Elsodródva
Intettem Siriusnak, hogy kövessen. Furcsán nézett rám, de eleget tett a kérésemnek. Bátor fiú. Próbáltam a lehető legkevésbé felkavarni magam körül a vizet, nehogy a cápa idő előtt észrevegyen. Legnagyobb szerencsémre Sirius is így tett, szóval elindultunk egyenesen a vérszomjas kis ragadozónk felé. Tudtam, még ha sikerül is az akcióm, akkor is a lehető leggyorsabban a felszínre kell jutnunk. Megfogtam Sirius kezét és bíztatóan rámosolyogtam. Hát elég nehezemre esett jelen helyzetben az arcmimika, de nem akartam, hogy Sirius azt higgye, nincs remény.
Mikor már kellő közelségbe kerültünk a cápához és úgy éreztem, felfigyelt ránk, meghúztam az oxigénpalackom szelepét, mire nagyobb mennyiségű gáz lövellt ki belőle egyenesen a cápa képébe. Nem reménykedtem többen, mint, hogy ettől kicsit megzavarodik, így nyerünk egy kis egérutat. Ezzel szemben a cápa, nemcsak hogy megzavarodott, de szélsebesen el is úszott a közelünkből. Nocsak… Gyáva cápa? Lehetséges volna?
Sirius megszorította a kezem, jelezve, hogy indulnunk kéne. Hát igen, jócskán fogyott az oxigénmennyiségemből, nem tudtam, egyáltalán elég lesz-e a felszínig. Amilyen gyors tempóban csak tudtunk, úsztunk felfelé, de egyre csak vizet és még több vizet láttam. Esélytelennek tűnt a dolog, ugyanis már kezdtem homályosan látni és szédülni az oxigénhiány miatt. Ekkor Sirius a szabad kezembe nyomott valamit. Az ő légzőkészülékét. Gyorsan szippantottam belőle egyet-kettőt, visszaadtam neki és úsztunk tovább. Így lélegeztünk felváltva egyszer ő, aztán én.
Mikor már azt hittem, sosem érjük el a hajót, a fejem hirtelen átszelte a víz sima tükrét, és újra tudtam szabadon lélegezni. Sirius is erősen lihegett mellettem. Nem messze tőlünk ott sodródott a hajó. Odaúsztunk és nagy erőlködések árán visszamásztunk a fedélzetre. Végigdőltünk a földön és néhány percig élveztük a friss levegőt.
- Hát ez meleg helyzet volt – törte meg a csendet Sirius.
Egymásra néztünk, és kitört belőlünk a nevetés. Nem az a felszabadult kacaj, inkább a hisztérikusfajta. De jól esett. Hisz megmenekültünk egy cápa elől! Azért ez nem semmi.
Miután lehámoztuk magunkról a szűk búvárruhát megrohamoztuk a kaját. Volt ott mindenféle, amivel jól teletömhettük a hasunkat.
- Honnan tudtad, hogy sikerülni fog? – kérdezte Sirius, mikor már jóllakottan terpeszkedtünk a párnázott padozaton.
- Nem tudtam – vallottam be. – Csak reméltem. Egyszer régen még apa mesélt nekünk róla, hogyan lehet megmenekülni a cápák elől, de őszintén szólva mindig is kételkedtem benne, hogy ez a módszer hatásos.
- Simán meghalhattunk volna – mondta Sirius elgondolkodva. – Azt mondják, az ember halála előtti pillanatában lepörgeti maga előtt az élete főbb eseményeit. De nekem csak az jutott eszembe, hogy talán sosem látom többet a barátaimat.
- Most, hogy így mondod… Nekem ilyen eszembe se jutott. Persze megfordult a fejemben, hogy akár meg is halhatunk, de senkinek az arca nem lebegett előttem, vagy ilyesmi.
- Mondjuk akkora koncentrálás mellett, amit akkor produkáltál, nem is csodálom, hogy más eszedbe sem jutott – kuncogott Sirius.
- Te kinevetsz engem? – néztem rá vigyorogva.
- Dehogy! – tagadta, de láttam rajta, hogy alig bírja visszafojtani a nevetést. Végül aztán egyszerre szakadt ki mindkettőnkből, és jó pár percig abba sem tudtuk hagyni.
- Ez olyan abszurd – mondtam néhány perc múlva. – Majdnem meghaltunk, most meg itt röhögünk. Normális ez?
- Ki mondta, hogy mi normálisak vagyunk? – kajánkodott Sirius.
- Jogos – vigyorogtam. – De ebben a városban kicsit mindenki bolond, szóval nekem meg van az indokom. Ahonnan te jöttél ott is csupa flúgos él? – kérdeztem nevetve.
- Hát mondjuk… Southamptonban elég sok a fura figura.
- Southampton? Az nincs is olyan messze.
- Tudom. Nem akartam messze kerülni a barátaimtól. Ők mind ott élnek. Így bármikor tudunk találkozni.
- Meglátogatott már valamelyikük?
Ha igen, akkor én nem láttam.
- Nem. Mind nyaralnak – forgatta a szemét.
- Ismerős érzés – veregettem hátba.
- De muszáj őket megismerned – lelkesült fel. – Akkora baromságokat szoktunk csinálni! Biztos élveznéd – kacsintott.
- Annál is nagyobb baromságokat, mint egy cápa elé vetni magad? – nevettem vidáman.
- Mi inkább a szárazföldön ökörködünk – vigyorgott révedező tekintettel. – Vagy a levegőben.
- Na, kíváncsi leszek én azokra a haverokra! – Sirius rám kacsintott, aztán felállt.
- Hozok még gyümölcsöt, nem kérsz? – kérdezte, miközben elindult a kis faládához. Azonban mivel még mindig engem nézett és nem arra fordult, amerre ment, néhány pillanattal később nekicsapódott a vitorlának. Elvesztette az egyensúlyát, így megkapaszkodott az első keze ügyébe akadó dologban, ami jelen esetben valami kötél volt. De így sem tudta meggátolni, hogy elvágódjon, szóval rövid úton a földön kötött ki, és ráadásképp még a kötelet is jól megrántotta. A végén levő csomó kioldódott eleresztve ezáltal a vitorlát.
- Sirius! – felpattantam és a fiúhoz rohantam. – Nem esett bajod? – kérdeztem ijedten, mire felült és a tarkóját masszírozva megrázta a fejét. Felnéztünk a vitorlára, ami szabadon lengett az esti szellőben és egyértelműen totál használhatatlanná vált.
- Hát ez pazar – nyögtem.
- Nem lehet valahogy megcsinálni? – kérdezte reménykedve Sirius, mire én megráztam a fejem.
- Kétlem. Legalábbis én nem értek hozzá.
- Én azért megpróbálom.
Sirius felmászott a tartórúdra és próbálta elkapni a vitorlát, kevés sikerrel. Az valahogy mindig ellibbent előle, mikor felé nyúlt. Én személy szerint reményvesztetten huppantam vissza az ülésre és kifejezéstelen arccal bámultam magam elé. Hát ez nem a mi napunk… Vitorla nélkül esélytelen, hogy visszajutunk a partra. Megborzongtam, ahogy eszembe jutott, milyen hideg lehet éjszaka a nyílt tengeren. Ráadásul csurom vizesek vagyunk mind a ketten és kizárt, hogy sikerül megszáradnunk, hisz a nap már jócskán eltűnőben van és a levegő is elég rendesen lehűlt. Igaz, hogy van két pokrócunk, de kinek elég az?
- Esélytelen – ült le mellém Sirius. Ezek szerint megunta a kilátástalan próbálkozásokat. – Figyelj, Jess, ne haragudj… Az egész az én hibám – hajtotta le a fejét bűnbánóan.
- Nem a te hibád – karoltam át vigasztalón. – Véletlen volt.
- Gondolod, hogy feltűnik valakinek a hiányunk? – kérdezte néhány percnyi csend után.
- Hát Tyler biztos azt hiszi, épp jól szórakozunk. Max reggel kezdenek keresni szerintem.
- Akkor itt kell éjszakáznunk – sóhajtott fájdalmasan.
- Attól tartok.
Kihalásztuk a plédeket a ládából és jól bebugyoláltuk magunkat velük. Hát nem sokat segített. Az idő egyre hidegebb lett, már szinte remegtem, úgy fáztam. Sirius mellettem ült és a naplementét nézte. Más esetben halál romantikus lett volna, ha nem fagyok épp teljesen össze és ha Luke ül mellettem. Vajon Derek szólni fog neki, hogy eltűntem Siriusszal? Nem hiszem. Vagyis inkább remélem, hogy nem. Abból megint csak veszekedés lenne. Tuti meggyanúsítaná Siriust, hogy direkt szerencsétlenkedett, mert kettesben akart velem maradni. Kitelik Luke-tól, hogy ilyen hülyeségeket talál ki.
- Ne aggódj, nem lesz baj – mondta lágyan Sirius, mikor látta mennyire kétségbe vagyok esve.
- Azért a te optimizmus se semmi, ugye tudod? – gúnyolódtam.
- Nincs értelme azon rágódni, mi lett volna, ha… Ez van, ezt kell szeretni. Vagy legalábbis elfogadni.
- De én nem akarok itt meghalni – hisztiztem, mint egy óvodás. Általában nem vagyok az a rinyálós típus, de mostanában túl sok dolog jött össze, és ez kiborít.
- Szerintem sokkal nagyobb az esélye, hogy meghalsz egy cápa elől menekülve, mint hogy halálra fagysz egy nyári éjjelen egy hajón – mondta mosolyogva.
- Hát van benne valami – vallottam be.
- De ha gondolod, csinálhatunk pár léket a fedélzetre, hogy izgalmasabb legyen.
- Hülye! – nevettem fel. Nagyot sóhajtottam, majd hálásan ránéztem. – Köszönöm.
- Ugyan mit? – kérdezte kíváncsian.
- Hogy megnyugtattál. Nem sok embernek sikerül. Ha bepánikolok, igazi hisztérika tudok lenni.
- Azt hiszem azt jobb volna elkerülni.
- Én is így gondoltam.
- Beszélgessünk! – vetette fel nagy lelkesen. – Az eltereli a gondolataidat arról, hogy fázol.
- És miről beszélgessünk?
- Hát… - Egy pillanatig elgondolkozott. – Mondjuk, elmondhatnád, mit eszel abban a Luke fiúban. Erre még nem sikerült rájönnöm.
- Rövidebb lenne a lista, ha azt szednénk össze, hogy mit nem szeretek benne – mosolyogtam.
- Hát nekem úgy is jó. Szóval, mi az, ami irritál benne?
- Néha túl féltékeny – vágtam rá rögtön, mire Sirius furcsán nézett rám.
- Az jó dolog, nem?
- Igen! Egy bizonyos szintig… De azért most már értékelném, ha megbízna bennem, elvégre nyolc hónapja járunk, vagy mi a szösz.
- Lehet, hogy azért nem bízik benned, mert magában is kételkedik – mondta nagy bölcsen Sirius.
- Ezt most nem igazán értem – ráncoltam össze a homlokom. Most ezzel mire akar kilyukadni?
- Hát… - Úgy tűnt, mintha máris bánná, hogy egyáltalán megszólalt. – Lehet, hogy nem biztos magában. Mármint, hogy hűséges tud maradni hozzád. És ezért feltételezi rólad is, hogy esetleg megcsalnád.
- Ezzel arra célzol, hogy ő simán megcsalna engem?
- Alkalomadtán talán.
- Most ki kéne akadnom – mondtam szenvtelenül. – De igazából érdekel ez az elméleted.
- Nézd, én nem akarom bemagyarázni neked, hogy a barátod hűtlen hozzád, vagy hűtlen lenne, ha alkalma lenne rá. Nem ismerem Luke-ot. De neki nincs oka kételkedni benned. Te sosem csaltad meg, még eszedbe sem jutott, igaz?
- Igaz.
- Akkor viszont az a logikus, hogy ő szemrebbenés nélkül megcsalna és attól tart, hogy esetleg te is ilyen vagy. Azaz olyan, mint ő.
- Érdekes megközelítés.
- Na, ugorjunk – mondta, mikor látta, hogy túlságosan belemerülök a gondolataimba. Úgy tűnt szívesen visszaszívná az eddig elhangzottakat. De már késő. – Szóval, mi az, amit még nem bírsz a lovagodban?
Most kicsit tovább kellett gondolkodnom, de néhány perc múlva már tudtam a választ.
- Nem szeret bulizni. Utálja DC-t, ami az én legkedvencebb helyem a világon és táncolni sem tud.
- Ez egyszerre kicsit sok volt – vigyorgott Sirius. Szemmel láthatóan szórakoztatta, hogy ennyi dolog van, amit nem bírok Luke-ban. – Szóval nem szeret bulizni?
- Nem. Amikor megismerkedtünk – mutattam magunkra. -, akkor este is hívtam. De nem jött. Egyszerűen nem vonzza őt a zene meg a tánc. Mondjuk, ha figyelembe vesszük, hogy nem tud táncolni ez nem is annyira furcsa. De az én kedvemért néha igazán eljöhetne.
- Nem bírom felfogni, hogy nem lehet szeretni DC-t… Egyáltalán volt már ott?
Elmosolyodtam.
- Ott ismerkedtünk meg.
- Tényleg? Na, ez kezd érdekes lenni – ficánkolódott egy kicsit, próbált elkényelmesedni. – Szóval, hadd halljam a nagy sztorit.
- Ne számíts túl sokra – nevettem. – Az egész úgy indult, mint minden átlagos péntek este. Fogtuk magunkat a csajokkal, és elindultunk mulatni egyet. DC-ben persze tomboltunk, mint mindig. Aztán miközben ott táncolgattunk odajött hozzánk egy srác, akit mellesleg, mint később kiderült Codynak hívnak és Luke legjobb barátja. Szóval Cody látványosan rányomult Lilyre, aki persze már eléggé ittas állapotban volt, szóval hagyta magát. Smároltak párszor, volt egy kis tapi, meg minden, ami ilyenkor lenni szokott. Aztán egyszer csak felbukkant a tömegben Luke. Codyt kereste és mikor megtalálta, mondta neki, hogy hazamegy. Én viszont gondolhatod, hogy nem engedtem lelépni. Már első pillantásra megtetszett, úgyhogy odamentem hozzá, hogy elhívjam táncolni. Ő meg szépen lerázott. Vagyis azt hittem, hogy a „nem tudok táncolni” valamiféle lerázós szöveg. Utána persze kiderült, hogy tényleg nem tud, de az már egy másik történet. Szóval mondta, hogy inkább igyunk meg valami italt, úgyhogy leültünk iszogatni, beszélgettünk, nevetgéltünk, jól elvoltunk. Az este végén hazakísért és elkérte a telefonszámomat, másnap pedig az ő smse keltett, amiben írta, hogy jól érezte magát előző nap, és szívesen találkozna velem máskor is. Aztán randizgattunk párszor és összejöttünk.
Sirius felnevetett.
- Szép történet. Mesébe illő.
- Ne gúnyolódj – csaptam fejbe, de ő csak kuncogott.
- És boldog vagy vele? – kérdezte, mikor már abba bírta hagyni a nevetést.
- Azt hiszem igen. – Mi van ma? Őszinteségi hullám tört rám? – Bár az elmúlt időszak elég kritikus, de biztos lesz jobb is.
- Reméljük a legjobbakat.
- És veled ezen a téren mi a helyzet? – vettem át a faggatózó szerepét. – Voltál már valaha szerelmes?
- Nem igazán – vont vállat. – Azt hiszem a szerelem nem nekem való.
- A szerelem mindenkinek való te buta – nevettem. – Nézd meg Dereket. Hogy elcsavarta a fejét az a Nina. Pedig sosem hittem volna, hogy valaha lesz komoly kapcsolata.
- Gondolod, hogy ez most komoly nála?
- Úgy érzem. Egy éjszakáért nem teperne ennyit. Azt megkapná mástól. Szóval ne hidd azt, hogy te fel vagy mentve a szerelem alól, vagy ilyesmi. Csak meg kell találnod azt, aki viszont tud szeretni.
- Ezt most úgy mondod, mintha én olyan szerethetetlen lennék – mondta sértődötten.
- Nem így akartam fogalmazni – mosolyogtam bocsánatkérőn. – Azt akartam mondani, hogy találnod kell valakit, akit szerethetsz, és aki viszont szeret.
- Gondolod, hogy létezik az a lány? – kérdezte, miközben hátradőlt és az eget kémlelte. Jé, mikor jöttek fel a csillagok az égre? És mikor lett ilyen sötét?
- Biztosan.
Én is az égre néztem. Olyan gyönyörű volt. A sok csillag, a telihold, ami visszatükröződött a vízen. Csodaszép. Csak ne lett volna, olyan eszméletlenül hideg. Sirius észrevehette, hogy épp megvesz az isten hidege, ugyanis hirtelen közelebb jött hozzám, és átkarolt. A teste olyan volt most nekem, mint valami kályha.
- Saját bejáratú fűtőberendezésem van – nevettem föl. Kicsit még jobban hozzábújtam és a mellkasára hajtottam a fejem. – Nem is tudom, mit csinálnék, ha egyedül kéne ezt átvészelnem.
- Megfeledkezel arról a tényről, hogy ha én nem lennék itt, a vitorla még mindig a helyén lenne – mondta mosolyogva.
- Ez igaz – kuncogtam.
- Mondjuk azért mindent egybevetve szerintem jó volt ez a nap. Csupa gyönyörű dolgokkal voltam körülvéve: a halak, a növények, a tenger, a naplemente, a hold, a csillagok, meg persze te…
- Most flörtölsz velem? – poénkodtam, mire felnevetett.
- Csak bókolok.
- Hát akkor köszönöm – mondtam vigyorogva. – És örülök, hogy tetszett minden. Az volt a cél. Már csak azt kell kitalálnom, mit csináljunk legközelebb.
- Kétlem, hogy van olyan program, amivel a mait lekörözöd.
- Azt én is. De valamit mégiscsak ki kell találnom.
Néhány percig gondolkodtam, aztán támadt egy ötletem.
- Mit szólnál egy piknikhez?
- Piknik? És hol gondoltad?
- Na, persze, majd lelövöm a meglepetést, mi? – kajánkodtam.
- Akkor legalább azt áruld el, hogy messze van-e vagy közel?
- Hát nincs túl közel.
- És mivel akarsz eljutni oda?
- Biciklivel – csillant fel a szemem.
- Na, ne már! – nyögött fel Sirius. – Nem mehetnénk inkább motorral?
- Hé! Én szervezem a programot. És én biciklivel akarok menni.
- Hát jó – húzta a száját Sirius. – De remélem, megéri.
- Szerintem meg. Aztán, hogy neked tetszeni fog-e, az majd kiderül.
- Bíztató – dünnyögte, mire elmosolyodtam.
Hatalmas ásítás közepette a másik oldalamra fordultam. Egyre álmosabbnak éreztem magam, kifárasztott ez a nap. Mondjuk mostanában amúgy is többet alszom, mint szoktam. Fene tudja, mitől van ez. Miközben próbáltam elaludni, hallottam, hogy Sirius valami altatófélét dúdol, közben pedig éreztem, hogy gyengéden simogatja a hajam. De aranyos! Kezdtem egyre nyugodtabb lenni, és néhány pillanattal később már aludtam is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése