Mi történt?
- Jess, Jess, ébredj! – hallottam Sirius bársonyos hangját, miközben egy kéz gyengéden simogatta a hajam.
- Nyeeem – nyögtem álmosan és a másik oldalamra fordultam, nekiütközve így Sirius izmos mellkasának.
- Én személy szerint egész nap el tudnám nézni, ahogy alszol, de már dél is elmúlt és szerintem épp itt az ideje, hogy felkelj. – Éreztem, ahogy lassan közelebb hajol és édes puszit nyom a számra.
- Hm, finom – motyogtam, majd még mindig csukott szemmel átkaroltam a nyakát és a tarkójánál a hajába túrtam. Közelebb vontam magamhoz és számat a szájára tapasztottam. Vagyis tapasztottam volna, ha nem vétem el a célt, de mivel még mindig nem nyitottam ki a szemem, az állát találtam el. Apró csókokat leheltem rá, aztán ajkaimmal elindultam a nyaka, majd a mellkasa felé, hosszasan időzve a vállgödröcskéjénél, miközben ő szórakozottan simogatta meztelen hátamat a takaró alatt.
- Meg tudnám szokni az ilyen reggeleket – néztem rá csipától ragadó szemekkel.
- Ez könnyen megoldható – villantotta rám tipikus, szívdöglesztő vigyorát.
- Nem hinném, hogy apa díjazná – kuncogtam.
- Viccelsz? Egy ilyen éjszaka után még fegyveres őrséggel se tarthatna távol tőled – kajánkodott. – Valóságos istennő voltál tegnap – morogta kéjesen a fülembe, amitől én vágyakozva felnyögtem és türelmetlenül szájon csókoltam.
Egy szempillantás alatt fölém kerekedett és szorosan hozzám simult, még inkább felkorbácsolva ezzel vágyaimat. Tudom, hogy alig néhány órája voltunk együtt, de egyszerűen nem bírtam betelni vele: ahogy tenyerével a fejem mellett támaszkodott és teste az enyémhez préselődött, nyelve a nyelvemmel játszott és éreztem, ahogy ő is egyre inkább izgalomba jön, újra elöntött az a mámoros érzés, ami előző este. Vadul a szájába haraptam és körmeimet a hátába mélyesztettem, mire ő egy határozott mozdulattal megragadta a csípőmet és már épp hatolt volna belém, mikor hirtelen kivágódott a szobám ajtaja és valaki dörgő léptekkel becsörtetett.
Én és Sirius majd’ szívrohamot kaptunk az illetőtől, aki nem mellesleg a drága jó bátyám volt és éppen mindennek elmondta azt a nagy magasságost, miközben mi próbáltunk a takaró rejtekében maradni és izgalommal vegyes ijedségtől kalapáló szívünket nyugtatgatni.
- Mi a fenéért nem tudsz kopogni? – üvöltöttem rá dühösen, miután túljutottam első sokkomon.
- Nem hittem volna, hogy ti még ilyenkor is az ágyban döngetitek egymást! – vágott vissza vigyorogva, mire majdnem felkeltem, hogy lekeverjek neki egyet, de Sirius megszorította a karom. – Amúgy meg azért jöttem, hogy szóljak, apa nemsokára hazaér és szerintem jobb lenne, ha Sirius már nem lenne itt, mikor megérkezik.
- Szuper – morogtam magam elé mérgesen. – Egyéb jó hír?
- Örülj, hogy szóltam – feleselt Derek. – Nem hinném, hogy ennyivel megúsztátok volna, ha ő talál így itt titeket.
- Akkor talán mehetnél is – adtam ki az útját még mindig feldúltan.
- Nyugi, nem akarom látni, hogyan fejezitek be a kósza kis numerátokat – fintorgott kajlán. – Viszont veled – nézett a mögöttem fekvő Siriusra – lenne egy kis megbeszélni valóm.
Egy utolsó jelentőségteljes pillantást vetett ránk, aztán kiment, hangosan becsapva maga mögött az ajtót.
- Hogy lehet így elrontani egy ilyen szép reggelt? – húztam a fejemre durcásan egy párnát.
- Ugyan, babám – suttogott a fülembe csendesen Sirius. – Lesz még alkalmunk befejezni, ne aggódj. – Azzal elvette a fejemről a párnát és megcsókolt.
Néhány percig még élveztük egymás szájának ízét, aztán nagy nehezen szétváltunk és öltözködni kezdtünk. Nagyjából tíz perc elég volt hozzá, hogy teljes harci díszbe vágjuk magunkat, gyorsan leszaladtunk hát a lépcsőn, hogy megnézzük, elég időt pepecseltünk-e el az öltözködéssel ahhoz, hogy közben apa hazaérjen. Szerencsére azonban csak Derek üldögélt a konyhában és épp a reggeli kávéját szürcsölte.
- Ezt aztán gyorsan lezavartátok – jegyezte meg, fel se nézve az újságból, amit olvasott.
- Tényleg azt akarod elérni, hogy behúzzak egyet? – förmedtem rá indulatosan, hiszen egy reggelre már épp elég volt a kellemetlenül intim célozgatásaiból. – Mert elég jó úton haladsz!
- Hah! Mintha ugyan félnem kéne tőled – nevetett fel, majd méltatlankodó megjegyzéseimmel mit sem törődve Siriushoz fordult. – Akkor beszélhetnénk most? – Nem volt dühös, vagy szigorú a hangja, mégis komolyságot árasztott.
Óvatosan Siriusra pillantottam, de ő nem szakította meg a szemkontaktust Derekkel, csak aprót biccentett, aztán egy fél perccel később a két fiú már el is tűnt a nappaliban, én pedig magamra maradtam a kérdéssel, hogy vajon mi lehet ilyen sürgős?
Lábujjhegyen közelebb osontam a nappali bejáratához, remélve, hogy sikerül elcsípnem néhány szót abból a „hú, de fontos” beszélgetésből.
- Nézd, Sirius! – hallottam Derek hivataloskodó hangját. – Tudod, hogy kedvellek már azóta, hogy ideköltöztél. Jó haverok lettünk és személy szerint veled tényleg semmi bajom sincs, de Jess a húgom. Tény, hogy nem szívesen bántanálak pont téged, könnyebb lenne, ha legalább annyira utálnálak, mint Davenportot, de… - Sóhajtott. – Attól tartok, ha fájdalmat okozol Jessnek, egy pillanatig sem fogok habozni, hogy beverjem-e a képed, függetlenül attól, hogy mennyire jóban vagyunk. Remélem megértettük egymást.
El sem akartam hinni, hogy Derek képes volt megfenyegetni Siriust! Azok után, hogy szemmel láthatóan minden megbánás nélkül tönkrevágta a hivatalosan is első Siriusszal töltött reggelemet, képes megint ilyen kellemetlen helyzetbe hozni újdonsült barátom előtt!
Annyira fortyogott bennem az indulat, hogy legszívesebben odamentem volna hozzá és jól a képébe üvöltöttem volna, hogy vegye már észre magát, azonban mielőtt még akár levegőt is vehettem volna, Sirius édes kacaját véltem hallani és szoborrá dermedve, még inkább a falhoz simulva hegyeztem tovább a fülemet.
- Totálisan megértem az aggályaidat – mondta Sirius higgadtan. – Egy olyan srác után, mint Luke, egyáltalán nem csodálom, hogy félted Jesst. De biztosíthatlak, hogy én soha az életben nem fogom megbántani őt, mert szeretem. Minden perccel jobban odavagyok érte és eszem ágában sincs ezt most elcseszni.
Ahogy a falhoz lapulva hallgattam Sirius szívet gyönyörködtető szavait, majd’ elolvadtam, és ha tehettem volna, tuti a nyakába vetettem volna magam. Sajnos azonban nem akartam lebukni, hogy egész végig hallgatóztam, így kénytelen voltam elvetni az ötletet. Helyette inkább bárgyú vigyorral a képemen átsprinteltem a konyhába és buzgón kotorászni kezdtem a hűtőben, remélve, hogy a néhány pillanattal később belépő Derek és Sirius páros azt hiszi majd, hogy egész eddig a reggeli elkészítésével foglalatoskodtam.
- Nocsak, máris véget ért az életbevágóan fontos társalgásotok? – kérdeztem a tőlem telhető leggúnyosabb hangon, miközben levakarhatatlan vigyoromat próbáltam eltűntetni, elég groteszk hatást érve el ezzel.
- Igen, mivel nekem most már tényleg mennem kell – mondta Sirius halvány mosollyal az arcán, amit minden bizonnyal az én furcsa viselkedésem váltott ki belőle.
- Miért? - léptem közelebb hozzá, hogy aztán kezeimet a nyaka köré fonjam, és szorosan hozzá bújjak.
- Hallottad Dereket. Aputok nemsokára hazaér, és nem hiszem, hogy máris a nyakába kéne zúdítani ezt a dolgot.
- Titkolózni akarsz? – vontam fel a szemöldököm.
- Nem – nyomott csókot a számra. – Csak szerintem van jobb alkalom is arra, hogy a barátodként bemutass neki, mint a mostani. Vagy azt szeretnéd, hogy egy brutális buli utáni reggelen, üres piásüvegek és papírpoharak között kerüljön rá sor?
- Nem – ismertem be kelletlenül.
- Na, látod – simított végig az arcomon. – Akkor most már elengedsz?
Bólintottam.
- Kikísérlek.
Az ajtóban Sirius még adott egy csókot, aztán miután megígérte, hogy később felhív, hazasétált. Tekintetemmel követtem útját egészen addig, míg a bokrok teljesen el nem takarták a szemem elől, majd mély sóhaj kíséretében visszavánszorogtam a nappaliba, hogy belevessem magam a rendrakásba. Azonban még mielőtt akár egy üres sörösüveget felemelhettem volna, megjelent Derek és elzavart a káosz közvetlen közeléből, mondván: nehogy már a szülinapos takarítson.
A világért sem akartam tiltakozni ez ellen, szóval fogtam magam és felsprinteltem a szobámba, hogy vegyek egy frissítő zuhanyt még apa érkezése előtt. Mire végeztem a fürdőben és visszamentem a szobámba, már minden ajándék, ami eddig odalent hánykolódott, szép halomba rakva hevert az ágyam mellett. Vigyorogva a nagy kupac ajándék elé térdeltem és türelmetlenül kezdtem bontogatni őket, nem kímélve a szép csomagolópapírokat sem.
Volt ott minden, ami kellett: parfümök, ékszerek, könyvek, plüssmacik, sminkcuccok, körömlakkok és csoki minden mennyiségben. Utoljára hagytam Sirius ajándékát és kíváncsi mosollyal nyúltam a rózsaszínű tasakba, egy pillanattal később pedig döbbentem húztam ki a kezem, amiben immár egy fekete, valószínűleg nem túl sokat takaró bikinit szorongattam. Néhány kósza másodpercig csak bámultam a kis textildarabkákat, aztán hangosan felnevettem, mikor tudatosult bennem, hogy Sirius valószínűleg a habpartin történtek emlékére választott ilyen ajándékot – nem mintha emlékeztem volna bármire is, de azért a gesztus nagyon tetszett és a fürdőruha sem kevésbé. Ahogy nekiálltam összeszedegetni a földön heverő papírmaradványokat, elgondolkodtam azon, hogy vajon hogyan reagáltam volna Sirius kis tréfájára, ha tegnap este nem jöttünk volna össze.
Merengésemet azonban halk kopogtatás szakította félbe.
- Gyere csak! – kiáltottam szórakozottan, miközben a kukába hajítottam a szemetet.
- Jess? – hallottam egy határozatlan, vékonyka hangot az ajtó felől.
- Dó! – szisszentem fel meglepetten, mikor szembetaláltam magam sápadt arcú, csapzott hajú, kisírt szemű barátnőmmel.
- Zavarhatlak egy picit? – lépett beljebb félszegen.
- Persze! – Néhány lépéssel átszeltem a köztünk levő távolságot és betámogattam az ajtón, mert úgy láttam, igenis szüksége van rá.
Leültettem az ágyra és én is mellé telepedtem, majd hosszú percekig hallgatagon ültünk, és csak az ablakon halkan besüvítő szél törte meg a szoba csendjét. Bár gyötört a kíváncsiság, hogy mi baja lehet Dodónak, nem akartam faggatni, mert biztos voltam benne, hogy idővel úgyis mesélni kezd. Mi másért jött volna el ide?
Azonban még mielőtt Dó egy árva kukkot szólhatott volna, újabb kopogás hallatszott, majd nyílt az ajtó, és apa dugta be rajta a fejét.
- Szia, kincsem! – köszönt vidáman, majd mikor észrevette, hogy nem vagyok egyedül hozzátette: - Dó! De rég láttalak, hogy vagy?
Hülye kérdés, mégis hogyan lenne, ilyen ábrázattal?
- Apa… - Gyorsan felpattantam és átsiettem a szobán, majd aput magam előtt terelgetve kiléptem a folyosóra és behajtottam magam mögött az ajtót.
- Na, milyen volt a tegnapi buli? – kérdezte kedélyesen, észre sem véve, mennyire nem érek most rá fecsegni.
- Apu, nem ez a legmegfelelőbb pillanat, hogy ezt megbeszéljük.
- Hát jó – vont vállat. – Viszont szeretném, ha lejönnél velem, mert oda akarom adni az ajándékod! – mondta lelkesedéstől csillogó szemekkel.
- Apu – sóhajtottam. – Tudom, hogy még nem volt alkalmad felköszönteni, de most nem tudok lemenni. Dó szörnyen ki van akadva valamitől és fogalmam sincs, mitől, szóval ki kell derítenem és meg kell vigasztalnom. Viszont utána egész délutánra a tiéd vagyok, odaadhatod az ajándékod és olyan részletesen elmesélem neked a bulit, hogy meg is unsz. – Nagyokat pislogtam rá, remélve, hogy nem fog nagyon megbántódni, amiért így hanyagolom a szülinapomon. Vagyis a másnapján…
- Oh! – Arcáról rögtön lehervadt a lelkes mosoly, és helyét csalódottság vette át. – Persze, értem én. Úgyis itthon vagyok egész nap, majd szólj, ha ráérsz – mondta, aztán választ se várva faképnél hagyott.
Bűntudatosan bámultam utána néhány másodpercig, aztán eszembe jutott Dó és egy szempillantás alatt ismét a szobámban voltam. Barátnőm épp akkor állt fel, mikor én beléptem és zaklatottan indult el felém.
- Most el kell mennem – hadarta, miközben kioldalazott mellettem az ajtón.
- Mi? – szegődtem a nyomába. – De hát el sem mondtad, miért jöttél! És amúgy sem akarlak magadra hagyni ilyen állapotban.
- Jól vagyok!
- Hát nem úgy nézel ki – feleseltem. Már a nappalinál jártunk és apa, aki a tévé előtt ült, érdeklődve fordította a képernyőről ránk a tekintetét. Megragadtam Dó kezét, megállásra kényszerítve ezzel. – Azt hittem azért jöttél, hogy beszélgessünk.
- Igen, de látom, hogy neked épp nem alkalmas. – Fejével alig észrevehetően apa felé intett, majd kiszabadulva szorításomból tovább csörtetett. – Viszlát, Mr. Stuart!
- Dó, várj! – siettem utána. – Nincs semmi dolgom, teljesen ráérek, nyugodtan elmondhatod, mi a baj – erősködtem, de ő csak a fejét rázta.
- Nem. Majd később felhívlak és összefutunk valahol. Na, szia! – búcsúzott, majd kisétált a napfénybe.
Néhány pillanatig tanácstalanul álldogáltam a nyitott ajtónál azon tanakodva, utána menjek-e, majd hirtelen apa jelent meg mögöttem és kíváncsian kukucskált át a vállam felett.
- Dorothy már el is ment? – vonta fel a szemöldökét értetlenül, majd arcán diadalmas mosoly terült szét. – Akkor mégiscsak ráérsz most ünnepelni, igaz? – csillant fel a szeme, majd választ sem várva becsukta az ajtót és elindult a lépcső felé. – Várj meg a nappaliban, én szólok a bátyádnak. Egy perc és jövünk.
Tudva, hogy ez alól már úgysem tudok kibújni anélkül, hogy apa érzéseit meg ne bántanám, megadóan átkullogtam a nappaliba, várva, hogy jöjjön, aminek jönnie kell.
A rögtönzött kis családi ünneplés végül aztán nem is volt olyan kínos és feszélyezett, mint vártam – és amilyen többnyire lenni szokott. Eleinte persze – mikor még a Dó távozása miatti aggodalom is gyötört – elég feszült volt a hangulat. De aztán a torta, amit apa behozott, rögtön meghozta a kedvem. Már eleve a gesztus annyira meghatott, hogy sírásban törtem ki (nem is emlékszem, mikor kaptam utoljára tortát aputól a szülinapomkor), hát még mikor megkóstoltam azt az istenien finom, krémes túrótortát… Hmmmm. Mennyei volt, három hatalmas szeletet tömtem be belőle – amivel mellesleg egy kevés anyagi haszonra is szert tettem, mivel Derek nem volt hajlandó elhinni, hogy az utolsó morzsáig elpusztítom a tányérom tartalmát, és jó ötletnek tartotta ezt az elméletét egy fogadás témájává tenni. Hát jól megszívta. Hehe.
Minden esetre jó hangulatban telt a szülinapi „partim”: apától kaptam egy pár új tornacsukát – amibe első pillantásra beleszerettem -, és egy fél tucat sárgarózsát. Kedélyesen elcsevegtünk az előző napi buliról és arról, mit tervezünk még a nyár végéig. Apa kimerítő beszámolót követelt a filmemről – amiről az elmúlt nap eseményei miatt sikerült teljesen megfeledkeznem -, aztán Derek került terítékre, hogy mégis mit akar kezdeni magával most, hogy sikeresen leérettségizett. Elvileg már kutat valami elfogadható állás után és reméli, hogy őszre megtalálja a számára megfelelőt.
Annyira jól éreztem magam apával és Derekkel, hogy észre sem vettem, mennyire elszaladt az idő. Öt óra után nem sokkal aztán apa elment sörözni a munkatársaival, Derek Ninához igyekezett, én meg lélekszakadva rohantam át Lilyhez, hogy beavassam a Dóval történtekbe – átkoztam az eszem, hogy ez miért nem előbb jutott eszembe, hiszen míg én otthon dekkoltam, Lily simán nyújthatott volna lelki támaszt nem túl jó bőrben levő barátnőnknek. Meg is kaptam a magamét, mikor Lily megtudta, mi történt, de szerencsére nem méltatlankodott sokáig, így hamar hozzá tudtunk látni, hogy előkerítsük Dót.
Hál’ istennek nem kellett sok idő, hogy megtaláljuk. Először otthon kerestük, aztán a parton, és végül a közös kis játszóterünkön találtunk rá. Egy padon ült és épp kifejezéstelen arccal meredt maga elé, miközben hallgatta a mellette ülő alak monológját.
- Ryan? – ráncolta a homlokát Lily, mikor már elég közel értünk a pároshoz, hogy felismerjük a Dó mellett ülő „idegent”. Egy vaskosabb fa mögé húzódtunk, nehogy megzavarjuk a beszélgetést, de mégis halljunk minden elhangzó szót.
- …tényleg nem tudok mit kezdeni ezzel az érzéssel és nagyon sajnálom, ha megbántottalak. Nem akartam. – Ryan kezével óvatosan megsimogatta Dó padon pihenő kezét, mire ő indulatosan elrántotta azt.
- Miért most? Hm? Miért pont most jut eszedbe, hogy szeretsz? – háborgott. – Várj, ne is válaszolj! Pontosan tudom, miért éppen most tört rád ez az egész…
- Lily, ez egy bizalmas beszélgetés, nem hiszem, hogy tisztességes itt hallgatózni – suttogtam, de Lil lepisszegett.
- Dó úgyis mindent elmesél majd – legyintett.
- Az nem ugyanaz – ráztam a fejem, majd karon ragadtam és a lehető leghalkabb módon hallótávolságon kívülre rángattam.
- Hé! Most ezt miért kellett? – nyafogott, mikor már elég messze voltunk.
- Egy jó barátnő nem kémkedik a barátnője után. Ez most csak rájuk tartozik és nekünk nincs jogunk kihallgatni őket.
- De mit számít ez, ha egyszer úgyis megtudjuk majd! – csattant fel türelmetlenül.
- Erkölcsileg nem helyes, Lil. Amúgy meg fordított esetben te sem örülnél, ha leskelődnénk utánad meg James után.
Egy darabig még morgott, de aztán valószínűleg belátta, hogy igazam van, mert nem erősködött tovább.
- És akkor most mihez kezdünk? – huppant le a padkára. Lábait kinyújtotta, kezeivel pedig megtámaszkodott.
- Hát meg kéne várnunk, míg végeznek. Bár ki tudja, meddig fog ez tartani.
Én is ledobtam magam Lily mellé és együtt bámultuk a vakítóan kék eget. Hirtelen eszembe jutott, mikor néhány hete a házunk előtt ugyanígy ülve vártam Luke-ra és megjelent Sirius, hogy kötözködjön egy sort, aztán eltűnt Kimmel a szájában. Fintorogtam egyet, ahogy visszagondoltam erre a nem túl pozitív emlékképre, és inkább másfelé tereltem a gondolataimat, nehogy elhányjam magam. Elmerengtem a Siriusszal való kapcsolatomon és megállapítottam, hogy amilyen döcögősen indult, olyan szépen egyenesbe jött az egész. Őszintén szólva kissé lámpalázas voltam, hisz csak most kezdtünk járni és nem tudtam pontosan, milyen kötelezettségekkel, vagy épp kompromisszumokkal jár Sirius Black barátnőjének lenni. Tudom, hülyeség, hisz miért kéne aggódnom, ha szeretjük egymást. De azért kíváncsivá tett, hogyan fog alakulni ez a dolog.
- Jut eszembe! Még nem is mondtad, hogy tetszett a kis szülinapi összejöveteled – vigyorgott rám az erős napfénytől hunyorogva Lil, kizökkentve mélázásomból.
- Tetszett – mondtam visszafogott mosollyal.
- Akkor jó. Igazság szerint vannak hiányzó emlékfoltjaim – vallotta be vonakodva. -, de ha te élvezted, akkor jó. Úgyis az volt a cél.
- Hát igen, Sirius igazán kitett magáért.
- Sirius? – csodálkozott Lily. – Nem Derek volt a főszervező?
- A-a. Sirius ötlete volt az egész és a munka oroszlánrészét ő végezte. Bár tény, hogy meg is kapta érte a jutalmát – nevettem.
- Jesszus, Jess, mit csináltál? – kérdezte Lil tettetett felháborodással a hangjában. – Mesélj el mindent!
Így aztán, míg vártuk, hogy Dodo és Ryan befejezzék a társalgást, részletesen beszámoltam Lilynek az előző este eseményeiről. Ő csak bőszen hallgatott és vigyorgott magában, én pedig már előre tudtam, mit fog mondani.
- Én megmondtam, hogy összejöttök! – bukott ki belőle, még mielőtt befejezhettem volna a mesélést, aztán a következő pillanatban már rám vetette magát és boldog nevetéssel nyomott puszit az arcomra.
- Fúj, Lil, tiszta nyál lettem! – nyafogtam visítva.
- Ennek annyira így kellett lennie! – lelkendezett. – Most már csak Dónak kell összejönnie Ryannel, vagy Remusszal és teljes lesz az összkép.
- Hát ez az – sóhajtottam gondterhelten. – Kíváncsi vagyok, mi történhetett tegnap, hogy Dó így kiakadt.
- Szerintem azért ne várj túl sokat. Tudod, hogy ő milyen kis lelkis. Néha még a legkisebb dolog is totál megviseli.
- Lehet, de én akkor sem szeretem, ha valaki, aki ilyen közel áll hozzám, ennyire letargikus hangulatban van, mikor én boldog akarok lenni. Hogyan legyen teljes a boldogságom, ha az egyik legjobb barátnőm ennyire szomorú?
- Ne aggodalmaskodj már ennyit – forgatta a szemeit Lil. – Bármi is az, meg tudjuk oldani. Azért vagyunk itt neki, hogy segítsünk.
- Pontosan! Úgyhogy szerintem épp itt az ideje, hogy megnézzük, még nem ölték-e meg egymást Ryannel – pattantam fel, aztán sikeresen felhúztam a földről Lilyt is.
Halk léptekkel, óvatosan megközelítettük a fát, ami mögött nemrég meghúzódtunk és kíváncsian kukkantottunk ki mögüle. Legnagyobb megkönnyebbülésünkre a padon már csak Dó ücsörgött egymagában, könyökét a térdére támasztva, kezébe temetve arcát. Lilyvel egymásra néztünk és egy néma bólintással elindultunk barátnőnk felé.
- Dó? – szólítottam meg óvatosan, mikor már elég közel értünk hozzá.
Ijedten kapta fel a fejét és sírástól vöröslő szemekkel nézett ránk.
- Jaj, lányok! – hüppögte, aztán egy pillanat alatt felugrott és a nyakunkba vetette magát.
Néhány percig csak álltunk ott összeölelkezve, Lilyvel próbáltuk nyugtatgatni Dót, akin látszott, hogy valami nagyon felzaklatta, aztán mikor már kellőképpen lehiggadt, leültettük a padra, Lily mellé ült, én pedig elé térdeltem.
- Akarsz beszélni róla? – kérdezte tartózkodóan Lil.
- Elegem van belőlük – mondta Dó egyszerűen.
- És lehet tudni, kiből miért? – folytattam a faggatózást.
- Mert csak hatalommániás hímek, akik birtokolni akarnak és semmi mély érzés nincs bennük.
- Ezt kifejthetnéd.
- Tegnap este majdnem összeverekedtek miattam – vágott a közepébe Dodo. – Épp Remusszal beszélgettem az egyik sarokban, de tényleg semmi komoly nem történt – mondta nyomatékosan -, aztán megjelent Ryan, és elkezdett üvöltözni, hogy Remus szálljon le rólam, én meg azonnal menjek vele, mert beszélni akar velem.
- Gondolom nem volt éppenséggel józan, igaz? – próbáltam védeni Ryant.
- Ugyan Jess, ez nem mentség! Sosem volt az… - rázta a fejét Dó. – Minden esetre én jól elküldtem a fenébe, de ő nem bírt magával és elkezdett rángatni kifelé. Na, erre már Remus is bedühödött és nekiesett Ryannek, hogy azonnal engedjen el, mert ha még egyszer hozzám ér, beveri a képét. Hát nekem már ott elegem volt a kakasviadalból, de mivel nem akartam galibát a szülinapodon – nézett rám -, megpróbáltam kicibálni őket a ház elé. Fogalmam sincs, hogyan, de végül is sikerült kiterelnem őket. Mivel úgy gondoltam, ezt a dolgot nekem kell elintéznem, mégpedig úgy, hogy beszélek Ryannel, megkértem Remust, hogy hagyjon minket magunkra. Persze eleinte nem akart elmenni, de sikerült rábeszélnem.
- És mit beszéltek Ryannel?
- Hát, először is egy pofonnal nyitottam – jelentette be büszkén. – Aztán jól kiosztottam és ott hagytam.
- Ennyit a beszélgetésről… - morogtam.
- Pontosan miket vágtál a fejéhez?
- Megmondtam neki, hogy mennyire haragszom rá, amiért úgy lelépett, még egy nyamvadt levelet sem tudott hagyni, aztán fel se hívott, semmilyen módon nem próbált kapcsolatba lépni velem, most meg odajön és jelenetet rendez, csak mert az egyik jó barátommal beszélek. Semmi joga nem volt hozzá! Csak kihasznált és eldobott, akár egy koszos rongyot, pedig én azt hittem, ennél többet jelentek neki, hogy legalább barátok vagyunk, ha már mást nem érez irántam. – Igyekezett visszafogni magát, de látszott rajta, hogy már nem sokáig bírja, és menten elsírja magát.
- És ezután elrohantál? – kérdeztem óvatosan, mire könnyes szemmel bólintott.
- Tehát nem is hagytad, hogy megmagyarázza – vonta le a helyes következtetést Lil.
- Meg se próbált utánam jönni…
- De most mégis idejött, nem igaz?
- Ezt honnan tudod? – kapta fel a fejét Dó.
Lilyvel futó pillantást váltottunk és bocsánatkérően néztünk Dodóra.
- Tulajdonképpen korábban már voltunk itt – vallottam be. – De láttuk, hogy nem vagy egyedül és nem akartunk zavarni titeket, szóval odébb álltunk.
- Nem kellett volna elmennetek…
- Nem ez a lényeg! – legyintett Lil. – Hanem, hogy mit mondott Ryan.
- Csupa badarságot hordott össze – forgatta a szemét Dó. – Azt mondta, hogy csak azért hagyott ott az után az éjszaka után, mert nem akarta, hogy ez a dolog a barátságunk útjába álljon és időre volt szüksége, hogy átgondolja, hogyan tovább. Állítása szerint már megbánta, hogy nem várta meg míg felébredek, csak kicsit megijedt ettől az egésztől, és azt hitte, nekem ez csak egy jelentéktelen kaland, és nem akarta hallani, ahogy elküldöm.
- És te feltételezed, hogy nem mond igazat.
- Nem feltételezem, hanem tudom! – háborgott. – Kétlem, hogy pusztán véletlenségből kezd pont akkor érdeklődni irántam, mikor feltűnik a láthatáron Remus.
- Te bolond vagy! – mondtam egyszerűen. – Ennyire nem ismered Ryant? Hogy feltételezheted róla, hogy hazudik egy ilyen fontos dologban? És hogy csak újabb trófeát akar szerezni általad?
- Végső soron ő is csak férfi – vont vállat Dodo.
- És egyben az egyik legjobb és legrégebbi barátom. Te is tudod, hogy minden nőügyét megbeszéli velem. Azt hiszed, te kivétel vagy ez alól?
- Hogyan? – nézett rám kerekre tágult szemekkel. – Te beszéltél vele rólam? – Bólintottam. – Mikor?
- Miután hazajöttünk a sátorozásból.
- És még csak nem is szóltál? – csattant fel dühösen. – Mit mondott?
- Nagyjából azt, amit neked. És szerintem őszintén beszélt.
Dó megrökönyödött arckifejezéssel meredt a távolba, mi meg Lilyvel csendben vártuk, hogy megszólaljon. Néhány perc után azonban Lil megunta a tétlenül ücsörgést.
- Nézd, Dó… Tudjuk, hogy most nehéz lehet neked: össze vagy zavarodva, azt sem tudod, hol áll a fejed. De nem szabad makacsul ragaszkodnod a saját igazadhoz, miszerint Ryan egy hatalommániás pöcs, aki átment rajtad, mint az úthenger. – Megrovó pillantást vetettem vörös hajú barátnőmre, de ő ügyet sem vetett rám. – Vegyük például Jess és Sirius esetét!
- Hé, minket hagyj ki ebből! – teremtettem le, de ő meg se hallotta.
- Szerinted mit érezhetett Sirius, mikor a habparti utáni reggel felébredt és Jess sehol se volt?
- Valószínűleg teljesen össze volt törve és nem értette, mit rontott el. Bezárkózott a fürdőszobájába és egész délelőtt sírt, amiért ilyen csúnyán kihasználták és megbántották az érzéseit – hüppögte Dó, utat engedve könnyeinek.
- Igen, minden bizonnyal ezt érezte – helyeselt Lily, mire én gyilkos pillantást lövelltem felé, persze ismét hasztalanul. – De utólag kiderült, hogy csak félreértés volt az egész és valójában Jess is szereti őt, igaz? Most pedig nézz csak rájuk! Még erőszakkal sem lehet elválasztani az ifjú gerlepárt!
- Lemaradtam valamiről? – vonta fel a szemöldökét értetlenkedve Dó.
- Jess és Sirius tegnap összejöttek! – jelentette be vigyorogva Lily, mire Dó izgatottan fordult felém.
- Gratulálok! – szorított magához, kipréselve belőlem az összes levegőt.
- Nem nagy ügy – prüszköltem.
- Hogyan történt? Azt hittem, félsz belemenni egy új kapcsolatba.
- Jaj, nehogy már elbizonytalanítsd itt nekem, mikor végre beismerte magának, hogy szereti Siriust! – förmedt rá Lil. – Olyan édesen mesélte el a sztorit, hogy majd’ megzabáltam. Még a forgatáson kezdődött a dolog, mikor pakolás közben… - azzal Lily elejétől a végéig elismételte Dónak, amit az imént tőlem hallott. – Tehát mi ebből a tanulság? – kérdezte végül.
- A bajbajutott kislány szerep mindig beválik? – tippelt Dó, de Lily a fejét rázta.
- Az, hogy ha szeretsz valakit, és az illető viszontszeret, nincs értelme várni, és a sok veszekedéssel húzni az időt, hanem össze kell jönni szépen, és boldogan élni! Vegyél példát Jessről!
- Én örülök Jess boldogságának, tényleg! De ez, köztem és Ryan között teljesen más…
- Jó, mi nem is akarunk kényszeríteni semmire, csak azt szeretnénk, hogy gondold át a dolgot és próbáld elhinni, hogy igazat mondott – győzködtem.
- Oké, oké – tartotta fel a kezét védekezőleg. – Megfontolom a dolgot.
- Remek! – pattant fel Lily. – Akkor ennek örömére jöhet egy jó nagy adag fagyi?
- Naná!
Így aztán lementünk a strandra, Joe bácsi fagyizójába és kértünk egy-egy extra méretű fagyi kelyhet. Amikor Lily felhozta ezt a fagyi dolgot, veszettül megkívántam a banán splittet, de mikor a felszolgálósrác elém rakta a nagy halom tejszínhabbal megspékelt fagyi tornyot, mentem elment az étvágyam.
- Azt hiszem, én ezt most inkább kihagynám – toltam el magam elől a tálat fintorogva.
- De hát imádod a banán splittet! – mutatott rá Lily.
- Most valahogy nem kívánom. Felfordul tőle a gyomrom. – Már éreztem, ahogy egyre jobban elhatalmasodik rajtam a hányinger. – Fúj, a látványától is rosszul vagyok. – Sietve felálltam és a fagyi árát az asztalra dobtam. – Bocs csajok, de most le kell lépnem. Amúgy is át akartam menni Siriushoz.
- Ó, hát itt van a kutya elásva! – nevetett Dó. – Persze, persze, menjél csak.
- Aztán rossz legyél ám! – kacsintott Lil, mire elnevettem magam.
Ahogy sétáltam hazafelé és mélyeket szippantottam a friss levegőből, kezdtem jobban érezni magam. Mire Sirius háza elé értem, már semmi bajom nem volt. Hevesen dobogó szívvel lépdeltem egyre közelebb a bejárati ajtóhoz és megmagyarázhatatlan izgalmam csak fokozódott, ahogy vártam, hogy reagáljon a csöngetésemre. Alig néhány pillanattal később pedig meg is jelent és ellenállhatatlan mosolyát rám villantva üdvözölt.
- Szervusz, baba! – Közelebb lépett, egyik kezével átkarolta a derekam, a másikkal pedig kisimított egy kósza tincset az arcomból.
- Zavarlak? – kérdeztem kiszáradt torokkal. Ahogy bőre az enyémhez ért, szinte felperzselte az arcom.
- Hát a srácok nemrég érkeztek – bökött fejével a ház belseje felé. – Mondtam, hogy majd hívlak – tette hozzá mosolyogva. – Vagy ennyire nem bírsz meglenni nélkülem?
- Pff! – Mindössze ennyi hozzáfűzni valóm volt, aztán sértődötten sarkon fordultam és hazafelé vettem az irányt.
- Hé, hé, hé – állt elém Sirius még mindig mosolyogva. – Csak vicceltem. – Kicsit lehajolt, hogy az arcunk egy szintbe kerüljön, és hosszú puszit nyomott a számra. – Hiányoztál.
- Mégis elzavarsz – csúszott ki a számon, miközben kezemet a nyaka köré fontam.
- Dehogy zavarlak! Felőlem bejöhetsz és sörözhetsz velünk te is. Vagy akár a szobámban is megvárhatsz – emelgette a szemöldökét. – Gyorsan elküldöm őket és máris a tiéd vagyok.
- Nem kell, partizzatok csak – sóhajtottam néhány pillanatnyi mérlegelés után. – Úgyis álmos vagyok. Majd holnap találkozunk.
- De, ugye nem azért mész el, mert haragszol? – kérdezte bűntudatosan. - Tényleg csak poénkodtam az előbb.
- Nem haragszom – mosolyogtam, majd apró puszit nyomtam a szájára. – Tényleg fáradt vagyok.
- De hisz még csak hét óra – vonta fel a szemöldökét kétkedőn.
- Nem baj, akkor is megyek aludni – ásítottam. – Hosszú volt ez a nap.
- Hát nem éppen – nevetett. – Elég későn keltünk.
- Jó, akkor úgy mondom, hogy tartalmas – forgattam a szemem.
- Miért, mi történt?
- Hosszú, majd holnap elmesélem.
- Hát jó. – Kicsit szorosabban vont magához és homlokát az enyémnek támasztotta. – És én még azt reméltem, hogy látlak ma még.
- Hát itt vagyok, nem? – mosolyogtam. – És amúgy sem vagyok túl használható állapotban, szóval nincs értelme rám pazarolnod az idődet.
- Ha veled lehetek, nekem már az elég – vigyorgott. – Imádom nézni, ahogy alszol.
- Nem tudom, mi olyan izgi abban - nevettem. – De te tudod.
- Én bizony.
Lehajolt és óvatosan megcsókolt. Nem tudtam mire vélni ezt a csókot, egyáltalán nem volt siriusos. Persze ugyanolyan tökéletes volt, mint a többi, csak valahogy tartózkodóbb, félénkebb. Remélve, hogy csak azért ilyen gátlásos, mert neki is furcsa még ez a kapcsolat téma és nem azért, mert megbánta a dolgot, szorosan hozzásimultam és próbáltam egy kis lelkesedést belecsempészni a dologba. Kezemet lassan csúsztattam a hátán egyre lejjebb, miközben hevesen csókoltam és másik kezemmel a hajába túrtam. Legnagyobb megkönnyebbülésemre ő is szenvedélyesen viszonozta a kezdeményezést és egyre vadabb csókcsata bontakozott ki köztünk.
- Na, ebből se lesz ma már pókerparti – hallottuk néhány perc múlva James csipkelődését, mire lihegve rebbentünk szét.
Az ajtóban James, Ryan és Derek állt, mindannyian minket néztek és vigyorogtak. Pirulva hajtottam le a fejem, miközben mellettem Sirius megköszörülte a torkát.
- Egy perc és megyek – mondta határozottan.
- Na, persze – morgott James, miközben a többiekkel együtt visszacammogott a házba.
- Menj csak, nehogy elkezdjék nélküled – húzódtam távolabb, csökkentve ezzel a kísértést, hogy ismét rávessem magam.
- Jól van. Akkor holnap találkozunk.
Sirius egy utolsó csókot nyomott a számra, aztán besétált a házba, én pedig hazasiettem az üres lakásba. Apa még nem ért haza, Derek meg ugyebár Siriusnál dekkolt, szóval enyém volt a kéró.
Gyorsan betermeltem egy óriás szendvicset, aztán még egy szelet tortamaradékot, és egy almát, majd felsiettem a fürdőmbe, lezuhanyoztam és eldőltem az ágyon. A nap már lemenőben volt, de még mindig narancsos fénybe vonta a szobám, így kénytelen voltam felkelni és behúzni a függönyt, hogy elég sötét legyen a pihenéshez. Felvettem a laptopom az asztalról és kerestem egy nem túl izgi filmet, amin nyugodtan bealhatok, aztán bevackoltam magam az ágyba. Alig néztem meg néhány percnyit a filmből és már éreztem is, hogy zárulnak össze a szemeim, majd másodpercekkel később már nem is hallottam, mit beszélnek a szereplők, ugyanis édes álomba merültem, melynek én és Sirius voltunk a főszereplői. A többit azt hiszem, nem részletezném…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése