Meglepetés
Reggel arra ébredtem, hogy szörnyű hányingerem van. Émelyegve kitántorogtam a fürdőmbe és letáboroztam a WC mellé. Éreztem, hogy valami ki akar szabadulni a gyomromból, de valahogy mégsem jött, aminek jönnie kellett volna. Miközben ott ültem a hideg kövön és átkoztam azt az amúgy isteni finom óriás szendvicset, ami ezt az utóhatást produkálta érzékeny kis bendőmben, eszembe jutott, hogy ma van a filmem forgatásának első napja. Nos, ha addig még nem voltam eléggé rosszul, akkor ez után a gondolat után garantált volt a hányinger, ugyanis rettentő lámpalázas lettem, ahogy lelki szemeim előtt láttam a sok színészt, akik nem tudnak mit kezdeni magukkal, mert a rendező – jelen esetben őt én testesítem meg – totál analfabéta és fikarcnyit sem konyít ahhoz, hogyan kell összehozni egy minőségi filmet. Azt hiszem, ez az előreláthatóan nemsokára bekövetkező jövőkép volt az, ami végül megindította a bennem felgyülemlett felesleges gyomortartalékot, hogy aztán öklendezve hajoljak a WC csésze fölé és néhány pillanattal később viszontlássam az előző nap elfogyasztottakat.
Na, azt hiszem, ez hatásosan undorítóra sikeredett.
Mikor már kellőképpen kigusztustalankodtam magam, sietve bebújtam a zuhany alá, hogy megszabaduljak egyre jobban elhatalmasodó undoromtól. Alaposan lezuhanyoztam, fogat meg hajat mostam és vizesen, törülközőbe csavarva visszadőltem az ágyamba. Egy pillanatra (legalábbis nekem annak tűnt) lehunytam a szemem, majd mikor legközelebb kinyitottam és lomhán a vekkerre emeltem a tekintetem, azzal a rémisztő ténnyel kellett szembesülnöm, hogy már fél egy is elmúlt.
- Úristen! – sikítottam egy hatalmasat, majd bevonultam a fürdőbe és szemrevételeztem magam a tükörben.
Hát nagyjából ugyebár semmi ruha nem volt rajtam, a hajam pedig totál káosz volt, így neki is estem gyorsan egy hajkefével, de csak rontottam a helyzeten, szóval szégyenszemre kénytelen voltam kivasalni. Fennhangon megjegyezném, hogy csak nagyon, nagyon, nagyon végszükség esetén nyúlok a hajvasalóhoz, mert gyűlölök pepecselni vele, meg, ha kisimítom a hajam, teljesen rálapul a fejemre, azt pedig nagyon utálom. Mindezek mellett még had tegyek említést arról a nem túl kellemes incidensről, mikor is annyira elkalandoztam hajvasalgatás közben, hogy totál megpörköltem akkor még elég hosszú bozontomat, a fejbőrömről nem is beszélve. Valamilyen csoda folytán azonban ez egyszer sikerült úgy megoldanom a dolgot, hogy egész jó lett a végeredmény.
Visszafutottam hát a szobámba és előszedtem pár göncöt a szekrényből, magamra kapkodtam őket, aztán nekiálltam lehordani a kellékeket a kertbe. Azonban még a felét sem cipeltem le a szükséges cuccoknak, mikor valaki csengetett. Riadtan dobáltam le a kertasztalra a kezemben tartott kamerás táskát, majd az izgalomtól hevesen dobogó szívvel száguldottam ajtót nyitni. Majd’ összetörtem magam a nagy igyekezetben, hogy ne várassam meg az érkezőt, vagy esetleg érkezőket, erre mikor erőltetett mosollyal az arcomon szélesre tártam az ajtót, kiderült, hogy csak Sirius az.
Azt mondtam volna, hogy CSAK? Hát ez így nem egészen megfelelő „üdvözlési forma”. Amint tekintetem találkozott azokkal az átható pillantású kék szemekkel, és megláttam azt a sunyi kis mosolyt a szája sarkában, egyszerre kiszáradt a szám, a szívem pedig még ütemesebben kezdett dobolni a mellkasomban – már, ha ez lehetséges –, és közben melegség járta át egész testemet.
- Szia – köszönt még mindig mosolyogva, miközben nyomott egy puszit az arcomra, aminek hatására a lábujjamtól a fejem búbjáig elvörösödtem. – Gondoltam, beugrok segíteni.
- Honnan… Honnan tudtad, hogy… hogy ma…? – makogtam összefüggéstelenül, mire felnevetett.
- Megvannak a forrásaim – kacsintott. – De azért remélem, összeszeded magad kissé, mire ideérnek a többiek, mert nem szeretném végignézni, hogyan csinálsz hülyét magadból a kis dadogásoddal – mondta, majd fejcsóválva beslisszolt mellettem az ajtón, hogy aztán fél perccel később el is tűnjön a hátsó ajtón át.
Hát ez remek! – pufogtam magamban. Nem elég, hogy totál frusztrál ez az egész forgatásosdi, de még Sirius is itt van és rátesz egy lapáttal. Hogyan koncentráljak a munkára, ha egy légtérben vagyok vele? Előre láttam: amint ránézek, elszáll minden értelmes gondolatom (tudom, eddig se volt sok, de azért mégis) és az egész agykapacitásomat az ő jelenléte fogja kitölteni; tekintetünk összekapcsolódik és képtelenek leszünk elfordulni egymástól, aztán Sirius hirtelen közelebb lép és mindenki szeme láttára megcsókol, én pedig ez után nyomban szerelmet vallok neki és egy új, boldog korszak kezdődik mindkettőnk életében.
Kicsit előre szaladtam volna? Lehetséges. Tehát most akkor térjünk vissza a jelenbe.
Végül (szerencsére, vagy sajnos, ezt nem tudom eldönteni) nem lett igazam Siriusszal kapcsolatban. Egyáltalán nem vonta el a figyelmemet és nem érintett kellemetlenül, hogy ott volt. Mi több, talán még meg is nyugtatott kissé a jelenléte és pont úgy, mint a sátorozáskor, nem várt energiával töltött fel a tudat, hogy mellettem áll.
- Hello, mindenki! - köszöntöttem a jelenlevőket, miután valamennyien megérkeztek. – Mint azt a tőlem kapott üzenetből megtudhattátok, ti lettetek a szerencsés kiválasztottak, akik a nyár hátralevő részében lehetőséget kaptok, hogy egy ilyen elismert és fantasztikus rendezővel dolgozzatok, mint szerény személyem – mondtam vigyorogva, mire többen felkuncogtak. – Na, jó, tulajdonképpen ez az első saját filmem és nagyra értékelném, ha sikerülne úgy összedolgoznunk, hogy megkönnyítsük egymás munkáját. Kezdjük talán a bemutatkozással – csaptam össze a tenyereimet. – Én ugyebár Jess vagyok, a rendező, ő itt mellettem pedig Sirius, a…
- Statiszta – mosolygott rám kedvesen.
- Az – somolyogtam magamban. – Tehát – fordultam újfent figyelmes hallgatóságomhoz -, kérnék mindenkitől egy nevet, és, hogy kinek a szerepét kapta.
- Hello, én Cintia Clarkson vagyok és Haley Bresst fogom alakítani – kezdte a bemutatkozást szégyenlősen pirulgatva egy középmagas, félhosszú, egyenes, barna hajú lány, akit a suliban még sosem láttam, de a legutóbbi alkalommal készített felvétele nagyon jól sikerült. Kedvesen rámosolyogtam, mintegy bíztatásképp, aztán a mellette álló, szőke hajú, kék szemű, tipikus bombázó alkatú csaj felé fordultam. Az ő alakítása a próbafelvételen annyira nem volt meggyőző, mint az előtte szólóé, de a szerep, amit rábíztam biztos menni fog neki.
- Üdv, a nevem April Garisson, és a filmben én játszom Carrie Blatch-t, akivel David megcsalja Haleyt.
- Én pedig David Corner lennék – vette át a szót egy általam eddig még csak látásból ismert szőke hajú srác. – Amúgy a rendes nevem Bradley Winslow.
Néhány percig még eltartott a kis bemutatkozósdi, és bár én minden igyekezetemmel azon voltam, hogy a legtöbb nevet és arcot, plusz szerepet megjegyezzem, végül mégis teljesen tudatlannak éreztem magam. Még szerencse, hogy közben felírogattam magamnak a részleteket.
- Egy pillanat – morogtam, miközben a kezemben tartott papírlapot tanulmányoztam. – Hol van az a srác, aki Bryce Maddoxot fogja alakítani?
- Robert Donoven, jelen! – hallottunk egy ziháló kiáltást a ház mellől, ahonnan a videón látott (és erősen Patrick meggyőzésének hatására kiválasztott) srác kocogott felénk.
- Késtél – állapítottam meg szenvtelenül.
- Ja, kicsit elaludtam – mondta minden megbánás nélkül.
- Amennyiben többször nem fordul elő, semmi gond. – Sirius mellettem igen mogorván nézett az újonnan érkezőre, de nekem nem volt kedvem rögtön az első próbán balhézni. – Akkor most, hogy mindenki itt van – itt jelentőségteljes, ugyanakkor szemrehányó pillantást vetettem „Bryce-ra” -, lássunk is munkához!
Az asztalról magamhoz vettem egy köteg forgatókönyvet, Sirius pedig egy másik köteget - amiket még tegnap lefekvés előtt fénymásoltam és ráment majdnem két teljes nyomtatópatronom -, aztán gyorsan szétosztottuk őket az összegyűltek között.
- Remélem, ki lehet igazodni rajta, hogy ki, mikor, mit mond. A rendezői instrukciók még nem teljesen pontosak, de majd úgyis mindent elmondok, amit tudnotok kell. Egyelőre legyen annyi a feladat, hogy szépen elolvasgatjátok a hozzátok tartozó szövegrészeket. Addig én és Sirius csinálunk pár szendvicset, mert ugyebár kell az energia – kacsintottam, majd miközben a kis színészpalánták lapozgatni kezdték a szövegkönyvüket, Siriusszal az oldalamon megcéloztam a konyhát.
- Egész jól csinálod – mondta gyengéd hangon, miután kettesben maradtunk.
- Igyekszik az ember – motyogtam, miközben elővettem a kenyeret a szekrényből.
Néhány percig csendesen munkálkodtunk: Sirius formás kis szeletekre vagdosta a kenyeret, én pedig megvajaztam őket és telepakoltam felvágottal. Közben persze egyet-egyet el is majszoltam, mivel nem reggeliztem és farkas éhes voltam.
- Azt hittem, ezek a szereplőknek készülnek – jegyezte meg Sirius, miután már a negyedik szelet kenyeret tüntettem el feneketlen bendőmben.
- Nem reggeliztem – magyaráztam, miután az utolsó falat is lecsúszott a torkomon. – Te nem kérsz?
- Kösz, de én ettem otthon – mondta mosolyogva.
- Ahogy érzed – vontam vállat, majd az egyik púpos tálcát Sirius kezébe nyomtam, a másikat pedig én ragadtam meg, és elindultunk vissza a kertbe.
A délután összességében egész gyorsan eltelt, pedig semmi mást nem csináltunk, mint a szövegeket gyakoroltuk. A végére már kezdett a kis társaság egészen belejönni, de azért még jócskán volt mit csiszolni a dolgon.
- Jól van emberek, mára azt hiszem, ennyi bőven elég volt – mondtam a nap végén teljesen kimerülten.
Kérdezhetné most bárki, hogy mégis mi a csudában merültem ki én, mikor nem csináltam semmit? Nos, ezennel közlöm, hogy még egy szöveges olvasópróbát is megterhelő vezényelni. Nekem kell ugyanis figyelnem arra, hogy minden flottul menjen és az összes szereplő karakteréhez illő módon hangsúlyozzon és viselkedjen. Már az első felolvasás utánra teljesen berekedtem attól, hogy mindenkit ki kellett javítanom, és vagy ezerszer újraolvasni és újraolvastatni mindent.
- Azt javaslom, most otthon mindenki vegyen szépen egy jó, forró fürdőt és relaxáljon, mert holnap bizony újult erővel fogunk… - kezdtem bele a búcsúzkodásba, de a csörgő mobilom félbeszakított. – Egy perc – kértem elnézést a srácoktól és kicsit odébb vonulva felvettem a telefont. – Lily, ez nem a legalkalmasabb pillanat, épp próbát tartok, majd visszahívlak.
- Jess, nem fogod elhinni, milyen szuper ötletünk van Dóval! – lelkendezett, mit sem törődve azzal, amit mondtam. – Mivel ezzel a túrázós ötlettel eléggé befürödtünk, úgy gondoltam, most csinálhatnánk valami sokkal kényelmesebbet is. Szóval arra jutottunk, hogy holnap…
- Holnap nem jó, Lily. Próbát tartok – mondtam szárazon.
- Hát akkor mondd le!
- Nem tehetem – halkítottam le kissé a hangom, miközben óvatosan a mögöttem türelmetlenül várakozó társaságra pillantottam. - Még csak ma kezdtük el, és nem akarom egy szórakozott, hozzá nem értő, érdektelen rendező benyomását kelteni.
- Ugyan, Jess, egy eltolás még nem a világ – förmedt rám Lily. – És biztos vagyok benne, hogy ha meghallod, mit találtunk ki, te is egyet értesz majd.
- Kiböknéd végre?
- Wellness-szelni fogunk – kiáltotta a telefonba drágalátos barátném.
- Hogy micsoda?
- Wellness – ismételte Lil. – Jakuzzi, szauna, gőzfürdő, úszómedence, masszázs, miegymás.
- Ez most komoly? – kérdeztem vigyorogva. – Nem kamu?
- Nem hát! – nevetett Lily. – Már meg is vettük a jegyeket. Szóval választhatsz, hogy lemondod a forgatást és velünk tartasz, vagy itthon maradsz.
Egy pár pillanatig hadakozott bennem a kötelességtudat és a lazsálásra buzdító lehetőség, de végül az utóbbi győzött.
- Hát jó, akkor gyertek értem holnap – mondtam Lilynek, aki szemérmetlenül kinevetett.
- Tudtam, hogy nem lesz nehéz meggyőzni – állapította meg magának. – Tízre érted megyünk – búcsúzott, majd lerakta.
- Úgy tűnik – sétáltam közelebb a kis társasághoz -, hogy változott a program. Ugyanis valami közbejött, szóval holnap mégsem érek rá, hogy próbáljunk. – Meg kell hagyni, nem nagyon törte le őket a hír. – Szóval mindenki kapcsolódjon ki szépen a hétvégén, persze csak miután megtanulta a szövegét, és hétfőn frissen és kipihenten várok minden kedves jelenlévőt. A mai munkáját pedig mindenkinek köszönöm – tettem hozzá mosolyogva. – Nem hiszem, hogy sok gondunk lesz, egykettőre összehozzuk ezt a kis filmecskét.
- Akkor hétfőn – intett búcsút néhány perccel később Cinty is, majd mosolyogva követte a többieket.
- Helyes kis csaj – mondta Sirius miközben mellém lépett.
- Igen, nagyon kedves, és korához képest jó színésznek tűnik – bólogattam egyetértően, míg kis fáziskéséssel le nem esett, hogy mit is mondott tulajdonképpen. – Vagy te milyen értelemben mondtad, hogy helyes? – támadtam le.
- Nyugi babám, nem kell féltékenykedned – nevetett fel, miközben összeborzolta a hajam. – Egyáltalán nem jön be, mint nő. Vagyis egész csinos, oké, de úgyis tudod, hogy nekem ki tetszik – kacsintott, mire elpirultam.
- Sirius – köszörültem meg a torkom. – Ha már így szóbahoztad, lenne valami, amit…
- Sziasztok! – lépett ki hirtelen a hátsó ajtón Derek, jól belém fojtva a szót. – Sirius, beszélnünk kéne, van egy perced?
- Szavad ne feledd! – villantotta rám ellenállhatatlan mosolyát, majd Derek nyomába szegődött és a következő pillanatban eltűntek a házban.
Ilyen az én formám… Végre elszánom magam, hogy bevallom neki, mit érzek iránta és akkor így itt hagy. Derek is tud ám időzíteni, basszus… Nem tudott volna egy kicsivel később betoppanni? Nem biztos, hogy legközelebb is lesz ennyi bátorságom.
Persze az is lehet, hogy ez az egész dolog egy jel! Talán nem kéne szerelmet vallanom Siriusnak, vagy legalábbis még nem.
Időközben elkezdtem visszapakolni a kellékeket a szobámba. Egyáltalán minek cipeltem le mindenféle jelmezt, meg kiegészítőt, mikor ma még a kamerát sem kapcsoltuk be és egy jó darabig nem is fogjuk? Épp az utolsó forduló után jártam és a jelmezeket gyömöszöltem be a gardróbom egyik legeldugottabb zugába, mikor valaki kopogtatott.
- Gyere! – kiáltottam ki, miközben tovább erőlködtem azon, nehogy odacsukjam valamelyik szoknya szegélyét.
- Jess? – kukkantott be a gardrób ajtaján néhány pillanattal később Sirius. – Várj, segítek – lépett közelebb, hogy aztán segítsen beszuszakolni a göncöket a szekrénybe.
- Köszi – mondtam elszorult torokkal, miközben egymással szemben álltunk tétlenül.
- Bocs, hogy úgy otthagytalak – szabadkozott. – Csak Derekkel el kell intéznünk valamit és…
- Semmi gond – ráztam a fejem. – Megértem.
Néhány hosszú másodpercig kínos csend telepedett ránk, aztán Sirius megköszörülte a torkát.
- Mennem kell, Derek vár.
- Nagyon fontos lehet az a valami, amin ügyködtök, ha ennyire nem tűr halasztást – jegyeztem meg.
- Hát, az – mosolygott Sirius.
- És nem akarod megosztani velem? – tettem felé egy lépést, miközben igyekeztem csábosan rebegtetni a szempilláimat.
- De nem ám – vigyorgott szemérmetlenül, miközben ő is közelebb lépett. – Ha csak…
- Igen? – csillant fel a szemem.
- Áh, mindegy. Amit én szeretnék, azt te úgysem adhatod meg.
- Tényleg úgy gondolod? – simítottam végig a mellkasán, miközben még közelebb húzódtam hozzá.
- Hm, lehet, hogy rosszul fogalmaztam – mosolygott. – Mondjuk úgy, hogy nem akarnád megadni.
- Azért tegyél egy próbát – suttogtam, aztán megragadtam a pólóját, egy hirtelen mozdulattal magamhoz húztam és a szájára tapasztottam az enyémet.
Persze Siriusnak sem kellett több, egy szempillantás alatt átvette az irányítást és úgy csókolt, mintha ez lenne élete utolsó tőlem kapott csókja. Jobban belegondolva talán tényleg azt hitte, hiszen még mindig nem mondtam meg neki, hogy szeretem. És bár tulajdonképpen ott volt a tökéletes alkalom, hogy cipőkkel, ruhákkal és egyebekkel körbevéve bevalljam neki, mit érzek iránta, viszont a világért sem függesztettem volna fel éppen végbemenő csókcsatánkat. Ha már egyszer olyan ritkán nyílik rá lehetőségem, legalább hadd élvezzem ki!
- Sirius! Indulnunk kell, gyere! – törte meg idilli pillanatunkat Derek földszintről hallatszódó halk kis hangocskája.
- Mennem kell – húzódott el kelletlenül Sirius.
- Dehogy kell – motyogtam, majd ismételten rávetettem magam és egyre azon törtem a fejem, ki lehet ez a rámenős csajszi az én testemben? Persze érthető, hogy ha már egyszer megízleltem egy ilyen tökéletes egyed tökéletes ajkainak tökéletes ízét, még többet akarok és eszemben sincs elengedni. Sirius persze mondanom se kell, egyáltalán nem állt ellen, sajnos azonban drágalátos bátyuskám nem bírta befogni a száját, egyre csak Siriust hívta, aztán hallottuk, ahogy elindul felfelé a lépcsőn.
Sirius sietve nyomott egy utolsó puszit a számra, aztán nagy léptekkel elindult kifelé. Mire feleszméltem, már a szobám ajtajánál járt és épp a kilincsért nyúlt, mikor megállítottam.
- Hékás! Te még tartozol nekem egy beszámolóval, hogy hová mentek!
- Hát, ezt nagyon kétlem – mondta mosolyogva.
- De hát – hebegtem. – És a csók?
- Nem mondtam, hogy egy csók ellenében megkapod az információt – kacsintott. – De annyira tüzes voltál, hogy nem volt szívem abbahagyni. Meg persze nem utolsó sorban nekem is igazán jól esett, szóval nem akartam megtörni a pillanatot.
- Te kihasználtál! – böktem mellkason tettetett sértődöttséggel. – Gonosz vagy!
- Nyugodtan megbüntethetsz – vigyorgott, miközben magához vont és megpuszilta a szám. – De nem most – azzal egy utolsó csók (bár inkább csak csókocska) kíséretében kilépett az ajtón.
- Már azt hittem, úgy kell kirángatni téged a húgom ágyából – hallottam Derek morgolódását, miközben megindultak lefelé a lépcsőn.
Halkan felkuncogtam, aztán örömmámortól hevesen dobogó szívvel az ágyamra vetettem magam és a párnámba sikítottam. Csodás egy érzés ez a szerelem!
Összességében annyira kifárasztott ez a szívemben túlcsorduló érzelem és az első szövegfelolvasós próbanap, hogy másnap sikerült ismételten elaludnom szépen. Pedig én felhúztam az ébresztőt! De úgy tűnt, egy kis csilingelés édeskevés ahhoz, hogy engem kiverjen az ágyból. Így aztán, mikor Lilyék betoppantak hajnali tízkor, én még nagyban dobáltam a cuccaimat a táskámba.
- Egy perc és kész vagyok, esküszöm – mentegetőztem, mikor a lányok „tudtam, hogy ez lesz” pillantást váltottak. – Már csak pár holmit kell elpakolnom.
- Tudom, hogy a pakolás a gyengéd és képtelen vagy egy bőröndnél kevesebb cuccal kilépni otthonról, de most tényleg nem kell túlzásba vinni. Ott úgyis kapunk szinte mindent – mondta Dó, miközben a gardróbomhoz sétált.
- De váltóruhát hozz! – kapott a szón Lily és nyomban csatlakozott is Dóhoz, hogy míg én készülődök, ők kiválasszanak nekem valamit.
- Akkor még fogat mosok és mehetünk is – száguldottam ki a fürdőbe, hogy néhány gyors mozdulattal megsikáljam a fogaimat, aztán vissza a lányokhoz, akik éppen a táskámba gyömöszöltek valami ruhaneműt, közben pedig tejbe tök módon vigyorogtak rám. – Mi van? – értetlenkedtem. – Fogkrémes az arcom?
- Nem – rázta a fejét Lily, miközben karon ragadott és elkezdett vonszolni lefelé. – Viszont épp itt az ideje, hogy induljunk. Már ránk fér a relaxálás.
Szóval a három grácia ismételten útnak indult, hogy unalmas hétköznapjait egy kicsit izgalmasabbá tegye. Vagy jelen esetben kényelmesebbé, megnyugtatóbbá és pihentetőbbé. Tehát a lényeg, hogy kellemes napnak nézünk elébe.
Az épület, ahová mentünk egyszerűen gyönyörű volt a nagy ablakaival, fedett és szabad medencéivel, amikben csak úgy csillogott a víz. Több tucat napozóágy volt elszórva a természetellenesen zöld és puha füvön, és istenien finom illatok keringtek mindenütt, amitől teljesen megéheztem - nem csoda, hisz a reggelim ma is kimaradt. Indítványoztam hát a lányoknak, hogy miután átöltöztünk, menjünk és tömjük tele a bendőnket. Persze ők sem tiltakoztak, így aztán jó húsz perccel később már hamburgert majszolva üldögéltünk a hűs ebédlőben.
Lily időközben tanulmányozni kezdett egy brosúrást, ahol az összes szolgáltatás fel volt sorolva, bár nagy részükről még életemben nem is hallottam. Ilyenek például, hogy bazaltköves masszázs, biorezonancia terápia, bioszauna, callanetics, finn szauna, shiatsu masszázs, meg hasonló ínyencségek. Mivel az általunk vásárolt jegy amúgy sem terjedt ki az ilyen kimondhatatlan nevű masszázsokra, meg miegymásra, maradtunk a jól bevált élményfürdőnél, szaunánál, gőzfürdőnél és jakuzzinál.
Az egész napunk abból állt, hogy úsztunk pár hosszt az úszómedencében, aztán belecsobbantunk a jakuzziba, majd gőzölögtünk kicsit, aztán szauna és ment minden elölről. Persze egy idő után a jóból is megárt a sok, szóval kénytelenek voltunk pár étkezéssel megszakítani ezt az állandósult körforgást. A nap végére olyan szottyadt lett a bőröm, mint egy kilencven éves nénikéé, ráadásul az energiámat is totál kiszívta a víz, szóval kábé élőhalott stádiumba kerültem.
Végül aztán úgy nyolc óra tájban, mikor már többnyire csak mi hárman voltunk, nagy nehezen rászántuk magunkat, hogy zuhanyozni kezdjünk. Én nem tudom, Lilyék hogyan lehettek olyan hiperaktívak, de kábé két perc alatt letusoltak, míg nekem kellett vagy tizenöt, hogy lemosakodjak. Utána, még míg összepakoltam meg felöltözködtem, kész örökkévalóságnak tűnt. Az egyetlen dolog, amire vágytam, hogy hazaérjek, bedőljek a pihe puha kis ágyikómba és holnap délig fel se keljek.
Épp azon agyaltam, mit fogok csinálni holnap, mikor az egyik igencsak méretes tükörben megpillantottam magam abban a ruhában, amit a csajok pakoltak be nekem otthon - és én minden ellenőrzés nélkül hagytam nekik, mi több, akkor se tűnt fel a kis turpisságuk, mikor már cibáltam magamra a farmer picsaszoknyát és enyhén szólva nem sokat takaró, rövidke kis fekete toppot.
- Ezt ti sem gondoltátok komolyan, ugye? – néztem rájuk számon kérően. Még ahhoz se volt elég energiám, hogy dühös legyek, vagy veszekedésbe kezdjek. Mondjuk nem is nagyon volt rá szükség, mert mikor megpillantottam barátnőimet, kiderült, hogy ők is hasonlóan lenge öltözéket kaptak magukra. – Úgy nézünk ki, mint akik a sarokra készülnek – jegyeztem meg.
- Szerintem meg tiszta Charlie angyalai feeling – vigyorgott Dó. – Már csak a szokásos beállás hiányzik. – Azzal mellém lépett és úgy emelte a kezét, mintha fegyvert tartana benne.
- Bolond vagy – mondtam szenvtelenül, majd a vállamra kanyarítottam a táskámat és a kijárat felé indultam. – De azért elmondhatnátok, mire fel öltöztettetek így ki.
- Gondoltuk jó móka lenne ilyen szerkóban végigvonulni a városon – vont vállat sunyi mosollyal Lily. – Úgyis régen éreztük azt a felemelő érzést, mikor minden férfi szempár ránk szegeződik, rég hallottuk az utánunk szóló füttyentések hangját, a szexuálisan kiéhezett kanok ízléstelen megjegyzéseit…
- Oké, oké, értem, mire akarsz kilyukadni – mosolyogtam erőtlenül. – Csak James meg ne tudja…
- Az, hogy vele járok, nem jelenti, hogy más számára máris láthatatlanná válok.
- Csak nem értem, minek kell neked, hogy öreg hapsik fütyörésszenek utánad, mikor van egy szerető barátod, aki imád, és egy életre elég bókkal halmoz el.
- Muszáj kötözködnöd? – fintorgott. – Azért jó, ha az ember lánya érzi, hogy párkapcsolatban való léte ellenére még mindig kapós és vonzó mások szemében.
- Te tudod – hagytam rá.
Ahogy hazafelé zötykölődtünk a buszon, annyira rám telepedett az álmosság, hogy komolyan majdnem elaludtam. Leszállás előtt Lily hatalmasat üvöltött a fülembe, hogy megérkeztünk, mire én épp, hogy le nem estem az ülésről. Morgolódva ledöcögtem a buszlépcsőn, aztán hazafelé vettem az irányt a csajokkal a nyomomban, akik egy percre sem hagyták abba a beszélgetést és a próbálkozást, hogy engem is bevonjanak társalgásukba. Mire a bejárathoz értünk, már majd’ összeestem a fáradtságtól és akár álló helyzetben is képes lettem volna bevágni a szunyát.
- Hát csajok, szép kis nap volt – kezdtem a búcsúzkodást, miközben a zárban matattam a kulccsal.
- Az biztos – vigyorgott Lily. – De nehogy azt hidd, hogy itt vége van a jó világnak – kacsintott.
- Ezzel meg mit akarsz mondani? – ráncoltam a homlokomat értetlenül.
- Semmit – könyökölte oldalba Dó. – Csak azt, hogy jó éjszakát és pihend ki magad.
- Nektek is jó éjt – köszöntem el zavartan, miközben azon gondolkodtam, mit tervezhetnek a lányok már megint.
Gyorsan adtunk egymásnak egy-egy puszit, aztán én beléptem a házba, ők meg elindultak hazafelé. Ledobtam a táskámat az előszobában, aztán lomha léptekkel elindultam a konyha felé, hogy bekapjak valamit, mielőtt lefekszem. Azonban ahogy kiléptem az előszobából, hirtelen egy hatalmas, sok-sok szájból egyszerre elhangzó üvöltést hallottam:
- Meglepetééééééés!
Azt hittem, menten összeesek ott, a küszöbön, annyira megijedtem. De aztán körbenéztem a hirtelen kivilágosodott helyiségben és ott találtam minden számomra fontos barátot és ismerőst. Derek volt az első, aki elém lépett, hogy aztán csontropogtató ölelésben részesítse még mindig sokkos állapotban levő valómat.
- Boldog tizenhetet, hugicám! – adott két cuppanós puszit az arcomra, aztán újfent megölelt és odébb lépett, helyet adva a többieknek, hogy felköszöntsenek.
Talán hihetetlenül hangzik, és még senkivel soha életében nem fordult elő, de én most teljesen megfeledkeztem a szülinapomról. Mikor még Luke-kal jártam, szinte számoltam vissza a napokat, de aztán annyi minden történt, hogy csak úgy repült az idő és most meg arra kell eszmélnem, hogy ma vagyok tizenhét éves és a világ legeslegjobb barátai egy orbitális méretű partit csaptak ennek tiszteletére. Hát, mit ne mondjak, nyomban elszállt minden fáradtságom és átvette helyét a lelkesedés, szeretet és meghatottság.
- Jesszus, skacok, én nem tudok mit mondani – motyogtam könnyekkel küzdve. – Köszönöm.
Miután egy kicsit megnyugodtam és igyekeztem visszafojtani, kitörni készülő örömkönnyeimet, a jelenlevők sorban gratulálni kezdtek és átadták az ajándékaikat, amiket szépen felsorakoztattam az étkezőasztalon. Időközben a lányok is megjelentek és fény derült rá, hogy azért csábítottak el kikapcsolódni, hogy távol tartsanak a háztól és a díszítési munkálatoktól (ugyanis mindenhonnan színes flitterek, szalagok és lufik lógtak).
- Mégis kinek az ötlete volt ez az egész? – kérdeztem Lilytől, miközben szorosan magamhoz öleltem.
- Hát, nekünk Derek szólt, hogy valahogy iktassunk ki mára – mondta mosolyogva.
- Szóval a buli miatt van rajtam ez a szerelés – esett le végre, mire hangosan felkacagtam. – Jaj, csajok, annyira köszönöm – öleltem meg őket újfent.
Miután nagyjából mindenki átadta az ajándékát és vagy milliószor köszönetet mondtam üdvözült vigyorral a képemen – megjegyzem, legkínosabbnak a Siriusszal való puszilkodás bizonyult, ugyanis félig meddig a szájára sikeredett, amitől mindketten zavarba jöttünk, így inkább csak kezet fogtunk ölelés helyett -, a zene is beindult, én pedig útra keltem, hogy előkerítsem Dereket.
- Végre megvagy! – ugrottam a nyakába, mikor megláttam, hogy épp Ryannel beszélget.
- Na, milyen érzés tizenhétnek lenni? – kérdezte vigyorogva.
- Ilyen ünnepi buli mellett? Viccelsz? FANTASZTIKUS! – vihogtam. – Köszönöm.
- Ugyan mit? – értetlenkedett.
- Hát, ezt az egészet – mutattam körbe. – A bulit, meg mindent.
- Igazán nincs mit – vont vállat. – Ugyanis nem az én érdemem.
- Mi? – vontam össze a szemöldököm. – De hát Lily azt mondta, hogy te szóltál neki, és…
- Igen, én bíztam meg őket, de csak azért, mert Sirius megkért rá – mosolygott látható zavaromon.
- Sirius? – suttogtam szinte magam elé.
- Igen, ő szervezett meg mindent – bólogatott Derek. – Ő szólt a vendégeknek, ő szervezte a díszítést, a kajákat szervírozta, piát szállított és zenét szerzett. Vagyis a zenét közösen intéztük, de…
- Az volt az a hű de fontos elintéznivalótok tegnap? – Most már kezdett összeállni a kép.
- Mindig is tudtam, hogy a húgom egy zseni – karolt át nevetve Derek, miközben jól összekócolta a hajam. – De most menj, és bulizd ki magad, mert ilyen szülinapod még minimum egy évig biztos, hogy nem lesz – azzal finoman a tömeg felé lökött.
Én azonban ahelyett, hogy beálltam volna a táncolók közé, vagy valami éltető pia után néztem volna, sűrű bocsánatkérések közepette átverekedtem magam az embereken és bezárkóztam a földszinti fürdőbe, hogy elgondolkozhassak kicsit.
Eszméletlen, hogy Sirius ennyi mindent képes volt elintézni csak azért, hogy nekem örömet okozzon. Az egész összejövetel annyira családias volt, olyan meghitt, de ugyanakkor mégis szórakoztató és fergeteges. Ez év július 24-e egy életre szóló emlék marad, az már egyszer biztos! És mindezt Siriusnak köszönhetem.
- Hahó, van bent valaki? – hallottam néhány halk koppanást az ajtón.
- Egy perc – kiáltottam ki, majd sietve arcot mostam és kiléptem az előszobába.
- Jess, minden oké? – kérdezte az ajtóban ácsorgó Lily.
- Persze, minden – motyogtam. – Nem láttad Siriust?
- Mintha a konyhában sörözgetett volna az előbb – gondolkodott el. – De miért keresed?
- Köszi – kiáltottam vissza neki, miközben szaladni kezdtem a konyha felé.
Ahogy beléptem, rögtön megpillantottam: a pultnak támaszkodott és ahogy Lily is mondta, épp sört ivott egymagában. Amint meghallotta, hogy valaki közeledik, kíváncsian felkapta a fejét.
- Jess, neked nem a nappaliban kéne ropnod ezerrel? – kérdezte mosolyogva, miközben letette a sört a pultra.
- Nem – ráztam a fejem mosolyogva, majd hevesen dobogó szívvel közelebb hajoltam hozzá. – Nekem most itt kell lennem, veled!
Azzal, pont mint tegnap délután, megragadtam az ingét, magamhoz húztam és forró csókot nyomtam a szájára.
- Hé, hé, hé – állított le, mielőtt még belemelegedhettem volna. – Jess, már megint sokat ittál, igaz? – nézett rám komolyan.
- Egy kortyot sem ittam – védekeztem, miközben kezemmel a hasát simogattam. – Csak tudod, gondolkodtam azon, amiről az erdőben beszéltünk, a múlt péntekről és arra jutottam, hogy igenis szeretném, hogy a barátnőd lehessek – pislogtam rá nagy szemekkel. – Tudom, hogy voltak kétségeim, de egyszerűen nem bírom nélküled, érted? Szabályosan fáj, ha nem vagy mellettem és bár még mindig ott bujkál bennem a kérdés, hogy mi van akkor, ha végül mégis balul sül el a dolog, de nem tudok foglalkozni ezzel, mert képtelen vagyok neked ellenállni. Szükségem van rád – leheltem a szájára, majd újabb csókot nyomtam rá.
- Azt hittem, már sose jössz rá erre – mosolyodott el, miközben átkarolt.
- Sajnálom, hogy ennyi ideig kétségek között hagytalak – mondtam őszinte megbánással.
- Nyugi, vannak kárpótlási ötleteim – vigyorgott.
A következő pillanatban a lábaim a dereka köré fonódtak, kezemmel a hajába túrtam, ő pedig megfordult, felültetett a pultra és csillogó szemekkel nézett rám. Néhány pillanatig csak simogattuk és bámultuk egymást csendesen, majd Sirius lassan közeledni kezdett felém és lágy csókot lehelt a számra. Szinte égett az ajkam az ajka alatt és ez annyira felpumpálta az adrenalin szintem, hogy nem értem be ennyivel, még többet akartam és kezdett egyre jobban eldurvulni a helyzet. Hosszú percekig faltuk egymást, szerintem akár reggelig is folytattuk volna, ha nem toppan be hirtelen James.
- Hohó, mi folyik itt srácok? – kérdezte vigyorogva, miközben elővett két üveg sört a hűtőből. – Konyha szex?
- Olyasmi – kacsintott Sirius, én pedig pirulva lekászálódtam a pultról. – Odakint mi folyik? – intett fejével a nappali irányába.
- Egy igen fasza buli! – nevetett. - Lilyvel már agyon táncoltuk magunkat, most meg épp ivóversenyt rendezünk, nem jöttök?
- De, csak egy perc – mondta Sirius, majd miután James távozott kézen fogott és újból megcsókolt. – Boldog szülinapot!
- Mindközül ez életem legjobbja – vigyorogtam.
És valóban az volt. A barátaim körében, a szerelmemmel az oldalamon végre maradéktalanul boldog lehettem és semmi jele nem volt annak, hogy ez a közeljövőben változni fog.
Siriusszal végül aztán nem vettünk részt az ivóversenyen, de jókat nevettünk a többiek elkeseredett próbálkozásian. Többnyire fiú-lány vetélytársak akadtak, akik be akarták bizonyítani, hogy jobbak, mint a másik nem képviselője. Egyik ilyen páros volt például Lily és James, akiknek egy-egy nagy kancsónyi vodkanarancsot kellett meginniuk szívószállal. Nagy fuldoklások és köhögő rohamok közepette végül aztán Lily volt az, aki előbb eltűntette a kancsó tartalmát, de Jamesnek esze ágában sem volt beismerni a vereségét, ezért inkább megvádolta Lilyt, hogy elvonta a figyelmét a túlzott szépségével és ezért nem tudott a piálásra koncentrálni. Persze a zsűri (azaz én és Sirius) volt olyan kegyes, hogy engedélyezett egy újabb fordulót, ami aztán James győzelmével zárult, így a kis szerelmesek kiegyeztek egy döntetlenben és elvonultak romantikázni. Lily szegény annyira be volt készülve, hogy fel se tűnt neki a Sirius és köztem levő kapcsolatban bekövetkezett változás. Na, sebaj, holnap úgysem menekül a részletes beszámolómtól. Hehe.
- Gyere, táncoljunk! – ragadott karon hirtelen Sirius és finoman húzni kezdett egy kisebb táncoló gyülekezet felé.
Ellenére annak, hogy a szám, ami éppen ment, nem nevezhető lassúnak, én és Sirius összebújva lassúztunk. Fejemet a mellkasára hajtottam, ő pedig a vállamnak támasztotta az állát és úgy szorított, mintha soha többet nem akarna elengedni. Felemeltem a fejem, rámosolyogtam az előttem álló hercegre, aki végre elnyerte a királylány kezét (nem szó szerint…), és már épp hajoltam volna, hogy megcsókoljam, mikor valaki megkocogtatta a vállamat.
- Szabad? – kérdezte vigyorogva egy igencsak ittas állapotban tántorgó Jason, mikor felé fordultam.
Bocsánatkérő pillantást vetettem Siriusra, de ő csak mosolygott, közelebb hajolt és a fülembe súgta:
- A kis szülinaposnak mindenkivel táncolnia kell.
És úgy is lett. Először Jason taposta laposra a lábamat, aztán jöttek sorban a többiek: Tyler, Jeremy, Andrew, Simon és így tovább. Már majd’ leszakadt a lábam és totál ki is száradtam, de még mindig nem fogytak el. Időközben feltűnt, hogy Ryan nem kért még fel, és ahogy körbepillantottam a helyiségben, rájöttem, hogy az este folyamán Dót is alig láttam. Szent ég, csak nem összejöttek, és leléptek romantikázni? De várjunk csak! Mikor megérkeztünk még Remus is itt volt, de már őt sem láttam egy ideje. Hm, vajon hármasban tolják? Vagy Remus és Ryan összeverekedett Dodo miatt, és most vérbe fagyva fetrengenek valahol a házban!
Ilyen morbid gondolatokkal nem könnyű együtt élni, nekem elhihetitek. Pedig ma még csak nem is ittam…
Udvariasan elnézést kértem az épp engem ostromló hímektől és kivonultam a konyhába, hogy igyak valamit. Legnagyobb örömömre Siriust is ott találtam: egymagában iszogatott. Megint.
- Áh, szomjan halok! – támadtam le a hűtőt, hogy aztán egy szuszra elpusztítsak majdnem egy teljes üveg ásványvizet.
- Na, kitáncoltad magad? – karolta át a derekamat szívem választottja, miután mellé léptem.
- Egy életre – nevettem fel. – Nem érzem a lábaimat.
- De azért jól érzed magad, ugye? Mármint tetszik a buli és élvezed is, igaz?
- Úgy imádom, ahogy van – simogattam meg az arcát gyengéden. – Csak az zavar, hogy nem tudom, merre jár Dó.
- Dodo? – vonta fel a szemöldökét Sirius. – Azt hiszem, még Remusszal láttam órákkal ezelőtt.
- Remusszal? – kérdeztem kétségbeesetten. – És Ryan? Őt nem láttad véletlenül?
- Nem igazán – rázta a fejét. – De körbenézhetünk a házban, ha ez kell ahhoz, hogy megnyugodj kicsit – mondta mosolyogva.
Nyomott egy puszit a homlokomra, aztán kezét a derekamra helyezte és elindultunk, hogy megkeressük ezt a két jómadarat. A földszinten szinte alig lehetett közlekedni az emberektől, de végül sikerült megállapítanunk, hogy ott nincsenek, így a lépcső felé vettük az irányt. Odafönt először Derek szobájába kukkantottunk be, de nem volt ott senki. Aztán jött apa szobája, aminek az ajtaját zárva találtuk, mire én ijedten fordultam Sirius felé, aki viszont teljes lelki nyugalommal állt mellettem.
- Még a buli előtt zártuk be – magyarázta. – Mégis csak apád hálója.
Így aztán már nem maradt más, csak az én szobám. Halkan lenyomtam a kilincset és óvatosan benyitottam, de teljesen sötét volt és síri csend borult rá.
- Lehet, hogy a kertben vannak – találgatott Sirius, miközben bekukkantott a fürdőmbe.
- Vagy elmentek – ültem le sóhajtva az ágyamra.
- Csak tudják, mit csinálnak – guggolt le elém Sirius és gyengéden megszorította a kezem.
- Hát nagyon remélem, mert nem hiányzik, hogy kibékíthetetlenül összevesszenek – csóváltam a fejem.
- A szerelem furcsa dolgokra készteti az embert – suttogta, miközben mélyen a szemembe nézett. – Nézz meg minket!
- Minket? – fészkelődtem zavaromban.
- Igen – mosolygott elnézően Sirius. – Mi is mennyit bántottuk egymást, míg idáig jutottunk.
- Most teljesen taccsra akarod vágni a hangulatot? – kérdeztem szkeptikusan. – Mert nagyon jó úton haladsz.
- Csak annyit akartam kihozni belőle, hogy egy csomó fájdalmat megúsztunk volna, ha én nem vagyok ilyen gyáva és már az elején megmondom, hogy mit érzek irántad.
- Miért? – kérdeztem pirulva. – Mit érzel irántam?
Sirius szégyenlősen lehajtotta a fejét, miközben még mindig előttem guggolt és a kezemet simogatta. Néhány pillanatig emésztő csend telepedett a szobára, amit csak szívem hangos dobogása tört meg. Biztos voltam benne, hogy Sirius is hallja…
Néhány hosszú pillanat elteltével aztán Sirius rám emelte a tekintetét, szemei nem tükröztek pajkosságot, vagy vidámságot, vagy akármi mást, sokkal inkább komolyságot.
- Szeretlek – mondta halkan, ám annál határozottabban.
Én meg csak ültem ott, mozdulni sem bírtam, a szívem szerintem már régen megállt, levegőt se kaptam és ez az egy szó visszhangzott a fejemben: szeretlek. Aztán Sirius közelebb hajolt és édes csókot lehelt a számra. Ez volt mindközül a legjobb, mert most már biztosan tudhattam, hogy szerelemmel csókol és ez az érzés egyszerűen mennyei volt.
Feljebb kúsztam az ágyamon, miközben Siriust is magammal húztam és egy pillanatra sem szakítottam meg a csókunkat. Kezemet a pólója alá csúsztattam és gyengéden simogatni kezdtem, miközben ő is hasonló dolgokat művelt rajtam. Lassan húzni kezdte a felsőmet felfelé, hogy aztán egy szempillantás alatt kibújtasson belőle.
Hirtelen gondoltam egyet és átfordultam a másik oldalamra, hogy fölé kerekedjek. Előtte már ő is megszabadult a pólójától, én pedig csupasz mellkasát csókolgattam. Aztán egyik pillanatról a másikra váratlanul abbahagytam az egészet és ábrándos tekintettel néztem az alattam fekvő Siriusra. Ő értetlenül tekintett vissza rám, miközben kezét továbbra is a fenekem tartotta.
- Nem akarod? – kérdezte csalódottan.
- De, akarom! – bizonygattam. – Mindennél jobban, csak… - Mély levegőt vettem, közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. – Azt akarom, hogy tudd, én is szeretek – suttogtam a szájába, mire szélesen elmosolyodott, egy fél pillanat alatt fölém gördült és szenvedélyesen megcsókolt.
Lábamat a dereka köré fontam és vadul visszacsókoltam, míg kezemmel az övét próbáltam kicsatolni. Kellett néhány hosszú perc, hogy megszabadítsuk egymást a még fennmaradt, felesleges ruhadaraboktól, de mikor végre elhárítottunk minden akadályt, már semmi nem állt szerelmünk testi beteljesedésének útjába.
Soha nem éreztem még ilyen teljes egésznek, ilyen kiegyensúlyozottnak magam. Nem létezhet ennél nagyobb gyönyör – gondoltam, miközben Siriust éreztem magamban és összehangoltan mozogtunk egymással. Imádtam a testének minden szegletét és mérhetetlen boldogággal töltött el a tudat, hogy ez a minden tekintetben tökéletes fickó itt felettem nem más, mint a barátom. A pasim, a fiúm, a kedvesem, egy szóval az enyém. És a legszebb az egészben, hogy ő is legalább annyira szeret engem, mint én őt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése