A lista
Már dél is elmúlt, mire hazaértünk. Lilyék kiraktak a házunk előtt, én pedig éhségtől korgó gyomorral, sietve búcsút intettem nekik – bár szerintem észre sem vették, ugyanis egyre feszültebbek voltak a közelgő ebéd miatt -, és nagy léptekkel átszelve az előkertet berontottam a házba.
- Hahó! – kiáltottam el magam, miközben a nappali felé vettem az irányt. – Megjöttem!
Néhány pillanatig vártam, hogy apa elősomfordáljon a konyhából és a nyakamba boruljon, vagy Derek kikukkantson a nappaliból és megjegyezze: „A fene! Vége a nyugalmamnak…”, esetleg mindkettő egyszerre, de úgy tűnt, hogy senki nincs itthon, ugyanis nem érkezett válasz. Vállat vontam, ledobtam a cuccom az étkezőbe és megrohamoztam a hűtőt. Szerencsére nem haltam éhen, mivel találtam egy kis maradék mexikói csirkét, megmelegítettem hát és nyál csorgatva felrohantam vele az emeletre.
Miközben rávetettem magam az ínycsiklandóan gőzölgő sültre, bekapcsoltam a laptopom, hogy megnézzem, nem kaptam-e valamilyen életbevágóan fontos mailt. Jött pár bugyuta hirdetés – hogy ilyen ultramodern telefont nyerhetek, meg olyan kedvező kamatú hitelt vehetek fel, stb. -, amik rövid úton a virtuális szemetesemben landoltak, de érkezett pár levél a beválogatott szereplőimtől is, akik tűkön ülve várják, hogy megkezdődjön a forgatás és érdeklődnek az első felvételi nap időpontja felől. Aztán ahogy tovább görgettem lefelé a beérkezett üzenetek között, megakadt a szemem egy facebook értesítőn, miszerint egy bizonyos Loretta Santorini ismerősnek jelölt. Loretta, Loretta, Loretta… Akárhogy törtem a fejem, nem ugrott be, hogy ismernék ilyen nevű lányt, szóval gyorsan megnyitottam a netet és bejelentkeztem facebookra, hogy megnézzem a képeit, hátha azokból felismerem, vagy valami. Sajnos azonban nem volt szerencsém, ugyanis a csajnak egy szem képe nem volt és az adatlapja is elég foghíjasan volt kitöltve. Így, mivel nem tudtam meg róla semmi használhatót és Isten a tanúm, a neve se rémlett sehonnan, bejelöltem szépen, hogy nem ismerem és kész. Utálom, ha olyanok jelölgetnek, akiket az életben nem is láttam.
Jobb dolgom nem lévén – és ha már úgyis be vagyok jelentkezve, miért ne? – nézegetni kezdtem az ismerőseim képeit, kommentjeit, teszteredményeit, stb. Elég rendesen elszórakoztam, így nem csoda, hogy fel sem tűnt, mennyire elszaladt az idő. Már csak arra eszméltem, hogy Derek hangját hallom az időközben szélesre tárt ablakomon át, és néhány pillanattal később mindenféle előzetes bejelentés nélkül bevágódott a szobámba imádott bátyuskám.
- Cső, Britney! – vigyorgott, mint a vadalma. - Na, mi van, ennyire finnyásak vagytok, hogy két természetben eltöltött nap után már haza is jöttök?
- Technikai problémáink adódtak – nyújtottam ki rá a nyelvem. – Egyébként meg, te ennyi ideig sem bírtad volna – jegyeztem meg.
- Nem tudhatod. Nálatok amúgy is bárki tovább bírná – nevetett, miközben leült mellém az ágyra. – Mondjuk sejtettem, hogy ez lesz. Mondtam is apának, hogy nincs értelme aggodalmaskodnia miattatok, hamar vissza fogtok jönni. Három lány egyedül egy elhagyatott erdőben, fürdőszoba és smink nélkül? – nézett rám kétkedőn.
- Attól, hogy lányok vagyunk, még tudunk kevésbé kényelmes körülmények között is élni – vágtam vissza indulatosan. - Az egy dolog, hogy nem szeretünk, de tudunk. És mikor láttál te engem sminkkel bulin kívül?
- Tök mindegy – vont vállat. – A lényeg, hogy nem bírtátok, szóval igazam van – önelégültem rám vigyorgott, aztán közelebb hajolt és a vállam felett a gépre pislantott. – Még szinte haza sem értél és máris ráfüggtél a gépre?
- Csak megnéztem a mailjeimet és itt kötöttem ki – mutattam a facebook oldalra. – Bejelölt valami Loretta spiné, de gőzöm sincs, honnan ismerhet.
- Loretta? – vonta össze a szemöldökét. – Valami ilyesmi nevű csaj engem is bejelölt.
- Ez fura – ráncoltam össze a homlokomat elgondolkodva. – Gondolod, hogy van összefüggés?
- Mondjuk, hogy a csaj minél több ismerőst akar és szánalmas módon idegeneket jelölget? – nevetett. – Gondolom.
- Ja, lehet – hagytam rá. – Aztán te merre jártál? – kíváncsiskodtam.
- Ryannel elmentünk sörözni egyet.
- Délben? – néztem rá lesajnálóan.
- Nem bebaszni, csak sörözni – forgatta a szemét. – Meg beszélgettünk.
- Ó, és miről? - tudakoltam, de Derek leintett.
- Persze, majd pont veled osztom meg…
- Gonosz vagy – morogtam durcásan. – Legalább azt mondd már el, nem mesélt-e Dóról valami érdemlegeset.
- Bocs, Jess, de Ry a haverom és nem szokásom kibeszélni a magántársalgásainkat – állt fel sátáni vigyorral. – Most pedig mennem kell, mert Nina bármelyik pillanatban itt lehet, és nem akarom megváratni.
- Szóval még mindig együtt vagytok – állapítottam meg nagy bölcsen.
- Pontosan – kacsintott.
- Ej, te fiú! Rád se lehet ismerni mostanában. Nagyon úgy fest, hogy kezdesz megkomolyodni.
- Ne rágalmazz! – mondta tettetett sértődöttséggel. – Én sosem növök fel – húzta ki magát, majd kijelentését bizonyítandó, ügyefogyott ugrándozás közepette kipattogott a szobámból.
- Hülye – vigyorogtam magamban, majd újfent a géphez fordultam, de ahelyett, hogy folytattam volna a semmittevést (értsd: facebook), inkább azon kezdtem gondolkodni, melyik nap lenne megfelelő a forgatás megkezdésére. Végül hosszas filozofálgatás után arra jutottam, hogy nincs értelme tovább halogatni a dolgot és mivel holnap úgysincs semmi teendőm, küldhetnék egy mailt mindenkinek, hogy mondjuk délelőtt tízre legyenek itt. Elhatározásomat szépen végre is hajtottam, és két perccel később már mindenkinek kézbesítve is lett az üzenet.
Mivel még a nap jó része hátravolt és semmi elfoglaltságot nem tudtam kitalálni magamnak, úgy döntöttem mozgósítom a nyomozói énem és kiderítem, mit tett Ryan az én egyetlen Dómmal, amiért ő ennyire haragszik rá. Magamra kaptam hát egy farmert, egy pólót és egy tornacipőt, aztán már ott sem voltam. Alig tíz perc elég volt, hogy Ryanék háza előtt találjam magam és fél perccel a csöngetés után Ry kíváncsi feje meg is jelent az ajtóban.
- Meglepetés! – ugrottam a nyakába, hogy nyálas puszikkal halmozzam el.
- Jess, szia! – üdvözölt meglepetten. – Hogyhogy itthon vagy? Derek nemrég ment el és azt mondta, sátoroztok a lányokkal.
- Igen, úgy is volt – bontakoztam ki az ölelésből. – De aztán eláztunk, ezért hotelban kellett megszállnunk, aztán Lilyt szólította a kötelesség, szóval hazajöttünk.
- És minek köszönhetem a látogatásod? – kérdezte mosolyogva.
- Nem elég, hogy rég beszéltem a legjobb fiú barátommal és szerettem volna ezt bepótolni? – nevettem.
- De, persze – karolt át, miközben beljebb invitált. – Valamit enni, inni? – kínálta profi házigazda módjára.
- Nem, kösz. Most ebédeltem.
- Hát jó, akkor azt hiszem, legjobb lesz, ha felmegyünk a szobámba.
Felmentünk az emeletre, onnan pedig tovább a tágas padlástérbe, azaz Ry szobájába. Mindig is irigyeltem, hogy külön emelete van, ami csak az övé és hatalmas szobája egy külön bejáratú jakuzzis fürdővel együtt. Persze amiatt sosem irigyeltem, hogy egyke, hiszen el nem bírtam volna képzelni az életemet a bátyám nélkül, még akkor sem, ha néha meg tudnám fojtani egy kanál vízben, vagy úgy felidegesít, hogy legszívesebben jól felpofoznám (megjegyzem, erre az elmúlt évek során nem sokszor volt példa, bár előfordult párszor). Imádom Dereket és nemhogy egy külön emeletért, de még egy saját házért, mi több, egy saját országért sem cserélném el.
Szóval szépen elhelyezkedtünk Ryan különösen kényelmes és átlagon felüli méretű franciaágyán és beszélgetni kezdtünk. Első pontként megkért, hogy részletekbe menően meséljem el neki a kis táborozásunkat a lányokkal. Sejtettem, hogy nem arra kíváncsi, hány szúnyog csípett össze bennünket, vagy miféle túrákat tettünk az erdőben, inkább Dó érdekelhette, bár elég rendesen leplezte. Minden esetre, hogy azért mégis egye a fene amiatt, amit pénteken művelt Dodóval – bár fogalmam sem volt, mi lehet az –, először a kirándulásunk unalmasabbik felét kezdtem ecsetelni, majd mikor már úgy éreztem, eleget kínoztam, áttértem az izgalmasabb részre.
- Komolyan? – nevetett fel, miután beszámoltam neki Jamesék érkezéséről. – Képesek voltak utánatok menni?
- Elképesztőek, igaz? És ami a legjobb, hogy nem egyedül jöttek – mondtam titokzatosan, mire Ryan a homlokát ráncolta.
- Hanem?
- Elhozták magukkal az egyik barátjukat, Remust. Egész aranyos srác, bár én nem igazán beszélgettem vele, mert állandóan Dóval lógott.
Erre a mondatra aztán már Ry is felkapta a fejét.
- Igazán? – kérdezte cseppnyi csalódottsággal a hangjában. – Gondolom barátkoztak.
- Hát valami olyasmi – bólintottam. – Bár Dodo említette, hogy Remus a hotelben bepróbálkozott nála – emelgettem a szemöldököm. – Ki tudja, a végén lehet, hogy összejönnek!
- De hát még alig ismeri! – csattant fel Ryan. – Meg azt hittem, most nem akar kapcsolatot.
- Úgy tűnik, mégis – vontam vállat. – És én nem látom okát, miért ne járhatna épp Remusszal, ha úgy tartja kedve. Vagy talán te tudsz valamit, ami esetleg az útjukba állhat? – kérdeztem jelentőségteljesen.
Ryan nem válaszolt, csak mélyet sóhajtott és lehajtotta a fejét. Én sietve törökülésbe tornásztam magam és halkan megköszörültem a torkom.
- Nézd, Ryan – kezdtem bizonytalanul. – Én nem tudom, mi van, vagy volt köztetek Dóval, de valami miatt most nagyon haragszik rád. - Fájdalmas képpel rám nézett, résnyire nyitotta a száját, mint aki mondani akar valamit, de aztán megrázta a fejét és nem szólalt meg. – Mivel a pénteki buli előtt még semmi baja nem volt, azt hiszem egyértelmű, hogy aznap este történt valami. És én tényleg nem akarok indiszkrét lenni, vagy ilyesmi, de azt hiszem, elég jóban vagyunk ahhoz, hogy elmondd, mi történt. Gondolom, Derekkel már megvitattad a dolgot és semmi szükséged a tanácsomra, de szeretném tudni.
- Tényleg ennyire haragszik rám? – kérdezte szomorúan néhány pillanatnyi hallgatás után.
- Hát… Akárhányszor szóba kerültél, mindig idegrohamot kapott és jó ideig nem lehetett vele normálisan beszélni. Ebből feltételeztem, hogy valami összetűzés volt köztetek.
- Ezt azért így nem mondanám.
- Akkor mit mondanál? – faggatóztam.
- Azt hiszem, eléggé a lelkébe gázoltam – vallotta be végül bűnbánóan.
- De hát mivel? – értetlenkedtem.
- Aznap este elég sokat ittam – fogott bele a mesélésbe. – Tudom, hogy nem csak én, Dó is, épp úgy, mint te, Derek, Sirius, James, vagy éppen Lily. De az én részegségem sajnos nem maradt következmények nélkül – sóhajtott.
- Mi történt? – kérdeztem immár sokadszorra, miközben próbáltam nem arra gondolni, hogy az én estém végül milyen véget ért, és annak milyen következményei lettek.
- Már eléggé benne voltunk a buliban – folytatta a történetet -, mikor észrevettem, hogy Dodo egyedül iszogat a pultnál. Mikor odamentem hozzá, mondta, hogy ti totál felszívódtatok, ő pedig halálra unja magát, így elhívtam táncolni, hogy felvidítsam kissé. Aztán ahogy táncolgattunk, egyre vadabbá váltunk és végül megcsókoltam.
- Jesszus! – vigyorogtam szemérmetlenül. – Ez, de édes!
- Ó, persze… Eddig még – morogta letörten. – Csakhogy aztán, mikor észbe kaptam, már késő volt és nem bírtam leállni. Tudtam, hogy ezt később még nagyon meg fogom bánni, de képtelen voltam ellenállni, annyira jól esett. Aztán végül náluk kötöttünk ki és… Minden olyan spontán volt, én nem is tudom, mit gondoltunk, de a lényeg, hogy lefeküdtünk.
- Hogy mi? – visítottam tágra nyílt szemekkel.
- Igen, tudom – hajtotta le a fejét bűnbánóan. – Reggel mikor felébredtem és Dó ott feküdt mellettem, rájöttem, hogy végzetes hibát követtünk el. Ahogy néztem, amint szuszog, legszívesebben megcsókoltam volna, de végül megfékeztem magam és eljöttem.
- Hülye! – rivalltam rá mérgesen. – Ó, Istenem, hát nem csoda, ha ezek után Dodo a pokolba kíván! Mégis hogy voltál képes ezt tenni vele?
- Muszáj volt, oké? Dó az egyik legjobb és legrégebbi barátom, nem tehetem kockára a barátságunkat egy kis fellángolásért! – magyarázta.
- Arra még nem gondoltál, hogy ez talán nem egy kis fellángolás?
- Akkor sem – makacskodott. – Legjobb esetben is mire számíthatunk? Járunk pár évig, aztán szakítunk és onnan már semmi nem lesz olyan, mint régen.
- Már most sem olyan semmi, mint régen – mutattam rá dühtől fortyogva. – Tapasztalatból tudom, hogy egy ilyen esetet nem lehet visszacsinálni. Most már semmi nem lesz olyan, mint volt. De lehet annál sokkal jobb is, ha teszel érte.
- Mégis mit tehetnék? Dó utál.
Őszintén szólva rég láttam ilyen elkeseredettnek a mindig vidám és optimista Ryant. De átéreztem a helyzetét és haragudni se nagyon tudtam rá.
- Meg fog nyugodni és akkor beszélhetsz vele – simogattam meg a karját bíztatásképp.
- És mi van azzal a Remus gyerekkel? – morogta. – Ha közben összejön vele?
- Nem fog – mosolyogtam mindent tudóan. – A hotelben sem engedett neki, hanem leállította. Szóval megnyugodhatsz.
Halványan elmosolyodott, aztán néhány percig gondolataiba mélyedve bámult maga elé, majd megrázta a fejét és várakozón pislogott rám.
- Most, hogy én kiöntöttem neked a szívem, te következel – kacsintott. – Mi van veletek Siriusszal?
- Őszintén? – sóhajtottam. – Fogalmam sincs.
- Bármi lesz is – dőlt hátra kényelmesen –, tudd, hogy én szurkolok nektek. Nem tudom, mennyire számít, de az eddigi pasijaid közül én Siriust bírom a legjobban.
- Sirius nem a pasim – akadékoskodtam.
- Egyelőre – kacsintott, mire játékosan fejbe vágtam egy párnával.
Ryan már épp támadott volna vissza, mikor halkan kopogtak a szobája ajtaján és a mamája dugta be rajta a fejét.
- Ryan, apád szeretné, ha segítenél neki… - kezdte hivatalos hangnemben, majd mikor észrevette, hogy ott vagyok, szélesen elmosolyodott és kedvesen köszöntött. – Jessica!
- Mrs. Adams! – viszonoztam az üdvözlést udvariasan.
- Nem is tudtam, hogy itt vagy. Mikor érkeztél?
- Már itt vagyok egy ideje – válaszoltam mosolyogva. - De épp menni készültem – tettem hozzá, miközben kimásztam az ágyból.
- Hát, örülök, hogy találkoztunk – mondta Ry mamája. – De legközelebb szólj előre, mikor jössz és sütök valamit. Te pedig – fordult Ryan felé – légy szíves segíts apádnak. A garázsban vár – azzal elköszönt és kiment.
- Nehogy elmenj már! – csapott le rám rögtön Ryan, mikor kettesben maradtunk.
- De, de – erősködtem. – Apudnak most szüksége van rád és nekem is haza kéne mennem, apa már biztos otthon van és napok óta nem látott.
- Hát jó – morogta kelletlenül. – De nehogy azt hidd, hogy megúszod ezt a beszélgetést!
- Eszembe se jutott – nevettem.
Ryan kifogástalan úriember módjára kikísért és biztosított afelől, hogy egyik nap átugrik dumálni, aztán kedvetlenül elindult, hogy hasznossá tegye magát az apja számára, én pedig hazafelé vettem az irányt.
- Szia, kincsem! – ölelt át hosszasan apa, mikor megérkeztem. – Láttam a cuccodat az étkezőben és már épp hívni akartalak, hogy merre császkálsz. Mikor jöttetek haza?
- Délelőtt – feleltem, miközben öntöttem magamnak egy pohár narancslevet. – Eleredt az eső abban az erdőben, ahol megszálltunk és haza kellett jönnünk.
- Kár – mondta kedélyesen. – De azért jól éreztétek magatokat?
- Aha, elég… khm… érdekes volt.
- Igen? – vonta fel a szemöldökét. – Milyen értelemben? – Nem válaszoltam, csak a kezemben tartott pohárra szegeztem a tekintetem. – Jess! Ugye nem csináltatok semmi veszélyes, meggondolatlan dolgot?
- Dehogy! – vágtam rá rögtön.
- Biztos? – kérdezte kétkedve.
- Tuti – bizonygattam.
- És tulajdonképpen mivel ütöttétek el az időt? – kíváncsiskodott.
- Ezzel-azzal – forgattam a szemem. – Jaj, apa! Szerinted mit csinál három lány egy elhagyatott erdő kellős közepén? Csak sétálgattunk, túráztunk meg beszélgettünk.
- Értem…
- Nem hiszel nekem – állapítottam meg felháborodottan. – Talán azt gondolod, hogy medvére vadásztunk és bátorságpróbákat csináltunk, vagy mi? – pufogtam.
- Jess, én csak…
- Nem értem, miért kell így viselkedned! Ha jól tudom, soha semmivel nem adtam okot arra, hogy kételkedj a szavamban!
- Én csak aggódtam, oké? – védekezett. – Te nem tudod, milyen szörnyű érzés, mikor tudod, hogy az egy szem lányod mindenfajta felügyelet nélkül sátorozik a vadonban! Aludni is alig bírtam.
- Nézd… Én elhiszem, hogy nehéz lehet belátnod, hogy a kicsi lányod már nem olyan kicsi, de ebben nincs semmi rossz – simogattam meg a karját vigasztalóan. – Vagy talán hiányzik neked, hogy pelenkát kelljen cserélned és az állandó kislányos nyafogásomat kelljen hallgatnod? – kérdeztem nevetve.
- Nem – mondta mosolyogva. – De régen mindent elmondtál nekem, én voltam a legjobb barátod. Most viszont alig beszélünk, és nem akarom, hogy ennél is jobban eltávolodjunk egymástól.
Azt hiszem itt már rég nem a táborozásról van szó.
- Sajnálom, ha úgy érzed, hogy titkolózok előtted – hajtottam le a fejem. – De te is megérthetnéd, hogy furcsa lenne nekem a lányos dolgokat veled megbeszélni.
- Hiányzik anyád? – kérdezte sajnálkozó hangon
- Mi? - kaptam fel a fejem. – Dehogy! Látni se akarom azt az önző nőszemélyt.
- Ne légy ilyen szigorú vele – csitítgatott apa. – Biztos jó oka volt rá…
- Hogy elhagyja a férjét és a két gyerekét? – kérdeztem szarkasztikusan. – Erre nincs jó indok!
- Nem tudhatod.
- Hihetetlen vagy – ráztam meg a fejem. – Hogy bírod védeni őt azok után, amit tett?
- Nem jó az, ha valakit túlontúl gyűlölsz, Jess. A harag egy olyan érzés, amit nem könnyű egy életen át viselni. Ráadásul semmin nem változtat.
- Nem érdekel! – hisztiztem, mint már legalább tíz éves korom óta soha. – Én akkor is életem végéig gyűlölni fogom! Mert jólesik!
Azzal sarkon fordultam és apa marasztaló, nyugtatgató szavaival mit sem törődve átcsörtettem az étkezőn, felkaptam a sebtében ledobott táskáimat, felrohantam az emeletre, bevágódtam a szobámba és magamra zártam az ajtót. A cuccaimat tiszta erőből a falhoz vágtam, majd az ágyra vetettem magam és keserves zokogásba kezdtem. Valamiért annyira felzaklatott ez a téma, hogy képtelen voltam abbahagyni a sírást, pedig már alig kaptam levegőt a hüppögéstől és a szemeim is olyan vörösek lehettek, mint egy visszaeső drogosnak. Szerencsére már épp kezdtek kissé elapadni megállíthatatlan könnyeim, amikor megszólalt a telefonom. Erőnek erejével kényszerítettem magam rá, hogy abbahagyjam a sírást, bár mit ne mondjak, elég nehezen sikerült, aztán megnyomtam a hívás fogadása gombot és halkan beleszóltam a telefonba.
- Igen?
- Jess, te vagy az? – kérdezte Lily bizonytalanul a vonal másik oldalán.
- Ühüm – bólogattam serényen, majd mikor rájöttem, hogy ő ezt nem láthatja, hozzátettem: - Igen, én.
- Furcsa a hangod – állapította meg. – Csak nem sírtál?
- Épp valami csöpögős romantikus filmet néztem és elérzékenyültem a végén, oké? – válaszoltam kissé talán túl indulatosan.
- Jó, jó, nem kell leszedni a fejem – morgolódott Lil.
- Bocs, csak elég frusztrált vagyok a holnapi forgatás miatt – füllentettem. Bár igaz, ami igaz, most, hogy újra eszembe jutott, tényleg kezdett nyugtalanítani a dolog. – Amúgy miért hívtál?
- Gondoltam, talán érdekel, mi volt a mai ebéden – sóhajtott.
- Jesszus, az ebéd! – csaptam homlokon magam. – Totál kiment a fejemből. Persze, hogy érdekel, mi volt! Át tudsz jönni most, hogy elmeséld? Felhívom Dót is.
- Hát jó. Akkor tíz perc és ott vagyok.
- Szuper!
Hát a tíz percből végül fél óra lett – persze ez előre sejthető volt, hisz Lilyről van szó -, de nem bántam, mert így legalább leapadtak kissé a szemem alatti vörös foltok.
- Szörnyen festesz – jegyezte meg Dó, mikor meglátott. Na, gondolhatjátok, hogy nézhettem ki húsz perce.
Mivel majd’ éhen haltam, leküldtem Lilyt, hogy hozzon valami kaját – én ugyanis a világ minden kincséért sem tettem volna ki a lábam a szobából, amíg apa odalent tanyázik.
- Biztos, hogy meg akarod ezt enni? – fintorgott Dó, mikor meglátta a sajtos, sonkás, szalámis szendvicsemet telenyomva ketchuppel, mustárral és majonézzel, mellé paradicsom, hagyma és paprika, plusz benne salátalevél és retek.
- Szándékomban áll – vigyorogtam, miközben nagyot haraptam az extra méretes és minden szegletéből csöpögő szendvicsemből.
- Hát ez undorító – kommentálta Dodo, miközben az előtte heverő szerény kis szalámis szendvicsét mustrálta. – Asszem, elment az étvágyam.
- Akkor ne egyél – vontam vállat miután lenyeltem az első falatot. – Több marad nekem. Lily? – fordultam barátnőm felé.
- Kösz nem, ma már eleget ettem.
- Na, akkor mesélj, mi történt veletek Demona ebédjén?
- Ne is mondd, szörnyen kínos volt az egész – húzta el a száját. – Annyira megalázottnak éreztem magam, hogy legszívesebben elsüllyedtem volna. Először rögtön az jutott eszembe, hogy ezek után kész csoda, ha James nem szakít velem.
- Úristen! Mégis mit művelt vele az a vén perszóna? – tette fel a bennem is megfogalmazódó kérdést Dó.
- Hát eleinte még egész elviselhető, bár ettől függetlenül eléggé kellemetlen kérdéseket tett fel, például, hogy „Mióta ismeritek egymást?”, meg „Mik a szándékaid az unokámmal?”, ilyenek. Aztán jöttek a durvább fejtegetések, miszerint „Lefeküdtetek már?”
- Ez most komoly? – nevettem. – El nem bírom képzelni Demonát, amint felteszi ezt a kérdést.
- Lehet, hogy most viccesnek tűnik, de képzelheted, mennyire nem volt az abban a szituációban. Ott volt a fél család, plusz Piton.
- Piton? – képedt el Dó.
- Aha. Nem mondtam, hogy nagyi őt is meghívta?
- Nem.
- Hát pedig meghívta. Dacára annak, hogy külön bejelentettem, Jamesszel érkezem.
- Mi mindig mondtuk, hogy az a nő egy manipulatív boszorka – pufogott Dodo.
- Na, de meséld tovább! – szóltam rá Lilre két falat között. – Végül is mi sült ki abból a szex dologból?
- Hát, én totál elvörösödtem, Jamesnek meg totál leesett az álla.
- Gondolom ő sem nézte volna ki egy idősödő, kifinomult nőből, hogy egy családi ebéd keretében az unokája szexuális élete lesz terítéken – kotyogott közbe Dó.
- Na, ja. Minden esetre próbáltam összeszedni magam valamennyire és szégyenlősen rászóltam nagyira, hogy ez igazán nem alkalomhoz illő téma, mire ő kinevetett és belekezdett az „Ugyan Lily, lehet, hogy öreg vagyok, de hülye nem; tudom, hogy mennek a dolgok manapság…” kezdetű oktatószövegébe. Legalább fél óráig ecsetelte, hogy a mai fiatal lányok mennyire laza erkölcsűek, és hogy az ő korában ilyen még nem volt, stb. Aztán jött a kiselőadás arról, hogy egy úri lánynak csak házasság után szabadna odaadnia magát a szerelmének, meg, ha valaki igazán szereti a párját, az nem siettet semmit és megvárja, míg hivatalossá válik a kapcsolatuk.
- Csodálom, hogy ezek után még élsz – bukott ki Dóból.
- Én azt csodálom, hogy ezek után még Demona él – jegyeztem meg. – James nem akarta megfojtani, vagy hasonlók?
- Tulajdonképpen James egész jól bírta az egészet – mondta Lil mosolyogva. – Eleinte udvariasan válaszolgatott, aztán csendben hallgatta nagyi előadását. Persze úgy egy óra elteltével már éreztem, hogy kezd kijönni a sodrából és egyre idegesebb lesz, szóval jobbnak láttam eljönni.
- Hát, nem semmi az a nőszemély, az tuti…
- De nem ám! Viszont azt most garantálom, hogy engem ezek után egy jó darabig nem fog látni – jelentette ki határozottan Lily.
- És Piton amúgy hogyan viselkedett? Mit szólt, mikor meglátta, hogy nem egyedül érkeztél? – kérdeztem.
- Nem nagyon lepődött meg, szóval nagyi biztos előre felkészítette. Viszont egész vacsora alatt, míg én és James paprikavörös fejjel, megalázottan próbáltunk minél lejjebb csúszni a székünkben, ő emelt fővel, fölényesen vigyorogva, teljes lelki nyugalommal falatozott. Váá, legszívesebben kivertem volna a fogait!
- Azt megnéztem volna! – nevetett Dó.
- Kár, hogy Perselus ennyire surmó lett – sóhajtottam. – Régen egész jól el lehetett vele beszélgetni.
- Nekem mondod? – sóhajtott Lily. – Az egyik legjobb barátom volt, kábé, mint neked Ryan.
- Jaj, ne mondj ilyet! Fel nem tudnám dolgozni, ha Ryan olyan lenne, mint Piton – fintorogtam.
Óvatosan Dodóra pillantottam, aki időközben felállt, az ablakhoz sétált és kibámult rajta.
- Asszem, a fiúk valami kan bulit tarthatnak – állapította meg.
- Ja, igen. James említette, hogy söröznek egyet hármasban este.
- És Sirius a házigazda? – kérdeztem, miközben Dó mellé léptem és én is áttekintettem a szomszéd házra.
- Nagyon úgy tűnik – mondta Dó. – Egyébként mi is van most veletek?
- Semmi – mondtam ártatlan képpel.
- Na, persze – forgatta a szemét Lil. – Biztos megtudtad már, hogy emlékszik-e a péntekre, csak valamiért nem akarod nekünk elmesélni. Gondolom, azért mert emlékszik és nem akarod beismerni, hogy valóban lefeküdtél vele.
- Ki kér csokit? – kérdeztem hirtelen ötlettől vezérelve.
- Jess, hagyd a mellébeszélést! – szólt rám erélyesen Lil. – Be kell ismerned, ha lefeküdtél vele és számolnod kell a következményekkel!
- Miféle következményekről beszélsz? – kérdeztem felháborodva.
- Ó, nem is tudom, mondjuk, hogy megbeszéld vele, mi lesz ezután? Nem hagyhatod kétségek között, Jess! Hisz már le is feküdtél vele az ég szerelmére! Miért ne akarnál ezek után járni vele?
- Csajok! – szólt közbe nyugodt hangon Dodo. – Nem fogunk most összeveszni ezen, oké? Nekem sokkal jobb ötletem van.
- Éspedig? – kérdezte Lily szarkasztikusan.
- Mellette-ellene listát fogunk csinálni – jelentette be vidáman Dó és már be is nyúlt az íróasztalom fiókjába, hogy előszedjen egy üres lapot. Sietve felkarcolta, hogy Mellette illetve Ellene két oszlopba, aztán várakozásteljesen nézett rám.
- Oké, kezdjük a mellette érvekkel és haladjunk a belső tulajdonságoktól a külsőkig – vezényelt. – Jess?
- Hát – gondolkodtam el. – Kedves.
- Oké, szóval kedves – írta fel a Mellette oszlopba. - Ez eddig egy. Tovább?
- Udvarias?
- Most kérdezed, vagy mondod? – morgolódott Lily.
- Mondom!
- Hát jó, akkor ez így kettő.
- Aztán… Jól el lehet vele beszélgetni.
- Ühüm – morogta Dó, miközben tovább firkált. – Hát még?
- Beismeri, ha hibázott és bocsánatot is kér – utaltam a kimes esetre. – Ha kell határozott, vad és szenvedélyes, de ugyanakkor tud gyengés lenni és érzéki. Gyönyörűek a szemei, szívdöglesztően néz ki, jól focizik, jól táncol és istenien csókol – hadartam.
- És nem utolsó sorban, az ágyban is biztos egy isten…
- Lil! – szóltam rá megbotránkozva.
- Most mi van? – vágott ártatlan képet. – Miért, szerinted elképzelhető, hogy egy ilyen pasi fatökű legyen? – vonta fel a szemöldökét.
- Nem hiszem - ismertem be vigyorogva.
- Jól van, akkor most vegyük az Ellene érveket – szólt közbe Dó.
- Ellene? – kérdeztem elgondolkodva. – Hát, talán kissé féltékeny típus.
- Szerintem ez inkább mellett kéne, hogy szóljon – kotyogott közbe Lil ismét. – Mármint Sirius az a „szeretlek, és ezért nem bírom elviselni, ha mással látlak” típus, nem pedig az, aki tulajdonának tekinti a barátnőjét és igazából nem jelent számára semmit, csak birtokolni akarja.
- Mint amilyen Luke is volt – értett egyet Dó. – Akkor azt hiszem, ez által még egyel bővült a Mellette lista.
- Tudsz egyáltalán olyan érvet felhozni, ami ellene szól? – kérdezte Lil.
- Hát… - erősen törtem a fejem, hogy előrukkolhassak valamivel. – Megcsalt! Igen ez az, megcsalt!
- Hát nem is tudom, Jess – kezdte Dó bizonytalanul. – Én nem nevezném megcsalásnak azt, hogy egy másik lánnyal csókolózott, miközben veled össze volt veszve és nem mellesleg nem is jártatok.
- Biztos, hogy nem csak csókolóztak! – erősködtem. – Elvégre a csaj Sirius lakásán volt órákon keresztül! Szerintetek társasoztak, vagy mi?
- De akkor sem voltatok együtt – mutatott rá Lily, mire én gyilkos pillantással válaszoltam. – Hát jó – sóhajtott fáradtan. – Akkor egy ellene: megcsalta Jesst.
- Egy… Más egyéb?
Most már hosszabb időre volt szükségem, hogy kiötöljek valamit, és míg én agyaltam, Dó csinált egy részösszesítést.
- Oké, szóval úgy, hogy nem számítottam bele a kis feltételezéseteket Sirius szexuális képességeivel kapcsolatban és összevontam pár dolgot, az eredmény 11:1 lett a mellette érvek javára.
- Mi? – kaptam fel a fejem. – Az nem lehet, újraszámlálást akarok!
- Jess, ne gyerekeskedj már – forgatta a szemét Lil. – Ez a lista nem kamu. Te csináltad, hisz te gyűjtötted össze az érveket, szóval nincs értelme tovább áltatnod magad. Totál bele vagy esve Siriusba és egy okod sincs, hogy miért ne gyere össze vele. Ez az igazság.
Lil szavainak hatására mereven bámultam magam elé néhány másodpercig, aztán lassan felálltam, az asztalomhoz sétáltam, kivettem a fiókból egy jó nagy tábla csokit és szótlanul falatozni kezdtem.
- Jess – karolt át Dó kedvesen. – Úgy csinálsz, mintha halálhírt kaptál volna vagy ilyenek. Nem lehetne, hogy kicsit nagyobb lelkesedést produkálj?
- Úgy csinálsz, mint akinek még nem volt komoly kapcsolata – csatlakozott Lil. – Én nem paráztam ennyire Jamestől, pedig aztán nekem ő az első hosszútávra tervezett pasim.
- Épp ez az! – keltem ki magamból hirtelen, mire a lányok ijedten pislogtak rám. – Ott volt Luke, akit úgy szerettem, mint előtte még soha senkit és azt hittem ezt ő is viszonozza, de tévedtem! Mi a biztosíték arra, hogy nem követek el fatális hibát azzal, hogy összejövök Siriusszal, ha? Mi van akkor, ha nem is szeret igazán? Ha néhány hét, vagy hónap után megun és kidob? – kérdeztem csorgó könnyekkel.
- Jess, nem szabad, hogy egy rossz élmény ennyire meghatározza az életedet. Luke egy görény volt, Sirius pedig teljesen más tészta, össze sem lehet hasonlítani a kettőt – csitítgatott Dó.
- Ne Siriust büntesd azért, mert Luke megcsalt – nézett rám komolyan Lil. – Ezzel mindkettőtöknek csak ártasz.
- Légy egy kicsit vakmerő és vágj bele! – mosolygott Dó. – Meglátod, nem bánod meg.
- Nem élném túl, ha megint úgy járnék, mint akkor… - hüppögtem.
- Ismerhetnéd már Siriust annyira, hogy tudd, sosem lenne képes úgy megbántani, mint az a bunkó Luke.
- Egyszer már megtette – mondtam letörten.
- Az csak bosszú volt Patrick miatt! – fortyant fel Lily. – Hihetetlen, hogy egyfolytában ezt hajtogatod!
- Mert úgy éreztem, hogy átvert és megalázott! Pont, mint Luke…
- Jess, állj le! – szólt rám Dó. – Mindenki csinál hülyeségeket. Te is tettél. Sokat. De Sirius képes elnézni a hibáidat, te miért nem vagy képes megbocsátani neki?
Hosszú percekig tartó néma csend telepedett a szobára. Lily és Dó várakozásteljesen néztek rám, én viszont igyekeztem kerülni a tekintetüket és többnyire a földet bámultam.
- Hát jó – kelt fel Lily néhány kínosan hallgatag perc után. – Jobb lesz, ha mi most megyünk. Gondolkozz csak.
- Igen, jobb lesz, ha mindent szépen alaposan átgondolsz – simogatta meg a karom Dó. – Holnap majd telefonálunk.
Bólintottam, mire Lily és Dó nyomtak egy-egy puszit az arcomra és egy utolsó aggódó pillantás kíséretében távoztak, én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal.
Nem tudom, meddig ülhettem az ágyamon mozdulatlanul, de mire feleszméltem már sötét volt. Lassú mozdulatokkal feltápászkodtam és az ablakhoz araszoltam. Óvatosan elmozdítottam a függönyt és átbámultam a szomszédba. A konyhán égett a villany és a behúzott függöny mögött néhány alak mozgolódását láttam.
Vajon Sirius is kivesézi a barátaival a szerelmi ügyeit, ahogy én tettem a csajokkal? És mit mondhatnak neki a fiúk ezzel kapcsolatban? Arra buzdítják, hogy küzdjön értem, vagy, hogy hagyja a fenébe az egészet? Hát, James legutóbb azt mondta neki, hogy ne adja fel. Talán még mindig így gondolja. Remélem…
Nem akarom, hogy békén hagyjon! Azt akarom, hogy foglalkozzon velem és akarjon velem járni! Nem bírnám elviselni, ha mással kéne együtt látnom! Vagy ha miattam lenne szomorú, letört, vagy megbántott. Én ezt nem akarom. Azt akarom, hogy boldog legyen, és engem is boldoggá tegyen! Hogy a szemembe mondja, „Szeretlek” és hogy… Hogy én mondhassam neki: „Én is szeretlek”. Ugyanis a lányok végül mégis csak rádöbbentettek arra, amit egész idő alatt tudnom kellett volna, de csak most mertem bevallani magamnak: én tényleg beleszerettem Sirius Blackbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése