Habparti
Másnap reggel első dolgom volt felhívni Patricket, hogy amennyiben még áll az ajánlata és segíteni szeretne a filmemben, jöjjön át és lássunk munkához. Amint letettem a telefont, vettem egy frissítő zuhanyt, aztán belebújtam egy fekete, rövidke kis otthoni melegítőgatyába és egy feszülős, fehér trikószerű toppba. Alighogy elkészültem csengettek, én pedig olyan lelkesen, amennyire csak tőlem telt, ajtót nyitottam.
- Szia – köszöntöttem mosolyogva a küszöbön álló, kedvesen mosolygó Patricket. – Bújj be! – léptem odébb, utat engedve neki.
- Jól nézel ki – mért végig, ahogy elhaladt mellettem. – Ahogy mindig – tette hozzá vigyorogva, majd miután becsuktam az ajtót elém lépett és átkarolt. – Szabad? – kérdezte, mikor szája már szinte az enyémhez ért.
Válasz helyett megragadtam a pólóját és magamhoz húztam. Szörnyen éreztem magam, amiért így átvágom szegény fiút, de bármily kegyetlenül is hangzik, szükségem volt rá a tervemhez így kénytelen voltam jól alakítani a szerepem. A csókunkon mégis szinte érezni lehetett a hazugságot és átverést.
Rémes bűntudatom ellenére folytattam a színjátékot egész nap. Patrick nagyon kedves volt és mindent megtett, amit kértem tőle. Első lépésben elolvastattam vele a forgatókönyvemet, hogy kikérjem a véleményét a történetről. Mivel ugyebár nem sok mindent tudott rólam és a neveket is megváltoztattam esélytelen volt, hogy rájön, igazából én vagyok Haley Bress.
- Kedves kis sztori – mondta végül. – Bár kissé befejezetlen.
- Igen – húztam el a számat. – Még nem vagyok kész vele teljesen. De már tudom, mi lesz a vége – hazudtam -, csak meg kell írnom.
- Helyes – csukta le a laptopom fedelét. – És mi a következő lépés?
- Szereplőválogatás – kacsintottam.
- Jól hangzik! És hogyan szeretnéd kivitelezni?
- Tegnap, mikor hazaértem a csajokkal való találkozásból felhívtam az osztályfőnökömet – mondtam, miközben az asztalomhoz léptem és a kezembe vettem egy papírt. – Tudod a sulinkban színészi szak is van, és a filmekben, amiket a rendezői szakra járók csinálnak, a kis színészpalántáinknak kell szerepelniük. Ők erre kapnak osztályzatot.
- Értem.
- Szóval már szereztem pár használhatónak tűnő telefonszámot – lóbáltam meg a papíromat. – Csak annyi a dolgunk, hogy összecsődítünk pár esélyes jelöltet és kiválasztjuk a megfelelőket.
- Nem tűnik nehéznek – jegyezte meg mosolyogva Patrick.
- Akkor hát vágjunk bele!
Felhívtuk az összes telefonszámot, amit a kis cetlire felírtam és másnapra ki is tűztük a válogatás időpontját pontosan délután egy órára. Patrick egy órával korábban jött, hozott magával pizzát is, szóval megebédeltünk, közben pedig kiválasztottuk azokat a jeleneteket, amiket majd fel kell olvasniuk a jelentkezőknek.
Egy órára már fel is állítottam a kamerámat a hátsó udvarban, hogy lefilmezhessem a próbálkozásokat és később visszanézhessem, megkönnyítve ezzel a választást. Viszonylag sok ismerős jelent meg, de voltak olyanok is, akiket még életemben nem láttam, pedig elméletileg egy suliba járunk.
- Nos, üdv mindenkinek – köszöntöttem őket, mikor úgy véltem teljes a létszám. – Akik nem ismernek, azoknak mondanám, hogy a nevem Jess, ő pedig itt a segítőm, Patrick – mutattam a mellettem álló fiúra, aki minden bizonnyal jobban örült volna, ha barátomként mutatom be, de ez engem most cseppet sem érdekelt.
Röviden vázoltam az embereknek, mi a filmem témája és hogyan fog zajlani a meghallgatás.
- Tehát maximum holnap estig megkapjátok az értesítést a teljesítményetekről smsben vagy mailben – fejeztem be szónoklatomat úgy tíz perccel később. – Most pedig ha senkinek nincs kérdése, kezdjük is el!
Először a mellékszerepekre jelentkezőket hallgattuk meg, akik elég nagy számmal voltak jelen, aztán következtek a főszerepekre pályázók. Végignéztünk jó pár bénázó egyént, aki vagy fel se tudta olvasni azt a néhány sort a papírról, vagy annyira túljátszotta a szerepét, hogy Patrickkel alig bírtuk visszafojtani a röhögést. Persze akadtak, akik nagyon szép alakítást produkáltak és a válogatás végeztével biztos voltam benne, hogy az összes szerepre találok megfelelő embert.
Miután megköszöntem a színészeimnek a jelenlétet, Patrickkel hozzáláttunk, hogy visszanézzük a felvételeket. Többnyire egyetértettünk az egyénenkénti teljesítményekkel kapcsolatban, így egész gyorsan sikerült minden szerepre színészt találnunk, kivéve egyet.
- Vele például mi bajod van? – kérdezte Patrick megállítva a lejátszót, amin épp az egyik fiú jelentkező olvasta fel Bryce Maddox (alias Sirius Black) szövegét.
- Nem is tudom – gondolkodtam el. – Túl mesterkélt.
- Szerintem meg pont jó – morgolódott Patrick. – Ráadásul ő az utolsó, szóval, ha nem fogadod el, itt maradsz főszereplő nélkül.
Persze, muszáj lett volna döntenem, de hogyan, ha egyikük sem tudta visszaadni Sirius karakterének jellegzetességét! Alapba kilátástalan volt az egész, hisz belőle csak egy van! Egyedül ő maga tudná eljátszani tökéletesen a szerepet. Amit nem mellesleg fel is ajánlott, mármint, hogy beáll főszereplőnek, ha nem találok jobbat. De sajnos ez a hajó már elúszott…
- Még alszom rá egyet – mondtam végül.
- Hát végül úgyis te döntesz, de én erre a gyerekre voksolok – bökött a képernyőre Patrick.
Mivel már eléggé elszaladt az idő, és nekem még üzeneteket is kellett írnom az elutasított vagy éppen felvett embereknek, itt volt az ideje, hogy Patrick hazamenjen. Az ajtóban még megköszöntem a segítségét és mondtam neki, hogy a holnapi buli előtt felhívom az egyeztetés végett, aztán adott egy csókot és elment.
Fáradtan cammogtam vissza a szobámba és ásítozva pötyögtem a maileket a gépemen, miközben leghőbb vágyam egy gyors zuhany és a pihe puha ágyikóm volt. Mikor aztán végre a lista végére értem és lenyomtam az utolsó entert is, megcsörrent a telefonom.
- Szia Lily – szóltam bele álmosan a telefonba.
- Szia! Ugye tudod, hogy olyan hangod van, mintha menten elaludnál?
- Hát épp az ágyba készültem – vallottam be.
- Ilyen korán? – csodálkozott Lil.
- Fárasztó napom volt. Patrickkel szereplőválogatást tartottunk egész délután.
- Nem hangzik túl jól.
- Muszáj volt – vontam vállat. – De miért is hívtál pontosan?
- Csak, hogy megkérdezzem, hogy alakul a kis terved azzal a bosszú dologgal kapcsolatban, de ha az egész napot Patrick társaságában töltötted, akkor nem hinném, hogy rosszul áll a szénád.
- Igen, tulajdonképpen egész jól alakulnak a dolgok. Ha minden igaz, Patrick is ott lesz holnap DC-ben, szóval Sirius felkötheti a gatyáját!
- Ez a beszéd! – nevetett. – Szóval akkor van partnered is, szexi ruhád is… Mi kell még?
- Hát a partner dolog rendben van, de ruhával akadnak problémáim.
- Most vettél új fürdőruhát, nem? – értetlenkedett Lily.
- Igen, de az nem elég. Akarok még rávenni valamit, de nem találom azt a nyavalyás ruhát! – mérgelődtem.
- Pontosan melyik ruhádra gondoltál? – faggatózott Lil.
- Arra, amelyiket Derektől kaptam a tavalyi szülinapomra. Tudod, az a sárga.
- Öhm, Jess… Figyelj, ne nyírj ki, oké? De… - kezdte félénken.
- Lily! – rivalltam rá. Gondoltam, hogy mi következik most. – Mondd, hogy nem vetted kölcsön és tetted tönkre!
- Én…
- Kinyírlak!
- Nem tettem tönkre! Kölcsönvettem, de teljesen sértetlen.
- Szerencséd! – sóhajtottam megkönnyebbülten.
- Ne haragudj, Jess! Még tavaly nyúltam le az egyik házibulira, és elfelejtettem visszacsempészni – magyarázkodott.
- Mivel te vagy az egyik legjobb barátnőm és elmondhatatlanul szeretlek, hajlandó leszek megbocsátani, amint visszaadod a ruhát.
- Ez igazán nem hangzik túl nehéznek. Már csak elő kell kerítenem – mondta elgondolkozva.
- Azt akarod mondani, hogy fogalmad sincs, hol lehet? – háborogtam. Jellemző!
- Nyugi – csitítgatott. – Holnapig bőven megtalálom.
- A te érdekedben remélem – morogtam.
- És amúgy hányra menjünk át holnap Dóval? – terelte a témát.
- Olyan hét-nyolcfelé kéne. Hoztok valami piát?
- Én tudok vinni egy üveg vodkát, ha lesz narancs.
- Szuper! Szerzek narancsot, meg pezsgő is lesz és szerintem még Dodo is hoz valamit.
- Király! – lelkendezett Lily. – Úgyis rég rúgtam be úgy isten igazából!
- Hát, az már rám is rám férne – nevettem. – Viszont most tényleg le kéne feküdnöm, ha holnap fitt és éber akarok lenni.
- Jól van. Akkor majd este megyünk. Lesz még ott valaki, vagy csak mi hárman?
- Hát, maximum még Derek, de más nem hiszem.
- Oké. Akkor holnap. Jó éjt – búcsúzott majd letette a telefont.
Én pedig sietve lezuhanyoztam és nagyfokú álmosságom ellenére még jó darabig nem tudtam elaludni, annyira izgultam a másnap miatt.
Valószínűleg a késői elalvás miatt sokáig szunyáltam, egészen délig fel sem keltem. Aztán pizsamában lecammogtam a nappaliba és reggelizés (vagyis inkább ebéd) közben újranéztem a filmem fiú főszerepére jelentkezők előző napi alakításait. Be kellett ismernem, hogy tényleg az a srác tűnt a legalkalmasabbnak, akit Patrick ajánlott. Így aztán kénytelen-kelletlen írtam neki egy értesítőt, hogy fel lett véve és jövő hétfőn várom a forgatás első napján.
Miután a hivatalos ügyintézéssel végeztem, visszamentem a szobámba olvasni egy kicsit pihenés gyanánt. Mostanában elég ritkán tudok erre időt szakítani, pedig nem lenne rossz többször is megejteni, mert ez legalább valamennyire eltereli a gondolataimat a bajaimról.
A néhány óráig tartó kellemes kikapcsolódásomat azonban - úgy négy óra tájban - hangos kopogás szakította félbe.
- Gyere! – kiáltottam ki, miközben becsuktam a könyvem és kíváncsian figyeltem a nyíló ajtót, amin aztán apu lépett be. Hirtelen erőteljes deja vu érzés kerített hatalmába.
- Szia, kicsim – köszönt kedvesen.
- Szia, apa! Hogyhogy ilyen korán itthon vagy? – csodálkoztam.
- Sok volt a túlórám, így ma korábban elengedtek.
- Értem – bólintottam, majd néhány másodpercig tartó kínos csend telepedett a szobára.
Furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon mit akarhat tőlem apa, de mégsem mertem rákérdezni, ugyanis tartottam tőle, hogy ha már arra vetemedett, hogy a szobámban keres fel, akkor valami komoly dologról lehet szó. Nem féltem attól, hogy újabb kimerítő apa-lánya beszélgetésre vágyik, ugyanis biztosra vettem, hogy az előző épp elég volt neki, talán sok is.
- Szóval – köszörülte meg a torkát úgy egy percnyi hallgatás után. – Mivel mostanában a kelleténél jóval ritkábban tartjuk meg a szokásos családi vacsoráinkat és ma amúgy is van időm főzni, arra gondoltam együtt ehetnénk. Úgyhogy légy szíves mondd le az esti programjaidat.
- Mi? Az nem lehet! Pont ma? – Idegesen ülőhelyzetbe tornásztam magam és kétségbeesetten bámultam apára. – Nem teheted ezt velem! Ma DC-be megyünk a lányokkal. Ott lesz az egész hétvége a családi programokra!
- Nyugi, kincsem! – ült le mellém és mosolyogva nézett rám. – Csak egy rövid ki vacsiról van szó. Utána oda mentek, ahova akartok.
- De előtte még készülődnünk is kell, meg… - innunk, fejeztem be magamban a mondatot. – Már szóltam a csajoknak, hogy hét-nyolcfelé jöjjenek át.
- Nem hinném, hogy nagy problémát jelentene felhívni őket, hogy jöjjenek egy kicsit később. De ha csak ezen múlik – tette hozzá, látva haragos tekintetemet -, őket is szívesen látom a vacsoránál.
Minek ez a nagy felhajtás egy hülye vacsora miatt, ami mellesleg nem is lesz igazán családi, ha Lilyék is jöhetnek!? Így most majd alig lesz időnk piálni, pedig én egyáltalán nem terveztem józanul beállítani.
- Legfeljebb egy óra az egész – mondta apa, majd felállt és távozni készült. – Lesz időtök kicsípni magatokat, ne aggódj! – szólt még vissza az ajtóból, majd kilépett rajta és becsukta maga mögött.
Sietve felhívtam Lilyt és Dodót, hogy értesítsem őket a változásokról. Velem ellentétben ők nem idegeskedtek azon, hogy vajon időben elkészülünk-e, és ez valamennyire engem is lecsillapított.
Miután sikeresen lenyugtattam a kis lelkem, felhívtam Patricket, hogy egyeztessünk az estével kapcsolatban.
- Szia! – köszöntem lelkesen. – Bocs, hogy csak most jelentkezem, de még Lilyékkel is kellett beszélnem, mert apa előállt ezzel a hülye családi vacsora dologgal és sikerült mindent teljesen összekuszálnia.
- De azért jöttök este, ugye? – kérdezte bizonytalanul.
- Persze! – vágtam rá rögtön. – Csak szerettelek volna áthívni még mielőtt megyünk DC-be – hazudtam. – De így esélytelen, sajnos.
- Nem gond. Megértem, hogy a család az első. – Annyira kedves és megértő volt a hangja, hogy nyomban rám tört a legmélyebb bűntudat a világon. – És mikor indultok el otthonról?
- Hát, nem akarok túl sokáig bíbelődni idehaza, szóval max éjfélre DC-ben leszünk.
- Szuper! Szerintem mi is kábé arra érünk oda.
- Kikkel jössz? – kíváncsiskodtam.
- Haverokkal – nevetett. – Már alig várják, hogy megismerjenek.
- Remélem azért nincsenek túl nagy elvárásaik irányomban – szerénykedtem.
- Hát abból, amiket eddig meséltem nekik rólad, csak azt szűrhették le, hogy egy tünemény vagy – bókolt Patrick. – Szóval elég, ha magadat adod.
- Édes vagy – mosolyogtam. – Majd igyekszem.
- Helyes! Akkor DC-ben találkozunk. Jesszus, csak győzzem kivárni!
- Nem lehet az olyan nehéz – nevettem.
- Azt te csak hiszed – kajánkodott.
Miután érzelmes búcsút vettem Patricktől, leslattyogtam a konyhába megnézni, elkezdte-e már apa a főzést. Azonban, mint később kiderült, ez egy elég rossz ötlet volt. Ugyanis apa rögtön befogott szeletelni, aprítani meg hámozni, gondolván, hogy úgysincs jobb dolgom. Ebből is látszik, hogy ha valaki túl kíváncsi, az jól megjárja… Annyit vagdostam, hogy belefájdult a kezem! Gőzöm sem volt, hová kell ennyi kaja ötünknek, de mindegy.
Mire aztán apa elengedett és hagyta, hogy készülődjek, már hat óra is elmúlt, szóval úgy sprinteltem fel a szobámba, hogy majdnem lezúgtam a lépcsőn és sietve hozzáláttam, hogy kellemesebb kinézetet varázsoljak magamnak. Vettem egy frissítő zuhanyt, aztán valami kényelmes, otthoni göncbe bújtam. Alig készültem el, máris megszólalt a csengő odalent én pedig lóhalálában rohantam ajtót nyitni.
Ma a szokottnál is többet rohangálok…
- Sziasztok! – köszöntem lihegve. – Pia? – kérdeztem suttogva, mire Dó felmutatott egy gyanúsan csörömpölő zacskót. – Fel kéne gyorsan vinni, nehogy apa meglássa.
- Tessék – nyomta a kezembe a többi cuccukkal együtt. – Mi addig lefoglaljuk.
Szóval caplathattam fel újra az emeletre. Piák az ágy mögé, aztán spuri vissza. Mire visszaértem a nappaliba, meglepetten konstatáltam, hogy jócskán növekedett a létszám: Dó, Lily és apa mellett ott volt még Derek, Ryan, James és (sajnos) Sirius is. Így már persze világossá vált, miért kellett a fél délutánt a konyhában töltenem.
- Na, végre itt van az én egyetlen Jessem! – pattant fel Ry, amint meglátott és két cuppanós puszit nyomott az arcomra, aminek példáját néhány másodperc múlva James is követte. Sirius épp elmélyült eszmecserét folytatott Derekkel és úgy tett, mintha ott sem lennék.
- Na, gyerekek, én most elvégzem az utolsó simításokat a vacsorán – kelt fel apa. – Majd szólok, ha jöhettek enni.
- Nem kell segíteni, Mr. Stuart? – kérdezte udvariasan Dodo, de apa csak a fejét rázta és átvonult a konyhába.
- Orbitális buli lesz a mai, igaz? – lelkendezett Ry, miközben helyet szorított nekem maga mellett a kanapén.
- Egyértelmű! – vigyorgott Dó is. – Mindenki ott lesz, aki számít.
- Velünk az élen – kacsintott Derek.
- Nina is jön? – kíváncsiskodtam.
- Persze! És valószínűleg itt is alszik – mondta jelentőségteljes hangon. – Szóval értékelném, ha nem zargatnátok reggel.
- Hülye vagy? Délután négyig fel sem kelek! – nevettem.
- De ugye most véletlenül sem rajtam akarsz aludni? – vigyorgott Ryan.
- Miért? – vontam fel sunyin a szemöldököm. – Talán nem érezted megtiszteltetésnek, hogy velem tölthettél egy éjszakát?
Na, erre aztán Sirius is felkapta a fejét. Ha pillantással ölni lehetne…
- Jesszus! Miről nem meséltél te lány? – nézett rám vigyorogva Dó.
Alattomosan összemosolyogtunk Ryannel és elmeséltük a földön alvásos sztorinkat a többieknek.
- Hm, Ry párna? Jól hangzik! – nevetett kajánul Dodo.
- Ha szeretnéd, kipróbálhatod – emelgette a szemöldökét Ryan. – Csak egy szavadba kerül!
- Biztosan nem! – mondtam tettetett felháborodással. – Ez a párna kizárólag csak az enyém. – Azzal átkaroltam és közelebb bújtam hozzá, mire Sirius feje vészjóslóan vörösödni kezdett, a keze ökölbe szorult és már épp pattant volna fel, hogy elszáguldjon (vagy bemosson egyet Rynak), mikor apa belépett és közölte, hogy a vacsora tálalva van.
Az evés ideje alatt mély csend telepedett a kis társaságunkra, amit én arra használtam fel, hogy próbáltam megfejteni, kinek mi jár a fejében. Derek szokásához híven minden egyéb tényezőt kizárva falta az elé rakott ételt. Ryan, aki az asztal túlsó felén ült, két falat között halkan suttogott a jobbján ülő Dodo fülébe, aki mosolyogva hallgatta. No, csak nem lesz itt valami, kérem szépen?
Apa halk társalgást folytatott mellettem a velem szemben ülő Siriusszal, aki udvariasan válaszolgatott a kérdéseire, közben pedig kedvetlenül turkálta az ételt. Személyes megfigyeléseim alapján állíthatom, hogy egész este egy falatot sem evett.
Az asztalnál ülők közül – rajtam kívül – Lily és James volt a legcsendesebb. Lily mellettem ült, szembe vele pedig James és mindketten alig szóltak pár szót egész vacsora alatt. Néha váltottak egy-egy gyors pillantást, de ennyi.
A vacsora végeztével megköszöntük a kaját, Derekék elvonultak az ő szobájába, mi a lányokkal pedig az enyémbe. Amint becsukódott mögöttünk az ajtó, rögtön letámadtam Lilyt.
- Miért nem szóltatok egymáshoz Jamesszel egy árva kukkot sem?
Erre aztán Dó is kíváncsian kapta fel a fejét, így most már két számon kérő szempár bámulta a megszeppent Lilyt.
- Elmesélted neki a demonás dolgot és felvetetted a színjáték ötletet, igaz? – találgatott Dodo, mire Lil bólintott.
- Na, és mit reagált? – kérdeztem.
- Hát… - Lily időközben elővette a táskájából a cuccait, és míg beszélt, a sminkes táskájával szöszmötölt. – Végül is nem akadt ki, mikor rákérdeztem, eljátszaná-e a barátomat és minimális győzködés után bele is ment a dologba.
- Csak?
- Csak utána jött az a rész, hogy felvilágosítottam a helyzet és a kapcsolatunk pontosságáról.
- Ajjaj – dünnyögte Dó. – Gondolom, nem örült annak, amit hallott.
- Hát, nem… Akkora patáliát csapott, hogy majdnem elsírtam magam.
- Miket mondott? – puhatolóztam óvatosan.
- Olyanokat vágott a fejemhez, hogy ennyi közösen eltöltött idő után igazán többet várt tőlem. Meg, hogy nem is érti, minek teper ennyit, ha úgysincs semmi értelme. Ő komoly kapcsolatot szeretne, és ha én ebben nem vagyok partner, akkor lehet, hogy nem kéne ezt tovább folytatnunk.
Mire az utolsó mondatig jutott, már teljesen könnybe lábadt a szeme szegény lánynak, mi meg Dodóval csak ültünk mellette, mint a befőtt a polcon.
- Biztos nem gondolta komolyan – próbáltam megnyugtatni a sírás szélén álló Lilyt.
- Te nem láttad, milyen képet vágott! Tuti, hogy komolyan gondolta. És igaza is van… - mondta letörten.
- Dehogy! – ellenkeztünk egyszerre Dóval, de Lil leintett minket.
- De igen! Már lassan két hónapja húzom az agyát és még így sem tudom garantálni, hogy valaha is komolyra fordulnak köztünk a dolgok! James ennél jobbat érdemel! El kell őt engednem – csuklott el a hangja.
- Lily! Ilyenre még gondolnod sem szabad! – förmedtem rá a kelleténél kicsit talán hangosabban. – Nézd! Lehet, hogy rosszul látom a dolgokat, de szerintem ez a kapcsolat köztetek már réges-régen komolyra fordult, csak nem mered bevallani magadnak, mert félsz az elkötelezettségtől. De hidd el, nincs mitől tartanod! James szeret téged, vagy legalábbis baromira kedvel, és ahogy én látom, te is fülig bele vagy zúgva. Az egyetlen ok, amiért ezt még magadnak sem mered bevallani az az, hogy megijedtél ettől az erőteljes érzelemtől, de ez teljesen természetes!
Lily félig nyitott szájjal, kerekre tágult szemekkel bámult rám. Néhány másodperces csend után aztán jelentőségteljes pillantást vetettem Dóra, aki rögtön vette is a lapot.
- Teljesen egyetértek – mondta. – Jessnek igaza van, Lily és ezt neked is be kell látnod.
- De én még sose voltam szerelmes…
- Az nem zárja ki azt, hogy most az légy! – mutatott rá Dodo.
- Így igaz – helyeseltem. – És ha ezt sikerül belátnod, nyert ügyed van. Akkor már csak a Jamesnek tett vallomás hiányzik és garantált a boldog kapcsolat.
Lily elgondolkodva bámult ki a fejéből néhány percig, aztán halvány mosolyt villantott ránk.
- Köszi, csajok. Nem is tudom, mi lenne velem nélkületek – hálálkodott, aztán csontropogtató ölelésben részesített minket.
- Nos, ha vége a lelkizésnek, indulhat a móka – vigyorogtam és előhalásztam a piákat az ágy mögül.
Lily hál’ istennek nem feledkezett meg a ruhámról, szóval tisztán és fényesen visszakaptam végre és biztonságba helyeztem egy fogasra a gardróbba – ahol még mindig nem volt időm rendet rakni.
Ahogy telt-múlt az idő, a pia egyre fogyott, a kedvünk egyre jobb lett, és mi is egyre szebbek lettünk. Megcsináltuk egymás sminkjét és haját, aztán lassacskán öltözködni kezdtünk.
- Na, milyen vagyok? – vonult fel előttünk Dó egy nem túl sokat takaró, rózsaszín fürdőruhában.
- Pazar! – vigyorogtam, majd kajánul megjegyeztem: - Ryannek biztosan tetszeni fog.
- Mi van? – nézett rám tágra nyílt szemekkel Dó és Lily is kiejtette a kezéből a púderes pamacsát.
- Miről beszélsz, Jess? – kérdezte összeráncolt homlokkal.
- Ne mondd, hogy te nem vetted észre, hogy elvoltak azok ketten – mutattam Dodóra – az előbb a vacsoránál, meg előtte a nappaliban! „Juj, Ry párna, de jól hangzik” – utánoztam affektálva Dó nemrégen tett megjegyzését, mire az említett jól hátba vágott egy párnával.
- Hülye! – vigyorgott. – Ryan csak haver. És amúgy is, ő inkább érted van oda.
- Persze! – nevettem. – Olyan vagyok neki, mint a húga.
- Ahogy én is – erősködött Dó. – Szóval ne kombinálj, oké?
- Rendben! De ha DC-ben rád nyomul, akkor hadd ne mondjam, hogy én megmondtam!
Dó erre egyszeriben rám vetette magát, és eszeveszett csikizésbe kezdett.
- Vond vissza! – kiabálta, miközben tovább kínzott, én viszont csak a fejemet ráztam és tovább vihogtam.
- Vond vissza! – erősködött és még jobban csikizni kezdett, én meg, mivel már alig kaptam levegőt, kénytelen voltam engedni az erőszaknak.
- Oké, oké! Visszavonom! – nyögtem két röhögő görcs között, mire Dó leállt és elégedetten mosolyogva lekászálódott rólam.
- Őrültek vagytok – rázta a fejét Lily, miközben bement a fürdőbe átöltözni.
Néhány percig csak a matatások halk zaja törte meg a csendet.
- De azért nem ellenkeznél, ha lekapna, ugye? – fordultam vigyorogva Dó felé, mire ő felnevetett és tovább pakolászta a holmiit.
A sok készülődés és fáradság végül meghozta gyümölcsét, így éjfélkor már mind a hárman teljes pompában léptük át DC kapuját, sok közelben ácsorgó fiú pillantását vonva ezzel magunkra. Voltak, akik elismerősen füttyentettek, mások pedig már készültek a tettek mezejére lépni, mikor megláttam Patricket a tömegben, és a lányokat magammal vonszolva elindultam felé.
- Szia! – köszöntem jó hangosan, mire Patrick nyomban felém fordult és vigyorogva végigmért.
- Aszta! Ki ez a szexi csinibaba? – hajolt közelebb és szenvedélyes csókkal viszonozta üdvözlésemet.
Éreztem, hogy már ő sem józan és bennem is több pia volt, mint ami elég, szóval nyomban a nyaka köré fontam a karom és örömmel mentem bele a játékba.
Azonban a sors valamiért hirtelen közbeszólt. Mégpedig Dó személyében.
- Bocsi, a világért sem akarok zavarkolódni – vigyorgott szemtelenül. – De beszélhetnénk egy percet, Jess?
Kábán bólintottam, odasúgtam Patricknek, hogy azonnal visszajövök és követtem Dót a pulthoz.
- Hová lett Lily? – kérdeztem, mikor feltűnt barátnőnk hiánya.
- Az előbb Jamesszel láttam beszélgetni, most már biztos ők is egymást falják. Mit iszunk?
- Dodo, nekem ma itt komoly feladataim vannak, szükségem van a józanságra! – mondtam komolynak szánt arckifejezéssel, de az eddig elfogyasztott alkoholmennyiség nem hagyta, hogy komoly legyek.
- Hát, arról már lecsúsztál – nevetett Dó. – Szóval két tequilát! – kiáltott oda Samnek.
A kettőből aztán négy lett, a négyből nyolc, és így tovább, szóval sok. Mire Dó hajlandó volt visszaengedni Patrickhez, már alig tudtam állni a lábamon. Minden második embernek nekitántorodtam, és képtelen voltam leüvölteni a fejét annak, aki a ruhám alatt matatott. Szinte észre sem vettem, hogy időközben elkezdték ránk lövellni a vizet és a habot. Már térdig ért a víz, mikor leesett, hogy végre itt vagyok egy igazi habpartin! Azon nyomban ugrálni és visítani kezdtem és mivel éppen senki nem volt a közelben, egyedül kezdtem táncolni. Nem kellett sok idő, hogy társaságom akadjon, ugyanis kábé két méteres körzetben hirtelen minden hímnemű velem akart táncolni. Én pedig miért ellenkeztem volna?
Akkori állapotomban nehéz lett volna behatárolni, hogy hány órát töltöttem idegenek között és hány ismeretlennel táncoltam, de elég sok idő telt el, mikor hirtelen valaki ismerős ragadott magához.
- Nagyon eltűntél – suttogta a fülembe Patrick.
Nem válaszoltam, csak belé csimpaszkodtam és sietve megcsókoltam. Hosszú-hosszú percekig álltunk szorosan egymáshoz tapadva, vizesen, mégis felhevült testtel. Aztán egyszer csak Patrick elhúzódott és a fülemhez hajolt.
- Megkeresem a haverjaimat! Muszáj, hogy megismerkedj velük!
Szédelegve bólintottam, ő pedig csókot nyomott a számra és néhány pillanattal később eltűnt a tömegben.
Mivel nem volt kedvem egyedül ácsorogni a táncparkett közepén, és éppen egy nem túl pörgős szám ment, a pult felé vettem az irányt.
- Újabb kör tequiláért jöttél? – kérdezte Sam nevetve.
- Asszem, most inkább vizet innék – mondtam akadozó nyelvvel.
- Vizet iszol buliban? – szólalt meg hirtelen mellettem egy rég nem hallott hang. – Szégyen!
- Semmi közöd hozzá, mit csinálok! – vetettem oda flegmán, már amennyire ez az állapotomból érezhető volt. – Enyelegj inkább a kis barátnőcskéddel! – gúnyolódtam.
- Azt hiszed, nem vettem észre, miben mesterkedsz? – mondta meg sem hallva élcelődésem.
- Gőzöm sincs, miről beszélsz – mondtam kifejezéstelenül.
- Tudom, hogy féltékennyé akarsz tenni – hajolt hirtelen közelebb. – Elég feltűnően csinálod, Jess.
- Szerintem meg túl sokat képzelsz magadról! Minek akarnálak féltékennyé tenni?
- Mert bosszút akarsz állni Kim miatt.
- Na, persze! – nevettem. – Érdekel is engem az a kis ribanc!
- Ne tagadd, hogy féltékeny lettél attól a csóktól, amit adtam neki a ház előtt!
- Féltékeny a halál! – förmedtem rá. – Te voltál az, aki majd’ rátámadott Ryanre, mikor hallottad, hogy együtt aludtunk!
- Igen! – lépett még közelebb. – Igen, borzasztóan dühös lettem rá, mert ő veled lehetett, mikor én nem. Mert őt tüntetted ki a figyelmeddel, nem engem. Ő rá mosolyogtál, vele beszélgettél…
- Ő az egyik legjobb barátom! – szakítottam félbe Siriust.
- Igen, és ezeken a dolgokon túl is tettem magam. De azt, hogy ezzel a Patrick gyerekkel smárolsz, már nem tudom elviselni!
- Á, szóval beismered, hogy féltékeny vagy rá! – vigyorogtam diadalittasan.
- Igen, beismerem – hajolt még közelebb, hogy már éreztem az alkoholos leheletét a számon. – Mert kellesz nekem! – nyögte szinte a számba. – Vágyom rád, és nem bírom nélküled! – Ha akartam sem tudtam volna megszólalni, mert egy hang sem jött ki a torkomon. – Nem akarok csak a barátod lenni, vagy csak a szomszéd srác, vagy akármi más! – duruzsolta a fülembe. – Nem akarok osztozni rajtad más pasikkal, azt akarom, hogy csak az enyém légy! – Mélyen a szemembe nézett és úgy suttogta: - Csak téged akarlak, Jess! – aztán egy fél pillanattal később a szája az enyémen volt, egyik karjával szorosan magához ölelt, a másikkal vizes hajamba túrt én pedig képtelen voltam ellenállni ennek az isteni, szexi, édes pasinak, aki az imént mondhatni szerelmet vallott nekem.
Fél másodpercnyi késlekedés nélkül én is teljesen beleadtam magam a csókba, átöleltem, szorítottam és a világért sem engedtem volna el. Végre ott lehettem ahol lennem kellett: Sirius karjai között. És most már nem fogom többet elbaltázni vele, mert ő is kell nekem!
- Most pedig mondd, mit iszol! – fordult felém mosolyogva jó néhány perc csókcsata után.
Én pedig mondtam, mit iszok, mert egy ilyen alkalmat meg kell ünnepelni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése