Hotel Room Service
Másnap reggel arra ébredtem, hogy melegem van. A nap pont a mi sátrunkra tűzött és a sötét vászon annyira magába szívta a meleget, hogy tiszta szauna lett, már folyt rólam a víz. Amint a hátamra fordultam és kinyitottam a szemem, megállapíthattam, hogy egyedül vagyok. Néhány percig még feküdtem a gondolataimba merülve, aztán már tényleg annyira nagy hőség volt odabent, hogy muszáj volt kimásznom onnan.
Kilépve a sátorból, vagyis inkább kibukfencezve rajta, Sirius volt az első dolog, amit megláttam. Hirtelen zavarni kezdett, hogy milyen kócos lehet a hajam, hogy milyen förtelmesen izzadok, és hogy tegnap este nem mostam fogat.
- Jó reggelt – köszöntem motyogva, miközben a kezemmel próbáltam lelapítani kissé zilált hajkoronámat.
Sirius válaszul lustán rám pislantott, biccentett, aztán visszafordult a kocsihoz, aminél előtte matatott és folytatta a ténykedését.
- Khm – köszörültem meg a torkom esetlenül. – A többiek merre vannak?
- Elmentek megmosdani – mondta Sirius rám se nézve.
- Hova? – értetlenkedtem.
- Ahhoz a patakhoz, ide nem messze.
- És te miért nem mentél velük? – kérdeztem bátortalanul.
- Valakinek itt kellett maradnia veled – vont vállat. – Mégse hagyhattunk itt egyedül.
- Értem – motyogtam elégedetlenül a kérdésemre kapott válasz miatt.
Sirius a továbbiakban úgy döntött, nem szól hozzám, helyette a kocsijuk körül sertepertélt és nagy erőkkel kutatott valami után. Legalábbis én azt vettem le abból, ahogy viselkedett. Nekem viszont egyáltalán nem tetszett ez a némasági állapot. Most tényleg ennyire nehezére esik várni egy kicsit, míg eldöntöm, mit akarok? És egész idő alatt ilyen mufurc lesz velem? Nem szeretem ezt az undok Siriust.
- Most direkt vagy ilyen ellenségeskedő velem? – szegeztem neki a kérdést, mikor már kezdett betelni a pohár.
- Miért? Csak neked lehetnek hangulatingadozásaid? – vágott vissza, miközben a kesztyűtartóban kotorászott.
- Kikérem magamnak! – háborodtam fel. – Nekem nincsenek hangulatingadozásaim!
- Akkor megmondanád, mégis mit jelent nálad az, hogy egyik pillanatban időt kérsz, hogy gondolkozhass, aztán megcsókolsz, és szinte ledöntesz a lábamról? Most meg azon vagy fennakadva, hogy nem ugrállak körbe…
- Azért csókoltalak meg, hogy lenyugtassalak! – csattantam fel. – És nem várom el, hogy körülugrálj, mindössze annyit, hogy normálisan viselkedj velem! Például rám nézz, mikor hozzád beszélek!
Türelmetlenül morogva rám pillantott.
- Most jó? – gúnyolódott.
- Nincs szükség a szarkazmusodra – fintorogtam. – Csak annyit szeretnék, hogy próbáld megérteni a helyzetemet.
- Te próbáltad már magad az én helyembe képzelni? – kérdezte élesen. – Mert egyfolytában azon lovagolsz, hogy én képtelen vagyok együtt érezni veled, de azt még egyszer sem mondtad, hogy „jaj, Sirius tudom milyen szar neked, amiért a lány, akibe teljesen bele vagy esve állandóan lepattint és képtelenség kiigazodni rajta”! Ugyanis ÉN így érzem magam! – fejezte be indulatosan.
- Tudom, hogy neked sem lehet könnyű. De ami tegnap történt…
- Jess! Hát felébredtél végre? – hallottam meg a hátam mögül Lily hangját. – Azt hittük, egész nap durmolni fogsz!
- Jó reggelt – erőltettem mosolyt az arcomra.
- Fú, nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogok aludni, de mégis! – csatlakozott Dó, aki mögött Remus és James is feltűnt lassacskán. – Neked hogy telt az éjszakád, Jess?
- Hát, elég mélyen aludtam – mondtam pirulva, leszegett fejjel.
- Áhhh – csapta be Sirius dühösen a kocsi ajtaját, aztán vádló pillantást vetett rám és elvágtatott.
- Hát ennek meg mi baja van? – nézett rám gyanakvóan Lily.
- Biztos fáj a háta a földön alvástól – tettettem tudatlanságot. – De majd elmúlik. Én viszont zuhanyozni akarok – nyafogtam, terelve a témát.
- Hát, zuhannyal nem tudok szolgálni, de a folyóban van víz – veregette meg a vállam Lily.
- És a reggeli mi lesz? – kérdezte Dodo.
- Hát ezen a problémán még nem is gondolkodtam – vallotta be Lily. – De kíváncsian várom a javaslatokat.
- Én annyit tudok, hogy nem bírnám ki, ha meg kéne várnom a tűzön sült cuccokat – mondta Dó. – Nekem valami kész kaja kell!
- Na, jó. Ti találjátok ki, mit eszünk, én addig megmosakszom picit – jelentettem be, aztán a folyó felé indultam.
Először eszembe sem jutott, hogy a kis kirohanása után Sirius is a folyóhoz megy, csak mikor megláttam azon a sziklán ülni, ahol tegnap este még én kerestem menedéket előle, akkor döbbentem rá, hogy mivel ma még ő sem jutott frissítő vízhez (tekintve, hogy rám ügyelt), logikus, hogy az első útja ide vezetett. Nem mentem túl közel, megtartva a tisztes távolságot kezdtem figyelni azt a tökéletes, a kezdetleges borostától még az eddiginél is jóképűbb és szexibb arcot, aminek szépségét most a bánat és komorság árnyékolta be. Ahogy elnéztem ezt a kedvetlenül ücsörgő Siriust, be kellett ismernem magamnak, hogy teljesen igaza volt: valóban túl sokat foglalkoztam a saját, és túl keveset az ő érzéseivel. Íme, egy újabb jele annak, hogy milyen önző is tud lenni Jessica Stuart!
Már épp indultam volna, hogy bocsánatot kérjek tőle amiért újfent megbántottam, amikor hirtelen James tűnt fel a semmiből és Sirius mellé lépett. Megelőzendő, hogy valamelyikük is észrevegyen, sietve beugrottam egy szélesebb fa mögé és csendben hallgattam a két fiú párbeszédét.
- Minden rendben, haver? – kérdezte James, miközben helyet foglalt Sirius mellett.
- Nem, semmi sincs rendben! – Sirius a tenyerébe temette az arcát és mélyet sóhajtott. – Egyszerűen nem bírom már ezt az egész huzavonát Jess-szel. Néha olyan pozitív jeleket küld, hogy már komolyan kezdem azt hinni, minden sínen van, de aztán mindig sikerül erre rácáfolnia! Pedig én annyira igyekszem! Csak már kezdem unni, hogy a próbálkozásaim teljesen sikertelenek.
- Egy dolgot árulj el nekem! – hallottam James komoly hangját. - Szereted Jesst?
Ha nem lett volna ott előttem az a fa, tuti összeestem volna erre a kérdésre, de így szerencsére még időben meg tudtam kapaszkodni. Kicsit kijjebb léptem a takarásból, hogy lássam Sirius reakcióját: felkapta a fejét és úgy nézett Jamesre, mint valami bolondra.
- Persze, hogy szeretem! – mondta felháborodottan. – Máskülönben már rég hagytam volna az egészet a fenébe!
- Jó, jó, nem kell mindjárt leszedni a fejem – védekezett James. – Csak azt hittem, hogy talán azért ragaszkodsz ennyire hozzá, mert nem kaphatod meg.
- Hát, rosszul hitted – morogta Sirius.
- De ha szereted, akkor nem szabad elengedned! Harcolj érte!
- Szerinted mit csináltam egész eddig? – jött ki a béketűrésből. – Minden erőmmel azon voltam, hogy a közelébe férkőzzek, de amint tettem felé egy lépést, ő kettőt hátrált. Egyszerűen nem hagyja, hogy szeressem – mondta elkeseredetten. – És már ötletem sincs, mit tehetnék még…
- Szerintem mondd el neki.
- Mégis mit? – nézett értetlenül Sirius.
- Hát, hogy szereted – forgatta a szemét James. – Vagy már megtetted?
- Nem is tudom – ráncolta a szemöldökét gondolkodva. – Konkrétan talán még nem mondtam ki, de biztos utaltam rá.
- Hát, akkor épp itt az ideje, hogy elé állj szépen és a szemébe mondd: Jess, szeretlek.
- Na, persze – pufogott. – Már csak az hiányzik, hogy azt mondja: kedves tőled, de én nem ezt érzem. Végső késdöfés a szívembe… Remekül hangzik – ironizált.
- Ne légy már ilyen negatív! – dörrent rá James. – Ezzel semmit nem érsz el.
- Kezdem azt érezni, hogy mással se nagyon…
Az a csalódottság és végső elkeseredés, amit a hangjából kihallottam teljesen megrázott. Nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly a helyzet. Persze gondoltam, hogy fontos vagyok neki, de nyíltan és világosan most mondta ki először, hogy szeret. Meg kell hagyni, elég sokkoló volt, ellenére annak, hogy tulajdonképpen nem nekem mondta. Ez most mindent megváltoztat, az én döntésemet pedig egy az egyben szabotálja. Ezek után már hogyan mondhatnék neki nemet? Ha megteszem, egy életre összetöröm a kis szívét. Nem mintha eddig annyira hajlottam volna a felé, hogy ellenálljak neki, elvégre én is szeretem! Vagyis nem! Csak nagyon kedvelem… Vagy? Elképzelhető, hogy amit érzek az már szerelem? Talán…
Szóval így állunk. Ő szeret, én (feltehetőleg) ugyanígy érzek iránta, ergo épp itt az ideje, hogy egymáséi legyünk. Csakhogy… Nem akarok egy újabb csalódást. Mi van akkor, ha Sirius igazából nem is szerelmes belém, csak azt hiszi? És mikor már együtt leszünk, egyszer csak rádöbben, hogy nem én vagyok az a lány, aki neki kell és elhagy? Nem akarnám ezt újra megélni, elég volt egyszer, köszönöm szépen.
Miközben én számba vettem magamban a lehetőségeimet, Sirius és James felálltak és elindultak vissza a többiekhez. Mikor már látó- és hallótávolságon kívül voltak, kiléptem a rejtekhelyemül szolgáló fa mögül és elfoglaltam Sirius helyét a sziklámon.
Nem akartam gondolkodni, csak egyszerűen újra egy problémáktól mentes, átlagos tini lány lenni! Visszagondoltam, mennyire könnyű volt az életem, mikor még Luke-kal jártam. Semmi dráma, semmi bonyodalom, csak őszinte szerelem. Legalábbis eleinte még ezt hittem. Őszintén, ha választanom kéne a Luke-kal való békés, és a Siriusszal való komplikált kapcsolatom közül, nem is tudom, melyiket választanám.
Megunva az céltalan agyalást, gondoltam egyet és a folyóba vetettem magam. Nem kell megijedni, nem öngyilkossági szándék vezérelt, csak egy kicsit le akartam mosni magamról az elmúlt nap koszát.
Viszont arra nem igazán gondoltam, hogy ha totál vizesen kikecmergek onnan, mit fogok magamra venni – a piszkos ruháimat már korábban levetkőztem és tisztát valahogy elfelejtettem magammal hozni. Szóval ott álltam egy szál bugyiban és melltartóban és átkoztam magam, amiért ez előbb nem jutott eszembe.
Felkapkodtam a gönceimet, és úgy ahogy voltam, fehérneműben megindultam a sátrak felé. Reméltem, hogy nem futok össze senkivel és sikerül észrevétlenül bemásznom a kis lakhelyünkre, bár nem sok reményt fűztem hozzá, hogy ez meg is valósul.
Félelmem, miszerint az egész bagázs a tűzrakó hely körül fog ücsörögni beigazolódott, mikor már elég közel értem a táborunkhoz és megbújva egy fa mögött körbekémleltem kicsit. Mivel a sátrak bejárata az épp nagyban beszélgető társaság felé nyílt, képtelenség lett volna feltűnés nélkül beslisszolnom. Szóval nagy ívben megkerültem az egész területet, hogy a kocsikhoz férkőzzek. Szerencsémre pont nyitva volt Lily autója, így hát sietve bemásztam és imádkoztam, hogy találjak legalább valami pokrócot, amibe belebugyolálhatom magam, míg beviharzok felöltözni.
Épp a hátsó ülésről hajoltam át a csomagtartóba, mikor valaki megkocogtatta az ablakot. Esküszöm, alig mertem odanézni. Ez az egész helyzet annyira megalázó volt: fél testtel a csomagtartóba süllyedve, égbe meredő fenékkel, fehérneműben, csurom vizesen egy autó hátsó ülésén… Nem a legkellemesebb, ha valakire így találnak rá. Aztán mikor végre sikerült kimásznom a csomagtartóból, hogy megnézzem, ki zavart meg, egyenesen Sirius kíváncsi tekintetével találtam szembe magam és legszívesebben a föld alá menekültem volna az elől a pimasz mosoly elől, amit rám villantott.
Próbálva uralkodni mértéktelen zavaromon és nem foglalkozni azzal, hogy talán még életemben nem volt ennyire melegem és annyira vörös lehetek, mint háromszor a mikulás ruhája, feltérdeltem az ülésen és a kezemben tartott ruhákkal valamelyest takargatva magam lehúztam az ablakot.
- Keresel valamit? – kérdezte az elfojtott nevetéstől prüszkölve Sirius, miközben csillogó szemekkel méregette testem azon pontjait, amiket nem fedett kellőképpen a sebtében magam elé tartott póló.
- Ne nevess! – teremtettem le felháborodva. – Elfelejtettem tiszta ruhát vinni és kéne valami pokróc, mert nem akarok így elvonulni mindenki előtt.
- Nekem nem lenne ellenemre – jegyezte meg kacsintva. – De ha szépen kéred – tette hozzá, látva szikrázó tekintetemet -, akkor kereshetek neked valamit.
- Megköszönném – mondtam lesütött szemekkel.
Egy utolsó pillantást vetett rám, mint aki örökre emlékezetébe akarja vésni ezt a képet, aztán halkan kuncogva elment. Néhány percig vártam rá, aztán egyszer csak feltűnt egy nem túl méretes, fehér törülközővel a kezében.
- Na, ne – morogtam. – Ezt te sem gondolhatod komolyan!
- Bocs, de ez volt az első használható dolog, amit találtam – vont vállat vigyorogva, miközben benyújtotta az ablakon. – A semminél jobb.
Felháborodottan morrantottam, kikaptam a kezéből a kis anyagot, sietve magam köré tekertem, aztán kikászálódtam a kocsiból és dühösen becsaptam magam mögött az ajtót.
- Kösz – vetettem oda szárazon Siriusnak, aki még mindig vigyorogva nézett rám, aztán leszegett fejjel elindultam a sátor felé.
Igyekeztem nem foglalkozni a minden bizonnyal rám szegeződő pillantásokkal; nagy szerencsétlenkedések közepette elhúztam a sátor cipzárját és bevetettem magam a felszabadító magány „birodalmába”. Azonban ez a felemelő egyedüllét sem tarthatott sokáig, ugyanis néhány másodperccel később Lily és Dó is csatlakoztak hozzám.
- Hát ez meg mi volt? – kérdezte vigyorogva Lily.
- Ne kérdezd! – adtam kitérő választ, miközben valami megfelelő ruha után kutattam a tatyómban.
- Ugye tudod, hogy nem kell törülközőben szaladgálnod ahhoz, hogy magadra vond Sirius figyelmét? – élcelődött Dó.
- Fogd be! – förmedtem rá. – Ennek semmi köze Siriushoz.
- Aha, persze…
Apróbb nehézségek árán ugyan, de végül is sikerült rendesen felöltöznöm.
- Aztán sikerült megoldani a reggeli-problémát? – kérdeztem.
- Persze! – vágta rá Dó. – Van a közelben egy kisebb város, szóval oda megyünk pizzázni.
- Nocsak… Vége a totál nomád túránknak? – vontam fel a szemöldököm, mire Lily felmordult.
- Nincs vége! Csak Dodo addig nyafogott, míg muszáj volt beleegyeznem.
- Pontosan! – értett egyet az említett. – Már hiányzik a civilizáció.
- Még csak egy napja vagyunk itt! – forgatta a szemét Lil.
- Ami azt illeti – szóltam közbe – a folyó meleg víz, fogkrém, sampon és tusfürdő nekem is jól jönne.
- Szörnyen illúziórombolóak vagytok, remélem, tudjátok! De nem érdekeltek! Itt maradunk még legalább egy napot! – jelentette be, majd sértődötten kivonult.
- Megszállott – rázta a fejét Dó.
- Csak lelkes – mosolyogtam. – Viszont azt még most sem értem, hogyan akarja elintézni, hogy mindenki elmenjen kajálni. Valakinek itt kell maradnia a cuccokkal, nem?
- Azt mondta, ő vállalja. És persze James lovagiasan felajánlotta, hogy csatlakozik hozzá.
- Biztosan ellesznek – vigyorogtam.
- Hát, nem hiszem, hogy hiányolni fognak minket – nevetett Dó. – Szóval igyekezzünk majd minél tovább húzni ezt a kajálás dolgot.
- Persze – kacsintottam.
- Csak éhen ne haljak, amíg odaérünk – szorongatta meg korgó gyomrát.
- Lányok! – kiáltott be Remus. – Gyertek, indulunk!
- Végszóra – pattant fel Dodo.
Odakint Remus épp Jamesszel beszélgetett elvonultan, Lily a szemetet szedte össze, Sirius pedig épp a saját sátrukból lépett ki. Ahogy rám nézett először végigmért, aztán elmosolyodott és csatlakozott társalgó barátaihoz.
- Tessék – nyomta a kezembe Lil néhány pillanattal később a zacskót, amibe összegyűjtötte a felhalmozódott hulladékainkat. – Valahol dobjátok ki, légyszi.
- Melyik kocsival megyünk?
- A srácokéval.
- Stip-stop, én ülök elöl! – rohamozta meg Dó rögtön az anyós ülés felőli oldalt.
- Hé, ez nem fair! – méltatlankodtam. – Engem lassított ez a nyamvadt zacskó!
- Így jártál – nyújtotta ki rám a nyelvét, miközben bekötötte az övét hangsúlyozva ezzel, hogy ő igenis ott fog ülni.
- Szuper – morogtam. – És ki vezet?
- Én – lóbálta meg a kocsi kulcsot előttem Remus. – Semmi pénzért nem adnám Sirius kezébe a kocsim kulcsát.
- Hé! – horkant fel az említett. – Hármunk közül én vagyok az egyetlen, aki igazán tud vezetni.
- Igen, tudom, hogy te ebben a hitben élsz – nevetett Remus. – Na, add ezt ide – vette át a terhemet, hogy aztán egy fél karmozdulattal a csomagtartóba hajítsa.
- Remélem, hoztál tartalék ruhát – jegyezte meg Sirius vigyorogva miközben elhaladt mellettem. – Tudod, csak a biztonság kedvéért.
- Bekaphatod – vetettem oda, majd durcásan bevágtam magam a hátsó ülésre.
- Hát akkor, útra fel! – indította be az autót Remus, mikor már mindenki bent ült.
Összességében azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy egész elviselhető volt az út dacára annak, hogy Sirius mellett kellett ülnöm. Nem sokat beszélgettünk – jó, ez túlzás, hiszen egy szót sem váltottunk –, de azért voltak kínos pillanatok. Például mikor a rádióban felhangzott az egyik kedvenc számom, Siriusszal ugyanabban a pillanatban kértük Remust, hogy hangosítsa fel, vagy mikor valami extrém tré zene ment, kórusban könyörögtünk, hogy valaki kapcsolja át. Már el is felejtettem, hogy neki is hasonló zenei ízlése van, mint nekem és furcsán kellemes érzés volt ezt újfent megtapasztalni.
Remus kimondottan jól vezetett. Értsd: nem volt olyan vad kormányos, mint Sirius vagy James és mondhatni a legtöbb szabályt be is tartotta. Vezetés közben kellemesen elcsevegett Dóval, ami egy idő után már kissé irritáló is volt, tekintve hogy ők egyfolytában nevettek ott elöl, mi meg Siriusszal csendbe burkolózva ücsörögtünk a hátsó ülésen. De a lényeg az, hogy túléltem a kis utazásunkat és mire a városba értünk már én is majd’ éhen haltam.
- Tudjátok, pontosan hol van az a hely? – kérdeztem, mikor már vagy ötödször mentünk el ugyan amellett a ronda szobor mellett.
- Hát, még sosem jártam itt – válaszolt Remus, miközben az utcatáblákat figyelte -, de elvileg valahol itt kell lennie.
- Ez bíztatóan hangzik – morogtam.
- Mi lenne, ha leparkolnánk a kocsit és gyalog indulnánk a keresésére? – vetette fel Sirius. – Ha már egyszer kirándulunk… Meg úgy még a gyalogosok is segíthetnek.
- Hát jó, nem bánom – egyezett bele Remus.
Hosszú percek kitartó keresésével végül csakhamar találtunk egy parkolóházat ahova lerakhattuk az autót, aztán sétálva indultunk tovább. Sirius nem vacakolt sokáig, az első szembe jövő embert leszólította és udvariasan megtudakolta tőle, hol van a közelben valami kajáldaféle. A nőnek – merthogy nő volt az illető – azon nyomban felcsillantak a szemei, mihelyst ránézett Siriusra, én pedig abban a pillanatban kötelességemnek éreztem, hogy kinyomjam mindkét szemét, amikkel olyan áhítatosan nézi az ÉN Siriusomat, de szerencsére sikerült visszafognom magam. Így aztán fekete hercegünk lehengerlően bájos modorának és szívfacsaróan édes mosolyának hála néhány perccel később már a keresett étterem egyik bokszában ülve várhattuk a pincér érkezését.
- Jesszus! Meghaltam és a mennyországban vagyok – lelkendezett Dó, mikor megérezte a frissensült pizza mámorító illatát.
- Hello! – lépett oda az asztalunkhoz egy egyenruhás, egészen fiatal, majdhogynem jóképű pincérfiú. – Tudjátok már, mit rendeltek?
- Van napi ajánlat, vagy ilyesmi? – kérdeztem az étlapot fürkészve.
- Nálunk minden a legjobb minőségű, szóval nem igazán – mondta mosolyogva, majd közelebb hajolt hozzám és hozzátette: - De én személy szerint a gyrost imádom itt a legjobban, így azt ajánlanám.
- Hm, jól hangzik – csuktam be az étlapot. – Akkor egy gyros rendel – jelentettem be pajkosan vigyorogva.
- Legyen kettő – szólalt meg Sirius, miközben egyik karjával átkarolt. Ezt könnyűszerrel megtehette, ugyanis épp a jobb oldalamon foglalt helyet. A pincérfiú erre a mozdulatra érdeklődve vonta fel a szemöldökét, de hamar napirendre tért a dolog felett és serényen jegyzetelni kezdte a rendeléseket. – De én sült krumplit is kérek hozzá.
- Mi pizzát szeretnék – csapott le rá Dodo. – Mégpedig gombával, kukoricával, sonkával, pepperónival és dupla sajttal.
- Vettem – bökött egy határozott pontot a tollával a füzetkéjébe. – Italt, mit hozhatok?
- Jeges tea – mondtuk egyszerre Dóval, épp abban a pillanatban, mikor Sirius és Remus is leadta a rendelést: kóla.
- Akkor két jeges tea a hölgyeknek és két kóla a fiúknak – írta fel mosolyogva Mr. Egyenruha. – Oké. Pár perc és hozom az italokat és szólok a konyhán, hogy a szokottnál gyorsabb tempót kapcsoljanak – kacsintott rám, majd odébb állt.
- Micsoda pojáca! – dünnyögött Sirius, mikor a srác hallótávolságon kívülre ért.
- Szerintem cuki – keltem a védelmére, miközben kibújtam Sirius karja alól.
- Persze, hogy cukinak tartod, hisz gátlástalanul flörtölt veled! – támadott rám.
- Mi a gond azzal? – vágtam vissza.
- Jess, nem is ismered! Szerinted hány csajnál próbálkozik be naponta?
- Hát, egynél már biztosan – mutattam magamra.
- Skacok! – szólt közbe Dó. – Abbahagynátok végre? Elmegy tőletek az étvágyam – fintorgott. – Sőt, még az életkedvem is…
Eleget téve Dodo kérésének Sirius és én felfüggesztettük a kis vitánkat és mindketten némasági fogadalmat tettünk, amit nem is voltunk hajlandóak megszegni egészen az ebéd végéig. Legalábbis ez volt a terv, csakhogy időközben Sirius telefonja megcsörrent ő pedig kíváncsian vette elő a zsebéből, hogy aztán nem túl barátságos hangnemben beleszóljon:
- Mi van már? Még kajálunk.
Szóval James az…
- Az nem lehet! – mondta Sirius hitetlenkedve. – De hát reggel még hétágra sütött a nap!
- Mi történt? – tudakolta Remus, de Sirius leintette.
- Oké, akkor oda megyünk. Mindent összeszedtetek? – pillanatnyi csend. – Oké, ott találkozunk – azzal lerakta.
- Szóval? – kérdezte Remus újfent.
- James hívott…
- Gondoltuk – kotyogtam közbe türelmetlenül, mire gyilkos pillantást lövellt felém. – De mégis mit mondott?
- Akadt egy kis probléma a táborhelyünkkel, ugyanis szakad az eső és minden elázott.
- Ne már! – fakadt ki Dó.
- Ja, szóval Jamesék bepakolták a cuccokat a kocsiba és úton vannak idefelé.
- Megyünk haza? – puhatolóztam.
- Nem. Szállodában töltjük az éjszakát, addig meg elcsászkálunk a városban, vagy ilyenek.
- Szálloda? – csillant fel Dodo szeme. – Az egyet jelent a pihe-puha ággyal!
- Lily ki van akadva, mi? – szegeztem Siriusnak a kérdést, figyelembe se véve Dó megjegyzését.
- Hát, James mondott valami olyasmit, hogy kicsit el van kenődve…
- Biztos totál le van törve. Annyira akarta, hogy jól sikerüljön ez a kis túra.
- Viccelsz? Ennél jobb már nem is lehetne! – vigyorgott szemérmetlenül Dó. – Végre ágyban alhatunk, és meleg vízzel mosakodhatunk!
- Jó, de tudod, hogy Lily…
- Lily majd meglátja, hogy mindenkinek jobb így – fojtotta belém a szót.
- Legyen úgy…
Egy órával később már a kiszemelt hotel bejárata előtt álltunk és csakhamar Lily kocsijának érkezésére lettünk figyelmesek. James ült a volánnál, Lil pedig durcásan bámult ki az anyós ülés felőli ablakon, miközben azt a lassacskán rákezdő eső permetezte. Sirius intett Jamesnek, hogy menjen le a parkolóházba, mi pedig gyalog követtük őket – Remus ugyanis már korábban leparkolta nekünk a kocsit.
- Azt hittem, már sosem értek ide – üdvözölte az autóból kiszálló Lilyt és Jamest Sirius.
Dó és én rögtön barátnőnk felé vettük az irányt és egymás szavába vágva kezdtük szidni ezt a hülye időjárást, ami így elrontotta a szépen megtervezett nyaralásunkat.
- Nem kell megjátszanotok, hogy rosszul érint titeket ez a kis esőzés – vetette oda flegmán, miközben a csomagtartóból dobálta ki a táskáinkat. – Tudom, hogy örültök neki. Így legalább megkapjátok a hőn áhított meleg vizet és puha ágyat.
- Ezt most úgy mondod, mintha a mi hibánk lenne, hogy leszakadt az eső – jegyeztem meg.
- Én ezt egy szóval sem mondtam! – háborodott fel. – Csak ne tegyetek úgy, mintha érdekelne titeket, mert tudom, hogy nem! Ez az egész egyedül nekem volt fontos! Pedig kizárólag a te kedvedért találtam ki az egészet – szegezte nekem.
- Hé, hé, szívem, nyugi – karolta át James a felbőszült Lilyt. – Gyere, vegyünk ki egy kényelmes kis szobát és zárkózzunk be egész napra, jó? – duruzsolta a fülébe, miközben néhány csomaggal a vállukon elindultak a bejárat felé.
Mi is magunkhoz vettük a saját pakkjainkat és a nyomukba szegődtünk. A recepción egy harmincas éveiben járó nő ücsörgött, valami bugyuta divatlapot olvasgatott és a körmét reszelte.
- Jó napot – köszönt neki udvariasan James. – Három szobát szeretnénk ma éjszakára.
A nő mutatóujját felemelve jelezte, hogy várjunk egy picit és tovább olvasta a megkezdett cikket. Lily türelmetlenül toporgott néhány pillanatig, aztán megunva a várakozást a pultra csapott.
- Hahó! Három szobát szeretnénk! – rivallt rá a nőre, aki meglepetten pillantott fel újságjából.
- Elsőre is hallottam – vetette oda morogva, de most legalább már hajlandó volt félrerakni az újságot és a számítógéphez fordult. – Három kétágyas szoba – motyogta magának.
- Lehetőleg egymás mellett – kotyogott közbe Dó.
- Rendben – kattintgatott még néhányat az egérrel, aztán nyomott egy entert és Jameshez fordult. – Milyen névre szabad?
- James Potter.
- James Potter – betűzte, miközben beírta a gépbe, majd a háta mögött függő kis kulcsos szekrényhez fordult és kivett belőle három kulcsot. – Tessék – pakolta le őket a pultra. – Tizenegyes, tizenkettes és tizenhármas szoba.
- Köszönjük – villantottam rá egy kedves mosolyt, de amint a tekintetem találkozott Lily gyilkos pillantásával, máris lefagyott az arcomról a mosoly.
- Akkor mi most le is lépünk – vett fel egy kulcsot a három közül James és Lilyvel az oldalán eltűnt az emeletre vezető lépcsőn.
- Hát, gyorsan megoldotta a szobaelosztás problémáját – vigyorgott Dó, miközben lenyúlta a hátra maradt kulcsok egyikét. – Ezek szerint te maradtál nekem – karolt belém.
- Valahogy csak túléled – könyököltem a bordái közé nevetve.
- Ilyen erőszakos szobatárssal? – nézett rám tettetett ijedtséggel. – Kizárt dolog! Valaki védjen meg – fordult a fiúk felé vigyorogva.
- Én vállalom – állt elé védelmezően Remus, mire Dó kicsit hozzá bújt.
- Bolondok – forgattam a szemem vigyorogva, aztán ott hagytam őket.
A szobánk egész otthonosan volt berendezve: két egyszemélyes ágy állt egymástól nagyjából fél méterre, egy-egy éjjeliszekrénnyel ellátva, szépen beágyazva, millió párnával felszerelve és csokival az ágytakarón. Tekintve, hogy az egész hely (mármint a szálloda) elég kihaltnak tűnt, ergo nem sűrűn látnak itt vendéget, nem mertem megkockáztatni a csoki elfogyasztását. Ki tudja, mióta áll már ott… Szóval, ott tartottam, hogy két ágy, éjjeliszekrények, volt egy fiókos kis komód is, meg egy hatalmas ablak, hosszú, sötétítőfüggönyökkel és a szoba számomra legértékesebb része a hozzátartozó fürdőszoba. Beléptem és majdnem elsírtam magam a gyönyörtől: puha, bolyhos szőnyeg, finom frottírtörülközők, pamutköpenyek és egy hatalmas tükör.
- Jesszus! – kaptam a fejemhez, amint tekintetem a tükörképemre siklott és megláttam zilált hajamat. – Hogy mehettem ki így az utcára? – szörnyülködtem.
Mielőtt még Dó csatlakozott volna hozzám és kisajátította volna a fürdőt, sietve összeszedtem magamnak pár tiszta ruhát és magamra zártam az ajtót. Amilyen gyorsan csak lehetett, lekapkodtam magamról a koszos göncöket és egy halomba szórtam a padlóra, majd beálltam a zuhany alá és első felvonásban hosszú-hosszú percekig folyattam magamra a forró vizet. Időközben Dodo hangos dörömbölésbe kezdett a fürdőajtón, de a bódító gőzfelhőbe burkolózva képes voltam teljesen kizárni őt az agyamból. Csak a csordogáló víz hangjára koncentráltam és elképzeltem, ahogy az elmúlt nap minden terhe a sok piszokkal együtt eltűnik a lefolyóban.
Mikor már kellőképpen felmelegítettem a testem, és elég szottyadtnak éreztem a bőröm, alaposan megmostam a hajam, aztán kentem magamra egy rakat tusfürdőt és olyan erővel dörzsöltem be magam, hogy már fájt, de mégis jól esett. Eztán még következett egy levezető áztatás (nagyjából, mint az elején) és kész is voltam.
- Már kezdtem azt hinni, hogy vízbe fojtottad magad – morgolódott Dó, mikor üdén és frissen kiléptem a fürdőből.
- Hát látod, még élek – pördültem egyet a tengelyem körül.
- Félek ez az állapot nem fog sokáig fennállni, ha rájövök, hogy elhasználtad az összes meleg vizet – fenyegetőzött, miközben összeszedte a cókmókját és a gőzkamrára emlékeztető fürdő felé indult. – Jesszus! Itt meg lehet sülni! – hallottam a sopánkodását még az után is, hogy becsukta maga mögött az ajtót.
Kárörvendően kuncogtam egyet, aztán könnyedén az ágyra vetettem magam és arcomat a friss illatú párnába fúrtam. Épp kezdtem volna átadni magam a nyugalom édes érzésének, mikor valaki kopogtatott. Először megfordult a fejemben, hogy nem reagálok, hátha elmegy az illető, de sajnos elég kitartónak bizonyult, így kénytelen voltam feltápászkodni és ajtót nyitni.
- Halihó! – köszönt vidáman Remus. – Jöttem ellenőrizni, nem öltétek-e még meg egymást.
- Egyelőre még mindketten élünk és virulunk, de ki tudja, meddig lesz ez még így – mondtam mosolyogva. – Bújj beljebb! – léptem el az útból. – Dó nemrég ment el zuhanyozni, de várd csak meg nyugodtan. Én úgyis épp… Sétálni indultam.
Őszintén? A fene akart sétálni menni! Csak nem akartam harmadik kerék lenni, gyertyát tartani, miegymás. Szóval kettesben szerettem volna hagyni őket, hogy kicsit jobban megismerhessék egymást. Dóra már komolyan ráfért volna egy egészséges párkapcsolat és Remus igazán rendes srácnak tűnt.
- Nem kell csak miattam lelépned – mosolygott rám mindent tudóan.
- Dehogy miattad! – ellenkeztem talán kissé túlságosan is. – Csak annyira kimelegedtem ettől a forró zuhanytól, hogy muszáj sétálnom egyet – magyaráztam. – Szóval majd jövök! – intettem búcsút, aztán kislisszoltam a szobából és elindultam a folyosón.
A szobánkkal szemben egy igencsak kényelmesnek tűnő kanapé csábította az arra járót, jelen esetben engem, hogy foglaljon rajta helyet, de valahogy mégis sikerült ellenállnom a kísértésnek és nekiláttam, hogy szétnézzek ideiglenes szállásunk színterén. Az egész hely nem volt valami hatalmas, de a modortalan recepcióst és a minden bizonnyal rohadt csokit leszámítva tulajdonképpen rám jó benyomást tett. Vidám színek uralkodtak mindenhol, sárgától kezdve, narancson és zöldön keresztül halványkékig minden.
Az alsó szinten osztozott a recepció, a fogadószoba tévével és fotelokkal, valamint a konyha és egy kisebb kávézóféleség is (ami persze most zárva volt). Az első emeleten csak szobák voltak, a másodikon szintén, plusz egy felfelé vezető létraszerűség, ami egy csapóajtóban végződött. Kíváncsian kapaszkodtam fel rá, hogy kiderítsem, hova vezet az ajtó, majd miután nagy erőlködések közepette sikerült kinyitnom és átmásztam rajta, hirtelen az épület tetején találtam magam. Az eső még mindig szemerkélt kissé, de nem volt kellemetlen, sőt, szinte élveztem, ahogy a hűs esőcseppek végigfolynak az arcomon. A kilátás is egész szép volt, bár a környék magas, szürke épületei valamennyire beletapostak a hely hangulatába. Néhány percig még nézegettem az utcán apró hangyák módjára rohangászó embereket és szívtam egy kis friss levegőt, aztán mikor már kellőképpen fáztam, dideregve másztam vissza a létrán.
Ahogy tovább kóboroltam az épületben, kezdtem egyre fáradtabbá válni, viszont nem akartam még visszamenni a szobánkba, megzavarva ezzel a remélhetőleg épp pompásan szórakozó Remus és Dó párost, így inkább ledőltem egy kicsit a folyosónkon található kanapéra és álmosan pislogva meredtem a fehér plafonra. A körém telepedő emésztő csend és bágyasztó meleg hatására néhány perc elég volt, hogy a szempilláim elnehezedjenek, és felületes álomba merüljek.
Nem tudom, meddig szunyálhattam ott békésen, összekuporodva a nem túl méretes szófán, de egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki felemel és magához szorít, megzavarva ezzel addigi rendíthetetlen nyugalmamat. Annyira megijedtem, mikor kinyitottam a szemem és egy sötét alak mellkasa volt az első, amit láttam, hogy hevesen kapálózni kezdtem és rövid úton a földön kötöttem ki. Gyors mozdulattal kisöpörtem a szemembe hullott tincseimet és dühvel vegyes riadalommal néztem a fölém tornyosuló alakot.
- Hihetetlen, hogy nekem mindig izegned-mozognod kell – rázta a fejét mérgesen.
- Hihetetlen, hogy neked mindig rám kell hoznod a frászt – vágtam vissza sértődötten, miközben sajgó hátsómat masszírozva feltápászkodtam. – Az az életcélod, hogy halálra rémíts?
- Nem tehetek róla, hogy ilyen ijedős vagy…
- Kikérem magamnak! Minden normális ember megijedne, ha valaki csak úgy előbukkanna egy sötét erdőben egy fa mögül és üldözőbe venné, vagy épp megpróbálná elrabolni, míg alszik! – morogtam.
- Túl sok filmet nézel – jegyezte meg mosolyával küzdve. Már kezd az agyamra menni, hogy mindenki ezzel jön… - Senki nem akart elrabolni.
- Akkor mégis hova a fenébe akartál cipelni?
- Csak a szobánkba – mutatott a háta mögé, ahol a Remusszal közös szobájának ajtaja tárva-nyitva állt. – Gondoltam, kényelmesebb egy ágy, mint egy kanapé.
Istenem, hogy lehet valaki ennyire édes, gondoskodó, törődő, és még sok minden más?!
- Számításba vettem, hogy Dó valószínűleg még órákig lefoglalja Remust, sőt, talán egész éjszakára és akkor neked nem lenne, hol aludnod, így gondoltam meghívlak hozzám – magyarázta.
- Kedves tőled – motyogtam zavartan.
- És nem kell félned, lesz külön ágyad meg minden – nyugtatott meg.
- Igen, persze… Az egy fontos szempont – hadováltam össze-vissza. – Akkor azt hiszem, élek a lehetőséggel – indultam meg a nyitott ajtó felé, megkerülve Siriust.
- Szuper – szegődött a nyomomba vigyorogva.
Áldottam az eszem, amiért azonnal lezuhanyoztam, mihelyst meleg víz közelébe értem, így most nem kellett kínos pillanatokat átélnem azáltal, hogy nedvességtől csöpögve kelljen kimásznom a Sirius szobájához tartozó fürdőből és fiú alsógatyában meg pólóban kelljen aludnom. Nem mintha annyira bánnám, ha Sirius illatú ruhák borítanák meztelen testemet.
Na, azt hiszem, kissé elkalandoztam. Szóval, visszatérve a valóság szilárd talajára…
- Melyik ágy a tiéd? – kérdeztem, mikor hallottam, hogy becsukódott mögötte az ajtó.
- Az ablak felőli – huppant le rá, mintegy kijelölve a területét. – De nem ragaszkodom hozzá feltétlenül. Nekem teljesen mindegy.
- Számomra ez tökéletesen megfelel – másztam be Remus ágyába. – Végül is mind ugyanolyan, nem?
- Aha – bólogatott. – Bár nem tudom, Jamesék hogyan férnek el Lilyvel egy ilyen kis ágyban.
- Annyira nem kicsi – jegyeztem meg elterpeszkedve. – Meg amúgy is romantikusabb a kis ágy, azon jobban össze lehet bújni – csúszott ki a számon.
- Jó tudni, hogy így gondolod – mosolygott szemérmetlenül.
Lesajnáló pillantást vetettem rá, miközben éreztem, hogy arcomat elönti a pír. Csak most tűnt fel, hogy Sirius nem visel mást, mint egy alsónadrágot és egy pólót. Kezeit összefonva a tarkója alá fektette és hanyatt fekve, keresztbetett lábakkal hevert az ágyán. Tekintete üresen meredt a falra, miközben a feszes póló alatt jól láthatóan izmos mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt. Abban a pillanatban azt kívántam, bár tudnék olvasni a gondolatai között, hogy kideríthessem, min jár az esze éppen.
- Mire gondolsz most? – kérdeztem néhány percnyi hallgatás után.
Oldalra fordultam, bal kezemmel megtámasztottam a fejem az ágyon és kíváncsian néztem a lassan felém forduló égkék szemeket.
- Jobb, ha nem tudod – mondta keserűen, majd ismét elfordult és tovább bámult ki a fejéből.
Nem vitatkoztam vele, mert nem akartam ismét belebonyolódni a „miért nem jársz velem, ha úgyis szeretsz” témába, inkább én is elfordultam és behunytam a szemem, remélve, hogy mihamarabb sikerül elaludnom és megúszom a további kínos csendeket.
Már félálomban voltam, mikor fél füllel hallottam, hogy Sirius kimászik az ágyából és az enyém szélére ül. Próbáltam mozdulatlan maradni és reméltem, hogy nem hallja, milyen hevesen kezdett dobogni a szívem, ahogy megéreztem a közelségét. Puha kezével gyengéden végigsimított az arcomon és egy pillanattal később szinte a számba suttogta:
- Szeretlek – majd egy másodperccel később szája az enyémre tapadt és óvatosan csókot lehelt rá.
Feledve, hogy tulajdonképpen nekem éppen aludnom kéne, vagy legalábbis azt tettetni, megragadtam a pólóját és magamra rántottam, miközben érzékien viszonoztam a csókját. Sirius elmosolyodott és beszállva a játékba rám feküdt, a fejem mellett megtámasztotta a kezeit és egyre hevesebb csókolózás bontakozott ki köztünk, ami már-már valami komolyabba csapott volna át (épp a felsőmet szaggatta le rólam), mikor halk suttogást véltem hallani.
- Jess, ébren vagy? – kérdezte Sirius félhangosan, mire nyomban kipattantak a szemeim és csalódottan konstatáltam, hogy ő a saját ágyán fekszik, én pedig az álmomtól felgyorsult pulzussal egyedül terpeszkedek Remusén.
- Ühüm – dünnyögtem még mindig kábán.
- Csak mert szóltam és nem reagáltál – magyarázta. – Azt kérdeztem, hogy haladsz a filmeddel.
- Milyen filmmel? – értetlenkedtem, mire Sirius furcsállva nézett rám.
- Amit a suliba kell csinálnod – mondta olyan lassan, mintha egy analfabétához beszélne. – Minden oké? Olyan furcsa vagy.
- Csak egy pillanatra elszunyókáltam és rosszat álmodtam – dünnyögtem.
- Szóval aludtál, én pedig felébresztettelek – mondta bűnbánó hangon. – Már megint.
- Nem aludtam, csak majdnem – mutattam rá. – És hogy válaszoljak az előbbi kérdésedre, a filmem jelenleg még igencsak kezdeti stádiumban van, mivel a szereplőkön és a forgatókönyvön kívül még semmim nincs. De ha hazaérünk, lázas munkába kezdek, mert a végén még nem leszek kész vele időre.
- Kábé mennyi időt vesz igénybe egy ilyen forgatásos meló?
- Hát, nem tudom pontosan, de pár hét azért kell hozzá.
- Ugye tudod, hogy a segítségi ajánlatom még mindig életben van?
- Túl rendes vagy hozzám – mondtam szégyenkezve a múltkori eset miatt.
- Én csak örülök, ha segíthetek – vont vállat. – Addig is a közeledben lehetek.
- Azt hittem, eleged van abból, hogy képtelen vagyok eldönteni, mit akarok.
- Ez így is van – helyeselt. – De rájöttem, hogy bármennyire is rossz elviselni, hogy nem vagy velem, még mindig könnyebb úgy, ha melletted lehetek, mint úgy, ha távolról kell várnom a döntésedet.
- Hát, erre nem tudok mit mondani – suttogtam, mire Sirius elmosolyodott.
- Nem is kell. De most már tényleg aludjunk, mert holnap szembe kell néznünk Lily haragjával, amihez aztán jócskán kell energia – mondta, aztán jó éjszakát kívánt és a másik oldalára fordult, a hátát mutatva így nekem.
Néhány percig még feküdtem éberen és Sirius megjegyzésén törtem a fejem, de aztán egyre jobban elhatalmasodott rajtam a kimerültség és újra álomba szenderültem, remélve, hogy most végre semmi nem zavarja meg nyugodt pihenésemet: sem egy Sirius féle ledobás, sem egy újabb kellemetlennek épp nem mondható, ám annál zavarba ejtőbb álom.
Szerencsére Siriusnak nem volt igaza Lilyvel kapcsolatban, ugyanis barátnőm másnap reggel mosolyogva és energiától túlcsordultan szambázott be a szobánkba rám hozva ezzel a frászt.
- Jó reggelt, tubicáim! – köszönt vidoran, miközben elhúzta a sötétítő függönyt, nekem meg sikeresen kiégette a szemem a betóduló napfény.
- Szia, Lil – morogtam a párnámba.
- Kopogásról még nem hallottál? – támadott rá Sirius is, valószínűleg a takarója rejtekéből.
- Kopogtam, de senki nem nyitott ajtót – magyarázta Lily. – Dodo és Remus is ébredeznek már, szóval ti sem lustálkodhattok már sokáig. Tíz perc múlva visszajövök, addig készüljetek össze – utasított minket, majd hallottam, ahogy kitáncol a szobából és becsukja maga mögött az ajtót.
- Reggelente mindig ilyen? – kérdezte Sirius.
- Dehogy – fújtattam. – Többnyire vagy annyira kómás, hogy meg se hallja, hogy beszélünk hozzá, vagy valósággal ránk üvölt, ha egy szót is szólunk, míg ő nem ébred fel teljesen. Fogalmam sincs, mi üthetett belé.
- Hát én se, de remélem, nem tartós ez az állapot…
Ahogy ígérte, Lily tíz perccel később meg is jelent és felszólított, hogy hagyjam el a szobát, mert Remus szeretné összepakolni a holmijait, átöltözni, miegymás. Most már tényleg teljesen olyan hatást keltett, mint egy iskolai táborvezető, főleg ahogy Remus megjelent mögötte az ajtóban és lesütött szemmel bekullogott a fürdőbe, mint egy csínyen kapott kisgyerek.
- Miért kellett ilyen korán kirángatnod minket az ágyból? – zsörtölődtem, miközben átbaktattam a Dóval közös szobánkba.
- Nem úgy tűnt, mintha bármit is megzavartam volna – jegyezte meg kedélyesen.
- Pedig megzavartál! – förmedtem rá. – Épp aludni próbáltunk.
- Bocs, de muszáj hazaérnünk egyig, mert anya szólt, hogy nagyi családi ebédet szervezett.
- Hétköznap? – vontam fel a szemöldököm. – Már megint?
- Hát látod – vigyorgott önfeledten.
- Nem tűnsz túl csalódottnak – állapítottam meg.
- Mert nem is vagyok. Be fogom vetni a terveteket és bemutatom Jamest a családnak – jelentette be boldogan. – És az még pluszba jól jön, hogy nem kell megjátszanunk magunkat, mert tényleg együtt járunk.
- Kíváncsi vagyok, Demona hogy reagálja le a dolgot – nevettem fel kárörvendően. – Megérdemli, hogy végre valaki megmutassa neki, nem mindig az van, amit ő akar.
- Kiről van szó? – kérdezte Dó, mikor beléptünk a szobába és meghallotta, miről beszélünk.
- Lily bemutatja Jamest Demonának és megmondja neki, hogy nem megy feleségül Perselushoz – meséltem lelkesen.
- Na, ez szuper! – vigyorodott el Dó is.
- Csak attól félek, hogy nagyi majd Jamesen áll bosszút a húzásom miatt – húzta el a száját Lily. – Nem akarom, hogy hülye kérdésekkel traktálja és megalázza, vagy hasonlók.
- Szerintem James még ezt is simán bevállalná érted – nyugtattam meg.
- De, ha esetleg már totál kiakaszt a nagyanyád viselkedése, még mindig leléphettek – mondta Dó.
- Az nagyon udvariatlan és tiszteletlen lenne – rázta a fejét Lil. – De végső esetben, végül is… - gondolkozott el. – Miért is ne?
- Ez a beszéd! – bokszoltam vállon. – Na, most pedig sipirc Jameshez, mert szeretnénk nyugton, mindenféle hajcsár nélkül átöltözni!
- Oké! Kaptok húsz percet – nyújtotta ki a nyelvét, majd dobott nekünk egy csókot és kilibegett a szobából.
- Imádom a hangulatváltozásait – ráncolta a homlokát Dó, miközben becsukta Lil mögött az ajtót.
- Inkább ússzon rózsaszín felhőkön, mint hogy olyan gyilkos kedvű legyen, mint tegnap.
- Ez mondjuk jogos. De azért kíméletesebben is beronthatott volna reggel.
- Csak nem félbeszakított valamit? – kérdeztem jelentőségteljesen, mire Dó fülig pirult, én pedig elégedetten elvigyorodtam. – Na, mesélj csak, hogyan is van ez a dolog Remusszal?
- Fogalmam sincs, miről beszélsz – motyogta, miközben hátat fordított és a táskájával kezdett bíbelődni.
- Jaj, ne játszd az értetlent – forgattam a szemem türelmetlenül. – Mi volt közted és Remus között éjjel, hm?
- Semmi! – mondta megbotránkozva. – Csak beszélgettünk.
- Aha, ezt próbáld olyannak bemesélni, aki el is hiszi – vetettem oda, majd én is pakolni kezdtem.
- Nem, Jess, ez komoly – lépett mellém Dó. – Tényleg nem történt más, mint hogy beszélgettünk.
- Komolyan? – kezdtem összezavarodni. – Rád se mozdult meg semmi?
- Hát, egyszer bepróbálkozott – vallotta be kelletlenül. – De leállítottam és utána már csak békésen beszélgettünk.
- Azt hittem, tetszik neked.
- Igen, persze, aranyos.
- Csak?
- Nem vagyok biztos benne, hogy akarom én ezt – mondta bizonytalanul.
- Ryan miatt? – puhatolóztam finoman, mire Dó tekintete egyszeriben szikrákat kezdett szórni.
- Neked mániád ez a Ryan téma? – förmedt rám. – Megmondtam már, hogy nem akar tőlem semmit és nem hiányzik, hogy tovább hajtogasd az ellenkezőjét!
- Jó, jó, nyugi – csitítottam. – Nem kell így felkapni a vizet.
Dó ezek után már nem mondott semmit, csak tüntetőleg elfordult és tovább pakolászott. Én is folytattam a csomagolást és azon gondolkoztam, vajon Ry mivel érhette el, hogy Dó állandó jelleggel kiborul, amikor csak szó van róla. Végül aztán arra jutottam, hogy az a legegyszerűbb, ha megkérdezem, magát az érintettet és megpróbálom elsimítani a köztük kialakult feszült kapcsolatot. Nem hiányzik, hogy két igazán jó barátom egymást ölje.
Bő húsz perccel később Lily ígéretéhez híven megjelent az ajtóban néhány könnyebb csomaggal felpakolva, Jamesszel az oldalán és miután utoljára körbenéztünk a szobában, hogy nem felejtettünk-e ott valamit, majd összeszedtük Siriust és Remust is, leadtuk a kulcsokat a recepción, James kifizette a szállást és elindultunk haza. James és Lily természetesen nem voltak hajlandók megválni egymástól, így érthető módon egy kocsiba kerültek. James felajánlotta, hogy vezeti Lil nővérének autóját, Remus pedig a saját kocsijába szállt be, Dóval az oldalán. Nekem, személy szerint nem igazán akaródzott Dó konok hallgatását elviselnem, ezért inkább Lilékhez csatlakoztam, Sirius pedig Remusékkal társult. Mikor végre mindenki megtalálta a helyét megkezdődött a hazaút.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése