Lily az áruló
Alig tettem meg néhány lépést, Sirius máris előttem termett és megragadta a derekam.
- Engedj el! – mondtam határozottan, miközben próbáltam kerülni a tekintetét.
- Nem! – ellenkezett és elkezdett taszigálni vissza a szobámba. Becsukta mögöttünk az ajtót, sőt még be is zárta, majd a kulcsot a zsebébe süllyesztette, aztán rám nézett. – Nem értelek – rázta meg a fejét lemondóan. – Azt hittem, te is ezt akarod. Hogy több legyek, mint a barátod, de mégse a pasid. Vagy nem?
- Igen – húztam el a szám, miközben az ablakhoz sétáltam. – De rájöttem, hogy ez nem így működik. Ezt a helyzetet a barátságunk sínylené meg, azt pedig nem akarom.
- De én akarlak – suttogta a fülembe. Észre sem vettem, hogy mögém került. Megint átkarolt és a nyakamba csókolt, mire felsóhajtottam.
- Én viszont nem akarom – hajtottam le a fejem. Csak sajnos Siriust nem olyan könnyű átvágni, mint gondoltam. Elém lépett és az államnál megemelte a fejem, hogy ránézzek.
- Jess, miért hazudsz?
- Én komolyan beszélek! – csattantam fel.
- Még magadnak sem mered beismerni, hogy szeretnéd. De én tudom. Tudom, hogy akarod – hajolt közelebb.
Na, jó. Most vagy soha…
Tudtam, hogy ha ezt megteszem, minimum megutál, de más lehetőség nem lévén, kénytelen voltam. Egy ideig nagyon pipa lesz, de aztán lenyugszik és ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk. Barátokként.
- Nem értem, miért hiszed, hogy minden lány egy mosolyodtól a karjaidba omlik – köptem gúnyosan.
- Mi van? – értetlenkedett, miközben távolabb húzódott.
- Annyira nagyra tartod magad, hogy számításba se vetted, hogy talán nekem nem kellesz? – Minden erőmet össze kellett szednem, hogy folytatni tudjam. Nem akartam megbántani, de ha szép szóból nem ért… - Megmondtam, hogy nem akarok veled járni – mondtam keményen. – A barátom vagy, de ennyi. És jobb, ha megbarátkozol a gondolattal, mert ez így marad.
Sirius olyan megtörten nézett rám, hogy összefacsarodott a szívem. Elfordítottam hát róla a tekintetem és leültem az ágyra.
- Nézd, én tényleg nem akarom, hogy ez a dolog kettőnk közé álljon – mondtam rá se nézve. – Szóval azt javaslom, felejtsük el ezt az estét és… - Hangos ajtócsapódás hallatszott, mire felkaptam a fejem és körbenéztem a szobában. Sirius eltűnt.
Hanyatt dőltem az ágyamon és felsóhajtottam. Legszívesebben sikítottam volna, de nem tudtam, mennyire nyomná el hangomat a lent dübörgő zene, és nem mertem megkockáztatni, hogy valaki meghallja. Hosszú percekig feküdtem mozdulatlanul és meredtem a plafonra az elmúlt pár órán gondolkodva.
Siriusnak igaza volt. Tényleg vágytam rá, hogy vele lehessek. De féltem, hogy a barátságunk nem élné túl, ezért nem hagyhattam, hogy megtörténjen. Jobb ez így mindkettőnknek. Sirius most durcizik majd egy darabig, de egy idő után megbékél és megbocsát. Remélhetőleg…
És mi van akkor, ha totál a lelkébe gázoltam? Ha ő tényleg komolyan gondolta ezt a dolgot, és valóban szeretne velem lenni? Mármint, persze szeretne lefeküdni velem, hisz ő is férfiból van, de mi van, ha nem csak emiatt? Ha komolyan érez valamit irántam? Akkor amúgy sem tudna csak a barátom lenni, nem?
Jaj, mért kell ennek ennyire bonyolultnak lennie?
Dühösen amiatt, hogy mindent összekavartam magam körül felugrottam az ágyról és a fürdőbe vonultam. Bezárkóztam és a csap elé állva szemügyre vettem a tükörképem. A sminkem alig maszatolódott el, rövid hajam kissé kócosan meredezett, de nem rontotta az összképet. Összességében úgy néztem ki, mint máskor. Hihetetlen, hogy ennyire változatlanul festek ez után az este után. Ha belül ennyire szörnyen érzem magam, miért nem látszik rajtam?
Újabb sóhaj hagyta el a számat, miközben megszabadultam az órákkal ezelőtt gondosan kiválasztott ruhadarabjaimtól és beálltam a zuhany alá.
Eszembe jutott, hogy igazság szerint nem is tudom, miért bánt ez az egész ennyire. Mert Sirius a barátom, hangzott a fejemben rögtön a felelet a ki nem mondott kérdésre. De valóban csak erről van szó? Tényleg csak a barátom?
Persze, hogy csak az! Hisz, eldöntöttem magamban, nem fogok belebonyolódni egy újabb kapcsolatba.
Kár, hogy a szívének nem tud parancsolni az ember, szólalt meg újra a hang a fejemben. Megráztam a buksim és az arcomba folyattam egy adag frissítő vizet.
*
- Te annyira hülye vagy! – kiáltott rám Lily, mikor másnap az ágyamon ültünk és beszélgettünk. Épp az imént meséltem el neki, mi volt tegnap Siriusszal.
Ja, mellesleg reggel egy halom másnapos ember tengődött a földszinten, mikor lebotorkáltam valami reggeli féléért. Lily a lenti vendégszobából került elő James társaságában, elég megfogyatkozott öltözetben. Adott egy búcsúcsókot a fiúnak, aztán kitessékelte az ajtón.
- Mi van? – kérdezte, mikor felém fordult és észrevette, hogy furcsán méregetem.
- Te meg James…
- Nem – rázta a fejét, még mielőtt befejezhettem volna. – Csak a szokásos. De nem feküdtem le vele.
- Ki vagy te és mit csináltál Lily Evansszel? – nevettem, mire jól hasba vágott.
- Nem tűnt fel, hogy totál oda meg vissza van érted a srác? – rángatott vissza a jelenbe barátnőm felháborodott hangja.
- Jaj, Lily, nem kell a szentbeszéd, jó? Azt hittem, legalább te megérted.
- Hát pedig kurvára nem értem!
- Most komolyan ennyire nagy bűn, hogy nem akarom szétzilálni a barátságunkat? – emeltem magasabbra a hangom én is.
- Nem akarod szétzilálni, ha? – nézett rám gunyorosan. – Akkor te mégis minek neveznéd azt, hogy kitépted a szívét és jól összeszurkáltad?
- Ne túlozd el – forgattam a szemem. – Sirius nagyfiú. Túl fogja élni. És utána…
- Utána mi lesz? – tárta szét a karját Lily. – Tegyük fel, hogy megbocsát és elnézi neked, hogy ilyen kegyetlenül bántál vele. Ha ez meg is történik, a férfiúi büszkeségét nem fogja feladni azzal, hogy újra a puszipajtásod lesz! Neki is van tartása, az ég szerelmére! Totál lealáztad! Jesszus, Jess, te gondolkodni is szoktál, vagy csak dísznek van az a csinos kis fej a nyakadon?
Nehezemre esett beismerni, hogy Lilynek igaza van, de megtettem. Szomorúan hajtottam le a fejem és reményvesztetten pislogtam magam elé. Ezzel most baromira hazavágtam a Siriusszal való kapcsolatomat. Mindenféle kapcsolatomat. Nem mintha lett volna más, mint barátság…
- Akkor ezt most nagyon elcsesztem, igaz? – sóhajtottam lemondóan és megtörten néztem Lilyre.
- El ám anyukám – bólogatott. – Én a helyedben imádkoznék, hogy Sirius egyáltalán szóba álljon velem.
- Nem akarok kötözködni, de a barátnő nem arra való, hogy ilyen helyzetekben vigaszt nyújtson? – morogtam.
- Nem – mosolygott Lil, miközben mellém ült. – A barátnő arra való, hogy még ilyen helyzetekben is őszinte legyen – nyomott egy puszit az arcomra, aztán vigyorogva hozzátette: - Ééés, hogy elterelje a gondolataidat! – felpattant és engem is álló helyzetbe ráncigált.
- Előre félek – motyogtam magam elé, miközben követtem a gardróbomhoz.
- Első lépésként vedd fel ezeket – utasított, miután a kezembe nyomott egy kupac ruhát. – Én felhívom Dót, meg hazaugrok átvedleni. Te pedig legyél kész, mire visszajövök! Menni fog?
- Majd igyekszem – mondtam minden lelkesedés nélkül.
- Tudatában annak, hogy én milyen fürge átöltöző vagyok, a helyedben sietve kapkodnám magamra azokat a göncöket – szólt még vissza az ajtóból, majd küldött egy puszit és elsietett.
Megfogadva Lil tanácsát, magamra ráncigáltam a kék fürdőruhát, a rövid fehér nacót, és a halványrózsaszín felsőt, amit a kezembe nyomott. Előkutattam egy rózsaszínes árnyalatú papucsot és összeszedtem néhány cuccot, ami jól jöhet a strandon. Ugyanis a fürdőruhából arra következtettem, hogy a partra megyünk. Eskü, tiszta lángelme vagyok!
Mire Lil és Dó megérkeztek, már készen voltam. De a nappalinál el is akadtam, ugyanis hatalmas káosz volt. És nem csak ott, hanem úgy nagyjából az egész alsó szinten mindenhol. Fogalmam sem volt, apa mikor ér haza, de tudtam, hogy ezt nem szabad látnia.
- Lányok, előbb nem kéne itt rendet rakni? – fordultam barátnőim felé.
- Kéne, kéne, de nem nektek – hallottam Derek hangját. Épp akkor lépett be, mögötte egy idősebb asszony totyogott. – Ő itt Ryanék bejárónője – magyarázta, mikor a nő elkezdett pakolászni. – Ry megkérte, hogy egy kis plusz pénzért enyhítsen a felforduláson.
- Mondtam már, hogy mennyire imádom azt a gyereket? – kérdeztem vigyorogva. – Alkalomadtán majd meghálálom neki.
- Szuper, de most már mehetnénk végre? – toporgott türelmetlenül Dó. – Nekem Lil szaftos pletykákat ígért és napsütéses strandolást.
- Miféle pletykák? – kapott a szón Derek. – Azokra én is kíváncsi lennék.
- Jess tegnap este kiadta Sirius útját – magyarázta Lil, mire én nagyon, nagyon csúnyán néztem rá. Persze ő észre sem vette. Jellemző.
- Akkor már értem, miért vágott olyan fancsali képet tegnap, mikor találkoztunk – merengett el Derek. – Kérdeztem mi baja, de csak annyit mondott, hogy nem érzi jól magát, és inkább haza megy.
- Igen, a mi kis Jess-szünk rendesen belegázolt a lelki világába.
- Lil! – szóltam rá fenyegetően. – Mi lenne, ha indulnánk? – Kicsit se volt feltűnő a célozgatás, hogy legszívesebben a világ végére mennék, hogy ne kelljen többet arról az átkozott estéről beszélnünk.
- Nem akarok akadékoskodni, de engem speciel még be se mutattatok neki – fordult felém Dó. – Ez legfőképp neked szól, Jessica.
- Bocs, hogy nem rángattalak ki Jason karjai közül és mutattalak be titeket egymásnak Siriusszal – méltatlankodtam.
- Tényleg, most akkor mi van veletek? – fordult Dó felé Lily is.
- Na, azt hiszem, most jött el a pillanat, hogy én lelépek. Ezt nem akarom hallani – vigyorgott Derek, aztán összeborzolta a hajam és felrobogott a lépcsőn.
Mi is elindultunk a strand felé és út közben Dót faggattuk a tegnap estével kapcsolatban. Örültem, hogy végre elterelődött rólam a figyelmük, de tartottam tőle, hogy ez nem sokáig marad így.
- Szóval este randiztok? – Lily már halál izgatott volt, szerintem jobban lázba jött, mint Dó. Fogadni mernék, hogy már azt tervezgeti, hogyan segít Dodónak ruhákat, meg sminket választani. – Átmehetek este, ha segítség kell – ajánlkozott. Na, mit mondtam!
- Életet mentenél – nézett rá hálásan Dó. – Jess? – fordult aztán felém. – Te nem jössz? Tudod, több szem többet lát.
- Persze! Mindenképp! – Mosolyogtam ugyan, de őszintén semmi kedvem nem volt Dó randiját előkészíteni, azok után, hogy nekem nincs kivel randiznom. Tök lehangoló. De végül is én akartam így, és amúgy is jó barátnő lévén kötelességemnek érzem a segítségnyújtást ilyen kritikus helyzetben. Egyébként is régen voltunk együtt így hárman. Biztos jó buli lesz!
- Szuper! Most, hogy ezt így megbeszéltük, előállhatnál a tegnap történtekkel és elmesélhetnéd, mi volt Siriusszal – kacsintott rám.
Mélyet sóhajtottam és belekezdtem még mielőtt Lily megelőzhetett volna. Jobb szeretem, ha az én verziómat hallják az emberek. Lil néha elferdíti a dolgokat. Mondjuk ennél rosszabbul amúgy sem sülhetett volna el a dolog, ergo mit sem számítana, ha Lil kicsit eltúlozná. De mindegy is.
- Ez tényleg elég nagy szívás – vonta le a végső következtetést Dó, mikor befejeztem.
Időközben leértünk a partra és kiterítettük a törülközőinket, hogy kényelmesen rájuk heveredve élvezhessük a tűző nap melegét.
- Igen, Lil már rávilágított, mekkora idióta vagyok, szóval lehetőleg olyat mondj, amit még nem tudok – gúnyolódtam.
- James! – kiáltott fel hirtelen Lil, mire Dóval értetlenkedve összenéztünk.
- Jesszus, míg nem voltam itt, mindenki megzakkant? – forgatta a szemét Dodo. – Haló, Lil! – húzta el párszor kezét barátnőnk arca előtt, aki vigyorogva bámult valahova a vállunk felett.
- Lily, James nincs itt – közöltem vele a szomorú tényt, remélve, hogy nem fog nekem ugrani a nyers őszinteségem miatt. – Ez édes – mosolyodtam el aztán. – Nem csak éjjel, de még ébren is róla álmodik – kuncogtam, mire Lily szúrós tekintete az enyémbe fúródott.
- Nem képzelődök, te igen hülye! Ott jönnek – mutatott mögénk.
Jönnek??? Ajaj, ez csak azt jelentheti, hogy…
Nagy lendülettel megfordultam és szembetaláltam magam a szélesen vigyorgó Jamesszel ÉS Siriusszal. Igen, mindkettőnek fülig ért a szája! Siriuson cseppet sem hagyott nyomott a tegnapi kis veszekedésünk, én mégis tartottam tőle, hogy ez csak a vihar előtti csend.
Vagy talán már túl is tette magát rajta? Talán nem volt igazunk, és valójában nem is vette annyira szívére a dolgot, mint hittük.
De mikor mellénk értek, és Sirius csak Lilynek, meg Dónak adott puszit, rám pedig még egy pillantást sem vetett, tudatosult bennem, hogy korántsem úszom meg ilyen könnyen a dolgot. Lily bemutatta a fiúkat Dónak, aki örömmel üdvözölte őket, majd észrevétlenül rám kacsintott és azt tátogta: jó pasi!
- Csatlakozhatunk a hölgyekhez? – kérdezte még mindig vigyorogva James.
- Persze! – vágta rá rögtön Lily.
Mi? Na, ne már! És mi lesz azzal, hogy segít elterelni a gondolataimat? Hogyan, ha itt van az az ember, akire nem szabadna gondolnom?
Dühös pillantást vetettem Lilyre, de ő csak pirulva vállat vont. Na, szép… így bízzon meg az ember a legjobb barátnőjében!
Dó volt az utolsó reményem, így rimánkodva néztem rá, hátha megszán és mondjuk, hazajön velem, vagy elkísér úszni, vagy mit tudom én. De nem, ő is elárult, ugyanis épp elmélyülten beszélgetett az ÉN Siriusommal!
Aki mellesleg ma is vadítóan nézett ki. Egy szál fürdőgatya volt rajta, meg egy törülköző a nyakában. Nem mintha még nem láttam volna félmeztelenül, de akkor is vonzotta a tekintetemet izmos mellkasa. Majd fölfelé vándorolt a pillantásom tökéletes ajkaira, kék, csillogó szemére. Ohó, várjunk csak! Nem is csillog a szeme! Hát ezt meg mi lelte? Mióta ismerem, állandóan pajkos csillogással nézett rám, most meg olyan a tekintete, mint… Olyan… semmilyen… Elkapta a pillantásom és hirtelen teljesen megváltozott az egész arckifejezése. Összeráncolta a szemöldökét, száját, ami eddig mosolyra húzódott lebiggyesztette, szeme pedig villámokat szórt.
Na, jó, nem vagyok én köteles elviselni ezt a fajta felém irányuló negatív energiát!
- Elmentem úszni – pattantam fel hirtelen. – Ha egyáltalán érdekel valakit… - morogtam magamban, mikor már a víz felé kocogtam.
A tenger hűs habjai csökkentették kissé a bennem felgyülemlő feszültséget, de még így is túlzottan ideges voltam. Behunytam a szemem, vettem egy mély levegőt, majd lebuktam a víz alá és úsztam egyre távolabb a parttól, távolabb a gondoktól, a lányoktól, Siriustól. Ha elfogyott a levegőm, felszínre emeltem a fejem egy lélegzetvételnyi időre, aztán újra alámerültem és tovább hasítottam a vizet. Nem tudtam, milyen messze vagyok a parttól, nem nyitottam ki a szemem, csak úsztam.
Aztán hirtelen, mikor ismét felbukkantam a víz fölé, hangos motorhangot hallottam közelíteni. Kipattant a szemem és ijedten pillantottam oldalra. Egy jetski épp teljes sebességgel tartott egyenesen felém, én pedig a rémülettől mozdulatlanul lebegtem a vízen.
- Basszus! – hallottam egy srác kiáltását, aztán az utolsó pillanatban, mikor már épp nekem vágódott volna, a jetski hirtelen elfordult, így csak egy nagy adag vizet zúdított a nyakamba, hogy köhögve kapkodtam levegő után.
- Jesszus, jól vagy? - A szemembe ment víztől könnyezve pillantottam a visszatérő jármű vezetőjére, akinek alakját mindössze homályosan tudtam kivenni, mert mint már mondtam, a szemem telement vízzel.
- Még élek – morgolódtam, miközben a vizet köpködtem a számból. Egy pillanatra lemerültem, majd ismét felbukkantam, megdörzsöltem a szemem és most már tisztán láttam, ki is akart az imént elütni.
- Annyira sajnálom – mondta, és sötétbarna szemén látszott, hogy tényleg sajnálja. Fél rövid, szőke haja víztől csöpögött, itt-ott hozzátapadva helyes arcához. – Biztos minden oké? – vonta fel a szemöldökét, gúnyos adalékot adva ezzel a kérdéshez. Ezek szerint nem úgy nézek ki, mint aki tényleg jól van.
- Elárulnád, hol tanultál meg így vezetni? – förmedtem rá. – Mert baromi pocsékul csinálod!
- Hé, egyszer csak előtűntél a semmiből – védekezett. – Még jó, hogy észrevettelek.
- Ja, még hálás is legyek, hogy voltál oly kegyes és nem hajtottál át rajtam? – pufogtam.
- Nem is szabadna itt lenned – jegyezte meg. – Feltűnt, hogy itt már tök mély a víz? Más bajod is eshetett volna.
Körbenéztem és meglepetten vettem tudomásul, hogy igaza van. Totál eltávolodtam a parttól, már alig láttam a strandoló embereket, szinte csak pöttyöcskék voltak ilyen messziről.
- Na, pattanj fel, kiviszlek a partra – csúszott előrébb az ülésben.
- Nem – vágtam rá rögtön. A kormányra támaszkodott és összeráncolt szemöldökkel nézett rám.
- Látom, hogy kifáradtál. Nem kis teljesítmény elúszni idáig – bólogatott. – De nem akarom, hogy visszafelé meg begörcsöljön a lábad, vagy ilyenek. Az én lelkemen száradna, ha megfulladnál.
- Az előbb még majdnem elgázoltál, ezt ne felejtsd!
- Épp ezért kötelességemnek érzem, hogy épségben partra szállítsalak – mosolygott, elővillantva tökéletes fogsorát.
Pillantásom újra a part felé vándorolt és nem szívesen, de be kellett ismernem, hogy tényleg kimerültem. Már alig bírtam kapálózni a lábammal, hogy ne merüljek el és a víz is elég rendesen kiszívta az energiámat, ráadásul tényleg igencsak hosszú az a távolság.
- Még a nevedet sem tudom – fordultam vissza a sráchoz.
- Patrick Rowland – nyújtotta a kezét. Sóhajtottam, megragadtam a mancsát és felmásztam mögé. - És téged hogy hívnak? – kérdezte, miközben elindultunk.
- Jessica Stuart – mutatkoztam be én is, próbálva nem leesni. Ugyanis eszem ágában sem volt átkarolni egy idegen hapsit. Oké, kábé annyi idős lehetett, mint én, de ez még egy ok, hogy ne ölelgessem. Sokan nem szeretik, ha az intim szférájukban nyúlkálnak. Még a végén félreérti.
Mikor leállította a motort a partnál, egy szempillantás alatt leugrottam a jetskiről, elmotyogtam egy köszit, és a csajok keresésére indultam.
- Jessica várj! – futott utánam Patrick.
- Csak Jess – javítottam ki.
- Szóval, Jess… - vigyorgott rám. – Úgy érzem, még mindig nem engeszteltelek ki száz százalékosan amiatt a kis incidens miatt, ami…
- Ami majdnem az életembe került – fejeztem be helyette. – Szóval, mit akarsz? – kérdeztem cseppet sem barátságosan. Elég nyűgössé tett egy (újabb) halál közeli élmény és a tudat, hogy mikor visszaérek a barátnőimhöz (mit barátnők? ÁRULÓK!), ott találom Siriust is. És most nagyon nincs kedvem elviselni azt, hogy levegőnek néz. Tehát érthető, miért voltam ilyen barátságtalan és bunkó.
- Arra gondoltam, ehetnénk egy fagyit – indítványozta kedvesen.
Elismerésre méltónak találtam, hogy nem rémisztette el az antiszociális énem.
Végül is, addig se kell Sirius gyűlölködő pillantásait elviselnem, míg vele fagyizok.
- Jól hangzik – mondtam most már egy fokkal kedvesebben és még egy barátságos mosolyt is megeresztettem, ami szemmel láthatóan felvidította.
- És csak egyedül? – kérdezte, miközben elindultunk Joe bácsi fagyizója felé.
- Nem – válaszoltam kelletlenül. – A barátnőimmel. Csak ők most épp… El vannak foglalva.
- Pasiznak, mi? – nevetett fel. – Téged meg kirekesztettek.
- Fogd be! – Jól hátba vágtam, de nekem is mosolyogni támadt kedvem. A nevetése annyira felszabadult, a jókedve olyan természetes volt, hogy engem is mosolygásra késztetett.
- Mit kérsz? – fordult felém, mikor a fagyi kiadó ablakhoz értünk.
- Legyen, mondjuk barack, meg… - Néhány pillanatig gondolkodtam. Az az igazság, hogy mindet imádom. – Meg eper.
- Akkor kétszer ezt – mondta a fagyisnak, vagy hogy nevezik azt, aki kiadja a fagyit. – És ha lehet, írd a számlámhoz – tette hozzá.
- Jesszus, neked itt még számlád is van? – kérdeztem, mikor már a víz felé sétáltunk.
- Imádom a fagyijukat – vont vállat.
- Én is, de ettől még nem leszek kiváltságos – nevettem.
- Viszont én ismerem a tulajt – kacsintott rám.
- Akkor már mindent értek – bólogattam.
Leértünk a partra és sétára indultunk a bokáig érő vízben.
- Olyan ismerős vagy nekem valahonnan – méregetett.
- A városban laksz? Itt születtél?
- Aha.
- Akkor gondolom onnan. Elég kicsi hely, szerintem biztos összefutottunk párszor.
- Szoktál Dorothy’s Clubba járni? – kérdezte.
- DC-be? – vontam fel a szemöldököm. – Naná! A kedvenc helyünk. A tulaj lánya pedig az egyik legjobb barátnőm.
- Akkor lehet, onnan rémlesz – kacsintott.
- Elképzelhető.
- És mit gondolsz, ma esetleg ott leszel? – nézett rám várakozón.
Úristen! Ez most nyomul? Vagy mi van? Nekem nagyon annak tűnik. De végül is… Azt leszámítva, hogy majdnem megölt, aranyos srácnak tűnik és határozottan jóképű, szóval miért ne nyomulhatna?
- Kétlem – mondtam végül, átgondolva, hogy valószínűleg ma este senki nem akar majd eljönni velem, tekintve, hogy Dónak randija lesz, Lily pedig… Jó, talán Lil eljönne velem, de akkor hozná Jamest, akihez hozzá van ragadva Sirius is, szóval inkább ne. Derek pedig nagy valószínűséggel Ninával lesz, így kábé mindenki kiesett, aki így először eszembe jutott.
- Talán más dolgod van? – Csalódottnak tűnt, bár próbálta leplezni.
- Nem, csak… Nincs kivel elmennem – nyögtem ki végül, mire felnevetett.
- Ha csak ennyi a gond, én szívesen eléd megyek és mehetünk együtt – ajánlkozott.
- Még meggondolom – mondtam mosolyogva. – Neked nem a haverjaiddal kéne menned? – vontam fel a szemöldököm.
- Túlélnek egy estét nélkülem. Csak azt remélem, hogy anyáék nem sózzák rám a húgomat – húzta el a száját. – Mert akkor kizárt, hogy el tudok menni.
- Hány éves a húgod?
- Tizenkettő. És néha nekem kell vigyáznom rá – forgatta a szemét. – Tündéri csaj, tényleg, de néha az idegeimre megy. És ez többnyire akkor fordul elő, ha anyáék rám bízzák, mert azt hiszi, nem tartom elég érettnek, hogy egyedül maradjon otthon.
- Aranyos – nevettem fel. – Hát, ha esetleg vigyáznod kéne rá este, csak szólj és segítek – csúszott ki a számon.
- Az szuper lenne – mondta hálás mosollyal. – De reméljük, nem lesz rá szükség. Amúgy neked van tesód?
- Ja, van egy bátyám, Derek. Régen sokat öltük egymást, de már megbarátkoztunk.
- Ő mennyi idős?
- Novemberben lesz húsz.
- És te mennyi idős vagy?
- Tizenhét leszek nemsokára – húztam ki magam. – Te?
- Tizennyolc múltam.
- Az jó kor – nevettem. – Gondolom jó nagy buli volt.
- Az nem kifejezés! Szétszedtük a házat. Utána egy hónapig nem mehettem sehova. – Ezen muszáj volt nevetnem. – Most mi van? – kérdezte sértődötten.
- Csak olyan vicces – mondtam még mindig vigyorogva. – Végül is nagykorú lettél, aztán ki sem élvezhetted az első néhány hetét a felnőttségnek, mert be voltál zárva. Ez elég bizarr.
- Hidd el, megoldottam – kacsintott. – Kiszöktettek néha a srácok.
- Felveszed a harcot a szülői szigorral? – nevettem.
- Az biztos!
Sziklás részhez értünk és le is huppantunk egy nagyobb kőre.
- Annyira szép – révedtem el a tengert kémlelve. – Imádok itt lakni.
- Mindig itt éltél?
- Nem. Mikor még nagyon kicsi voltam, Londonban laktunk, aztán három, négy éves koromban ideköltöztünk. De fényévekkel jobb ez a város. Mondjuk tény, hogy a londoni éveimre kábé sehogy sem emlékszem, de már voltam ott párszor azóta, és kész rémálom.
- Nem szereted a nyüzsgést? – vonta fel a szemöldökét Patrick.
- Hát, inkább nyugalom párti vagyok – somolyogtam. – De most mondd, hogy nem gyönyörű ez az egész – mutattam körbe.
- Persze, szép – mosolygott talán a lelkesedésemen, talán csak úgy. – De én a nagyvárosokat is kimondottan szeretem. Ott több a lehetőség.
- A lehetőség, hogy megtámadjanak a sötétben hazafelé menet? – gúnyolódtam.
- Mindenhol vannak rosszabb környékek.
- Így van, és minél nagyobb a város, annál több a rossz környék.
- Azért vannak ott pozitív dolgok is, nem csak rablás és fosztogatás – mutatott rá. – Mi van például a plázákkal? Gondolom te is szeretsz vásárolni, mint minden lány. Hol vannak itt olyan boltok, mint mondjuk Londonban?
- Busz is létezik – érveltem. – Egy fél óra alatt benn termek a szomszéd városban és bevásárolok.
- De gondolj bele, mennyivel jobb lenne, ha nem kéne unalmas busz utakat tenned, mindössze felszállni a metróra és voilá.
- Utálom a metrót – mondtam szenvtelenül. – És egy zsúfolt városban annyi a szmog, meg az autók, hogy a zaj és a levegő… - megborzongtam. – Undorító.
- Na, szerintem hagyjuk a város kontra vidék vetélkedőt – nevetett fel.
- Aha, beláttad, hogy nekem van igazam és most kiutat keresel, igaz? – ugrattam.
- A fene, lebuktam – vigyorgott.
- Tudtam én – nyújtottam rá ki a nyelvem. – De most azt hiszem, mennem kéne – sóhajtottam.
- Ó.
- A lányok már biztos hiányolnak. Lehet, azt hiszik, vízbe fulladtam.
- Jól van, akkor visszakísérlek hozzájuk – pattant fel, aztán a kezét nyújtotta. – Hölgyem!
- Oh, köszönöm uraságodnak!
Hagytam, hogy felsegítsen, aztán viccelődve elindultunk megkeresni Liléket.
- Kezdem azt hinni, hogy szellemeket keresünk – mondta fáradtan Patrick, mikor már vagy harmadszor jártuk be keresztül-kasul az egész partszakaszt. – Nem lehet, hogy közben hazamentek?
- Az ő érdekükben remélem, hogy még itt vannak – mondtam vészjósló hangon.
- Nézd! – mutatott egy felénk integető lánypárosra. – Nem ők azok? – Hunyorgattam egy sort, hogy meg tudjam állapítani, Lilyt és Dót látom-e, aztán vigyorogva Patrick felé fordultam.
- Hol lennék én nélküled? – büszkén kihúzta magát, aztán belém karolt és a csajok felé vettük az irányt.
- Hová tűntél te csaj? – estek nekem rögtön. Aztán észrevették a kísérőmet és csodálkozástól kitágult szemmel kezdtek minket méregetni.
- Csajok, ő Patrick. Patrick, ők Lil és Dó – mutattam be őket egymásnak.
- Azt hittük, hazamentél – mondta Lily.
- Csak nem akartam zavarni a jelenlétemmel – mondtam élesen. – Ahogy láttam, jól elvoltatok.
- Na, asszem én most lépek – mondta hirtelen Patrick, megakadályozva ezzel Lily visszavágását. Lehajoltam a táskámért, kivettem belőle a mobilom és félrehúztam a srácot.
- Figyi, add meg a számod, aztán írok sms-t, hogy mi lesz este, jó?
- Szuper! – Odaadtam neki a telót, bepötyögte a számát, aztán a kezembe nyomta. – Akkor remélem, még találkozunk – búcsúzott, majd adott egy puszit az arcomra és elsétált. Néhány pillanatig néztem utána, aztán sóhajtottam és visszatipegtem a lányokhoz.
- Ki a srác? – kérdezte izgatottan Dó.
- Patrick – hangzott a tömör feleletem. Összeszedtem a törülközőm és begyömöszöltem a tatyómba. – Menjünk haza – indítványoztam.
- Most direkt csinálod, hogy nem mondasz semmit? – méltatlankodott Dodó.
- Hagyd – szólt rá Lil. – Miss Stuart most durcizik – forgatta a szemét.
- Akkora suttyó vagy, hogy az nem igaz! – csattantam föl és megálltam a strand közepén. Néhány kíváncsi fej felénk fordult, de nem foglalkoztam velük.
- Mi a fasz bajod van? – vette fel a hangnemem Lily is.
- Komolyan nem tudod? – néztem rá nagyra tágult szemekkel.
- Jaj, ne drámázz! – legyintett. – Csak mert Siriusék odajöttek, nem kellett volna lelépned. Amúgy is találkoztatok volna a közlejövőben valamikor. Most nem mindegy, hogy mikor?
- De egy nappal a veszekedésünk után? – kiabáltam. – Hogy lehetsz ilyen önző? – húztam el a szám. – Megjelent James és te már le se szartál minket! Előtte ott mondogattad, hogy segítesz elterelni a figyelmemet Siriusról, aztán meg még te hívtad őt hozzánk! Most komolyan ennyivel többet jelent neked, hogy Jamesszel lehess? – förmedtem rá.
- Jess – szólt békítően Dó. – Nyugi.
- Nem! Nem nyugszom le! Áruló vagy – köptem a szavakat Lilynek. – A pasit választod a barátnő helyett? – vontam fel a szemöldököm. Már nem kiabáltam. – Hát legyen! – Egy utolsó, megvető pillantást vetettem a szótlan, földbe gyökerezett lábbal álló Lilyre, aztán sarkon fordultam és elrohantam.
- Jess várj! Beszéljétek meg! – kiáltott még utánam Dó, de nem álltam meg, csak futottam tovább, hazáig.
Útközben eleredtek a könnyeim, de nem foglalkoztam vele. Berontottam a házba, elszáguldottam a döbbent Derek előtt, berontottam a szobámba és az ágyra vetettem magam. A párnámba fúrtam az arcom és csak sírtam.
Lily az egyik legrégebbi barátom, fel nem bírtam fogni, hogy tehette ezt velem. Jamest még alig ismeri, és mégis többet számít neki, mint én. Ha nem így lenne, miért hívta volna oda, mikor tudta, hogy viszonyulok az oldalbordájához (gyengébbek kedvéért Siriushoz)?
Felültem és letöröltem a könnyeimet. Nem hagyom, hogy azok ketten elrontsák a napom, határoztam el. Legurultam az ágyról és a táskámhoz másztam, amit a sarokba hajítottam. Kikotortam belőle a mobilomat és visszakapaszkodtam az ágyra. Kikerestem Patrick számát a telefonkönyvből és bepötyögtem egy üzenetet.
Végül aztán mégsem küldtem el. Nem akarok túl ragaszkodónak tűnni, vagy ilyesmi. Hisz még csak nemrég váltunk el. Majd pár óra múlva írok neki, hogy hova jöjjön elém este. Ugyanis elterveztem, hogy mindenképpen elmegyek vele DC-be és szétbulizom az agyam. És nem fog érdekelni sem Lily, sem Sirius.
Hirtelen halk kopogást hallottam az ajtóm felől.
- Bújj be!
Apa lépett a szobába és mosolyogva nézett szét.
- Jesszus, itt mindig ekkora kupi van? – nevetett. A helyzet az, hogy nem sokszor látom vendégül a szobámban apát. Ez az én rezidenciám és ő ezt tiszteletben is tartja. Derek se sokszor tesz látogatást nálam, szóval ez a szoba kimondottan női részleg.
- Nincs is rendetlenség – morgolódtam.
- Na, és milyen volt a tegnapi buli? – Leült az ágyam szélére és kíváncsi tekintettel meredt rám. Én meg csak ültem ott, döbbenten, mert eszembe se jutott volna, hogy Derek elmondta neki, partit akarunk rendezni itthon. – Féltem tőle, hogy nagy kupit hagytok magatok után, de kellemeset csalódtam, mikor láttam, milyen rend van odalent.
- Ööö. – Még mindig nem tudtam értelmes, összefüggő mondatot kinyögni, mire apu felnevetett.
- Én is voltam annyi idős, mint ti, nem kell bemutatni az éjszakai életet.
- Ne gondolj rosszra! – váltottam védekező hangnemre, mert kezdtem úgy érezni, azt hiszi, valamiféle orgiát csaptunk, vagy tudom is én… - Csak egy ártatlan üdvözlő buli volt Lilynek és Dónak.
- Persze – mosolygott atyáskodóan. – És jól éreztétek magatokat?
Eszembe jutott a tegnap éjszaka, és hogy Siriusszal mit csináltunk éppen ebben az ágyban. Még vicces is lett volna a dolog, hogy apával épp ott ülünk, ahol órákkal ezelőtt egy fiúval, a szomszéd fiúval hemperegtem, ha nem éreztem volna továbbra is azt a mérhetetlen keserűséget amiatt, amit tettem. Hogy elrontottam mindent.
- Aha, jó volt – mondtam végül minden lelkesedés nélkül.
- Sirius is itt volt? – kíváncsiskodott tovább. Furcsa, hogy épp őt hozta fel.
- Aha – feleltem kurtán.
- Rendes gyereknek tűnik.
- Aha.
- Ahogy legutóbb elnéztem, elég jóba lettetek.
- Ja, fogjuk rá. – Nem éreztem szükségesnek a tudomására hozni, hogy már korántsem vagyok olyan jó viszonyban Siriusszal, mint az elején.
- Akkor remélem nem bánod, hogy meghívtam vacsorára. - Hogy micsoda?
- Apu… Én azt hiszem, nem jó… vagyis, nekem már van programom estére – nyögtem kétségbeesetten. Nem elég, hogy a standon el kellett viselnem, most még nálunk is vacsorázik? Az élet kiszámíthatatlan. És IGAZSÁGTALAN!
- Sajnálom, kicsim, de attól tartok, le kell mondanod. – Nem volt parancsoló a hangja, vagy kérlelő, inkább olyan őszintén sajnálkozó. Persze ez egyáltalán nem azt jelentette, hogy kibújhatok a program alól, de azért jól esett, hogy nem utasít.
- Gondolod, hogy nagyon feltűnne a hiányom? – próbálkoztam azért mégis, hátha…
- Ugyan Jess! A lányok is kibírnak egy estét nélküled, még itt az egész nyár. – Most menjünk bele egy „nem a lányokkal megyek, randim lesz apa” jellegű beszélgetésbe? Inkább ne.
- Jó, jó, itt leszek – adtam be végül a derekam.
- Remek – mosolygott apa. – Akkor most szólok Dereknek is. Nyolc körül jön, addigra légy kész – mondta, majd eltűnt a csukódó ajtó mögött.
- Hát ez remek. Igazán remek – dőltem hátra.
Volt még pár órám a vacsiig, de nem tudtam, mivel lefoglalni magam. Érthető okokból valahogy semmihez sem volt kedvem.
Olvasni kezdtem, de türelmem nem lévén, inkább becsuktam a könyvet és a földre dobtam, mielőtt még kiszabkodtam volna a lapjait. Egyáltalán nem a könyvre voltam dühös, de minden másra igen. Jamesre, amiért elvette Lily eszét, Lilyre, amiért odahívta Siriusékat, Dodóra, amiért beszélgetésbe elegyedett Siriusszal, apára, amiért meghívta vacsira, de legfőképp magamra, amiért ilyen kellemetlen helyzetbe sodortam magam.
Felkaptam a telómat és írtam egy sms-t Patricknek, hogy nem tudunk este találkozni, mert közbejött valami. Reméltem, hogy megérti. Néhány perccel azután, hogy elküldtem az üzenetet, már csipogott is a telefon, jelezve, hogy Patrick visszaírt.
Sajnálom, hogy nem jön össze az este. De azért remélem, ezzel még nincs vége mindennek ;) Esetleg találkozhatnánk holnap. Elmennénk pizzázni. Na, mit szólsz? P.
Az szuper lenne! Akkor mondjuk egyre gyere elém. A cím: Break Road 12.
Elküldtem az üzenetet, és vártam a választ. Nem kellett sokáig várnom.
Rendben, ott leszek! Már alig várom :)
Vigyorogva fúrtam az arcom a párnámba és reméltem, hogy a holnapi napom, jobban sül el, mint a mai.
*
Az esti vacsorát, igazából egyetlen szóval tudnám jellemezni: katasztrofális! Teljes mértékben.
Sirius pontban nyolckor érkezett. Én akkor még a szobámban voltam, ott hallottam a csengő kegyetlen hangját. Mély lélegzetet vettem, felkészülve az este minden borzalmára, aztán kifújtam a levegőt, egy utolsó pillantást vetettem kétségbeesett tükörképemre, aztán elindultam a földszintre. Sirius most is tökéletesen festett, sötét farmert és fekete inget viselt. Udvariasan felém biccentett, mikor meglátott, aztán tovább beszélgetett Derekkel. Nagyjából egész este így ment. Engem többnyire levegőnek nézett, míg apával és a bátyámmal remekül eltársalgott. Néha ugyan apa próbált bevonni a beszélgetésbe, de legtöbbször kudarcba fulladt az igyekezete. Nem csak Sirius nem akart velem beszélni, én sem akartam vele. Tudtam, hogy apa előtt jól nevelten kellene vele viselkednem, de semmi kedvem nem volt bájologni, szóval inkább turkáltam a kaját és hallgattam a többiek csevejét.
Egyik-másik pillanatban megfordult a fejemben, hogy rosszullétre hivatkozva felvonulok a szobámba, de tekintetbe véve, hogy már korábban is kifogásokat kerestem, túl feltűnő lett volna. És nem akartam, hogy apa is haragudjon rám.
Hosszú, keserves órák múlva (vagy lehet, hogy csak nekem tűnt óráknak…) Sirius felállt és menni készült.
- Köszönöm ezt a remek vacsorát. Ismét – udvariaskodott. – De azt hiszem ideje volna mennem. – Jól hiszed, jól hiszed.
- Nem maradsz itt filmezni? – vetette fel az ötletet Derek, mire a lehető leggyilkosabb tekintettel meredtem rá, amire ő persze csak egy vigyorral reagált. Aztán Siriusra pillantottam, és egyre csak szuggeráltam, hogy „mondj nemet, mondj nemet, kérlek”! De aztán rá kellett döbbennem, hogy ez se jön be. Ugyanis mikor találkozott a pillantásunk, és meglátta a szememben a könyörgést, csak kegyetlenül elvigyorodott és biccentett.
- Miért ne.
- Szuper! – lelkendezett Derek. – Akkor én kiválasztok valami filmet – mondta, majd jelentőségteljesen rám kacsintott és bevonult a nappaliba.
- Én pedig azt hiszem, elteszem magam holnapra – ásított apa. – Jess, ugye elpakolsz idelent?
- Aha – morogtam kelletlenül.
Legszívesebben persze már rég felspuriztam volna a szobámba, de így még itt kell dekkolnom legalább tíz percig. Már így is hosszú volt ez az este… Miért akar engem mindenki kikészíteni?
- Jó éjt – köszönt kedvesen apának Sirius, majd mikor az öreg eltűnt a lépcsőfordulóban, rám emelte a tekintetét.
Ajaj. Úgy rémlik, mintha kettesben lennénk.
- Khm… – Esetlenül megköszörültem a torkom, aztán elindultam összeszedni a mosogatnivalót. Sirius a falnak támaszkodott, keresztbe fonta maga előtt a karjait, és engem bámult. Halál idegesítő volt, mondhatom.
- Rendesen elhúztad a csíkot reggel a parton – jegyezte meg minden érzelemtől mentes hangon.
- Úszni támadt kedvem – vontam vállat, miközben igyekeztem kerülni a pillantását.
- Órák hosszat elvoltál – folytatta. Most ezzel mire akar kilyukadni?
- És? – néztem rá értetlenül.
- Lily azt mondta, valami fiúval mentél vissza, igaz ez? – De gyorsan terjednek itt a hírek! Ezért még megölöm Lilyt! Most már tényleg átpártol a másik oldalra?
- Mondd csak, miért érdekel ez téged? – álltam meg előtte, kezemben egy halom tányérral. A szemeit fürkésztem, hátha látok benne valamit, ami csak kicsit is utal rá, hogy miért lett hirtelen ilyen érdeklődő.
- És ki a gyerek? Ismered? Régi barát? Vagy új? Randiztok?
- Semmi közöd hozzá – néztem rá szúrós szemekkel.
- Szóval randiztok – jegyezte meg csak úgy mellékesen. Hát az agyam eldobom!
- Most komolyan féltékenységi jelenetet akarsz rendezni? – kérdeztem gúnyosan, mire közelebb hajolt az arcomhoz és úgy suttogta.
- Nem vagyok féltékeny.
- Aha, látom… - morogtam a képébe.
Arcunk csak néhány centire volt egymásétól, de szinte tapintható volt köztünk a feszültség.
- Akkor jöhet a házimozi? – toppant be hirtelen Derek, mire távolabb húzódtunk egymástól Siriusszal. – Hupsz – vigyorodott el a bátyám. – Nem akartam megzavarni semmit.
- Nem is tetted – lépett el előlem Sirius. – Akkor filmezünk? – kérdezte vigyorogva, majd a választ meg sem várva besietett a nappaliba. Derek egy pillanatig kíváncsian méregetett, aztán vállat vont, és csatlakozott Siriushoz.
Dühösen folytattam a pakolást és megkönnyebbülten lélegeztem fel, mikor végre elkészültem. Felcsörtettem a szobámba és ledobtam magam az ágyra. Valamivel el kell terelnem a gondolataimat Siriusról, gondoltam. Bekapcsoltam hát a laptopom és beraktam az első kezem ügyébe kerülő filmet. Jelen esetben egy régebbi horrorfilm volt ez. Bebugyoláltam magam a takarómba és teljes figyelmemet a képernyőre irányítottam.
Mikor vége lett a filmnek már totál be voltam parálva. Komolyan. Minden villanyt fel kellett kapcsolnom, hogy ki merjek menni WC-re. Aztán mikor már az ágyamban feküdtem és vártam az álom manó áldott érkezését, kitekintve az ablakon a fák furcsa árnyékai a frászt rám hozták.
Hirtelen a lépcső nyikorgását hallottam kintről, mire a szívem heves dobogásba kezdett, én pedig még jobban összehúztam magam, mint eddig. A léptek egyre közeledtek a szobámhoz, amitől még jobban berezeltem. Még a lélegzetem is visszafojtottam, mikor észrevettem, hogy a kilincset valaki lenyomja a másik oldalról. A kezembe vettem egy párnát és védekezőleg magam elé tartottam. Halk nyikorgások közepette kinyílt az ajtó és a kinti sötétből egy alak kukkantott be. Nem tudtam kivenni, ki az illető, de a termetéből megállapíthattam, hogy fiú.
- Derek? – kérdeztem riadt, vékonyka hangon.
Kattant a villanykapcsoló és hirtelen fény töltött be a szobát. Annyira megijedtem a váratlan fénytől, hogy felsikkantottam és a „támadóm” felé hajítottam a párnát.
- Párna? – nevetett egy felettébb ismerős hang.
- Sirius! – csattantam fel. – Mi a szart csinálsz itt ilyenkor? – A szívem még mindig erőteljesen kalapált a mellkasomban és lihegve vettem a levegőt.
- Jöttem jó éjszakát kívánni – vigyorgott rendíthetetlenül.
- Te… te… te – dadogtam dühösen. – Takarodj innen! – kiáltottam, miközben újabb párnát vágtam hozzá. Nevetve kihátrált, miután lekapcsolta a villanyt, én pedig magamra maradtam a sötét szobában.
*
Másnap reggel telefoncsörgésre ébredtem. Álmosan kutattam a mobilom után, amit végül az ágyam alatt találtam meg, majd ásítva szóltam bele.
- Haalóó?
- Jess? – hallottam Dó kétkedő hangját. – Jó reggelt. Figyi, találkoznunk kéne.
- Hány óra van? – kérdeztem még mindig kómásan.
- Tizenegy – jött a válasz. – Na, akkor átjössz?
- Dó, még fel sem ébredtem rendesen…
- Ha a tegnapi miatt nem akarsz jönni, akkor megnyugtatlak, Lily nem lesz itt. – Egy pillanatig azt sem tudtam, miről beszél, de aztán visszaemlékeztem az előző nap eseményeire és egyszerre megvilágosodtam.
- Bocs, Dó, de nem megy – ráztam meg a fejem. – Programom van.
- Rám is haragszol? Vagy miért keresed ilyen buzgón a kifogásokat?
- Nem kifogásokat keresek – sóhajtottam türelmesen. – Tényleg nem érek rá.
- Valamiért van egy olyan sejtésem, hogy annak a tegnapi srácnak sok köze van a mai terveidhez.
- Jól gondolod – somolyogtam. – És ha nem akarok elkésni, akkor most le kell, hogy tegyem.
- Várj! Nem is mesélsz? Ki ez a fiú? És mit csináltok?
- Dó, erre most tényleg nincs időm. Majd utólag beszámolok. Na, szia.
- Szia – köszönt bánatosan.
Ügyetlenül elbotladoztam a fürdőig, bemásztam a kádba és egy óráig folyattam magamra a langyos vizet, hogy felfrissüljek. Mikor végeztem, magamra kapkodtam pár göncöt és lementem reggelizni. Mivel nem akartam degeszre enni magam pizzázás előtt, csak egy joghurtot nyaldostam el, aztán felmentem a szobámba rendet rakni kicsit.
Patrick pontban egykor érkezett, lerobogtam a lépcsőn és mosolyogva nyitottam ajtót.
- Üdv – köszönt vidáman. – Akkor? Kajára fel?
- Naná!
Bezártam az ajtót és elindultunk a pizzéria felé.
- És hogy-hogy aztán mégse tudtál eljönni tegnap? – kérdezte.
- Apa beszervezett estére egy uncsi vacsit – forgattam a szemem, jelezve, hogy sokkal szívesebben töltöttem volna vele az estét, mint otthon. – Muszáj volt otthon maradnom.
- Hát nekem se kellett volna elmennem. Tiszta lagymatag parti volt, korán le is léptem.
- A pénteki bulik az igazik. Akkor mindig jó a zene, meg elég sokan is vannak.
- Ezen a héten is mész?
- Valószínű – vigyorogtam. - Szóval akkor majd bepótolhatjuk ezt az elmulasztott estét.
- Az jó lesz – kacsintott.
Időközben megérkeztünk a pizzériába és leültünk egy kettes asztalhoz. A pincér hozott nekünk étlapot, meg felvette az italrendelést, aztán lelépett.
- Nos, melyiket választottad? – kérdezte Patrick.
- Azt hiszem, én egy hawaiit kérek – futottam át még egyszer az étlapot. – Te milyet eszel?
- Nekem is jó lesz az – mosolygott.
Intett a pincérnek és leadta a rendelést, aztán beszélgetni kezdtünk. Nagyjából húsz perccel később kihozták a gőzölgő pizzáinkat és hozzáláttunk a falatozáshoz.
- Imádom a pizzát – mondtam két rágás között.
- Én is - értett egyet. – Anya régen egy csomószor sütött, de mostanában valamiért hanyagolja a dolgot.
- Én csak egyszer próbáltam, de az elég is volt. Pokoli sok munka.
- Szóval te ilyen házias vagy? – vonta fel a szemöldökét.
- Talán nem nézted volna ki belőlem? – vágtam vissza.
- Azt, hogy elvégzed a takarítós melókat még igen, de hogy főzöl is… - rázta meg a fejét vigyorogva.
- Ez a megjegyzés sérti az önbecsülésemet – mondtam tettetett sértődöttséggel.
- Nem akartalak megbántani – simogatta meg gyengéden az asztalon pihenő kezemet, mire kissé elpirultam.
- Te szoktál kotyvasztani?
- Olykor-olykor – vont vállat. – De többnyire nincs szükség rá, mivel anya főz. Ez amúgy is a nők dolga.
- Hát nálunk apa a szakács, szóval ezt akár vissza is vonhatod – nevettem.
- Aranyosan nevetsz – jegyezte meg mosolyogva, amitől kissé zavarba jöttem.
- Köszi – motyogtam igyekezve kerülni a pillantását.
Néhány hosszú percig aztán kínos csend borult a párosunkra, amit csak az evőeszközök csörömpölése tört meg.
- Na, azt hiszem, én mindjárt kipukkadok – dőltem hátra jóllakottan.
- Dettó – vigyorgott Patrick. – Akarsz sétálni?
- Viccelsz? Örülök, ha hazáig el tudok mászni.
- Akkor fizetek és mehetünk – mosolygott, majd elindult a pult felé.
Nagy nehezen feltápászkodtam és kimentem a levegőre, hogy megvárjam az ajtó előtt.
- Kösz az ebédet – hálálkodtam, mikor már a házunk előtt álltunk.
- Nincs mit.
- Bejöhetnél egy teára – vetettem föl. – Talán még valami süti is akad – kacsintottam.
- Ha a sütit nem kell elfogadnom, akkor jövök – vigyorgott. – Tudod épp most termeltem be egy hatalmas pizzát.
- Ó, persze – kuncogtam. – Akkor marad a tea.
Bementünk a házba és a konyha felé vettük az irányt. Már messziről hallottam a bátyám hangját.
- …majd pénteken DC-be keresünk neked valami jó kis bulát, aki elfeledteti veled…
- Halihó – toppantunk be hirtelen.
Derek és Sirius a konyhaasztalnál ültek és beszélgettek. Mikor beléptünk, egyszerre kapták fel a fejüket és meglepetten pislogtak ránk.
- Tájékoztatásul közlöm, hogy az illendőség szabályai szerint, ha valaki köszön, akkor azt viszonozni kell – forgattam a szemem. Sirius lenéző pillantással méregette a mellettem csendben álló Patricket. – Srácok, ő itt Patrick – mutattam be a fiút. – Patrick, ő itt a bátyám, Derek – böktem sunyin vigyorgó testvéremre –, a másik pedig – fintorogtam Siriusra - a szomszéd srác.
- Hello – intett nekik Patrick.
- És mi szél hozott benneteket errefelé? – kérdezte Derek.
Sirius karba tett kézzel, szétterpesztett lábbal ült a széken miközben még mindig a vendégemet mustrálta.
- Teázunk – vigyorogtam rájuk. Elhatároztam, hogy a lehető legtermészetesebben fogok viselkedni. Hohó, Sirius Black, még nem tudod, kivel packázol! – Csináljunk nektek is?
- Kösz, de mi inkább sörözünk. De te főzőcskézz csak, addig mi elbeszélgetünk az új barátoddal – húzta ki a maga mellett levő széket Derek.
Ajaj, ez nem hangzik túl jól.
- Bocs, de szükségem van Patrick segítségére fiúk, szóval… - próbáltam menteni a helyzetet, vagyis inkább szegény, ártatlan, mit sem sejtő Patricket.
- Ne mondd, hogy nem tudsz megfőzni egy teát egyedül. – Derek gúnyos pillantása totál feldühített. Most ezzel mit akar elérni?
- Bármit is mondanak – suttogtam Patrick fülébe -, ne foglalkozz velük!
Jelentőségteljes pillantást vetettem rá, aztán a konyhapulthoz léptem, hogy felrakjak egy kis vizet forrni.
- Szóval – dőlt hátra a székében a bátyám, mikor Patrick helyet foglalt mellette. – Mióta találkozgatsz a húgommal? – vonta fel a szemöldökét.
Hát én kábé majdnem összetörtem a bögrét, ami a kezemben volt.
- Talán baj, hogy elvittem ebédelni? – vágott vissza Patrick.
- Nem, dehogy – visszakozott a bátyó. – Mióta ismeritek egymást?
- Tegnap óta – nevetett Patrick.
- És mik vele a terveid?
- Derek, segítenél? Nem találom a cukrot – kiáltottam oda dühösen.
- Mit szerencsétlenkedsz? – nevetett, mikor mellém ért.
- Mondd, te teljesen megvesztél? – förmedtem rá. – Muszáj elüldöznöd?
- Csak lecsekkolom – vont vállat.
- Hagyd őt békén – böktem meg a mellkasát.
- Különben? – vigyorgott rám pofátlanul. – Jaj, Jess, csak jót akarok neked.
- Nem kell megvédeni, vili? Patrick nagyon aranyos fiú, és örülnék, ha nem hoznád kellemetlen helyzetbe.
- Vedd úgy, mint egy vizsgát – karolta át a vállam. – Ha átmegy, megengedem, hogy randizz vele.
- Megengeded? – prüszköltem, miközben leráztam magamról a kezét. – Már csak az hiányzik, hogy te szabd meg kivel, mit csinálhatok.
- Talán akkor jó döntéseket hoznál – mondta keményen. – Ha továbbra is ilyen önfejű maradsz, csak minden kapcsolatodat tönkreteszed.
- Miről beszélsz? – néztem rá értetlenül.
- Lily mesélte, mi volt köztetek. Nagyon ki van borulva.
- Ő árult el! – csattantam fel.
- Talán ha meghallgatnád…
- Amikor legutóbb találkoztam vele, nem nagyon erőlködött, hogy kimagyarázza magát – vetettem oda. – De ez most nem is tartozik ide – ráztam meg a fejem. – A lényeg az, hogy tartsd távol magad Patricktől.
- És ha nem? – vonta fel a szemöldökét.
Már épp gondolkodtam valami frappáns kis megszólaláson, mikor széknyikorgás kellemetlen zaja félbeszakította a filozofálgatásomat. Derekkel egyszerre kaptuk fejünket az asztal felé és láttuk, hogy Sirius és Patrick egymással szemben állnak, lángoló tekintettel meredve a másikra.
- Szállj le Jessről! – támadt Patrickre Sirius.
- Mert, ha nem? – lépett egyet felé Patrick.
- Ó, ne akard tudni – fenyegetőzött Sirius.
Én csak álltam ott földbe gyökerezett lábbal, mozdulatlanul és néztem a vitát. Gőzöm sem volt, mitől bukhattak ki ennyire és min ugorhattak egymásnak. Még jó, hogy Derek magánál volt.
- Srácok – lépett közéjük. – Ne itt essetek egymásnak, jó? – Kezét Sirius mellkasára tette és valamit motyogott neki, mire az bólintott és kiviharzott az ajtón.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha most mész – mondta Derek Patricknek.
- Gyere – ragadtam karon a srácot mikor végre észhez tértem, és kivonszoltam a ház elé. Miután becsukódott mögöttünk az ajtó, kíváncsian fordultam felé. – Ez meg mi volt?
- Fogalmam sincs. Mikor a bátyád odament hozzád, az a csávó egyszerűen rám támadott. Rágalmazni kezdett, hogy én csak ki akarlak használni, meg szálljak le rólad, mert megkeserülöm.
- Idióta – morogtam magam elé. – Megölöm.
- Khm – köszörülte meg a torkát Patrick. – Igazság szerint mondott még valamit.
- Igen? – vontam fel a szemöldököm. – Éspedig?
- Azt mondta, te hozzá tartozol, és ha jót akarok magamnak, békén hagylak. Ki ez a fickó? Talán a pasid? Nem mondtad, hogy jársz valakivel.
- Mert nem is! – méltatlankodtam. – Ő csak a szomszéd – legyintettem. – Egy ideig kavartunk, de mondtam neki, hogy… - Egy pillanatra elhallgattam. Most jöjjek elő a „nem akarok komolyan járni senkivel” szöveggel? Nem tanácsos… - Hogy nem érdekel. Úgy tűnik, nem fogta fel – forgattam a szemem.
- Vagy csak nem akarja elfogadni – tippelt Patrick. – Egy ilyen szép lány visszautasítása nekem is rosszul esne.
- És te is nekiesnél az első srácnak, akire rámosolyog? – kérdeztem tömény kétkedéssel a hangomban.
- Ki tudja – kacsintott.
- Na, jobb, ha most úgy teszek, mintha ezt nem hallottam volna – nevettem.
- Én pedig jobb, ha most már tényleg megyek – sóhajtott. – Majd hívlak.
- Jól van – bólintottam. – Sajnálom, hogy elmaradt a teázás.
- Majd bepótoljuk.
- Rendben – mosolyogtam rá. – Akkor, szia. – Közelebb léptem és adtam egy puszit az arcára. – És bocs a kellemetlenségek miatt.
- Lenne ötletem, mivel tudnál kárpótolni – vigyorgott.
Kezébe vette a kezem és csókot lehelt rá, majd arcával közeledni kezdett az enyémhez.
- Jess! – hallottam Derek kiáltását az előszobából.
Lemondóan sóhajtottam és bocsánatkérő mosolyt villantottam Patrickre.
- Akkor majd hívj! – intettem neki és bementem a házba. – Mit akarsz? – förmedtem Derekre, miután becsukódott mögöttem az ajtó.
- Ja, semmit – vigyorgott. – Csak gyakoroltam a neved.
- Te olyan bunkó vagy, hogy az már fáj! – sikítottam tehetetlen dühömben, aztán felszabtam az ajtót és kirohantam a kertbe.
- Most hova mész? – kiáltott még utánam.
- Gyilkolni! – ordítottam vissza.
Keresztülcsörtettem az úttesten és felszaladtam a Sirius háza előtti lépcsőn. Öklömmel erőteljesen ütlegelni kezdtem az ajtót mindaddig, amíg az említett dög (alias Sirius) ki nem nyitotta.
- Hó, hó! Valaki de türelmetlen – vigyorgott a képembe.
- Ha még egy szót szólsz, levágom a nyelvedet! – támadtam rá, miközben belöktem az előtérbe és bevágtam magunk mögött az ajtót.
- Nagyon tüzes a kicsike – mondta még mindig vigyorogva.
- Mondd, mégis mire volt jó ez az egész? Ha? – kiáltottam rá. – Nem kell, hogy megvédj, oké? Felfogtad? Belevésted abba a csöppnyi agyadba? És mégis mire céloztál azzal, hogy én hozzád tartozom? Nem vagyok a tulajdonod! Főleg a barátnőd nem! Nem voltam elég világos múltkor, mikor a tudomásodra hoztam, hogy NEM ÉRDEKELSZ?
Én már szinte lihegtem az indulattól és a sok kiabálástól, de Siriuson egyáltalán nem látszott ijedtség, vagy döbbenet, esetleg harag, hogy leüvöltöm a fejét a saját házában. Totál rezzenéstelen arccal bámult rám, aztán a lehető legváratlanabb kérdést tette fel.
- Jól csókol? – Egy fél percig még levegőt venni is elfelejtettem döbbenetemben. Csak hápogtam össze vissza és egy értelmes szót sem bírtam kinyögni. – Jobban csókol, mint én? – lépett közelebb.
- Menj a picsába! – mondtam keményen és indultam volna haza, de megragadta a kezem, magához húzott és a falnak nyomott.
- Vagy talán már nem emlékszel, milyen is egy igazi csók? Kell az összehasonlítási alap? Mert én szívesen felfrissítem az emlékezeted.
- Te részeg vagy? – vontam fel a szemöldököm, miközben a szívem egyre hevesebben kezdett dobogni, ahogy közeledett felém. – Vagy alapba ilyen kretén vagy? És nehézfelfogású?
- Imádom, mikor szidsz – mosolygott, aztán se szó se beszéd lesmárolt.
Először, mikor szája az enyémhez ért, még fel sem fogtam, mit csinál. Csak akkor tudatosult bennem a dolog, mikor nyelvét erőszakosan a számba nyomta, testével szorosan a falhoz préselt, kezét a hátamra csúsztatta. Próbáltam szabadulni a szorításból és menekülni, de nem eresztett. Püfölni kezdtem a mellkasát, hogy hagyjon békén, de ez sem használt. Ekkorra már totálisan bedühödtem és kétségbeesetten próbáltam szabadulni.
Erőteljesen a nyelvére haraptam, mire kissé visszahúzta, de aztán újra támadott. Akkor az alsó ajkát vettem célba, erősen belemélyesztettem a fogamat és sós ízt éreztem, ahogy kiserkent a vére. Elég abszurdnak hangzik ez az egész, de nagyjából véresre harapdáltam a száját és legnagyobb döbbenetemre ez sem segített.
Ahogy abbahagytam a szabadulási próbálkozásokat, Sirius úgy lett egyre gyengédebb. Engedett a szorításon, puha kezével arcomat simogatta, száját lágyan nyomta enyémhez és várt.
Hát, gondoltam, ha már hagyta, hogy jól megkínozzam, egy kis élvezet neki (és nekem) is jár. Szóval engedtem, hogy megcsókoljon finoman, érzékien. Átkaroltam a derekát és közelebb húzódtam hozzá. Pólója alatt a hátát simogattam és hagytam, hogy ő is ezt tegye velem.
Hosszú percekig csókolóztunk az előszoba közepén egyre szenvedélyesebben, míg végül Sirius megunta a helyzetet és a fenekemet megragadva megemelt, kényszerítve így, hogy lábaimat a dereka köré fonjam. Tettünk pár tétova lépést és beevickéltünk a nappaliba, ahol Sirius lefektetett a kanapéra és ott folytattuk vad csókcsatánkat.
Esküszöm, nem tudom, mi tört rám! Már megint Siriusszal vagyok, ahelyett, hogy Patrickkel lennék, ez nevetséges! Szerintem én genetikailag rosszul vagyok kódolva… Vagy miért van az, hogy mindig Sirius karjaiban kötök ki? Most is azért jöttem, hogy megöljem, ezzel szemben nem úgy nézünk ki, mint akik az előbb veszekedtek. Jó, nem volt az igazán veszekedés, hiszen inkább csak én üvöltöttem vele, ő pedig hallgatta, de akkor is! És ő volt az, aki nem eresztett el és itt tartott!
De most? Most már nem akadályoz semmi abban, hogy lelépjek, hacsak a rajtam fekvő Sirius nem… és én még mindig itt vagyok. De miért?
Nem tudom. Most már semmit nem tudok, csak azt, hogy nekem itt kell lennem Sirius karjai között. Nem véletlen, hogy mindig visszakerülök ide, ennek biztosan oka van.
- Nem! – löktem le magamról hirtelen.
Valószínűleg váratlanul érte a megmozdulásom, mert minden ellenkezés nélkül legurult rólam és hangos puffanással ért földet. Feltápászkodtam és a kijárat felé rohantam, de megállított.
- Jess! – megragadta a karom és maga felé fordított. Nem unja még, hogy mindig feltartóztasson? – Nem hagyhatsz itt – mondta megtörten.
- Ez nekem nem fog menni Sirius – ráztam a fejem. Kitéptem a karom az övéből és futni kezdtem. Nagy lendülettel kinyitottam az ajtót és a házunk felé vettem az irányt.
- Amiatt a srác miatt? – kiáltott még utánam. – Ő nem hozzád való, Jess!
Megráztam a fejem és száguldottam tovább.
Derek épp a konyhában tett vett és érdeklődve fordult felém, mikor becsörtettem az ajtón. Vigyorogva nézett rám, valószínűleg azt hitte, még mindig dühöngök, de mikor felemeltem a fejem valamit észrevehetett az arcomon, mert abbahagyta a vigyorgást.
- Jézusom Jess, mi történt odaát? – kérdezte rémülten. – Én azt hittem a gyilkolást csak átvitt értelemben érted.
- Mi van? – értetlenkedtem.
- Tiszta vér a szád – mondta undorodva, ugyanakkor aggódóan.
Legyintettem, aztán felsprinteltem a szobámba egyenesen a fürdőbe.
Elég kiábrándítóan festettem, meg kell hagyni. A szám szélén valóban rászáradt vérfoltok díszelegtek, amitől úgy éreztem magam, mint valami vámpír. A hajam tiszta kócos volt, a ruhám gyűrött.
Megmostam az arcom és a fogam, megfésülködtem, aztán halkan kisomfordáltam a szobámból. Csendes léptekkel elindultam le a lépcsőn és reméltem, hogy Derek már bezárkózott az odújába, mert semmi kedvem nem volt magyarázkodni. Sirius úgyis elmeséli neki, mi történt.
Legnagyobb szerencsémre senki nem volt odalent, így észrevehetetlenül kisunnyoghattam. Hosszú, gondolkodó sétára indultam a lemenő nap fényében. Nem néztem, merre megyek, csak távolodni akartam az otthontól és a szomszéd sráctól.
Nem azért hagytam ott az előbb, mert nem élveztem a csókjait, vagy ilyesmi, erről szó nincs. Csak az van, hogy nem felejtek olyan gyorsan, mint szeretné. Mert még élénken él bennem, hogy hogyan nézett rám tegnap a strandon, vagy az esti vacsorán miképp vett semmibe, és ezek nem olyan dolgok, amiket egyhamar el tudnék felejteni. És az én megbocsátásom sem egyik pillanatról a másikra alakul ki.
Jó, tudom, hogy én is megbántottam, mert elküldtem, beletiportam az önérzetébe és megaláztam, de nekem jó okom volt rá. Ezzel kíméltem őt meg egy későbbi pofára eséstől, amit akkor élt volna át, ha lefekszem vele. Másnap még rosszabb lett volna neki, ha látja, hogy nekem csak ennyi volt. És ennyire azért nem vagyok szívtelen. Vagyis vele nem, tekintve, hogy a barátom.
- Szia csajszi! – lépett mellém hirtelen Ryan.
- Basszus! – ugrottam egyet ijedtemben. – A frászt hozod rám!
- Már két utca óta loholok utánad és szólongatlak, de te meg se hallod.
- Bocs, elgondolkodtam – vontam vállat.
- Olyan gondterheltnek tűnsz – karolta át a vállam. – Na, ki vele, mi bántja a pici szíved?
- Nem fontos – ráztam meg a fejem. – Ja, és utólag is köszi a takarítást – mosolyodtam el.
- Nincs mit – vigyorgott. – De most komolyan áruld el, mi a baj – váltott komolyabb hangnemre. – Nem szeretem látni, mikor ilyen búskomor az ábrázatod, azt akarom, hogy mosolyogj!
- Most nincs kedvem hozzá.
- Hát épp ez az – állított meg és elém lépett, hogy a szemembe tudjon nézni. – A kérdés csak az, hogy miért nincs kedved?
- Tudod, ti férfiak halál bonyolultak vagytok – jegyeztem meg, mire apró mosoly jelent meg az arcán. – Ne vigyorogj! – támadtam rá. – Ez most komoly.
- Ki bántott? – kérdezte, miközben ismét elindultunk.
- Hosszú – sóhajtottam.
- Ráérek – vont vállat. – Szóval most elejétől a végéig hallani akarom, miért vagy ilyen szomorú.
Valamilyen belső indíttatásból végül is mesélni kezdtem. Részletesen beszámoltam az elmúlt pár hét eseményeiről, Ryan pedig végig figyelmesen hallgatott.
- Hát ebbe elég rendesen belemásztál – mondta, mikor végeztem.
- Tudom.
Időközben leültünk egy park padjára és most a kezembe temettem az arcom.
- Ez a Sirius gyerek nagyon odavan érted – jegyezte meg.
- Úgy néz ki – szűrtem a fogaim között. – De én nem akarok…
- Komoly kapcsolatot. Igen, ezt már mondtad. – Ránéztem és ő rám vigyorgott. – Tudod, mit gondolok?
- Nem. De van egy olyan érzésem, hogy hamarosan megtudom.
- Szerintem neked is tetszik – mondta, meg sem hallva a gúnyolódásomat.
- Ki?
- Jaj, ne értetlenkedj! Hát Sirius!
- Persze, jó pasi – vontam vállat. – Meg jó fej, lehet vele beszélgetni, kedves, néha ugyan hülye, de melyik pasi nem az?
- Ez a tetszés teljes definíciója – bólogatott.
- És ha tetszik? – kérdeztem flegmán. – Akkor se jövök össze vele!
- És mi van azzal, hogy kavartok, de nem jártok?
- Nem akarom kihasználni – vallottam be. – Ő pedig nem bírja elviselni, ha más pasival lát, szóval így elég nehéz lenne.
- A barátság pedig teljesen ki van zárva?
- Hát én a részemről annak örülnék a legjobban, ha barátok lehetnénk. De szerinted ezek után még lehet róla szó?
- Esetleg. Ha eltelik egy kis idő. Tudod, az minden sebet begyógyít – kacsintott. – Egy próbát megér, nem?
- De, persze.
- Lillel meg békülj ki!
- Na, azt nem! Majd ha bocsánatot kér – mondtam durcásan.
- Ne csináld már! Ti sose vesztetek még össze ennyire.
- Hát, ez van – vontam vállat. Próbáltam nemtörődöm módon viselkedni, de igazából nekem is fájt, hogy fasírtban vagyunk. – De ő kezdte, szóval nem nekem kell békülősdit játszanom.
- Ugye tudod, hogy halál makacs vagy – forgatta a szemeit.
- És? – vontam fel a szemöldököm. – Te így szeretsz, nem? – vigyorogtam.
- Persze – nevetett. – De attól még…
Hirtelen megcsörrent a telefon a zsebemben, én pedig kíváncsian kotortam elő. – Biztos Sirius az, hogy folytassátok a délutáni mókát – kuncogott Ryan, mire jól oldalba böktem.
- Nem talált – mondtam, miután megnéztem a kijelzőt. – Ez Lily.
- Akkor meg mire vársz? Vedd fel!
- Nincs kedvem most beszélni vele – ráztam meg a fejem.
- Az előbb mondtad, hogy azt várod, ő kezdeményezzen békülést, most meg hirtelen nincs kedved beszélni vele? – Ryan kikapta a kezemből a telefont és mielőtt még egy szót is szólhattam volna, megnyomta a hívás fogadása gombot. – Egyszer még hálás leszel nekem ezért – tátogta, miközben felém nyújtogatta a mobilt. Dühösen néztem rá, és kikaptam a kezéből a készüléket.
- Igen? – szóltam bele flegmán.
- Szia Jess, Lily vagyok. – Mintha nem tudnám… - Ráérsz most? Szeretnék beszélni veled.
- Most? – Már kezdett sötétedni. – Nincs ehhez túl késő?
- Jaj, ne csináld már! – csattant fel a lány a vonal túlsó végén. – Tudom, hogy még úgysem aludnál és ez fontos. Gyere a pályához, jó? Vagy eléd menjek?
- Nem, nem kell – sóhajtottam beletörődően. – A pályánál leszek. Öt perc.
- Oké. Akkor, szia.
- Na, akkor az én feladatom ezennel el is végeztetett – pattant fel mellőlem Ryan. – Azért majd valahogy értesíts, hogy mi volt – kacsintott. – Ja, meg akartam kérdezni… Pénteken DC?
- Elméletileg – vontam vállat. - De még nem tuti.
- Hát, azért remélem. Na, akkor sok sikert a béküléses jelenethez! – Adott két puszit, aztán intett és elindult hazafelé. – Aztán nehogy jót halljak felőled – kiáltott még vissza, mire elmosolyodtam.
- Nem fogsz – nyugtattam meg, majd kelletlenül feltápászkodtam a padról és a focipálya felé vettem az irányt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése