És kezdetét veszi a móka!
Miután befejeztük az evést, elvezettem a strand egyik távoli sarkába, ahol a programokért felelős Tyler mosolyogva fogadott minket.
- Hali csajszi, rég láttalak! – Barátilag megölelt és adott két puszit.
- Szia Ty! Ő itt Sirius, most költözött ide – mutattam be a szomszéd srácot. – Az a helyzet, hogy szeretnénk elmenni egyet vízisíelni. Ki tudnál vinni minket?
- Persze babám, persze! Csináltál már ilyet? – fordult Siriushoz, miközben összeszedett pár kötelet, meg magához vett pár sílécfélét.
- Még nem. De annyira nem lehet vészes. – Ty rám nézett és kajánul összevigyorogtunk.
- Nem tudod, mire vállalkoztál – mondtam Siriusnak, míg követtük Tylert a hajójához.
- Majd te megmutatod, hogyan kell – kacsintott.
- Rendben.
Miközben a nyílt tengeren hajóztunk a szél az arcomba csapott és a hajamat lobogtatta. Imádom ezt az érzést. A szabadság édes íze. Persze csak lélekben, mert a szívem mindig Luke-é lesz. Hm. Luke. Vajon most mit csinálhat?
- Na, itt is volnánk – zökkentett ki merengésemből Tyler.
Jó messzire kerültünk a parttól, így nem veszélyeztettük a fürdőzőket. A távolban megpillantottam egy hatalmas jachtot, elvétve néhány vitorlás is látható volt. Na, meg is van a következő program.
- Akkor ki kezdi? – kérdezte Ty.
- Én.
- Jól van Jess, tudod, mi a dolgod. Kapaszkodj erősen – kacsintott.
Mire feleszméltem már elkezdődött. Ahogy a hajó elindult és húzni kezdett maga után, sokszorosára emelkedett az adrenalin szintem. A víz fel- feltörő jeges hullámai késként szurkálták a bőröm, de jól esett. Azt hiszem említettem már, hogy nem bírom a száguldást. Nos, be kell vallanom, ez csak akkor érvényes, ha a szárazföldön tartózkodom. A vízben, vagyis jelen pillanatban a vízen semmi kifogásom a nagy sebesség ellen. Sőt! Annyira felemelő érzés, hogy minden gondolatot száműz az agyamból, és másra sem tudok gondolni, csak, hogy gyorsabban, még gyorsabban! Fantasztikus volt.
Utánam Sirius következett. Eleinte volt néhány kemény esése, de mindig összeszedte magát, és újabb próbálkozást tett. Ha jól emlékszem kábé negyedszerre, vagy ötödszörre sikerült is neki huzamosabb ideig kitartani. Egy kezdőtől nem is rossz. Órákig próbálkozott, néha pihent egy kicsit, addig én következtem. Fergeteges egy délután volt.
- Hát ez extra szuper volt – áradozott Sirius, mikor már hazafelé mentünk.
- Nem fáj semmid? Elég nagyokat taknyoltál – nevettem.
- Viccelsz? Minden porcikám sajog – vigyorgott. Ami igaz az igaz, úgy éreztem nekem is várható valamennyi kis izomláz. Meg azért én is bevertem néha a lábam. A hajóra fel- lemászás nem tartozott a kedvenceim közé. – De megérte!
- Na, örülök, hogy tetszett. Már azt is tudom, legközelebb mit fogunk csinálni – kacsintottam.
- Legközelebb? – vonta fel a szemöldökét.
- Azt mondtad, élvezted – tártam szét a karom. – Van még pár szórakozási lehetőség errefelé.
- Király!
- Csak azt nem tudom, mikor lesz erre megint időm. Majd, ha Luke dolgozik. – Jaj, ne, most megint eszembe jutott. Vajon fel fog hívni este?
Elhatároztam, hogy amennyiben nem hív fel, én sem fogom. És ha nem telefonál, akkor holnap elviszem Siriust vitorlázni. Sőt, lehet, hogy még jetskizni is marad időnk.
- Hát, nekem mindegy, mikor megyünk. Én szinte mindig ráérek.
- Oké, akkor mondjuk holnap? Ha nem jön közbe semmi, akkor végül is jó, nem?
- Hát, ha neked jó. – Megint olyan furcsán méreget. Ennyire fura képet vágok, mikor túlságosan elgondolkodok?
- Majd átmegyek, hogy hogyan legyen – mondtam, mikor elértünk a házunkig. – Ja, és mielőtt még elfelejtem… Apa szeretne meghívni egyik este vacsorázni. Szóval készülj fel, hogy igent kell mondanod.
- Mindenképpen! Te is ott leszel?
- Persze! Nem is tudom, ha szépen megkérsz, talán még sütök is valamit – kacsintottam játékosan.
- Most meg kéne ijednem? – vigyorgott kajánul, mire jól vállon vágtam.
- Igenis tudok sütni, oké? Tök finom muffint csinálok – nyújtottam ki a nyelvem, mire felnevetett.
- Hiszem, ha látom. Vagyis, ha kóstolom.
- Úgy legyen – mondtam és elindultam a házunk felé.
- Jess! – kiáltott utánam, mire megfordultam. – A csokis a kedvencem.
Nevetve léptem be a házba és rögtön szembe is találtam magam Derekkel.
- Na, látom jól érezted magad – mondta mosolyogva.
- Ja! Sirius jó fej. – Még mindig kuncogtam, miközben elmentem mellette, fel a szobámba.
Kitettem a telefonom az éjjeliszekrényemre, hogy mindenképpen meghalljam, ha csörög, aztán gyorsan lezuhanyoztam és belebújtam egy lenge kis pólóba meg egy apró rövidgatyába. Lebattyogtam a lépcsőn, egyenesen a konyhába, hogy egyek valami táplálót. Egy tálba öntöttem müzlit, rá tejet és beültem a nappaliba tévézni egy kicsit. Mondanom sem kell, hogy semmi nézhető film nem volt, szóval beraktam egy DVD-t, hogy ne unjam szét az agyam.
Mikor megettem a vacsit, elterpeszkedtem a kanapén és tovább néztem a filmet. Éreztem, hogy egyre nehezednek a szempilláim, egyre lomhábban pislogtam, míg végül ki sem bírtam nyitni a szemem. Azt hiszem valamikor akkor aludhattam el.
*
Arra ébredtem, hogy zuhanok. Na, jó, nem arra. Hanem, hogy már a földön fekszem. De szinte ugyanaz a kettő, nem?
Fájó háttal tápászkodtam fel. Egy pléd hevert mellettem a földön, valószínűleg abba tekeredtem bele, és azért estem le. Vagy már annyira megszoktam a nagy franciaágyam, hogy nem volt elég hely a kanapén. Mindegy. A lényeg, hogy már felébredtem.
Kitámolyogtam a konyhába, ahol apa már nagyban készítette a rántottát.
- Jó illata van – mondtam mosolyogva, mikor mellé értem.
- Jó reggelt kincsem – adott egy puszit a homlokomra, aztán tovább főzőcskézett.
Mi? De hisz hétfő van, nem? Most nem dolgoznia kéne?
- Apa, milyen nap van ma?
- Hétfő.
- És itthon vagy?
- Igen, ma csak később kell bemennem – mosolygott a csodálkozásomon. – Ülj le, mindjárt kész a reggeli.
Épp, mikor enni kezdtem volna, megjelent Derek, és elvette előlem a tányért.
- Hé! Az az enyém! – mérgelődtem, de ő meg se hallott. Tömni kezdte magába az ÉN kajámat!
- Nem kell összeveszni, Jess. Van még – mondta apa, és egy újabb adagot rakott elém.
- Hova sietsz ennyire? – kérdeztem gyanakodva Derektől. Ez nem jellemző rá. Általában ráérősen eszik, és többnyire semmit nem kapkod el. Valami nem stimmel vele mostanában.
- Találkám van.
- Ninával? – vontam fel a szemöldököm. Bólintott. Hú, ez komolyabb, mint hittem. Mostanában minden felfordul körülöttem? – Nocsak, valakinek végre sikerül megzaboláznia téged?
- Fogd be! – morogta még oda, aztán elszáguldott.
- Hát ez megzakkant – vontam le a követeztetést, majd megettem a reggelit és felfutottam a szobámba.
Első utam az ágyamhoz vezetett, vagyis inkább az ágyam mellé: az éjjeliszekrényemhez. Ahol a telefonomat hagytam. Megkukkantottam, hogy van-e nem fogadott hívásom, de nem volt. Szóval nem hívott Luke… Ez olyan gáz. Most mi lehet vele? Velünk? Miért hazudott tegnap? És hol volt, ahelyett, hogy velem lett volna? Talán a haverjaival? Kétlem. Tudja, hogy nem zavar, ha nem akar találkozni velem a barátai miatt, én is mondtam már le közös programot Lilék miatt. Akkor kivel volt? Ugye nem valami csajjal? Jesszus! Ezt azonnal verd ki a fejedből! Hülyeségekre nem gondolunk!
Szuper… Már magamban beszélek.
Na, mindegy. Tegnap megfogadtam, hogy ha nem hív, én se fogom őt.
Ott hagytam a telefont az ágyamon, felöltöztem és átmentem Siriushoz.
Hogy miért nem vittem magammal a mobilom? Túl nagy lett volna a kísértés, hogy felhívjam. Vagy egész nap azt lesegettem volna, hogy ő hívott-e már. Kész idegbaj. Inkább élvezem ezt a szép napot, és nem hagyom, hogy bármi is tönkretegye.
Tényleg! Most, hogy így jobban belegondolok, ilyen meleg nyarunk már elég régen volt. Egész jó idő szokott lenni, nem arról van szó, de mostanában szó szerint hőség van. Na, nem mintha ez baj lenne. Imádom a meleget.
Erőteljesen kopogtattam a szomszéd srác ajtaján, megnyomtam párszor a csengőt, majd vártam. Néhány pillanattal később egy álmos képű, kócos hajú Sirius dugta ki rajta a fejét.
- Azt ne mondd, hogy még aludtál – csusszantam be mellette az ajtón, majd megálltam az előszobában. Sirius csak egy alsógatyát viselt, de az jól állt neki.
- Miért, mennyi az idő? – kérdezte motyogva.
- Olyan fél tizenegy lehet.
- Hát akkor még nincs is dél! – fortyant fel.
- És? Ha a fél napot átalszod, alig marad időnk arra, amit elterveztem.
- Szóval akkor ma is megyünk? – élénkült fel kissé.
- Hát azt mondtam, nem? Szóval kapd össze magad! Addig én körbevezetem magam.
Nem vagyok bunkó, oké? Csak kíváncsi, hogy milyen lehet egy legénylakásféle.
- Persze. Akkor mindjárt jövök – mondta, majd elindult az emeletre.
Az előszoba elég átlagos volt. A konyhában viszonylag rend volt, csak pár mosatlan edény tengődött a mosogatóban, de ettől eltekintve úgy nézett ki, mintha még nem is használták volna. Ezek szerint apának igaza van, és Sirius tényleg gyorskaján él. Vagy olyasmin. Mert őszintén szólva nem nagyon nézem ki belőle, hogy tud főzni. Aztán ki tudja…
A nappaliban volt pár félig nyitott kartondoboz, a bútorok pedig szemmel láthatóan még nem nyerték el végső helyüket.
Felpillantottam arra, amerre az előbb Sirius felment. Vajon nagyon illetlen lenne, ha odafent is körbenéznék? Hát végül is mit láthatok ott? Talán egy fürdőt, meg Sirius hálóját. Na, jó. Azt hiszem inkább jobb, ha lent maradok. A végén még meglátom öltözködés közben. Juj. Elég kínos lenne.
Gondoltam kisegítem kicsit az új szomszédot, szóval gyorsan elmosogattam azt a pár edényt, hogy ha hazaér ma, remélhetőleg teljesen kimerülten és fáradtan, akkor a mosogatásra már ne legyen gondja. Mikor végeztem, a konyhapultnak támaszkodva vártam, hogy induljunk végre. Pár perccel később lábdobogást hallottam, aztán egy immár sokkal frissebb Sirius kukkantott be.
- Indulhatunk? – kérdeztem, mire bólintott.
- Elmosogattál? – vonta fel a szemöldökét.
- Sokáig készülődsz – mondtam ártatlanul, mire elmosolyodott.
- Szóval, mi lesz a mai program?
- Majd megtudod – mosolyogtam titokzatosan. Imádom húzni mások agyát. Annyira vicces.
- Legalább azt mondd meg, hová megyünk!
- Maradunk a strandnál. Majd ha végzünk az ottani lehetőségekkel, jöhet a szárazföld – nevettem.
- Úgy érzem te sokkal jobb idegenvezető vagy, mint Derek lett volna – mosolygott.
- Lett volna? Hisz egyik nap ő kísérgetett, nem?
- Hát akkor igazából csak a legközelebbi kocsmáig jutottunk – vallotta be Sirius. Nem is Derek lenne, ha nem oda vitte volna először… - De sokat beszélgettünk.
- Hát akkor majd én megmutatom, mi fán terem nálunk a szórakozás.
- Reméltem, hogy ezt fogod mondani.
Mikor leértünk a partra Tyler széles mosollyal fogadott minket.
- Sziasztok, srácok! Újabb kalandra fel?
- Olyasmi. Van kéznél egy vitorlás hajód?
- Hát az most nincs. Mind kint van.
- És jetski?
- Sajnálom, de azokat is elvitték már.
- De hisz még tök korán van! – Ez nem ér! Már úgy beleéltem magam…
- A turisták általában korán kelnek és már előző nap lefoglalják a cuccokat – vont vállat Ty.
- Akkor lehetséges lenne, hogy lefoglaljak egy vitorlás hajót holnapra?
- Persze. Mikor jöttök?
- Nem tudom. Kábé ilyenkor.
- Oké. Akkor holnap!
- Ez, de szar! – tört ki belőlem, mikor már hazafelé sétáltunk. – Most mit csináljunk?
- Nem tudom… Mit szoktál csinálni, mikor nincs semmi ötleted?
- Vásárolni! – csillant fel a szemem.
- Na, azt nem – nevetett fel, azt hitte viccelek. Pedig nem.
- Na, kérlek! – boci szemekkel néztem rá, mire ő elkomorult.
- Most tényleg komolyan beszélsz? – vonta fel a szemöldökét.
- Persze! Ha unatkozok, mindig vásárolok. Légyszi!
- Egy feltétellel – mondta néhány pillanatnyi gondolkodás után. Kíváncsian felvontam a szemöldököm és bólintottam. – Az én motorommal megyünk.
Mivel jelen pillanatban nem volt kedvem vitatkozni és valahogy éreztem, Sirius még így is nagyon húzza a száját a vásárlás miatt, ezért engedtem neki. De ezt még megbánja. Úgy összevásárolom magam, hogy csak, na!
- És a cuccokat hogyan hozzuk haza? – kérdeztem, mikor már a motorján ültem egy pótbukósisakkal a fejemen.
- Majd te fogod őket – nevetett, mire felmordultam.
Nem tartott sokáig az út, busszal persze legalább fél óra, mivel minden méteren megáll, de Sirius nem volt az a szabálytartó típus. Végig több mint százzal repesztett, szóval, ha nem lett volna rajtam bukósisak, tuti szerteszét állt volna a hajam. Így csak totál elgémberedtem, és alig bírtam lépni, mikor leszálltam a mociról.
- Na, hogy tetszett? – kérdezte Sirius, miután levette a bukósisakját.
- Azt hiszem, én inkább maradok a busznál - mondtam a fenekemet masszírozva.
A nap további része nagyjából annyiból állt, hogy egyik butikból ki, a másikba be. Délután beültünk egy gyorsétterembe kajálni, aztán mentünk is tovább. Nagyon jól elvoltunk, Sirius irtó vicces egy fazon. A legtöbb helyen már hülyének néztek minket, annyit vihogtunk. De nem érdekelt, Sirius nagyon felvidított. Mindent felpróbált, amit csak a kezébe adtam, és ebből irtó sok vicces szitu keveredett ki.
- Na, milyen?
Már legalább a huszadik boltban voltunk, és épp egy rikító pink ingben és sárga gatyában feszített. Már görnyedeztem a röhögéstől, ő meg még rátett egy lapáttal és úgy illegette magát, mint egy buzi. Egy nő épp akkor nézett felénk, mikor Sirius a fenekét rázta. A nő értetlenkedő arcát látva úgy visítottam fel, mint egy elmebeteg, és már Sirius is csapkodta a falat, mert nem kapott levegőt a nevetéstől.
Aztán jött a biztonsági őr és rendbontás ürügyén kitessékelt minket.
- Na, azt hiszem ennyi ökörködés elég is volt mára – mondtam, mire bólintott.
- Azért remélem, jól érezted magad.
- Viccelsz? Nem is emlékszem, mikor nevettem ennyit utoljára.
- És még jól be is vásároltál. Termékeny egy napunk volt – kacsintott.
Hát ez igaz. Vettem egy új szoknyát, két farmert, három felsőt, két övet és egy tornacipőt. Sirius egészen eddig lovagiasan cipelte a szatyraimat, de a motoron nekem kellett fognom őket.
Hazafelé már nem volt olyan szörnyű a motorozás, mint először. Most már tudtam, mire kell számítanom, és valamilyen szinten még élveztem is. Sirius leparkolt a háza előtt és segített leszállni.
- Nem jössz be? – kérdezte az ajtó felé intve. – Megnézhetnénk valami filmet.
- Hát nem is tudom… - Haza kéne mennem, hogy megnézzem, hívott-e Luke. Jé, de fura! Ez egész nap eszembe se jutott. Úgy tűnik Sirius jó hatással van rám. Vagy inkább rossz hatással? Nézőpont kérdése…
- Na, ne kéresd már magad! Bejössz, csinálok pattogatott kukoricát, megnézünk egy filmet és hazamész. Valamivel viszonoznom kell, hogy ennyi idődet rám szánod.
- Vajas a pop corn? – kérdeztem, mire felnevetett és bólintott. – Akkor jövök!
- Szendvicset nem kérsz? – fordult felém, mikor már a konyhába tartottunk.
- Nem, kösz.
Nekidőltem a pultnak és kibámultam az ablakon, ami az utcára nézett. Derek épp ebben a pillanatban ért a házunk elé egy lány társaságában. A csaj kábé egy, vagy max két évvel lehetett idősebb, mint én. Hosszú, szőkésbarna haja lófarokba volt kötve. Derek átkarolta a derekát, úgy vezette őt végig az előkerten. Biztos ő Nina. Talán eddig kellett győzködnie Dereknek, hogy lefeküdjön vele? Azért puhította eddig? Csak egy éjszakáért, mint az eddigi lányokat?
- Mit nézel ennyire? – lépett mellém Sirius és ő is kibámult az ablakon, de a turbékoló páros már bement a házba.
- Nem mondott neked Derek valamit egy bizonyos Nináról? – fordultam felé. Mikor rám nézett, arca olyan közel került az enyémhez, hogy ha egy arasznyival közelebb hajol, simán le tudott volna smárolni.
- Nem rémlik. Így hívják a lányt, aki tetszik neki? – A mikróhoz lépett és belerakta a zacskós pop cornt.
- Hát olyasmi. Mostanában elég furán viselkedik. Nem tudok kiigazodni rajta.
- Ezt hogy érted?
- Tudod, ő mindig is az egyéjszakás kalandok híve volt. Nem akarta lekötni magát senki mellett. Soha. A randi szó az ő szótárjában nem szerepel. Akkor kezdtem gyanakodni, mikor először mondta, hogy randizik ezzel a Ninával. Az meg még furcsább, hogy még mindig találkozgatnak. Érdekelne, mi történt vele.
- Talán megunta az egyedüllétet. Egy idő után már a függetlenség sem olyan szórakoztató – sóhajtott.
- Saját tapasztalat? – kérdeztem vigyorogva.
- Olyasmi.
- És mi van azzal a szőke csajjal, aki nemrég látogatott meg? Eléggé össze voltatok tapadva.
- Felejtős a csaj. Egy ideig jártunk, aztán kiderült, hogy csak egy IQ nuku barbi. De jó az ágyban – kacsintott.
- Jellemző – forgattam a szemem. – Ilyen hozzáállással csodálkozol, hogy nincs senkid?
- Ezzel most a lelkembe gázoltál. – Fájdalmas képet vágott, de a szája felfelé görbült.
- Fáj az igazság? – kajánkodtam.
- Na, és veled meg Luke-kal mi a helyzet? – váltott témát hirtelen. Igazából nem volt udvariatlan a kérdés, vagy túl személyes, mégis elkomorodtam.
- Megvagyunk – mondtam szárazon.
- Hát ez nem volt túl meggyőző. Talán valami baj van?
- Mi vagy te, lelki segély szolgálat? – kérdeztem vigyorogva.
- Hát, ha akarod, akkor az – kacsintott, majd komoly képpel hozzátette: - Mondja el, mi nyomja a szívét, szép hölgy! – Nagyot sóhajtottam, aztán belekezdtem.
- Emlékszel, tegnap mikor lementünk a partra azt mondtam, hogy azért végeztem olyan gyorsan Luke-kal, mert elfelejtettem, hogy aznap nem dolgozik? – Bólintott. – Nos, az a helyzet, hogy Luke mondta reggel, hogy nem tudunk találkozni a nap folyamán, mert be kell mennie dolgozni. De valaki más volt az őrhelyén, és azt mondta, hogy nem is hívták be. És nem tudom, miért hazudott. Ráadásul azt ígérte, felhív este, de nem telefonált. Fogalmam sincs, mit kellene tennem…
- Nem lesz mostanában névnapod, vagy szülinapod, vagy ilyesmi? – kérdezte Sirius.
- Hát, kábé egy hónap múlva leszek tizenhét. De ez miért fontos?
- Lehet, hogy a bulidat szervezi, csak meg akar lepni, és ezért találta ki ezt a melós dolgot.
- Hát nem is tudom… - Luke amint bulit szervez nekem? Elég furcsa gondolat. – Luke nem az a bulizós fajta.
- De te az vagy, nem? Ha neked akar örömet szerezni, egy kicsit csak félre tudja rakni azt, hogy ő mit szeret, vagy mit nem. – Ebben van valami. De akkor sem nyugodtam meg teljesen. Még mindig ott motoszkált a fejemben, hogy mi van akkor, ha már nem szeret, és valami másik lány van a dologban? – Na, gyere, kezdjük el a filmet. Az legalább egy kicsit eltereli majd a gondolataidat. Remélem – mondta, és elindult a nappaliba. Fogtam a tálat, amiben a pattogatott kukorica volt és követtem.
A film igazából nem volt rossz, volt benne humor, akció, még egy kis romantika is. De még így sem sikerült megfeledkeznem a Luke-kal való problémámról.
- Hát akkor holnap találkozunk – mondtam Siriusnak, mikor már a cuccaimmal felpakolva álltam a küszöbön. – Ha lehet, most légy kész, mire érted jövök.
- Igyekezni fogok – nevetett. - Akkor jó éjszakát.
- Neked is.
Mikor beléptem a házba síri csend fogadott. Először azt hittem, senki nincs otthon, de ahogy felértem az emeletre láttam, hogy Derek és apa szobájából fény szűrődik ki. Szóval mindenki itthon van, csak bevackolták magukat. Hát jó, úgysem volt kedvem beszélgetni.
Bedobtam a gardróbba a vásárolt holmikat, aztán megnéztem a telefonom. Egy nem fogadott hívás volt, legnagyobb megkönnyebbülésemre Luke-tól. Alig pár perce hívott, szóval még biztosan fent van, felhívom.
- Szia, Jess – köszönt kedvesen a telefonba.
Most akkor elmondjam neki, hogy tudom, hogy nem volt dolgozni, vagy ne? Ha Siriusnak igaza van, és tényleg meglepetést akar okozni, akkor nem lőhetem le a poént. És ha valami másik csaj van a dologban, azt úgysem ismeri be, szóval nincs értelme kiverni a ricit. Majd valahogy utána járok a dolgoknak, de addig is úgy teszek, mintha mi sem történt volna.
- Szia, Luke.
- Ne haragudj, hogy nem hívtalak, csak anya megkért, hogy intézzek el pár dolgot a ház körül, meg a városban, és nem volt időm telefonálni. – Gyenge kifogás. De egyelőre elfogadom.
- És, milyen napod volt? – A hangja ugyanolyan volt, mint eddig. Semmi változást nem észleltem rajta. Akkor most minden oké?
- Egész jó. – Nem akartam neki beszámolót tartani, mert még a végén megint féltékenységi rohamot kap. Tényleg! Ha féltékeny volt legutóbb Siriusra, akkor csak szeret, nem? – Mikor látlak? – kérdeztem vágyakozva.
- Kétlem, hogy a héten tudunk találkozni – mondta szomorúan.
- De miért? – a hangom elcsuklott. Én látni akarom! Most!
- Minden nap dolgozok, szóval hulla fáradt leszek, meg anyáék is elutaznak és az itthoni dolgok is az én nyakamba szakadnak.
- Értem – sóhajtottam lemondóan. Vajon tényleg dolgozik, vagy megint csak kifogásokat keres? – Holnap majd meglátogatlak azért a parton, úgyis készültem oda.
- Jól van. – Hm, nem volt nyugtalan a hangja. Ha nem akarná, hogy menjek, mert félne a lebukástól, akkor megpróbálna lebeszélni. De nem ellenkezik. Akkor igazat mond, holnap tényleg dolgozni fog.
- Szeretlek.
- Én is téged, napsugaram. – De rég hívott így. Jó újra hallani. – Álmodj szépeket!
- Te is.
Miután leraktam a telefont végigdőltem az ágyamon és egy másodperccel később már aludtam is.
*
- Jess, Jess – Valaki gyengéden végigsimít az arcomon. – Kelj fel, Jess! – Ki lehet ez? Talán Derek? Nem, ő már rég leborított volna egy pohár hideg vízzel.
- Hagyj! – dünnyögtem álmosan és a másik oldalamra fordultam.
- Gyere, mert a végén még elviszik a vitorlásunkat. – Sirius? Mit keres ez az ÉN szobámban?
A szemeim felpattantak és az első dolog, amit észlelni tudtam velük egy visszafogottan mosolygó Sirius volt. Úristen, ez halál ciki! Mi lehet annál gázabb, mint ha a helyes szomszéd sráccal találod szembe magad hajnalok hajnalán, mikor szétvetett tagokkal döglesz az ágyadon, a hajad kócos, az előző napi ruhádban vagy, nem zuhanyoztál, és még fogat se mostál?
- Áááá – sikítva rántottam magamra a takaróm és próbáltam hátrálni Siriustól amennyire csak lehetett, de ezzel csak azt értem el, hogy legurultam az ágy túloldalán.
- Jesszus, Jess! Jól vagy? – Megkerülte az ágyat és segített feltápászkodni.
- Dehogy vagyok! Mi a frászt keresel te itt? – Most meg hisztisnek is tart… Remek.
- Mivel már dél is elmúlt és még mindig nem jöttél át, gondoltam megkérdezem, mi van veled. Mikor átjöttem Derek mondta, hogy még alszol, de nyugodtan keltselek fel. – Oké, szóval Dereket kell megölnöm. Világos. – De jól vagy? Nem ütötted meg magad?
- Mi? Persze… - nyökögtem tök értelmetlenül. – Jól vagyok.
- Akkor lent megvárlak – mondta mosolyogva, majd fejcsóválva kiment a szobából.
Hát az, hogy majdnem szívinfarktust kaptam, enyhe kifejezés. Most legalább már tudok rendesen levegőt venni. A frászt hozta rám.
Sietve összekészülődtem: letusoltam, felöltöztem, összepakoltam pár szükséges holmit, aztán mielőtt még leszáguldottam volna a földszintre, felkaptam a telefonom és tárcsáztam Tyler számát. Első csengés után felvette és vidáman köszöntött.
- Szia Ty! Figyelj, lenne egy aprócska kis kérésem…
Amikor leértem, Sirius épp Derekkel beszélgetett és egy bögre friss kávé gőzölgött előtte. Nem szeretem a kávét. Totál egészségtelen.
- Na, látom végre felébredtél kis álomszuszék – vigyorgott rám kajánul édes drága bátyám.
- Marha vicces… Örülök, hogy ilyen jól szórakozol. – Felkaptam egy almát, megragadtam Sirius karját és vonszolni kezdtem az ajtó felé.
- Na, látom már felélénkültél – vigyorgott, mikor már egymás mellett haladtunk az út szélén.
- Van, hogy rosszul viselem a reggeleket – vontam vállat. Ez igaz. Akik ismernek, tudják.
- Ezt észben tartom.
Néhány percig szótlanul lépkedtünk egymás mellett, miközben én az otthonról hozott almát csócsáltam, aztán Sirius törte meg a csendet.
- Szóval vitorlás, hm?
- Az bizony! De előtte még…
- El kell intézned valamit – fejezte be helyettem. Bólintottam. – Szóval beszéltél Luke-kal – vonta le a helyes következtetést.
- Igen. Mondtam neki, hogy ma meglátogatom melóba, szóval ezt el kell intéznem.
- Oké, már úgyis fagyi hiányom van – kacsintott Sirius, mire elmosolyodtam.
Luke most legnagyobb megkönnyebbülésemre szokásos helyén ücsörgött és a vizet pásztázta. Felkiáltottam neki, mire mosolyogva rám kapta a tekintetét és lemászott az emelvényről.
- Szia, napsugaram! – köszöntött, majd egy hirtelen mozdulattal magához rántott és megcsókolt. Percekig nem is váltunk el egymástól és ez kissé megnyugtatott. De mikor távolabb húzódott tőlem újra hatalmába kerített a nyugtalanító érzés, ami az elmúlt napjaimra is rendesen rányomta a bélyegét. Még szerencse, hogy ott volt Sirius, nélküle egész nap a luke-os dolgon emésztettem volna magam.
- Meddig dolgozol ma? – kérdeztem, miközben szorosan hozzábújtam és reménykedve pillantottam fel rá.
- Elvileg nyolcig, de lehet, itt kell maradnom kilencig.
- És utána nem tudunk találkozni?
- Szívem, tudod, milyen fáradt szoktam lenni munka után.
- És holnap? – Már előre sejtettem a választ, de meg kellett kérdeznem.
- Hát… Holnap még talán megoldható lenne. Akkor azt hiszem, csak délutánig vagyok bent, este átjöhetnél – Na, szuper!
- Oké, akkor nyolcra átmegyek, ha az jó.
- Megbeszéltük – mosolygott, majd a tenger felé nézett és sóhajtott. – Most viszont vissza kéne mennem, mert még a végén kirúgnak – mondta, majd adott egy búcsúcsókot és visszaült az őrhelyére.
A másnapi remek kilátások fényében sokkal jobb kedvem lett és ez Siriusnak is feltűnt.
- Újra dúl a love? – kérdezte vigyorogva, mire én csak bólintottam.
Tyler már tűkön ülve várt minket, azt hitte, sosem érünk oda. Megmutatta a vitorlást, amit félretett nekünk, és elmagyarázta, mit hogyan kell működtetni és mi mire való. A hajó maga irtó szép volt, fehér és egész nagy. Párszor már utaztam ilyenen, de akkor általában apa irányított, szóval működtetési gondom nem volt. De majd csak megoldjuk valahogy Siriusszal.
- Vitorlát fel! – kiáltotta Sirius, mikor már a fedélzeten álltunk.
Kioldottam azt a kötelet, amit Ty mutatott, és láss csodát, a szél belekapott a vitorlába és elindultunk. Sirius próbált kormányozni és egész zökkenőmentes kijutottunk a nyílt vízre. Körbenéztem a hajón, nagyon kis otthonos volt. A fedélzet épp elég nagy volt, az ülőhelyen én és Sirius még akár fekve is kényelmesen elférhettünk volna, szóval elég tágas volt és párnázott! Az egyik sarokban (már ha a hajónak egyáltalán van sarka) találtam egy nagyobbacska faládát és kíváncsian kukkantottam bele.
- Jé! Ezt nézd! – kiáltottam hátra Siriusnak. Néhány pillanattal később már mellettem állt és ő is a láda tartalmát szemlélte. Alul volt két pokróc, felette meg egy halom kaja. A legtetején egy papír feküdt. Siriusszal vigyorogva összenéztünk és megnéztük a lapot, amit minden bizonnyal Tyler hagyott nekünk.
Sziasztok, kedvenc kuncsaftjaim!
Gondoltam, ha már nap, mint nap ellátogattok hozzám, megleplek titeket egy kis aprósággal. Maradjatok csak kint a vízen ameddig csak akartok, csomagoltam nektek pár falatot. Kellemes hajózást!
Ty
- Ez kedves – nevetett fel Sirius és máris kivett egy banánt a ládából.
Kicsit jobban szemügyre vettem a hajó felszerelését. Azt a valamit illetve azokat a valamiket kerestem, amiket Tyler remélhetőleg sikeresen feljuttatott a fedélzetre a kedvemért. Néhány pillanattal később meg is találtam őket. A láda mögé voltak elrejtve, azért nem vettem eddig észre. Szuper! Ördögi vigyor terült szét arcomon, miközben Siriust figyeltem, aki lenyűgözve kémlelte a vizet. Elég távol vagyunk már a parttól, ugye? Hát remélem…
- Sirius idejönnél egy pillanatra? – A szomszéd srác kíváncsian méregetett, de azért odalépett mellém. – Segíts kiszedni ezeket – mutattam a láda mögötti kupacokra.
- Hát ezek mik? – vonta fel a szemöldökét.
- Búvárfelszerelések – mondtam vigyorogva, mire eltátotta a száját.
- Búvárkodni fogunk? – kérdezte hitetlenkedve.
- Azt hittem már megszoktad, hogy ha velem vagy, csupa hajmeresztő dolgot csinálsz – böktem meg a mellkasát.
- De én még sohasem búvárkodtam.
- Én viszont már milliószor. Jó kezekben vagy, ne aggódj! – Na, erre a mondatra aztán végképp az összes szín kifutott az arcából. Ha nem lenne ilyen vicces látvány, még meg is sértődhetnék.
- Csak vedd fel ezt – dobtam neki a nagyobbik, piros-fekete búvárruhát. Akár még motoros szerkónak is elmenne… na, jó. Talán mégse.
Nagy nehezen magamra rángattam a másik, kék-fekete rucit, aztán előhalásztam az oxigénpalackokat.
- Na, hogy állsz? – kérdeztem hátra se nézve.
- Hát, ha ennek így kell állnia, akkor kész vagyok – hallottam Sirius kétkedő hangját. Megfordultam és egy kétségbeesett, de irtó szexi Siriusszal találtam szembe magam.
- Jól áll a feszülős cucc – jegyeztem meg vigyorogva, mire elhúzta a száját. Pedig én komolyan gondoltam. Minden izmát kiemelte. Vonzó látványt nyújtott. – Na, gyere ide! – Halál profin rákapcsoltam a hátára az egyik palackot és megkértem, hogy segítsen felrakni a másikat nekem. Nagy vonalakban vázoltam neki, hogy működik ez az egész, hogyan megyünk a vízbe, hogyan jelezzen, ha fel akar jönni, ilyenek…
Mikor már mindketten indulásra készen álltunk búvármaszkkal, légző csővel, uszonnyal, palackkal, búvármellénnyel együtt, Sirius kezébe nyomtam az egyik búvárkést, a másikat pedig én raktam el. Furcsán nézett rám, de én csak vállat vontam. Ez is a felszerelés része, nem én találtam ki.
Lehorgonyoztuk a hajót, aztán Siriushoz fordultam. Felmutattam a két hüvelykujjam, hogy minden rendben lesz, de ő csak megrázta a fejét és kétségbeesetten nézett a vízre. A hajó végébe mentünk és a tengernek háttal leültünk arra a kis részre, ami valamivel lejjebb volt, mint a fedélzet. Innen majd kényelmesen vissza is tudunk mászni. Intettem neki, hogy készüljön, aztán az ujjaimmal megkezdtem a visszaszámlálást és három másodperccel később nagy csobbanások kíséretében a vízbe vetettük magunkat.
Mihelyst kitisztult a kép, oldalra pillantottam, hogy megnézzem Sirius is épségben landolt-e. Úgy tűnt, a lelki traumát leszámítva nincs különösebb baja. Mikor tekintete találkozott az enyémmel jelezte, hogy jól van, így megnyugodtam kissé. Egyre mélyebbre úsztunk, már nem is láttam a hajó fenekét, ha felnéztem. Körülöttünk a víz háborítatlanul terpeszkedett el, és úgy éreztem, mintha nem is úsznék, hanem repülnék. Aztán egyre több hal kezdett ficánkolódni körülöttünk, szebbnél szebb, színesebbnél színesebb halak. Egyik nagyobb, másik kisebb, lapos, vagy éppen gömb alakú. Sirius álmélkodva figyelte a lenti világot, én pedig mosolyogva figyeltem őt.
A tenger feneke felé közeledve egyre több növénnyel akadtunk össze. Sirius szerencsésen bele is tekeredett valami kúszó, zöld izébe. Még jó, hogy volt nálam kés, így könnyű szerrel kiszabadíthattam. Tengericsillagok, különböző színű moszatok, kagylók, mindféle volt odalent. Szédítő látványt nyújtott az a sok élőlény, ott a mélyben. Nem is gondolná az ember, milyen zsúfolt az élet a tengerben.
Reméltem, hogy jó helyen horgonyoztunk és nem kell sokat úsznunk, hogy megleljük utunk célját. Volt ugyanis valami, amit mindig meglátogatok, ha idelent járok. És ezt meg akartam mutatni Siriusnak is. Néhány perccel később meg is pillantottam. Ott terpeszkedett lomhán a tengerfenéken, háborítatlanul, nyugodtan. Megböktem Siriust és a roncs felé mutattam. Ahogy ránézett szinte láttam, ahogy a Titanic képe villan az agyába. Nekem is ez jutott eszembe először, mikor megláttam. Most őszintén… Egy majdnem kettétört hajóroncsról mi más juthatna az ember eszébe?
Intettem Siriusnak, hogy ússzunk közelebb, és ő nem tiltakozott. Láttam rajta, hogy egyre kíváncsibb. A hajót kívülről már belepte a növényzet, ablaki fekete üregként tátongtak, deszkái elkorhadtak a víz több évi pusztító erejétől. Megfordult a fejemben, hogy valahogy rá kéne venni Siriust, hogy ússzunk be a fedélzetre, de még mielőtt megmozdulhattam volna, Sirius már el is indult befelé. Hm, merész.
Belülről sem volt sokkal jobb állapotban a roncs, mint kívülről és tulajdonképpen nem is értettem, miért tetszik nekem annyira, de mégis valahogy nyugtatólag hatott rám. Ez fura. Egy halom korhadt fa megnyugtat. Na, mindegy, mindig is tudtam, hogy fura egy teremtény vagyok.
Na, már most, azt tudni kell, hogy ez az egész hajó igazából nem olyan, hú de nagy. Van egy kis hajóbelsője is, ami megközelítőleg kábé akkora, mint a szobám. Csak onnan tudom, mert egyszer voltam lent. De rendesen be is szorultam a miniatürizált ablakba, amin keresztül próbáltam beúszni, szóval nem ajánlom senkinek.
Siriusszal átfésültük a fedélzet minden zugát, sőt még egy kis bújócskát is beiktattunk. Aztán intettem, hogy ideje volna visszamenni a rendes hajóra, mire mintha kicsit elszomorodott volna. Talán neki is annyira tetszik ez a hely, mint nekem? Akkor alakíthatnánk egy „Legyünk furák együtt” klubbot. Majd felvetem neki az ötletet.
Már indultunk volna arra amerről jöttünk, mikor észrevettem, hogy egy hatalmas cápa úszik el tőlünk nem messze. Rögtön megtorpantam, mire Sirius izomból nekem jött. Gyorsan megragadtam a karját és behúztam a kabinlejáróba. Értetlenkedve nézett rám, én pedig a cápára mutattam, ami még mindig ott körözött alig pár méterre tőlünk, elzárva a hajóhoz az utat. Sirius arca megmerevedett, mikor meglátta a böhöm nagy állatot. Próbáltam elmutogatni neki, hogy nem lesz baj, csak próbáljon mozdulatlan maradni, de nem igazán értette, mit akarok a tudomására hozni. Szerencsére annyira lemerevedett, hogy amúgy sem mozdult egy tapodtat sem, szóval ennyiben azért megkönnyítette a dolgom.
Mikor még hosszú percekkel később is ott gubbasztottunk összepréselődve, kezdett úrrá lenni rajtam a pánik. Nem tudtam pontosan mennyi időre elég az oxigénünk, ami a palackokban van, de ha még sokáig itt kell dekkolnunk, akkor kétlem, hogy visszaérünk vele a hajóhoz. Ugyan lenne egy módszer, ami esetleg beválhat, bár elég kockázatos, mert ha nem jön be, tuti cápaeledelként végezzük. De ha tovább maradunk itt, akkor meg megfulladunk, szóval sok választásunk nincs…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése