nagyokat pislogtam, de nem tudtam megszólalni, vagyis ellenkezni. Ezt pedig Lil egyértelmű győzelemnek vette és fölényes mosolyt villantott rám.
Pedig nincs igaza. Én igenis törődöm a Sirius és köztem kialakult jó viszony megtartásával, de ebbe nem fér bele egy kapcsolat. Semmi értelme egy hülye kavarásnak, aminek végeztével minden tönkremehet. Tudom, hogy eleinte nem voltak ilyen problémáim és én akartam, hogy legyen több, mint egyszerű barátság, de akkor Sirius nem akarta, most meg nekem változott a véleményem és ő nyomul. Ez annyira nem fair.
Az az igazság, hogy rajta sem lehet kiigazodni. Megbeszéltük, hogy barátok leszünk, utána meg mégis próbálkozott és olyan jeleket küldött, amik egyértelműen arra utaltak, hogy többet szeretne. Ki érti ezeket a férfiakat?
Persze tudom, hogy én sem vagyok egyszerű eset, de lehetetlen, hogy Lilynek legyen igaza. Jó, persze tényleg tetszik Sirius meg minden, de hát kinek nem? Olyan helyes, hogy az már bűn: az az izmos test, az a formás hátsó, az a fekete haj, azok a kék szemek és azok az édes csókok… Igen, Sirius IGAZÁN jó pasi, mi több, szinte már tökéletes. De azért végső soron ő is csak egy pasi. Na, jó, ez talán mégsem megfelelő. Ő nem csak egy pasi, ő figyelmes, kedves, imádnivaló, vicces és jószívű. Többnyire.
Na, azt hiszem épp itt az ideje, hogy abbahagyjam Sirius fényezését, mert a végén még… Szóval hagyjuk.
- Azt hiszem – szólaltam meg hirtelen -, lehet, hogy van abban valami, amit mondtál.
- Ó, hála Istennek, hogy végre beismered, hogy totál belezúgtál – sóhajtott Lil fáradtan.
- Hé, hé, hé! – állítottam le. – Én totál nem vagyok totál belezúgva, vili? Csak kedvelem…
- Nagyon kedveled – egészítette ki Lily.
- Meg helyesnek tartom – folytattam, de drága barátnőm ismét belekotyogott.
- Állatira helyesnek tartod.
- Szóval végső soron ő…
- Álmaid férfija – fejezte be helyettem a mondatot Lily vigyorogva.
- Ő csak a cuki szomszéd srác – helyesbítettem. – És amúgy se használj ilyen kifejezéseket – fintorogtam. – Álmaim férfija? Halál ciki. Főleg a te szádból.
- Jaj, Jess ne terelj! – forgatta a szemét. – Az a lényeg, hogy tetszik neked. És te is neki. Mi következik ebből?
- Nem törvényszerű, hogy ebből bármi következzen – vontam vállat.
- De igen! Az, hogy összejöttök! – rivallt rám.
- Nem hiszem – ráztam meg a fejem. – Vagy legalábbis még nem.
- Na, már ez is haladás – sóhajtott. – És megmondod neki?
- Dehogy! – megbotránkozva néztem rá, ő pedig értetlenül meredt rám.
- Miért nem?
- Mert nem az én dolgom a kezdeményezés – mondtam határozottan.
- Nem tudom feltűnt-e, de Sirius már kismilliószor kezdeményezett – világosított fel Lil. – Így rád már csak az a feladat hárul, hogy bevalld neki, mit érzel.
- Először is: nem érzek semmit. Másodszor pedig nem fogok megalázkodni előtte azzal, hogy ennyi visszautasítás után megkérem, hogy járjunk, vagy ilyenek.
- Hát, te nagyon hülye vagy, ugye tudod? – nézett rám mérgesen. – Jó, én már minden tőlem telhetőt megtettem érted, de ha te ilyen bolond vagy, akkor csak sajnálni tudlak. – Nagyot sóhajtott, aztán fáradt szemekkel rám pillantott. - Mostantól viszont nem szólok bele, mit csinálsz Siriusszal, oké?
- Már akartam kérni… - gúnyolódtam.
- Viszont azt elvárom, hogy értesíts, ha valami előrelépés van az ügyben.
- Alap.
- Meg, persze ha segítség kell, rendelkezésedre állok, csak nem akarom, hogy azt hidd, beleszólok a…
- Lily – állítottam le. – Tudom, hogy számíthatok rád és hozzád fordulhatok, ha baj van, és nem gondolom azt, hogy irányítani akarod a kapcsolataimat – nyugtattam meg.
- Biztos? - kérdezte félszegen. – Akkor nem baj, ha elmondom a véleményem?
- Nem.
- Még akkor se, ha szerintem teljesen megzakkantál és egy marha nagy idióta vagy, mert nem jössz össze Siriusszal?
- Még akkor se – nevettem. – Tudom, hogy csak jó szándékból mondod – mosolyogtam rá. – Persze fogalmazhatnál kevésbé nyersen is, de… - elvigyorodtam. – Tudom, hogy az nem lenne lilys.
- Akkor ezt megbeszéltük – vigyorodott el ő is. – Viszont most már ideje volna mennem, mert nemsokára jön James.
- Na, jó is, hogy szóba került, már akartam kérdezni, mi van veletek?
- Minden szép és jó – mondta egy hamis kis mosollyal az arcán.
- Na, csak nem? – vigyorodtam el kajánul. – Megvolt már?
Fú, ez most nagyon olyan volt, mintha egy pasi beszélgetne a haverjával.
- Nem – rázta meg a fejét szégyenlősen. – De nem is hiányzik.
- Komolyan? – kétkedően néztem rá, mire felnevetett.
- Nem arról van szó, hogy nem akarnám… Csak még anélkül is jól elvagyunk – magyarázta.
- Hát ennek nagyon örülök – karoltam át. – De, ha majd megtörténik, minden részletet tudni akarok.
- Hülye – nevetett, miközben ellökött magától. – Kis perverz – vigyorgott. – Amúgy sem lenne alkalmunk mikor megejteni a kis akciót, mivel anyáék többnyire otthon vannak. És az úgy elég kellemetlen lenne.
- Hát, az biztos – nevettem. – Amúgy ők mit szólnak ehhez az egészhez? Hogy egy fiú járkál hozzád? Bemutattad már nekik?
- Nem – húzta el a száját Lil. – Azt hiszem, az túl komoly lépés lenne. Szülők bemutatása? Jesszus, mintha járnánk! – háborogott.
- De hisz jártok – mutattam rá.
- Én nem nevezném járásnak.
- Jó, de általában te semmit nem nevezel a nevén – nyújtottam ki a nyelvem.
- Ez igaz – vigyorgott. – De szerintem akkor is korai még ez a bemutatós cucc, mikor az se biztos, hogy komoly a dolog köztünk. Végül is, én még sosem voltam náluk.
- Nem? – ámultam el. – De fura! Még sose hívott hozzájuk? – Lil megrázta a fejét.
- Talán nem gondolja komolynak a dolgot – vont vállat.
- Vagy csak úgy érzi, túl messze lakik és így praktikusabb. Úgyis jön Siriushoz, szóval akkor már hozzád is benéz.
- Lehet.
- Amúgy meg, ha esetleg nem gondolná komolynak ezt a kapcsolatot, akkor se lenne jogod kiakadni, mert ha úgy vesszük, te sem gondolod annak, nem?
- Persze, csak… - Lily idegesen a hajába túrt. – Csak kezdem úgy érezni, hogy ez talán most más, mint az eddigi srácokkal.
- Talán több? – puhatolóztam.
Tudtam, hogy nem támadhatom le Lilyt azzal a kijelentéssel, hogy biztos szerelmes, mert ő nem szeret a mély érzelmeiről nyíltan beszélni és nem akartam elijeszteni ettől az egésztől.
- Esetleg. De magam sem tudom, miért, vagy hogyan, én sose hittem volna, hogy ez velem is meg fog történni. – Zavartnak tűnt és biztos voltam benne, hogy megrémíti ez a dolog.
- Figyelj Lil – karoltam át. – Vannak dolgok, amiket nem kell, hogy megérts, amik csak úgy történnek. Nem kell, most rögtön tudnod, hogy most tényleg Jamesszel akarsz-e lenni, vagy sem. Ő még nem kérte, hogy vállald fel, mint a pasidat, ugye?
- Nem.
- Akkor semmi gond – mondtam bíztatóan. – Majd talán egyszer készek lesztek rá, hogy úgy komolyan együtt legyetek, addig pedig jól elvagytok, nem igaz?
- De.
- Tehát semmi okod rá, hogy itt agyalj és olyan dolgokon izgulj, amik nem is a jelen dolgai. Csak egyszerűen élj a mának és majd idővel úgyis kialakul, hogyan tovább.
- Azt mondod?
- Azt! – Mosolyogva megöleltem és a ház felé irányítottam, mivel időközben elértünk hozzájuk. – Most pedig menj, és érezd jól magad Jamesszel, oké?
- Rendben – mosolyodott el. – És köszi Jess, nem tudom, hol lennék nélküled…
- Mert ugyan mire valók a barátok? – kacsintottam, majd búcsút intettem és hazafelé vettem az irányt.
Az utcák sötétek voltak, csak néhány lámpa és a házakból kiszűrődő fény világított. Otthon összefutottam Derekkel, de szerencsére nem kellett leállnom vele beszélgetni, mert vele volt Nina, és szemmel láthatóan jól elvoltak. Inkább kimentem az előkertbe és leültem a ház előtti lépcsőre. Egész jó idő volt, a nappali hőséghez képest jól lehűlt a levegő, de jól esett a frissítő szellő.
Elővettem a mobilomat a zsebemből és tárcsáztam Dó számát. Három csörgés után fel is vette.
- Na, mi van? Csak nem rám érsz? – zsörtölődött rögtön.
- Neked is szia.
- Szia – mondta flegmán.
- Figyelj, bocs a reggeliért, de tényleg nem volt időm – magyarázkodtam.
- Igen, mondtad. A rejtélyes randid miatt. És végre megmagyaráznád, ki az a srác, hogyan ismerted meg, mit csináltatok ma, és mi van köztetek? Részletesen.
- Ez telefonba túl hosszú. De holnap átmegyek és megdumáljuk, rendben?
- Oké – sóhajtott.
- Akkor szent a béke? Nem haragszol? Mert már Lilyvel is kibékültem és nem akarok most meg veled összeveszni.
- Na, kibékültél Lillel? Szuper! – lelkendezett. – Gondolom elmesélte a kis tervüket.
- Ha arra célzol, hogy Jamesszel összeesküdtek ellenem és össze akartak boronálni Siriusszal, akkor a válaszom igen, elmesélte.
- Csak kibékíteni – javított ki Dó. – Nem összeboronálni. Az már úgyis megvolt.
- Fogd be – vigyorogtam. – Amúgy veled mi a helyzet? Még nem is mesélted, milyen volt a randi Jasonnel?
- Őszintén? Katasztrófa – sóhajtott. – Szörnyű volt az egész, úgy ahogy volt. Alig vártam, hogy vége legyen. Pedig azt hittem, összejön. De úgy tűnik, nem illünk egymáshoz.
- De mi volt annyira rossz? – kérdeztem döbbenten. Én is azt gondoltam, hogy Dó és Jason totál összepasszolnak.
- Nem tudom, egyszerűen nem volt meg az a valami, ami kellett volna. Nem éreztem, hogy vele kell lennem. Elvoltunk, de ennyi. Végül is megbeszéltük, hogy barátok maradunk.
- Sajnálom.
- Én is. De mindegy, az élet megy tovább. Csodálkoztam is volna, ha kivételesen minden gond nélkül sikerült volna pasit szereznem – mondta elkeseredetten.
- Ne aggódj, találunk neked pasit – bíztattam. – De az olyan lesz, hogy meg sem fogod érdemelni.
- Aranyos vagy, de most egy időre elegem volt a hiábavaló próbálkozásokból. Úgyis akkor szokott jönni, mikor nem is számítok rá.
- Hát te tudod – vontam vállat.
- Igen, én – helyeselt. – Na, akkor holnap – élénkült fel kissé – gyere át miután felkeltél, oké?
- Jó, jó. Akkor holnap. Jó éjt.
- Pussz.
Egy ilyen hosszú-hosszú nap után fáradtan felmásztam a szobámba és álmosan bedőltem az ágyba. Az agyam még eszeveszettül forgott, nyugtalanító gondolatok kergették egymást a fejemben, amitől alig bírtam elaludni, de végül nagyjából egy órányi szenvedés után aztán sikerült.
*
Másnap reggel verejtékben fürödve, lihegve ébredtem föl, a szemeim szinte felpattantak és fél pillanat alatt felültem az ágyban. Szörnyű rémálmom volt arról, hogy egy nagy fekete kutya vicsorogva les rám egy eldugott sikátorból. Sárga szemei szinte világítottak a sötétben és morogva a nyomomba szegődött, több utcán keresztül üldözött, én pedig csak rohantam előle, ijedtemben sírtam, mint egy csecsemő, az oldalam úgy szúrt a kimerültségtől, hogy azt éreztem nyomban meghalok, de tudtam, nem szabad megállnom, mert akkor a szörnyeteg elkap és minimum szétmarcangol, szóval loholtam tovább. Még így ébren is úgy éreztem, összeesek a fáradtságtól, bár még csak nemrég keltem fel. Álmomban a kutya végül sarokba szorított egy szűk zsákutcában és rám vetette magát, de akkor már nem is a kutya volt, hanem Sirius. A hideg aszfaltnak ütközött a hátam, ahogy ledöntött a lábamról és ijesztő, most már dühtől vörös szemekkel nézett le rám.
- Ha nem lehetsz az enyém, másé se leszel! – mondta vérben forgó szemekkel, aztán kivillantotta éles fogait és közeledni kezdett felém a szájával, mire hatalmasat sikítottam és… Felébredtem.
Letöröltem az izzadságcseppeket a homlokomról, aztán az órára néztem, ami tíz órát mutatott. Néhány percig még ültem az ágyamban és az álmomat próbáltam kiverni a fejemből, de sajnos ez korántsem ment olyan könnyen, mint hittem. Aztán mikor végre egy kissé lenyugodtam, kibotorkáltam a fürdőbe és arcot mostam. Szörnyen sápadt voltam és az ijedtség még mindig ott bujkált a tekintetemben.
Hatalmas sóhaj kíséretében vetkőzni kezdtem és bemásztam a kádba egy frissítő hidegzuhanyért. Mikor aztán már kellőképpen átfagytam és alig éreztem a testem, elállítottam a vizet és megtörölköztem. Belebújtam egy lenge kis nyári egybe részes, térd fölött végződő kék ruhácskába, aztán valahogyan letámolyogtam a lépcsőn és csináltam magamnak egy bögre kakaót.
Épp az asztalnál ültem, egyik kezemmel a fejemet támasztottam, a másikkal pedig az italomat kevergettem, amikor Derek megjelent a konyhában.
- Ugye tudod, hogy rémesen festesz? – Megtámaszkodott a pultnál és engem vizslatott.
- Rosszat álmodtam – vontam vállat.
- Akkor azért nyöszörögtél és sikítoztál? – vonta fel a szemöldökét. – Már kezdtem azt hinni, hogy valami pasi van nálad – tette hozzá vigyorogva.
- Sikítoztam? – csodálkozva bámultam rá, elengedve a megjegyzését a fülem mellett.
- Mit álmodtál? – faggatózott, mire kezdtem kissé kényelmetlenül érezni magam. – Mondd azt, hogy nem valami perverz dolgot egy jó pasival!
- Kinek mi a perverz? – sóhajtottam. Bár a pasis része stimmelt.
- Na, meséld el! – Egyre kíváncsibb lett, de eszem ágában sem volt beavatni.
- Bocs, de erre most nem érek rá. – Egy hörpintésre megittam a maradék kakaómat, aztán az ajtóhoz léptem. – Találkám van.
- Ugye nem azzal a nyálas Peter gyerekkel? – fintorgott.
- Patrick – javítottam ki szemforgatva. – És nem nyálas.
- Akkor sem való hozzád.
- Ezt már mondtad – jegyeztem meg, azzal kiléptem a verőfényes napsütésbe és elindultam Dóék háza felé.
Azonban még a kertet is alig hagytam el, amikor belebotlottam… Na, kibe? Hát persze, hogy éjszakám becses megrontójába! Nem kell rosszra gondolni…
- Szia – köszönt mindenféle mosoly nélkül, mégis barátságos hangon.
- Szia.
Kicsit megijedtem, hogy majd most is olyan dühös és ijesztő lesz a tekintete, mint álmomban, de úgy tűnt Sirius most csak simán Sirius. Nem egy őrült vadállat, aki meg akar ölni. Mellesleg kettőnk közül nem neki van joga vérben forgó szemekkel letámadni engem, hanem fordítva. Oké, tény, hogy csak álmomban tepert le, de mégis…
- Figyelj Jess, sajnálom azt, ami tegnap történt – mondta feszengve. – Nem kellett volna beleszólnom abba, hogy kivel mit csinálsz és legfőképp nem kellett volna elrontanom a randitokat. Tudom, hogy most rettentően haragszol és látni se bírsz, de gondoltam jobb, ha tudod, hogy megbántam és tényleg sajnálom. – Valamiért kerülte a pillantásom, úgyhogy nem tudtam megállapítani őszintén beszél-e, de úgy tűnt komolyan gondolja.
- Hát, legközelebb majd előbb gondolkodj és utána cselekedj – mondtam rideg hangon.
- Ez most azt jelenti, hogy nincs harag? – kérdezte félénken mosolyogva, megjegyzem halál édesen.
- Ha megígéred, hogy többet nem veted rám magam.
Hihetetlen, hogy én mondtam ki ezeket a szavakat! Hiszen minden vágyam, hogy megint a karjai közt lehessek és most meg itt játszom az elérhetetlent! Lilynek igaza volt, totál idióta vagyok. Vagy csak szimplán nehéz eset.
- Mentségemre legyen mondva, nem nagyon ellenkeztél – jegyezte meg.
Hogy mi van?
- Igen? Akkor a véresre harapdált szádat mégis miként értelmeznéd, ha nem az ellenkezési szándékaim hagyatékaként?
- A szenvedélyes, vad csókolózás mond neked valamit? – Na, puff…
- Nem akarok beletaposni a kis lelkedbe, de sajnálattal közlöm, hogy azok a harapásnyomok, amik remélem még ma is piszkosul fájnak, nem az érted való vágyakozásom kifejezőeszközei, hanem a szabadulási kísérleteim nyomai.
Már fortyogott bennem az indulat, hogy Sirius ilyen aljas módon próbál úgy beállítani, mintha én is akartam volna a tegnap esti dolgokat. Na, jó, talán részben akartam… De a harapásos ügyben teljes mértékben az én verzióm az igaz!
- Jess, ne veszekedjünk, kérlek – sóhajtott fáradtan. – Én bocsánatkérési szándékkal jöttem hozzád és egy esetleges barátság gondolatával.
- Barátság? – vontam fel a szemöldököm.
- Tudod, amikor két ember…
- Nem kell elmagyarázni, tudom, mit jelent – fojtottam belé a szót, mire elvigyorodott.
- És mit szólsz hozzá? Gondolod, hogy lehetnénk barátok?
Egy pillanatig elgondolkodtam. Végül is épp tegnap mondtam Lilynek, hogy nem kell mindent előre megtervezni. Lehetnénk barátok Siriusszal, aztán ha úgy alakul, esetleg valami szorosabb kötelék is létrejöhet köztünk. Nem kizárt, szóval…
- Miért ne – mosolyogtam rá. – Akkor legyünk barátok. Ismét. – Felnevetett.
- Remélem most jobban fog menni, mint legutóbb.
- Hát, csak rajtunk múlik – sóhajtottam.
- Akkor békülős, baráti vacsora ma este nálam? – vetette föl.
- Te főzöl, én meg viszem a bort – egyeztem bele mosolyogva. Talán nem is lesz ez olyan rossz…
- Szuper! – vigyorgott. – Akkor olyan hét, fél nyolc fele gyere át.
- Ott leszek – bólintottam. – Viszont most mennem kell, Dodo vár.
- Akkor este – intett, majd zsebre tett kézzel elindult a háza felé. Én pedig arcomon levakarhatatlan vigyorral, az éjszakai rémálmomról teljes mértékig megfeledkezve folytattam utamat barátnőmhöz.
Legnagyobb meglepetésemre, és nem kisebb örömömre, Lily is Dodónál dekkolt. Első kérdése az volt, mi ez a nagy jó kedv, mire majdnem elnevettem magam, de megálltam és inkább mesélni kezdtem a reggeli eseményeket.
Órákon át beszélgettünk a lányokkal megállás nélkül, hülyültünk egyfolytában és szokásunkhoz híven kiakasztottuk egymást. Kiveséztük Lil és James kapcsolatát, az enyémet Siriusszal, Dodo pasi nélküli korszakát és hogy véget kell vetni neki, meg hasonlókat. Szóval jól elvoltunk.
Dó anyuja csinált nekünk ebédet és családiasan megkajáltunk, aztán elmentünk a parkba hintázni egy sort, meg ölöndülni és csak olyan négy óra felé indultam el végül is haza, ahol szerencsére senki nem volt.
Lezuhanyoztam és törölközőbe csavarva zenét hallgattam, meg körmöt lakkoztam, énekeltem és úgy szárítottam a körmeimet, hogy összevissza ugráltam. Persze ezzel csak azt értem el, hogy elkenődött, és lakkozhattam újra. De mindent összevetve jól szórakoztam magamban. Mikor a körmeim már kifogástalanul csillogtak, nekiálltam a megfelelő ruha kiválasztásához. Nem volt egyszerű feladat azt meg kell hagyni. Mert ugyan milyen ruhát vesz fel az ember lánya, ha egy olyan fiúval találkozik, aki nem a pasija, de többször smároltak, majdnem lefeküdtek és most megpróbálnak barátok maradni? Hát, biztos nem szexi szoknyát és kivágott felsőt. De garbót, meg hosszúgatyát se vehetek ilyen melegben!
Végül hosszú percekig tartó kilátástalan keresgélés után megtaláltam a tökéletes összeállítást. Farmer térdgatyát és rózsaszín blúzt vettem fel, a hajamat egyik oldalt szolidan elcsatoltam, belebújtam a rózsaszín-fehér balett papucsomba és minden smink nélkül elindultam az esti kis vacsoránkra. Szerintem totál eltaláltam a megfelelő stílust.
- Hová tartasz? – faggatózott Derek, mikor meglátta, hogy egy üveg borral a kezemben osonok kifelé. – Mindjárt kész a vacsi.
- Nem eszek itthon – vontam vállat.
- Ezt apának is mondtad? – vonta fel a szemöldökét.
- Nem – fintorogtam. – És ajánlom, hogy te se mondd!
- Mintha nem lenne totál feltűnő, hogy nem vagy itt – forgatta a szemét.
- De nem kell mondani neki, hogy most mentem el… Majd kitalálok valamit és holnap megmagyarázom neki.
- Fú, de titokzatos itt valaki – vigyorgott, és tekintete a kezemben levő üvegre tévedt. – Bor?
- Ünnepelünk – mondtam kifejezéstelenül. – Szóval, ha most megbocsátasz. – Próbáltam kislisszolni mellette, de elállta az utamat.
- Az új sráccal?
- Patricknek hívják, nem igaz, hogy nem bírod megjegyezni – csattantam fel.
- Szóval vele – vonta le a (helytelen) következtetést.
- Nem éppen – közöltem. – De ha nem engedsz el elkések, szóval, légyszi…
- Azt ne mondd, hogy van egy harmadik pali is a képben…
- Nincs – mondtam felháborodva. – Viszont most már komolyan mennem kell, szóval állj el az útból!
- Addig nem, amíg meg nem mondod, hová sietsz ennyire.
Összefonta a karjait maga előtt és várakozásteljesen nézett rám. Fáradtan sóhajtottam. Végül is, Sirius előbb utóbb amúgy is elmondja neki, vagy magától jön rá (mármint arra, hogy barátok vagyunk), szóval minek titkolózzak.
- Siriusszal vacsorázok – böktem ki végül, mire leesett az álla.
- Ezt most nem mondod komolyan!? – ámult el. – Tegnap még meg akartad ölni.
- Tisztában vagyok vele – mondtam fogcsikorgatva. Hihetetlen, hogy itt akadékoskodik. – De azóta már rendeztük a nézeteltéréseinket és megállapodtunk, hogy barátok leszünk – világosítottam fel Dereket.
- Aha. – Kételkedő pillantást vetett rám. – És a bor? Gondolod, hogy azután is csak barátok lesztek, hogy megittátok?
- Biztos vagyok benne. Mi nem illünk össze, nem működne köztünk ez a kapcsolat dolog, szóval szerintem teljesen egyértelmű, hogy mindössze jó haverok legyünk.
- Hát ti tudjátok – vont vállat. – De én akkor is arra voksolok, hogy úgyis összejöttök – mondta mintegy búcsúzóul, majd egy utolsó vigyort küldött felém és ellépett az útból.
Szemforgatva kikerültem és kiléptem az éjszakába.
Jó, még nem volt sötét, de ez olyan jól hangzott így. Tehát elindultam Sirius háza felé és magamban azon gondolkodtam, miért akarja szinte minden ismerősünk azt, hogy egy pár legyünk. Igazság szerint gőzöm sincs…
Sirius cuki kis kötényben nyitott ajtót, mikor csöngettem. Vigyorogva beljebb invitált, miközben megszabadult a „főzőfelszerelésétől”, majd a konyhába vezetett.
- Örülök, hogy itt vagy – mondta mosolyogva.
- Hoztam piát – mutattam fel a boros üveget, mire felnevetett.
- Nem is te lennél – jegyezte meg. – Amúgy köszi. – Elvette és berakta a hűtőbe.
- Szóval mi jót alkottál nekünk? – kíváncsiskodtam és közelebb léptem a tűzhelyhez.
- Előre szólok – állt elém, hogy ne lássam a főztjét –, nem a főzésről vagyok híres.
- Valahogy sejtettem – vigyorogtam rá. Olyan közel állt, hogy éreztem parfümjének finom illatát, amitől régi, kellemes emlékek tolakodtak a fejembe. Sietve elléptem a közeléből és inkább leültem az asztalhoz. – Hát, kíváncsian várom, mivel rukkolsz elő.
- A figyelmeztetés megvolt, szóval talán jöhet a gyilkos étek – kacsintott.
Hátat fordított nekem és matatni kezdett a konyhapulton. Örültem, hogy nem figyelt, mert így minden feltűnés nélkül végigmérhettem és megállapíthattam, hogy ma is igazán jól fest. Sötét farmer és halványkék ing volt rajta.
- Apád nem haragudott nagyon, hogy kihagyod a vacsit? – kérdezte még mindig háttal, kizökkentve engem a mustrálásból.
- Igazság szerint nem nagyon mondtam meg neki, hogy nem eszek otthon – vallottam be.
- Hát remélem, nem fogja nagyon a szívére venni, hogy átpártoltál – nevetett.
Néhány perccel később már egymással szemben ültünk és előttünk egy-egy hatalmas darab hús, meg egy halom krumpli hevert a tányérokon. Tudtam persze, hogy Sirius nem egy főszakács, de ez fagyasztott cucc volt, olyan kisütni való mirelithús. És ráadásul elég furán is nézett ki, de nem akartam megbántani Siriust, szóval úgy tettem, mint akinek összefutott a nyál a szájában a látványtól.
- Guszta – mondtam mosolyogva és az evőeszközökért nyúltam.
Amint a kést a húsba szúrtam, kiömlött belőle egy kisebb tócsányi sajt, vagy legalábbis arra emlékeztető lé. Bár legszívesebben azon nyomban kidobtam volna az egészet, vagy hívtam volna valami muksót aki ételmérgezéses esetekre szakosodott, de ehelyett inkább jó képet vágtam a cseppet undorító húsra hasonlító izéhez és levágtam belőle egy darabot. Esküszöm úgy nézett ki, mint egy halom agyvelő. Eszméletlenül gusztustalan volt.
- Nem néz ki túl jól, igaz? – kérdezte csalódottan Sirius.
Felnéztem és rájöttem, hogy egész eddig engem figyelt. Persze az én arcomra meg kiült az undor, így elég nehéz lett volna azt mondani, hogy „jaj, ne viccelj, tök guszta!”.
- Úgyse voltam éhes – mondtam feszengve.
Fásultan az előtte heverő cafatra bámult, aztán mélyet sóhajtott és felállt.
- Rendelek pizzát – jelentette be letörten.
- Jaj, ne légy már így elkenődve – léptem mellé. – Nem mindenki tud főzni, de te legalább megpróbáltad.
- De ezt csak be kellett dobni az olajba meg kivenni – makacskodott. – Tök egyszerű, és én még ezt is elcsesztem.
- Sokszor van, hogy nekem se sikerül – mosolyogtam rá bíztatóan. – De majd többször próbálkozol és egy idő után menni fog.
- De most nincs mit ennünk.
- Az előbb mintha valami pizzát emlegettél volna – kacsintottam.
Így hát a nagy békülős vacsorából pizzázás meg borozás lett. Sirius végül is túltette magát az elrontott főzési kísérletén és önfeledt beszélgetésbe merültünk.
- Te hallod! – szólalt fel jó néhány pohár vörösbor után Sirius. – Nagyon elhanyagolódtak mostanság ezek a közös programok.
- Mire gondolsz? – ráncoltam össze a homlokom, mivel először nem esett le, miről beszélhet.
- Mint a vízisí, a búvárkodás, piknik, ilyenek.
- Ja, ezek! – csaptam a homlokomra. – Hát történt azóta egy s más…
- De nekem hiányoznak – jelentette ki Sirius leverten. – És gondoltam mivel újra barátok vagyunk, talán újra bevezethetnénk az időnk együttes eltöltését.
- Nem hangzik rosszul – mondtam vigyorogva. – Esetleg már ötleted is van?
- Gondoltam, majd te kitalálsz valamit – kacsintott rám. – Úgyis te vagy, aki itt született, te tudod, milyen lehetőségek vannak.
- Sejtettem, hogy valami hasonló feladatot szánsz nekem – nevettem. – Majd gondolkozom és szólok, ha jutottam valamire – adtam meg végül magam.
- Szuper – lelkendezett Sirius.
- Jut eszembe… - szólaltam meg néhány másodperccel később. – Lassacskán el kéne kezdenem forgatni azt a filmet. Tudod, a sulis feladatomhoz.
- Ja, emlékszem!
- És javíts ki, ha tévednék, de mintha olyasmit ígértél volna, hogy segítesz – vigyorogtam rá.
- Hasznot akarsz húzni belőlem? – vonta fel a szemöldökét pajkosan.
- Isten ments! – tartottam magam elé a kezem, mintegy védekezőleg. – Csak ha már egyszer velem akarod múlatni az időt, gondoltam megdolgozhatnál a társaságomért – kacsintottam rá. – No meg persze így összekötnénk a kellemest a hasznossal.
- És tulajdonképpen mi is lenne a feladatom? – kérdezte, miközben a kanapé támlájára rakta a kezét szinte átölelve így engem. Kicsit odébb húzódtam, nehogy kísértésbe essek és rávessem magam, aztán felé fordulva magyarázni kezdtem.
- Hát először is elő kell készítenünk a dolgot: ki kell találni, mi legyen az alap sztori, be kell szerezni a szükséges kellékeket, szereplőket kell találni, meg ilyenek.
- És milyen történet megfilmesítését tűzted ki célul?
- Mindenképpen valami romantikusra gondoltam, ilyen Romeo és Julia feelingű, de mégsem túl sablonos cuccra, érted?
- Asszem – vakarta meg az állát.
- Szóval mindenképp kell egy férfi főszereplő és mivel kétlem, hogy sokan ugranának az ajánlatra, gondoltam ez a főszereplő lehetnél te – böktem ki.
- Én? – kerekedtek el Sirius szemei. – De hisz nem is értek a színészethez!
- Nem hinném, hogy nehezedre esne megtanulni pár sort és azt elmondani kamera előtt – vontam vállat. – És ez még amúgy sem biztos, mert ha lesz jelentkező, akkor nem lesz szükség rá, hogy elvállald. Csak jó volna tudni, hogy végszükség esetén számíthatok rád.
- Maradjunk annyiban, hogy ha tényleg nem találsz senkit, akkor még beszélünk róla, jó?
- Nekem oké – mondtam vigyorogva.
- És mikor akarod elkezdeni az előkészületeket? – kérdezte mosolyogva. Szemmel láthatóan jól mulatott azon, hogy mennyire lázba hoz egy ilyen filmforgatósdi.
- Holnap?
- Holnap? – hökkent meg. – Minek ez a nagy sietség?
- Jó volna minél előbb megcsinálni, mert úgy még lesz időm javítani dolgokon, ha valami nem tetszik.
- És mit szeretnél csinálni holnap?
- Hát kitalálni a történetet, természetesen – forgattam a szemem. – Anélkül hiába lenne minden más.
- Te akarod megírni, vagy már kész sztorira gondoltál?
- Először kutatok valamit, hátha lesz megfelelő téma, de ha nem találok semmit kénytelen leszek magam eszkábálni valamit.
- Rendező és forgatókönyvíró egy személyben? – kérdezte kétkedve.
- Talán nem bízol a képességeimben? – néztem rá durcásan. – Valld be, hogy szerinted nem tudom megcsinálni!
- Ne butáskodj – csitított, miközben végigsimított a karomon. – Csak arra gondoltam, hogy talán kicsit megterhelő ennyi munka egy embernek, nem?
- Ezért kértem, hogy segíts – mutattam rá. – Szóval, ha nem akarod, hogy megszakadjak a sok melótól és idegösszeroppanást kapjak a stressztől, akkor kénytelen leszel segíteni – mondtam mézesmázosan.
- Persze, hogy segítek – mosolygott kedvesen. – Hisz megígértem, nem?
Így aztán másnap reggel, mikor felébredtem a pihe puha ágyamban, az a megnyugtató gondolat hasított rögtön az elmémbe, hogy néhány óra múlva Sirius átjön és segít megszervezni a forgatás előkészületeit.
Vigyorogva pattantam ki az ágyból és vidáman dúdolgatva indultam zuhanyozni. A tudat, hogy Sirius és én végre megint jóban vagyunk és minden olyan (vagy legalábbis olyasmi), mint régen volt, teljesen felvillanyozott. Elhatároztam, hogy megfogadom a tanácsomat, amit nemrég Lilynek adtam és nem foglalkozom azzal, mi lesz később. Most barátok vagyunk Siriusszal és talán tényleg szeretném, hogy több legyen, de még nem vagyok rá felkészülve, hogy egy újabb kapcsolatba vessem bele magam. Valamikor a jövőben előbb vagy utóbb úgyis eljön a nap, hogy összejöjjünk Siriusszal. Talán. Ha Isten is úgy akarja.
- Jó reggelt! – köszöntöttem vigyorogva a konyhában reggeliző Dereket.
- Hú! Látom jól sikerült a tegnapi kis vacsorád Siriusszal – jegyezte meg kajánul, mire én csak egy bólintással reagáltam. – És még mindig csak barátok vagytok? Vagy már volt egy kis etyepetye is? – emelgette a szemöldökét, mire bezsebelhetett tőlem egy lenéző pillantást.
- Nagyon hülye vagy, remélem, tudod – jegyeztem meg, miközben a hűtőben kotorásztam némi reggeli után.
- Ezek szerint még baráti szinten vagytok – mondta cseppet sem zavartatva magát. – Bár nálatok sose lehet tudni. Egyik pillanatban még barátok vagytok, aztán kavartok, aztán utálkoztok, majd megint barátkoztok… Ugye tudod, hogy ez nem normális?
- Igaz, hogy volt pár kritikus időszakunk, de most már minden rendben van és rendben is lesz – bizonygattam.
- Ha te mondod – vont vállat Derek.
Leültem vele szemben és újságolvasás közben nekiláttam a sajtos szendvicsnek, amit a hűtőben talált sajtkrémből és egy kifliből hoztam össze. Néhány perccel később Derek felállt és elvonult átöltözni, merthogy nemsokára randija lesz Ninával, én pedig zavartalanul folytathattam a reggelimet. Mikor végeztem gyorsan elmosogattam azt a pár piszkos edényt, ami a mosogatóban volt és épp végeztem, mikor Derek visszatért.
- Mielőtt még elfelejtem - kezdte, miközben a nadrágja övét csatolta be –, apa üzeni, hogy lehetőleg legyél itthon, mire hazaér, mert szeretne váltani veled néhány szót.
- Ugye nem mondtad meg neki, hogy közvetlenül vacsi előtt léptem le tegnap? – néztem rá gyanakvóan.
- Nem vagyok spicli – mondta felháborodottan.
- Akkor mit akarhat mondani? – vontam fel a szemöldököm. – Nem tett semmilyen utalást?
- Nem igazán. Csak annyit mondott, hogy mostanság túl sűrűn fordul elő, hogy nem vagy itthon és hogy alig lát.
- Ez hülyeség, egy csomó ideig itthon kuksoltam – utaltam a Luke-kal való szakításom utáni hétre.
- Lehet, de akkor se nagyon dugtad ki az orrod a szobádból, szóval tény, hogy ezen a nyáron különösen ritkán találkozol apával. Ráadásképp pedig még a családi vacsikat is kihagyod.
- Az csak egyszer fordult elő, tegnap. Szóval hagyd a többes számot.
- Jó, jó, én csak mondtam – vont vállat. – A lényeg, hogy legyél itthon, mire hazaér.
- Abban nem lesz hiba, ugyanis ma nem terveztem menni sehova – vallottam be. – Itthon vannak elintéznivalóim.
- Szuper. Én viszont megyek, mert el fogok késni – nézett az órájára, aztán búcsút intett és az ajtó felé indult. Nagy lendülettel kinyitotta azt és szembetalálta magát egy épp kopogtatásra készülő Siriusszal.
- Szia – köszönt, miközben kikerülte és továbbrohant. – Jess bent van – kiáltott még vissza, aztán el is nyelte őt a kertkapu.
- Jó reggelt – köszöntöttem reggeli vendégemet. – Dereknek randija van – magyaráztam, látva, hogy Sirius furcsállva nézi azt a pontot, ahol a bátyám eltűnt.
- Oh, így már minden világos – vigyorgott rám. – Akkor kezdhetjük a munkát? – csapta össze a tenyerét és beslisszolt mellettem a házba.
- Persze! – A nappaliba tereltem és leültettem a kanapéra, én pedig helyet foglaltam a fotelben, szembe vele.
- Gondolkodtam ezen a téma dolgon, hogy miről szóljon meg minden - kezdett bele Sirius. – Mit szólnál hozzá, ha egy szegény cselédlány lenne a főszereplő és elmenne egy gazdag házba dolgozni, ahol beleszeretne a gazda fiába és…
- Ez – szakítottam félbe – a legtöbb szappanopera alaptémája.
- És az baj?
- Én valami eredetibbet szeretnék. Vagy legalábbis nem ennyire átlagosat.
- Akkor mondj jobbat! – Összefonta karjait a mellkasa előtt, sértődötten hátradőlt és várakozásteljesen nézett rám.
- Szeretném, ha a régebbi időkben játszódna a történet, amikor még a nők nagy, abroncsos szoknyában jártak, a férfiak pedig cuki harisnyaszerű göncben. – Sirius tágra nyílt szemekkel nézett, amint legszívesebben felnevettem volna, de inkább visszafojtottam a nevethetnékemet és folytattam. – Adott egy szerelmespár, akiket elszakítanak egymástól és nem engedik, hogy együtt legyenek, de ők…
- Ez totál elcsépelt sztori, tiszta Romeo és Julia – vágott közbe Sirius hevesen. Szerintem már a harisnyás résznél is közbe akart szólni, csak mostanra jött meg a hangja.
- Az a cél – vetettem oda szárazon. – Mondtam, hogy Romeo és Julia-szerűt akarok.
- Az előbb valami eredetiségről és nem túl átlagos dolgokról zagyváltál – jegyezte meg nem minden él nélkül. – És egyébként is jobb lenne, ha a modernkorban játszódna.
- Nem! – hördültem fel. – Jelmezeket akarok! Abroncsos szoknyákat és gyöngy ékszereket!
- Jó, jó majd meglátjuk, mit tehetünk ez ügyben, de egyelőre gondolkozzunk az alap sztorin. Az időben való elhelyezés ráér utána is.
- Oké – egyeztem bele.
- Mit szólnál hozzá – szólalt meg Sirius néhány percnyi csendes gondolkodás után -, ha valami mesét filmesítenénk meg?
- Milyen mesét?
- Hát tudod, azok a gyerekmesék…
- Mint a Hamupipőke, Hófehérke, Csipkerózsika, ilyenek? – vontam fel a szemöldököm.
- Az! – lelkesült fel Sirius. – Na, milyen ötlet?
- Eredeti – gúnyolódtam.
- Most miért? – kérdezte durcásan.
- Semmi értelme olyat leforgatni, ami már egyszer meg lett csinálva - forgattam a szemem. – És amúgy sem férne bele a fél, háromnegyed órába…
- Akkor valami olyan könyvről forgassunk, ami még nincs megfilmesítve.
- Nem igazán jut eszembe olyan könyv, amit fél órában meg lehet csinálni.
- Akkor kiragadunk belőle egy jelenetet és azt.
- Áh, nem jó – ráztam a fejem. – Valami mást akarok.
Egész délelőtt vitatkoztunk Siriusszal, hogy mi legyen a téma, ugyanis amit én vetettem fel ötletnek az neki nem tetszett és fordítva. Dél, fél egy felé már kezdtem nagyon elkeseredni, akárcsak Sirius, aki ezt úgy adta tudtomra, hogy egyre hülyébb ötleteket vetett fel, én pedig már a hajamat téptem.
- Oké – szólaltam meg néhány percnyi (nyugtató) csend után. – Akkor maradjunk annyiban, hogy nem kell olyan hű de különlegesnek lennie – húztam el a szám. – Végül is úgyse látja senki, csak a tanár, maximum még az osztálytársaim.
- Tehát egy totál hétköznapi kis jelenet is megteszi?
Bólintottam.
- De romantika az legyen benne – erősködtem. – Abból nem engedek.
- Nem lehetne inkább akció?
- Kizárt!
- És humor? Több az olyan ember, aki szereti a humort, mint az, aki a romantikus filmekért van oda. Így talán még a hímneműeknek is tetszeni fog.
- Hát nem is tudom…
Elgondolkodtatott a dolog. Elvégre oké, hogy én szeretem a romantikus dolgokat, de a jó filmrendező azt helyezi előtérbe, hogy másoknak mi tetszik és mi nem.
- Lehetne olyan paródia, amiben a romantikát figurázzuk ki – vigyorgott lelkesen Sirius.
- Azt inkább ne – fintorogtam. – De, ha kitalálsz valami számomra is elfogadható és nem túl erőltetett vicces történetet, akkor lehet róla szó, hogy azt forgassuk le.
- Megegyeztünk – bólintott rá. – De ma már túl sokat gondolkoztam ezen – borult el fáradtan a kanapén. – Elég, ha holnapig kitalálok valamit?
- Persze – mosolyogtam rá. – Már így is többet segítesz, mint reméltem.
- Semmiség – legyintett. – Úgysincs más dolgom.
- Akkor gyere, ebédeljünk valamit – ragadtam karon és kirángattam a konyhába. – Mit kérsz?
- Tök mindegy. Te bármit csinálsz, biztos jobb lesz, mint az én mirelit húsom – mondta vigyorogva. Ezek szerint már rég túltette magát az esti vacsora dolgon.
- Van itt még maradék a tegnapi vacsiból, jó lesz? – kukkantottam ki a hűtőből néhány másodpercnyi keresgélés után.
- Nekem tökéletes.
Szóval megmelegítettem a maradékot és nevetgélve hozzáláttunk, hogy elpusztítsuk. Mire végeztünk, apa is hazaért, mosolyogva üdvözölte Siriust és kedélyesen elcsevegtek, hogy mi jót csináltunk délelőtt. Szerencsére nem került szóba a tegnapi lógásom a családi étkezésről – féltem ugyanis, hogy Sirius akarva, akaratlan elszólja magát, hogy nála voltam -, legalábbis addig nem került terítékre a téma, míg Sirius el nem ment. Azonban mihelyst kitette a lábát az ajtón, apa nyomban elbeszélgetett velem a család fontosságáról és hogy mostanában én erre milyen kis hangsúlyt fektetek és milyen kevés időt szánok rá és Derekre – de főleg rá – az életemből. Részletesen elmagyaráztam neki, hogy sajnálom, hogy így alakult a nyár eddigi része, de nem tehetek róla. Hosszasan ecseteltem neki, milyen szörnyen éreztem magam a Luke-kal való szakításom után, remélve, hogy ezzel egy életre elriasztom a magánéletemben való vájkálástól és kellemetlen faggatózástól. Persze azt nem kötöttem az orrára, hogy tulajdonképpen nem is annyira Luke, mint inkább a Siriusszal való összeveszésem viselte meg a lelki világomat, nem beszélve arról a buliról, amikor majdnem lefeküdtünk, ám valahogy mégis több napos ellenségeskedéssé fajult a romantikusnak indult éjszaka.
Mire végeztem a panaszáradattal – amibe beletartozott az is, hogy egy halom problémám van az iskolai feladatommal, hiszen még a témáját sem sikerült kifundálnom annak ellenére, hogy Sirius örömmel segít -, apa már a fejét fogta a hirtelen sok információ miatt. Tartottam tőle (vagy örültem neki?), hogy egy darabig békén hagy az „őszinteség a legfontosabb, itt az ideje, hogy kommunikálj apáddal” szöveggel.
- Azt hiszem, ledőlök egy picit – állt fel aztán úgy másfél óra múlva. Na, jó, azért ennyire nem vagyok fárasztó… Vagy mégis? – Örülök, hogy beszéltünk – mosolygott rám kissé erőltetetten, aztán puszit nyomott a fejem búbjára és felballagott a lépcsőn.
Most, hogy így egyedül maradtam, rajtam is elhatalmasodott a fáradtság egy pillanat alatt. Végül is a nap nagy részében törtem az agyam, aztán egy hosszabb elbeszélgetés alkalmával az utolsó szuszt is kibeszéltem magamból, szóval szerintem érthető, miért lettem álmos. Durva, hogy még saját magamnak is fárasztó vagyok. Fel is mentem a szobámba, hogy aludjak egy pár órát, de mihelyst a párnára hajtottam a fejem és kényelembe helyeztem magam, megszólalt a telefonom, szétzúzva ezzel a pihenésre vonatkozó terveimet.
Lemondó sóhaj kíséretében feltápászkodtam és megnéztem ki az, aki ilyen álnok módon képes belerondítani a délutánomba. Szerintem mondanom se kell, ki volt az…
- Remélem nyomós indokod van, hogy miért hívtál, mert sikeresen megzavartál valami fontos dologban.
- Ó, csak nem Siriusszal tépitek le egymásról a ruhát? Vagy azon már túl vagytok? – nevetett Lily a telefon túloldalán.
- Lily! Ne beszélj itt hülyeségeket! – förmedtem rá.
- Jó bocs. Csak úgy jött. Na, de most komolyan mit csinálsz? És mi volt a tegnapi vacsin? Hm? Mindent tudni akarok!
- Hát, ami azt illeti nem volt semmi tizennyolcas karikás jelenet tegnap, szóval ezzel a vetkőzős dologgal eléggé melléfogtál.
- Kár – jegyezte meg kuncogva.
- Viszont a vacsora elég érdekesre sikerült, ugyanis Sirius megpróbált főzni, aminek az lett a vége, hogy… - és részletesen beszámoltam neki a tegnapról illetve a ma délelőtti eseményekről.
- Ej, ej Jess, nem lesz ez így jó – sóhajtott Lil, mikor végeztem.
- Most ezzel mire célzol?
- Múltkor mintha azt mondtad volna, hogy nem akarod kihasználni őt. Nekem mégis ez a dolog, hogy segít a feladatodban… Hát eléggé kihasználás szaga van.
- Mi? – képedtem el. – Ebben mégis mi a fene lenne a kihasználás? – kérdeztem élesen. – Mindössze baráti segítség, semmi több!
- Jess, mindketten tudjuk, hogy Sirius nem csak a barátod akar lenni. Szóval az elméleted már ezen a ponton bukik, szívem.
- Ez annyira nem fair! – tört ki belőlem. – Akkor mostantól már ne is számítsak rá, hogy Sirius barátként bánik majd velem? – Nem mintha akarnám. – Mindig attól kell majd félnem, hogy letámad, vagy túl közel engedem magamhoz, vagy fájdalmat okozok neki azzal, ha mással vagyok? Így nem lehet élni!
Mintha amúgy zavarna, ha túl közel van hozzám. Kit akarok átvágni? Én sem akarok csak a barátja lenni az istenért!
- Látod, látod… Mennyivel egyszerűbb lenne, ha összejönnél vele. Tegnap már eljutottál arra a szintre, hogy beismerted, hogy tetszik. Most jönne az a lépés, hogy járni kezdtek, hosszú évekig együtt vagytok boldogan és szerelemben, aztán összeházasodtok, jönnek a kis Siriusok, meg a kis Jessek és boldogan éltek, míg vén, ráncos, reumás öregekként egy roskadt franciaágyon kéz a kézben örök álomra nem hajtjátok a fejeteket. Tudod, mint a Titanicban az az idős házaspár.
- Túl sokszor láttad azt a filmet – nevettem.
- De hát annyira szép!
- És mióta gondolkodsz te ilyen mélyrehatóan az én kapcsolatomon Siriusszal? Vagy ez csak a te Jamesszel való terveidnek a rám való kivetítése?
- Nem tudom, csak úgy jött.
- Szabadjára engedted a lelked mélyén rejtőző romantikus lényt, mely most átveszi a hatalmat a tested fölött és végre beismered Jamesnek, hogy szereted és jöhet a házasság kis Jamesek, kis Lilyk, miegymás?
- Hé, ne lopd el a szövegem! – vihogott a telefonba Lil. – Egyébként pedig, visszatérve a Sirius témára…
- Nem! – Rögtön lefagyott a vigyor az arcomról. – Nem, Lily, nem térünk vissza a témához. Ugyanis nincs téma! Megkértem Siriust, hogy segítsen és volt lehetősége nemet mondani, de belement. Innentől fogva nem vitatkozom.
- És az nem zavar, hogy ennek a beleegyezésnek az oka tulajdonképpen az, amit irántad érez?
- Megbeszéltük, hogy barátok leszünk. Ő ajánlotta fel, és tisztában van vele, hogy én nem akarok tőle mást. Szóval nem tudom, miért beszélünk erről még mindig!
- Pontosabban azt HISZI, hogy nem akarsz tőle mást. Ami persze nem igaz…
- Lily, fáradt vagyok én ehhez – sóhajtottam. Tényleg ki voltam purcanva és másra se vágytam, csak hogy aludhassak végre. Lily meg az elméleteivel fárasztott.
- Hát jó, akkor mára ennyi – zárta végre le a témát. – De ne hidd, hogy ennyivel megúszod.
- Neked sosincs más témád csak Sirius és én? – kérdeztem élesen.
- Túl izgalmasok vagytok, bocsi.
- Hát ez szép – morogtam. – Inkább azt mondd meg, hogy te hogy haladsz a sulis feladattal! Elkezdted már?
- Jaj, Jess! Muszáj ezt most? – nyávogott. – Még alig kezdődött el a nyár és te ezzel a hülye forgatós cuccal nyúzol?
- Lil nem tudom mennyire szoktad nézegetni a naptáradat, de abból a kijelentésedből, hogy még alig kezdődött el a nyár arra következtetek, hogy nem sokszor. Szóval most felvilágosítom tudatlan elméd és közlöm, hogy már rég július van, szóval mindjárt szeptember.
- Ugyan! Simán ráér a dolog, még egy csomó időnk van. Nem is értem, miért álltál neki már most.
- Nem én álltam neki korán, hanem te fogsz későn – világosítottam fel. – Mert te mindent az utolsó pillanatra hagysz.
- És ez így tökéletes számomra, szóval le lehet rólam szállni!
- Majd emlékeztetlek, mit mondtál, mikor augusztus végén ott szenvedsz és kapkodsz, mint egy őrült, hogy időre végezz – jegyeztem meg epésen. – Most viszont elköszönök, mert már leragadnak a szemeim.
- Gyanús vagy te nekem. Még csak délután három óra van és te már elfáradtál? Biztos, hogy csak vacsoráztatok tegnap Siriusszal? Nem volt ott még valami, amiről nem akarsz nekem beszámolni? Fent Sirius hálójában, az ágyban, kettecskén, ruha nélkül…
- Szia, Lily – köszöntem el nevetve, aztán leraktam a telefont.
Kimerülten dőltem hanyatt az ágyamon, mivel Lily szokásához híven totál lefárasztott. Hihetetlen a csaj! Imádnivaló és bosszantó egy személyben. Elképesztő, mennyit tud kihozni ebből a siriusos dologból. Én már mindent átgondoltam és a következőre jutottam: Sirius helyes, kedves, figyelmes, segítőkész, lehet vele beszélgetni, egy szóval jó pasi. És nekem irtóra bejön mind kinézetileg, mind személyiségre. Jelenlegi állás szerint úgy tűnik, én is tetszem neki, ami persze érthető, hisz ki ne szeretne egy ilyen tündéri csajszit, mint amilyen én vagyok? Hehe. Szóval, mindezek mellett én mégsem vagyok hajlandó Siriusszal egy komoly kapcsolat kialakítására, mert nem akarom őt elveszíteni, mint barátot. Igen, sablonszöveg és igen, ezt már mondtam, de igaz. Például ha összejönnénk és egy darabig szép lenne minden, de aztán mégis szakítanánk, elveszteném egy számomra fontos ember barátságát és ezt nem akarom. Persze tisztában vagyok vele, hogy nem lehet egy kapcsolatot úgy elkezdeni, hogy úgyis vége lesz, de azért mégis számolnom kell ezzel az eshetőséggel is. Aztán meg még mindig ott van az a dolog Luke-kal, aminek bár már csak kicsi, de azért valamennyi hatása mégiscsak van rám. Szóval nagyjából ennyi lenne, amit alkottam egy fél nyár alatt.
Ezeken túl még a filmem is ott van, amihez sürgősen hozzá kéne látnom, de még a témáját sem tudom. Tök elkeserítő, de egyszerűen képtelen vagyok kitalálni egy épkézláb sztorit, ami illene az elképzeléseimhez: romantikus, ugyanakkor izgalmas, vicces és… na, álljunk csak meg!
Jesszus! El se hiszem, hogy ez eddig még nem jutott eszembe! Hiszen végig itt volt az orrom előtt egy tökéletes történet, amit leforgathatnék! Én magam leszek a történet! Az én kalandjaim, csalódásaim, tapasztalataim, az én életem! Ez lesz az igazi! Persze itt-ott majd átvariálom a dolgokat, szépítgetek, vagy nagyobb konfliktust teremtek, de alap ötletnek remek. Vagy nagyon egoista, hogy magamról akarok filmet forgatni? Hát, ha az, akkor sem érdekel. Mert, hogy ebből nem engedek, az tuti. Mit nekem Romeo és Julia? Hamupipőke, vagy Csipkerózsika? Jessica Stuart lesz a nyár új sztárja! Legalábbis az én filmemben biztosan.
*
Attól kezdve, hogy végre valahára megtaláltam a legtökéletesebb témát a filmemhez, mást sem csináltam, mint azon dolgoztam. Egy teljes hétig írtam a forgatókönyvet éjjel nappal és ki sem tettem a lábamat a házból. Na, jó… Valójában csak három napig tartott az elkészítés és egy pár órára muszáj volt lelépnem Lilyékkel a szomszéd városba plázázni. Mentségemre legyen mondva, hogy a forgatásra kellett beszereznem pár kelléket. Ugyanis úgy döntöttem, megvalósítom az elképzelésem, miszerint régi időben játszódik majd a történet. Szóval ki kellett kölcsönöznöm pár múlt századi göncöt: cipőket, szoknyákat, kabátkákat, kalapokat, nadrágokat, ingeket és egyebeket. Szép kis summát hagytam a ruhakölcsönzőben, még szerencse, hogy volt egy kevés megtakarított pénzem külön erre a célra. Minden esetre elég nagy cécó lett a sok holmi hazacipeléséből, ráadásul a szobám is úgy nézett ki, mint valami csatatér.
Épp elhatároztam, hogy rendet rakok kissé: leviszem a konyhába a mosatlan edényeket, összeszedem a szanaszét dobált ruháimat és jegyzeteimet, a kiskori videóimat, fényképeket, amiket nézegettem és beágyazok végre, mikor valahonnan a szoba közepéről tompa, dallamos hangot hallottam. Érdeklődve megközelítettem a hatalmas ruhahalmot, aminek irányából a zene szólt és rájöttem, hogy a telefonom csörög, mégpedig a kupac alól. Sietve kezdtem kotorászni a ruhák között, amivel mindössze annyit értem el, hogy az egész stósz szétburult én pedig szitkozódva kapartam elő alóla azt a vacak mobilt. Tudva, hogy nemsokára össze kell majd szednem mindent, dühösen bámultam a padlón szétszóródott ruhákra, miközben meg se néztem ki telefonált. Csak megnyomtam a zöld gombot.
- Mi az? – rivalltam rá az illetőre a telefon túloldalán.
- Neked is szép jó reggelt – hallottam barátnőm dallamos hangját.
- Szia Lily – dünnyögtem, miközben a telefont a vállammal a fülemhez szorítottam és elkezdtem összepakolni a ruháimat. – Nem hívhatnálak vissza később? Épp el vagyok havazva.
- Épp azért telefonálok, hogy megtudakoljam, mi újság a kis munkáddal.
- Hát haladok vele. A forgatókönyv már megvan, most épp a több napi remeteségem nyomait próbálom eltűntetni.
- És miről szól a film?
- Az egyelőre nem publikus – vágtam rá.
- Jaj, Jess…
- Nem, Lil! Majd ha teljesen kész lesz, akkor megnézheted, de egyelőre ne kérdezz semmit.
- Szóval azt se tudhatom meg, minek kellettek azok az ódivatú cuccok a minapi vásárláskor? Mert gondolom, nem farsangra készülsz a nyár közepén.
- Hát, eltaláltad – vigyorogtam. – De ígérem, te leszel az első, aki megnézheti, oké?
- Oké – sóhajtott. – De azért ha segítség kell, nyugodtan szólj, szívesen átugrunk Dóval. Persze, persze tudom, hogy Sirius ajánlata sokkal kecsegtetőbb, de mégis…
- Úristen! – kiáltottam fel hirtelen, miközben az eddig összeszedett ruhák egytől egyig kipotyogtak a kezemből és ismételten a földön kötöttek ki, a telefon pedig halk puffanással rájuk esett.
Sirius! Teljesen megfeledkeztem róla az elmúlt napokban, annyira lekötött az írás!
- Jess! Jess, itt vagy még? Mi történt? A szívbajt hozod rám, mi van már? – szólt Lily alig hallható hangja a padlón heverő telefonból. Sietve lehajoltam és felkaptam a mobilt.
- Bocs Lil, de le kell tennem – hadartam, miközben lerángattam magamról a pizsamámat és a gardrób felé indultam, hogy magamra kapjak valamit.
- Mi a franc van? – kérdezte türelmetlenül.
- Nincs időm elmagyarázni, rohannom kell. Majd hívlak. Szia.
Az ágyra dobtam a telefont, aztán sietve felöltöztem és egy perccel később már Sirius ajtaján dörömböltem eszeveszettül. Néhány pillanat elég volt, hogy az ajtó feltáruljon és egy kíváncsi Sirius dugja ki rajta a fejét. Amint meglátott, az arcán az érdeklődésnek átvette helyét a harag.
- Sirius – lihegtem kétségbeesetten. – Annyira sajnálom, hogy…
- Bocs, Jess, de most nem igazán alkalmas – szakított félbe indulatosan. – Vendégem van – bökött hátra a válla felett.
- James? – tippeltem. - Csak tud várni két percet. Ez fontos! – erősködtem. Sirius mondani akart valamit, de én nem hagytam, hogy szóhoz jusson. – Sajnálom – böktem ki feszengve. – Annyira sajnálom Sirius, én csak… - idegesen a hajamba túrtam és bűnbánó szemekkel néztem fel rá. – Kitaláltam a film témáját és a forgatókönyvön dolgoztam napokig, tegnap éjjel fejeztem be. Annyira lekötötte a gondolatimat ez az egész, hogy teljesen megfeledkeztem rólad. Ne haragudj.
- Nem hittem volna, hogy egyáltalán eszedbe jutok majd – jegyezte meg élesen. – Egy csomószor kerestelek, de mikor átmentem hozzátok, Derek elküldött, mondván, hogy meghagytad neki, senki ne merjen zavarni. – Hoppá. Erről is sikeresen megfeledkeztem. – Már totál kezdtem azt hinni, hogy valamiért megint megharagudtál rám és azért nem állsz szóba velem. De most legalább már tudom, hogy csak megfeledkeztél rólam. – Az utolsó két szót olyan gúnnyal mondta, hogy a bűntudattól szinte könnyek gyűltek a szemembe.
- Sirius, én…
- Felajánlottam a segítségem, igaz? – folytatta a kínzásomat. – Gondoltam, ez egy jó alkalom lesz, hogy javítsunk a kapcsolatunkon és megint barátok lehessünk. Erre te önállósítod magad és még csak annyit se mondasz, hogy „kösz te barom, de nincs szükségem rád”! Tudod, mennyit agyaltam azon, hogyan tudnék a kedvedre való témát kitalálni? És most beállítasz azzal, hogy már megírtad, de elfelejtettél szólni. Hát kösz, hogy hiábavaló volt minden igyekezetem!
- Sirius borzasztóan sajnálom, nem tudom, mit mondhatnék. – Próbáltam elfojtani kitörni készülő könnyeimet, de tartottam tőle, hogy nem sokáig leszek képes rá. – Veled még sosem történt meg, hogy valami annyira elvette az eszed, hogy nem tudtál másra gondolni és minden egyéb dolog kiment a fejedből?
Néhány pillanatig csendben állt, aztán már nyitotta a száját, hogy jól beszóljon, gondolom, mikor a háta mögül egy női hangot hallottam.
- Ki az Sirius? – jelent meg mellette egy festett képű liba. – Hello, Kim vagyok – mondta affektálva. – Sajnos Siri most nem ér rá, szóval gyere később oké?
Döbbenten néztem rá, mire ő diadalittasan elmosolyodott. Képzelem, milyen félreérthető lehetett, ahogy ott állok szinte már sírva Sirius ajtajában és a bocsánatáért könyörgöm. Bár nem tudom, egyáltalán menyit hallhatott a beszélgetésünkből, de már a majdnem könnyekben kitörés is ciki.
- Egy perc és jövök Kim – mosolygott rá arra a szukára Sirius, mire a csaj is ellenállhatatlan, vagy legalábbis annak szánt mosolyt villantott rá, aztán velem mit sem törődve besétált a nappaliba. – Mondtam, hogy vendégem van – fordult felém Sirius, mikor Kim eltűnt a szobában. – Szóval befejezhetnénk ezt az eszmecserét máskor?
- Hát persze Siri. – Gúnyosan megnyomtam az utolsó szót, aztán sarkon fordultam és óriás léptekkel elindultam valamerre.
Ekkora leégést, basszus! Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Már megint ez történik, pedig egyszer már bőven elég volt Luke-kal. Utálom a világ összes szőke, nagymellű, kicicomázott pofájú ribancát! Gondolom, hogy Sirius meg a drága kis Kim - akinek kábé annyi esze lehet, mint egy hangyának lárva korában – éppen nem elmélyült eszmecserét folytatnak valamiről, mint például az éhező afrikai kisgyerekek megsegítésének lehetséges módjai, vagy az atomháborúk, vagy ilyenek. Kérlek, azért ennyire naiv nem vagyok! A fejemet tenném rá, hogy azok ketten feleannyit sem beszélnek, mint amennyit egymás szájában meg gatyájában turkálnak. Fúj! Már a hányinger is kerülget, nem elég, hogy ez a hülye bőgés így rám tört!
Komolyan, az egyik pillanatban még elképzeltem, hogyan teperi le Sirius a félmeztelen kis pics… Kimet azon a kanapén, ahol néhány napja még velem smárolt, a másik pillanatban pedig már úgy sírtam, mint egy ötéves. Nem tudom, mi ütött belém, talán a többnapi stressz és a sok munka, hozzáadva az összeveszést Siriusszal, meg még ez a kis nőcske is! Miért ver engem a sors? Túl sokat kérek, ha szeretném, hogy nyugodt életem legyen? Ezek szerint igen…
Persze, megértem, hogy Sirius haragszik rám, én is ugyanígy meg lennék bántva az ő helyében, de miért kell mindjárt egy másik lánnyal vigasztalódnia? Nem lehetne, hogy csak felhívja Jamest és elregéli neki, mi baja, ő tanácsot ad, megvigasztalja és ennyi? Én ugyanis hasonló helyzetben biztos Lilyt hívnám. Az persze már más téma, hogy Lil minden bizonnyal azon erőlködne, hogy összeszedjen nekem valami pasit, aki segít elfeledni a gondjaimat.
Azzal is tisztában vagyok, hogy semmi jogom számon kérni Siriuson, kivel mit csinál, mikor, hol, miért és hogyan, hiszen nem vagyok a barátnője – sőt, ha úgy vesszük, lehet, hogy már a barátja sem -, de mégis mit tehetnék, ha ennyire rosszul esik őt mással együtt látni? Én is reméltem, hogy azzal, ha együtt dolgozunk, közelebb kerülünk egymáshoz és idővel talán összejöhettünk volna, de így? Mikor tudom, hogy ő is csak egy pasi a sok közül, aki képtelen hűséges maradni és minden lány csak arra kell neki, hogy kielégíthesse a szükségleteit?
Ráadásul van még valami, amire ha rágondolok, ismét elfog a kétségbeesés mostanában oly sokszor tapasztalt érzése. A filmemmel ugyanis koránt sincs minden rendben. Persze megírtam a szereplők jellemzését, átvariáltam a valódi neveket valami kitalálttá, és a történet nagy részét is megírtam már, de a lezárással még mindig vannak problémáim. Hiszen – hál’ istennek – még egyáltalán nincs vége a történetemnek, az életemnek, így honnan tudhatnám, mi lesz a film vége? Gondoltam rá, hogy megölöm a főszereplőt – filmbeli nevén: Haley Bresst -, de ez elég rossz ómen lenne rám nézve. Bár nem vagyok babonás típus, de egy film főszereplőjének a halála, aki mellesleg teljesen engem elevenít meg a vásznon… Hát nem volna szerencsés.
Azt viszont nem várhatja el tőlem senki, hogy megmondjam, mi fog történni holnap, egy hét múlva, vagy a jövő évben. Így honnan is tudhatnám, mi lesz Jessica Stuart sorsa? Összejön-e az általa oly nagyon áhított sráccal, vagy csak barátok maradnak? Esetleg azok sem? Ha vele nem is jön össze, lesz-e valaha olyan férfi az életében, aki nem akarja kihasználni, és aki feltétel nélkül szereti? Sok munkája elnyeri-e méltó jutalmát, vagy hiába volt minden próbálkozása, hogy valami maradandót alkosson?
Sejtelmem sincs, mi lehet a válasz ezekre a kérdésekre, de nincs időm megvárni, míg kiderül. Ugyanis nekem itt és most el kell döntenem milyen sorsot szánok Haley Bressnek. Talán, ha jól döntök és a megfelelőképpen zárom le a sztorit, attól az én fejem is kitisztul és rájövök, mit kéne tennem. Talán…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése