Miért hazudsz?
Basszus, mi ez a hatalmas ricsaj? Nem lehetne lenullázni ezt a visító hangot? Széthasad az agyam!
Tapogatózni kezdtem az éjjeliszekrényemen és találtam egy rezgő valamit.
Jé, hisz ez a telefonom! De ki lehet az, aki hajnalok hajnalán zaklatni merészel?
Nagy nehezen kinyitottam a szemem és rápillantottam a kijelzőre. Luke volt az.
- Igen? – szóltam bele álmos hangon.
- Azt ne mondd, hogy még alszol! – Hát ez elég idegesen hangzott.
Vajon miért van ezen ennyire kiakadva, hisz még tök korán lehet. Ezt szóvá is tettem neki, mire mérgesen morogni kezdett és közölte, hogy már elmúlt egy, úgyhogy gyorsan kapjam össze magam és menjek át hozzá, különben ő jön át és ráncigál ki az ágyból. Hát mit ne mondjak, lehetett volna kedvesebb is. De az a helyzet, hogy most sajnos jogosan van felháborodva. Nem elég, hogy nélküle mentem bulizni este, még másnap se jelentkezem. Gondolom aggódott. Lehet, megint attól fél, hogy megcsaltam. Pedig nem! Az a tánc a szomszéd sráccal csak egy tánc volt. Én őt szeretem.
Azért felháborító, hogy ennyire nem bízik bennem. Vagy inkább kiábrándító. Persze az is lehet, hogy nem gondolja, hogy megcsaltam, csak aggódott értem, mert azt hitte, hogy hazafelé elütött egy autó, vagy mit tudom én… Na, jól van, hagyjuk a filozofálgatást, inkább fel kéne kelni.
Mikor felültem az ágyban eléggé megszédültem, de megtartottam magam, és nem estem vissza. Nagy fájások (fejfájások) közepette elbotorkáltam a fürdőig. Gyorsan megmostam az arcom jó hideg vízzel, aztán vetkőzni kezdtem. A langyos víz kicsit felfrissített, és a kellemes illat is jó hatással volt rám. Kicsit már élénkebben mozogtam, kiválasztottam pár göncöt és magamra kapkodtam őket.
Mikor kiléptem a szobámból, Derekbe botlottam. Kómás fejjel araszolt a lépcső irányába. Elég rendesen felönthetett tegnap a garatra, mert ma különösen szarul nézett ki. Mármint másnaposság szempontjából.
- Szia – köszöntem mindenfajta lelkesedés nélkül. Ő csak egy pillantást vetett rám és biccentett. – Elég ramatyul nézel ki, ugye tudod?
- Általában értékelem az őszinteséged, de ez nem az a pillanat.
- Jaj, de morcos itt valaki. Csak nem rosszul sült el az estéd? Talán valamelyik lány nemet mondott neked?
Jó, talán köcsög vagyok, de ez van, ha rosszul kelek fel. Derek persze nem tehet róla, hogy nekem rosszul indult a napom, de valakin csak le kell vezetnem a fölös mérgem. És most ő van kéznél. Mondjuk ebből az igencsak szúrós tekintetből, amivel épp megpróbál megölni arra következtetek, hogy nem igazán értékeli a kitüntetett figyelmet, amit ma reggel kap tőlem.
- Állj le Jess! Most nincs hozzád idegzetem. – Megvontam a vállam és sietve kikerültem, hogy minél előbb megreggelizhessek és elhúzhassak itthonról.
Miért érzem azt, hogy ma különösen elviselhetetlen leszek?
A konyhában első dolgom az volt, hogy megrohamoztam a csapot. Legalább egy liter vizet megittam, mire kezdtem kicsit jobban érezni magam. Aztán betömtem egy darab kiflit és már indultam is Luke-hoz.
A kertajtónál tovább azonban nem jutottam, ugyanis ott összeakadtam a szomszéd sráccal. Érdekes módon rajta egyáltalán nem ütköztek ki a tegnapi ivászat jelei, pedig ő sem fogta vissza magát.
- Szió! – köszönt vigyorogva. – Hogy, s mint?
- Sietek. Derek bent van. De vigyázz vele, elég harapós kedvében van. Na, szia! – Már mentem volna tovább, de elállta az utamat.
- Biztos nem tudsz velünk jönni?
- Most mondtam, hogy sietek! – Nem épp a legjobb napomon szívózik velem. Utálom, ha valaki levakarhatatlan.
- Hát talán majd legközelebb…
- Jess? – Ajaj. Ez Luke! Mit keres ez itt? Nem úgy volt, hogy megvár?
- Szia Luke! Nem kellett volna eljönnöd értem, egyedül is eltalálok hozzátok – morgolódtam. A szomszéd srác érdeklődve méregette a barátomat.
- Mondtam, hogy ha nem csipkeded magad, eléd jövök. – Luke csak most vette észre az újfiút. – Ki a barátod? – kérdezte cseppet sem barátságosan.
- Sirius Black vagyok, az új szomszéd. – Áh! Szóval Sirius. Remek, legalább most már ezt is tudom.
- Én Luke Davenport, Jess barátja. – Az utolsó részt észrevehetően kihangsúlyozta. Vá, meghalok. Mért kell neki is pont ma ilyen idegesítően ragaszkodónak lennie?
Sirius csodálkozva vonta fel a szemöldökét, és akkor már tudtam, hogy ezt nem úszom meg szárazon.
- Tegnap este nem is mondtad, hogy van barátod. – Na, tessék! Most Luke úgy néz rám azokkal a szép, barna szemeivel, mintha meg akarna ölni. De attól tartok, ha valaki ma itt meg fog halni, az Sirius lesz. Hogy lehet ilyen szemét?
- Nem került szóba – vontam vállat és próbáltam a lehető legkönnyedebben viselkedni. – Nos, nekünk mennünk kell – ragadtam karon Luke-ot. – Jó városnézést! – És még kedves is vagyok, pedig ő hogy kicseszett velem! Most mondja valaki, hogy rossz ember vagyok…
Egy percig se gondoltam, hogy ezt veszekedés nélkül megúszom. Hát jól sejtettem. Alig kerültünk hallótávolságon kívülre, Luke rákezdett.
- Tegnap este? Mit csináltál te ezzel a fickóval tegnap? És miért nem mondtad neki, hogy már foglalt vagy? – Szemei csak úgy szikráztak.
- Jaj, ne légy már paranoiás! Nem történt semmi. Ő is ott volt a tegnapi bulin én meg kicsit a szárnyaim alá vettem, hogy ne legyen annyira egyedül. Hiszen most költözött ide!
- Attól még megemlíthetted volna neki, hogy van barátod!
- Mondtam már, hogy nem került szóba. És amúgy sem értem, min vagy így kiakadva. Nem történt semmi.
Morcosan ballagott mellettem, még a kezemet sem fogta meg. Félhangosan dünnyögött, és a házukig nem is szólt hozzám.
- Áh, Jessica! Örülök, hogy látlak!
- Mrs. Davenport! Hogy tetszik lenni? – Luke mamája nagyon édes. Imádja a fiát, és engem is eléggé kedvel. Azt hiszem.
- Jól vagyok, kedvesem. Épp sütni akartam valami apróságot. Majd viszek be nektek, ha elkészül.
- Nem kell anya, majd lejövünk érte. – Luke nem szerette, ha megzavartak minket, míg kettesben voltunk.
- Jól van kisfiam. Akkor majd felkiabálok, ha kész.
Felmentünk Luke szobájába, ő pedig bezárta utánunk az ajtót. Elmosolyodtam és közelebb léptem hozzá. Megcsapott arcszeszének kellemes illata, amit úgy imádok. Megfogtam a kezét és összekulcsoltam az ujjainkat. Bár nem közeledett, nem is húzódott el és ez azért valamennyire bíztató volt. Lábujjhegyre álltam, adtam egy puszit a szájára, majd bűnbánó szemekkel néztem fel rá.
- Nem akartalak megbántani. Ugye nem haragszol rám túlságosan? – Tekintete kissé ellágyult, de továbbra sem szólt. Egy puszi az arcra. – Ugye? – Semmi válasz. Puszi a szájra. – Ugye nem? – Reagálás nuku. Csók a nyakra. – Hm? – Tudtam, hogy ez hatni fog.
Lehajolt hozzám, hogy az arcunk egy szintben legyen. Szája mosolyra húzódott, aztán meg végre megkaptam az oly rég áhított csókomat. És nem csak azt. Felkapott és az ágyhoz cipelt. Játékosan ledobott rá, aztán fölém hajolt.
- Idejét sem tudom, mikor voltunk kettesben utoljára – suttogta a nyakamba.
- Hát úgy nagyjából két napja – kuncogtam.
- Sokkal többnek tűnt – sóhajtott.
Újra megcsókolt, és ezúttal nem állt meg. Miután megszabadultunk ruháinktól, a lehető legélvezetesebb és leghatásosabb módon békülhettünk ki.
*
- Igazán itt aludhatnál ma este. – Egymáshoz bújva feküdtünk és épp az arcomat cirógatta.
- Tudod, hogy apa milyen. Mindent megenged, de ezt nem – sóhajtottam lemondóan.
- Mondhatnád, hogy az egyik barátnődnél alszol.
- Tudja, hogy Lily és Dodo nincsenek a városban. Másnál meg nem igazán szoktam aludni.
- De amikor én alszom nálatok, mindig korán le kell lépnem, nehogy apád észrevegyen. Akarok végre egy olyan reggelt, mikor ágyba hozhatom neked a reggelit, együtt zuhanyozhatunk meg ilyenek.
Hogy lehet valaki ennyire édes?
- Hát… Talán meg tudom oldani. – Nem tehetek róla. Nem lehet ellenállni neki.
- Remélem – mondta, majd megcsókolt. Hm. Finom. A keze megint vándorútra indult. Tudtam, hogy ha most nem állítom le, nem szabadulok még egy jó darabig. Pedig haza kéne mennem kitakarítani, hogy apa elengedjen este. Éjjel úgyis rengeteg időnk lesz egymásra. Szóval nehezen bár, de elhúzódtam tőle.
- Majd este – suttogtam a fülébe és a nyakába csókoltam.
- Ugye tudod, hogy a tűzzel játszol? – kérdezte pajkosan. Persze, tisztában voltam vele, hogy a nyaka a gyenge pontja, és ezt sokszor ki is használtam. Ma már ugyebár másodszor. – Nem akarom, hogy elmenj.
- Pedig muszáj lesz. – Vérzik a szívem, hogy itt kell hagynom, de nem tehetek mást. – Ha egész nap nem vagyok otthon, apa tuti nem enged el este.
- Hát mégis megkérdezed? – nézett rám döbbenten.
Tudom, én voltam az, aki nem akarta, hogy apa tudomást szerezzen róla, hogy mi ketten már tényleg olyan komolyan együtt vagyunk, hogy odaadtam magam neki. De most eljött az ideje, hogy megtudja. Mert már én is unom a ki-be szökéseket.
- Mondjuk úgy, hogy inkább közlöm vele, mi a szitu.
- És ha megtiltja, hogy elgyere?
- Akkor még mindig ott van a szökés – vontam vállat, mire elmosolyodott.
- Hát jó. De azért még hívj fel, hogy mikor jössz, és ha akarod, szívesen eléd megyek.
- Oké!
Gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat, adtam neki egy búcsúcsókot, ami miatt majdnem ott ragadtam, de aztán nagy nehezen sikerült elszakadnunk egymástól. Odalent Luke mamája a kezembe nyomott egy halom sütit, hogy vigyem haza, én pedig nem ellenkeztem. Imádtam a főzőtudományát.
Mikor hazaértem, nem volt otthon senki. Derek biztos Siriusszal van, apa meg… Hát azt nem tudom, ő merre lehet. Hiszen ma szombat van. Elvileg nem dolgozik. Talán horgászik. Vagy bevásárolni ment. Vaaaagy… Nem tom. Mindegy, találgatások helyett inkább neki kéne látnom a munkához.
A szobámban kezdtem. Elpakoltam a szanaszét hagyott ruháimat, beágyaztam, rendet raktam a fürdőben a cuccaim között, majd elindultam szobáról szobára összeszedni a szennyest. Beindítottam a mosógépet, aztán elmosogattam odalent; felmostam a konyhát és az előszobát; felporszívóztam a szobámban, Derek szobájában, apa szobájában, a nappaliban és az étkezőben. Még a virágokat is megöntöztem.
Mikor végre végeztem mindennel, nyílt az ajtó és Derek lépett be Siriusszal az oldalán.
- Cipőt le! – kiáltottam rájuk rögtön. Na, nehogy már összejárkálják a több órás munkám színterét! – Most mostam fel.
- De házias lett valaki hirtelen – morgolódott Derek. Ezek szerint még nem felejtette el a reggeli beszólásomat. Megszabadultak a csukáiktól és ledobták magukat egy-egy konyhaszékre. Derek körbenézett és elismerően füttyentett. – Nem semmi rend van itt. Ezt mind te csináltad?
- Nem, időközben berepült egy jó tündér és segített – gúnyolódtam, mire Sirius elmosolyodott. – Persze, hogy én csináltam!
- Rád jött a takaríthatnék, vagy mi? – vonta fel kétkedőn a szemöldökét Derek.
- Mondhatjuk…
- Valamit akarsz – méregetett gyanakodva. – Apától akarsz valamit és puhításként csináltad az egészet, ne is tagadd! – Vállat vontam.
- És ha így van?
- Mit akarsz kérni tőle? – kérdezte kíváncsian.
- Nem mindegy?
- Nem. Apa egy csomó mindenben engedékeny, de te most valami olyat szeretnél, amit tudod, hogy nem fog megengedni. Különben miért nyaltad volna fel az egész lakást? – Lebuktam.
- Luke-nál akarok aludni – adtam meg végül magam. Derek elhúzta a száját, Sirius pedig egyre kíváncsibban figyelte a beszélgetésünket.
- Merész kívánság. Kizárt, hogy elenged.
- Ugyan már! Hisz már mióta együtt vagyunk! Apa se gondolhatja komolyan, hogy még nem… - Hupsz. Ezt nem most kéne. Nem fogok az új szomszéd srác előtt a szexuális életemről beszélni!
Derek persze nem csinált ebből akkora ügyet.
- Szerintem ő is tisztában van vele, hogy már lefeküdtél Luke-kal – mondta könnyedén. Na, kösz… - De ettől függetlenül nem fog elengedni, mert az olyan lenne, mintha azt mondaná: Itt a lányom, tedd magadévá! – Sirius felnevetett és Derek is elvigyorodott saját megjegyzésén. Olyan csúnyán néztem rájuk, amennyire csak tudtam. Persze ettől még jobban nevettek, szóval fogtam magam, méltóságteljesen felvonultam a szobámba és jó hangosan becsaptam magam mögött az ajtót. Idióták…
Az nem lehet, hogy apa ne engedjen el! Vagy ha mégis, akkor kiszökök. Csak az a baj, hogy tudja, milyen vagyok. És ha elkérezkedek, de nem enged, akkor már számítani fog rá, hogy más módon próbálok kijutni. És az a más mód jelen esetben ugyebár az ajtó, vagy az ablak. Az ablak pedig őszintén szólva nem a legkecsegtetőbb megoldás, szóval marad az ajtó. De akkor tuti őrt fog ülni a konyhán, vagy a nappaliban éjszakázik, megnehezítve ezáltal az amúgy sem könnyű feladatomat. Na, jó. Ezzel ráérek akkor foglalkozni, ha tényleg nem enged el.
Nagyjából átgondoltam, mit fogok mondani apának, de még így is görcsben volt a gyomrom, mikor hallottam, hogy hazaért. Abbahagytam az olvasást, amivel addig próbáltam elütni az időt, és egy mély levegővétel után elindultam a konyhába.
- Szia, apa – köszöntem, miközben próbáltam mosolyogni és a lehető legtermészetesebben viselkedni.
- Jess! Ezt te csináltad? – mutatott körbe, gondolom a rendre célozva. Bólintottam. – Jaj, kislányom, köszönöm. Azt hittem, nekem kell majd kitakarítani a hétvégén, de így legalább lesz egy kis időm pihenni. – Tényleg nagyon hálásnak tűnt. Akkor talán beválik a tervem. – És milyen volt a tegnapi buli? – kérdezte, miközben a vacsorán kezdett ügyködni.
- Jó volt. Ryan nagyon örült, hogy elmentünk. Meg a szomszéd srác is ott volt, vele is megismerkedtem kicsit. És egész jó fej. – Leszámítva persze a reggeli megnyilvánulását.
- Igen, Derek is mondta, hogy összebarátkozott vele. Egyik nap áthívhatnánk vacsorára, nem? Gondolom nem sok főtt ételt eszik… Hisz, nincs, aki főzzön rá.
- Igen, biztos jól esne neki.
- És ma estére mit tervezel? Megint mentek DC-be?
Helyben vagyunk…
- Nem. Ma este Luke-kal találkozom.
- Jól van, de ne maradj el sokáig, rendben?
- Az a helyzet apu, hogy ma nála szeretnék aludni. – Hát kimondtam. Jesszus! Most mi lesz?
Apa egy pillanatra megmerevedett, aztán hátranézett, egyenesen rám. Én álltam a tekintetét, ő pedig tovább méregetett.
- Tudod, hogy mi a véleményem erről Jess – mondta végül.
- Igen apa, de már nyolc hónapja járok vele. Igazán tehetnél némi engedményt ezen a téren. Tudod, hogy vigyázok magamra. – És arra, hogy ne legyen unokád, tettem hozzá magamban.
- Hát, nem is tudom. – Nocsak? Tán tényleg sikerülhet? Más esetben már rég nemet mondott volna.
- Kérlek! – Boci szemekkel néztem rá, hátha ez megenyhíti. – Nem fogok egyedül mászkálni a sötétben, Luke elém jön. – Nem mintha sötét lenne, még tök kora van.
- És Mr. és Mrs. Davenportnak sincs ez ellen semmi kifogásuk?
- Nincs – vágtam rá rögtön. Kérlek, kérlek, kérlek, kérlek, szuggeráltam csendesen.
Visszafordult a tűzhelyhez és néhány percig szótlanul kevergette a szószt.
- Nos? – kérdeztem, mikor már nem bírtam elviselni ezt a tudatlan helyzetet.
- Végül is… Miért ne.
- Vííííííííííí! Köszi, apu! – Odaugrottam hozzá és a nyakába vetettem magam. – Köszi, köszi, köszi, köszi!
- Jól van, kislányom. Elég lesz – mondta mosolyogva, mire eleresztettem, de továbbra is hálás tekintettel meredtem rá. – De azért vacsorára még maradsz, ugye? – kérdezte reménykedve. – Spagetti lesz.
- Persze! Ki nem hagynám! – Még egy utolsó boldog vigyort villantottam rá, majd felrohantam a szobámba és felhívtam Luke-ot, hogy elújságoljam neki a nagy hírt.
Örült, mint majom a farkának. Azt mondta, nyolcra értem jön, talán addigra a vacsorának is vége lesz.
Fú, tiszta boldog voltam. Még Derek piszkálódásai sem rontották el a kedvem. Türelmetlenül vártam, hogy végre mehessek az én egyetlen szerelmemhez.
Ez kicsit nyálas lett. De ez van.
Szóval, mikor már mindenki végzett, elköszöntem apától és kiléptem a kertbe. Igazából még nem is volt sötét, hisz csak háromnegyed nyolc volt. Viszont nem akartam egyedül elindulni, gondoltam megvárom Luke-ot, úgyhogy leültem az útpadkára a házunk előtt. Hátul megtámasztottam magam a kezemmel, és az eget kémleltem. Régen sokszor játszottuk a lányokkal, hogy a felhőkbe különböző alakokat, meg formákat képzeltünk. Hát én most újra bevezettem ezt a játékot. Egész jól el is voltam, mindaddig, amíg valamiféle kivehetetlen dolog el nem takarta előlem az eget. Miután jobban szemügyre vettem a valamit, rájöttem, hogy az egy nagyban vigyorgó Sirius.
- Jó estét – köszönt kedvesen.
- Ugye tudod, hogy elrontottad a szórakozásom? – förmedtem rá. Még nem felejtettem el a reggeli kis incidenst.
- Látom, ma igazán rossz kedvedben vagy – jegyezte meg, de még mindig mosolygott. Ennek ennyire levakarhatatlan a mosolya? Idegesítő…
- Hála neked és a kedves bátyámnak, akik elrontjátok a napomat.
- Mikor rontottam én el a napodat? – vonta fel a szemöldökét.
- Hát, nem is tudom… - Egy pillanatig úgy tettem, mintha valamin nagyon gondolkodnék. – Talán a reggeli kis megjegyzéseddel, mi szerint nem szóltam, hogy van barátom!
- De hát tényleg nem mondtad – vont vállat.
- És ezt muszáj volt Luke-kal is közölnöd? Totál ki volt akadva.
- Bocs. Nem gondoltam, hogy ennyire féltékeny típus. – Köpni, nyelni nem tudtam. Hát ő csak ne gondolkozzon az én barátomról! – De gondolom azóta kibékültetek már. Különben nem akarnál nála aludni.
- Ugye tudod, hogy ezekhez a dolgokhoz semmi közöd? – csattantam fel, mire vállat vont.
- Szeretek jól tájékozott lenni. – Méltatlankodva felhorkantottam, de ő nem zavartatta magát. – Szóval, apud elengedett?
Hihetetlen pofátlan! Hogy lehet valaki ennyire kíváncsi?
- Igen, ha annyira tudni akarod, elengedett. Épp Luke-ot várom, szóval nagy szívességet tennél, ha elhúznál.
- Hát, akkor szép estét – kacsintott, majd elindult a háza felé.
Ekkor egy sárga taxi kanyarodott az utcába és állt meg pont Sirius háza előtt. Egy szőke cicababa szállt ki a kocsiból, visítva Sirius nyakába vetette magát és gusztustalan nyálcserébe kezdtek. Fúj! Nem lehetne ezt a házban? Esküszöm már azt hittem, ott helyben a füvön kezdenek akciózni. Szerencsére azonban a szomszéd srác észbe kapott, ölbe vette a szőkeséget és becipelte a házba. Még épp időben, ugyanis ha tovább kellett volna néznem a dolgot, tuti kidobom a taccsot.
Néhány perccel később megjelent Luke, kézen ragadott és elindultunk feléjük. Kiderült, hogy holnap be kell mennie dolgozni, úgyhogy nem tudunk találkozni. Egész úton a főnökét szidta, hogy milyen szemét, aljas egy alak, hogy még vasárnapra is berendeli, pedig az hétvége. Én csak hallgattam és magamban búslakodtam, hogy megint csak két nap múlva láthatom újra.
- Olyan rossz, hogy egyedül hagylak – mondta, mikor már a szobájában feküdtünk az ágyon. – Mikor jönnek haza a lányok? Ha itt lennének, legalább lenne valami társaságod.
- Mióta elmentek még nem is beszéltem velük – vontam vállat. – De most már tényleg hazajöhetnének végre.
Beraktunk egy filmet és egymáshoz bújva nézni kezdtük. Már az első tíz perc után rájöttem, hogy halál unalmas az egész, szóval megpróbáltam kicsit átszervezni a programot. Simogatni kezdtem Luke mellkasát először csak a pólón keresztül, majd alatta. Aztán puszilgatni kezdtem az arcát, meg a nyakát, mire vágyakozva felsóhajtott. A hátamat simogatta, miközben a melltartómat próbálta kikapcsolni. Vérbeli profi módjára már második próbálkozás után sikerült megszabadítania a zavaró fehérneműtől. Aztán szépen sorjában megszabadítottuk egymást a ruháktól és folytattuk ott, ahol délután abbahagytuk. Hát ebből a filmből se láttunk sokat…
*
Az ágyban való reggeli és a közös zuhany sajnos elmaradt, merthogy ugye Luke-nak mennie kellett dolgozni. Ettől függetlenül az éjszaka fantasztikus volt, mosolyogva baktattam hát hazafelé. Bár Luke megígérte, hogy amint végez, felhív, nekem már most hiányzott. Magamban elhatároztam, hogy kicsit később lemegyek a strandra és meglátogatom munka közben.
Ja, még nem is mondtam, hogy a strandon dolgozik? Igen, vízi mentő féle. Érthető okok miatt nem repesek az örömtől, mikor dolgoznia kell. Mi van, ha valami kétségbeesetten kapálózó fuldokló lenyomja a víz alá és meghal? Tudom, hogy erős és nehéz lenne leküzdeni, de ha begörcsöl a lába, akkor mi van? Talán kicsit túlreagálom a dolgot, de jogom van aggódni!
Otthon úgy tűnt, a ház mindkét férfi tagja még nagyban alszik. Komótosan megreggeliztem, aztán vettem egy lazító fürdőt. Vagyis lazító lett volna, ha Derek nem kezd el dörömbölni a fürdőm ajtaján. Én meg még azt hittem, alszik…
- Mi van? – kiabáltam ki igen kedvesen.
- Jess, gyere ki!
- Dehogy megyek! – háborodtam fel. – Épp meditálok! – mondtam, és ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetést.
Hát Derek nem így gondolta. Addig ütötte az ajtót, míg el nem futott a méreg. Kiszálltam a kádból, magamra tekertem a törülközőmet és nagy lendülettel kitártam az ajtót.
- Megvesztél? Mi bajod van?
- Segítened kell! – mondta fájdalmas arckifejezéssel.
- Mondd, te teljesen hülyének nézel? Azt hiszed, segítek neked, azok után, hogy így kirángattál a fürdőből? – Úgy tűnt meg se hallotta, amit mondtam.
- Találkozóm van Ninával. De elfelejtettem, hogy az ma van és közben megígértem Siriusnak, hogy leviszem a partra.
- És nekem ehhez mi közöm? Mondd meg Siriusnak, hogy majd holnap lementek.
- De már úgy beleélte magát, és nem akarom lelombozni. – Ó, hogy oda ne rohanjak! Nem akar belegázolni a kis lelkébe, de édes…
- Még mindig nem értem, én hogy jövök a képbe.
- Levihetnéd helyettem Siriust és szórakoztathatnád kicsit.
- Na, azt már nem!
- Kérlek Jess, rajtunk kívül senkit nem ismer.
- Mit kapok cserébe? – Ha már egyszer elveszi egy teljes napomat, legalább fizesse meg. Persze nem szó szerint, de valahogy.
- Hát… - Úgy láttam, kicsit elbizonytalanodott. – Mit szeretnél? – Elgondolkodtam.
- Most így konkrétan semmit – mondtam végül, mire megkönnyebbülten sóhajtott. Ördögi vigyort fel! – De egyszer még bevasalom rajtad. Szóval jössz nekem egyel. – Néhány pillanatig mérlegelte a dolgokat, aztán vonakodva bólintott.
- Oké. Akkor, köszi, és szép napot – vigyorgott, majd elrohant készülődni a randijára.
Na, álljunk csak meg egy percre! Randi? Semmi „este megvolt, aztán mehet”? Ez érdekes. Majd el ne felejtsek részletes beszámolót kérni tőle később, hogy mi ez a hirtelen változás.
Miután felöltöztem összepakoltam a strandcuccomat, felraktam a napszemcsimet és lementem a földszintre. Legnagyobb meglepetésemre Sirius már a konyhaasztalnál ült és rám várt.
- Szia – köszönt mosolyogva, mikor meglátott. Na, már megint ez a mosoly… - Hallom rád lettem sózva.
- Valahogy úgy. De végül is mindegy, úgyis le akartam menni a strandra. Van nálad fürdőgatya, vagy ilyesmi? – kérdeztem, miután végignéztem rajta és láttam, hogy nincs nála táska. Mondjuk a fiúknál amúgy sem szokott lenni.
- Ez fürdőgatya – mutatott a térdig érő nadrágjára.
- Ja, jó. Akkor menjünk.
- És mit fogunk csinálni a parton? – kérdezte, mikor már az út szélén baktattunk.
- Hát nekem van egy kis dolgom. De utána megmutatom, milyen az élet itt Poole-ban – vigyorogtam rá.
- Szuper – csillant fel a szeme. – És mi dolgod van?
- Luke a strandon dolgozik és meg akarom lepni.
- Értem. Akkor majd megvárlak valahol, míg elintézed. – Értetlenkedve vontam fel a szemöldököm. – Úgy érzem, nem komál az a srác. És nem akarnám, hogy megint miattam vesszetek össze. – Kedves tőle, hogy gondolt erre. Nekem eszembe sem jutott.
- Majd mutatok egy jó kis fagyizót. Ott megvárhatsz. Isteni fagyi kelyheik vannak.
- Megegyeztünk!
Szóval, mikor leértünk a partra, megmutattam neki Joe bácsi fagyizóját, én meg elindultam megkeresni Luke-ot. Először ahhoz az emelvényhez mentem, amin ülni szokott, de ott nem volt. Valami ismeretlen fickó ült a helyén és furcsán nézett rám, mikor megkérdeztem, Luke merre van.
- Luke Davenport? – értetlenkedett.
- Igen – mondtam türelmetlenül. – Itt dolgozik, nem?
- Igen, de ma szabadnapja van.
MI?
- Nem hívta be tegnap a főnök?
- Nem. Különben itt lenne – gúnyolódott.
Megtörten caplattam vissza a szomszéd sráchoz. Ha nem kellett bejönnie, akkor miért mondta, hogy dolgozik? És legfőképp, ha nincs itt, akkor hol van?
- Gyors voltál – mondta Sirius, mikor lehuppantam mellé. Egy hatalmas banán split volt előtte az asztalon. Hm. A kedvencem. – Kérsz? – kérdezte, mikor feltűnt neki, mennyire szemezek a fagyijával. Elém tolta az érintetlen kelyhet, aztán intett a pincérnek, hogy kér még egyet. – Egyél, mert elolvad!
Némán kanalaztam, miközben az eszem teljesen máshol járt. Mit titkolhat előlem Luke? Valami oka biztos volt annak, hogy munkára hivatkozva lerázott. De mi? Talán nem akar velem lenni? De hát este még semmi baja nem volt! És most mit csináljak? Vonjam kérdőre? Vagy ne is szóljak neki, hogy itt jártam és várjam meg, tovább hazudik-e?
- Jess? Figyelsz? – Sirius a kezét húzogatta az arcom előtt. Ezek szerint eléggé elmerültem a gondolataimban.
- Bocs, kicsit elbambultam.
- Azt kérdeztem, hogyhogy ilyen hamar visszaértél? Azt hittem legalább fél óráig elleszel a barátoddal.
- Ööö… Elfelejtettem, hogy ma nincs kint – vontam vállat.
- Aha, értem. – Kicsit gyanakvó képet vágott, de aztán megint elmosolyodott. – Szóval, mit fogunk csinálni?
- Nem tom… Úszhatunk. – Tudom, nem a legjobb terv, de most valahogy mindentől elment a kedvem.
- Ne csináld már! Abban nincs semmi izgi.
- Jól van. Akkor… - Kicsit jobban megmozgattam az agytekervényeimet, hogy kitaláljak valami extrémebb dolgot. – Tudsz vízisízni? – kérdeztem vigyorogva.
- Hát még sosem próbáltam.
- Eddig. De majd most…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése