A Bosszú Hadjárat
Kicsit sétálgattam még erre-arra, elmélkedtem magamban és rájöttem, hogy tulajdonképpen tényleg semmi szükségem Siriusra. Mert van valaki, aki szíves örömest segít, ha megkérem és vele is ugyanolyan jól fogok szórakozni, mint Siriusszal tettem volna. Vagyis majdnem annyira jól. Talán ha flottul mennek a dolgok, még Sirius is féltékeny lesz kissé, ami a mai eset után őszintén kedvemre való lenne.
Sietős léptekkel indultam haza a verőfényes napsütésben és reméltem, hogy senkivel nem futok össze azon a kis útszakaszon hazafelé. De sajnos, mint tudjuk, a dolgok többnyire nem úgy történnek, ahogy én azt elképzelem. Így történhetett hát, hogy alig néhány méterre a menedéket jelentő kapubejárótól megpillantottam a bejárati ajtaján éppen kilépő Siriust, mellette pedig újdonsült barátnőjét, a kis Kimet. Blöe!
Egy nagy, sárga taxi parkolt a feljárón - gondolom a csajért jött -, a sofőr pedig türelmesen várt a lehúzott ablak mellett, míg Sirius az autóhoz kísérte azt az átokfajzatot. Igyekeztem nem őket figyelni, ahogy érzelmes búcsút vesznek egymástól – bár érdekes mód Sirius nem tűnt túl lelkesnek, még a csaj kezét sem fogta meg! - és a lehető leghalkabb léptekkel közelítettem meg a kapunkat. Azonban annyira lekötötte a figyelmemet, hogy tartóztassam magam a kis páros bámulásától, hogy sikeresen megbotlottam az útpadkában – miért is ne… - és hangos szitkozódások közepette botladoztam párat, hogy ne bukjak orra itt mindenki – na, jó, csak Sirius és Kim – szeme láttára. Pechemre viszont ez is épp elég nagy zajjal járt ahhoz, hogy az imént említett hím felfigyeljen rám. Furcsa villanást láttam a szemében, ahogy tekintetünk találkozott, aztán hirtelen megragadta Kimberly vékonyka kis kacsóját – megjegyzem a csaj már épp ült volna a kocsiba -, maga felé fordította és hosszú csókot nyomott a szájára. Az egész egy pillanat alatt történt, én pedig jégszobor módjára megmerevedtem, nem bírtam mozdulni, szinte még lélegezni sem. Még soha nem láttam Siriust más lánnyal csókolózni. Soha! Legalábbis azóta nem, hogy velem kavargat. És nekem az úgy tökéletesen jó is volt! Miért kellett ilyen mocskos dologgal megfertőződnie az elmémnek, mondd Istenem, miért? Ezek után már azon se csodálkoznék, ha Sirius és ez a kis céda a rémálmaim főszereplőivé válnának.
Gyorsan elkaptam a tekintetemet a csókolózó párosról – de annyit még csak sikerült ellesnem, hogy az a kis fruska hogyan rávetette magát Siriusra, a srác alig bírta megtartani, esküszöm! -, aztán félig futva tettem meg még azt a pár lépésnyi távolságot az ajtóig, amin egy fél pillanat alatt besurrantam és végre ismét élvezhettem a négy fal által közrefogott béke és nyugalom édes érzését.
- Hát te miért vágsz ilyen fancsali képet? Tán szellemet láttál? – kérdezte Derek amint meglátott.
- Olyasmi – morogtam, miközben elindultam a lépcső felé. – Jut eszembe… Ha valaki keresne, még mindig áll, hogy nem fogadok látogatót, oké?
- Nekem nyolc – vont vállat a bátyám. – De ha így folytatod, a társasági életed egyenlő lesz a nullával, drága húgocskám, azt pedig nagyon nem szeretném. Mondd csak, mikor voltál utoljára emberek között?
- Voltam a plázában egyik nap – vontam vállat.
- Hú, nagy előrelépés – ironizált. – Utolsó bulizás?
- Mi ez, kihallgatás? Mert tudod, most baromira nem érek rá, még csomó dolgot intéznem kell – türelmetlenkedtem.
- Isten őrizz, hogy feltartsalak! – Kezét védekezőleg maga elé emelte és hamiskás mosolyt villantott rám. – De remélem a péntek estéd még szabad, mert DC-ben habparti lesz.
- Ne már! – sikítottam. – Komolyan?
- Bizony ám! Szóval szedd össze magad, kapj magadra egy aprócska kis bikinit és menj riszálni a csajokkal, mert tudom, hogy ez minden vágyad. Mellesleg a munka megvár és ha jól tudom, csak nyár végére kell.
- Esküszöm, megölöm Dót! Miért nem volt képes szólni?
Nem tudtam elszakadni a témától, egyszerűen oda meg vissza voltam a boldogságtól. Habparti! DC-ben! Vííííí! Amióta tudom, mi az a tánc, pia, pasik és buli, vágyom rá, hogy részt vehessek egy ilyenen. És végre valahára alkalmam nyílik rá.
- Megmondanád, mégis hogyan szólt volna, mikor az elmúlt napokban totál elérhetetlen voltál? Azért mondta el nekem, hogy továbbadhassam az információt neked.
- Hát, akkor a feladatatod ezennel bevégeztetett – vigyorogtam. – Hú, fel kell hívnom a lányokat – lelkendeztem tovább.
- Ó, igen, akartam is mondani: Lily keresett.
- Ajaj – kaptam a fejemhez. – Róla teljesen megfeledkeztem.
Úgy tűnik, ez mostanság szokásommá válik…
- Hát akkor csak hívd fel!
- Meglesz – bólogattam, miközben elindultam felfelé a lépcsőn. – És még egyszer kösz az infót! – kiáltottam még vissza, majd feltéptem a szobám ajtaját és az ágyra vetettem magam.
Kézbe kaptam a telefonom és először Dó számát tárcsáztam. Hosszasan vártam, hogy felvegye, de egy idő után bekapcsolt a hangposta, szóval kénytelen voltam üzenetet hagyni:
- NEM MONDOD, HOGY HABPARTI LESZ PÉNTEKEN? – üvöltöttem a telefonba. – Ez eszméletlen, Dó! Mindenképpen ott a helyünk, nincs kifogás semmi, egyértelmű a jelenlét, viszont majd még egyeztetnünk kell az öltözködésről, hajról, sminkről, ilyenek. Tudom, hogy ez nagyon picsásan hangzott, de nem érdekel, ez lesz életem első habpartija! – nagy levegő. – Majd hívj, ha megkaptad ezt az üzit. Puszó!
Következő áldozat: Lily.
- Haló – hallottam meg barátnőm mit sem sejtő hangját a telefon túloldaláról.
- Halihó! – köszöntöttem vidáman. – Hogy s mint? Mizujs? Milyen volt a napod? Ugye tudod, hogy pénteken DC-ben a helyünk? Derek említette, hogy habparti lesz és tudod, hogy az minden vágyam, szóval kizárt dolog, hogy ezt most kihagyjam. Ha akarod, hívd csak meg Jamest is, az sem érdekel, ha Sirius is ott lesz! Ezt az estét semmi nem ronthatja el, tökéletesnek kell lennie, szóval…
- Jess! – szakított félbe Lil. – Ebből az egész hadarásból egy szót sem értettem. Persze, tudom, hogy habparti lesz és gondoltam, hogy így reagálsz majd, de azért levegőt is vehetnél néha. És mi az, hogy az sem érdekel, ha Sirius is ott lesz? Úgy tudtam, jóban vagytok.
- Hát, azóta változott a helyzet – fintorogtam.
- Megint hajba kaptatok valami kis hülyeségen? Jess, nem igaz, hogy nem bírtok néhány napnál tovább békében lenni! – méltatlankodott. – No, hadd halljam, milyen elvetemült dolgot tettél vele megint?
- Én? – kerekedtek el a szemeim. – Mi az, hogy megint? Ha meghallod, hogy összevesztünk, rögtön arra asszociálsz, hogy biztos én lehetek a ludas?
- Mert nem? – kérdezte keményen.
- Hát… - Megköszörültem a torkom és megpróbáltam megütni a lehető legszíntelenebb hangot. – Tulajdonképpen én voltam a hibás, de neki meg nem kellett volna ennyire a szívére vennie a dolgot, hiszen tudhatná, milyen egy alkotó, munka közben! És akkor jött az a durcis jelenet, én meg már szinte esedeztem a bocsánatáért, aztán megjelent az a lány ott az ajtóban, Sirius meg simán lerázott, mondván, hogy nem ér rá, mert vendége van. Persze utána meg ott smároltak a háza előtt, aminek én legnagyobb bánatomra totál szemtanúja voltam és most majd csinálhatom a filmemet is egyedül, mert hogy egy darabig szóba nem állok Siriusszal, az is biztos. Én ott megalázkodom előtte, ő meg figyelemre sem méltat, inkább részesítette előnyben a kis etyepetyéjét azzal a Kim lánygyerekkel!
A végén már szinte lihegtem a kiabálástól, így a tervem, hogy az egészet minden érzelem nélkül hadarom el, nem igazán jött be.
- Fú! – Lily csak ennyit bírt kinyögni. – Hát, Jess, azok alapján, amiket az imént elhangzottakból felfogtam, szerintem Sirius csak bosszút akart állni amiatt, amit tettél. Bár azt nem sikerült kibogarásznom a mondandódból, hogy mit is vétettél ellene…
Mélyet sóhajtottam és elkezdtem részletesen mesélni neki a mai nap eseményeit. Néha bele-bele kérdezett, de többnyire halál csendben figyelt és hallgatott.
- Egyértelmű, hogy csak féltékennyé akar tenni – mondta könnyedén, miután a beszámolóm végére értem. – Azok után, hogy te felszedtet azt a Patrick gyereket úgy érezte, itt az ideje, hogy ő is mutasson végre valamit. Ráadásul mivel elméletileg barátok vagytok nem is róhatod fel neki ezt a dolgot. Látszik, hogy profi az ilyen dolgokban, biztos nem először csinálja.
- Hát ez remek – morogtam. – Hogy lehetnek a férfiak ennyire önteltek és érzéketlenek? Azt hittem, ő talán más, de nem! Ugyanolyan, mint a többi, ha nem rosszabb…
- Jess! Azonnal hagyd abba a siránkozást! – förmedt rám Lil. – Mindketten tudjuk, hogy te voltál ennek az egésznek az okozója, hát most viseld a következményeit!
- Lilyyyy – kérleltem behízelgő hangon. – Drága barátnőm! Nem tudnál egy icipici, használható tanáccsal ellátni egy ilyen bolond lányt, mint én? Kéééérlek!
- Nyalni azt tudsz – nevetett. – De kivételesen kegyes leszek hozzád, és megszánlak egy jó tanáccsal: békülj ki szépen Siriusszal!
- Hogy mondod? – kérdeztem vissza megrendülten.
- Jól hallottad – erősködött. – Nem szabad látnia, hogy téged ez az ügy mennyire felkavar, különben még nyeregben érezné magát. Tégy úgy, mintha nem is érdekelne a dolog.
- Az elég nehéz lesz – szúrtam közbe. – Főleg, ha még egyszer meglátom nála azt a kis korcsot.
- Mikor lettél te ilyen gyenge jellem? Esküszöm, mióta Luke megcsalt, olyan vagy, mintha kicseréltek volna! Az a srác teljesen megváltoztatott. Eltunyultál. Emlékszel, milyen volt, mikor még nem jártatok? Mikor minden nyomuló pasinak könyörtelenül kiadtad az útját? Vagy például ott volt Erick, akivel jól elszórakoztál, aztán kidobtad. Ej, azok a régi szép idők – sóhajtott nosztalgikusan. - Na, azt a kegyetlen Jesst akarom megint!
- Eltúlzod a dolgot – állítottam le, mielőtt még jobban belemelegedett volna a témába. – Nem voltak annyira durvák azok az ügyek. És Erick különben is megérdemelte, amit tettem vele! Emlékezz vissza, hogy hallottuk, ahogy azt ecseteli a haverjának, hogy csak megdug, aztán csá. Az ilyent meg kell leckéztetni. És én azt is tettem. – Elégedetten elvigyorodtam az emlék hatására.
- Ezek után kérdem én, Sirius nem érdemelne hasonló sorsot, mint Erick? Vagy, ha nem is olyan durva bánásmódot, de legalább egy kis fenyítést? Ha megdobnak kővel, dobj vissza sziklával, édes! Sirius megcsókolta azt a lányt? Gyerünk, Jess, tedd féltékennyé! Ott van Patrick! Tökéletes alany a bosszúdhoz. Szépen kibékülsz Siriusszal, aztán összemelegedsz Patrickkel és bumm! Egyszer csak ott találod magad Patrick szájában nem mellesleg Sirius szeme láttára. A tökéletes megtorlás.
- Kicsit erős ez nekem – fintorogtam, pedig valójában ugyebár nekem is megfordult már a fejemben hasonló ötlet. – Mi lesz például Patrick érzéseivel? Nem hitegethetem szegényt!
- Már megint jótékonykodsz itt nekem? Nem hiszem el, hogy neked állandóan foglalkoznod kell mások érzéseivel! – háborgott Lily. – Az persze eszedbe sem jut, hogy talán az a valaki fordított helyzetben minden lelkiismeret furdalás nélkül átgázolna rajtad a céljai elérése érdekében? Az élet már csak ilyen: mindenki átgázol mindenkin, csak, hogy az önző érdekei teret nyerhessenek.
- Érdekes életfilozófiád van Lil – jegyeztem meg. – De tulajdonképpen van igazság abban, amit mondasz.
- Reméltem, hogy egyetértesz majd – helyeselt. – Szóval megegyeztünk, hogy kicsinálod Siriust?
- Fogalmazzunk inkább úgy, hogy elégtételt veszek – vigyorogtam.
- És van már pontos terved? Mert ha nincs, szívesen segítek kitalálni valamit – ajánlkozott.
- Voltaképpen kezd körvonalazódni a fejemben egy tervnek nevezhető ötletkezdemény – vallottam be. - És különben is veszélyes lenne téged kinevezni a Bosszú Hadjárat vezetőjének – tettem hozzá gúnyosan.
- Most ezt mért mondod? – kérdezte durcásan.
- Ha te lennél az ötletgazda, félő volna, hogy az egésznek szörnyen rossz vége lesz. Főleg Sirius részéről.
- Nem az a cél? – értetlenkedett Lil.
- De, persze. De a helyzet az, hogy én csak megleckéztetni akarom Siriust, nem pedig megölni – vigyorogtam.
- Áh – ciccegett Lily. – Túl kegyes vagy hozzá. Az én módszeremmel biztos nem lenne kedve többet más lányra még csak ránézni sem.
- Jól hangzik, de azt hiszem, mégsem élnék a lehetőséggel. Ezt most megpróbálom Jess módra elintézni.
- Remélem, sikerrel jársz majd.
- Hát azt én is.
Akkor még nem volt kedvem felhívni Patricket, hogy beindítsam a tervem első stádiumát, inkább hozzáláttam, hogy tökéletesítsem a forgatókönyvem. De akárhogy igyekeztem, mégsem sikerült haladást elérnem. Egyszerűen nem tudtam dönteni. Mindkét lehetséges végkifejletet levezettem külön-külön, de képtelen voltam kiválasztani valamelyiket. Hosszú órákig agyaltam, hogy mi lenne a legjobb, de valahogy mégsem jutottam egyről a kettőre. Már épp a döntésképtelenség okozta idegbaj határán álltam, mikor megcsörrent a telefonom.
- Életet mentettél, te csaj – szóltam bele a telefonba, mikor láttam, hogy Dó az. – Már épp a hajtépés küszöbén voltam. Mizujs?
- Most hallgattam le az üzeneted és esküszöm halláskárosodást szenvedtem! A sokkról nem is beszélve. Szóval a pszichológusom majd küldi a számlát – mondta halál komoly hangon, mire muszáj volt felnevetnem.
- Szóval minden oké, jól vagy, semmi gond, ép vagy és egészséges – fordítottam le a siránkozását. – Tehát pénteken habparti – tereltem a témát. – Arra gondoltam, hogy előtte Lilyvel átjöhetnétek és készülődhetnénk nálunk. Vetetek Derekkel pezsgőt, meg még valami szeszt, hogy legyen mivel alapoznunk és mikor már kirittyentettük magunkat, totál lerészegedtünk és mindenből kettőt látunk, indulhat a parti!
- Örülök, hogy ilyen lelkes vagy – mondta fásultan.
- Te viszont egyáltalán nem tűnsz lelkesnek – jegyeztem meg epésen. – Gond van?
- Á, semmi lényeges – ásított. – Csak tegnap buli volt valahol a közelben és egész éjjel alig aludtam attól a nagy ricsajtól.
- Jaj, te szegény – mondtam gúnyosan. – Ezt most úgy mondod, mintha nem nyár közepe lenne éppen. Ott az egész nap, hogy kialudd magad.
- Jó lenne, de tegnap megígértem anyunak, hogy segítek a takarításban.
- Az szívás… Akkor gondolom esélytelen, hogy elgyere velem ruhát venni a pénteki partira.
- Hát, eléggé. De ha annyira nem sürgős, holnap ráérek.
- Jól van – egyeztem bele. – Akkor holnap. Szólok Lilynek is.
- Lil nem fog ráérni – mondta Dó könnyedén.
- Honnan veszed?
- Mondta, hogy a nagyanyja családi ebédet szervezett valamilyen különleges alkalom miatt.
- Holnapra?
- Aha.
- De hát holnap kedd! – háborogtam. – Az ilyen ebédeket nem vasárnap szokta tartani Evans nagyi?
- Igen, de ez kiemelt alkalom.
- Kíváncsi vagyok, mit talált ki már megint az a vén szipirtyó…
Ha még nem mondtam volna: utálom Lily nagyanyját. Ennek egész egyszerű oka van: egy kő gazdag, öntelt, arrogáns, sznob banya, aki mindenkit lenéz – az én családomat például amiatt ítéli el, mert anya lelépett és apa egyedül nevel minket. Demona szemlélete szerint a csonka család csak elhalálozás esetén elfogadott. Ezt az elméletét már az első találkozásunkkor megosztotta velem, és én attól a pillanattól fogva ellenszenvvel viseltetek iránta. Szerencse, hogy Lil nem rá ütött.
- Hát, arra én is – szakította félbe gondolatmenetemet Dó. – De ahogy Demi nagyit ismerem, biztos, hogy valami Lily számára kedvezőtlen dologról van szó.
- Az tuti – helyeseltem. – Én még azt is kinézném belőle, hogy beszervezte Lilyt a nyár hátralevő részére nyári munkára a cégükhöz.
Lily apjának van egy légitársasági cége Londonban és sokat dolgozik, ezért elég ritkán van a városban, többnyire csak hétvégéken. Demona pedig – Mr. Evans anyukája mellesleg – állandóan azzal traktálja Lilyt, hogy majd miután elvégezte a sulit és leérettségizett, kap egy jól fizető állást a cégnél. Persze az eszébe sem jut, hogy Lily talán nem akar ott dolgozni és amúgy is média szakon van. Mit kezdene azzal egy légitársaságnál?
- Hát mindegy – mondtam végül. – Akkor ketten megyünk. Ide tudsz jönni, mondjuk tizenegy fele?
- Nem mehetnénk inkább ebéd után?
- Majd ha megéhezünk, bekapunk valamit.
- Hát jó, akkor tizenegy körül ott leszek. Addig is vigyázz magadra!
- Meglesz – vigyorogtam. – Szió!
A másnapi shopping és a pénteki buli gondolata teljesen felvidított és új lendületet adott. A péntek este lesz a Bosszú Hadjáratom végső taktusának legtökéletesebb alkalma. Most pedig épp itt az ideje, hogy megtegyem a kezdő lépést, azaz felhívjam Patricket.
- Szia! – köszönt őszinte lelkesedéssel, és emellett még mintha egy kis megkönnyebbült sóhajt is hallottam volna, de lehet, hogy csak képzelődöm. Az minden esetre biztos, hogy várta a hívásom, mert már rögtön az első csengés után felvette.
- Hello, Mr.! – szóltam bele a telefonba, reményeim szerint vonzó hangon. – Mi a szitu arrafelé?
- Azon kívül, hogy azt hittem, elnyelt a föld, semmi különös.
- Épp azért hívlak, hogy bocsánatot kérjek az eltűnésemért. Igen sok dolgom volt az elmúlt pár napban, azért sem jelentkeztem.
- Szóval igaz… - morogta.
- Micsoda?
- Amit a bátyád mondott. Mert egyik nap átmentem, hogy megnézzem, mi van veled, de a tesód elküldött, mondván, hogy nem érsz rá. Én meg azt hittem, csak nem akarja, hogy találkozz velem, de ezek szerint tényleg el voltál foglalva.
Azt hiszem, legközelebb konkretizálnom kéne Dereknek, hogy kiket nem szabad beengednie hozzám.
- Ó, igen. Annyira sok a munka ezzel a nyári feladattal, hogy majd’ belepusztulok.
- Miféle feladat? – kérdezte kíváncsian, én pedig elmagyaráztam neki, hogyan zajlik ez a mi sulinkban.
- És annyira nehéz mindent egyedül megszervezni… Már torkig vagyok az egésszel! – Színpadiasan sóhajtottam és reméltem, hogy nem játszom túl a szerepem.
- És egyik barátnőd, vagy ismerősöd sem tud segíteni?
- Sajnos mindenki, aki szóba jöhet, hasonló problémákkal küzd, mint én.
- Hát… - kezdte bizonytalanul. Na? Na? Na? – Ha nem szükséges semmiféle rendezői gyakorlat, akkor én szívesen segítenék.
BINGÓ!
- Komolyan mondod? – kérdeztem meghatottságot színlelve. – Mert hát az tényleg fantasztikus lenne, csak…
- Csak?
- Nem akarom, hogy miattam ne tudd élvezetesen eltölteni a nyár hátralevő részét.
Azt hiszem színészi szakra kellett volna jelentkeznem…
- Ugyan, ne butáskodj már! – nevetett. – Nekem már az a gondolat, hogy az időm egy részét veled tölthetem, élvezetes.
- Nos, ebben az esetben szívesen venném a segítségedet. – Győzedelmesen a levegőbe bokszoltam és vigyorogva dőltem hátra.
- Szuper! Akkor mi lenne, ha hálád jeléül ma este velem vacsoráznál? Megbeszélhetnénk a munka részleteit is.
- Általában nem keverem az üzletet a magánélettel – nevettem. – De egy ilyen meghívásnak nem tudok ellenállni, szóval szíves örömest veled tartok. Amennyiben nem kell a filmemről beszélnünk.
- Áll az alku! Akkor nyolcra érted megyek.
- Már alig várom – mondtam pajkosan, majd leraktam a telefont.
A Bosszú Hadjárat ezennel hivatalosan is kezdetét vette, és jelen pillanatban jobban állnak a dolgok, mint terveztem.
A nap további részét takarítással töltöttem: megejtettem azt a már napok óta esedékes rendrakást, ami valamiért mindig elmaradt. Néhány óra elég volt hozzá, hogy a mocskos disznóólból, szépséges, királylányhoz illő rezidenciát alkossak. Fél hét körül aztán bevonultam a lakosztályomhoz tartozó fürdőszobába és fél óráig áztattam magam fenséges aromaterápiás fürdővizemben, miközben nyugtató zene szólt a mini hifiből, amit behoztam. Miután kikászálódtam a kádból, megtörölgettem a hajam és alaposan bekentem magam a kedvenc testápolómmal. A kényeztetés végeztével pedig úgy döntöttem, hogy egy ilyen fárasztó és az idegállapotomat ennyire megviselő nap után igazán jól esne egy pohárka whisky.
Így aztán egy szál törülközőben, nedvességtől csillogó hajjal levonultam a földszintre, hogy szerváljak valami alkoholtartalmú itókát. Odalent azonban nem várt meglepetés fogadott, ugyanis a konyhaasztalt egy rakat hím ülte körül, akik épp kártyáztak.
Amint beléptem, minden szempár rám szegeződött, én pedig legszívesebben azonnal visszarohantam volna a tornyomba, de nem akartam még jobban leégetni magam a barátim előtt. Ott volt ugyanis mindenki: Derek, Ryan, Jeremy, Jason, Tyler, Andrew, Simon, James és nem utolsó sorban Sirius is. Talán ő volt a leginkább meglepve, hogy itt lát. Nem mintha ez nem az én otthonom lenne!
- Hé! Kártyapartit csaptok és nekem nem is szóltok?
Próbáltam természetesen viselkedni és hülyéskedéssel oldani a feszültséget, plusz enyhíteni a mérhetetlen zavaromat. Talán ez nem is olyan gáz helyzet, mint amilyennek én hiszem.
- Még csak nem rég kezdtük, szóval beszállhatsz – kacsintott Ryan.
A legzavaróbb az egész szituációban az volt, hogy míg a többiek mind ruhában nyomultak, én ott szobroztam egy szál semmiben és mondanom sem kell, mindenki engem bámult.
- Leállnátok ezekkel a kiéhezett pillantásokkal? – förmedtem rájuk. – Halál irritáló! Inkább keverjen nekem valaki egy whisky kólát!
Ryan felnevetett és már indult is, hogy hozzon nekem egy poharat. Vérbeli úriember.
- Szóval csatlakozol? – fordult felém Derek, aki éppen osztani készült.
- Szíves örömest elvernélek titeket – vigyorogtam -, de igazság szerint más dolgom van. – Óvatosan Sirius felé pillantottam, aki összehúzott szemöldökkel figyelt. – Randim lesz – mondtam végül, mire idegesen fújtatott egyet és vádlón nézett rám, én pedig minden erőmmel azon voltam, hogy elfojtsam kitörni készülő röhögésem. Bár azért egy diadalittas mosolyt megengedtem magamnak.
- De ugye nem ebben a szerelésben akarsz megjelenni? – mért végig Derek, majd hozzálátott, hogy kiossza a fiúknak a lapjaikat.
- Még nem döntöttem el, mit veszek fel – vontam vállat.
- Szerintem nem érdemes tovább keresgélned – jött vissza az italommal Ry. – Ez a megfelelő ruha – vigyorgott, mire jól vállon vágtam (persze csak az után, hogy elvettem tőle a poharam).
- Egyetértek Ryannel – szólalt meg Jeremy. – Én személy szerint odáig lennék, ha a csaj, akivel randizom, így jelenne meg a találkán. Ezzel biztos leveszed a lábáról azt a mázlista idegent!
- Nem idegen – szögeztem le. – Már Derek is ismeri.
- Szóval ennyire komoly a dolog? – emelgette a szemöldökét Tyler, mire Sirius majdnem félrenyelte a piát, amit épp döntött magába, gondolom szíverősítőnek.
- Már megint az a Peter? – fintorgott Derek.
- Patrick – javítottam ki automatikusan, aztán egyet kortyoltam az italomból és hálásan Ryanre mosolyogtam. – Isteni finom, köszönöm.
- Neked bármit, Jess – kacsintotta, majd felemelve az egyik kezem csókot lehelt rá, és visszaült a helyére, hogy lecsekkolja a lapjait.
- Nos, akkor jó játékot, uraim, nekem készülődnöm kell – vigyorogtam rájuk, aztán Sirius dühös pillantásától kísérve felvonultam a lépcsőn.
Amint beléptem a szobámba, kitört belőlem az eddig visszatartott nevetés, és még akkor is fel-felkacagtam – visszagondolva, milyen képet vágott Sirius -, mikor a ruhámat próbáltam kiválasztani estére. Mindenképpen valami szexi, ugyanakkor elegáns és nem túl sokat mutató göncöt akartam felvenni. Odébb hajítottam egy kezem ügyébe kerülő csipkés hátú, fekete, pánt nélküli toppot, majd nem sokkal később mellé került egy zöld garbó is, amit egy lila póló, egy farmerszoknya, és egy halom nem megfelelő ruhadarab követett.
Végül egy fehér rövidnadrág és egy nem túl mélyen dekoltált, barna felső mellett döntöttem. Felvettem a barna teletalpú szandálomat és egy fehér inget, amit nem gomboltam be, csak megkötöttem a mellem alatt. Szolidan kisminkeltem magam: szemceruza, spirál, pirosító, szájfény, aztán magamhoz vettem egy színben passzoló táskát és már kész is voltam. A hajam időközben teljesen megszáradt és enyhén hullámos hatást keltett, ami tökéletesen illett a szerelésemhez.
Mire leértem, a fiúk már jócskán felöntöttek a garatra és nagyokat röhögve kártyáztak. Egy személy volt mindössze, aki a többiekkel ellentétben nem tűnt túl jókedvűnek, viszont az előtte sorakozó üres kupicás poharak arra engedtek következtetni, hogy józannak éppen nem mondható. Azért ez durva… Hisz még nyolc óra sincs!
- Aszta, de dögös itt valaki! – füttyentett Ryan.
- Ez egyáltalán utcára való ruha? – kérdezte rosszallóan Derek.
- Nem ismerem a srácot, akivel találkozni fogsz, de remélem, tisztában van vele, milyen baromi mázlista! – mondta Jeremy vigyorogva.
- Ugye védekeztek? – szúrta közbe Jason, mire mindenki felnevetett, Sirius pedig felpattant és imbolygó léptekkel kitántorgott az ajtón. Gondolom a fürdőt vette célba.
- Azt hiszem, most érte el a hatását az a sok pálinka – vigyorgott Jason, én pedig magamban vigyorogva azon, hogy mennyire jól mennek a dolgok a Bosszú Hadjárattal, elköszöntem a srácoktól és kivonultam ez előkertbe.
Patrick a lehető legpontosabban érkezett, mosolyogva jött elém és apró puszit nyomott az arcomra.
- Nagyon csinos vagy – mért végig, majd átkarolt és sétára indultunk. – Örülök, hogy végre újra látlak – mosolygott.
- Ez kölcsönös – hajtottam le a fejem pironkodva. – És mi jót terveztél mára? Hová viszel?
- Hát, úgy terveztem, hogy a vacsorát kicsit eltoljuk, ha nem gond.
- Végül is úgysem vagyok olyan éhes – vontam vállat zavartan.
- Akkor jó – vigyorgott. – Csak mert valami különlegességgel készültem és ahhoz még túl világos van.
- Hm, micsoda titokzatos itt valaki - mosolyogtam rá kedvesen. – És addig mit csináljunk?
- Játszanak egy jó filmet a moziban. Beülhetnénk rá, ha van kedved.
- Benne vagyok.
Így aztán elsétáltunk a város egyetlen mozijához és Patrick vett két jegyet a fél kilences filmre. Egész jó volt az előadás és Patrick is nagyon jól nevelten viselkedett. Szinte már túl jól nevelten. Az első egy órában még csak meg sem próbált átkarolni, letapizni, megcsókolni, vagy ilyenek, én pedig kezdtem félni, hogy valamit félreértettem és igazából nem is érdeklem. De aztán a film vége felé a keze lassan a combomra vándorolt és lágyan simogatni kezdett. Nem mondom, jó érzés volt, csak furcsán éreztem magam, hogy kivételesen nem Sirius matat odalent.
Ez az apró mozdulat nekem épp elég visszajelzés volt, hogy a tervem működik, szóval megfogtam a kezét és letoltam a combomról. Meg kellett tartanom a jó kislány imidzsem és amúgy sem akartam, hogy idő előtt érjem el a kívánt eredményt. Azt a csókot, amiért ennyit dolgozok, Siriusnak is látnia kell! Máskülönben hiába volt minden.
Szégyenlős mosolyt villantottam hát Patrickre, üzenve, hogy nekem ez egy kicsit gyors. Szerencsére ő értett a szóból – vagyis jelen esetben a nézésből – és nem erőltette tovább a dolgot. A film hátralevő részében csak a kezemet fogta és azt simogatta, és ez még nekem is bőven belefért.
- Na, hogy tetszett? – kérdezte, miután kijöttünk és elindultunk sétálni.
- Jó volt – mondtam mosolyogva. – És most? Elég sötét van már a vacsorához?
- Igen, ez így már tökéletes. Gyere! – kézen fogott és sietős léptekkel elindultunk a part felé. – Hát itt volnánk – állt meg végül egy magasabb sziklacsoport előtt. – Maradj itt kérlek, mindjárt jövök – mondta, aztán eltűnt a sziklák mögött.
Türelmesen várva ácsorogtam a parton, időközben a szandálomat is levettem, mert telement homokkal. A cipőmet a kezemben cipelve térdig bemerészkedtem a vízbe és élveztem, ahogy a hideg víz simogatja a bőröm. A nap már majdnem teljesen eltűnt a horizont alatt, csak egy nagyon aprócska kis karéja volt még látható, aminek vöröses fénye beragyogta a tenger vizét. Gyönyörű volt.
- Szép, ugye? – karolt át hirtelen Patrick, mire ijedtemben ugrottam egyet. El is felejtettem, hogy ő is itt van.
- Az – helyeseltem és kicsit közelebb bújtam hozzá, mert őszintén szólva nem voltam túl melegen öltözve.
- Na, gyere! – megfogta a kezem és elkezdett húzni a sziklák felé, aztán mellettük elhaladva végre semmi nem takarta a partnak azon részét, ahova az imént Patrick eltűnt, így számomra is láthatóvá vált, min ügyködött eddig.
- Aszta! – álmélkodtam, mikor megpillantottam a homokba felállított kis asztalt két székkel, gyertyákkal, borral, egy lefedett tányérral, két pohárral és virággal a közepén. Lélegzetelállító volt, ahogy a nap lenyugvó fénye megcsillant a tálakon és a gyertyák lángja megvilágította azokat a meseszép rózsákat az asztalon.
- Tetszik? – lelkendezett Patrick, miközben kihúzta nekem az egyik széket.
- Nagyon – vallottam be. – Ez mind a te műved?
- Az bizony – mosolygott, miközben helyet foglalt velem szemben. – Még a kaját is én csináltam.
Nem tehetek róla, de rögtön Sirius jutott eszembe és a békülős vacsoránk. Annyira jól szórakoztunk aznap este, ellenére annak, hogy milyen szörnyű kosztot készített. Hihetetlen, hogy így elromlott minden.
- Bort? – szakította félbe merengésemet Patrick.
Bólintottam, ő pedig profi módon töltött nekem, majd magának a palackból és koccintásra emelte a poharát.
- Igyunk a ma estére, hogy tökéletes legyen!
Hát az lett! De komolyan. Patrick annyira jó fej volt, hogy azt elmondani nem lehet: udvarias, vicces, segítőkész és jópofa. A vacsoránk egy hatalmas tál görög saláta volt, ami egyszerűen mennyeire sikerült. Eszméletlenül jól elbeszélgettünk, viccelődtünk, nevetgéltünk, de egy idő után már kezdtem nagyon fázni és a bor, meg a sali is elfogyott.
- Hát, azt hiszem, ideje volna mennem – mondtam dideregve.
- Ó, de udvariatlan vagyok – kapott a fejéhez, majd levette a pulcsiját, felkelt, mellém lépett és a vállamra terítette. – Így már jobb?
- Igen, köszönöm – mondtam zavartan. Ugyanis ahogy mellettem állt – vagyis inkább felettem – az arca alig néhány centire volt az enyémtől. Ha Sirius lett volna, tuti megcsókol, de Patrick nem volt ilyen nyomulós, ezért mindössze végigsimított az arcomon és segített felállni.
- Az a helyzet, hogy haza kéne cipelnem ezeket a holmikat mielőtt anyámék hazaérnek, szóval megvárnál itt, míg bepakolok? Itt lakok nem messze, csak pár perc az egész.
- Ne segítsek? – ajánlkoztam.
- Dehogy! Nem, te csak maradj itt szépen és mindjárt jövök.
Eleget téve a kérésnek letelepedtem a közeli sziklák egyikére és elmerültem a tenger bámulásában. Szép este volt, azt meg kell hagyni. Patrick nagyon tisztelettudóan bánt velem, nem erőltetett semmit, szóval igazi úri emberként viselkedett.
Egy pillanat alatt lejátszódott a fejemben, mi lett volna, ha Siriusszal megyek hasonló randira. Valószínűleg ehelyett a sziklán üldögélés helyett most egymás karjaiban fetrengenénk a puha homokban és bámulnánk a csillagos eget, vagy szaggatnánk le egymásról a ruhákat. És mennyire jó volna az, istenem!
Nem, Jess! Ilyeneket még gondolnod sem szabad azok után, amit az a görény tett veled. El kell őt felejtened! Még revánsot veszel ezzel a kis bosszúval és kész, ennyi volt, slussz passz, mehet a fenébe. Nem tanácsos egy ilyen alakkal összeállni, te is tudod. Vagy talán úgy akarsz járni, mint Luke-kal?
Elég! Nem vagyok én skizofrén, hogy magammal beszélgessek!
De ha egyszer igazam van!
Kuss!
- Itt is volnék – szakította félbe a magammal folytatott vitámat a visszatérő Patrick. – Ugye még nem fagytál össze teljesen? – karolt át óvón.
- Hát igazság szerint már jól esne egy forró fürdő – mosolyogtam rá.
- Akkor haza kísérlek, gyere!
A hazafelé vezető út nagy részét csendbe burkolózva tettük meg.
- Hát, köszönöm, hogy elkísértél – pislogtam rá hálásan, mikor már a verandán álltunk.
- Én köszönöm, hogy megosztottad velem a társaságod – kacsintott.
- Szívesen, máskor is – vigyorogtam.
- Esetleg holnap megismételhetnénk – vetette fel. – Mondjuk nem teljesen ilyen formában, de… Úgyis segíteni akarok a filmeddel és ez pont kapóra jön, hogy veled lehessek. – Közelebb lépett és átkarolta a derekam. – Persze csak ha nincs ellenvetésed.
- A segítséget mindig szívesen fogadom és a tiédet meg főleg nem utasítanám vissza – mosolyogtam rá pajkosan.
Lehet, hogy mégis meg kéne csókolnom? Ha már ilyen kedves velem, legalább egy kis jutalmat kapjon, nem? Elvégre Sirius nem kell, hogy az első csókunkat lássa. A lényeg, hogy lásson egyet, mindegy hányadikat. És ki tudja? Talán Patricknek sikerül kivernie a fejemből Siriust.
Mielőtt azonban eldöntöttem volna, mi lenne a helyes lépés Patrick megelőzött, közelebb húzott magához és a számra tapasztotta a száját. Behunytam a szemem és átkaroltam a nyakát, de még mielőtt jobban belemelegedhettünk volna a dolgokba a hátunk mögött kicsapódott a bejárati ajtó, és egy sötét alak viharzott ki a házból majdnem feldöntve a párosunkat.
- Hé! – kiáltottam rá. – Nem látsz a szemedtől?
Amint megláttam, hogy Sirius volt az illető, aki nekünk jött, rögtön elhallgattam. Ott állt alig két lépésre tőlem, szomorú, kék szemeit rám függesztette és nem mozdult. Egy pillanat erejéig úrrá lett rajtam a bűntudat, de aztán rájöttem, hogy valójában neki kéne ezt éreznie, nem nekem! És amúgy sincs semmi joga hozzá, hogy számon kérje rajtam kivel csókolózok!
A Bosszú Hadjárat, Jess! Az lebegjen a szemed előtt – emlékeztettem magam, majd átkaroltam Patricket és közelebb bújtam hozzá, mire Sirius fájdalmas fintort produkált és tovább rohant a kerten át egyenesen a háza felé.
- A világért se kérj ám bocsánatot! – kiáltottam utána, de ő megállíthatatlanul folytatta útját, míg végül eltűnt a becsapódó bejárati ajtaja mögött.
- Jól sejtem, hogy ez ugyanaz a srác, aki múltkor a barátodnak vallotta magát? – fordult felém Patrick.
- Aha – bólogattam még mindig azt a pontot bámulva, ahol Sirius eltűnt.
- És még mindig nem tudta túltenni magát rajtad?
- Ó, dehogynem – néztem végre Patrick szemébe. – Egy agyonsminkelt cicababa segített neki.
- Nem tudja, mi a jó – simított végig az arcomon.
- Ez most célzás akart lenni? – hajoltam közelebb hozzá.
- Annak szántam – suttogta a számba, majd átszelve a köztünk levő távolságot megcsókolt végre úgy isten igazából.
Nem tehetek róla, de muszáj volt azonnal Siriusszal összehasonlítanom, mihelyst a nyelve a számba nyomódott. Sokkal kevésbé volt erőszakos, mint Sirius, viszont nem is volt annyira érzéki, mint ő és őszintén szólva annyira élvezetes sem. Sirius adott még valami kis pluszt is a dologba, talán azzal, hogy közben simogatott, vagy nem tudom – megjegyzem Patrick keze egész idő alatt a derekamon pihent. A lényeg a lényeg, hogy bár nem szabadna ezt mondanom, vagy akár csak gondolnom rá, de Sirius ezerszer jobban csókol, mint Patrick. Sajnos. Így elég nehéz lesz túllépni rajta. Pedig kénytelen leszek…
Miután Patrick elment, vigyorogva léptem a házba és rögtön szembe is találtam magam Derekkel.
- Na, megjöttél végre? – vigyorgott rám kábán. – Milyen volt a randid? Kár, hogy csak most jöttél, pont elkerülted Siriust, az előbb lépett le.
- Összefutottunk – fintorogtam. – A többiek még itt vannak?
- Hát, már csak Ry, Jason és én vagyunk. Épp sör utánpótlásért indultam, hozzak neked is?
- Most nem kérek, köszi. Inkább valami rövidet – kacsintottam, mire Derek összeborzolta a hajam és fejcsóválva tovább ment.
Üdvözült mosollyal az arcomon léptem a nappaliba, ahol Ryan és Jason épp ivóversenyt rendeztek.
- Nyertem! – rikkantott Ry, majd az asztalra csapta a poharát és a kancsó felé nyúlt. – Visszavágó? – Jason kómásan rázta a fejét, miközben az álláról törölgette a mellé folyt italt.
- Majd én! – léptem a fiúk elé, akik csodálkozó szemekkel bámultak rám.
- Nini! Egy Jess! – dadogta Jason.
- Azt hittem, csak reggel jössz – pattant fel Ryan, hogy megöleljen. – Elmaradt az etyepetye, hm?
- Hát látod… - nevettem. – Úgy tűnik még így sem vagyok elég kívánatos – mutattam végig magamon. – Így most kénytelen leszek leinni magam a sárgaföldig.
- Támogatom a javaslatot – nyomott a kezembe egy poharat, majd a kancsóból bort töltött bele. – Proszit!
- Egs! – koccintottunk, aztán egy mozdulattal ledöntöttük a piát a torkunkon.
- Hé! Nem ér nélkülem vedelni! – toppant be Derek, épp mikor Ry a következő menetet mérte ki. – Látom, Jason már rendesen bekészült.
Hát igaz, ami igaz, a srác totál ki volt ütve, nagyokat hortyogva, tagjait szétvetve terült szét a kanapén.
- Nem gáz – legyintettem. – Több pia marad nekünk!
- Tud valamit a kiscsaj – karolt át Ryan nevetve.
- Szóval, jöhet a kövi? – emelgettem a szemöldököm, a következő pillanatban pedig már újabb adag alkohol szántotta végig a nyelőcsövemet. Hát, rám fért a piálás.
*
Másnap reggel arra ébredtem, hogy mocorog alattam valami. Reumás lajhár módjára nyitottam ki a szemem és egy lomhán pislogó Ryannel találtam szembe magam. A földön feküdtünk, én az ö karjai között, Derek néhány méterrel arrébb egy whiskys üveget szorongatva, a kanapé mellett pedig egy igencsak Jasonre emlékeztető kupac tornyosult.
- Jó reggelt – suttogtam álmosan Ryannek, nehogy a többiek felébredjenek.
- Remélem, jól aludtál rajtam. – Halovány mosolyt villantott rám, aztán egyik kezével a halántékát kezdte masszírozni. – Kissé sokat ittunk tegnap.
- Kissé – vigyorogtam.
Időközben felültem és felsegítettem Ryant is. Kimentünk a konyhára, főztem neki egy adag jó erős kávét, magamnak meg öntöttem egy jó nagy pohár hideg vizet.
- Istennő vagy – vette át a forró bögrét, majd rögtön hozzá is látott, hogy elpusztítsa a tartalmát. Néhány percig csendben ültünk és próbáltunk kikecmeregni kómás állapotunkból. – Máris jobban érzem magam – mondta miután elfogyasztotta a napi koffein adagját és mintegy alátámasztva kijelentését élettel teli, vidám vigyort villantott rám. – Még jó, hogy nem vagyok az a könnyen lerészegedő típus és viszonylag jól bírom a piát.
- Viszonylag? – nevettem. – Te vagy a példaképem! Eddig még szerintem nem is láttalak másnaposan, akármennyit is ittál.
- Ez a profizmus, hercegnőm – kacsintott. – A másnaposság nálam annyit jelent, hogy a kezem ügyébe kerülő összes ehető dolgot felfalom.
- Arra akarsz kilyukadni, hogy csináljak neked reggelit? – vontam fel a szemöldököm mosolyogva.
- Gondolatolvasó vagy – vigyorgott.
Mivel nem akartam kegyetlenül hagyni, hogy az egyik legjobb barátom itt éhezzen, sietve összedobtam pár melegszendvicset, megmentve ezzel Ryant a pusztulástól. Az isteni illatokra persze a másik két jómadár, Derek és Jason is felébredt, így kénytelen voltam még egy kicsit konyhatündérkedni.
Derek épp azt ecsetelte, hogy milyen igazságtalanul nyerte meg tegnap Jeremy a pókert, mikor csöngettek. Csoszogó léptekkel indultam a bejárati ajtóhoz és érdeklődve kukkantottam ki rajta, hogy aztán egy – valószínűleg a kinézetem miatt – szintén csak csodálkozó Dó nézzen vissza rám. Mikor a tekintetünk találkozott, akkor jutott csak eszembe, hogy mára beszéltük meg a vásárlást. Esküszöm, valami nagyon nagy baj lehet az agyammal, mert a memóriám az elmúlt időben igencsak hanyagolja a működést. Mentségemre legyen mondva, hogy még totál kora van, tegnap jócskán bepiáltam - bár azért szerencsére a másnaposság jellemző tünetei eddig még elkerültek –, és rohadtul fáj a hátam a földön alvástól.
- Nem vagy éppen szalonképes állapotban – jegyezte meg Dó, miközben belépett mellettem. – Valami vad buli volt itt az éjjel? – vonta fel a szemöldökét, ahogy szétnézett a nappaliban és a konyha felé indult.
- Mondhatjuk. De én csak a végén kapcsolódtam be.
- Engem meg nem is hívtál – vigyorgott rám. – Na, mindegy, majd túlélem valahogy. Engesztelésül meghívhatsz egy fagyira. Főleg ha még ma elindulunk.
- Ígérem, gyorsan elkészülök! – vágtam haptákba magam. – Derek, Ryan és Jason a konyhán vannak, menj csak be hozzájuk, míg én felszaladok tusolni, meg öltözni!
- Jason is itt van? – torpant meg hirtelen.
- Talán baj? Azt hittem, abban egyeztetek meg, hogy barátok maradtok – vontam fel a szemöldököm értetlenkedve.
- Igen… De most akkor sem akarnék vele kettesben maradni – fintorgott.
- Derek és Ry is ott vannak – mutattam rá.
- Nem baj – legyintett. – Attól én még nem akarok csatlakozni. Szóval inkább felkísérlek és kiválasztom a ruhád, míg lezuhanyozol.
Egy órával később már teljes harci készültségben ostromoltuk a butikokat a szomszéd városban. Igazából azt sem tudtam, pontosan mit keresek – és ezt Dó minden percben felháborodottan a szememre vetette -, de biztos voltam benne, hogy ha megtalálom, tudni fogom, hogy az az igazi.
- Már órák óta ténfergünk és még mindig nem vettél semmit – nyavalygott Dó és sértődötten levetette magát egy padra a bevásárlóközpont közepén. – Fáj a lábam.
- Mióta vagy ilyen tápos? – álltam elé csípőre tett kézzel. – Régen hosszú délutánokon keresztül nézelődtünk, és meg se kottyant.
- Kiestem a gyakorlatból – sóhajtott. – És éhes is vagyok.
- Veled ma nem lehet mit kezdeni – ráztam a fejem. – Tiszta hisztis vagy!
- Csak kell egy kis energia – tápászkodott fel. – Szóval irány a kínai büfé!
- Jaj, csak azt ne! – fintorogtam. – Nincs most gyomrom ahhoz. Menjünk inkább hamburgerezni.
- De csak, hogy lásd, mennyire szeretlek – motyogta, mire elvigyorodtam, belekaroltam és korgó gyomorral indultunk ebédelni.
Miután jól megtömtük éhes bendőnket folytattuk vadászatunkat a ruhák dzsungelében. Dó, így feltankolva már sokkal elviselhetőbb társaság volt, és én is feltöltődtem a minden extrával felszerelt, orbitális méretű hamburgertől, amit betömtem.
- Gondolom, valami fürdőruhát keresel, igaz? – kérdezte Dodo, miközben egy nagy halom felsőrész között turkált.
Az eladó gyilkos pillantásokat lövellt felé, amiért felborította az igényesen rendbe rakott stószokat, de őt ez szemmel láthatóan cseppet sem zavarta.
- Hát igen, az nem lenne rossz. De azért még kéne arra valami kis átlátszó egybe részes ruha, ami mutat is, takar is, érted.
- Ja, vágom. – Odébb lépett és a kiállított szoknyákat kezdte nézegetni. – Színben mire gondoltál?
- Piros? Vagy kék?
- Piros és kék fürdőruhád is van – nézett rám lesajnálóan. – Igazán beújíthatnál valami fehérrel, vagy feketével, esetleg lila, vagy zöld.
- A zöld Lily színe, és nekem nem is áll annyira jól. A fehér meg átlátszik.
- Nem az a lényeg? – emelgette a szemöldökét Dó. – Veszel még hozzá valami ruhát, ami fed ott, ahol kell, és voila!
- Hát, ez nem is rossz ötlet – gondolkodtam el rajta.
Végül is, a hódítás a cél. És mi lenne erre alkalmasabb eszköz egy átlátszó bikininél?
- Na, szuper! Akkor indulandusz, és keressünk valami kifogástalan cuccot!
Kiléptünk a butikból és átmentünk a szomszédba, ahol fehérneműk, fürdőruhák, hálóingek és egyéb női kellékek sorakoztak. Dóval megrohamoztuk az első utunkba kerülő állványt, amin bikinik lógtak és elmélyült keresgélésbe kezdtünk. Nem volt túl nagy kínálat fehér fürdőruhák terén, így kénytelenek voltunk megnézni máshol is. Pontosabban négy máshol is, míg végül az ötödik butikban Dó meglelte a számomra legmegfelelőbb darabot.
- Tökéletes – sóhajtottam, ahogy elképzeltem magam az apró, csillogó kövekkel kirakott felsőrészben és a fenekén ezüst felirattal ellátott bugyiban.
- Próbáld fel! – tolt a fülkék irányába Dó.
Pont úgy néztem ki benne, mint ahogy gondoltam, ha nem jobban! A méret is tökéletes volt, a fazon is, a szín is, minden. Dodo elismerően füttyentett, mikor kiléptem a függöny mögül, hogy megmutassam magam.
- És ezt is már megint kinek köszönheted? Na, kinek? Hát persze, hogy nekem! – mondta önelégülten, mikor már egy reklámtáskával és benne újdonsült szerelmemmel sétáltunk tovább.
- Örökké hálás leszek neked ezért – vigyorogtam rá boldogan. – Főleg ha sikert érek el vele.
- Abban nem kételkedem – nevetett. – Tapadni fognak rád a férfiak.
- Hát nagyon remélem!
Ahogy telt múlt az idő, a bevásárlóközpont kezdett egyre jobban elnéptelenedni, én viszont még mindig kerestem azt a kis plusz dolgot, ami még inkább feldobja majd pénteken az öltözetem.
Épp az egyik sarkon fordultunk be – megjegyzem egy cipőbolt mellett mentünk el pont, aminek kirakatában egy csodaszép, magas sarkú, pántos szandál díszelgett és egyszerűen képtelen voltam levenni róla a szemem, úgy megbabonázott -, mikor beleszaladtam valakibe. Simán el is estem volna, ha az illető, jó reflexeinek hála el nem kap, de így sikeresen megúsztam az orra bukást és a megszégyenülést. Hálás tekintettel pillantottam fel megmentőmre és már nyitottam is a számat, hogy bocsánatot kérjek a botladozásomért és megköszönjem a segítségét, mikor észrevettem, hogy a megmentőm nem más, mint a híres-hírhedt Sirius Black.
- Km – köszörültem meg a torkom miután kikecmeregtem Sirius erős karjai közül. – Hello – köszöntem bambán.
- Szia – köszönt kifejezéstelen arccal. Nyilvánvaló volt, hogy meglepődött az itt létemen, minden bizonnyal nem számított a találkozásunkra.
- Szia, Jess! – köszönt vidáman a Sirius háta mögül felbukkanó James. – Mi járatban errefelé?
- Vásárolgatunk – válaszolta meg a kérdést helyettem Dó. – Tudod egy bevásárlóközpontban többnyire azt szokás – tette hozzá vigyorogva.
- Persze, buta kérdés volt – mosolygott James is. – És mi jót vettetek eddig?
- Fürdőruhát Jessnek a pénteki habpartira. Ti is jöttök?
- Ki nem hagynánk! Sok jó nő, apró bikiniben… Minden férfi álma!
- Csak ezt Lil meg ne hallja – nevetett Dodo.
- Ő is ott lesz, nem? – kérdezte reménykedve James.
- Alap. Csak ma elfoglalt és nem tudott eljönni velünk sajnos.
- Igen, mondta, hogy valami családi ebédre hivatalos. – James hangjában érezni lehetett egy csöpp szomorúságot, de a következő pillanatban arcán ismét boldog mosoly virított. – Nincs kedvetek meginni velünk valahol valamit?
- Sajnos épp indulni készültünk – tértem magamhoz végre a Sirius okozta kábulatomból.
Igaz, hogy még meg kell találnom a megfelelő ruhát is, de valahogy muszáj leráznom ehhez a fiúkat. Kinek van kedve ilyenkor Siriusszal iszogatni? Jó, nekem lenne… De nem szabad!
Dó felhúzott szemöldökkel nézett rám, de én egy pillantásommal jeleztem neki, hogy később megbeszéljük. Vállat vont és jó barátnő módjára eljátszotta a rákényszerített szerepet.
- Igen – helyeselt. – Sok volt ez a gyaloglás mára, ideje hazamenni.
- Kár – biggyesztette le a száját James. – Akkor majd legközelebb.
- Mindenképpen – mosolyogtam rá, aztán karon ragadtam Dót és húzni kezdtem a legközelebbi kijárat felé. Sirius még mindig szótlanul állt és minden érzelemtől mentes arccal bámult rám. – Bocs srácok, de nem akarjuk lekésni a buszt, szóval megyünk is.
- Busszal akartok menni? – vonta fel a szemöldökét James. – Ne vigyünk el? Kocsival vagyok.
- Á, nem kell – legyintettem. – A világért sem akarnánk megzavarni a vásárlásotokat.
- Ugyan! Ha eddig nem találtunk semmit, most se fogunk. Vagy? – fordult Sirius felé. – Te még nézelődnél?
- Nem – rázta meg a fejét néhány másodpercnyi gondolkodás után Sirius. – Felőlem mehetünk.
- Remek! – csapta össze a tenyerét James. – Akkor lányok? Ingyen fuvar?
- Hát… - Dó könyörgő tekintettel nézett rám, hogy menjek bele a dologba, ugyanis ő köztudottam utál buszozni és hát én sem repestem a boldogságtól, ha belegondoltam, ilyen melegben mennyi gusztustalan, izzadó, büdös tahó tömörül össze a buszokon, szóval végül is miért ne fogadnánk el James ajánlatát? – Legyen – mondtam végül.
- Akkor gyerünk!
Így aztán kénytelen voltam megbékélni a gondolattal, hogy Siriusszal egy légtérben – egy elég kicsi közös légtérben – kell majd eltöltenem a haza vezető utat, ráadásul a pénteki ruhámat sem találtam még meg, csak annak egy kiegészítő részét: a fürdőruhát.
Az út szerencsére hamar eltelt, James ugyanis teljes meggyőződéssel állította, hogy a sebességkorlátozásra vonatkozó táblák rá nem érvényesek. Így aztán viszonylag gyorsan hazaértünk és nem kellett sokáig elviselni a Sirius és köztem lejátszódó néma párbeszédet, ami nagyjából annyiból állt, hogy ő nézett engem a visszapillantó tükörből, én pedig néztem őt, és nagy hallgatással adtam tudtára, hogy neheztelek rá. Valószínűleg ő is hasonló okok miatt volt annyira csendben.
James és Dó egész jól elbeszélgettek, ami valamennyire megkönnyítette a dolgunkat, mivel nem kellet nekünk is bekapcsolódni a társalgásba, ment az magától is. Mikor James leparkolt a házunk előtt, megköszöntem a fuvart, odamotyogtam Dónak, hogy még később felhívom, aztán becsaptam a kocsi ajtaját és sietős léptekkel végigrohantam az előkerten, be a házba, fel a szobámba. Bedőltem az ágyba és, hogy az ablakom előtt épp elhúzó motor hangját kiszorítsam az agyamból, egy párnát szorítottam a fejemre.
Utálom Siriust! Vagyis igazából azt utálom, hogy közömbös velem. Tudom, hogy féltékeny, mert egyszerűen érzem, de miért nem képes kimutatni az érzéseit? Persze nem azt várom, hogy a nyakamba boruljon és sírva mondja, hogy: „légy az enyém, Jess, mert ha nem szeretsz, nincs értelme tovább az életemnek”. Nekem már az is elég lenne, ha undok vagy szarkasztikus lenne velem, csak egyáltalán szólna hozzám! Megőrjít ez a nem kommunikálós állapot.
Sóhajtva felugrottam az ágyról és elővettem az imént vásárolt szerzeményemet. Kiterítettem az ágyra és egy fél percig csodálva bámultam azon elmélkedve, hogy vajon Siriusnak tetszeni fog-e, aztán a gardróbhoz léptem.
Kell, hogy legyen ebben a káoszban valami gönc, amit felvehetek pénteken.
Végignéztem az összes szoknyám, ami éppen utamba került, aztán a rövidgatyáimat vettem sorra, végül pedig az egybe részes, rövid, kis ruháimat, de semmi használhatót nem találtam. Pedig biztos voltam benne, hogy ott kell lennie annak az enyhén áttetsző, sárga kis mini ruhámnak, amit anno Derektől kaptam a tizenhatodik szülinapomra és egyszer sem volt még rajtam, mert enyhén szólva nem sokat takar és nem volt hová felvennem. Lehet, hogy időközben ki is nőttem. Bár mondjuk minél rövidebb és szűkebb, annál jobb.
- Megvagy! – kiáltottam fel győzedelmesen, mikor megpillantottam egy sárga ruhadarabot az egyik felső polcon egy rakás más holmi alatt.
Odébb rúgtam az útból pár földön heverő cipőt, hogy közelebb tudjak férkőzni és lábujjhegyre állva, nyújtózkodva sikerült is kihúznom a kiszemelt darabot a rakás alól. Csakhogy ez által az összes többi cucc, ami felette tornyosult leborult, egyenesen az én arcomba, amitől megtántorodtam, megbotlottam az egyik tornacsukámban és hanyatt vágódtam, sikeresen bevágva a fejem az egyik kiálló polcrészbe. A hirtelen ütéstől azonnal lüktetni kezdett a fejem, a szemem könnybe lábadt én pedig hangosan szitkozódva terültem el a földön. Néhány másodpercig összeszorított szemekkel fetrengtem, aztán rájöttem, hogy az egész baleset okozója, az ominózus ruhadarab még mindig a kezemben van. Sietve felültem hát, nem foglalkozva a fejemet hasogató fájdalommal és abban a hitben, hogy végre megtaláltam a legmegfelelőbb és legszexibb összeállítást, kiterítettem magam elé a ruhát.
Azonban legnagyobb dühömre nem az a ruha volt, amit én kerestem, csak egy szimpla sárga felső. Legszívesebben széttéptem volna az összes kezem ügyébe kerülő textíliát, de ehelyett mindössze a sarokba hajítottam azt, ami éppen nálam volt, aztán nagy nehezen feltápászkodtam és sajgó fejemet szorítva kicsörtettem a gardróbból, idegesen becsapva magam mögött az ajtót.
Épp indultam volna a fürdőbe, hogy megvizsgáljam a sérülésemet – remélem, nem vérzik! -, mikor hangos zenéléssel megszólalt a telefonom. Odacsörtettem az ágy mellé dobott táskámhoz és türelmetlenül kotorászni kezdtem benne.
- Találkoznunk kell! – hallottam Lily nyugtalan hangját a vonal túloldaláról, amint felvettem.
- Jól vagy, Lil? – kérdeztem aggódva.
- Gyere a parkba, amilyen hamar csak tudsz! Már Dónak is szóltam. Kérlek! – tette hozzá rimánkodva.
- Öt perc és ott vagyok – nyugtattam meg, mire halk sóhajt hallatott és a következő pillanatban a vonal megszakadt.
Azonban alig tetem le a kagylót, az újból csörögni kezdett. Patrick telefonált.
- Szió! – köszönt kedvesen. – Mi újság? Mit csináltál ma?
- Szia! Vásároltam és idegeskedtem, most meg rohanok, mert Lilnek valami problémája akadt – hadartam, miközben belebújtam a cipőmbe.
- Oh… Akkor gondolom, ma nem tudunk találkozni.
- Hát nem hiszem. – Időközben elindultam lefelé a lépcsőn. Derek a nappaliban ült a tévé előtt és érdeklődve figyelte, hogy rohanok keresztül a lakáson. – De holnap délelőtt felhívlak, ha az megfelel.
- Jól van – mondta fásultan. – Akkor holnap.
- Szia!
Gyorsan letettem és nagy lendülettel kivágtam a bejárati ajtót, aztán szinte futva indultam a focipálya melletti park felé.
Mire odaértem Lily és Dodo már egy-egy hintában ültek és csendbe burkolózva vártak.
- Sziasztok – köszöntem lihegve. – Na, mi volt ilyen fontos, hogy ide kellett rohannunk? – fordultam Lily felé.
- A családom! – kelt ki magából hirtelen. – Az őrületbe kergetnek!
- Hé, hé, nyugi! – leguggoltam elé és a kezembe vettem a kezeit. – Mi történt?
- Tudjátok, mondtam, hogy nagyi szervezett mára egy családi…
- Ebédet, igen – fejezte be a mondatot Dó. – Azt mondtad, valami különleges alkalomból.
- Hát épp ez az! Kiderült, hogy nagyi azért csinálta ezt az egészet, mert be akart mutatni valakinek.
- És ez ennyire szörnyű? – értetlenkedtem.
- Igen, mert az a valaki nem más, mint Perselus Piton, és nagyi azért hívta meg, mert azt akarja, hogy hozzámenjek!
Isten a tanúm, hogy nem akartam nevetni. De ezt egyszerűen nem bírtam ki.
- Ez most csak vicc, ugye? – vihogott Dó is.
- Lányok ez nem vicces! – kiáltott ránk Lil, miközben engem majdnem felborítva felállt. Csak a jó reflexeimnek köszönhetem, hogy időben odébb tudtam ugrani. – Nagyi halál komolyan gondolta, mert szerinte Piton egy megbízható, hűséges, odaadó fiú, makulátlan, botrányoktól mentes családi háttérrel, aki tökéletes lenne udvarlónak a számomra. – Mondtam, hogy egy sznob banya az a nő. - Jesszus, el nem tudjátok képzelni, mennyire szörnyen éreztem magam, hogy végig kellett ülnöm egy több óra hosszú ebédet annak a kreténnek az oldalán, utána meg nagyi még egy teázást is beszervezett, anya meg persze teljesen egyetértett vele. El sem hiszem, hogy így összeesküdtek ellenem! Legalább a szülőanyámtól mást vártam volna, főleg azok után, hogy annyiszor vittem haza Jamest. Jó, nem mutattam be nekik, mint a pasim, mert hát nem az, de azért igazán leeshetett volna neki, hogy nem csak egymást nézzük a szobámban, kettesben. Ennyire nem lehet maradi! Ráadásul el bírom képzelni, mit fog ehhez szólni James. Totál ki lesz akadva… - Lil reményvesztetten huppant le az egyik közeli padra és arcát a tenyerébe temette.
- Gondoltuk, hogy Demona valami szörnyűséget tervez, de azért ez még tőle is sok – ültünk le mellé Dóval.
- Annyira dühítő, hogy azt képzeli, dönthet helyettem és én majd egy intésére azt csinálom, amire utasít! Ez az én életem és azt teszem, amit én jónak látok!
- Ez a beszéd, Lil! Nem szabad engedned, hogy ennyire korlátozzon! – helyeseltem. – Nem rendelkezhet veled úgy, mintha neked egy fikarcnyi beleszólásod sem lenne a saját életedbe!
- De mondjátok meg, mit csinálhatnék? – nézett ránk elkeseredetten Lil. – Mégiscsak a nagyanyám… Ti is tudjátok, mennyire szeretem és tisztelem. Az eddigi hóbortjai felett is mindig szemet hunytam, még akkor is, ha nekem kellemetlenségem származott belőle. De ez már túlmegy minden határon.
- Be kell bizonyítanod neki, hogy már nem egy pisis kislány vagy, akit úgy irányít, ahogy neki tetszik. Lehet, hogy nehéz lesz, de meg kell ezt vele értetned! – simogatta meg a vállát Dó.
- És mégis hogyan? – kérdezte gúnyosan. – Tudjátok, hogy többnyire semmilyen eszköztől nem riad vissza, ha valamit nagyon el akar érni. És nekem most is elég elszántnak tűnt.
- Ne kövezz meg a felvetésért… - kezdtem vonakodva. – De mi lenne, ha bemutatnád neki Jamest, mint azt a fiút, akivel jársz?
- Jess, ez… - kezdte volna kritizálni az ötletem, de a szavába vágtam.
- Miért ne lehetne? Beszélj Jamesszel és kérdezd meg, hogy benne lenne-e a dologban.
- De nem is vagyunk igazán együtt – érvelt Lily. – Hisz még a szüleim sem ismerik!
- Demonának nem kell tudnia, hogy nem tervezel vele hosszútávra – legyintettem. – Jól tudsz színészkedni, ha szükséges, és amennyiben James is rendesen alakítja a szerepét, a nagyanyád egy idő után bele fog törődni a kapcsolatotokba. James a te egyetlen mentőöved!
- Nem vagyok biztos benne, hogy ez a legjobb ötlet – jegyezte meg Dó. – Mi van például, ha James bele sem egyezik? Vagy ha netán mégis belemegy a dologba, mi lesz az ő érzéseivel? Ő komolyan kedveli Lilyt, nem lehet ezzel csak úgy szórakozni!
- Ha igazán kedveli, kisegíti – replikáztam.
- Ja, aztán majd beleringatja magát abba az illúzióba, hogy ez az egész nem csak egy színjáték, hanem komoly dolog, Lily pedig képtelen lesz tőle megszabadulni.
- Nem hiszem, hogy Lily a közeljövőben meg kíván szabadulni Jamestől.
- Lányok! – szólt közbe Lily. – Én is itt vagyok! – Mélyet sóhajtott, miközben gondterhelten bámult maga elé. – Megkérdezem Jamest.
- De, Lil! – háborgott Dó, Lily azonban egy intéssel elhallgattatta.
- Felvetem neki az ötletet és megkérdezem a véleményét. Ha beleegyezik ebbe a kis szerepjátékba, akkor pedig már az elején tisztázom vele a játékszabályokat, így később nem kell kínos vitákat folytatnunk majd.
- Ez elég korrektül hangzik – bólogattam. – Dó? – fordultam barátnőnk felé.
- Hát, egyelőre nincs jobb ötletem – dünnyögte.
- Akkor a probléma ezennel megoldódott – vigyorogtam rájuk. – Legalábbis egy darabig.
- Na, és veletek nem történt semmi említésre méltó? – kérdezte immár egy fokkal jobb hangulatban Lily. – Jess, Siriusszal beszéltél azóta? – jelentőségteljes pillantást vetett rám, amit persze Dó is észrevett.
- Mert, mi történt már megint veletek? – vonta fel a szemöldökét.
- Sirius a szemem láttára lesmárolt egy totál idegen csajt – foglaltam össze a problémámat.
- Hú – kerekedtek el Dodo szemei. – És ezt nekem miért nem említetted eddig? Egész nap együtt vásároltunk és te egy szót nem szóltál! – háborgott.
- Juj, tényleg – kapta fel a fejét Lil. – Sikerült beszereznetek valami dögös kis szerkót péntekre?
- Hát én vettem egy fehér…
- Hahó! – szakított félbe Dó. – Most azonnal elmondod töviről hegyire, hogy mi volt Siriusszal, különben nem állok jót magamért! Elegem van belőle, hogy mindent én tudok meg utoljára!
Félve, ó, nagy Dorothy haragjától, fülemet, farkamat behúzva kezdtem mesélni ismét azt a nem túl kellemes jelenetet ott a ház előtt. Újult erővel tört rám a hányinger, ahogy visszaemlékeztem rá. Komolyan csodálkozom, hogy eddig még nem voltak miatta rémálmaim!
Lekopogom…
- Szóval most nem álltok egymással szóba – vonta le a végső konzekvenciát Dó, mire én bólintottam. – Akkor már értem, miért voltatok olyan hallgatagok ma az autóban.
- Sirius és Jess egy kocsiban? – ráncolta a homlokát Lily. – Mikor is, pontosan?
Mivel én már kezdtem a kiszáradás szélére sodródni, Dodo vette át a szót és számolt be részletesen az aznapi shopping eseményeiről.
- Hát ez történt – fejezte be néhány perccel később.
- Szóval Sirius is ott lesz pénteken? – kérdezte Lily.
- Nagyon valószínű – bólogatott Dó.
- Hát, az nem jó…
- Ugyan, mit érdekel ez minket? Majd elkerüljük – legyintett Dodo.
- Mivel James valószínűleg velem lesz, és Sirius többnyire Jamesszel lóg, nem hiszem, hogy hosszútávon eredményes lenne ez a taktika. És a halálnak van kedve azt bámulni, hogyan enyeleg azzal a kis Kim lánygyerekkel – fintorgott Lily.
- Gondolod, hogy őt is elhozza? – kérdeztem ijedten. Ez eddig eszembe sem jutott.
- Hát, amennyiben helyes a feltételezésem, hogy féltékennyé akar tenni, valószínűnek tartom, hogy igen.
- Az úgy fasza – sóhajtottam. – Eddig úgy volt, hogy pénteken bosszút állok rajta és én fogom féltékennyé tenni őt!
- Hát tény, hogy ha Kim is ott lesz, nagy megpróbáltatás elé nézel, de tudom, hogy menni fog – karolt át Lily. – Az a lényeg, hogy Sirius mutassa ki előbb a féltékenységét, szóval mindössze annyi a dolgod, hogy úgy teszel, mintha totál bele lennél esve Patrickbe és nem foglalkozol a Kim - Sirius párossal!
Ha az olyan egyszerű lenne…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése