Az első találkozás
Imádom a nyarat. Szerintem nem kérdés, hogy miért. Napsütés, madárcsicsergés, a frissen nyírt fű illata, a tenger halk morajlása, motorzúgás…
Mi? Motorzúgás? Ez biztosan nem tartozik a kedvenc nyári hangjaim közé. Akkor meg hogy jön ide?
Kinyitottam a szemem, és kelletlenül felültem az ágyban. Az első dolog, ami szemet szúrt, hogy az ablak tárva-nyitva, a hosszú függöny lomhán leng a reggeli szellőben.
Na, álljunk meg egy percre… Úgy emlékszem, hogy este becsuktam az ablakot. Ami azt jelenti, hogy míg aludtam valaki kinyitotta… hú, öregem, ezt a logikát!
Álmosan fordultam a másik oldalamra és csalódottan vettem tudomásul, hogy az ágy tök üres. Persze én még mindig benne feküdtem, de Luke eltűnt. Jé! Most látom, hogy hagyott egy cetlit. Na, lássuk, mit ír!
Jó reggelt napsugaram! (megjegyzem, imádom, mikor így hív)
Gondolom, most nagyban töröd azt a szép kis buksid, hogy merre járhatok és miért hagytalak magadra egy ilyen gyönyörű reggelen. Nos, a helyzet az, hogy fater telefonált hajnalok hajnalán, hogy a lehető leggyorsabban húzzam haza a hátsóm és segítsek neki megbuherálni a kocsit, különben egész héten nem mehetek sehova. Tudom, hogy utálsz korán kelni, szóval nem ébresztettelek fel. Remélem, nem haragszol. Később még rád csörgök, hogy mikor találkozzunk.
Máris hiányzol! Imádlak, mindennél jobban!
Csók: Luke
Ui.: Apád miatt ne parázz, az ablakon sunnyogtam ki, mint mindig, biztos, hogy nem vett észre!
Hát ezt a reggelt se így képzeltem el, de hát így jártam.
Behunytam a szemem és próbáltam visszajutni az álmok birodalmába, totál megfeledkezve arról, hogy tulajdonképpen mi is ébresztett fel. Kár, hogy legtöbbször nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy én eltervezem őket, így nem meglepő, hogy ez a félálomban levő állapot sem tartott sokáig. Épp mikor átkerültem volna az oly nagyon áhított öntudatlanságba, odakint újra felbőgött a motor. Most már nehéz lett volna figyelmen kívül hagyni az oda nem illő zajt, ami száz százalékig elrontotta az édes reggelemet. Dühösen földhöz vágtam a takarómat és az ablakhoz csörtettem.
- Leállítod azt a vacakot, vagy megvárod, míg én teszem meg? – A sugárzó napfénytől kábé semmit se láttam, így igazából nem tudtam, ki a motor tulajdonosa, az, akivel épp kiabálok, de őszintén nem is igazán érdekelt. Legnagyobb örömömre a kellemetlenül erős hang megszűnt, én pedig rögvest vissza is dőltem a pihe-puha ágyikómba.
De akkor már késő volt. Nem tudtam visszaaludni. Morogva felkeltem hát, és kibotorkáltam a saját használatú mini fürdőmbe. Egy pillanatra megálltam a gigantikus méretű tükröm előtt, mint szinte minden reggel, és futólag szemügyre vettem magam.
Ó, hisz még be sem mutatkoztam! Szóval, a nevem Jessica Stuart. Tizenhét éves vagyok (vagyis leszek, nagyjából egy hónap múlva), 165 centi, a kilókat inkább nem részletezem. Jó, jó nem vagyok egy vézna csajszi, na. De kövér se, oké? Mondhatni átlagos testsúllyal rendelkezem, legfeljebb egy-két kiló felesleggel. Nem vagyok az a modell alkatú csaj, nincsenek dinnye méretű melleim, se hosszú lábaim, de köszönöm szépen nem is kellenek. Én totálisan meg vagyok elégedve azzal, ahogy kinézek és a többi meg teljesen hidegen hagy. Ha valakinek nem tetszik, nem muszáj rám néznie.
Jelen pillanatban egy combközépig érő pólóban feszítek, hozzáteszem: bugyi nélkül. Ahhoz, ugyanis amit az éjjel Luke-kal csináltunk egyáltalán nem kell az a fránya fehérnemű. Mielőtt még bárki azt hinné, hogy egy könnyűvérű nőcske vagyok, minden erkölcs nélkül, le kell szögeznem, hogy Luke a barátom. Már régóta. Ha jól emlékszem (így hajnalok hajnalán elég nehéz az agyamat rendeltetésszerűen működtetni…) olyan nyolc hónapja lehetünk együtt. És szeretem. Nagyon. Ami pedig a legjobb, hogy ő is engem. Mióta megkezdődött a nyár, a lehető legtöbb időnket együtt töltjük. Ami sajnos így se sok, mivel Luke nyári munkán van, de több mint a semmi.
Amikor nem az én egyetlen szívszerelmemmel múlatom az időm, akkor legtöbbször halálra unom magam. Ugyanis egyetlen és pótolhatatlan legjobb barátnőm, Lily Evans csúfosan cserbenhagyott, és lelépett nyaralni a nagyszüleihez. Azt ígérte, néhány hét és visszajön, szóval ajánlom neki, hogy minél előbb hazatolja a seggét, különben nagyon megbánja. Amúgy sem értem, minek kellett elmennie, mikor itt mindene megvan. Itt a tenger, a családja, a barátai és legfőképpen én. Oké, talán ez kicsit egoistán hangzott, de ez lényegtelen. A lényeg az, hogy jöjjön haza, különben szétunom az agyamat!
Miután nagy kegyesen felfüggesztettem az önsajnálatot, kiadós habfürdőt vettem, jól kiáztattam magam, hajat mostam, majd törülközőbe csavarva bementem a gardróbba, hogy kiválasszam az aznapi viseletem. A ruhák a gyengéim. Milliónyi cuccom van, ugyanis, ha épp nincs mit csinálnom, bebuszozok a szomszéd nagyvárosba és alaposan bevásárolok. Sajnos ez elég sokszor előfordul, tehát érthető, miért van ennyi felesleges holmi a szekrényemben. Ma délután elméletileg irtó meleg lesz, szóval valami lenge cucc kell. Először is fürdőruha, mindenképp, mert le akarok menni a partra sütkérezni. Akkor kék bikini kiválasztva, mert megy a szemem színéhez, rá egy fehér topp, meg farmer miniszoknya, fehér papucs, és kész is vagyok. A hajamat – ami elég rövid, tépett és szerintem jó fazonú, mellesleg barna - nem szárítottam meg; már így is elég melegem volt a szobámba tűző napsugarak miatt.
Gyorsan beágyaztam, aztán lementem a konyhába reggelizni. Apa már biztosan elment dolgozni, Derek pedig valószínűleg még alszik. Vagy még itthon sincs. Hatalmas buli volt tegnap, ahonnan a Stuartok természetesen nem hiányozhatnak. Én is csak azért nem mentem, mert Luke átjött és köztudott, hogy ő nem szereti az olyan zajos helyeket, mint például a kedvenc diszkónk a Dorothy’s Club, vagy, ahogy mi emlegetjük, DC. Imádom azt a helyet: állati a zene, jó a közösség, szinte mindenkit ismerek a kidobóktól kezdve a pultosokon keresztül a klub tulajdonosának lányáig, akiről mellesleg a hely a nevét kapta. Dorothy Fine annyi idős, mint én, megrögzött parti arc, mint én, utálja a nagyképű ribancokat, pont, mint én, és imád táncolni, akárcsak én. Ergo, a második legjobb barátnőm. Mi hárman: Lily, Dodo és én már ősidők óta jóban vagyunk. De most Dodo sincs a városban, szóval totál magamra lettem hagyva. Persze vannak más barátaim, akikkel lóghatnék, de a legtöbben épp nyaralnak, aki pedig itthon van, az meg nem mindig ér rá velem lógni. Szóval ez van. Szívás.
Mikor befejeztem a reggelit visszamásztam az emeletre, hogy összeszedjek valami napolaj félét, törülközőt, meg napszemcsit, felkaptam a tatyómat, és már indultam is a partra. Mikor kiléptem a napsütésbe hűs szellő csapott az arcomba. Bezártam az ajtót és a kapu felé vettem az irányt. A túloldalon a megszokottól igencsak eltérő dolgot pillantottam meg. Egy fekete-piros, hatalmas motor állt a szembe szomszédunk háza előtt, minden bizonnyal az a dög, aminek a hangja reggel oly sikeresen kivert az ágyból. A moci mellett egy nagyjából korombelinek tűnő srác állt, valószínűleg a tulaj. Engem nem láthatott, hiszen háttal volt és épp előre hajolva matatott valamit.
Most leszögezném, hogy nem szoktam vizslatni a férfiakat a környeztemben, hiszen van barátom, de ebben a helyzetben nem tudtam megállni, hogy ne szemrevételezzem új szomszédom formás hátsóját. Felső persze nem volt rajta, így mindenki számára megtekinthető volt izmos háta és karja. Az arcát nem láthattam, csak hogy a haja sötét fekete és egész hosszú. No lám, egy újabb szépfiú költözött a környékre. A csajok biztos odalesznek érte, már előre látom. Ami engem illet, ha nem bömbölteti hajnalok hajnalán a vasparipáját, akkor felőlem okés a gyerek.
Ráérős léptekkel folytattam utamat, követve a tenger hívó szavát. A város ahol lakok Anglia déli partján helyezkedik el: Poole. Eszméletlenül szép, imádok itt lakni. A nyár elég meleg, de még elviselhető, télen pedig nincsenek mínuszok, szóval minden a lehető legtökéletesebb. A strand tulajdonképpen nincs túl messze a házunktól, de van egy kedvenc helyem, ahol magányosan múlathatom az időt, és az már kicsit odébb van, szóval elég sokat kell sétálnom, ha még dél előtt oda akarok érni. Mikor végre megérkeztem, ledobtam a cuccaimat és megmártóztam a vízben. Tudom, tudom, hogy nemrég fürödtem, de a vízből nekem sosem elég, oké? Imádok úszni, meg pancsolni, meg lubickolni, ázódni és mindent, ami vízzel kapcsolatos. Miután kiélvezkedtem magam a tenger hűs hullámai közt – ne tessék félre érteni! – kifeküdtem napozni. A napsugár lágyan cirógatta arcom, a finom szellő bele-belekapott rövid hajamba, s eközben én egyre lassabban és egyenletesebben kezdtem lélegezni, míg el nem nyomott az álom.
Arra ébredtem, hogy fázom, és valami nedves csöpög az arcomba. Nem, nem nyáladzó kutya állt fölöttem, hanem esett. Nem nagyon, de azért eléggé ahhoz, hogy hazáig jól elázzak. Ráadásul úgy tűnt percről percre jobban rákezd. A nap eltűnt egy halom felhő mögött, és ez sem volt túl szívderítő. Na, szóval összekapkodtam a cuccaimat és sietős léptekkel elindultam hazafelé. Alig néhány perc elég volt, hogy bőrig ázzak: a fehér felsőm rám tapadt, a szoknyám súlyossá vált a felszívott nedvességtől, a papucsom cuppogott a vizes úton, a hajamról pedig jobb nem is beszélni. Ebből garantáltan tüdőgyuszi lesz.
Épp magamban mérgelődtem, hogy miért nem néztem utána az aznapi időjárásnak, mikor ismerős hang ütötte meg a fülem. Még mielőtt hátrafordulhattam volna, megjelent mellettem a hangot kiadó gépezet: a fekete-piros motor, gazdástól mindenestül. Lelassított, és araszolva haladt tovább nem messze tőlem.
- Elvigyelek? – kérdezte egy hang a bukósisak mögül.
- Nem is ismersz.
- Dehogynem. Te vagy az a csaj reggelről, nem? Aki leordította a fejem. – Kicsit furán éreztem magam, de azért bólintottam. – Na, pattanj fel, elviszlek.
- Nem kell kösz. Hazatalálok – makacskodtam.
Most ez komolyan azt hiszi, hogy én felülök mögé arra az izére? Kezdjük ott, hogy azt se tudom, ki ez. Lehet, hogy valami szatír. Meg amúgy sem vagyok oda az ilyen járművekért. Akkor már inkább gyalog.
- De hisz zuhog – mondta. Mintha nem tudnám… - El fogsz ázni. – Végignéztem magamon.
- Azt hiszem az már megvolt.
- Ne kéresd már magad. Nem akarom, hogy beteg légy.
- Kedves tőled… – Most ez mégis mit akar? Mit érdekli, hogy megfázok-e vagy sem, hisz tényleg nem ismer! – De tényleg nem kell. Apám sem örülne, ha egy idegen motoros furikázna haza. – Luke meg pláne nem, tettem hozzá magamban.
- Ha nem, hát nem - vont állat. – Akkor, szia! – Felém biccentett (legalábbis azt hiszem), aztán begyorsított és néhány pillanattal később eltűnt egy kanyarban.
Mire hazaértem már mindenki otthon volt. Apa épp vacsorát főzött, Derek pedig az asztalnál támasztotta a fejét egy nagy bögre kávé mellett.
- A túl sok koffeintől nem fogsz tudni aludni – jegyeztem meg, miután beléptem az ajtón.
- Hát veled meg mi történt? – kérdezte aggódva apa.
- Esik – mondtam könnyedén, majd felcaplattam a szobámba, megszárítkoztam és kényelmes otthoni cuccba bújtam.
Keresni kezdtem a telefonom, hogy megtudjam, hívott-e Luke, de sehol nem találtam azt a vacakot. Pedig felforgattam az egész szobát, fürdővel és gardróbbal együtt. Halál idegesen letrappoltam a lépcsőn és ott kutattam tovább elveszettnek tűnt mobilom után.
- Csak nem ezt keresed? – hallottam magam mögül drága bátyám állapotához képest igen élénk hangját. Megfordultam és kikaptam a kezéből az ezüstszínű telefont.
- Miért vetted el? – kérdeztem dühösen.
- Davenport állandóan hívogatott és meguntam hallgatni a csörgést, szóval megmondtam neki, hogy nem vagy itthon és visszahívod, ha hazaérsz
Na, igen… Ha még nem mondtam volna, Derek utálja Luke-ot, és többszöri kérésem ellenére sem hajlandó őt a keresztnevén szólítani. Ha engem kérdezel, halál idegesítő, ha a bátyád nem komálja a pasid. Sok kellemetlenséget kellett már emiatt elviselnem, szóval tudom jól.
Épp Luke számát kerestem a telefonkönyvben, mikor Derek ismét megszólalt. Jé, ő még mindig itt van? Azt hittem, már odébb állt.
- Este buli lesz – mondta vigyorogva. – És te is hivatalos vagy. Ryan azt mondta, ha kihagyod a szülinapját, saját kezűleg fojt meg.
- Basszus, ma van Ry szülinapja? – Hogy felejthettem el? Hát milyen barát vagyok én?
- Pontosan! – A számba haraptam és vetettem egy pillantást a kezemben lévő telefonra. – Egy estét kibír nélküled – jegyezte meg Derek, kitalálva a gondolataimat. – Ryan az egyik legjobb haverod, ezt nem hagyhatod ki!
Tudom, tudom… De Luke utálja, ha nélküle megyek bulizni. Viszont kizárt dolog, hogy eljön, mert ő meg nem bírja a hangos zenét és nem tud táncolni se, szóval mit keresne egy olyan szórakozóhelyen, mint DC? Hm, nehéz eset. Mélyet sóhajtottam, majd megnyomtam a hívás gombot.
- Ne izgulj, ott leszek – mondtam Dereknek, mire szélesen elvigyorodott és elindult a konyha felé. Közben Luke felvette a telefont.
- Jess? – szólt bele kicsit idegesen. Ajaj, ez egy nehéz menet lesz.
- Szia Luke.
- Elárulnád, mégis hol voltál egész nap? Milliószor hívtalak! – Hallottam a hangján, hogy ki van akadva. Utálja, ha nem tud elérni.
- Ne haragudj! Lementem a partra és itthon hagytam a telóm. – Időközben visszaértem a szobámba és az ágyra vetettem magam.
- De hát írtam, hogy keresni foglak. Vagy nem találtad meg a cetlit, amit hagytam?
- De, de megtaláltam. Csak már nagyon ki akartam mozdulni és a nagy sietségbe itthon maradt ez a vacak.
- Legalább jól érezted magad? – kérdezte már kissé enyhültebb hangnemben.
- Ja, úsztam egy jót, meg elaludtam a napon. Aztán eleredt az eső és hazáig áztam. – A motoros fickót inkább kihagytam a beszámolóból.
- És most mit csinálsz?
- Hát kajálni akartam, mert egész nap alig ettem valamit.
- Utána átjöhetnél – mondta lágyan. – Hiányzol.
- Te is nekem! – Jaj, most miért kell ilyen édesnek lennie? Így hogyan álljak ellent neki? Pedig erre a bulira muszáj elmennem, különben Ry tuti kinyír. Jogosan… - Csak az a helyzet… hogy estére meg vagyok hívva DC-be Ryan szülinapi partijára.
- Értem – mondta szárazon néhány hosszú másodpercnyi hallgatás után.
- Nem akarsz elkísérni? – Tudtam, hogy nem fog eljönni velem, de muszáj volt megkérdeznem.
- Nem szeretem azt a helyet, te is tudod.
- Igen, de gondoltam talán a kedvemért eljönnél. Na, kérlek!
- Nem, én biztos nem megyek. De te menj csak, majd kitalálok valami programot magamnak. Áthívom Codyt és nézünk valami filmet.
- Biztos? Nem gond?
- Nem, dehogy, érezd jól magad! – A hangja kedves volt ugyan, de tudtam, hogy nem örül, hogy nem lehet velem. – Akkor holnap délután gyere át, ha kijózanodtál, jó? – Bár valószínűleg aranyos piszkálódásnak szánta, kicsit élesebbre sikerült, mint hitte.
- Persze – mondtam kissé bűntudatosan.
Utáltam, mikor ilyen kimérten beszélt velem. Ez általában olyankor fordult elő, mikor nélküle mentem el este. De mitől fél? Hogy megcsalom? Ennyi idő alatt egyszer sem jutott eszembe semmi ilyesmi, és még mindig nem bízik bennem? Érthetetlen…
- Jól van. Akkor jó szórakozást. Szeretlek.
- Én is téged. Jó filmezést. Szia.
Gyorsan bekapcsoltam a laptopom, hogy megnézzem, jött-e e-mailem. Mivel azonban egyik hűtlen barátnőm sem vette a fáradságot, hogy bepötyögjön nekem néhány szót, ki is kapcsoltam a gépet, és leslattyogtam a konyhába valami ehetőért.
- Épp szólni akartam, hogy kész a vacsi – mondta apa mosolyogva, mikor meglátott. Derek már az asztalánál ült és csillogó szemekkel bámulta a nagy adag csirkét, ami a tányérján volt.
- Na, és mit csináltatok ma? – kérdezte apa, miután elkezdtük az evést.
- Strandoltam.
- Ilyen időben?
- Kora délután még meleg volt.
- És te, Derek?
- Gondolom pihent – jegyeztem meg. – Tényleg! Hogyan akarsz ma is bulizni, mikor még a tegnapin sem tetted túl magad?
- Már szín józan vagyok, oké? – védekezett. – És ma különben sem akarok piálni.
- Na persze…
- Hova mész ma? – fordult apa a bratyómhoz.
- DC-be. Ryan szülinapja van apa, mondtam már. És nem csak én megyek, hanem Jess is.
- Jól van, menjetek csak. De vigyázzatok egymásra, jó? – Ezt bírom apában. Hogy nem csinál nagy ügyet ezekből a dolgokból. Ami azt illeti elég engedékeny velünk, szóval legtöbbször oda megyünk, ahova akarunk. Csak szereti tudni, hol töltjük az időnket.
- Majd igyekszünk – motyogta mosolyogva Derek.
- Láttátok már az új szomszédot? – váltott témát apu.
- Ja, volt szerencsém hozzá – morogtam.
- Szimpatikus fiú, nagyon udvarias volt, mikor találkoztunk.
- Beszélgettetek? – ámultam el.
- Csak néhány percet. És képzeljétek! Egyedül vette meg azt a házat! Azt nem mondta, hogy miért nem él a családjával, és nem is kérdeztem, de alig idősebb nálad Jess és már egyedül él. Azért ez nem semmi.
- Már tizennyolc elmúlt, apa – vette védelmébe Derek.
- Már mindenki lespannolt vele, csak én nem? – forgattam a szemem, de ők csak mosolyogtak. Jellemző. – Azért kíváncsi lennék, miért jött el otthonról – morogtam magam elé, de sajnos nem voltam elég halk.
- Jesszus, kislányom ilyet nem illik kérdezni! – háborodott fel apu. – Nehogy megpróbáld!
Olyan gáz, hogy ennyire ismer… Tudja, hogy ami a szívemen, az a számon. Legtöbbször. És többnyire hidegen hagynak az illemszabályok.
- Nyugi apa, nem hozok rád szégyent – forgattam a szemeimet.
- Remélem is.
- Na, jó. Én végeztem. Köszi, a kaját. – Nyomtam egy puszit apa homlokára aztán felsiettem a szobámba készülődni.
Gyors zuhany, hajmosás, fogmosás, majd kutatás a megfelelő ruha után. Fehér gatya? Túl kényes. Farmer? Túl átlagos. Fekete nacó? Esetleg. Vagy szoknya? Nem szeretek szoknyába bulizni. Oké, legyen a fekete nadrág, nincs kedvem tovább keresgélni. A felső úgyis fontosabb. Lehetne fehér. Vagy inkább zöld. Esetleg lila? Vagy rózsaszín? Nem. A legjobb lesz az a világoskék pánt nélküli topp. Tökéletes. Ma nagyon rá vagyok állva a kékre. Akkor a kék-fehér tornacipőm, fehér öv és kész. Szuper. Gyorsan beszárítottam a hajam és kisminkeltem magam. Már a szájfényt kentem fel, mikor Derek berontott.
- Na, hugi? Mehetünk? – Ő fehér inget és farmert viselt.
- Jól nézel ki – jegyeztem meg.
Amúgy tényleg jó pasi, és ezt nem azért gondolom így, mert a bátyám. Sőt! A barátnőim legtöbbje odavan érte, csak sajnos ő nem akar komoly kapcsolatot, így legtöbbször csak kis egyéjszakás kalandokba keveredik. Ő tudja.
- Kösz – vigyorodott el. – Te sem panaszkodhatsz.
Felkaptam a mobilom, zsebre vágtam, kivettem egy kis pénzt a tárcámból, azt is elraktam, és már ott sem voltunk. Nevetgélve baktattunk a sötét úton DC felé. Már méterekről hallottam a bent dübörgő zenét, és mondanom sem kell, rögtön elkapott a buli láz. Vigyorogva nyomtam puszit az ajtónállók arcára, majd beléptünk a nem túl nagy épületbe. A hely tömve volt emberekkel, pedig még tizenegy sem volt. Kábé minden második ember megállított, hogy milyen régen látott, hogy vagyok, satöbbi. Derek időközben megtalálta a haverjait és lelépett mellőlem, szóval egyedül folytattam utamat a pultig.
- Szia, Sam! – köszöntem a pultos csajnak.
- Hello, Jess! De jó, hogy itt vagy! Olyan rég láttalak errefelé. Mi van veled? Merre jártál mostanság?
- Hát a suli utolsó hónapja elég húzós volt, szóval ki volt zárva, hogy apa elenged, aztán meg mióta megkezdődött a nyár még nem volt alkalmam jönni. Luke eléggé lefoglal.
- Na, együtt vagytok még? Az szuper – mosolygott kedvesen. – Mit iszol?
- Egy martinit kérek egyelőre!
Mikor megkaptam az italom, leültem vele egy szabad asztalhoz és szürcsölgetni kezdtem. Közben a termet pásztáztam, hátha meglátom az én drága ünnepeltemet.
- Szabad ez a hely? – kérdezte néhány perc elteltével egy mély hang.
- Persze – mondtam, meg se nézve, ki érkezett.
Tovább figyeltem a tömeget és kerestem valamilyen ismerős arcot. Hát az sok volt. De aki nekem kellett, valahogy csak nem akart felbukkanni.
- Szia, kislány! – hallottam magam mögül egy nagy kiáltást. Hátrapillantottam és vigyorogva az én egyetlen Ryanem nyakába vetettem magam.
- Isten éltessen – kiabáltam a fülébe, mire ö felkapott és megpörgetett. Nevetve kapálóztam, miközben szorosan öleltem.
- Mizujs veled kislány? – kérdezte, mikor már letett.
- Jaj, hagyj már! Inkább te mesélj! Milyen érzés húsz évesnek lenni?
- Eszméletlen! – nevetett. – Annyira örülök, hogy mindenki itt van. Remélem, tetszik a buli.
- Naná! Később mindenképpen táncolnunk kell!
- Egyetértek. Derek is itt van, ugye?
- Persze! Valahol a tömegben. Azért remélem nem lesz olyan részeg, hogy majd nekem kelljen hazatámogatnom.
- Jaj csajszi, ne légy ilyen szigorú. Ma mindenki ünnepel! Neked van piád? – Lenézett az asztalra és meglátta az üres poharam. – Nagy hiba! – Megfogta a kezem és a pulthoz rángatott. – Sam! Két pezsgőt és két tequilát!
- Azonnal!
- Le akarsz itatni? – kérdeztem somolyogva.
- Mi az, hogy! – vigyorgott, miközben végignézett rajtam. – Irtó dögös vagy, mint mindig.
- Már megint a pia beszél belőled! – nevettem. – Mennyit ittál?
- Nem eleget!
Mikor megkaptuk az italainkat, koccintottunk és lehúztuk először a pezsgőt, aztán a tequilát. Utána Ry még a kezembe nyomott egy pohár whiskyt, majd utamra bocsátott, mondván érezzem jól magam.
Mivel Lily és Dodo, kedvenc táncos társaim nem voltak ott, semmi kedvem nem volt táncolni, szóval leültem egy bárszékre és magamban iszogattam. Nem tudom, hányadik kör whiskynél tartottam, mikor valaki leült mellém, felém fordult és megszólított.
- Szia, Jess!
Ránéztem a srácra, merthogy fiú volt az illető. Kék szemek, fekete haj, csábos mosoly. Tipikus szépfiú.
- Kéne, hogy ismerjelek? – Annyira sokat nem ittam, hogy valakit, akit ismerek, ne tudjak beazonosítani.
Belső vívódásom minden bizonnyal az arcomra is kiült, mert a fiú felnevetett.
- Neked mániád ez az ismerlek, nem ismersz szöveg? - kérdezte vigyorogva. Jól állt neki, ha mosolygott.
- Na, várj csak… - Ez a hang valahonnan ismerős. De honnan? – Oké, gőzöm sincs, ki vagy, szóval elárulnád végre?
- A nevem Sirius Black.
- Ööö… – Egy ilyen névre tuti emlékeznék. De… - Nem, nem rémlik. Volt osztálytárs? Derek haverja? Luke haverja? Dodo volt pasija? Lily volt pasija? Ki vagy?
- Hát nekik a nagy részéről még távolról sem hallottam. Egyedül Dereket ismerem valamennyire, de őt is csak futólag.
- Na, jó, most már tényleg nem értem. Akkor honnan ismersz?
- Én vagyok az új szomszédotok – mondta nagy vidáman.
- A srác a mocival?
- A srác a mocival.
- Ide is azzal jöttél? – vontam fel a szemöldököm.
- Nem – nevetett és meglóbálta a sörösüvegét. - Talán fuvarra számítottál?
- Pfh – mondtam nagyon értelmesen. Jól van, már ittam eleget, fel vagyok hatalmazva, hogy hülyén viselkedjek, jó? – A világ összes kincséért sem ülnék fel arra a szörnyetegre. – Csak vállat vont és ivott tovább.
Hátat fordítottam a pultnak és a tomboló tömeget kezdtem pásztázni. Az emberek többsége enyhén szólva ittas állapotban volt már, és erőltetetten vonaglott a dübörgő zenére. Imádom, hogy ebben a kisvárosban szinte senki nem tud rendesen táncolni. Leszámítva persze engem és a csajokat. Mi vagyunk itt a profik. Heh. Na, jó, tényleg nem egoizmusból, de ez most komolyan így van. Mi tudunk, ők nem. Mi ez, ha nem profizmus?
Nagy bambulásom látóterébe hirtelen betántorgott egy baromira jókedvű és még annál is részegebb Ryan. Mikor már elég közel dülöngélt hozzám – megjegyzem, csodálkozom, hogy ilyen állapotban egyáltalán még felismer -, megkapaszkodott a pultban és szinte belemászott a képembe, úgy üvöltötte:
- Na, kinek van a legjobb szülinapja? Kinek?
- Neked Ry baba, neked – vigyorogtam.
- És mit érdemel a szülinapos? – kérdezte vontatottan. Összeráncoltam a homlokom és kérdőn néztem rá. – Hát puszit! – kiáltotta, majd hajolt is közelebb, hogy bezsebelje az „ajándékát”. Szerencsére még időben elfordítottam a fejem, így elkerültem, hogy a számat érje a puszija. Puszi… Jó vicc. Szinte lesmárolta a pofám. Elég undi volt, tiszta nyál lettem. Majd, mint aki jól végezte dolgát, továbbállt, és néhány pillanattal később eltűnt a tömegben.
- A pasid? – kérdezte érdeklődve a szomszéd srác. Jó, lehet kicsit furi ez az elnevezés, de végül is szerintem elég találó, és amúgy sem emlékszem a nevére. Szóval marad.
- Dehogyis! – háborogtam. Még hogy Ryan a pasim? Aranyos… - Inkább csak haver.
- Ahhoz képest eléggé beindult rád – vigyorgott, mintha tudna valamit, amit én nem. Utálom az ilyet. Halál idegesítő.
- Csak sokat ivott – vontam vállat, majd egy húzásra megittam a maradék italomat.
- Azért te sem panaszkodhatsz – bökött fejével az előttem sorakozó kiürült poharakra.
- Meg se kottyan – vetettem oda félvállról.
Az igazság az, hogy jól bírom az alkoholt. Szédülgetek tőle, meg jól érzem magam, de hányni igen ritkán szoktam, szám szerint eddig kétszer, és általában a másnaposság is elkerül. Persze kivételek mindig vannak.
- Szólj, ha már ittál annyit, hogy levetkőzd a gátlásaidat egy tánc erejéig – búgta a fülembe. Jé, hát ez meg mikor került ilyen közel az arcomhoz?
- Milyen gátlásokról beszélsz? – kérdeztem vigyorogva. – Úgy nézek ki, mint valami jó kislány? – Kicsit távolabb húzódott, végigmért, majd megragadta a kezem és a tánctér felé húzott. Hát jól van, ő akarta.
Bementünk középre és táncolni kezdtünk. Először csak lépegettem ide-oda, mintegy bemelegítés gyanánt. A szomszéd srác mosolyogva figyelt, valószínűleg azt hitte ez minden, ami tudok. Nagyot tévedett.
Közelebb araszolt hozzám és megfogta a kezem. Jó egy fejjel magasabb volt nálam, fejét lehajtotta és csak bámult azokkal a nagy, kék szemeivel. Ebből a megvilágításból is ugyanolyan helyes volt, mint a pultnál. Ráadásul a feneke látványát sem felejtettem el, és nagy belső harcot vívtam magamban, nehogy engedjek a kísértésnek és saját kézzel tapasztaljam meg, hogy tényleg annyira kemény-e a hátsója, mint amilyennek látszik. Ő persze nem finomkodott, az első adandó alkalommal letapizta a fenekem. Szép, mondhatom. Én meg csak totyogtam szinte egyhelyben és fogalmam sem volt mi lenne a helyes ebben az esetben. Persze nem akartam megcsalni Luke-ot, akármennyire is jóképű volt ez a srác, és akármennyire sokat is ittam, de egy táncba még nem halt bele senki. Így hát nem húzódtam távolabb, folytattam a lépkedést. Néhány percig így „andalogtunk”, aztán hirtelen a derekamra rakta a kezét és még közelebb vont magához.
És akkor megszólalt. A kedvenc számom. Onnantól pedig nem volt megállás. Úgy tekertem, hogy abba benne volt az elmúlt - bulizás mentes - hónapok minden lendülete és feszültsége. Eszméletlen voltam. A szomszéd srác úgy meglepődött a hirtelen váltástól, hogy egy pár pillanatig mozdulni sem bírt. Állati vicces képet vágott. Aztán mikor észbe kapott próbálta felvenni a ritmusom, és legnagyobb döbbenetemre sikerült is neki. Eddig nem sok fiút láttam így táncolni, marha jó volt. Aztán jött egy latinosabb szám, aminél elkezdett vezetni, kipörgetett, aztán visszahúzott, szinte már szabályosan szambáztunk. És élveztem. Nagyon. Az emberek kezdtek elhúzódni mellőlünk, hogy nagyobb teret kapjunk. Fantasztikus érzés volt, régen buliztam ekkorát. Még jó néhány számot végigtáncoltunk, aztán lihegve ültünk le a pulthoz.
- Mit iszol? – kérdezte.
- Szerintem ma már semmit.
- Akkor két sört – szólt oda Samnek, aki egy pillanattal később már hozta is az italokat. A srác az egyiket magához vette, a másikat pedig elém tolta. Hát mit volt mit tenni, megköszöntem és egy koccintás után nagyot kortyoltam belőle.
- Jó voltál – jegyezte meg mosolyogva, mikor elvette szája elől az üveget. – Az elején azt hittem te is olyan kis szolidan mozgó típus vagy.
Magamban szakadtam a röhögéstől, de az arcomra csak egy halvány mosolyt akasztottam. Még hogy én szolidan mozgok? Na, ennél nagyobb viccet még életemben nem hallottam.
- Azért te sem csináltad rosszul. – Ha már így bókol, ő se maradjon dicséret nélkül.
- Tetszik ez a hely, jó a zene.
- Jaja, ez a törzshelyünk. Általában egész nyáron itt lógunk, csak most a barátnőim nyaralnak, én meg egyedül nem szívesen jövök.
- Majd én eljövök veled – ajánlotta fel. – Így még táncpartnered is lesz.
- Hát nem is tudom… - Nem hinném, hogy Luke örülne neki.
- Ugyan, tudom, hogy te is élvezted. – Hát az igaz. De ezt neki nem kell tudni.
- Jesszus, már ennyi az idő? – próbáltam terelni a témát, meg amúgy sem akartam túl későn hazaérni, hiszen holnap még Luke-hoz is át kell mennem és nem akarok totál használhatatlan lenni. – Asszem én elindulok hazafelé. Vajon Derek merre lehet… - Ezt már inkább csak magamnak mondtam és felületesen körbenéztem, hátha meglátom imádott bátyókám.
- Jaj, nehogy már elmenj – karolt át a szomszéd srác. – Még csak most kezdődik a buli.
- Holnap dolgom van – ráztam le a kezét. – Szóval megkeresem Dereket és megyünk is.
- Akkor legalább őt hagyd, had élvezze még egy kicsit a partit. Majd én haza kísérlek.
Egy pillanatig mérlegeltem a dolgokat. Derek tuti nem akarna még hazajönni, viszont semmi kedvem egyedül gyalogolni.
- Oké. Akkor menjünk.
Néhány szótlanul eltöltött hosszú perc után megszólaltam. Nem újdonság, hogy nem bírtam sokáig beszéd nélkül. És ha apa hallotta volna a kérdésemet, amit a szomszéd sráchoz intéztem, azt hiszem, letagadna.
- Na, és tulajdonképpen miért költöztél el otthonról? Apa mondta, hogy egyedül laksz. Fura ez ilyen fiatalon, nem?
Egy darabig nem válaszolt, gondolom, fontolgatta mennyit árulhat el nekem az igazságból. Én személy szerint valami családi konfliktusra, tragikus esemény hatására, vagy függetlenedni kívánásra tippeltem.
- Nem akartam tovább otthon maradni és a családom nem is ragaszkodott ehhez, szóval leléptem – mondta kifejezéstelen arccal. Lehet, hogy a lelkébe gázoltam ezzel az illetlen faggatózással? Hát ez ciki.
- És a buliba hogyan csöppentél – kérdeztem mosolyogva, próbálva oldani kicsit a hangulatot. Azt hiszem sikerülhetett, mert a szája felfelé kezdett görbülni.
- Derek szólt, hogy ugorjak be, ha arra járok. Jó fej a bátyád, ugye tudod? Felajánlotta, hogy körbevezet a környéken és megmutat pár jó helyet.
- Hát a legjobbat már láttad.
- Nélküled nem lett volna ilyen jó – kacsintott.
Úristen! Ez most komolyan flörtöl velem? Hát ez durva! Már régen nem flörtöltem senkivel, és velem se sokan. Luke már természetesnek vesz dolgokat és ritkán mondja ki őket. Például, hogy szépnek tart, vagy kedvesnek, vagy szeret velem lenni, meg ilyenek. Azért az embernek jól esik ezeket hallani. Jesszus, mi ütött belém! Én szeretem Luke-ot! Csak bezavar ez az újfiú.
- És mikorra tervezitek az idegenvezetést? – Mire hazaérünk tiszta pró leszek terelésben.
- Elvileg holnapra. Bár nem tudom, Derek mennyire lesz beszámítható állapotban a ma este után. De te is csatlakozhatnál – lelkesült fel. – Talán akkor még látok is valamit a városból.
- Hát nekem más dolgom van.
- És nem tudod lemondani, vagy áttenni későbbre?
- Nem. Ez fontos.
- Értem. – Kicsit mintha lelombozódott volna, de nem igazán mutatta.
Időközben elértünk a házunkig. Megköszöntem a „fuvart”, aztán álmosan betámolyogtam a házba, felmásztam az emeletre és bevetettem magam az ágyba. Remélem nem fog fájni reggel a fejem. Már egy ideje nem ittam ennyit egy este alatt. Hát bízzunk benne, hogy nem leszek másnapos.
Mi? Motorzúgás? Ez biztosan nem tartozik a kedvenc nyári hangjaim közé. Akkor meg hogy jön ide?
Kinyitottam a szemem, és kelletlenül felültem az ágyban. Az első dolog, ami szemet szúrt, hogy az ablak tárva-nyitva, a hosszú függöny lomhán leng a reggeli szellőben.
Na, álljunk meg egy percre… Úgy emlékszem, hogy este becsuktam az ablakot. Ami azt jelenti, hogy míg aludtam valaki kinyitotta… hú, öregem, ezt a logikát!
Álmosan fordultam a másik oldalamra és csalódottan vettem tudomásul, hogy az ágy tök üres. Persze én még mindig benne feküdtem, de Luke eltűnt. Jé! Most látom, hogy hagyott egy cetlit. Na, lássuk, mit ír!
Jó reggelt napsugaram! (megjegyzem, imádom, mikor így hív)
Gondolom, most nagyban töröd azt a szép kis buksid, hogy merre járhatok és miért hagytalak magadra egy ilyen gyönyörű reggelen. Nos, a helyzet az, hogy fater telefonált hajnalok hajnalán, hogy a lehető leggyorsabban húzzam haza a hátsóm és segítsek neki megbuherálni a kocsit, különben egész héten nem mehetek sehova. Tudom, hogy utálsz korán kelni, szóval nem ébresztettelek fel. Remélem, nem haragszol. Később még rád csörgök, hogy mikor találkozzunk.
Máris hiányzol! Imádlak, mindennél jobban!
Csók: Luke
Ui.: Apád miatt ne parázz, az ablakon sunnyogtam ki, mint mindig, biztos, hogy nem vett észre!
Hát ezt a reggelt se így képzeltem el, de hát így jártam.
Behunytam a szemem és próbáltam visszajutni az álmok birodalmába, totál megfeledkezve arról, hogy tulajdonképpen mi is ébresztett fel. Kár, hogy legtöbbször nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy én eltervezem őket, így nem meglepő, hogy ez a félálomban levő állapot sem tartott sokáig. Épp mikor átkerültem volna az oly nagyon áhított öntudatlanságba, odakint újra felbőgött a motor. Most már nehéz lett volna figyelmen kívül hagyni az oda nem illő zajt, ami száz százalékig elrontotta az édes reggelemet. Dühösen földhöz vágtam a takarómat és az ablakhoz csörtettem.
- Leállítod azt a vacakot, vagy megvárod, míg én teszem meg? – A sugárzó napfénytől kábé semmit se láttam, így igazából nem tudtam, ki a motor tulajdonosa, az, akivel épp kiabálok, de őszintén nem is igazán érdekelt. Legnagyobb örömömre a kellemetlenül erős hang megszűnt, én pedig rögvest vissza is dőltem a pihe-puha ágyikómba.
De akkor már késő volt. Nem tudtam visszaaludni. Morogva felkeltem hát, és kibotorkáltam a saját használatú mini fürdőmbe. Egy pillanatra megálltam a gigantikus méretű tükröm előtt, mint szinte minden reggel, és futólag szemügyre vettem magam.
Ó, hisz még be sem mutatkoztam! Szóval, a nevem Jessica Stuart. Tizenhét éves vagyok (vagyis leszek, nagyjából egy hónap múlva), 165 centi, a kilókat inkább nem részletezem. Jó, jó nem vagyok egy vézna csajszi, na. De kövér se, oké? Mondhatni átlagos testsúllyal rendelkezem, legfeljebb egy-két kiló felesleggel. Nem vagyok az a modell alkatú csaj, nincsenek dinnye méretű melleim, se hosszú lábaim, de köszönöm szépen nem is kellenek. Én totálisan meg vagyok elégedve azzal, ahogy kinézek és a többi meg teljesen hidegen hagy. Ha valakinek nem tetszik, nem muszáj rám néznie.
Jelen pillanatban egy combközépig érő pólóban feszítek, hozzáteszem: bugyi nélkül. Ahhoz, ugyanis amit az éjjel Luke-kal csináltunk egyáltalán nem kell az a fránya fehérnemű. Mielőtt még bárki azt hinné, hogy egy könnyűvérű nőcske vagyok, minden erkölcs nélkül, le kell szögeznem, hogy Luke a barátom. Már régóta. Ha jól emlékszem (így hajnalok hajnalán elég nehéz az agyamat rendeltetésszerűen működtetni…) olyan nyolc hónapja lehetünk együtt. És szeretem. Nagyon. Ami pedig a legjobb, hogy ő is engem. Mióta megkezdődött a nyár, a lehető legtöbb időnket együtt töltjük. Ami sajnos így se sok, mivel Luke nyári munkán van, de több mint a semmi.
Amikor nem az én egyetlen szívszerelmemmel múlatom az időm, akkor legtöbbször halálra unom magam. Ugyanis egyetlen és pótolhatatlan legjobb barátnőm, Lily Evans csúfosan cserbenhagyott, és lelépett nyaralni a nagyszüleihez. Azt ígérte, néhány hét és visszajön, szóval ajánlom neki, hogy minél előbb hazatolja a seggét, különben nagyon megbánja. Amúgy sem értem, minek kellett elmennie, mikor itt mindene megvan. Itt a tenger, a családja, a barátai és legfőképpen én. Oké, talán ez kicsit egoistán hangzott, de ez lényegtelen. A lényeg az, hogy jöjjön haza, különben szétunom az agyamat!
Miután nagy kegyesen felfüggesztettem az önsajnálatot, kiadós habfürdőt vettem, jól kiáztattam magam, hajat mostam, majd törülközőbe csavarva bementem a gardróbba, hogy kiválasszam az aznapi viseletem. A ruhák a gyengéim. Milliónyi cuccom van, ugyanis, ha épp nincs mit csinálnom, bebuszozok a szomszéd nagyvárosba és alaposan bevásárolok. Sajnos ez elég sokszor előfordul, tehát érthető, miért van ennyi felesleges holmi a szekrényemben. Ma délután elméletileg irtó meleg lesz, szóval valami lenge cucc kell. Először is fürdőruha, mindenképp, mert le akarok menni a partra sütkérezni. Akkor kék bikini kiválasztva, mert megy a szemem színéhez, rá egy fehér topp, meg farmer miniszoknya, fehér papucs, és kész is vagyok. A hajamat – ami elég rövid, tépett és szerintem jó fazonú, mellesleg barna - nem szárítottam meg; már így is elég melegem volt a szobámba tűző napsugarak miatt.
Gyorsan beágyaztam, aztán lementem a konyhába reggelizni. Apa már biztosan elment dolgozni, Derek pedig valószínűleg még alszik. Vagy még itthon sincs. Hatalmas buli volt tegnap, ahonnan a Stuartok természetesen nem hiányozhatnak. Én is csak azért nem mentem, mert Luke átjött és köztudott, hogy ő nem szereti az olyan zajos helyeket, mint például a kedvenc diszkónk a Dorothy’s Club, vagy, ahogy mi emlegetjük, DC. Imádom azt a helyet: állati a zene, jó a közösség, szinte mindenkit ismerek a kidobóktól kezdve a pultosokon keresztül a klub tulajdonosának lányáig, akiről mellesleg a hely a nevét kapta. Dorothy Fine annyi idős, mint én, megrögzött parti arc, mint én, utálja a nagyképű ribancokat, pont, mint én, és imád táncolni, akárcsak én. Ergo, a második legjobb barátnőm. Mi hárman: Lily, Dodo és én már ősidők óta jóban vagyunk. De most Dodo sincs a városban, szóval totál magamra lettem hagyva. Persze vannak más barátaim, akikkel lóghatnék, de a legtöbben épp nyaralnak, aki pedig itthon van, az meg nem mindig ér rá velem lógni. Szóval ez van. Szívás.
Mikor befejeztem a reggelit visszamásztam az emeletre, hogy összeszedjek valami napolaj félét, törülközőt, meg napszemcsit, felkaptam a tatyómat, és már indultam is a partra. Mikor kiléptem a napsütésbe hűs szellő csapott az arcomba. Bezártam az ajtót és a kapu felé vettem az irányt. A túloldalon a megszokottól igencsak eltérő dolgot pillantottam meg. Egy fekete-piros, hatalmas motor állt a szembe szomszédunk háza előtt, minden bizonnyal az a dög, aminek a hangja reggel oly sikeresen kivert az ágyból. A moci mellett egy nagyjából korombelinek tűnő srác állt, valószínűleg a tulaj. Engem nem láthatott, hiszen háttal volt és épp előre hajolva matatott valamit.
Most leszögezném, hogy nem szoktam vizslatni a férfiakat a környeztemben, hiszen van barátom, de ebben a helyzetben nem tudtam megállni, hogy ne szemrevételezzem új szomszédom formás hátsóját. Felső persze nem volt rajta, így mindenki számára megtekinthető volt izmos háta és karja. Az arcát nem láthattam, csak hogy a haja sötét fekete és egész hosszú. No lám, egy újabb szépfiú költözött a környékre. A csajok biztos odalesznek érte, már előre látom. Ami engem illet, ha nem bömbölteti hajnalok hajnalán a vasparipáját, akkor felőlem okés a gyerek.
Ráérős léptekkel folytattam utamat, követve a tenger hívó szavát. A város ahol lakok Anglia déli partján helyezkedik el: Poole. Eszméletlenül szép, imádok itt lakni. A nyár elég meleg, de még elviselhető, télen pedig nincsenek mínuszok, szóval minden a lehető legtökéletesebb. A strand tulajdonképpen nincs túl messze a házunktól, de van egy kedvenc helyem, ahol magányosan múlathatom az időt, és az már kicsit odébb van, szóval elég sokat kell sétálnom, ha még dél előtt oda akarok érni. Mikor végre megérkeztem, ledobtam a cuccaimat és megmártóztam a vízben. Tudom, tudom, hogy nemrég fürödtem, de a vízből nekem sosem elég, oké? Imádok úszni, meg pancsolni, meg lubickolni, ázódni és mindent, ami vízzel kapcsolatos. Miután kiélvezkedtem magam a tenger hűs hullámai közt – ne tessék félre érteni! – kifeküdtem napozni. A napsugár lágyan cirógatta arcom, a finom szellő bele-belekapott rövid hajamba, s eközben én egyre lassabban és egyenletesebben kezdtem lélegezni, míg el nem nyomott az álom.
Arra ébredtem, hogy fázom, és valami nedves csöpög az arcomba. Nem, nem nyáladzó kutya állt fölöttem, hanem esett. Nem nagyon, de azért eléggé ahhoz, hogy hazáig jól elázzak. Ráadásul úgy tűnt percről percre jobban rákezd. A nap eltűnt egy halom felhő mögött, és ez sem volt túl szívderítő. Na, szóval összekapkodtam a cuccaimat és sietős léptekkel elindultam hazafelé. Alig néhány perc elég volt, hogy bőrig ázzak: a fehér felsőm rám tapadt, a szoknyám súlyossá vált a felszívott nedvességtől, a papucsom cuppogott a vizes úton, a hajamról pedig jobb nem is beszélni. Ebből garantáltan tüdőgyuszi lesz.
Épp magamban mérgelődtem, hogy miért nem néztem utána az aznapi időjárásnak, mikor ismerős hang ütötte meg a fülem. Még mielőtt hátrafordulhattam volna, megjelent mellettem a hangot kiadó gépezet: a fekete-piros motor, gazdástól mindenestül. Lelassított, és araszolva haladt tovább nem messze tőlem.
- Elvigyelek? – kérdezte egy hang a bukósisak mögül.
- Nem is ismersz.
- Dehogynem. Te vagy az a csaj reggelről, nem? Aki leordította a fejem. – Kicsit furán éreztem magam, de azért bólintottam. – Na, pattanj fel, elviszlek.
- Nem kell kösz. Hazatalálok – makacskodtam.
Most ez komolyan azt hiszi, hogy én felülök mögé arra az izére? Kezdjük ott, hogy azt se tudom, ki ez. Lehet, hogy valami szatír. Meg amúgy sem vagyok oda az ilyen járművekért. Akkor már inkább gyalog.
- De hisz zuhog – mondta. Mintha nem tudnám… - El fogsz ázni. – Végignéztem magamon.
- Azt hiszem az már megvolt.
- Ne kéresd már magad. Nem akarom, hogy beteg légy.
- Kedves tőled… – Most ez mégis mit akar? Mit érdekli, hogy megfázok-e vagy sem, hisz tényleg nem ismer! – De tényleg nem kell. Apám sem örülne, ha egy idegen motoros furikázna haza. – Luke meg pláne nem, tettem hozzá magamban.
- Ha nem, hát nem - vont állat. – Akkor, szia! – Felém biccentett (legalábbis azt hiszem), aztán begyorsított és néhány pillanattal később eltűnt egy kanyarban.
Mire hazaértem már mindenki otthon volt. Apa épp vacsorát főzött, Derek pedig az asztalnál támasztotta a fejét egy nagy bögre kávé mellett.
- A túl sok koffeintől nem fogsz tudni aludni – jegyeztem meg, miután beléptem az ajtón.
- Hát veled meg mi történt? – kérdezte aggódva apa.
- Esik – mondtam könnyedén, majd felcaplattam a szobámba, megszárítkoztam és kényelmes otthoni cuccba bújtam.
Keresni kezdtem a telefonom, hogy megtudjam, hívott-e Luke, de sehol nem találtam azt a vacakot. Pedig felforgattam az egész szobát, fürdővel és gardróbbal együtt. Halál idegesen letrappoltam a lépcsőn és ott kutattam tovább elveszettnek tűnt mobilom után.
- Csak nem ezt keresed? – hallottam magam mögül drága bátyám állapotához képest igen élénk hangját. Megfordultam és kikaptam a kezéből az ezüstszínű telefont.
- Miért vetted el? – kérdeztem dühösen.
- Davenport állandóan hívogatott és meguntam hallgatni a csörgést, szóval megmondtam neki, hogy nem vagy itthon és visszahívod, ha hazaérsz
Na, igen… Ha még nem mondtam volna, Derek utálja Luke-ot, és többszöri kérésem ellenére sem hajlandó őt a keresztnevén szólítani. Ha engem kérdezel, halál idegesítő, ha a bátyád nem komálja a pasid. Sok kellemetlenséget kellett már emiatt elviselnem, szóval tudom jól.
Épp Luke számát kerestem a telefonkönyvben, mikor Derek ismét megszólalt. Jé, ő még mindig itt van? Azt hittem, már odébb állt.
- Este buli lesz – mondta vigyorogva. – És te is hivatalos vagy. Ryan azt mondta, ha kihagyod a szülinapját, saját kezűleg fojt meg.
- Basszus, ma van Ry szülinapja? – Hogy felejthettem el? Hát milyen barát vagyok én?
- Pontosan! – A számba haraptam és vetettem egy pillantást a kezemben lévő telefonra. – Egy estét kibír nélküled – jegyezte meg Derek, kitalálva a gondolataimat. – Ryan az egyik legjobb haverod, ezt nem hagyhatod ki!
Tudom, tudom… De Luke utálja, ha nélküle megyek bulizni. Viszont kizárt dolog, hogy eljön, mert ő meg nem bírja a hangos zenét és nem tud táncolni se, szóval mit keresne egy olyan szórakozóhelyen, mint DC? Hm, nehéz eset. Mélyet sóhajtottam, majd megnyomtam a hívás gombot.
- Ne izgulj, ott leszek – mondtam Dereknek, mire szélesen elvigyorodott és elindult a konyha felé. Közben Luke felvette a telefont.
- Jess? – szólt bele kicsit idegesen. Ajaj, ez egy nehéz menet lesz.
- Szia Luke.
- Elárulnád, mégis hol voltál egész nap? Milliószor hívtalak! – Hallottam a hangján, hogy ki van akadva. Utálja, ha nem tud elérni.
- Ne haragudj! Lementem a partra és itthon hagytam a telóm. – Időközben visszaértem a szobámba és az ágyra vetettem magam.
- De hát írtam, hogy keresni foglak. Vagy nem találtad meg a cetlit, amit hagytam?
- De, de megtaláltam. Csak már nagyon ki akartam mozdulni és a nagy sietségbe itthon maradt ez a vacak.
- Legalább jól érezted magad? – kérdezte már kissé enyhültebb hangnemben.
- Ja, úsztam egy jót, meg elaludtam a napon. Aztán eleredt az eső és hazáig áztam. – A motoros fickót inkább kihagytam a beszámolóból.
- És most mit csinálsz?
- Hát kajálni akartam, mert egész nap alig ettem valamit.
- Utána átjöhetnél – mondta lágyan. – Hiányzol.
- Te is nekem! – Jaj, most miért kell ilyen édesnek lennie? Így hogyan álljak ellent neki? Pedig erre a bulira muszáj elmennem, különben Ry tuti kinyír. Jogosan… - Csak az a helyzet… hogy estére meg vagyok hívva DC-be Ryan szülinapi partijára.
- Értem – mondta szárazon néhány hosszú másodpercnyi hallgatás után.
- Nem akarsz elkísérni? – Tudtam, hogy nem fog eljönni velem, de muszáj volt megkérdeznem.
- Nem szeretem azt a helyet, te is tudod.
- Igen, de gondoltam talán a kedvemért eljönnél. Na, kérlek!
- Nem, én biztos nem megyek. De te menj csak, majd kitalálok valami programot magamnak. Áthívom Codyt és nézünk valami filmet.
- Biztos? Nem gond?
- Nem, dehogy, érezd jól magad! – A hangja kedves volt ugyan, de tudtam, hogy nem örül, hogy nem lehet velem. – Akkor holnap délután gyere át, ha kijózanodtál, jó? – Bár valószínűleg aranyos piszkálódásnak szánta, kicsit élesebbre sikerült, mint hitte.
- Persze – mondtam kissé bűntudatosan.
Utáltam, mikor ilyen kimérten beszélt velem. Ez általában olyankor fordult elő, mikor nélküle mentem el este. De mitől fél? Hogy megcsalom? Ennyi idő alatt egyszer sem jutott eszembe semmi ilyesmi, és még mindig nem bízik bennem? Érthetetlen…
- Jól van. Akkor jó szórakozást. Szeretlek.
- Én is téged. Jó filmezést. Szia.
Gyorsan bekapcsoltam a laptopom, hogy megnézzem, jött-e e-mailem. Mivel azonban egyik hűtlen barátnőm sem vette a fáradságot, hogy bepötyögjön nekem néhány szót, ki is kapcsoltam a gépet, és leslattyogtam a konyhába valami ehetőért.
- Épp szólni akartam, hogy kész a vacsi – mondta apa mosolyogva, mikor meglátott. Derek már az asztalánál ült és csillogó szemekkel bámulta a nagy adag csirkét, ami a tányérján volt.
- Na, és mit csináltatok ma? – kérdezte apa, miután elkezdtük az evést.
- Strandoltam.
- Ilyen időben?
- Kora délután még meleg volt.
- És te, Derek?
- Gondolom pihent – jegyeztem meg. – Tényleg! Hogyan akarsz ma is bulizni, mikor még a tegnapin sem tetted túl magad?
- Már szín józan vagyok, oké? – védekezett. – És ma különben sem akarok piálni.
- Na persze…
- Hova mész ma? – fordult apa a bratyómhoz.
- DC-be. Ryan szülinapja van apa, mondtam már. És nem csak én megyek, hanem Jess is.
- Jól van, menjetek csak. De vigyázzatok egymásra, jó? – Ezt bírom apában. Hogy nem csinál nagy ügyet ezekből a dolgokból. Ami azt illeti elég engedékeny velünk, szóval legtöbbször oda megyünk, ahova akarunk. Csak szereti tudni, hol töltjük az időnket.
- Majd igyekszünk – motyogta mosolyogva Derek.
- Láttátok már az új szomszédot? – váltott témát apu.
- Ja, volt szerencsém hozzá – morogtam.
- Szimpatikus fiú, nagyon udvarias volt, mikor találkoztunk.
- Beszélgettetek? – ámultam el.
- Csak néhány percet. És képzeljétek! Egyedül vette meg azt a házat! Azt nem mondta, hogy miért nem él a családjával, és nem is kérdeztem, de alig idősebb nálad Jess és már egyedül él. Azért ez nem semmi.
- Már tizennyolc elmúlt, apa – vette védelmébe Derek.
- Már mindenki lespannolt vele, csak én nem? – forgattam a szemem, de ők csak mosolyogtak. Jellemző. – Azért kíváncsi lennék, miért jött el otthonról – morogtam magam elé, de sajnos nem voltam elég halk.
- Jesszus, kislányom ilyet nem illik kérdezni! – háborodott fel apu. – Nehogy megpróbáld!
Olyan gáz, hogy ennyire ismer… Tudja, hogy ami a szívemen, az a számon. Legtöbbször. És többnyire hidegen hagynak az illemszabályok.
- Nyugi apa, nem hozok rád szégyent – forgattam a szemeimet.
- Remélem is.
- Na, jó. Én végeztem. Köszi, a kaját. – Nyomtam egy puszit apa homlokára aztán felsiettem a szobámba készülődni.
Gyors zuhany, hajmosás, fogmosás, majd kutatás a megfelelő ruha után. Fehér gatya? Túl kényes. Farmer? Túl átlagos. Fekete nacó? Esetleg. Vagy szoknya? Nem szeretek szoknyába bulizni. Oké, legyen a fekete nadrág, nincs kedvem tovább keresgélni. A felső úgyis fontosabb. Lehetne fehér. Vagy inkább zöld. Esetleg lila? Vagy rózsaszín? Nem. A legjobb lesz az a világoskék pánt nélküli topp. Tökéletes. Ma nagyon rá vagyok állva a kékre. Akkor a kék-fehér tornacipőm, fehér öv és kész. Szuper. Gyorsan beszárítottam a hajam és kisminkeltem magam. Már a szájfényt kentem fel, mikor Derek berontott.
- Na, hugi? Mehetünk? – Ő fehér inget és farmert viselt.
- Jól nézel ki – jegyeztem meg.
Amúgy tényleg jó pasi, és ezt nem azért gondolom így, mert a bátyám. Sőt! A barátnőim legtöbbje odavan érte, csak sajnos ő nem akar komoly kapcsolatot, így legtöbbször csak kis egyéjszakás kalandokba keveredik. Ő tudja.
- Kösz – vigyorodott el. – Te sem panaszkodhatsz.
Felkaptam a mobilom, zsebre vágtam, kivettem egy kis pénzt a tárcámból, azt is elraktam, és már ott sem voltunk. Nevetgélve baktattunk a sötét úton DC felé. Már méterekről hallottam a bent dübörgő zenét, és mondanom sem kell, rögtön elkapott a buli láz. Vigyorogva nyomtam puszit az ajtónállók arcára, majd beléptünk a nem túl nagy épületbe. A hely tömve volt emberekkel, pedig még tizenegy sem volt. Kábé minden második ember megállított, hogy milyen régen látott, hogy vagyok, satöbbi. Derek időközben megtalálta a haverjait és lelépett mellőlem, szóval egyedül folytattam utamat a pultig.
- Szia, Sam! – köszöntem a pultos csajnak.
- Hello, Jess! De jó, hogy itt vagy! Olyan rég láttalak errefelé. Mi van veled? Merre jártál mostanság?
- Hát a suli utolsó hónapja elég húzós volt, szóval ki volt zárva, hogy apa elenged, aztán meg mióta megkezdődött a nyár még nem volt alkalmam jönni. Luke eléggé lefoglal.
- Na, együtt vagytok még? Az szuper – mosolygott kedvesen. – Mit iszol?
- Egy martinit kérek egyelőre!
Mikor megkaptam az italom, leültem vele egy szabad asztalhoz és szürcsölgetni kezdtem. Közben a termet pásztáztam, hátha meglátom az én drága ünnepeltemet.
- Szabad ez a hely? – kérdezte néhány perc elteltével egy mély hang.
- Persze – mondtam, meg se nézve, ki érkezett.
Tovább figyeltem a tömeget és kerestem valamilyen ismerős arcot. Hát az sok volt. De aki nekem kellett, valahogy csak nem akart felbukkanni.
- Szia, kislány! – hallottam magam mögül egy nagy kiáltást. Hátrapillantottam és vigyorogva az én egyetlen Ryanem nyakába vetettem magam.
- Isten éltessen – kiabáltam a fülébe, mire ö felkapott és megpörgetett. Nevetve kapálóztam, miközben szorosan öleltem.
- Mizujs veled kislány? – kérdezte, mikor már letett.
- Jaj, hagyj már! Inkább te mesélj! Milyen érzés húsz évesnek lenni?
- Eszméletlen! – nevetett. – Annyira örülök, hogy mindenki itt van. Remélem, tetszik a buli.
- Naná! Később mindenképpen táncolnunk kell!
- Egyetértek. Derek is itt van, ugye?
- Persze! Valahol a tömegben. Azért remélem nem lesz olyan részeg, hogy majd nekem kelljen hazatámogatnom.
- Jaj csajszi, ne légy ilyen szigorú. Ma mindenki ünnepel! Neked van piád? – Lenézett az asztalra és meglátta az üres poharam. – Nagy hiba! – Megfogta a kezem és a pulthoz rángatott. – Sam! Két pezsgőt és két tequilát!
- Azonnal!
- Le akarsz itatni? – kérdeztem somolyogva.
- Mi az, hogy! – vigyorgott, miközben végignézett rajtam. – Irtó dögös vagy, mint mindig.
- Már megint a pia beszél belőled! – nevettem. – Mennyit ittál?
- Nem eleget!
Mikor megkaptuk az italainkat, koccintottunk és lehúztuk először a pezsgőt, aztán a tequilát. Utána Ry még a kezembe nyomott egy pohár whiskyt, majd utamra bocsátott, mondván érezzem jól magam.
Mivel Lily és Dodo, kedvenc táncos társaim nem voltak ott, semmi kedvem nem volt táncolni, szóval leültem egy bárszékre és magamban iszogattam. Nem tudom, hányadik kör whiskynél tartottam, mikor valaki leült mellém, felém fordult és megszólított.
- Szia, Jess!
Ránéztem a srácra, merthogy fiú volt az illető. Kék szemek, fekete haj, csábos mosoly. Tipikus szépfiú.
- Kéne, hogy ismerjelek? – Annyira sokat nem ittam, hogy valakit, akit ismerek, ne tudjak beazonosítani.
Belső vívódásom minden bizonnyal az arcomra is kiült, mert a fiú felnevetett.
- Neked mániád ez az ismerlek, nem ismersz szöveg? - kérdezte vigyorogva. Jól állt neki, ha mosolygott.
- Na, várj csak… - Ez a hang valahonnan ismerős. De honnan? – Oké, gőzöm sincs, ki vagy, szóval elárulnád végre?
- A nevem Sirius Black.
- Ööö… – Egy ilyen névre tuti emlékeznék. De… - Nem, nem rémlik. Volt osztálytárs? Derek haverja? Luke haverja? Dodo volt pasija? Lily volt pasija? Ki vagy?
- Hát nekik a nagy részéről még távolról sem hallottam. Egyedül Dereket ismerem valamennyire, de őt is csak futólag.
- Na, jó, most már tényleg nem értem. Akkor honnan ismersz?
- Én vagyok az új szomszédotok – mondta nagy vidáman.
- A srác a mocival?
- A srác a mocival.
- Ide is azzal jöttél? – vontam fel a szemöldököm.
- Nem – nevetett és meglóbálta a sörösüvegét. - Talán fuvarra számítottál?
- Pfh – mondtam nagyon értelmesen. Jól van, már ittam eleget, fel vagyok hatalmazva, hogy hülyén viselkedjek, jó? – A világ összes kincséért sem ülnék fel arra a szörnyetegre. – Csak vállat vont és ivott tovább.
Hátat fordítottam a pultnak és a tomboló tömeget kezdtem pásztázni. Az emberek többsége enyhén szólva ittas állapotban volt már, és erőltetetten vonaglott a dübörgő zenére. Imádom, hogy ebben a kisvárosban szinte senki nem tud rendesen táncolni. Leszámítva persze engem és a csajokat. Mi vagyunk itt a profik. Heh. Na, jó, tényleg nem egoizmusból, de ez most komolyan így van. Mi tudunk, ők nem. Mi ez, ha nem profizmus?
Nagy bambulásom látóterébe hirtelen betántorgott egy baromira jókedvű és még annál is részegebb Ryan. Mikor már elég közel dülöngélt hozzám – megjegyzem, csodálkozom, hogy ilyen állapotban egyáltalán még felismer -, megkapaszkodott a pultban és szinte belemászott a képembe, úgy üvöltötte:
- Na, kinek van a legjobb szülinapja? Kinek?
- Neked Ry baba, neked – vigyorogtam.
- És mit érdemel a szülinapos? – kérdezte vontatottan. Összeráncoltam a homlokom és kérdőn néztem rá. – Hát puszit! – kiáltotta, majd hajolt is közelebb, hogy bezsebelje az „ajándékát”. Szerencsére még időben elfordítottam a fejem, így elkerültem, hogy a számat érje a puszija. Puszi… Jó vicc. Szinte lesmárolta a pofám. Elég undi volt, tiszta nyál lettem. Majd, mint aki jól végezte dolgát, továbbállt, és néhány pillanattal később eltűnt a tömegben.
- A pasid? – kérdezte érdeklődve a szomszéd srác. Jó, lehet kicsit furi ez az elnevezés, de végül is szerintem elég találó, és amúgy sem emlékszem a nevére. Szóval marad.
- Dehogyis! – háborogtam. Még hogy Ryan a pasim? Aranyos… - Inkább csak haver.
- Ahhoz képest eléggé beindult rád – vigyorgott, mintha tudna valamit, amit én nem. Utálom az ilyet. Halál idegesítő.
- Csak sokat ivott – vontam vállat, majd egy húzásra megittam a maradék italomat.
- Azért te sem panaszkodhatsz – bökött fejével az előttem sorakozó kiürült poharakra.
- Meg se kottyan – vetettem oda félvállról.
Az igazság az, hogy jól bírom az alkoholt. Szédülgetek tőle, meg jól érzem magam, de hányni igen ritkán szoktam, szám szerint eddig kétszer, és általában a másnaposság is elkerül. Persze kivételek mindig vannak.
- Szólj, ha már ittál annyit, hogy levetkőzd a gátlásaidat egy tánc erejéig – búgta a fülembe. Jé, hát ez meg mikor került ilyen közel az arcomhoz?
- Milyen gátlásokról beszélsz? – kérdeztem vigyorogva. – Úgy nézek ki, mint valami jó kislány? – Kicsit távolabb húzódott, végigmért, majd megragadta a kezem és a tánctér felé húzott. Hát jól van, ő akarta.
Bementünk középre és táncolni kezdtünk. Először csak lépegettem ide-oda, mintegy bemelegítés gyanánt. A szomszéd srác mosolyogva figyelt, valószínűleg azt hitte ez minden, ami tudok. Nagyot tévedett.
Közelebb araszolt hozzám és megfogta a kezem. Jó egy fejjel magasabb volt nálam, fejét lehajtotta és csak bámult azokkal a nagy, kék szemeivel. Ebből a megvilágításból is ugyanolyan helyes volt, mint a pultnál. Ráadásul a feneke látványát sem felejtettem el, és nagy belső harcot vívtam magamban, nehogy engedjek a kísértésnek és saját kézzel tapasztaljam meg, hogy tényleg annyira kemény-e a hátsója, mint amilyennek látszik. Ő persze nem finomkodott, az első adandó alkalommal letapizta a fenekem. Szép, mondhatom. Én meg csak totyogtam szinte egyhelyben és fogalmam sem volt mi lenne a helyes ebben az esetben. Persze nem akartam megcsalni Luke-ot, akármennyire is jóképű volt ez a srác, és akármennyire sokat is ittam, de egy táncba még nem halt bele senki. Így hát nem húzódtam távolabb, folytattam a lépkedést. Néhány percig így „andalogtunk”, aztán hirtelen a derekamra rakta a kezét és még közelebb vont magához.
És akkor megszólalt. A kedvenc számom. Onnantól pedig nem volt megállás. Úgy tekertem, hogy abba benne volt az elmúlt - bulizás mentes - hónapok minden lendülete és feszültsége. Eszméletlen voltam. A szomszéd srác úgy meglepődött a hirtelen váltástól, hogy egy pár pillanatig mozdulni sem bírt. Állati vicces képet vágott. Aztán mikor észbe kapott próbálta felvenni a ritmusom, és legnagyobb döbbenetemre sikerült is neki. Eddig nem sok fiút láttam így táncolni, marha jó volt. Aztán jött egy latinosabb szám, aminél elkezdett vezetni, kipörgetett, aztán visszahúzott, szinte már szabályosan szambáztunk. És élveztem. Nagyon. Az emberek kezdtek elhúzódni mellőlünk, hogy nagyobb teret kapjunk. Fantasztikus érzés volt, régen buliztam ekkorát. Még jó néhány számot végigtáncoltunk, aztán lihegve ültünk le a pulthoz.
- Mit iszol? – kérdezte.
- Szerintem ma már semmit.
- Akkor két sört – szólt oda Samnek, aki egy pillanattal később már hozta is az italokat. A srác az egyiket magához vette, a másikat pedig elém tolta. Hát mit volt mit tenni, megköszöntem és egy koccintás után nagyot kortyoltam belőle.
- Jó voltál – jegyezte meg mosolyogva, mikor elvette szája elől az üveget. – Az elején azt hittem te is olyan kis szolidan mozgó típus vagy.
Magamban szakadtam a röhögéstől, de az arcomra csak egy halvány mosolyt akasztottam. Még hogy én szolidan mozgok? Na, ennél nagyobb viccet még életemben nem hallottam.
- Azért te sem csináltad rosszul. – Ha már így bókol, ő se maradjon dicséret nélkül.
- Tetszik ez a hely, jó a zene.
- Jaja, ez a törzshelyünk. Általában egész nyáron itt lógunk, csak most a barátnőim nyaralnak, én meg egyedül nem szívesen jövök.
- Majd én eljövök veled – ajánlotta fel. – Így még táncpartnered is lesz.
- Hát nem is tudom… - Nem hinném, hogy Luke örülne neki.
- Ugyan, tudom, hogy te is élvezted. – Hát az igaz. De ezt neki nem kell tudni.
- Jesszus, már ennyi az idő? – próbáltam terelni a témát, meg amúgy sem akartam túl későn hazaérni, hiszen holnap még Luke-hoz is át kell mennem és nem akarok totál használhatatlan lenni. – Asszem én elindulok hazafelé. Vajon Derek merre lehet… - Ezt már inkább csak magamnak mondtam és felületesen körbenéztem, hátha meglátom imádott bátyókám.
- Jaj, nehogy már elmenj – karolt át a szomszéd srác. – Még csak most kezdődik a buli.
- Holnap dolgom van – ráztam le a kezét. – Szóval megkeresem Dereket és megyünk is.
- Akkor legalább őt hagyd, had élvezze még egy kicsit a partit. Majd én haza kísérlek.
Egy pillanatig mérlegeltem a dolgokat. Derek tuti nem akarna még hazajönni, viszont semmi kedvem egyedül gyalogolni.
- Oké. Akkor menjünk.
Néhány szótlanul eltöltött hosszú perc után megszólaltam. Nem újdonság, hogy nem bírtam sokáig beszéd nélkül. És ha apa hallotta volna a kérdésemet, amit a szomszéd sráchoz intéztem, azt hiszem, letagadna.
- Na, és tulajdonképpen miért költöztél el otthonról? Apa mondta, hogy egyedül laksz. Fura ez ilyen fiatalon, nem?
Egy darabig nem válaszolt, gondolom, fontolgatta mennyit árulhat el nekem az igazságból. Én személy szerint valami családi konfliktusra, tragikus esemény hatására, vagy függetlenedni kívánásra tippeltem.
- Nem akartam tovább otthon maradni és a családom nem is ragaszkodott ehhez, szóval leléptem – mondta kifejezéstelen arccal. Lehet, hogy a lelkébe gázoltam ezzel az illetlen faggatózással? Hát ez ciki.
- És a buliba hogyan csöppentél – kérdeztem mosolyogva, próbálva oldani kicsit a hangulatot. Azt hiszem sikerülhetett, mert a szája felfelé kezdett görbülni.
- Derek szólt, hogy ugorjak be, ha arra járok. Jó fej a bátyád, ugye tudod? Felajánlotta, hogy körbevezet a környéken és megmutat pár jó helyet.
- Hát a legjobbat már láttad.
- Nélküled nem lett volna ilyen jó – kacsintott.
Úristen! Ez most komolyan flörtöl velem? Hát ez durva! Már régen nem flörtöltem senkivel, és velem se sokan. Luke már természetesnek vesz dolgokat és ritkán mondja ki őket. Például, hogy szépnek tart, vagy kedvesnek, vagy szeret velem lenni, meg ilyenek. Azért az embernek jól esik ezeket hallani. Jesszus, mi ütött belém! Én szeretem Luke-ot! Csak bezavar ez az újfiú.
- És mikorra tervezitek az idegenvezetést? – Mire hazaérünk tiszta pró leszek terelésben.
- Elvileg holnapra. Bár nem tudom, Derek mennyire lesz beszámítható állapotban a ma este után. De te is csatlakozhatnál – lelkesült fel. – Talán akkor még látok is valamit a városból.
- Hát nekem más dolgom van.
- És nem tudod lemondani, vagy áttenni későbbre?
- Nem. Ez fontos.
- Értem. – Kicsit mintha lelombozódott volna, de nem igazán mutatta.
Időközben elértünk a házunkig. Megköszöntem a „fuvart”, aztán álmosan betámolyogtam a házba, felmásztam az emeletre és bevetettem magam az ágyba. Remélem nem fog fájni reggel a fejem. Már egy ideje nem ittam ennyit egy este alatt. Hát bízzunk benne, hogy nem leszek másnapos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése